Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-18 / 241. szám, szerda

[41 Ú J SZÓ KÜLFÖLD 1995. október 19. NAPTÁR Szerda, 1995. október 18. Az év 291. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Lukács - Lukáš nevű kedves olvasóin­kat A NAP kel 06.16 - nyugszik 16.57 óra­kor A HOLD kel -, - nyugszik 14.02 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 290, apad; Medve: 100, apad; Komárom: 115, apad: Párkány: 90, apad • 1940-ben halt meg SAINT-POL­ROUX francia költő, a szimbolista moz­galom jelentős alakja (szül. 1861). NAPI VICC - Udvarol még a lányodnak a hadnagy? - Udvarol, azonban a lányom­nak nem nagyon tetszik. Még feljár hozzánk, de már kifelé áll a rúdja. - Amikor jön, vagy amikor megy? Jó ÉTVÁGYAT! Fokhagymás máj Hozzávalók: 40 dkg sertés­máj, 4-5 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olaj, csipetnyi só; a bundázáshoz liszt; a sütéshez olaj; köretnek 1 kg burgonya, 1 csokor petrezselyem A burgonyát meghámozzuk, vékony hasábokra vágjuk, majd sós vízben megfőzzük, és jól le­csöpögtetjük. Ezután a megtisz­tított, vékonyan felszeletelt má­jat lisztbe forgatjuk, és az olaj­ban mindkét oldalán hirtelen megsütjük. A szeleteket meg­sózzuk, a zúzott fokhagymával megkenjük, és egy tűzálló tálba fektetve, lefedve, takaréklán­gon égő sütőben melegen tart­juk. A burgonyát a máj sütésé­hez használt olajban hirtelen megpirítjuk, és az apróra vágott petrezselyemmel megszórva, a fokhagymás májszeletekkel tá­laljuk. RENDŐRSÉGI HÍREK Ismeretlen tettes hatolt be egy kassai szolgáltató vállalat őrzött telepére, ahonnan lelop­ta kilenc daru kábelvezetékeit, elektromos motorjait, valamint elosztószekrényeit. A kár 500 ezer korona. Bánovce nad Bebravou vá­rosi parkjában vasárnap há­rom ismeretlen roma megtá­madott egy 17 éves fiút. Össze­verték, elvették karóráját és 320 koronáját. Halálos kimenetelű közle­kedési baleset történt hétfőn Radon (Tőketerebesi járás), ahol eddig ismeretlen okból egy Volkswagen Passat sze­mélygépkocsi 38 éves ve­zetője hátulról belehajtott egy leparkolt autóbuszba. A sofőr a helyszínen belehalt sérülé­seibe. Ugyancsak halálos kimene­telű baleset helyszíne volt Nagyborsa (Galántai járás), ahol egy Jawa-350 típusú mo­torkerékpár vezetője hátulról elgázolt egy 43 éves kerékpá­rost. A kerékpáros a helyszínen meghalt, a gázoló 6 héten be­lül gyógyuló sérüléseket szen­vedett. Alapos munkát végzett az a betörő, aki október 8. és 16. között kifosztott egy hétvégi házat Staré Horyban (Beszter­cebányai járás). Elvitte a tévét, a rádiómagnót, a konyhai mi­xert, a sítalpakat, sőt néhány régiségre, a fokosokra és a szőrmékre is szemet vetett. HOLNAP ^JzX 11715° | | 478° | HOLNAPUTAN 11715° | Iff 276° ] Időjárás . Túlnyomórészt borult és többnyire kö­dös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 - 16 fok, ahol kiderül, ott 18 fok is lehet. Mérsékelt erejű keleti szél. Orvosmeteorológia Az időjárás hatásában nem történik gyökeres változás. A ma­gas légnyomás kedvezően hat a fizikai és szellemi teljesítőké­pességre. Az alacsonyabb fekvésű helyeken a légköri inverzió hatására, különösen az iparosodott területeken, légzési nehéz­ségek léphetnek fel. A mozgásszervi, különösen a reumatikus eredetű betegségekben szenvedőknél az időjárás jótékony hatá­sú