Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-10 / 234. szám, kedd

1995. október 11. OKTATAS új SZ Ó 7J BEKE SÁNDOR: „Nem akarok elszakadni az itteni színházi élettől" Az Életeink című táncszín­házi előadás után beszélgetek Beke Sándorral, aki Buda­pestről érkezett, hogy lássa az előadást. - Milyen volt? - Nagyszerű élmény volt számomra, hogy éppen itt, ezen a helyen láthattam. Ezú­ton gratulálok mindenkinek, aki részt vett ebben a munká­mondhatom, hogy külde­tésszerű meghívásom Szabad­kára szólt. Részben mint ren­dező, részben pedig mint a Magyar Játékszín Társaság el­nöke voltam itt jelen. Koszto­lányi Dezső Színház néven be­indítottunk itt egy új színhá­zat. Egy magyar nyelven játszó játékszínt, a korábban telje­sen elsorvasztott színház után. Ennek a nyitóelőadását Bornemissza Péter: Magyar Eiectra. A marosvásárhelyi előadás egyik jelenete ban. Egyúttal abban is mélyen hiszek, hogy lesz folytatása. - Komáromi ténykedése so­rán hozta létre a VI. bástyá­ban a nyári színházat. A Kas­sai polgárok, a Klapka és a Mária evangéliuma nagy si­kerű nyári színházi előadásai az ön nevéhez fűződnek. Tá­vozása óta nem rendezett a városban. Annak idején úgy értesültünk a sajtóból, hogy rendezőként továbbra is jeien marad színházunk életében. Mégsem lett belőle semmi. - Azt hiszem, hogy az idő meghozza ennek a lehetősé­gét is. Én nyitott vagyok ebben a kérdésben, és remélem, hogy lesznek még rendezése­im Komáromban. - Egészen biztosak lehe­tünk abban, hogy az itteni ré­gió magyar közönsége szíve­sen emléksízik vissza munkái­ra (CALIGUló, A fehér házas­ság, Az ember tragédiája, Mo­hács, Tiszták, Két úr szolgája vagy a kassai Az esőcsiná­ló...). - Amióta nem vagyok a ko­máromi Jókai Színház igazga­tója, én úgy érzem, hogy hasz­nosan telik az életem. Abban a megtiszteltetésben volt ré­szem, hogy Marosvásárhelyre meghívtak Bornemissza Péter Magyar Electrájának a rende­zésére. A másik, szinte azt rendeztem, Goldoninak A ten­gerparti csetepaté című ko­médiáját. Létrehoztunk itt egy nyári színházi fesztivált, amelynek során minden szom­baton más-más színház lépett fel, Szabadka mellett Pali­cson, egy gyönyörű fürdővá­roskában. Több határon túli társulat lépett fel a rendez­vénysorozatban, Szatmárné­metiből, Marosvásárhelyről, Nagyváradról magyar társula­tok, de ott volt a belgrádi ba­lett, valamint a magyarországi szerb nyelvű színház is. - A szlovákiai magyar szín­házi életről akkor sem feled­kezett meg, amikor tizenöt évi kényszerű távolléte alatt nem dolgozhatott itteni színpadon. Ha cselekvő részese nem is lehetett a hazai színházi éle­tünknek, szinte mindent tu­dott az itt zajló „esemé­nyekről". Elképzelhetetlennek tartom, hogy most, amikor le­hetséges lenne itteni rendezői tevékenysége, ne rendezzen idehaza. - Újra rendezek a „színhá­zamban". A kassai Thália Szín­házban Mrožeket fogok ren­dezni, A nyílt tengeren című darabját. Nem is akarok elsza­kadni az itteni színházi élettől. Én 1976-ban igencsak kény­szerűségből távoztam. Hozzá kell tennem, hogy most me­gint kényszerűségből kellett távoznom. Ezt nem kell tagad­ni. És azt sem, hogy a politika mélyen meghúzódott mindkét távozásom mögött. - Végezetül: mit gondol, a kommunista barakkok kény­szerű izoláltságának megszűnése után mennyi esé­lye van, van-e egyáltalán esé­lye a mi színházainknak arra, hogy súllyal kerüljenek be együtteseink - színházaink ­az egyetemes magyar színhá­zi véráramba, hogy jelenlétük ne csupán alkalomszerű le­gyen? - A színház napi szinten ér­lelődő-változó művészet. A ké­szenléti állapot hiánya pedig minden színház életében a le­maradást eredményezi. Úgy érzem, hogy ebben az egész­séges művészi konkurenciá­ban a kassaiak napi szinten