Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)
1995-10-07 / 232. szám, szombat
4 I Ú J SZÓ KÜLFÖLD 1995. október 10. KUBA-USA Enyhítés vagy szigorítás? Bili Clinton elnök úgy döntött, hogy a kormányzat könnyítéseket vezet be amerikai sajtóorgánumok és segélyszervezetek kubai tevékenységének előmozdítására. Hivatalos forrásokból csütörtökön kiszivárogtatták, hogy az elhatározott lépések a többi között lehetővé teszik majd diákcsere-, tudományos és kulturális programok beindítását. Amerikai sajtószervek irodát nyithatnak a szigetországban, és viszont, kubai tudósítók működhetnek majd az Egyesült Államokban. A különböző nem kormányszintű karitatív, emberi jogi és egyéb segélyszervezeteknek engedélyezni fogják, hogy felszereléseket és vagyontárgyakat helyezzenek át Kubába. A nevük elhallgatását kérő tisztviselők leszögezték, hogy a könnyítések nem érintik a kormányközti kapcsolatokat, nem Fidel Castro rendszerének az elismerésére, még csak nem is a két ország viszonyának a normalizálására irányulnak. A republikánus többségű kongresszus éppen ezzel ellentétes vonalat kíván vinni a Castro-rendszerrel szemben: a szenátus és a képviselőház asztalán is olyan törvénytervezet hever, amely tovább szigorítaná a Kuba elleni gazdasági-kereskedelmi tilalmakat. MTI M EGALLAPODAS A PALESZTIN AUTONOMIAROL Az izraeli parlament ratifikálta Az izraeli parlament tegnap hajnalban ratifikálta a PFSZ és Izrael között létrejött megállapodást a ciszjordániai palesztin autonómia kiterjesztéséről. A szeptember 28-án Washingtonban aláírt megállapodást a teljes létszámban megjelent 120 tagú kneszet 61 képviselője támogatta, 59 ellene szavazott. A szavazást maratoni, 15 órás vita előzte meg. A múlt heti megállapodást Jichak Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítás! Szervezet elnöke írta alá. Rabin csütörtökön azzal nyitotta meg a ratifikálási vitát, hogy felszólította a honatyákat: „adjanak esélyt a békének" Hozzátette, hogy a kormány már így határozott. Mint 45 perces beszédében hangsúlyozta, a térségben folytatódik a vérontás, ha nem szűnik meg a palesztinok fölötti izraeli uralom. A megszállás nem jelent békét. Az izraeli kormányfő szerint két lehetőség van: vagy folytatódnak a kölcsönös gyilkosságok, vagy megpróbálják megállítani az erőszaknak e soha véget nem érő ördögi körét. Elismerte a megállapodásban rejlő kockázatot, de hozzátette: azonnal leállíthatja az izraeli csapatok kivonását, ha Jasszer Arafat nem tesz eleget vállalt kötelezettségeinek. A vitában utoljára felszólaló Simon Peresz külügyminiszter visszautasította azokat az ellenzék által hangoztatott vádakat, amelyek szerint a kormány túl sokat adott volna a palesztinoknak. Cáfolta azt is, hogy a megállapodás veszélyeztetné Izrael biztonságát. A drámai vitával egyidőben mintegy húszezren tüntettek a parlament épülete előtt. A jobboldali tüntetők árulónak nevezték Rabin kormányfőt. MTI Valószínűtlen koalíció Lettországban Három baloldali párt csütörtökön kormánykoalíciót alakított a szélsőjobboldali Népi Mozgalom Lettországért nevű párttal. Az AFP jelentése szerint a koalíció a Saimnieks (Mester) Demokrata Pártból, a Harmónia Lettországnak nevű pártból, a Lett Egységpártból és a Joachim Siegeríst vezette Népi Mozgalom Lettországért elnevezésű pártból áll, de még így sem rendelkezik majd a parlamentben abszolút többséggel, mivel 100 mandátumból csak 48-at mondhat magáénak. A kormányfői tisztségre a Saimnieks vezérét, Ziedonis Cevers volt belügyminiszter várják, akit azonban Guntis Ulmanis államfőnek még meg kell bíznia a kormányalakítással. Az új összetételű parlament november 7-én ül össze először. A koalíciót a szocialisták is támogatják. Janis Jurkans volt külügyminiszter szerint a valószínűtlen szövetség a nép akaratából jött létre, Joachim Siegerist azonban „érdekházasságról" beszélt az újságíróknak. Elmondta, hogy a kormány szociális piacgazdaságot szeretne megvalósítani. Albert Kauis, a Lett Egységpárt