lehet. Deviza ÉRVÉNYBEN: 1995. október 18-án Devizaárfolyamok Vételi Eladási Kőzép­árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 46.274 46740 46.507 Francia frank 5.918 5.978 5.948 Kanadai dollár 22.005 22.227 22.116 Német márka 20.691 20.399 20,795 Olasz líra |1000) 18.378 18.562 18.470 Osztrák schilling 2.940 2.970 2.955 Svájci frank 25.507 25.763 25.635 USA-dollár 29.450 29.746 29.598 ECU, EU 3B.032 38.414 38.223 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás 33,00 28,00 Hitelbank S3,00 28.00 Kína és az öngyilkosság A válás, a családi botrányok és a mentális betegségek állnak az élen azon okok sorában, ame­lyek miatt a kínaiak öngyilkossá­got követnek el. Területi megosz­lásban a vidéki területeken ag­gasztóbb a helyzet: míg a váro­sokban 100 ezer lakosra 8,7 ön­gyilkosságjut évente, addig ez a szám vidéken 21,4. A témában készített eddigi leg­átfogóbb kínai tanulmány szerint - amelyet 10 millió személy be­vonásával végeztek - a legin­kább veszélyeztetettek a 9-36 évesek korcsoportjai. A vizsgála­tot azért végezték, hogy a kínai adatok is összehasonlíthatóak legyenek az Egészségügyi Világ­szervezet, a WHO egész világra kiterjedő nyilvántartásával. A felmérésből kiderül, hogy a kínai városok öngyilkossági mu­tatói általában megfelelnek más országok hasonló adatainak, a vidéki körzetek arányszámai vi­szont a legmagasabbak között vannak a világon. Pekingben a fő öngyilkossági okok között a válás, a családi konfliktusok, a mentális problé­mák, a rokkantság, a társadalmi és iskolai igazságtalanságok, a munkanélküliség és a babona szerepel. Bár vidéken is léteznek mindezek, a vidéki lakosságnak még a gyors gazdasági fejlődés okozta nagyobb mérvű negatív hatásokkal is meg kell küzdenie, így a megélhetési nehézségek fokozódásával, a beszűkülő mezőgazdasági munkalehetősé­gekkel, idézi a jelentést a UPI. Egyéb kínai vizsgálatok szerint az öngyilkosság valamilyen mó­don összefügg a depresszióval. Több mint 14 millió kínai szen­ved klinikailag megállapított mentális funkciózavarban, s mint a kínai egészségügyi mi­nisztérium egyik jelentése meg­állapítja: a mentális bajok maga­sabb aránya a hatalmas méretű gazdasági és társadalmi változá­soknak tulajdonítható Kínában. MTI Hidegvérrel... Nem vesztették el lélekjelenlétüket, s hidegvérrel lettek úrrá egy balesetveszélyes helyzeten holland középiskolások. Kirándulóbu­szuk vezetője az autópályán szívinfarktust kapott, s ők anélkül, hogy a busz vagy maguk bármiféle sérülést szenvedtek volna, a le­állósávra kormányozták a járművet. Amint azt a De Telegraaf jelentette, a Londonba tartó buszon az ötven fiatal hirtelen zökkenést érzett, s egyikük, egy 17 éves lány azt is látta, hogy a vezetőfülkében a sofőr összecsuklik. Az ifjú hölgy azonban nem vesztette el lélekjelenlétét: a sofőrt gyorsan kihúzta a vezetőülésből, és helyére ült a kormánynál. Anélkül, hogy a buszon egy karcolás esett volna, a járművet a leállósávra kormányozta, mi­alatt egy fiatalember a féket kezelte, írja a lapra hivatkozva a DPA. Kihal a világ legnagyobb pillangója? Kihalás fenyegeti a világ leg­nagyobb lepkefajtáját, az Indo­nézia keleti területein honos Or­niphoptera Pradisea-t, amelyet a népnyelv csak „góliátlepkének" nevez. Az ANTARA indonéz hír­ügynökség jelentése szerint az érintett tartományok környezet­védelmi illetékesei „frenetikus méretű vadászatról" beszélnek az óriáslepkékkel kapcsolatban, s máris úgy vélik, hogy kevés a pillangók között a túlélő. Különösen a japán gyűjtők fi­zetnek nagy összegeket a góliát­lepkék példányaiért, amelyek va­lóban hatalmas méretűek: szár­nyaik fesztávolsága mintegy 40 centiméter. MTI Ml? HOL? MIKOR? SZLOVÁK TELEVÍZIÓ gSZTV 1 8.20 Híradó 8.40 Sport 8.50 Egy nap a nagyvilágban 9.00 Óvodások műsora 9.30 Kle­ment és Klementínka, 13/13 9.40 Derrick. Erdei út. Német bűnügyi tévéfilm (ism.) 10.40 Rendőrségi hí­rek 10.45 Poparchívum. Mi­roslav Žbirka 11.30 Reklám­magazin 12.00 Romaié 15.00 Hírek 15.05 Deutsche Welle Ma­15.35 Extra sportműsor 16.05 Újabb kalandok a Mi­mi fedélzetén, Ameri­kai ifjúsági sorozat, 12/5 16.35 Crn-crn. Délutáni tele­fonos műsor 17.35 Családi magazin 18,05 Elly és Jools. Ausztrál sorozat, 12/9 18.30 Szerencsekerék. Szó­rakoztató vetélkedő 19.00 Esti mese 19.10 Főzök, főzöl, főzünk... Eva Matejková főzőleckéje 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 Tisztátalan. Francia film, 2/1 2145 Pozsonyi miniatűrök 22.00 Hiradó 22.20 Sport 22.30 Egy nap a ban 22.40 A világ a század köze­pén. Német doku­mentumsorozat az 1940-1960 közötti évekről ©SZTV 2 16.55 Hírek 17.00 Spotlight English (32-33.) Angolnyelv­tanfolyam 17.35 Az Addams család. Amerikai tévéfilmso­rozat, 64/45, ff. 18.00 Pozsonyi magazin 18.30 Esti mese 19.05 Kredit. Gazdasági ma­19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.20 Juventus Torino nokok Ligája labdarú­22,20 Az 5 a 40-ből szám­sorsjáték nyerőszá­mai 22.25 A japán gazdasági csoda. Dokumentum­sorozat 23.05 Összefoglaló a Bajno­kok Ligája labdarúgó­mérkőzésekről 0.15 Híradó 8.30 R. T. G. - felderített bűnügyek (ism.) 9.00 Telepi­ac 10.00 A hegyi villa. Ameri­kai film (ism.) 11.30 Infoblok (ism.) 17.30 Infoblok 18.00 TeenAge 19.00 Mese 19.15 Unipóker. Telefonos játék 19.30 Motorosok magazinja 20.00 Híradó 20.20 Signum Laudis. Szlovák film (2/1) 21.00 Hírek 21.05 Signum Laudis (2/2) 21.50 Képúj­ság 22.05 Féregjárat. Angol horrorfilm 23.35 Akadémiai hét. Amerikai film OSZTRÁK TELEVÍZIÓ @ ORF1 9.05 (Ism.) 9.55 Baywatch (ism.) 10.35 Az Enterprise űrhajó (ism.) 11.25 Columbo. Ame­rikai krimi (ism.) 13.00 Confetti-tévé 14.05 Tenisz 15.40 Az Enterprise űrhajó 16.25 Baywatch 17.10 Egy rém rendes csa­lád 17.35 Arany lányok 18.05 Tenisz 19.30 Híradó 20.00 Dortmund-Steaua Német vigáték 11,35 Mi új­ság vidéken? 12.25 A szín­hely 11.55 Hírek 13.10 Uni­verzum. Garamba, az elefán­tok földje (ism.) 14.00 Jog a szerelemre kőzés; Tenisz nemzetközi torna ® ORF 2 9.05 Schiejok (ism.) 10,05 özvegyember és öt 15.10 Gyilkosság a hobbija 16.00 Schiejok 17.05 Isten hozta Ausztriá­ban (ísm.j 19.00 A tartományok ma 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Rosamunde Pitcher: Nyár a tengeren. Né­met film 22.00 Híradó 22.30 Testvérháború - Harc Tito örökségéért. Do­kumentumfilm, V/4 23.20 Ifjúsági magazin 0.15 Pink Floyd. Zenés ri­port műsor 12.00 Déli hírmagazin 12.30 Arany lányok 13.00 Gyilkos­ság a hobbija 14.00 Bárbei Scháfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Egy rém rendes család (ism.) 18.30 Exkluzív 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, rob­ban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Dortmund-Steaua Bucuresti Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 23.15 Thomas Koschwitz-show 0.00 Híradó 12.00 Szerelemhajó 13.00 Trapper John főorvos 14.00 Az Enterprise űrhajó 15.00 MacGyver 16.00 Menj az egészre! 17.00 A Partridge család 18.00 Ilyen az élet! 19,00 Híradó 19.15 Sporthí­rek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Egy b^jor Rügen szige­tén. Német családsorozat, Xlll/l. 21.15 Krimitangó. Né­met krimisorozat 23.05 A légy. Amerikai sci-fi 0.50 Az MAGYAR TELEVÍZIÓ ©TV1 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tíz­órai 9.05 A Fatler család. Né­met tévéfilmsorozat 9.35 Tí­zórai. Szolgáltató magazin 11.10 Várattan utazás. Kana­dai filmsorozat. XIII/4 12.00 Hírek 12.05 Gazdasági ábé­cé 12.15 Welcome to Hun­gary! Angol nyelvű gazdasági magazin 12.45 Telepakk 15.20 Repeta. Történelem 16.05 Népzenei összeállítás 16.25 Topmodell. Brazil té­22.25 Pókháló. NSZK-oszt­rák-olasz-spa­nyol-csehszlovák té­véfilm, ll/l 0.10 BBC-híradó © TV 2 15.55 Mit ér az ember, ha vi­déki? 16.10 Az én dzsungelköny­vem. Német ismeret­terjesztő-sorozat 16.30 Zöldbéka. Környezet­16.50 A furcsa madár. Hor­17.00 Kapcsolj be! 17,45 Egyházi társadalom. kommunikáció 18.15 Üzlet. máclók 18.30 Hogy is van ez? Tár­19.00 Gyerekeknek 19.13 Múzsa. Kulturális hírműsor 19.30 Híradó 20.03 Telesport 20.15 Csak nézünk, mint a moziban... Az örökös. 17.05 17.50 Csízió 18.00 Körzeti híradók 18.13 Magyarországma 18.55 Don Quijote. Spanyol tévéfilmsorozat, V/2 19.55 Mindent vagy semmit! 20.25 Real Madrid-FTC Baj­nokok Ligája labdarú­gó-mérkőzés 22.30 Objektív 23.05 Kékpercek 23.10 Mona Lisa tizedes ­ellenzéki, alternatív fórunt Budapesten DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Szippar­csok. Belga animációs film 14.35 Helikon. Irodalmi figyelő (ism.) 15.05 Mozaikvilág. Banglades 15.20 A Forsyte Saga. Angol filmsorozat, XXVI/716.10 Kép és valóság. Belga ismeretterjesztő film 17.00 Heléne és a fiúk. Fran­cia ifjúsági tévéfilmsorozat 17.25 Jelképtár 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 Ecce ho­mo, Homolka. Csehszlovák filmvígáték 19.35 Ahogy kell. Holland ismeretterjesztő film 20.00 Régiók. Benne: Dél-Er­dély - Petőfi Vízaknán; Vajda­ság - „Őrzik a tüzet" - Az újjá­éledő cselédmozgalom; Ro­mánia - Laposhegyi ütközet; Kolozsvár - Költő a magas­ban; Erdély - A Szent Anna-tó legendája 20.45 Esti kérdés 2100 Híradó 2115 Marseil­laise. Francia film 23.20 A jövő öröksége. Japán kultúrtörténe­ti sorozat, XV/15 0.20 Vers 13.30 13.55 OK POP 14.20 Az élet csodái. David Attenborough természetfilm-sorozata, 12/4 15.10 Az ifjú lovasok. Ameri­kai kalandfilmsorozat 16.00 Hírek 16,05 Kék határ. Amerikai természetfilm-sorozat, 13/13 16.30 Zsaruk. Angol krimiso­17.00 17.50 18.05 Híradó 18.20 Fél a sötétben? Kana­18.50 Csodás évek. Amerikai sorozat 19.15 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Kean. Cseh film 21.40 Aréna 22.25 Hírek 22.40 Kung-fu: a legenda folytatódik. Amerikai sorozat 21/21 23.25 Melvin és Howard. 8.30 Nyugtalan ifjúság. Ame­rikai sorozat (155.) 9.15 Dal­las. Amerikai filmsorozat (110.) 10.05 Visszatérés Bri­desheadre. Angol sorozat (3.) 10.50 Mindent vagy semmit ­különkiadás (ism.) 11.40 M. A. S. H. Amerikai sorozat (34.) 