Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-17 / 240. szám, kedd

1995. október 18. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 ) Baťa az alkalomra vár Ifjabb Tomáš Baťa a múlt hét végén Partizánskeban járt, és ebből az alkalomból készített vele interjút a lap munkatársa. Ebben többek között rákérdezett, hogy Szlovákiában miért szentel több figyelmet az oktató-nevelő programok támogatásának, mint a kereskedelmi vagy termelő tevékenységnek. - A Junior Achievement nonprofit szervezet a legrégibb és legelterjedtebb nonprofit oktató-nevelő rendszer a világon. Nyolcvannégy ország több mint kétmillió tanulójának teszi lehetővé a gyakorlati gazdasági ismeretek elsajátítását, és jómagam ezt a rendszert már több mint 40 éve támogatom. Ami viszont a kereskedelmet és a termelést illeti, úgy vélem, hogy e vonatkozásban türelmesnek kell lenni, és várni kell a kedvező alkalomra. • Ezt úgy kell értelmezni, hogy óvatos lesz az európai posztkommunista országok piacára történő belépéskor? - Kereskedelmi tevékenységünkben inkább a délkeleti és az amerikai piacokra összpontosítunk, mivel ezeken már otthon érezzük magunkat, és főleg azért, mert stabilabb a gazdasági rendszerük, mint ebben a térségben. • A volt kommunista blokk országaiban tapasztalható instabil gazdasági és politikai helyzet tehát eltanácsolja önt az itteni kereskedelmi tevékenységtől? - Kereskedelmi tevékenységünk bővítése folyamatos, de itt meg kell fontolnunk ilyen lépéseinket Szüntelenül járjuk Szlovákiát, és nem kizárt itteni későbbi működésünk. Pravda, Dana Lehoťanová A reálbérek emeléséért Kétnapos konferenciát tartottak Pozsonyban az elmúlt hétvégén A kereskedelmi alkalmazottak jogai - és a középeurópai országok EU-ba való integrálódása címmel. Nem volt véletlen, hogy a tanácskozás éppen a kereskedelemben, a textil- és ruhaiparban dolgozók problémáival foglalkozott, az e téren mindinkább felgyülemő problémák ugyanis Szlovákiában közel 55 ezer személyt értintenek. A textil- és ruhaiparban dolgozók havi átlagkeresete az év első felében 4870 korona volt, a nemzetgazdasági szintű átlagkereseteknek a 72 százaléka. Alojz Engliš, a szakszervezeted konföderációjának elnöke kijelentette: „a kedvezőtlen szociális helyzet arra kényszeríti a szakszervezeteket, hogy a reálbérek emelését célzó stratégiát válasszák". A szakszervezetek nem értenek egyet az olyan külföldi befektetői módszerekkel, amelyek értelmében Szlovákiában az alacsony bérekkel akarják a minimálisra csökkenteni költségeiket, és ezzel megsemmisíteni a hazai versenytársakat. Práca Már a síneket is lopják Ján Karabín őrnagynak, a vasúti rendőrség kassai részlege igazgatójának a tájékoztatásából többek között kiderült, hogy a folyó év első felében 545 bűncselekményt jegyeztek a kelet-szlovákiai régióban. A bűncselekmények elkövetőinek körülbelül a 40 százalékát sikerült leleplezni. Színesfémet 109 esetben loptak, összesen 1,369 millió korona értékben; 40 elkövető kilétét sikerült a rendőrségnek megállapítania. Mindent lopnak, ami rézből, alumíniumból és vasból van, és ami pénzzé tehető a hulladékfelvásárlókban. A leginkább azonban a rézdrótból készült vezetékeket lopják, mivel ezért fizetnek a legjobban... A pályafelújításra előkészített síneket sem kímélik a tolvajok, a javítás céljából félreállított vasúti kocsikról pedig eltűnek az ütközők, a fémből készült ajtók, a