Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-16 / 239. szám, hétfő

1995. október 18. VELEMENY - TALLÓZÓ ÚJ sz ó 5 ) KOMMENTÁRUNK Korszaknyitás ­koalícióbontással Valóban végnapjait éli az oszt­rák szociáldemokrácia? Megválto­zik Ausztria politikai térképe? Ki jut szóhoz december 17-e után? Schüssel, netán Haider, ha Vra­nitzkynek mennie kell? Ilyen kérdé­sek foglalkoztatják az osztrákokat azóta, hogy a költségvetés, a defi­citcsökkentés körüli eredményte­len viták koalícióbontásra kényszerítették a kilenc évig együtt kormányzó szociáldemokratákat (SPÖ) és a konzer­vatív néppártiakat (ÖVP). A látványos szakításnak nem le­hetett más következménye, mint a parlament feloszlatása, s a decemberi idő előtti választások kiírása. Magukat az osztrákokat is meglepte, hogy ennyire fel­gyorsultak az események, bár tudták: a robbanás elkerülhe­tetlen. Az általános politikai rosszkedv - ami az Európai Unióból kiábrándult osztrákok körében csak fokozódott ­már az egy évvel ezelőtti választási eredményekben is vilá­gosan tükröződött. Akkor törtek előre a szabadságpárti Ha­iderék, a zöldek is, akkor váll nyilvánvalóvá, hogy megko­pott a hatalmon levő SPÖ fénye. Mint máshol Európában, Ausztriában is erőtlenné vált a szociáldemokraták politiká­ja - az új demokráciák születésével fokozatosan érté­kelődött le a szerepük. Most vagy soha - fontolgathatta Bécsben Wolfgang Schüssel, a Mock helyébe lépő néppárti alkancellár, kül­ügyminiszter. Most jött el az idő, hogy a koalícióban gúzs­ba kötött pártja végre kitörjön, s lehetőséget kapjon a na­gyobb szerepvállalásra. Schüssel nem is titkolta: célja, hogy az ÖVP első'számú győztesként kerüljön ki a válasz­tásokból, s olyan kabinet alakuljon, melyben maga veszi át a kormányrudat. A büdzsé körüli hercehurca, civakodás te­hát lényegében csak ürügy, jó alkalom volt számára a kiug­rásra. Egyelőre persze nehéz jósolgatni, hogy valójában mi­ként is alakul a helyzet a decemberi szavazás után. Sok függ attól, hogyan reagálnak majd a bizonytalansághoz nem szokott osztrákok. Attól is, hogy az egyes pártok ve­zetői - ám mindenekelőtt a Vranitzky-Schüssel-Haider hármas - milyen érvekkel hadakoznak a 8 hetes kampány során. A kancellár nyilván a spórolós néppártiakat ostoroz­za majd, amiért a szociális juttatásokat kurtítaná szívesen, s elmondja még párszor: „aki Schüsselt választja, az egyben Haiderl is választja", figyelmeztetve az osztrákokat a „fe­kete-kék szövetség" veszélyére. Schüssel vehemensen vé­dekezik, kivételezéssel és pénzpocsékolással vádolja majd volt koalíciós partnerét, Haider pedig... Nos, ő, a szélsőjobboldali eszmékből merítő szabadságpárti vezér az, aki a kialakult helyzetből igazi hasznot húzhat. Abban reménykedik, hogy a hajdani partnerek marakodása még több választópolgárt hajt majd az FPÖ táborába. Hogy mennyit, az megint csak a „függvények" kérdése. Ilyen szempontból meghatározó lehet, hogy a kampány során milyen koalíciós alternatívák körvonalazódnak ki. Bár Vranitzky nem zárta ki, hogy a szavazás után nagykoalíci­óban találnak újra egymásra a régi társak, a mély ellentéte­ket és Schüssel ambícióit ismerve jelenleg valószínűtlen­nek tűnik ez a változat. Elképzelhető - a szavazatok száza­lékarányától függően - az SPÖ-zöldek-liberálisok felál­lás, csakúgy mint az ÖVP-FPÖ, illetve FPÖ-ÖVP szövet­ség, ami ellenzékbe kényszerítené a szociáldemokratákat, Vranitzkyt pedig, mint kancellárt és mint pártelnököt a bú­csúra. Bárhogy is alakul a helyzet, általános az a vélemény, hogy Ausztria új korszakot nyit az. idő előtti választások­kal. Milyen lesz, ki alakítja majd, ezen bizony eltöprenghe­tünk