12.05 Miért? 12.30 Booker. Amerikai krimisorozat (7.) 13.20 Roseanne. Amerikai sorozat (13.) 13.45 Tim mes­ter. Amerikai sorozat (88.) 14.20 Mindent vagy semmit! 14.50 így múlik az idő. Ameri­kai sorozat (379.) 15.35 Visszavágás. Akciósorozat (50.) 16.30 Roseanne. Ameri kai sorozat (14.) 17.00 Dal­las. Amerikai sorozat (111.) 18.00 Mindent vagy semmit 18.25 Bill Cosby-show IV. Amerikai sorozat (4.) 18.50 Novákék. Cseh tévéfilmsoro­zat (52.) 19.30 Híradó 20.00 A jó anya. Amerikai film 21.50 Hírek 21.55 Nyitott szemmel 22.30 M. A. S. H. Amerikai so­rozat (35.) 23.00 Visszavá­gás. Akciósorozat (51.) 23.50 Merész klipek 0.15 Matlock. Amerikai sorozat (6.) 8.10 A Waltonok 9.15 Alf (Ism.) 9.45 Grace (Ism.) 10.20 24 óra a leszámolás­ra. Brit krimi 12.00 Kemény, de szívélyes 13.00 Reming­ton Steele 14.00 Arabela Kies­bauer-show 15.00 A mi kis farmunk 16.05 Rajzfilmsoro­zatok 17.55 Családi ügyek 18.25 Alf 19.00 Grace 19.30 Hírmagazin 20.15 Titkos szenvedély. Amerikai krimi 22.10 A szexualitás magazin­ja 23.00 Emmanuelle titka. Francia erotikus film POZSONY - HVIEZDA: Uszó erőd 2. (am.) 15.30, 18, 20.30 • OBZOR: Vízi világ fám.) 15.30, 18, 20.30 • MLA­DOSŤ: Don Juan de Marco (am.) 15, 17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Az első lovag (am.) 18.30,20.30 • Színhá­ború (cseh) 17, 19 • Mindörökké Bat­man (am.) 16.30, 20.30 • Biciklitolva­jok (ol.) 19 • Az oroszlán jegyében (cseh) 17.30 • Zojka és Valéria (szlov.) 19.15 • TATRA: A dzsungel könyve 2. (am.) 15.30 • Szabadulás a Shaws­hank börtönből (am.) 15.45,18,20.45 • ISTROPOLIS: Eszelős szerelem (am.) 15.30,18,20.30 KASSA - SLOVAN: Eszelős szerelem (am.) 15.30, 17.45, 20 • DRUŽBA: Gyorsabb a halálnál (am.) 15.30, 17.45, 20 • TATRA: Gondtalan utazás (am.) 15.30, 19 • ÚSMEV: Vízi világ (am.) 18, 20.30 • CAPITOL: A dzsungel könyve 2 (am.) 15.45,18, 20.15 • IM­PULZ: Elemi iskola (cseh) 16.15, 18.15,20.15 • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Karne­vál, Paganini, Seherezádé (19) • HVIEZ­DOSLAV SZÍNHÁZ: Az ismeretlen (19) • KIS SZÍNPAD: YO városi hazafiak (19) • ÚJ SZÍNPAD: Grand hotel (19) • AS­TORKA SZÍNHÁZ: Tartuffe (19.30) • ISTROPOLIS: Grand vendéglő (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Koldusope­ra (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Óperencián innen... (Komárom - 9.00) • Vízkereszt vagy amit akartok (Komárom - 17) ^Í^Silillillll POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek 14.10 Anya­nyelvünk 14.15 Kórusmuzsika 14.30 Pedagógusnapló (ism.) 15.00 Hírek 15.05-18.30 PAVILON. A műsorban többek között foglalkozunk a szlovák kormány nemzetiségi tanácsának mai ülésével .annak kapcsán, hogy napi­rendre kerül az államnyelvről szóló törvény­tervezet. Komáromban a hétvégén nyílik meg a kortárs szlovákiai magyar művé­szek képeit bemutató kiállítás; pénteken kezdődik a szlovák fővárosban a hagyo­mányos dzsessznapok idei rendezvényso­rozata; az óvodákról szóló rovatunkban a Pavilon mikrofonja előtt a légi óvoda igaz­gatónője, Keszőce Mária. S végül, de nem utolsósorban, szerda lévén - a munkaköz­vetítő rovatunkba is várjuk hívásaikat. Te­lefonszámaink: 07/314 511 vagy 07/491444. A műsor szerkesztője, ion­tól István várja önöket a készülékekhez. )

Next

/
Oldalképek
Tartalom