kampók stb. Národná obroda Párttartozás a SME-nek A Vállalkozók és Iparosok Pártja, amelynek képviselőivel Vladimír Mečiar a múlt héten megállapodást írt alá pártja nevében, a SME napilapnak még a múlt évi választási kampányért 145 115 koronával tartozik. A SME, akárcsak eddig, követelésének behajtására a szlovákiai jogszabályok értelmében jár el. A maffiás módszerek alkalmazását amelyek a Vállalkozók és Iparosok Pártjának létét fenyegetnék, illetve ezzel összefüggésben botrányos helyzetbe kevernék a DSZM-et - a szerkesztőség elutasítja. SME Csak jóindulattal í KOMMENTÁRUNK Az eseményhez illő, emelkedett hangvételű Szenczi Molnár Albert-emlékestet tartottak a magyar zsoltárfordító szülővárosában. Mégis sokan keserű szájízzel távoztak a művelődési házból. A műsorvezető magyarul és szlovákul konferált. Mikó Jenő, Pomogáts Béla, Czine Mihály és Bauer Győző magyarul mondott el kisesszé színtű méltatást, a Csemadok elnöke ezt követően szlovákul köszönte meg a szenei önkormányzat támogatását. Ekkor emelkedett szólásra Jozef Elšík polgármester, aki a hely és az alkalom szelleméhez méltatlan hangnemben kifogásolta, hogy ő semmit sem értett az elhangzottakból, holott más szenei szlovákokhoz hasonlóan ő is kíváncsi arra, mit mondanak a szónokok. Nem a megnyilvánulás formáján meditálok azóta, az ugyanis kritikán aluli volt. A bírálat lényegéről morfondírozok. A polgármestert a helyhatósági választásokon a helyi magyar pártok is támogatták. Ő pedig most több jóérzésű szlovák képviselőtársával együtt a szenei szlovák nemzeti pártiak és maticások hangos rosszallása ellenére végül beleegyezett a szobor felállításába, mert szerinte is Szene nagy szülöttének szellemisége összekötő kapocs lehet tisztességes magyarok és szlovákok között. Nem lehet hát elmondani róla, hogy eleve rosszindulatú a magyarokkal szemben. Két motívuma lehetett váratlan felszólalásának: ezzel a megnyilvánulásával tompítani akarta a mélynemzetiek várható támadásait, vagy valóban zavarta őt, hogy - szavai szerint semmit sem ért az egészből. Jól tudom, ez a kínos epizód is a nyelvtörvény körüli hecckampány megnyilvánulása. Ám tudom azt is, hogy önmagunknak ártanánk, ha Jozef Elšík és több hozzá hasonló, velünk szemben nem elfogult szlovák polgármester úgy érezné: képtelenség valamiféle egyezségre jutni a hazai magyarokkal. Több okból is ugyanilyen képtelenség lenne megpróbálkozni azzal, hogy neves magyar személyiségek irodalmi szintű, nem előre megírt méltatásait mondatról mondatra fordítsák szlovákra. A polgármester szavai közben Dél-Tirolra gondoltam, ahol minden művelődési házban és más tanácskozó helyiségben szinkrontolmács-berendezés található. Közéleti témájú gyűléseken mindenki anyanyelvén szólal fel. Aki nem érti, bekapcsolja a tolmácsgépet. Kulturális rendezvényen viszont magától értetődő, hogy német összejövetelen csak németül, az olaszon pedig csak olaszul beszélnek. Kivéve a kétnyelvű konferanszokat. Sok pénz és sok idő kell ahhoz, hogy ez a gyakorlat nálunk is meghonosodjék. Addig a kölcsönös jóindulat lehet a tisztességes megoldás kulcsa. Ez segíthet például a forgatókönyv részletes megbeszélésében. Ahol a polgármester és a rendezők képviselője mérlegeli és lehetőleg méltányolja egymás érveit. S ahol a szervezők figyelembe veszik, hogy bármennyire is tartalmasnak ígérkezik a műsor, két és fél órásra nem szerencsés tervezni. Ezt szünet