mi, szomszédok is, akiket folytonosan hitegetnek: Bé­csen keresztül vezet az út az Európai Unióba. Az ide­gengyűlölők táborát bővítő szabadságpárti vezér, ha hata­lomhoz jut, aligha fogja söprögetni előttünk a Brüsszelbe vezető utat. Nos, izgulhatunk mi is. VÁLASZ OLVASÓINKNAK ITTHON TÖRTÉNT-7 NAP ALATT Meddig jár a munkanélküli-segély? A. J.: Úgy hallottam, hogy nemrég meghosszabbították a munkanélküli-se­gély folyósításának idejét. Azt szeretném megtudni, hány havi munkanél­küli-segélyre lennék jogosult, ha a nálunk folyó átszervezésekkel, létszám­csökkentésekkel kapcsolatban felmondást kapok? Az idén szeptemberben immár tized­szer módosított 1/1991. Tt. számú fog­lalkoztatási törvény 16. §-a szerint a munkanélküli-segély folyósításának ide­je elsősorban attól függ, hogy ön az év végéig hányadik életévét tölti be. Minda­zok az alkalmazottak, akik főként az ön által említett felmondási okokkal indo­kolt felmondást kapnak, de az év végéig nem töltik be a 30. életévüket, legfel­jebb hat hónapig kaphatják ezt a támo­gatást (persze, csak akkor, ha teljesítik a segély megítélésének további feltételeit is). Nyolc hónapig jár a munkanélküli-se­gély annak, aki legkésőbb az idei év vé­géig betölti (vagy már betöltötte) a 30. életévét. Kilenc hónapigjára munkanél­küli-segély annak, aki legkésőbb az idei év végéig tölti be a 45. életévét, és végül tizenkét hónapig jár annak, aki leg­később az idei év végéig tölti be az ötve­nedik életévét. Ön a levelében nem tett említést az életkoráról, de reméljük, az ismertetett jogi rendelkezések alapján meg tudja ítélni azt, hogy hány hónapig jogosult a munkanélküli-segélyre. Ajánlatosnak tartanánk, ha a felmon­dása kézbesítését követően felkeresné a munkahelyén működő szakszerveze­tet, esetleg egy ügyvédet vagy jogtaná­csost, akivel megbeszélhetné a felmon­dás körülményeit, a felmondás jogi tá­madhatóságát, kifogásolhatóságát, illet­ve azt, hogy az adott esetben mit érhetne el azzal, ha a bíróságon érvényesítené a felmondás érvénytelenségét. dr. G. D. Ünnepnapok Csallóközaranyoson A hét végén ünnepelt Csallóközaranyos A közel 2500 lelket számláló faluban már tavaly készültek a település megalapításá­nak 900. évfordulójára (első okleveles említése 1094-ből származik), ám nagyfá­ba vágták a fejszéjüket, így akkori álmukat csupán egy esztendővel később sikerült megvalósítaniuk. Végül is sokáig emléke­zetes két nappal ajándékozták meg a helybelieket és a külföldről hazalátogatott egykori polgártársaikat. Szombaton délután Hegedűs Sándor polgármester leplezte le a falu em­lékművét, amely - két templomot ábrázol ­ezentúl a csallóközaranyosi római katolikus és református hívők békés együttélését jel­képezi. Ezután a két egyház lelkipásztora felszentelte a község új zászlaját és címe­rét. Az események sora az egyre ismerteb­bé váló helyi sportcsarnokban folytatódott. A Csallóközben páratlan felszereltségű léte­sítmény szombattól a Kóczán Mór Szabad­időközpont nevet viseli. Az 1912-es stock­holmi olimpia férfi gerelyhajításának bronz­érmese 1908-1914 között a község refor­mátus segéd lelkésze volt. A neves sportoló emléktábláját unokái: Jeszenszky Pál, Ist­ván és Gyöngyvér leplezték le az épület fa­lán, majd nagyapjuk gyűjteményéből em­lékszoba nyílt a csarnokban. Másnap a Holocaust 54 csallóközara­nyosi áldozatának emlékművét leplezték le a helyi zsidó temetőben. Utána hálaadó istentiszteletre került sor az ugyancsak ta­valy 200 éves református templomban, amelyet az utóbbi két esztendőben felújí­tottak és Mikó Jenő püspök tegnap fel­szentelt. (j. mészáros) Véget ért a Simon-Júda Vásár Mit adhatok? - kérdezi az árus. - Sem­mit - válaszolom, csak nézegetek. Az árus tekintete elkomorodik. - Mindenki csak nézeget, senki sem vásárol, állapítja meg sommásan, majd pakolni kezd. Ötle­tes virágdíszeit divatosan papírba csoma­golja és egyfolytában méltatlankodik. Me­gint véget ért egy vásár, és megint elma­radt a várt bevétel. Pedig ő a Simon-Júdá­hoz nagy reményeket fűzött. Napokkal ko­rábban elfoglalta a helyet, ahol csütörtök délutántól vasárnap délutánig árulta a portékáját. Száraz virágból készült csok­rokat, koszorúkat, kosarakat. Az emberek jöttek, körülnéztek, aztán továbbmentek. Elvétve akadt valaki, aki vásárolt is. Ez az árus szavai szerint az utolsó időkben va­lamennyi vásáron így van. Tegnap délután két órakor véget ért Párkányban a hagyományos Simon-Júda vásár, melyen az idén 700-an árusítottak a becslések szerint 90-100 ezer látoga­tónak. A vásár ideje alatt a városháza előtt felállított szabadtéri színpadon be­mutatkoztak a Párkányban működő amatőr művészeti csoportok, és szombat délután az érdeklődők megtekinthették a pozsonyi Petronella együttes country­showját. A csúcsforgalom szombaton volt, de a többi napokon is szép számmal érkeztek látogatók. Ez részben a kedvező időjárásnak is köszönhető, hiszen mind­végig kitartott az indián nyár. Mint ahogy az a vásárokban lenni szokott, a Simon­Júdán is akadtak olyanok, akik szomorú­an távoztak, ugyanis a zsebtolvajok áldo­zatául estek. A vásár ideje alatt történt lo­pásokról és egyéb incidensekről a rendőrségen nem adtak tájékoztatást, mert, mint mondták: csak a szóvivő közöl­het információkat a sajtóval. Ő viszont a hét végén nem volt szolgálatban. Annyit azért a rendőrök elárultak, hogy a lopáso­kon kívül komolyabb bűncselekmény nem történt. Ez is olyan volt, mint a többi, vélekedtek. Hasonló véleményen volt Nagy Tibor, Párkány alpolgármestere is, aki szerint a szervezők elégedettek, hi­szen a sorrendben 449. Simon-Júda jól si­került. KAMONCZA MÁRTA VESZÉLYBEN A LIBERÁLTS SME. Ha a Mečiar-kormány azt akarta bizonyítani, hogy Szlovákiá­ban sajtószabadság van, „kapásból" mindig azzal érvelt, hogy a hazai napilapok egy kivételével mind el­lenzékiek. Ez - formálisan - így igaz. A magántulajdonba, illetve szakszervezeti kezelésbe kerüli nyomtatott tömegtájékoztatási esz­közök szerkesztőségei a Demokra­tikus Szlovákiáért Mozgalom durva megnyilvánulásai láttán levonták a következtetéseket, és még azok a napilapok is pellengérre állítják a koalíciót, amelyek a mečia­rizmus első időszakában bedőltek a populista-nemzeti ige hirdetőinek. A sajtószabadság fennmaradását bizonygató po­litikusok arról persze mélyen hallgattak, hogy a televízió és a rádió szerkesztőségeiben mindenütt következetesen végre­hajtották a tisztogatásokat, így az ellenzék ezekben a legna­gyobb hatású tájékoztató eszközökben véletlenül sem jut szó­hoz. Sejteni lehetett, hogy hoszabb távon a kormány a napila­pokat sem hagyja békén, és kísérletet tesz ellehetetlenítésük­re. E folyamat a múlt hét elején már kezdetét is vette. A 70 ezer példányszámban mgjelenő és egyre népszerűbb (mert a rezsimet legmegalapozottabban bíráló) SME c. napilapnak egyik óráról a másikra felmondott a Concordia nyomda. A radikális lépés valódi okát nem a Concordiánál kell keresni. Ez a magánvállalat egészében véve pártsemleges. A napilap nyomtatásának felmondása azzal függ össze, hogy a Concor­dia működésének finanszírozása az állami tulajdonban levő Szlovák Takarékpénztár jóindulatán múlik. A kormány prak­tikáit ismerve megalapozottan feltételezhető, hogy valame­lyik politikus „átszólt" a Takarékpénztárba, szorongatná már meg egy kicsit a Concordiál, amely meglehetősen el van adó­sodva a kormánypártiak kezén levő pénzintézetnél. Egy fize­tési nehézségekkel küzdő vállalatot még legjobb üzleti part­nereinek „dobására" is rá lehel kényszeríteni. Kilencvenki­lenc százalékos biztonsággal feltételezhető, hogy a SME ese­tében is ez történt. Ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy ötletekben a cenzorok kifogyhatatlanok. Különösen ha a gaz­dasági főhatalmat is ők gyakorolják. Nem a véletlen műve, hogy először éppen a liberális SME ellen intéztek ilyen ot­romba támadást. A DEMOKRATIKUS BALOLDAL UTOLSÓ ESÉ­LYE. Peter Weiss vezetésével 1989. november 17-e után kísérletet tettek a szlovákiai kommunisták a nagy történel­mi tévedésnek bizonyult bolsevizálódás visszacsinálására, a szociáldemokrata útra történő visszatérésre. Kínkeserve­sen ment végbe e folyamat, és sikertelensége egyrészt an­nak volt köszönhető, hogy a párttal rokonszenvezők (a szlo­vákiai hagyományokhoz híven) az egyenlőséget, sőt az egyenlősdit, többre becsülték a demokráciánál. Másrészt a párt vezetőinek egy része hajlamos volt a kisebb ellenállás irányában haladni és a mečíarizmus módszereit követni, ab­ban reménykedve, hogy a támogatottságban így hasonló eredményeket ér el, mint a nyíltan populista és nacionalista Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom. A szocdemség felé történő haladás egyszerűen azért nem sikerült, mert a DBP vezetése nem merészelt szociáldemokrata politikát folytat­ni. És az eredmény: népszerűségét illetően a párt most vala­hol 8 százaléknál tart. A válságot Fogaš és Kanis úgy pró­bálná megoldani, hogy engedményeket tesz Mečiarnak. En­nek leglátványosabb megnyilvánulása az volt, hogy a parla­ment rendkívüli, a koalíció által meghiúsított ülését kö­vetően a DBP képviselőinek többsége elutasította az egysé­ges ellenzéki fellépésben való részvételt. Ne csodálkoz­zunk, hogy a koalíció - Mečiarral az élen - megtapsolta a demokratikus baloldali honatyák „demokratikus" döntését. Előfordulhat, hogy éppen e döntés következtében betonozó­dik be még jobban az a politikai struktúra, amelynek kö­szönhetően oda jutott a szlovákiai közélet, ahova jutott. A kommunista pártból lett DBP hat esztendeje egy nagy esélyt kapott, a szociáldemokrata értékekhez való visszatérés esé­lyét. Főképpen a történelemből tanulni nem tudó vezetőinek köszönhetően ez az esély most szertefoszlóban van. Nem biztos, hogy a sors még egyszer oly kegyes lesz ehhez a párt­hoz, mint amilyen akkor, november 17-e után volt. A lélek fegyverével A belpolitikai helyzet fokozódik - idézhetném szabadon Bacsó Péter filmhősének szállóigévé vált mondását, ha lenne kedvem viccelődni. Bőrünkre megy ugyanis ez a mostani irgalmatlan manipuláció. Jól tudom, nemcsak a miénkre, s erre az elmúlt héten a Sme na­pilapra nehezedő nyomás a legfrissebb döbbenetes példa. Az indoklás hiva­talosan gazdasági: a napilap tartozol! vagy két­millióval a Concordia nyomdának, amely a szerződésben rögzített feltételeket felrúgva, né­hány órával lapzárta előtt tagadta meg a lap nyo­mását. A valós ok egyértelműen politikai. A tar­tozás, a körbetartozás, a másodlagos fizetésképte­lenség, sajnos, általánosan elterjedt jelenség Szlovákiában, s ha az említett nyomdához hason­lóan máról holnapra minden adóssal felmondanák a szerződési, alighanem működésképelelenné válna az egész gazdasági élet. Az ügy pikantériá­ja, hogy az állam és sok állami vállalat tartozik leggyakrabban és a legtöbbel. Mégis azzal pac­kázhat az állam, akivel akar, habár ma még nincs teljes hatalma, ez a Sme kiadása kapcsán is bebi­zonyosodott. Akadt egy üzletember, aki gazdasá­gi és etikai megfontolásokból abban a