Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-04 / 229. szám, szerda

8 J ÚJ SZÓ OKTATAS 1995. október 4. Mennyit ér a gyerek, ha magyar? Már hónapok óta éreztem, ha majd jönnek a magyar pártok és a pedagógusszövetség manipulátorai, hogy „alantas céljaik" játékszerévé tegyenek, nem tudok ellenállni. Jöttek is, s csak ennyit mondtak: kedd, szeptember 5-e. Kijelölték polgári engedetlenné, illetve engedetlen polgárrá válásom napját. Hagytam magam rábeszélni, mert úgy gondoltam, ez lesz az új születésnapom - Polgárrá válok. Mindig is erre vágytam, polgári demokráciában polgárnak lenni. Évának (akiről Zoltán azt állította, hogy a nacionalista párt alelnöke, pedig nem az, csak volt) nem tetszett a dolog, meg is üzente, hogy kalandor vagyok. Miro (pedig ő költő, finom lélek) úgy dühbe gurult, hogy be akarta záratni az iskolát. Csak azért nem tette, mert közben megsúgták neki, az Iskola nem az övé. Egyébként az agitátorok jól dolgoztak. Meggyőztek még vagy negyvenezer szülőt, a gyerekeikről nem is beszélve (persze azokat nem nehéz iskolakerülésre csábítani). Szerencsére nem igazolódott be Pista (újságíró) azon aggodalma, hogy mi lesz azokkal, akik örömest (engedetlen) polgárrá válnának, csak éppen aznap nem tudják gyereküket hová elhelyezni. Aki akarta, megoldotta a megoldhatatlant. Utólag az is kiderült, semmilyen logikát nem találni arra vonatkozólag, melyik szlovákiai magyar akart szeptember 5-én polgárrá válni. Orvos, munkás, munkanélküli; kisközségben és városban lakó egyaránt fellelhető mind az engedelmes, mind az engedetlen csoportban. Azt is mondják, állítólag három-négy határozott egyénen múlott községenként, hogy megalakult-e vagy sem az (engedetlen) polgári társadalom. Ebben lehet valami, mert emlékszem, ők hiúsították meg februárban a „Hány tantárgyat kívántok alternatívul" című össznépi névtelen felmérést is, áprilisban meg Komáromba szerveztek polgári kiállással egybekötött kirándulást. Sőt egyesek még a tanévzárás napjára is összecsődítettek párezer embert, hogy világgá kürtöljék: az iskolát nem adják! Mintha valaki el akarta volna vinni... A születésnapi bulim óta eltelt három hét, s nem állíthatom, hogy egyre jobban érzem magam. Felhívtam Tónit, Karcsit, ... hogy gratuláljak nekik a polgári demokráciába lépés nagy eseményéhez, s hallom: náluk nem volt, nem most volt, talán majd máskor. Jövőre, mondják (ha lesz még jövőnk). A szomszéd faluból meg az hírlik, hogy Pista (az igazgató) győzte meg a százegynéhány polgárrá válni szándékozó szülőt, hogy nem a tiltakozás, hanem az engedékenység, a tűrés, a hallgatás viszi az Ügyünket győzelemre. Az is rontja a kedvemet, hogy a pedagógusoknak (akiket végtelenül tisztelek) bajt és kárt okoztam. Sokan közülük bizonyára szívesen álltak volna közénk, polgárrá válók közé, de nem tehették; ilyen a közalkalmazott sorsa. Bementek hát az iskolába, s tették a dolgukat, ami tanévkezdéskor nem kevés. Most meg azt hallom, hogy a Pista (azaz Štefan, a tanügyi igazgató) összehívta az igazgatókat, s azt ajánlotta nekik, szombaton dolgozzák le a mulasztást(?). Persze nem plusz fizetésért, hanem ingyen, hiszen ez csak egy jóindulatú ajánlat. Nem parancs (mert nem találta meg rá a megfelelő paragrafust), ezért nem is adja írásba (még perdöntő lehetne, ha törvényismerő igazgató akad a járásban). Ági (ő szintén iskolaigazgató) elfogadja a tanácsot, s szombaton ledolgozzák az egyszer már ledolgozottat; egyébként ő sem adja írásba, nehogy az az egy-két rebellis visszaéljen vele. A tantestület többi tagjával nincs gond. Éva és Miro örülhetnek, céljukat elérték: az iskolákba ismét befészkelte magát a