vezetője Mihail Gorbacsov szovjet elnök gazdasági tanácsadójaként dolgozott. A szövetség terveiről egyelőre még semmi sem került nyilvánosságra. MTI í VILÁGHÍRADQ 1 Új török kormány Megalakult Törökország új kormánya. Tansu Ciller miniszterelnök asszony - miután koalíciós próbálkozásai kudarcba fulladtak -, csütörtökön kisebbségi kabinetet állított össze, s e lépéséhez megszerezte Süleyman Demirel államfő támogatását is. A kormány valamennyi minisztere a jobbközép irányzatú, az előző kormányt vezető Igaz Út párttagja. A külügyi tárca élére Coskun Kirca személyében egy korábbi nagykövetet nevezett ki Ciller asszony. Választási előkészületek Grúziában Egy hónappal a grúz parlamenti választások előtt Eduard Sevardnadze államfő hozzájárult Otar Pazazia miniszterelnök lemondásához. A választójogi törvény a képviselőjelöltség előfeltételeként szabja ezt az elbocsátást. Sevardnadze egyúttal engedélyezte két miniszterelnök-helyettes és a kereskedelmi miniszter visszalépését is. A választásokat november 5-re tűzték ki. Kim Dzsong II megmutatkozott Csütörtökön ismét a nyilvánosság elé lépett Kim Dzsong II északkoreai vezető. Ritka szerepléseinek egyikén megtekintette a Koreai Munkapárt megalapítása ötvenedik évfordulójának tiszteletére emelt phenjani emlékművet. Pártfunkcionáriusok kísérték el őt a hatalmas sarlót, kalapácsot és íróecsetet formázó - a parasztságot, a munkásosztályt és az értelmiséget jelképező - emlékműhöz. Harcias angol állatvédők Élőállatok exportja ellen tiltakozó állatvédők tűztek össze rendőrökkel csütörtökön a kelet-angliai Brightlingseaben. Az AFP által idézett rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a mintegy 400 tüntető támadóan lépett fel, köveket és üvegeket dobált a rendőrökre, nemkülönben a bárányokat és szarvasmarhákat szállító teherautókra. Az év eleje óta Nagy-Britanniában több ízben tiltakoztak már az élőállatok kivitele ellen. Az egyik ilyen megmozduláson egy nő életét vesztette. MTI Marcelháza község önkormányzata pályázatot hirdet 10-12 lakásegységből álló háztömb tanulmánytervezeténck (stúdium) kidolgozására. Jelentkezési h qjhfmdcj^ október 26. Információk : községi hivatal., telefon: 0819/98 301. Nemzetközi érdekeltségű osztrák cég írl keres pozsonyi irodájába. Elvárások: a szlovák és a magyar nyelv tökéletes, a német nyelv felsőfokú ismerete. CM Tel.: 07/2991-526 . | Jelentkezésüket 9.00-12.00, > ill. 13-00-18.00 óra között várjuk. 1995. októbgr 13. - 14. XIII. GÖMÖRI VÁSÁR RIM ASZÓMBA TOM a Fő téren. Mindenkit szeretettel várunk. APRÓHIRDETÉS jinn Szívünk teljes melegével, szeretettel köszöntjük születésnapja alkalmából BARKAYANNÁT Kecsőn. Gyermekei és unokái KE x Mély fájdalommal és megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, a falu lakosságának, a volt munkatársaknak, ismerősöknek, barátoknak s mindazoknak, akik elkísérték utolsó útjára a nádszegi temetőbe a felejthetetlen, szerető jó férjet, fiút, édesapát, testvért, sógort, GYŐRI LÁSZLÓT, akit a kegyetlen halál 37. életévében búcsúszó nélkül ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük mindenkinek a sok koszorút, virágot, amellyel igyekeztek enyhíteni soha el nem múló fájdalmunkat. Szeretetét, jóságát örökké szívünkben őrizzük. A gyászoló család V 2gg g Novotná Melinda (született 1972. szeptember 7-én, állandó lakhelye: Komárom, Megyercsi utca) fontos családi okokból jöjjön haza. Azután szabadon távozhat. Feltételezhető tartózkodási helye: Pozsony környéke vagy Csallóköz, magányos férfinál, ismert autóstoppos személy. V-2985 Iff • Szlovák-magyar cég redőny, reluxa üzletkötőket alkalmazna! Extra jutalék! Telefon: 0036/ 30 560 127. v-2988 • Mellékállásban is végezhető (igényes, de perspektív) munkára társakat keresek. Tel.: 0866/ 21139,19 óra után. v-2992 • • • Egyszerű és kettős könyvelést vállalunk. Tel.: 0709/52 09 26. V-3028 • Van személygépjárműve? Reklámmal kereshet havonta 3600 Sk. ír 0819/63 872. KN-041 ífil • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Telefon: 