nyomdá­ban, amelyben társtulajdonos, vállalta a napilap nyomását. Meggyőződésem, hogy belátható időn belül nemcsak erkölcsi, hanem gazdasági haszna is lesz ebből a bátor lépésből. A hatalmi henger azonban tovább sistereg. Igyekszik elnémítani, ellehetetleníteni a politikai és a nemzeti másságot. A másként gondolkodás, a más értékrend, a más nyelven való megnyilvánu­lás minden intézményét és megtestesítőjét. Teszi mindezt a tolerancia nemzetközi évében. Bennünket létünkben érint ez a hatalmi intole­rancia, amely mindenáron össze akarja roppanta­ni a ma is információs és tagsági bázissal rendel­kező kulturális szövetségünket, s legújabban a pedagógusszövetséget is. Nem mondott le az al­ternatív oktatás bevezetéséről sem. Állami tiszt­ségviselők szinte naponta zaklatnak magyar óvo­da- és iskolaigazgatókat, néhol prémiumelvonás­sal igyekeznek megzabolázni, máshol meg ép­penséggel béremelési ígérgetésekkel szeretnék magukhoz édesgetni őket. Miroslav Pius úr leg­újabban három gimnáziumi igazgatót igyekszik céljainak megnyerni, hogy így is megtörje vagy gyengítse a magyar szülők, pedagógusok szak­mai érvekre és erkölcsi elvekre épülő ellenállá­sát. Ebben a politikai jégverésben a szlovákiai ma­gyarság kultúrájába, elődei hagyatékába kapasz­kodik. Mozgósítja szellemi és anyagi erőforrása­it. Ajnácskőn jórészt önerőből évszázados óhajt valóra váltva templomot építettek, Hidaskürtön, Galántán magániskolát nyitottak, Dunaszerdahe­lyen pedig néhány hete önkormányzati segítség­gel megnyílt a Kortárs Magyar Galéria. Lélekacé­lozó események tanúi voltunk az elmúlt hét végén is: Léván népfőiskola nyílt, Kassán Baróti Szabó Dávid domborművét avatták, Szencen pedig Szenei Molnár Albert szobrát leplezték le. Aki szobrot állít, az közösségi értelemben is otthont teremt - mondta a szenei ünnepi esten Pomogáts Béla. S ebben a szellemi otthonban kisebbségi közösségünk nem elsősorban hadvezéreknek nyújt terel és helyet, hanem azoknak, akik a lélek fegyverével, a népek és kultúrák testvériesülésé­nek szellemi vértjével próbáltak meg gátat vetni mindenfajta rombolásnak és rontásnak. így lelt otthonra Szenei Albert is, akinek halhatatlan zsoltárfordításai alapján születtek meg a szlovák zsoltárok. Sokasodnak az egyéni helytállás példái is. Kas­sán egy idős hölgy kétszáz koronát ajánlott föl szűkös nyugdíjából a végveszélyben lévő Csema­dok megsegítésére, az egyik vállalkozó húszez­ret, az érsekkélyi önkormányzat tízezret. A kima­gasló erkölcsi példákhoz tartozik Bárdos Ágnes szombat esti előadóestje. Ez a szellemi vállalko­zás némi dramaturgiai módosítást követően meg­érdemli, hogy minél több helyre eljusson és ugya­nolyan döbbenetes élményt, katarzist nyújtson, minél több hazai rászorulónak, mint amilyenben a szenei premier hallgatóságának volt része. Bajban nemcsak a barátját ismeri meg az em­ber, hanem önmaga erejét is. Meggyőződésem, hogy ez a felismerés nemcsak az egyénre, hanem a közösségre is vonatkozik. A szlovákiai magyar­ság a mai hatalom romboló szándéka miatt nagy bajba jutott. Életveszélybe került. Mi azonban él­ni akarunk. És túléljük ezt a nyomást, ezt a hatal­mat is. Ezért kezdtük meg szellemi és anyagi ön­összeszedésünket, bízva szlovák és más európai gondolkodású barátok támogatásában. Évszázados tapasztalatok is biztatnak bennün­ket. Mert nem kincstári optimizmus, nem is köz­hely, hanem történelmi tény, hogy hiábavaló volt minden hatalmi kardcsörtetés, ármánykodás és gőgös magabiztosság. Minden diktatúrát túlélt és végül legyőzött a szellemi erő. És az ebből faka­dó erkölcsi tartás. Most is így lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom