Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)
1995-10-26 / 248. szám, csütörtök
1995. október 26. KULTURA ÚJ SZ Ó 7 I MÉSZÖLY MIKLÓS ES A KALLIGRAM PRAGABAN Hajszálvékony szálakon Önmagunkat és egymást több szögből, többszörösen láttató tükörrendszerként jellemezte Mészöly Miklós cseh nyelven megjelent esszékötetét Petr Pithart. A Samota motýľa (A pille magánya) címmel megjelent kiadvány bemutatóján, a prágai Magyar Kulturális Központban hagzott el a hasonlat. A könyvet az a kiadó jelentette meg, amelyet úgyszintén a cseh fogadtatás jelzésére vállalkozó volt politikus, a visegrádi egyttműködés mindmáig eltökélt híve úgy jellemzett, hogy „Pozsonyban székelő magyar középeurópai kiadó". A Kalligram igazgatója, Szigeti László a kiadóról felvillantott gyorsfényképében magyarul szólva emelte ki, hogy a szlovákiai magyar kisebbségi közegben fogant és a többnyelvű kiadást immár gyakorlattá tevő kezdeményezésről van szó. Rendkívüli érdeklődés kísérte a prágai bemutatkozó estet. A szó szoros értelmében zsúfolásig megtelt a Magyar Kulturális Központ sok mindent megélt tanácsterme. A későn jöttek közül sokan az előcsarnokban rekedtek. Az igazgatónő szavai szerint ekkora közönség egybegyűlésére az intézmény történetében talán nem is akad példa. Mészöly Miklós írásművészete ugyanis nem ismeretlen az igényes cseh olvasók számára. Első regénye, Az atléta halála, amely hamarább jelent meg franciául, mint magyarul, 1970-ben cseh fordításban is napvilágot látott. Utána pedig a hetvenes évek Csehszlovákiájában a szlovák fordítások a cseh értelmiség körében is igazi irodalmi kincsnek számítottak, amint azt személyes emlékeit idézve Karol Wlachovský; a szlovák kiadások akkori fordítója és gondozója, a budapesti Szlovák Kulturális Központ mai igazgatója elmondta, aki szintén jelen volt a prágai találkozón. Wlachovský immár a közép-európai közelmúltnak csak olykor-olykor képzeletben megjelenő lidércnyomásaként emlékeztetett a Mészöly csehszlovákiai megjelentetése körüli, ma már szinte hihetetlen korabeli állapotokra. A Mészöly-művek gondolatiságát felfogni képtelen irodalompolitikai apparátus éberségének kijátszása, az úgynevezett konszolidáció kellős közepén, már azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy sikerül a pozsonyi Tatranban kiadni Mészöly Saulusát is, azt a filozófiai mélységű regényét, mely az elidegenedett hatalom életrendjének kiszolgáltatott emberi magatartásokat vette górcső alá. A regényben szinte a korabeli társadalmi állapotok önképére lelhetett az elmélyült csehszlovákiai olvasó. Megjelenését - micsoda képtelenség -csak a biblikus cím és téma úgymond vallásos jellege akadályozta meg. Jó ideig a szlovákul megszólaltatott Mészöly-művek még a rádióműsorokban sem keltettek gyanút, mindaddig, amíg alá nem írta a Charta 77-et. Ez már végzetes bűnnek számított. Aztán már Magyarországon is az ellenzéki félreállítás sorsában osztozott, cseh fordításban a rendszerváltás küszöbén, 1988-ban közölte a Megbocsátás című novelláját a rangos cseh világirodalmi folyóirat, a Svétová literatúra. Ugyancsak valószínű, hogy a prágai Magyar Kulturális Központban az író cseh ismerői között találta magát. Mégsem műélvezői hangvétel adta meg a cseh fogadtatás bensőséges hangulatát. Maga az író is a személyes hálán és köszöneten túl a középeurópai egymásra találás manapság