Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)
1995-10-18 / 241. szám, szerda
2352 I ÚJ SZÓ BELFOLD - KÜLFÖLD 1995. október 12. Egyeztetett a Magyar Koalíció Pokolgép robbant... Nem apolitikusak Új Szó-tudósítás - Az is bizonyítja pártokfellettiségünket.hogy az összes parlamenti párt elfogadta meghívásunkat, és mindegyikkel hasznos megbeszélést folytattunk az önkormányzatokat érintő problémákról - jelentette ki Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke a pártokkal folytatott tárgyalássorozat befejezését követő tegnapi sajtóértekezleten. Az elnök azt is elmondta: a pártokfelettiség nem jelent egyben apolitikusságot. Sýkora elmondta: a szlovákiai önkormányzatoknak évente 21 milliárd koronára van szükségük a működésükhöz. A társulás azt szeretné, hogy az önkormányzatok állami adóból való részesedését ne százalékban, hanem konkrét pénzösszegben határozzák meg. A jövő évben a saját bevételeiken kívül 6,5 milliárd koronára volna szükség az országos adókból, ám a kormány csak 6 milliárdban egyezne meg. A hiányzó fél milliárdról jelenleg tárgyalnak a pénzügyminisztériummal, (gl) Szlovákia célja, hogy a NATOban teljes jogú tagságot szerezzen - derül ki abból az állásfoglalásból, amelyet Anthony Cragg, a NATO főtitkár-helyettesének és a külügyminisztérium munkatársainak pozsonyi tárgyalása után adtak ki. Pénteken közel 9 havi szünet után újra ülésezik a cseh és szlovák Vámunió Tanácsa. A tanács prágai ülése után Vladimír Dlouhý cseh ipari és kereskedelmi, valamint Ján Ducký szlovák gazdasági miniszter egyezményt ír alá a vámok területére vonatkozó együttműködésről. Ján Ľupták, a Munkásszövetség elnöke bejelentette, pártja képviselői alkotmánymódosító törvényjavaslatot dolgoztak ki, amelynek lényege: a Számvevőszék a Nemzeti Vagyonalap működését is ellenőrizhesse, mivel az a vagyon, amit a vagyonalap kezel, még nincs magánkézben. A magyar-szlovák alapszerződés kedvező visszhangra lelt a brit kormány vezető köreiben - mondta tegnap a szlovák külügyminiszter Londonban. Juraj Schenk Rifkind külügy- és Portillo védelmi miniszterrel tárgyalt, elsősorban Pozsony NATO- és EU-csatlakozásának esélyeiről. II. Kiadás Lapzárta: 22 15 Halott kislány a szeméttelepen (Folytatás az 1. oldalról) lentés szerint kifejlett, egészséges csecsemőről van szó, akit feltehetően egy nappal születése után dobtak ki a szemétbe. A helyszínen járva Ján G orguľ, a szeméttelep felügyelője kérdésünkre elmondta, hogy a telepen guberáló egyik fiatalember hívta fel a figyelmet a különös csomagra. - Kapuzárásra készültem, amikor a szemétben turkálók egyike lélekszakadva rohant felém, hogy az egyik kupacból táskába csomagolt halott csecsemő került elő. Ezt itt - mutatja - a konténeres kocsi hozta 11.30 órakor a nagykaposi lakótelepek egyikéről, ebben volt a gyerek. A rendőrség ezúton kéri mindazokat, akik bárminemű tájékoztatást tudnak nyújtani a csecsemő anyjának kilétéről, jelentkezzenek telefonon vagy személyesen a nagykaposl rendőrkapitányságon. (katócs) Új Szó-hír A koalíciós tanács tegnapi ülésén részleteiben és egészében is alkotmányellenesnek minősítette az államnyelvről szóló törvénytervezet hivatalos változatát. Az ülés résztvevői áttekintették azokat a bel- és külpolitikai vonatkozású lehetőségeket, amelyek segítségével csökkenteni lehet a törvény negatív hatásait. Stratégiai kérdésekről lévén szó Gyurovszky László, az MPP alelnöke ezeket nem pontosította. Az oktatásüggyel kapcsolatos problémákról is tárgyalt a testület, s ezzel