félelem szülte közöny és a „hallgatni arany" jól bevált gyakorlata. Elbizonytalanodom. Lehetséges, hogy engem, a Polgárt, a szolgálni hivatott hivatalnokok nem vesznek komolyan? Törvénybe foglalják, hogy gyermekem neveléséért én vagyok az egyedüli felelős, de megvonják a jogot, hogy dönthessek sorsáról? Úgy látszik, a hiányzást igazoló hatalmam is csak egy szüret, kirándulás vagy nátha erejéig terjed. Társadalmi bajokra, az anyanyelvem védelmére nem jár igazolás?! Vagy az a baj, hogy magyarul írtam? Azt hittem, az osztályfőnökhöz szól (belső használatra!), nem pedig tanügyi igazgatóknak és minisztereknek. Nekik kétnyelvűen írtam volna. Azon töprengek, hogy mi lesz ott, ahol az igazgató és a pedagógusok nem akarják, nem tudják vagy nem merik segíteni a(z) (engedelmes és engedetlen) polgárrá válást? Ahol szülő nem támogatja a tanítót, és viszont. Ahol még nem találtak egymásra, nem állnak ki egymásért. Persze, tudom, ott szombaton nem lesz tanítás... Van azért jó hírem is: rohamosan emelkedik a - szintén engedetlen - lányom értéke a pletykapiacon. Az első hírek felelőtlen tettem ügyében a családi pótlék megvonásáról szóltak. Azt nem pontosították, hogy az engedetlenségi napra eső részét veszik-e el (ami tizenegynéhány konvertibilis szlovák korona), vagy az egész havit, esetleg örökre? Később a tévéből megtudhattam az összeget: kerek háromezer korona. És nicsak, a szombati Új Szóban látom, Brigita minden eddigi összegen túllicitál: a javasolt bírság ötezer korona. Tessék csak, tessék! Ötezer először, ötezer másodszor... senki többet? Mennyit ér a gyerek, ha magyar? Ha magyar és engedetlen. Most kéne összefognunk. Hiszen számoljunk csak utána, gyerekenként ötezer korona a „beugró" a polgári demokráciába. Jó lenne, ha ott, ahol szeptember 5én engedelmesség és csend honolt (persze tudom, lélekben velünk voltatok), gyűjtést szerveznétek, hogy legalább így segítsétek a polgárrá válással kacérkodókat. Elvégre egységben az erő, nemde?! (fa) DR. MÉSZÁROS LAJOS ROVATA Jogsegély „A járási tanügyi hivatal elrendelte, hogy a szeptember 5I tanításkiesést október valamely szombatján pótoljuk. Szeretném tudni, van-e egyáltalán jogi alapja a fenti rendelkezésnek? Érdekelne az is, vajon felsőbb utasításra megróható-e valamiképpen (pl. magaviseletl kettes osztályzattal) a tanuló szeptember 5-i hiányzása miatt, és ki dönti el, hogy a pedagógus milyen okot fogadhat el indokolt hiányzásnak?" - kérdezi egy magát megnevezni nem kívánó iskolaigazgató. 1. Törvényeink alapján a szóban forgó hiányzás miatt a tanuló nem büntethető kettes magaviselettel még „felsőbb utasításra" sem. Azért nem, mivel köztudott, hogy a diákok az eseményeket saját akaratukkal nem befolyásolták, csupán szüleiknek engedelmeskedtek, akik élve az SZK Alkotmánya 32. cikkelyében rögzített alapvető jogukkal, gyermekük távoltartásával nyilvánították ki negatív véleményüket a kormány oktatáspolitikájáról. 2. Azt, hogy indokolt vagy indokolatlan hiányzásról van-e szó, a pedagógus dönti el, s bár az oktatási minisztérium legutóbb kiadott metodikai utasításai a diákok értékelésével, osztályzásával kapcsolatban csak keretszerűen tartalmazzák az elfogadható hiányzási indokokat, a szövegben előforduló leginkább kifejezés az indokokkal kapcsolatban arra utal, hogy az osztályfőnök nemcsak klasszikus indokokat (betegség stb.), hanem egyéb okokat is igazoltnak fogadhat el. Nincs meghatározva az sem, hogy hány igazolatlan óráért adható kettes magaviselet, ezt ugyanis individuálisan kell megítélni. Nem mindegy, hogy első vagy hetedik osztályos tanulóról, illetve alap- vagy középiskolásról van szó. Nem lehet uniformizálni és könnyelműen, a „felsőbb utasítások szerint" minden esetben egyformán dönteni ebben a kérdésben. Az adott esetben azonban ismételten hangsúlyozni kell, hogy a tanulók nem vétettek az iskolai rendtartás ellen, és a szülők tetteiért, véleménynyilvánításáért semmiképpen sem „büntethetők" kettes osztályzattal magaviseletből. 