újnak számító ritka átérzésétől felvillanyozva szólt az egybegyűltekhez. Az egyik felszólaló pedig azonos rezgéshullámok találkozásáról beszélt, mely a politika régióiban, sajnos, süket fülekre talál. Nem általánosságban célzott a hazai címzettekre, amikor is felemlegette, hogy Pavel Tigrid miniszter, annak ellenére, hogy a díszvendégek meghívón kinyomtatott jegyzékén is ott szerepelt a neve, nem talált időt a részvételre, míg viszont magyar vendége és tárgyalópartnere, Fodor Gábor ezt nem mulasztotta el. Keserűen állapította meg Petr Pithart, hogy az európai csatlakozást megkönnyítő közép- európai lépcsőfok megteremtésének elszalasztott lehetősége már-már e térség szellemi együvé tartozását is a szakadásnak kitett hajszálvékony szálakra zilálta szét. Mészöly Miklós ennek ellenére nem borúlátó, s nemcsak az est hangulata mondatta vele: jó úton járunk. Művészi hitvallásának közép-európai meghatározottsága ugyanis, ahogy ezt az újvidéki Thomka Beáta, a Kalligram kiadásában megjelent első Mészölymonográfia szerzője a prágai összejövetelen elhangzott előadásában hangsúlyozta, a megalkuvás nélküli következetesség, a múlttal, jelennel, a történelmi tényekkel, a képzelőerővel, a gondolkodással és művészi öntörvényűséggel bánva és bölcs írói megfontoltsággal párosulva időtlen és bármely nyelven megértésre találó tünemény, íme a közép-európaiságban testet öltő egyetemesség! S itt elgondolkodásra késztet, vajon miért éppen az így vagy úgy, de mégiscsak korlátok közé szoruló kisebbségi közegben kelt életre a mészölyi kitárulkozó, közép-európaisághoz méltó kiadói programvállalás? A kérdés annál is inkább felmerül, mert a hetvenes-nyolcvanas évek több magyarországi, közép-európaiságot felvállaló műhelye ma már nem tudja megtalálni régi önmagát. Úgy tűnik, a tanácstalanság közepette elsikkad, hogy annak idején ez többé-kevésbé egyet jelentett a közös teherként elterpeszkedő hatalommal szembeni ellenzékiséggel. Ehhez igazodott a kockázatvállaló megszólaltatások értékrendje. Mára számos egykori félreállított nagyon is ügyesen helyezkedve megtalálta a maga ugyancsak haszonelvű betagozódását az új pártpolitikai elrendeződésbe. S némely egykori irodalmi értékfelruházásokról és kínos újkeletű felmagasztalódásokról is egyre inkább lerí, hogy - nem is olyan szép a menyasszony. Mindennek kiadópolitikaí vetülete pedig olyan szemléletnek nyit teret, amely a szekértáborok szabta érdekeket követ. A Kalligram nem tesz mást, mint hogy nyitottsággal igyekszik igazodni az értékközpontúsághoz, ami jól megfér a kisebbségi szellemiség ápolásával. Vagyis vevőként fogadja a kihívást, miszerint a közép-európai közös értékek iránti érdeklődést fel is kell kelteni. Meg kell teremteni ama Pithart által említett tükörrendszert, szabadon közlekedve nyelvek és irodalmak között, vállalva a kiadói többnyelvűséget. KISS JÓZSEF LUZSICZA LAJOS KIÁLLÍTÁSA ÉRSEKÚJVÁROTT Az élet, amely szép és gazdag - A Nyitra partján nőttem fei, ott folyt a víz a kertünk alatt. Szinte beleszülettem a természetbe, ezt sem letagadni, sem elfelejteni nem akarom, nem is tudom. Én az utcán lettem festővé, a falra, a sárba, a porba rajzoltam - vallja magáról Luzsicza Lajos, Érsekújvár szülöttje, akinek negyvenedik, jubileumi kiállítását nem véletlenül éppen szülővárosában rendezték meg. Az idén hetvenöt éves művész azok közé tartozik, akiknek