Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-30 / 251. szám, hétfő

1995. október 30. RIPORT- VELEMENY ÚJ SZ Ó 5 j A VÍZBE FULTAKAT IS EL KELL TEMETNI Ha a víz hozza őket... A horgász nerri tulajdonított nagy figyelmet a Duna vizén sö­tétlő árnyéknak. Csak később, amikor a hullámok közelebb sodorták a farönknek hitt tárgyat, vette észre, hogy keze, meg lába van. Nem emlékszik, hogy pattant a kerékpárjára, hogy jutott a rendőrségre, ahol a rémülettől kissé akadozva számolt be felfedezéséről. A rendőrök, mielőtt a helyszínre Indultak volna, nemcsak az orvost riasztották, hanem a te­metkezési vállalkozót is. Tavaly a Duna tizenegyszer sodort vízbe fúlt tetemet Bősre, az idén, szerencsére, csak egyszer. - Amikor 1991-ben temetke­zési vállalkozó lettem, nem is ju tott eszembe, hogy esetleg a Víz­be fúltakat is temetni fogom. Az ember ugyanis ilyesmire nem gondol, ám ha szembesül a való­sággal, úgy tesz, mintha e téren is ki tudja mekkora gyakorlata vol­na. Megpróbálja úgy végezni a tennivalókat, hogy ne lássák, re­meg a keze, a szíve a torkában dobog, s a gyomra is emelkedik. Idővel persze kitapasztalja, mit is kell tennie, hogy az élettelen, fel­puffadt, oszlásnak induló testet baj nélkül, ügyesen beemelje a halottaskocsiba - tárta fel tevé­kenységének kellemetlenebb ré­szét Bereck József, a bősi temet­kezési vállalattulajdonosa. - Amikor a rendőrök bejelen­tik, hogy valakit hozott a víz, azon izgulunk, hogy a tetem azonosít­ható legyen. Négy év alatt össze­sen négy halott kilétére nem de­rült fén,y, ketten itt, egy-egy pedig Bodakon és Doborgazon alusszák örök álmukat - mutatta a temető kerítése melletti ke­reszttel jelölt sírhalmokat. - Persze, amíg a szerencsét­lent elföldelik, hetek telnek el. Er­re is kíváncsiak? - kérdezte, s amikor bólintottunk, cigarettára gyújtott. - A cigaretta munkaeszköz. Sokan úgy gondolják, hogy ennél a munkánál az alkohol is az, pe­dig ez nincs úgy. Az alkohol le­gyöngítené a szervezetet, a gyomrot. Nekünk erősnek kell lennünk, és nemcsak a fizikai erőnlétre gondolok. Nem mon­dom, dolgunk végeztével stresszoldónak esetleg iszunk egy-két kupicával, de nem töb­bel. Ugyanis soha nem tudjuk, mikor riasztanak bennünket. Ezért a mi szakmánkban nincs túl sok szabadidőnk, szabadság­ról nem is szólva. Nem panaszko­dom, ez a valóság. Aztán arról beszélt, hogy a védőöltözék - gumicsizma, víz­hatlan köpeny, gumikesztyű — or­mótlansága miatt nem is olyan egyszerű a tetem vízből való ki­emelése. Hogy amikor a rendőrök és az orvos elvégzik a szemlét, a megboldogultat a halottasház hűtőjében helyezik el. Hogy más­nap, a saját tervezésű (szag)szi­getelt halottaskocsival a tetemet a pozsonyi kórbonctani intézetbe szállítják, majd visszaviszik a ra­vatalozóba. Mert az előírások ér­telmében a névtelent csak három hét elteltével földelhetik el, a rendőrség ugyanis mindvégig nagy erőfeszítéssel keresi az esetleges hozzátartozókat. Ha fá­radozásuk sikertelen, és az Inter­pol sem jelzi, hogy a szomszédos ország valamelyikében eltűntnek nyilvánított személy hasonlít a megtalált tetemhez, a holtat tisz­tességgel eltemetik. A költségek pedig, esetenként valamivel több mint 2500 koronát, a községet terhelik. - Mi van akkor, ha csak a há­rom hetes határidő elteltével si­kerül megtalálni a hozzátartozó­kat? - kérdeztük Bereck Jó­zseftől. - Pályafutásom alatt volt példa erre is. Például tavaly, amikor ki­derült, hogy a névtelenként elte­metett férfi osztrák állampolgár volt. Talán egy hónappal a teme­tés után megérkeztek a hozzátar­tozók, s a megboldogultat haza akarták szállítani. A hivatalos ügy­intézés hosszadalmassága miatt vállaltam az engedélyek megszer­zését, majd értesítettem a csalá­dot. Ez persze semmi volt ahhoz képest, ami várt ránk. Az exhumá­lás kemény megpróbáltatás nem­csak a hozzátartozónak, aki a rendőrségi fotók alapján előzőleg azonosítja ugyan az eltűnt sze­A víz hozta az ismeretlent mélyt, hanem a temetkezési vál­lakozónak is. Mert a családtag rendszerint újból meg akar győződni arról, hogy az illető való­ban az, akinek hiszi. - Miként lehet a ki tudja mikor vízbe fulladt, majd a ravatalozó hűtőkamrájában 3 hétig tárolt ember alaposan deformálódott maradványaiból utalni valamikori önmagára? - akadékoskodtunk. Bereck József már többször ta­pasztalta, hogy lehet. A hozzátar­tozónak elég egy-egy apróság, szemölcs, forradás, tetoválás fel­ismerése... Bár igazán nem illik beszélni a piszkos anyagiakról, mégsem áll­tuk meg, és erre a témára terel­tük a szót. zésre. Nagyritkán előfordul vi­szont az is, hogy a hozzátartozók oktalanul kifogásolják munkán­kat - vallotta beszélgetőtársunk kissé lehangoltan, majd belefo­gott a történetbe.- Augusztus 26-án hajnalban riasztottak a rendőrök, mert Bakán, egy hét­végi házban hullát találtak. A rendőrök elmondták, az orvos szerint a férfi már két napja ha­lott volt, de mert nem voltak raj­ta külsérelmi nyomok, csak si­ma, és nem hatósági boncolást A halottaskocsi szigetelését én oldottam meg - Bereck József (Prikler László felvételei) - Ha az ember tisztességes akar maradni, a temetésekből meggazdagodni nem fog. Nem vagyok rabló, nem akarom ki­használni a gyászolók fájdalmát, kétségbeesését. Azt is látom, leg­többjüknek kevés a pénzük, a te­metési költségeket egyre nehe­zebben állják. Sajnos, a legol­csóbb koporsó ára is megközelíti a 2400 koronát. Kevés szó esik arról, mekkora különbségek van­nak az elhunytak szállítása kö­zött! Tisztában vagyunk azzal, hogy ha vízbe fulladt, vagy másutt talált több napos, hetes tetemet szállítunk, vagy esetleg exhumá­lunk, több pénzt érdemelnénk. Mégsem kérünk többet, ugyanis az a munka valójában megfizet­hetetlen. És nemcsak a hazaikat, a külföldieket sem „nyúzzuk meg". Ezek olyan Íratlan szabá­lyok, melyek mindenkire vonat­koznának. Érdekességként megemlítette, hogy a múltban a bősiek főleg kórházban, manapság viszont már zömmel otthon halnak meg. Az elhunyt házból való szállítása sem egyszerű feladat. - Ha a megboldogultért ház­hoz megyünk, rendkívüli tapin­tatra van szükség. És együttér­ajánlott. Miután a rossz állapot­ban lévő tetemet a halottasko­csiba helyeztük, szóltunk a hoz­zátartozóknak, hétfőn reggel el­kérjük az orvostól a boncoláshoz szükséges iratot, majd 11 óra­kor a pozsonyi kórbonctani inté­zet előtt találkozhatunk. Az el­hunytat a hét végére a halottas­ház hűtőjébe helyeztük, majd hétfőn Pozsonyba mentünk. Leg­nagyobb megdöbbenésünkre a dunaszerdahelyei szakorvosnál megtudtuk, hogy a papirost már elvitték, s nekünk délelőtt 11-ig az intézet előtt kellett várakoz­nunk. A halottal a kocsiban. A pa­tológusok elutasították a bonco­lás elvégzését, ám a tetemet nem adták ki. A hozzátartozók