3. A tanügyi hivatal igazgatója a Munka Törvénykönyve értelmében nem rendelheti el a pedagógusoknak a szeptember 5-i nap szombaton történő pótlását, mivel a pedagógusok az adott napon munkaidőben munkában voltak, és nem rajtuk múlott, hogy egyes helyeken a szülők elhatározásából a tanítás szünetelt. Amennyiben a Munka Törvénykönyve 96. paragrafusának 1. bekezdése értelmében a tanügyi hivatalok mégis elrendelnék az említett kritikus nap pótlását, a pedagógusoknak ezért a napért fizetés jár. Pofon is lesz? Olvasom az oktatási minisztérium kormányhoz beterjesztett anyagát, A szlovák nyelv elsajátítási szintjének kiértékelése a vegyesen lakott területek iskoláiban című elaborátumot, amelyet Slavkovská miniszter asszony látott el kézjegyével, és nem győzök csodálkozni. Minden jel arra vall, hogy oktatásunk irányítóinak egészen speciális csavarra működik az agyuk, mert a tapasztaltakból levont következtetéseik ugyancsak különös logikát mutatnak. Az elaborátum kimondja, hogy a „vegyesen lakott területek" szlovák iskoláit látogató magyar anyanyelvű gyerekek még az alapiskola felsőbb évfolyamaiban sem sajátítják el kellőképpen a szlovák nyelvet Meghökkentő megállapítás, ha figyelembe vesszük, hogy ezek a gyerekek az első osztálytól kezdve minden tantárgyat szlovákul tanulnak. Tehát ez sem segít? Józan paraszti ésszel gondolkodva azt hihetnénk, az oktatási illetékesek ebből végre rájöttek, hogy a szlovák nyelv elsajátításához nem az egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatásán, vagyis a magyar iskolákra erőszakolt ún. alternatív oktatáson keresztül vezet az út, hisz miért menne jobban a magyar iskolában az, ami a színtiszta szlovák nyelvűben is sántikál, ám ők egészen más következtetést vontak le a tapasztaltakból. Szerintük ugyanis az a baj, hogy a szlovák iskolát látogató magyar gyerekek „a hétköznapi nyilvános kommunikáció során, az iskolai szünetekben és szabad tevékenységükben túlnyomórészt magyarul beszélnek." „Gyakori jelenség, hogy a magyar gyerekek és tanulók a közvetlen érintkezésben magyarul kommunikálnak, ami az otthoni környezet szokásának következménye" - ragozza tovább sopánkodva az előbb vázolt helyzetet a jelentés, amelyből kiderül, hogy a közös igazgatás alatt álló iskolákban sincs minden rendjén, hisz „azáltal, hogy a helyiségek (folyosók, udvar, tantermek, ebédlő, tornaterem stb.) közösek, a szabad tevékenység során (pl. a szünetekben) a magyar nyelv van túlsúlyban." Az elaborátum mélyen hallgat arról, vajon mit is tanul meg egyáltalán az a szlovák iskolába járó magyar gyerek, ha még az oktatás nyelvét sem sajátítja el, s vajon hány gyereket érint ez, ha belegondolunk, hogy a „vegyesen lakott területek" szlovák iskoláiban sok helyen a tanulók 90 százalékát magyar gyerekek alkotják? A jelentés írói efölött nagyvonalúan elsiklanak, csupán általánosságban jegyzik meg: „Érthető, hogy ez a helyzet csökkenti a diákok kommunikációs készségét, és kihat az iskola oktatási eredményeinek színvonalára és minőségére is." Hát ez bizony nagy baj. Megoldás azonban létezik: a kézenfekvő az volna, ha kettéválasztanák a közös igazgatású iskolákat, hadd ne fertőzzék már szlovák nyelvű társaikat a magyar gyerekek. A tanügyi tárca különös logikájú dolgozói azonban erre a világért sem hajlandóak. Valahol érthető is, miért. Nehéz karantént elrendelni ott, ahol a közös igazgatású iskola szlovák részlegét is zömével magyar gyerekek látogatják, ráadásul olyanok, akik az órákon kívül mindig és mindenütt magyarul beszélnek, még „a hétköznapi nyilvános kommunikáció során" is. Az utóbbi megakadályozása számos technikai nehézségbe ütközik, ám az ellen, hogy ezek a renitens nebulók még a szünetekben is magyarul társalognak egymás közt, már lehet tenni valamit. Ezt egyszerűen meg kell nekik tiltani. S ha ez sem segít, jöhet a büntetés. Ez ugyan a minisztérium anyagában szó szerint nem szerepel, az azonban igen, hogy a szlovák nyelv elsajátítási szintjét rendszeresen és következetesen ellenőrizni foga a tárca. Márpedig melyik iskolaigazgató kíván eredménytelennek mutatkozni az ellenőrzések során? Különösen manapság, amikor olyan könnyen leváltható. Igyekszik hát eleget tenni a felsőbb elvárásoknak, és ilyen értelemben utasítja majd beosztottjait is. S ha beosztottja, a helyét szintén féltő pedagógus látja, hogy szép szóval nem ér el eredményt magyar anyanyelvű tanítványainál, nem tudja megakadályozni, hogy azok a szünetekben magyarul beszéljenek, esetleg szigorúbb eszközökhöz nyúl. Vérmérsékletétől és pillanatnyi idegállapotától függ, hogy ezek milyenek lesznek: csupán osztály előtti, nyilvános megszégyenítés, vagy egy makarenkói pofon. Hogy ez teljesen kizárt, és olyasmit magyarázok bele a hosszú című elaborátum szövegébe, ami ott egyáltalán nem szerepel? Milan Ferko, a kisebbségek nyelvhasználatát maximálisan korlátozni szándékozó államnyelvtörvény atyja a törvénytervezetet ismertető sajtóértekezleten csöppet sem titkolta, hogy az amolyan elégtételféle azért, hogy édesanyját hetven vagy nyolcvan évvel ezelőtt felpofozta a tanítója, amiért az osztályba lépve nem magyarul, hanem szlovákul köszönt. Mármost ki merészeli állítani, hogy Apponyi Albert hírhedtté vált oktatási törvényében akár utalásként is szerepelt volna az akkori államnyelvet nehezebben elsajátító, más nemzetiségű tanulók pofozása? Még Milan Ferko sem. Persze a szlovák oktatási minisztérium elaborátumai sem tartalmaznak ilyen utalást, csak éppenséggel valamennyi olyan, mintha a szlovák részről annyit kárhoztatott, hatvankét éve elhunyt Apponyi gróf szelleme vezérelte volna kidolgozásuk során alkotóit. Úgy látszik, az oktatási minisztérium saját belső használatra titokban már rehabilitálta Apponyi Albertet. S mivel nálunk semmi sem lehetetlen, az sem kizárt, hogy egyszer még a nevét is felveszi. Hálából a sok jó ötletért. VOJTEK KATALIN SKABELA-BÓNA MÓDSZER Csak szeretettel érdemes Mint arról már korábban hírt adtunk, az ipolybalogi és a búcsi iskolában alkalmazott új szlováknyelv-oktatási módszerrel a kisdiákok örömmel és nagyon gyorsan tanulnak szlovákul. Mégis, amikor húsvét után Búcson jártunk, az ottaniak eléggé szkeptikusak voltak. Hiába adták ugyanis náluk egymásnak a kilincset más iskolákból érkező kollégáik, nem nagyon tapasztalták, hogy valaki otthon is alkalmazta volna a Búcson látottakat. A helyzet azonban megváltozott a dunaszerdahelyi Fórum Alapítvány jelentkezésével. Tóth Károly, az alapítvány igazgatója elmondta, azért vállalták a módszer menedzselését, hogy mindegyik iskola megkaphassa a lehetőséget a szerintük is nagyon hatékony szlováknyelvoktatás bevezetésére. A pozsonyi Terra Kiadó vállalta a tankönyvcsomag kiadását, a szükséges pénzt pedig az Open Society Fund, az Illyés Közalapítvány és a Fórum Alapítvány adták össze. Ennek köszönhetően szeptemberre megjelent az elsős munkafüzet és módszertani könyv, illetve a négy évig használható képesfal. Legkésőbb decemberre