egész életében meghatározó szerepet játszik a szülőföldhöz való ragaszkodás. Ezt bizonyítja két kiadást megélt könyve, az Ifjúságom Érsekújvár, s festményeiben, rajzaiban is gyakran visszatérnek a gyermekkor emlékei. Az október 19-én az érsekújvári Centrum Kulturális Központ galériájában megnyílt tárlaton Fábián Gyula magyarországi író szólt a megjelentekhez. Elmondta: ez a művész hatodik kiállítása szülővárosában, s valamennyire feszült izgalommal készült. Hiszen egy ilyen bemutatkozás részben tiszteletadást jelent számára azokkal szemben, akik biztatták, segítették, egyengették első lépéseit. A mostani kiállításon Luzsicza Lajos grafikai válogatással jelentkezik. Kevésbé ismert rajzait szemlélhetik meg az érdeklődők. Krétát, diópácot, tust, szenet és ezek ötvözetét használja. A kiállítás anyagát jórészt fekete-fehér grafikák képezik, melyek egyáltalán nem hatnak „kétszólamúnak". Sőt, érezni lehet, hogy a művész ilyenkor is színekben látja a világot, amelyet a legegyszerűbb festői eszközökkel képes kifejezésre juttatni. S hogy mit ábrázolnak a rajzok? Ezt a festőművész a következőképpen fogalmazta meg: „A fű, a napfény, a jó levegő, egy-egy kép (Zalai dombvidék, 1995, vörös kréta) azt sugallja, hogy tanuljunk meg élni! Az ember általában nem tud élni. Rohan, nem lát, nem örül a napnak, a percnek, az életnek, amiben ott van az ég, a föld, a víz, a tenger, a folyó, az erdő, a madárdal, s én is része vagyok mindennek. Az életnek, amely szép és gazdag. Ha erre ráérezünk, mindez még jobbá teszi az embert." A kiállítás december másodikáig látható. (kamoncza) ...a címe annak a vígjátéknak, amelyet a Komáromi Jókai Színház idei évadjának első bemutató előadásaként láthatunk holnap este. Neil Simon darabját Seregi Zoltán m. v. rendezésében láthatja a közönség. A díszlet Menczel Róbert m. v. tervei alapján készült, a jelmezeket Fábik Erzsébet tervezte. A fergeteges vígjáték szereplői hölgyek: Petrécs Anna, Varsányi Mária, Holocsi Krisztina, Vincze Emőke; az urak: Ropog József, Vörös Lajos, Mokos Attila, Benkő Géza; valamint a rendőrség képviselői: Benes Ildikó és D. Németh István. A cselekmény New Yorkban, egy estélyen játszódik... De erről többet nem árulhatunk el. -B. S. I.FILMJEGYZET A felhőjáró Egy film, három jó hír a mozirajongóknak: kedves, romantikus történet, kiváló rendezés és Keanu Reeves, az egyik legmarkánsabb fiatal hollywoodi csillag mellett emlékezetes alakításokat nyújtó, nem kevésbé híres nemzetközi színészcsapat. A második világégés poklából nagy tervekkel tér haza, San Franciscóba a fiatal Paul Sutton. Nem akar többé csokoládét árulni, állandóan házalni: másra, többre vágyik. Megbecsült munkára, gyerekekre, családra, házra. Bodros hajú, felszínes felesége nem igazán érti rég nem látott férjét. Paul, hogy összekuszált gondolatait helyrerázza, hosszabb útra indul, munkát keresve. Utazása során hozza össze a sors Victoria Aragonnal, egy gazdag mexikói család egyetemista lányával, aki éppen hazafelé igyekszik. Bár léptei nem túl könnyűek, hiszen férj nélkül, születendő gyermekével a szíve alatt kell visszatérnie szigorú és konzervatív apja birtokára. Paul megsajnálja a kétségbeesett lányt, és felajánlja: egy napig hajlandó eljátszani a férj szerepét, s együtt érkeznek meg a családi Felhőbirtokra. Mesebeli kép tárul Paul szeme elé: a csodálatosan zöld völgyben