nélkül különösen annak nehéz végigülnie, aki semmit sem ért az elhangzottakból. Ám még ebben a testi-lelki állapotban sem megoldás a bárdolatlan kioktatás. A polgármester úr szíve joga megtudni, mi hangzik, vagy mi hangzott el a színpadon. Ezt a műsor után neki is, másnak is sokan szívesen elmondták volna. Csak hát Jozef Elšík már a műsor közben elosont. Én viszont ezt nem értettem... (Szilvássy) Reménysugár Természetes dolgokról, mint hogy a fű zöld, az ég kék, nem szokás cikkezni. Ezek nem említést érdemlő újság-, illetve vitatémák. Akkor válnak azzá, ha valaki „merényletet" követ el ellenük, tehát olajat önt a gyepre, vagy füstfelhővel szennyezi be a légteret. No meg akkor, ha akad, aki hozzákezd a szennyeződés eltávolításához, mert természetes dolognak tartja a természet védelmét. Szerencsére olykorolykor ez utóbbi megnyilvánulás is előfordul. A különböző füstfelhőkkel mérgezett szlovák-magyar együttélésben is. Legalábbis én kedvező jelnek könyvelhettem el magamban a múlt hét végén Kassán néhány ilyen természetes közéleti „apróságot". Számomra említést érdemlőnek tűnt, hogy a XVIII. század végén Kassán tevékenykedett Baróti Szabó Dávid jezsuita papnak, a magyar irodalom egyik jeles képviselőjének a most emelt szlovák-magyar feliratú emléktábláját a nem magyar nemzetiségű helyi főpolgármester leplezte le. Nyilván azért vállalta ezt, mert számára is természetes dolog tisztelni a város, a régió kulturális, szellemi fejlődéséért említésre méltót cselekedett elődöt, elődöket - azok nemzetiségi hovatartozásától függetlenül. Gondolatban kalapot emeltem ezen a Csemadok szervezte táblaavatón az ott szolgálatot teljesítő rendőrök előtt is, amikor az egyikük tapintatosan, szinte észrevétlenül figyelmeztette az arra sétáló, és egymással az állandó utcai viszonyokhoz szabott hangerősséggel szlovákul csevegő fiatalok kis csoportját, hogy beszélgessenek halkabban. És le a kalappal a fiatalok előtt is. Ugyanis illedelmesen szótfogadtak. És reménysugárnak véltem azt is, hogy az említett táblaavatást megelőzően a közeli Szent Erzsébet-dóm előtt senki sem tiltakozott az ellen, hogy bent német nyelvű ökumenikus istentisztelet folyik, s az egyik igehirdető egy evangélikus lelkész. Apró megnyilvánulásai ezek a toleranciának. Annak, hogy vaióban az a természetes mindenütt a világon, ha az őseik által lakott szülőföldjén mindenki szabadon használhatja anyanyelvét, ápolhatja a nem mások elleni, hanem saját felemelkedését, fejlődését szolgáló hagyományokat, anyanyelvén is a saját igényei szerint művelődhet, építheti szellemi várát. Annak, hogy valóban az természetes, ha ezen a téren a többség tiszteletben tartja a kisebbség ősi, szent normáit. (gazdag) Fityiszt az ingázóknak Néhány évvel ezelőtt a képlet még egyszerű volt. Az ipari központokba ingázók százezrei töltöttek naponta órákat a túlzsúfolt buszokon és vonatokon, de a hetijegy olcsó volt, így jobb híján ki lehetett bírni. Napjainkban munka továbbra is inkább a nagyvállalatokban akad, csak éppen az ingázás vált szinte értelmetlenné. Mert hiába keres mondjuk egy dunaszerdahelyi Pozsonyban hétezer koronát, ha ebből több mint ezer elmegy a beutazásra. Az már évek óta nyilvánvaló volt, hogy az új típusú költségvetés egyedül nem sokáig bírja a tömegközlekedés többmilliárdos dotálását, vagyis a teherviselésbe másokat is be kell vonni. Mečiar második kormánya fél évig dolgozott a piacgazdasági viszonyokhoz illeszkedő kompenzációk rendszerén, Roman Hofbauernek az általános kedvezmények eltörlésére 1993 decemberében beterjesztett javaslata mégsem tartalmazott semmiféle teherviselés-könnyítési tételt. A kormányválságokkal terhes 1994-ben Hofbauer és Dzurinda is kitért a költségvetési nyomás elől. Az ingázók sorsa végül az idén júliusban teljesedett be, amikor valóban eltörölték a kedvezményeket. Mégpedig kompenzációk nélkül, mintha Oľga Keltošová minisztériuma nem dolgozna 1993 márciusa óta egy ilyen anyagon. Ezzel a Mečiar-kormány megtetle az első, valóban kemény szociális következményekkel járó lépését, amely ráadásul igazában a demagógiával pályolgatott válaszlóbázisát sújtja leginkább. Talán egy kicsit meg is riadt tőle, mert sürgősen visszaszívta a szintén beígért energiaár-emelést. Ez persze nem ennyire egyszerű, a statisztikai gazdasági csoda ellenére a bevételkiesést pótolni kell. Mivel nem cáfolták, valószínűleg igaz, hogy a leginkább szorult helyzetben lévő villamosművek megsegítésére a Nemzeti Vagyonalap kasszáját ürítették ki - aminek mások mellett a vagyonalap készpénzgaranciájával hamarosan kibocsátandó kötvények tulajdonosai sem nagyon örülnek. A kormány lassan már négy hónapja igyekszik az ingázók pénzén hizlalni a költségvetést, de azért előbb-utóbb engednie kell. Nézzük meg, mit is tekinthetnénk valamiféle egyenletes teherviselésnek. A munkaadók hozzájárulási kedvét jócskán megnövelné, ha ezeket a tételekel költségként számolhatnák cl, vagy más módon csökkenthenék velük adóalapjukat. Az alkalmazottak esetében növelhető a személyi jövedelemadó-alap csökkentésére szolgáló összeg, esetleg a létminimum megállapítása során is figyelembe vehetik az utazási költségeket. Másrészt kár lenne, ha a nehezen megszülető kompenzációs intézkedéseket valamiféle felső határhoz kötnék. A busszal és vonattal ingázók között ugyanis elvétve fordulnak elő olyanok, akiknél a család egy főre jutó bevétele többszörösen meghaladja az átlagkeresetet. A naponta órákat utazással töltők számára pedig szinte mindegy, hogy minden hatodik vagy nyolcadik koronájukat költik-e utazásra. Ha ez így marad, akkor egy részük átszivárog a feketegazdaságba. Ez a kormánynak sem igazán érdeke, hiszen az adókiesésen kívül az utóbbi hónapok során a munkanélküli-statisztika javítására tett, szinte már elviselhetetlen intézkedések hatása is könnyen semmissé válhat. SZÁLKA ÉS GERENDA Slobodník úrék száguldozhatnak Először a lényeket, mert azokat nem lehel letagadni: Dušan Slobodník parlamenti képviselő, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa Külügyi Bizottságának az elnöke, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom egyik meghatározó ideológusa 1995. október 15-én Dunajská Lužná belterületén sajál autóját vezetve a kötelező 50 km/óra sebességhatárt messze túllépte. A vasárnap délután a szokásos módon (radar segítségével) ellenőrzést végző négytagú rendőrcsoport három tagja a község külterületén a Bratislava és Samorín közötti országút mentén 13.15 és 13.45 óra között megállította és igazoltatta. A parlamenti képviselői igazolvány felmutatása, majd a „Fogyasztott-e szeszes italt?" kérdésre adott nemleges válasz, után Dušan Slobodník a helyszínről - bírság megfizetése nélkül - az igazoltató és a közlekedési szabálysértésekben a helyszínen eljáró rendőr engedélyével