pedig megjelenik a tankönyv is, de ehelyett egyelőre felhasználható a jelenlegi képeskönyv. A módszertani könyvet az összes magyar alapiskolába ingyen juttatták el. Ezután kelt útra a csapat, Skabela Rózsa és Bóna Irén, a két szerző, Elena Répássyová, a módszertani könyv lektora, Tóth Erzsébet, a Terra Könyvkiadó igazgatója, Varga Lajos és Pelle Sándor, a búcsi alapiskola vezetői, valamint Tóth Károly, hogy az egész országot bejárva a gyakorlatban is elmagyarázzák a részleteket. Az eredmény: Királyhelmecen 45, Rimaszombatban 50, Komáromban 140, Galántán pedig 160 pedagógus vett részt a módszertani napon. Bóna Irén szerint a kollégákról eleinte lerítt, hogy soknak tűnik számukra az anyag, de amint elmagyarázták, miként kell használni az egyes elemeket, hamarosan felengedtek. Ők senkit sem győzködtek, mindenki maga dönti el, alkalmazza-e módszerüket, vagy marad az eddiginél. Mindössze annyit tettek hozzá, hogy ezt csak szívvel-lélekkel érdemes csinálni. Mert a kisdiákok azonnal észreveszik, ha valaki nem kellő szeretettel oktatja őket, és akkor veszélybe kerül az eredmény. Elena Répássyová, a szenei magyar gimnázium szlováktanára a módszer kommunikatív voltát és gyermekközpontúságát emelte ki. Az eddiginél ugyan bővebb szókészletet tartalmaz, de a tapasztalatok alapján a gyermekek számára ez nem okoz gondot. Bóna Irén ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az első évben az alapkészlet 350 szóból áll, közülük kilencven olyan, amely alig különbözik az anyanyelvi alaktól, így a gyermekek könnyen megtanulják. Ehhez járul még a mintegy 400 darabos kiegészítő készlet, amely azután a másodikban lép elő alapkészletté. Az órák mindig ismétléssel kezdődnek és a már ismert anyagba épülnek be fokozatosan az új szavak, úgy, hogy a játékos foglalkozás közben ezt a diákok szinte észre sem veszik. A módszer fontos része a képesfal, melynek segítségével ötletes módon sajátíthatók el a különböző nyelvtani alakok. Alabán Mária, a nyitrai pedagógiai kar tanára szerint a Skabela-Bóna módszer tankönyvcsomagja tölti meg valódi tartalommal az 1991-ben meghirdetett kommunikatív szlovákoktatást, így aki használja, nem sért meg vele semmiféle előírást. A tankönyveket már felülbírálta az Állami Pedagógiai Intézet és jóváhagyásra felterjesztette a minisztériumba. Bóna Irén ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy anyaguk teljes mértékben kötődik a tantervhez, ezért nyugodtan bevezethető, még akkor is, ha esetleg a minisztérium idei rendelési listájára még nem kerülne fel. A visszajelzések mindenképpen kedvezőek, hiszen Skabela Rózsa a múlt héten vette át az első elismerést, a Pedagógiai Felolvasás országos pályázat első díját. Az biztos, hogy a módszer iránt nagy az érdeklődés. Tóth Erzsébet elmondta, hogy a módszertani könyv és a munkafüzet már elfogyott, de kellő érdeklődés esetén megpróbálnak utánnyomást biztosítani. Képesfal még van, a tankönyv hamarosan megjelenik, és most folyik a hangkazetták iránti igény felmérése. A Skabela-Bóna módszer tapasztalatairól a Katedra című új pedagóguslap kétoldalas állandó rovatban számol be, amelyet Varga Lajos, a búcsi alapiskola igazgatója szerkeszt. A Fórum Alapítvány pedig hamarosan szakmai bizottságot hoz létre, amely Alabán Mária vezetésével rendszeresen felméri a módszer hatékonyságát, mégpedig területenként, a pedagógusok tapasztalatai, illetve a diákok nyelvtudása alapján. Mindezt féléves és éves jelentésekbe foglalják. Végezetül egy összehasonlítási adalék: Ipolybalogon Skabela Rózsa harmadikosai ezen a héten arról írnak szlovákul fogalmazást, kit és miért választottak barátjuknak. TUBA LAJOS