összefüggésben két döntés született. A tanács megszavazta, hogy a magyar pártok támogatják a magyar szülői munkaközösségek országos szülői munkaközösségi hálózatba való bejegyzését. Ezáltal jogi szubjektummá válnak, és az iskolaügyi szervek partnerei lehetnek. A testület támogatja a szlovákiai magyar szülők országos szövetségének létrehozását is. Oktatásügyi vonatkozású az az elvi döntés is, melynek eredményeként a három párt közös oktatásügyi bizottságot hoz létre. Foglalkoztak a magyar miniszterelnökkel történő találkozó lehetőségével is, amiről a pártelnökök még tárgyalni fognak. Horn Gyulát tájékoztatni szeretnék a szlovák kormány kisebbségpolitikájának gyakorlati következményeiről, és a kisebbségek identitására gyakorolt hatásáról. Időszerűnek tartják ezenkívül a szlovák-magyar alapszerződés ratifikálásával kapcsolatos problémák megvitatását is. (horváth) elévülhetetlenek. További döl> benetes rendelkezés, hogy a boldogító igent csak államnyelven lehet majd kimondani. Veszélybe kerül a magyar periodikus és nem periodikus kiadványok megjelenése is. A törvénytervezet alapján ezeket csak államnyelven lehet majd kiadni. Számomra ebből az következik, hogy a magyar könyvkiadást a törvény hatályba lépésének másnapján meg lehet szüntetni és bizonytalanná válik a nemzetiségi sajtó helyzete is. Az alternatív oktatás bevezetésére és a magyar iskolák elszlovákosításának megkönnyítésére is találtak megoldást. A kisebbségi oktatás a kulturális minisztérium felügyelete alá kerülne, amely a törvény alapján rendeletekkel érvényesíthetné akaratát a kisebbségi oktatás területén. Hogyan? Kemény bírságokat róhatna ki azokra az oktatási intézményekre és fizikai személyekre, akik más tankönyvet merészelnek használni, mint amilyeneket a tárca előír, s akik más módszerrel merészelnek tanítani, mint ahogy azt a hivatalos szervek előírják. A hatás nem maradna el. Nem hiszem, hogy százezer koronás büntetés egy magániskolának csekélység lenne. • A törvénytervezet továbbra is számol a nyelvrendőrség létrehozásával? Bárdos Gyula (MKDM) : - A nyelvőrség intézménye továbbra is a kultuszminisztérium hatáskörébe tartozna. A korábbi elképzelésekhez képest némileg módosult, de így is elfogadhatatlan számunkra. Gyurovszky László (MPP): Ez a törvény nézetem szerint két fő célt szolgál: a magyar kisebbség visszaszorítását és a cenzú(Folytatás az 1. oldalról) nem sok esélyt adnak az orvosok. Időközben a francia rendőrségnek sikerült elfognia egy gyanúsítottat, aki feltűnően gyorsan akarta elhagyni a merénylet közelében lévő Musée d'Orsay megállót, emellett körözést adtak ki egy fehér BMW és annak három utasa ellen: egyelőre nem tudni, hogy őket mivel gyanúsítják. A későbbiekben kiderült, hogy a robbantás után elfogott észak-afrikai gyanúsított ártatlan. Nem sikerült felszámolni Moszkva és Washington ellentétét a majdani boszniai békefenntartó erőkre vonatkozóan közölte Richard Holbrooke, amerikai külügyi államtitkár-helyettes a nemzetközi összekötőcsoport tegnapi, moszkvai találkozója után. Holbrooke világosan értésre adta, hogy az USA nem egyezik bele a létrehozandó nemzetközi békefenntartó erők Moszkva által javasolt kettős, NATO-orosz parancs nokságába. A szemben álló felek hónap végi, amerikai találkozója előtt formálisan a moszkvai tanácskozás volt az utolsó, amelyen a nehéznek ígérkező tárgyalások előtt Washington igyeEgy nyelven (Új Szó-tudósítás) Napjainkban lassanként hírértéke lesz annak, aminek tegnap Pozsonyban tanúi voltunk: hivatalos fogadáson hangosan beszéltek magyarul és szlovákul, és ez senkit sem zavart. Később viszont kiderült, hogy a meghívottak tulajdonképpen egy nyelven, a szakma nyelvén beszélnek polira lehetőségének megteremtését. A sajtószabadság korlátozását az alkotmány tiltja. A cenzúra azonban gazdasági és anyagi eszközökkel is érvényesíthető. A törvény lehetővé tenné, hogy bármely lapban találjanak olyan hibát, amiért 100 ezer, 200 ezer, 500 ezer vagy egymillió korona büntetést lehet kiróni. Mivel a kulturális minisztérium működtetné a nyelvőrséget, itt dőlne el a szlovák és a magyar lapok sorsa. Bár a hivatalos verzió már nem számol azzal, hogy a nyelvrendőrség magánszemélyeket is megbüntethessen, ez sovány vigasz. Ez a veszély ugyanis változatlanul leselkedne a hivatalos személyekre, a vállalkozókra és az intézményekre. Ez rendkívül veszélyes helyzetet teremtene, mivel áthárítaná a büntetés végrehajtását különböző szervekre. Mi következne ebből? Ha egy magániskola igazgatója saját érdekében kénytelen lenne megtiltani bizonyos dolgokat, őt szidnák, nem a kormányt. • Vladimír Mečiar nemrég azt nyilatkozta, hogy a törvénytervezetből kihagyják azokat a részeket, amelyek ellenkeznek az alaptörvénnyel, vagy a nemzetközi dokumentumokkal. Elképzelhető, hogy az utolsó pillanatban szalonképessé teszi a törvénytervezetet? Gyurovszky László (MPP): Ennek szerintem nincs reális alapja. Bárdos Gyula (MKDM): - Én sem látok erre esélyt, mivel az államnyelv védelméről szóló törvénytervezet beleillik a nemzetállam kialakítását célzó folyamatba. Ezzel összefüggésben emlékeztetnék arra, hogy küszöbön áll a Büntető-törvénykönyv A szakértők megtalálták a pokolgép maradványait is: az első vizsgálatok szerint ugyanolyan típusú, mint az első, július 25-i párizsi merényletnél használt szerkezet. Július vége óta ez volt a nyolcadik robbantás, vagy robbantási kísérlet az országban. Az akciók elkövetésével a párizsi hatóságok a GIA elnevezésű szélsőséges algériai iszlám csoportot és annak franciaországi híveit gyanúsítják. (A merényletek kronológiáját a 4. oldalon közöljük). kezett megnyerni partnerei támogatását az amerikai megbeszélések napirendjéhez. Holbrooke hangsúlyozta, hogy az érintett felekkel tartandó hónap végi találkozó a békekonferencia előtt az egyik utolsó lehetőség az összekötő csoport számára a béketárgyalásokon követendő stratégia kidogozására. Moszkvai megfigyelők szerint a békefenntartókra vonatkozó nézetkülönbség is jelzi, hogy továbbra sem sikerült az ellentéteket leküzdeni a tavaly április óta működő összekötőcsoporton belül, ami a moszkvai Balkán-diplomácia újabb kudarcaként értékelhető. likáról, független újságírásról, az újságíró szerepéről és lehetőségeiről a mai zilált belpolitikai hely zetben. Mindez a Magyar Polgári Párt tegnap esti fogadásán történt, amelyen a szlovák és a szlovákiai magyar újságírás számos neves személyisége jelent meg. A jó hangulatú, tartalmas beszélgetésekre lehetőséget nyújtó találkozó végén csaknem mindenki sokkal jobb lelkiállapotban távozott, mint ahogyan érkezett... -y-f módosítása és a Matica slovenskáról szóló új törvény megalkotása is. Nem hagyhatjuk azonban szó nélkül, hogy a kisebbségi jogokat sértő törvények ellenkeznek a szlovák-magyar alapszerződéssel, amely ha de jure nem is, aláírása óta de facto érvényes. Bauer Edit (Együttélés): Minden jel arra utal, hogy a kormány az alapszerződés aláírása előtt meg akarja változtatni a belső jogrendet, mivel csak így látja biztosítottnak a dokumentum ratifikálását. A belső jog rend megváltoztatása azonban ellentétes a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi konvenció 18. cikkelyével. Az államnyelvről szóló törvénytervezet ellenkezik az ENSZ 1992. évi kisebbségi jogokról szóló deklarációjával és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménnyel is. Meggyőződésem, hogy ezt a jogszabályt az Európa Tanács nem hagyhatja sző nélkül, de elfogadása esetén mód nyílik belső jogorvoslásra is. Nagyon remélem, hogy szlovák képviselőtársaink körében akad 13 személy, akik támogatásával alkotmánybírósághoz fordulhatunk. Mivel ez a törvénytervezet általános emberi jogokat sért, a szlovákok jogait is sérti. Ha a parlament jóváhagyja, világelső lesz abban a tekintetben, hogy a számítógépes rendszerben is kötelezővé teszi az államnyelv használatát. Ugyanez vonatkozik majd a latin terminológiára. Elfogadása esetén még az orvosi diagnózisok felállításával is gondok lesznek. Gyurovszky László (MPP): Az ellenzéki pártokkal folytatott eddigi tárgyalásaink reménytkeltőek, ezért joggal bízhatunk abban, hogy a szlovák képviselők első ízben támogatni fogják a magyar képviselők alkotmánybírósági beadványát. HORVÁTH GABRIELLA Mit mondtak (vagy nem mondtak)... (Folytatás az 1. oldalról) ték a fontos legiszlatív kérdésekkel kapcsolatos szokásos megbeszélésünknek. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy Nagy-Britanniában nincsenek nyelvhasználatot szabályozó törvények. Boros Jenő, Magyarország nagykövete nem titkolta meglepetését, amikor az idézettel kapcsolatban felkerestük őt. Elmondta: szinte szó szerint azonos egy korábbi, a szlovák televízióban elhangzott kijelentéssel, amely ellen akkor tiltakozott Katarína Tóthová miniszterelnök-helyettesnél (a cáfolat annak idején megjelent az Új Szóban is). Akkor azt a választ kapta a kormányfő helyettesétől, hogy a kijelentés, miszerint a tervezetet konzultálták volna a magyar nagykövetség munkatársaival, s azok a nyelvtörvény tervezetét az államiság valamiféle pilléréhez hasonlították, nem a kormány tagjainak szájából hangzott el, hanem a televízió kommentátorának szövege volt. - Tájékoztatást kértem a nyelvtörvényről Tóthová miniszterelnökhelyettestől, aki szóban tájékoztatott néhány elvi kérdésről. Egyben ígéretet tett a tervezet hiteles szövegének megküldésére. Néhány nappal később kaptunk is egy tervezetet, amelyről azt hittem, hogy a végleges hiteles szöveg. Nem volt hozzá csatolva semmilyen indoklás. Szeretném leszögezni, hogy a nyelvtörvény tervezetéről nem nyilatkoztunk, sem elítélően, sem jóváhagyóan. Tanulmányozzuk és megküldjük a magyar külügyminisztériumba. A német és a cseh nagykövetségtől lapzártánkig nem kaptunk választ. (gágyor) Duray Miklós, az EGYÜTTELES elnöke szerint a szlovák parlament legutóbbi ülése óta változás zajlik a politikai színtéren. A Demokratikus Baloldal Pártja képviselőinek magatartásából azt a következtetést vonta le, hogy Peter Weiss pártja nem akar oly módon együttműködni az ellenzéki erőkkel, ahogy eddig. Duray nem érti, mit jelent a DBP politikusai által hangoztatott alternatív politikai erő fogalma. Nyitott kérdésnek nevezte, hogy a baloldali blokk további szubjektumai, a szociáldemokraták és a zöldek milyen álláspontot képviselnek majd. Az Együttélés elnöke rámutatott arra a veszélyre, amely az egyértelmű baloldali alternatíva hiányából következne. A demagógok a helyzetet kihasználva összezavarhatnák, és maguk oldalára állíthatnák a baloldali érzelmű választókat - figyelmeztetett, s hozzátette: az ellenzéki pártoknak ezért érdekük, hogy a baloldal megerősödjön. (horváth) IFJ. K0VÁČ-D0SSZIÉ Minden titkos TA SR-hír Róbert Vlachovský pozsonyi kerületi ügyész közölte: az ifj. Michal Kováč elrablása ügyében a kerületi ügyészség semminemű információt nem szolgáltat, mivel olyan intézkedéseket foganatosítottak, amelyek szigorúan titkosnak minősítik az ügyet. Az eset kapcsán kihallgatott tanúk közül néhány személye szintén titkosnak minősül tette hozzá Vlachovský. MAGYAR POLITIKUSOK VELEMENYE: Alkotmányellenes törvénytervezet Bár Vladimír Mečiar kormányfő nem állta a szavát, s nem küldte meg az államnyelv védelméről szóló törvénytervezetet a magyar képviselőknek, hétfőn mégis megismerkedhettek a hivatalos verzióval. A kormány nemzetiségi tanácsának tagjaként ugyanis Bárdos Gyula, az MKDM képviselője kézhez kapott egy példányt. Az Együttélés részéről Bauer Edit, a Magyar Polgári Párt részéről Gyurovszky László, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom részéről pedig Bárdos Gyula vállalkozott a hírhedt jogszabálytervezet értékelésére. m A törvény előterjesztői mivel indokolják ennek a jogszabálynak a megalkotását? Bauer Edit (Együttélés): Az indoklásból egyértelműen kitűnik, hogy az erőszakos magyarizáció okozta sebeket kívánják orvosolni. A huszadik század végének Európájában ennek a rossz, múlt századbeli koncepciónak a felújítására vállalkoznak. Gyurovszky László (MPP): Mindenekelőtt el kell mondani, hogy az alkotmány-értelmében ennek a törvénynek nincs létjogosultsága. Az alaptörvény egyik oldalon egyértelművé teszi, hogy a kisebbségi nyelvek használatát külön törvényekben kell rögzíteni, másik oldalon kimondja, hogy az államnyelvet nem kell külön törvénnyel szabályozni. A jogszabálytervezet fonák helyzetet teremt: az államnyelvet szabályozza, a kisebbségek nyelvének eddigi szabályozását viszont felszámolja. Mindez erős asszimilációs törekvésről tanúskodik. • A napvilágot látott nem hivatalos verziókhoz és az alapelvekhez képest változott a hivatalos törvénytervezet? Bauer Edit (Együttélés): - Ez a törvénytervezet egy meglepő és új filozófiából indul ki: az egységes szlovák nemzet fogalmából, amely annyit jelent, hogy Szlovákiában mindenki szlovák, egy része azonban más nyelven beszélő szlovák. Amíg A nemzetiségek egyenlőségéről elnevezésű 1968. évi törvény csak a törvénykezés nyelvét szabályozta, ez a nyelvtörvény minden területről kiszorítja majd a kisebbségek nyelvét. Ha elfogadják, akkor nagyon erős szlovakizációs törvényként vonul majd be a történelemkönyvekbe. • Konkrétan miben sértené jogainkat ez a jogszabály? Bauer Edit (Együttélés): Harmadik cikkelyével meg kívánja szüntetni a jelenlegi gyakorlatot, amikor a női neveket -ová nélkül lehet írni. A bírósági eljárást leszámítva semmilyen hivatalos aktusban nem teszi lehetővé a kisebbségi nyelvhasználatot. Bevezet egy egyedülálló fogalmat, az ideiglenes emberi jogok fogalmát. Átmenetinek nevezi a szlovák alkotmány 34. cikkelye, második bekezdése által biztosított jogot, amelynek alapján a kisebbség tagjai a hivatalos kapcsolatban és ügyintézésben is használhatják anyanyelvüket Ez rendkívül érdekes, mivel a rendelkezés a kisebbségi jogok, s az alapvető emberi- és szabadságok fejezetébe tartozik. Ezek viszont a szlovák alkotmány 12. cikkelye szerint elidegeníthetetlenek, megszüntethetetlenek, átruházhatatlanok és j PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI | MOSZKVÁBAN TANÁCSKOZTAK AZ ÖSSZEKÖTŐK Maradtak az ellentétek