kívánnak jelen lenni. Hozzá kell tennem, én nem tudom el­fogadni azt az elvet, miszerint: mindenkinek meg kell felelni. Szerintem csak egyfajta ízlés­nek lehet megfelelni. Ha ezt nem tartjuk szem előtt, akkor belterjessé válunk, „vidékivé". Ez megengedhetetlen. Mon­dok egy jelentős példát: a ko­lozsvári társulat lépten-nyo­mon megpróbálja megelőzni, nem csak az erdélyi, de a ma­gyarországi színházakat. Viszi a produkcióit Londontól Hel­sinkiig, és próbál a figyelem fókuszában maradni. Mert ha egy jó produkció születik, ak­kor azt nagyon hamar meg kell mutatni. Minél több he­lyen, hogy egy ideig csak „erről a művészetről szóljon a világ". A színháznak ez az egyetlen fegyvere. A jelenlét. A saját értékeinek szüntelen demonstrálása. - Mielőtt befejeznénk ezt a beszélgetést, árulja el legkö­zelebbi terveit... - Kassa után a budapesti Nemzeti Színházban rende­zek. Ez pedig a Szent Péter esernyője lesz, Szakonyi Ká­roly dramatizálásában. Majd pedig Szabadkára utazom, ahol A tengerparti csetepaté kisszínpadi-kőszínházi válto­zatát rendezem. Bizakodom, hogy addigra a fegyverek he­lyett a múzsák szólalhatnak meg... - Remélem, rövidesen újra találkozunk. - Adja Isten! KIS PÉNTEK JÓZSEF IFJÚ SZIVEK-BEMUTATO: NOVEMBER 18-AN Negyvenéves ifjú Ez igazán örömteli tény: negy­venéves az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes! Elődje, akinek a küldetését átvette, a Csehszlová­kiai Magyar Népművészeti Együt­tes, a Népes csak egy szezont élt meg, ő, a követő, már negyvene­dik nyarát éli. Ott voltam mindkettő létrehozá­sánál - szervező, alkotó, útnak in­dító koreográfusaként mind­kettőnek; 1953-ban a Népesnek, 1955-ben az Ifjú Sziveknek, mely­nek jelenleg nyugdíjból visszahí­vott igazgatója vagyok. Micsoda játéka a sorsnak, s micsoda aján­déka! 65 éves fővel szolgálni a 25 évesen sokunk által megálmodott gondolat hordozóját, az E g y ü t­test! Mert többen, sokan bábáskod­tunk a születésénél. Be kell valla­nom, jómagam heteket késve kapcsolódtam a kezdemé­nyezőkhöz, a Pozsonyi Magyar Főiskolások és Egyetemisták Művészegyüttese gondolat ki­ötlőihez. Akkor, 1955-ben október végéig még mundérban szolgál­tam a hazát. Csak a nevem voltje­len a kezdetben - Hemerka Olga néni Népes-beli alkotótársam volt az egyik fő szószólóm. Az alakuló együttes Tátra Szálló-beli - ma­gyar főiskolások gólyabálja nyitó­táncát is ő alkotta. Ki emlékszik még, hogy ez volt az Együttes tánckarának első nyilvános sze­replése? Domonkos Marika, Ku­csera Kiára, Varga Csilla, Gyüre Lajos, Znám István (f)... Elmosód­nak a nevek, elmosódnak az ar­cok, és az élményből csupán fény­csíkok tűnnek elő; Janda Iván, az ének-zenei alkotótárs, Mede Ist­ván, az örök rebellis szervező-éne­kes, Ág Tibor, a Népes volt művé­szeti vezetője, később általunk fel­kért igazgató, Gesztes Zsuzsa, az örökös ruhatervező és garderób ­főállásban ekkor éppen a Matesz­nél, később a drága kis „boci" (Né­meth Éva), Jóba Lajos, aki Martos­ról mesterséget tanuló ház­építőnek jött Pozsonyba, csak hogy táncolhasson, Kamarás Im­re, Csizmár Miklós, Forgács Péter, Morvay Lajos, Ádám Éva, Bors Eva, Németh Eva és a többi, első „Ifjúszives" táncosok... Bocsássa­tok meg, Ti többiek, akiket név szerint nem említek, de véges a papír és az emlékezet is. íj:- * Második nekifutásra, az ifjúság lendületével indult hódító útjára a népművészeti hagyományainkat színpadra alkotó-álmodő művé­szeti kollektíva. Az Ifjú Szivek Ady Ghýmes zenekara a táncos-műsor egyenértékű alkotóeleme, de 5 ta­gú hivatásos népzenekarként megalkotta saját önálló koncertje­it is, és szerves részévé vált a Ke­leti szél... nagy nemzetközi népze­nei koncertnek. A Gaudium vokál és a Gaudium instrumentál (Gau­dium band) pedig a