érett fürtökkel teli szőlőtőkék ezrei szegélyezik a több száz éves rezidenciát, újdonsült „hitvesét", Victoriát pedig népes, gondoskodó család fogadja. Paul egy olyan világba csöppen bele, amelyben minden ott van, amiről valaha is álmodott. A szüreti mulatság mézédes fürtöktől bódult illatában szerelmük is érlelődni kezd. Egyedül a szigorú családfő nem tud szabadulni gyanújától, hogy valami nincs rendben ezzel a jöttment „gringóval". A hirtelen ötletből pattant turpisságra hamarosan fény derül, s észrevétlenül születő szerelmük elé nem várt akadályok tornyosulnak. Persze, tegyük hozzá, egy love storyban azért vannak az akadályok, hogy legyőzzék őket... Hollywoodba beköszöntött az újromantika. De ennek csak örülhetünk, ha olyan alkotásokat ihletnek, mint Alfonso Arau legújabb munkája, A felhőjáró. Igaz, nem új az ötlet, hiszen fekete-fehér eredetije 1942-ben készült Olaszországban Alessandra Blasetti rendezésében, Négy lépés a felhőkben címmel. Arau régen dédelgetett vágyát váltotta valóra, amikor filmre álmodta a maga változatát, melyet mágikus realizmusként jelölt meg. Igenis, jöjjön az újromantika, hiszen már annyit „idegenedtünk", annyira elszögletesedtünk testileg-lelkileg egyaránt ebben az egyre inkább elvaduló világban, hogy nem árt, ha időnként valaki megkocogtatja a vállunkat: biztos, hogy jó helyen keresgélsz? Mert tény: unalomig ismert igazságokat hangoztat a film, de az örök körforgásban ezek az unalomig ismert igazságok máig sem vesztették el érvényüket. És értéküket sem. Hiába hajtogatjuk, hogy ma más a helyzet, máshol tartunk, csak áltatjuk magunkat. S bárhogy is igyekszünk, máig sem tudtunk jobb dolgokat kitalálni. Arau bebizonyítja, hogy a szerelem, a család, az összetartozás, a kötődések, hagyományaink s a természet, amely körülvesz bennünket, ma is éppoly fontosak, mint száz és ezer évvel ezelőtt, ha időnként nem is veszünk minderről tudomás!. Alfonso Arau könnyeden mesél, szinte röpíti a nézőt a történeten keresztül, észre sem vesszük, mikor érünk a végére. Képeit a vénasszonyok nyarának legszebb színeivel díszítette: bágyadt aranysárga, üdezöld és tompa melegbarna omlik ránk minden mennyiségben, jóllakatva és nyugtatva szemünket. Gondos válogatásának eredményeként a szereposztásban sem lelhetünk hibát. Keanu Reeves gesztusaival és visszafogott, de ennek ellenére sokatmondó arcjátékával és tekintetével teremti meg Paul Sutton figuráját. A spanyol Aitana Sanchez-Gijon Victoriája finom, klasszikus szépség, akiben fiatalsága mellett ott lüktetnek az évszázadokon átöröklődött temperamentumos déli nők szenvedélyt hordozó génjei. Giancarlo Giannini robbanékony, kérges szívűnek látszó, ám érzékeny családfője és Anthony Quinn, a megértő, élettudó, sorsával és a világgal békében élő nagyapa szerepében úgyszintén telitalálat. Alfonso Arau a forgatás előtt állítólag egy csillagjósnő véleményét is kikérte, mikor kezdje el a munkát. Úgy tűnik, nem hiába... MISLAY EDIT Aitana Sanchez-Gijon és Keanu Reeves Számos bel- és külföldi muzsikus és énekes részvételével tartották meg a szlovák fővárosban a múlt hét végén a 21. Pozsonyi Dzsessznapokat, amelynek legnagyobb meglepetését kétségtelenül a magyarországi Oláh Kálmán vezette Sextett szereplése szolgáltatta. (Kép és szöveg: Prikler László) KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ Holnap: Pletykák...