0036/96-316-289, 0036/96 317 518, 117-es mellék, Vác, Zrínyi Miklós út 3-5. Tel.: 0036/273 190 96. VS-154/3 • • • Eladó 336 m 2 alapterületű háromszintes volt malomépület 34 áras telekkel a Galántai járásban. Tel.: 0707/961 26, 7-től 16 óráig vagy 0707/961 34, 18-tól 20 óráig. vs-976 • • • Eladók (foltos és fekete) törzskönyvezett német dogkölykök, valamint doberman kiskutyák. Tel.: 0810/964 117. V-2910 *** • Eladó családi ház Ekelen. Cím Ekei 325. KN-031 • Rózsatövek több színben eladók. Ára 25 korona/db. Osztényi Jenő, 925 92 Kajal 54, okr. Galanta. v-2960 • • • Eladó Liaz 110-es turbo és 15 tonnás pótkocsi, valamint 100-as Liaz turbo, továbbá agroliazra szerelhető trágyaszóró. Tel.: 0709/ 93125,932 47,93810. V-2962 • Eladó előszobafal. Tel.: 0707/25 49, Galánta. V-2963 • • • Cseh részvényeket vásárolok. Tel.: 0863/82 575. V-2969 • • • Lakást vennék Somorján. Tel.: 07/321147. V-2974 • Tízéves családi ház eladó Deákin (64-es házszám). v-2995 • Amerikai cockerspaniel, törzskönyvezett kiskutyák eladók. 4000 korona. Tel.: 0819/50 20, 15 óráig. KN-038 • • • Eladó fejőstehén, fejőgép és paprikadaráló. Cím: Sikenica 206. KN-040 • • • Eladó olcsón Bohák cimbalom. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0709/52 49 26. V-3006 • • • Eladó hétvégi háznak alkalmas, hároméves, fából készült 3x3 m-es házikó. Érdeklődni a 0709/977 148-as telefonszámon lehet. v-3010 • Eladók cockespániel kölykök, törzslap nélkül. Tel.: 0709/ 59 43 25. v-3030 • Sarplaninac jugoszláv farkasölő törzskönyvezett kiskutyák díjnyertes szülőktől eladók, kitűnő őrző-védő, csak kertes házba. Tel.: 0709/52 13 89, 52 71 26. v-3039 • • • Eladó Volksvagen Golf III. 1,9 TD háromajtós, gyártási év 1992, (80 ezer km, lila metaliz, tetőablak, villanytükrök, rádió, szervokormány, katalizátor, központi zár és riasztó). Ára 360 ezer korona. Tel.: 0706/962 461. v-3041 • Eladó 9 áras telek 42 áras gyümölcsössel Felbáron. Tel.: 0708/62 31 62. V-3012 • • • Eladó 45 méhcsalád BIO, B12 csehszlovák kaptárokkal. Érdeklődni a 0707/59 33-as telefonszámon lehet, este. v-3013 • Ipolyságon a Honti utca 65-ös szám alatt eladó háromszobás összkomfortos családi ház, garázzsal, nagy kerttel. Kétszobás szövetkezeti cserelakás szükséges, helyben. v-3016 • Eladók német boxer kutyakölykök. Tel.: 0709/527 517. V-3020 • • • Eladók levágásra való csirkék Albáron (Dolný Bar) a 31-es házszám alatt. 70 korona/db. v 3029 mm • Redőny, reluxa, szalagfüggöny. Gyártás, szerelés egész Szlovákia területén. Tel./fax: 0709/93169. VS-965 »*• .*» • Olcsón szatellit- és antennaszerelés. Tel.: 0707/25 49, Galánta. V-2964 • Óegyiptomi horoszkóp! - Igazmondó! Szerelem, erotika, jellemzés, munkakör, egészség, megfelelő partner, szerencseszámok, napok-hónapok stb. Küldjön egy bélyeges válaszborítékot, benne születési dátum, csillagjegy és 20 korona. Cím: Skorpió sz .v., 980 35 Gemerský Jablonec. V-2994 • • • Bérbe adó Muzslán családi ház, vállalkozásra alkalmas. Érdeklődni a 0817/254 54-es telefonszámon lehet. V-3015 • Az MKDM Királyhelmeci Területi Választmánya szervezésében kerül sor 1995. október 8-án 14 órai kezdettel a perbenyíki művelődési központban a bodrogközi polgármesterek és önkormányzati képviselők találkozójára. A találkozó vendégei: Surján László és Rusznák Miklós magyarországi parlamenti képviselők. K-134 • • • Az MKDM-napok keretében szervezett lakossági fórumon, 1995. október 8-án 17 órakor Tardoskedden, a sportpálya melletti nagyteremben Csáky Pál, Bárdos Gyula és Hóka László találkozik a választópolgárokkal. K-135 A A V V • Felhívjuk az olvasók figyelmét, hogy Szlovákiában vendégszerepel ZÁMBÓ JIMMY és együttese. Az előadások, koncertek 1995. október 23-án Somorján, 24-én Érsekújvárott, 25-én Pozsonyban (Istropolis), 26-án Galántán, 27-én Komáromban, 28-án Nagymegyeren, 29 én Tornaiján, 30-án Párkányban lesznek. Az előadások kezdete 19 óra. Jegyelővétel a helyszínen és a helyi Csemadok-irodákban. K-136