középkori ének-zenei hagyományok tolmá­csolását tűzte zászlajára, nagy és Ki ismeri fel egykori önmagát? Az Ifjú szivek MDTE első tánckara, 1957-ben. verséből kölcsönözte a nevét: „Ifjú szivekben élek s mindig tovább, / Hiába törnek életemre / Vén hun­cutok és gonosz ostobák, / Mert életem millió gyökerű." És ez len­dületet a mindig megújulás zálo­gátjelentette. Léte 40 esztendeje alatt mindig „Ifjú Szivekben" élt az Együttes; hol fény ragyogta be, hol árnyékba süllyedt, de mindig meg tudott újulni. Neve ma is ezt jelenti, mert az ünnepére is megújult, megso­kasodott az Együttes. Művészeti színskálája jelentősen gazdago­dott: az ének- és zenekara a Bar­tók, Kodály, Bárdos, Szíjártó, Vav­rinecz-darabok és a népművészeti alkotások mellett Schubertet, Mo­zartot és a többi klasszikust is műsorán tartja. Tánckara nagy a népművészeti hagyományok tán­cainak megjelenítésében is, de a hagyomány nyelvezetét „tisztán beszélve" gondolati-táncszínházi műsorokat is megszólaltat. (A szerző felvétele) pozitív visszhangot kiváltva, külö­nösen az iskolás gyerekek részére rendezett nevelő koncertjeikkel. A Ghýmes Bennünk van a kutya­vér... gyerekek részére készített (de nem csak gyerekek részére) nevelő koncertjének is osztatlan a sikere. Sokszínű lett az Együttes, és megmaradt ifjúnak. Erről tesz ta­núbizonyságot a megalakulása 40. évfordulója tiszteletére no­vemberben és decemberben Po­zsonyban megrendezésre kerülő hét önálló műsorával, majd „Thá­lia szekerére ülve" mindenütt, ahová meghívják őket. Az együt­tes bemutatója november 18-án lesz az Istropolis kultúrpalotában. Erről és az egész bemutatóso­rozatról, plakátok, újságok, rádió, televízió informálja majd az ér­deklődőket, nemzeti, nemzetiségi kultúránk, de egyáltalán az ének­zene-tánc kultúrát tisztelőket. TAKÁCS ANDRÁS Aki próféta a hazájában Írország örül, hiszen negyedik irodalmi Nobel-díjasa van Seamus Heaney költő-esszéista személyében. Az ötvenhat éves művész, Oxford és a Harvard pro­fesszora, Észak-Írországban született, ám 1972-ben, amikor az ír-angol konfliktus kiéleződött, családjával Dublinba, az ír Köztársaságba költözött. Mary Robin­son, az ír államfő szerint Heaney „munkásságának felkavaró, kihívó hatása az ország egész életére rá­nyomja bélyegét." Valami igazság lehet benne, hiszen Heaney tudatosan vállalta fel „az ulsteri katolikus ki­sebbség szülötteként öltött ír szemüveget". A költő, aki olyan helyen nőtt fel, ahol találkozik a kelta és an­golszász kultúra, ahol vallási és nemzetiségi ellenté­tek feszülnek, furcsa módon reagált a hírre, mely sze­rint a jelöltek közt szerepel a neve. „Képtelenség", je­lentette ki. Ugyanakkor Dublinban olyan nép­szerűségnek örvend, hogy a város főutcáján tett alkal­mi sétája valahányszor órákig húzódik el, annyiszor állítják meg az autogramkérők. S mintha a „képtelenség" elől bújt volna el, a múlt hét péntekéig sehogyan sem tudták előkeríteni, hogy közöljék vele a hírt. Heaney Görögországban tölti sza­badságát, hol napok óta szinte hajsza folyik a felkuta­tására. A svéd akadémia szóvivője szerint fogalmuk sincs róla, vajon Heaney egyáltalán tud-e róla, hogy ő kapta az idei irodalmi Nobel-díjat. MTI, MF Dnes Egy fesztivál tanulságai Túlzás lenne azt állítani, hogy óriási érdeklődés kísér­te a szeptember 21-e és 23-a közt megrendezett IV. Csal­lóközi Nemzetiségi Folklór­fesztivált. Pedig a meghívott horvát, görög és német ki­sebbségi csoportok, a duna­szerdahelyi Csallóközi tánc­együttes és a pozsonyi Gymník valóban színes, pergő műsorral szórakoztat­ta a közönséget. A rendezés­ben sem mutatkoztak meg­bocsáthatatlan hibák, csu­pán az hiányzott, ami egy rendezvényt fesztivállá tesz: a fesztiválhangulat. így mindössze öt