feljelentettek a rendőrségen, mert szerintük miattunk indult a halott oszlásnak. Tudomásunk szerint az elhunyt augusztus 30­ig sem került a boncasztalra. Ter­mészetesen nem mi miattunk. A holtak utolsó útjának előké­szítéséhez olykor erős gyomor, kötélidegzet és talán nagy adag emberszeretet is kell. Bősön a végtisztességet azok is megkap­ják, akik fejfájára azt írják: név­telen. PÉTERFI SZOMYA ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT 1 A DEMARS: FIGYELMEZTETŐ TIL­TAKOZÁS. A nyugali struktúrák mérték­adó szervei viszonylag rövid időn belül harmadszor is figyelmeztették a Szlovák Köztársaság kormányát, hogy náluk nem úgy képzelik el a parlamentáris demokrá­cia működését, ahogy az a Tátra és a Duna közötti térségban jelenleg megvalósul. A figyelmesebb újságolvasók még emlékez­nek rá, hogy az első demarsra hogyan rea­gált a külügyminisztérium és a miniszter­elnökség. A szlovákiai nagypolitika fősze­replői váltig állították, hogy a nemzetközi diplomáciának e formáját illetően ugyan udvarias hangvételű, tartalmát tekintve azonban félreérthetetlen eszköze voltaképpen nem is a hazai viszonyok kritikáját jelenti. A 2. számú demars fogadtatása is hasonló volt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal már nemcsak az idegenszó-értelmezők lépnek a poli­tikai küzdőtérre, hanem a szó legalpáribb értelmében vett agitáto­rok és propagandisták is ringbe szálltak, és masszírozni kezdték a „tömegek" nemzeti önérzetét. Főképp azt hangsúlyozták, hogy a Szlovák Köztársaság szuverén állam, amely külföldi nyomásra jot­tányit sem ad fel szuverenitásából. Feltehetően erre kezdték el „fü­lüket hegyezni" a strasbourgi. a brüsszeli, és a washingtoni helyzet­elemzők. E három nyugati nagyvárosban ugyanis a pozsonyitól némileg eltérő módon értelmezik az európai struktúrák tagjává vált. illetve az ezek íélé tartó (társult) államok szuverenitását; aki az F.U, az ET, illetve a NATO tagjává készül válni, annak bizonyí­tania kell, hogy már a belépésre való felkészülés időszakában iga­zodik a „klubtagság" szabályaihoz. Magyarán szólva: az Európa Tanácsba való felvételükkel kötelezettségeket vállaltunk, amit úgy kell értelmezni, hogy a Szlovák Köztársaság bizonyos területeken föladta állami főhatalmának egy részét. Tehát elfogadta, hogy pl. emberi jogi kérdésekben, az állam és az állampolgár viszonyát il­lető kérdésekben, de még a politikai kultúra minőségét illető kér­désekben is mérvadónak tekinti a régi „klubtagok" véleményét. A Nyugat az EU, illetve a NATO küszöbe előtt várakozóktól is meg­követeli, hogy működésük minősége reménykeltő legyen. Nos, a hét folyamán a 3. demars is megérkezett Pozsonyba. Az USA kor­mányától érkezeti, és az. amerikai nagykövei gondoskodott róla, hogy a szlovák kormány ne értelmezhesse félre. Egyértelművé tet­te, hogy Washingtont nyugtalanítják a köztársasági elnök elleni ot­romba támadások, és Amerika csak akkor támogatja Szlovákiát a nyugati közösségekbe való belépésben, ha a pozsonyi kormány nem gátolja a társadalom demokratikus átalakulásának folyamatát. Jellemző, ahogy a nemzeti erők a „demars" jelentésének egyér­telműsítésére reagáltak: most már Szlovákia elleni nemzetközi összeesküvést emlegetnek. GRAFOLÓGUSOK, RENDŐRÖK ÉS - MACUŠKA. Szlová­kia állampolgárai nem nagyon tudtak mit kezdeni azzal a hóna­pokkal ezelőtt felröppentett hírrel, hogy a Demokratikus Unió aláírásai megszámlálására a kormánykoalíció jelentős számú rendőrt és írásszakértőt vett igénybe, illetve Macuška képviselő vezetésével parlamenti vizsgáló bizottságot létesített. Ugyanis a tájékozottabbak tudták, hogy a DU színeiben működő honatyák parlamentben maradását (amennyiben a törvényességet tisztelet­ben tartják) már senki sem kérdőjelezheti meg. A választási bi­zottság és az Alkotmánybíróság e kérdésben már kimondta az utolsó szót: Moravčík és képviselőtársai maradnak. A többi, ami ezen kívül történt, az egyszerűen propaganda, hangulatkeltés, méghozzá állami pénzen. Hosszas huzavona után Macuškáék végre bejelentették, hogy az aláírásokat megszámolták. A beje­lentés percében azt is közölték, hogy a vizsgáló bizottságot fel­oszlatták. Az aláírás-számlálás eredményén senki sem lepődött meg, aki ismeri a kormánykoalíció módszereit. Inkább azon érde­mes most eltűnődnünk, hogy kis hazánkban a jövőre nézve mi­lyen következményei lesznek a közéletben a rendőrök igénybe vételével megejtett hosszas nyomozásnak. Előre megjósolható, hogy az állampolgári petíciós jog jövőbeni érvényesítésének sem­mi sem árthatott volna annyit, mint ez a hercehurca. Éppen azért, mert - a végrehajtó hatalom oldalán - a bűnüldöző szerveket is aktivizálták. Mérget lehet rá venni, hogy sokan voltak olyanok, akik a totalitarizmus fél évszázadának tapasztalataiból tanulva és a rendőröket látva megtagadták saját aláírásukat, és a jövőben nyíltan akkor sem mondanak véleményt, ha kétfelé hasítják őket. Egyébként ügyes húzás volt Mečiaréklól, hogy kutyafuttában fel­oszlatták a Macuška-bizottságot. A Demokratikus Unió így akkor sem találna már fórumot igazának bizonyítására, ha akarna. Huszonöt óra Általában ocsmány do­log emberek halálát okozó üzemi baleset kommentá­lását politikai síkra terel­ni. A pénteki kassai tragé­diának azonban van egy mozzanata, amelyről nem lehet hallgatni. Nyilván így gondolták azok a kol­légák is, akik a tegnap­előtti sajtóértekezleten számos kérdést tettek föl ezzel kapcsolatban. A vasműben pénteken dél­előtt tíz perccel kilenc előtt következett be a rob­banás, ám az első hivatalos jelentést csak másnap déltájt adták ki erről a tragikus eseményről. Á szlovák hírügynökség szombati hírei szerint még Vladimír Mečiar miniszterelnököt is csak szom­bat reggel tájékoztatták a történtekről, aki azon­nal a helyszínre utazott. A vasmű elnök-vezérigazgatója az újságírók kereszttüzében állandóan azt ismételgette, hogy ne vágjunk az események elcbe, majd kivizsgál­ják, történt-e mulasztás a közvélemény tájékozta­tásában. Nem kell különösebb szakmai felké­szültség az ilyenfajta mellébeszélések megcáfo­lásához. Mert semmivel sem magyarázható, ha a halálos áldozatokat követelő, az adott órákban a környék lakosságának egészségét, életét is veszé­lyeztető robbanásról hosszú órákon át hallgatnak. Az ilyen zavarodott vagy tudatos elhallgatás min­dig jó táptalaja a pánikhangulat és a különböző rémhírek elterjedésének. Ezt ismerte föl kiváló érzékkel a kormányfő is, aki miután a helyszínen tájékozódott a lényekről és a következményekről, azonnal rendkívüli tévébeszédben számolt be a helyzetről. A közvélemény azonnali tájékoztatásának el­mulasztása óhatatlanul a csernobili katasztrófát juttatta az eszembe. A tragédia következményei hála Istennek nem egyformák, ám a tájékoztatás modelljében, pontosabban zavaraiban sajnos, sok a hasonlóság. Az ukrán városban április legvégén történt a súlyos baleset, már Gorbacsov pereszt­rojkájának időszakában. Ám ez semmit sem vál­toztatott az évtizedes beidegződéseken. A dicső és tökéletes szovjet rendszert semmiféle tragédia sem érheti, május elseje előtt néhány órával aztán végképp nem. Ez volt az ideológiai ukáz. Hall­gattak hát ezúttal is tisztességtelenül a különböző szintű, rangú apparátcsikok. így hát Kijevben és más, Csernobilhoz közeli városban megtartották a százezres felvonulásokat, délután milliók men­tek népünnepélyre, miközben sugárzott feléjük és testükbe a halálos kór. Nem számított, hogy ezre­ket fertőztek meg a kiáramló halálos sugarak. A lényeg - minden áron - ezúttal is a látszat volt. Még a szamizdat tanulmányoknak sem sikerült kideríteniük, hogy Gorbacsov mikor szerzett tu­domást Csernobilről, viszont az tény: csak május másodikán, több mint negyvennyolc órával a ka­tasztrófát követően mondott nyilvános tévébeszé­det, s ezután gyorsult föl a veszélyeztetett lakos­ság kitelepítése. Senki sem tudja, hányan kaptak halálos fertőzést a bűnös titkolózás miatt. Nem nehéz észrevenni a hasonlóságot. Talán nálunk is akadt olyan bennfentes, aki úgy okos­kodott, hogy nem érdemes világgá kürtölni ezt a szerencsétlenséget, mert ezzel is ártunk a fiatal állam amúgy is megtépázott jó hírnevének. Ha így volt, akkor éppen az ilyen sülellenséggel oko­zott jórészt erkölcsi károkat idehaza és külhon­ban. És okozhatott volna még nagyobbakat is. Esetleg az is ott motoszkálhatott a döntéshozók agyában, hogy úgyis annyi a hazudozás, annyi féligazságot terjesztenek, s annyi mindent elhall­gatnak ebben az országban, hogy az lesz a legil­domosabb, ha ehhez az uralkodó széljáráshoz igazodnak ebben az esetben is. Közrejátszhattak nyilván más okok is. egy vi­szont biztos: mulasztás történt, ezért meg kell ta­lálni a felelősöket, és a vizsgálat eredményeiről tájékoztatni kell a közvéleményt. Jól tudom, a tragédia okainak részletes kivizsgálása, a robba­nás következményeinek felszámolása ennél időszerűbb és fontosabb feladat. Ám a gyors hír­közlés meggátlóil is mielőbb meg kellene nevez­ni. Nem lenne helyénvaló, ha ezt az ügyet is úgy eltussolnák, mint például a bősi zsilipkapu lesza­kadásának ügyét. Máig nem tudjuk, mi okozta azt a szerencsétlenséget, és kik a vétkesek. Annyi biztos, hogy Bősön sem történt szabotázs, holott ezt Július Binder órákkal az ottani baleset után nem zárta ki. Azóta az esetleges szabotázst egy­szer sem emlegette, tehát ez a feltételezés kizár­ható. Végre már le kellene számolni a különféle gör­csökkel és beidegződésekkel. Tudatosítani kelle­ne illetékes uraméknak nálunk is azt, ami a civili­zált világban egyértelmű: az őszinte és gyors tájé­koztatás minden ország, minden kormány erénye. Nincs semmi értelme akár csak percekre is elhall­gatni bármilyen szerencsétlenséget, hiszen ilyen, sajnos, bárhol a világon bekövetkezhet. Az igaz­ság kimondása, nyilvánosságra hozatala minden­kor bizalomerősítő, esetenként életeket is ment­het, s mindenképpen fontos tanulságokkal szol­gál. Ezért szeretnénk mielőbb megtudni, kik a fe­lelősek a kassai, több mint egynapos hírzárlatért. Tóth Mihály rovata SOKSZEMKÖZT Szilvássy József rovata

Next

/
Oldalképek
Tartalom