távozott. Most már következhetnek a tények mögötti szubjektív tapasztalások, amelyek a rendőrségi jegyzőkönyv stílusában megírt dolgokat megelőzték, illetve követték: Ugyanazon a napon, ugyanabban az időben én, Dusza István újságíró, túlléptem a Misérd község belterületén megengedett legnagyobb sebességet. Miközben a közúti ellenőrzést végző négytagú rendőrcsapat három tagja a község külterületén a Pozsony és Somorja közötti országúton igazoltatott, s közlekedési szabálysértésért annak rendje és módja szerint megbírságolt, különös dolgokat tapasztaltam. A sebességhalár túllépésében hozzám hasonló mértékben vétkes pozsonyi rendszámú, zöld színű, műszaki állapotát tekintve (tükörsimára kopott gumiabroncsok) a rendőrben is eléggé nagy kételyekel ébresztő Skoda mögé közvetlenül beterelték a Dušan Slobodník parlamenti képviselő vezette autót is. Még a volánnál ülve beszélgettem a rendőrrel, amikor Slobodník úr közvetlenül az orrom előtt legyezgetett parlamenti képviselői igazolványával, amit a rendőr a „Fogyasztott-e szeszes italt?" kérdésre kapott tagadó válasz után akceptált. A képviselő úr büntetlenül, de nem bűntelenül távozott. - Látta, ki volt ez az állampolgár? Bólintok. - Mondja meg, most mit csináltam volna vele!? lordul hozzám a mindvégig rendkívülien udvarias, már-már barátságos hangol megütő rendőr. - Megírom a szabálysértési jegyzőkönyvet, ma bevonon ;t vezetői jogosítványát, és ha nem esle, akkor holnap reggel nyolckor már a kezében van újra. S még azt is kockáztatom, hogy a parancsnokom figyelmeztet. - Miért, nekik mindent szabad? - veszem kicsit keményebbre a figurát. - Engem megbírságol, őt meg futni hagyja - méltatlankodom, miközben kiszállok az autómbői. - Magának nincs valami hasonló igazolványa? derűsködik velem a Szerv. Ő nem tudja, hogy az, amit jobb kezemet mellkasom baloldalára léve jelzek, többet ér, mint a Slobodník úr képviselői igazolványa. Kezd az agyvizem vérrel keveredni, ami rossz előjel. Átnyújtom a pénzt, megkapom a cédulákat, s ámulok a tényeken. A végtelenül udvarias rendőr viselkedése megsejteti velem: köszönjem Slobodník úrnak, hogy nem indítottak szabálysértési eljárást ellenem. Ha megtenné, legalább a tízszeresére büntetnének, s lelkesedhetnék, hogy csupán újra vizsgáznom kellene, nem pedig fél éven át vonatoznom vagy buszoznom. Most mindarról, amit Slobodník úr és elvbarátai újságírói mocskolódásnak szoktak nevezni: Szívesen elmennék újból vezetői vizsgát lenni, ha velem egy időberiéx helyiségben Slobodník ural is újra vizsgáztatnák, s egymás tesztlapjait mi javítanánk ki először, csak aztán az elfogulatlan rendőrök. Még az is örömet okozna, ha könnyedén kifizetné az általam eléggé fogcsikorgatva kifizethető bírságol. Örömem telne benne, hogy végre olyan országban élek, ahol az állampolgárokra egyazon törvények, szabályok, kötelességek és jogok vonatkoznak. Márpedig: amíg az egyik parlamenti képviselőt futni hagyják, s a másik parlamenti képviselőt hasonló közlekedési szabálysértésért megbélyegzi a sajtó, majd az ellene indított vizsgálatban mentelmi jogának felfüggesztését követelik, amíg a mezei állampolgár bírságot fizet, s a parlamenti képviselő ugyanazért a vétségért nem, addig szónokolhatnak nekem jogállamról. Addig elrabolhatnak állampolgárokat, s ha a gyanú árnyéka lilkos ügynökökre vetül, s bűnösségük be is bizonyosodik, talán még fel is mentik őket.