csoport három fellépéséről beszélhetünk. Pénteken délelőtt a bősi alapiskolásoknak adott telt házas műsort táncos és néző egyaránt élvezte. Nem így történt este, Somorján, ahol a fél hétkor kezdődő előadásra összesen négy ér­deklődő váltott jegyet. Pedig Somorján szép számmal lak­nak olyan kisebbségi szak­értők, nemzetmentők, akik sosem mennek a szomszéd­ba néhány szép mondatért, ha kultúráról, gyökerekről, kisebbségi öntudatról, meg­maradásról kell néhány magvas gondolatot szólni, ír­ni. -*- * -*­Szerencsére a szombati gálaműsorra Dunaszerdahe­lyen jóval többen voltak kí­váncsiak, s gondolom, senki sem bánta meg, hogy eljött. Tüzes, pattogó kóló és ko­mótos mazurka váltotta egy­mást; a Gymník stilizáltabb, akrobatikus és humoros ele­mekben bővelkedő tizenöt perce ugyanúgy beleillett az összképbe, mint a visszafo­gottabb, méltósággal táncolt magyar folklór. De nem ettől lesz fesztivál egy fesztivál. Dunaszerdahely amolyan ál­mos kisváros benyomását keltette, az átutazó viszont álmában sem gondolta vol­na, itt bizony most éppen nemzetközi folklórfesztivál folyik. * * * A rendezvényt immár ha­gyományosan a Városi Művelődési Központ szer­vezte, a város, az önkor­mányzat csupán jókívánsá­gokkal járult hozzá, de a gá­laműsorra azért „eljött" le­aratni a tapsot és a babéro­kat. A Csemadok területi vá­lasztmánya, „kisebbségi kul­túránk szorongatott védőbástyája" szintén tisz tes távolból, kívülállóként szemlélte a rendezvényt. A fesztivál valószínűleg azért sem kerülhetett be a köztu­datba, mivel idén nem a ha­gyományos Csallóközi Vásár­ral egy időben zajlott. Az utóbbit ugyanis az előző ti­zennégy év bevált gyakorla­tával ellentétben szeptem­ber harmadik hétvégéje he­lyett a negyedikre tették ren­dezői. Vélhetően nem szánt­szándékkal azért, nehogy va­lami is közösen szer­veződjék a VMK-val. -;(:­Fesztiválhangulat csupán a pozsonyeperjesi táborban, az együttesek szálláshelyén uralkodott, ahol hajnalig állt a bál, egymást váltotta a né­met, magyar, görög, horvát táncház. Ahol mindenki örömmel leste el a másik táncát, és büszkén tanította sajátjára a többieket. Ezt a hangulatot kellett volna át­menteni Dunaszerdahelyre, s nem a táncosokon múlt, hogy egyáltalán nem sike­rült. HOLOP ZSOLT Űjra „hegedül" a Tücsök A tavalyi év végén bi­zonytalanná vált a Tü­csök című gyermeklap sorsa. Szerencsére, a pénzügyi gondok ellené­re, az óvodásoknak és kisiskolásoknak nem kellett megválniuk ked­velt lapjuktól. A Tücsök szeptem­bertől megújult formá­val és tartalommal, évente tíz számmal vár­ja kis olvasóit. (Egy szám ára 12.- Sk.) Az óvodások és kisiskolá­sok lapjának első, szep­temberi száma sok szép mesét, verset kö­zöl, a Regélő című ro­vatban a magyar törté­nelem érdekes fejeze­teiről olvashatnak a gyerekek, a Virágnap­tárban a virágfajtákkal, a Zöld gömb című rovat­ban az állatvilággal is­merkedhetnek. Ezenkí­vül rejtvények, játékok szórakoztatják a kis ol­vasókat, s a Nagy világ című rovat a nyelvtanu­lásra (német, angol) is lehetőséget kínál. A gyermekek rajzai, írásai továbbra is helyet kap­nak a lapban. Bár a Tücsök ezentúl csak fekete-fehérben jelenik meg, a harminc­két oldalas lap mégis rendkívül színes, tele szebbnél szebb rajzok­kal. A 20 színes oldalt a Barangoló című közép­európai magyar gyer­meklap legszebb ver­sei, meséi, gyönyörű rajzai töltik ki, így a Tü­csök olvasói tulajdon­képpen két lapot kap­nak egyszerre. A Tücsök terjesztését és szállítását a Ma­dách-Posonium vállalta magára, így a lapot a ki­adónál lehet megren­delni (még a szeptem­beri szám is kapható) a következő címen: Madách-Posonium Kft. Kereskedelmi részleg Parcelná 2. 821 06 Bratislava -dzs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom