Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-13 / 237. szám, péntek

1995. október 12. VÉLEMÉNY - TALLÓZÓ ÚJ SZ

Ó 5 I Szuperjogok a szlovákiai magyaroknak? Szlovákia a negyven európai állam közül azon négy-öt közé tartozik, amelyekben a nemzeti kisebbségek ügye a legjobban van rendezve. A magyar kisebbség ennek ellenére újabb és újabb követelésekkel áll elő - állítja a lapnak írt cikkében Dušan Slobodník, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke. Az élesen magyarellenes hangvételű írásra - Adam Michnik főszerkesztő felkérésére - Eörsi Mátyás, a magyar külügyi bizottság szabaddemokrata elnöke válaszolt a lap hasábjain. Dušan Slobodník elsősorban a szlovákiai magyarságot teszi felelőssé azért, hogy Szlovákia . az utóbbi időkben a nemzetközi intézmények figyelmének a középpontjába került. Szerinte Magyarország az utolsó pillanatig hátráltatta Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba, és csak azért nem élt vétójogával, mert „nem akarta magára haragítani a tagországok döntő többségét". A szlovák viszonyok kedveznek a kisebbségeknek, és ha a magyarok olyan szuperjogokat követelnek, amelyekre Európában nincs példa, akkor Szlovákia ilyen játékba nem megy bele - zárja írását Slobodník. Eörsi Mátyás az újság szemben lévő oldalán elhelyezett válaszában kifejti: Magyarország és Szlovákia stratégiai érdekei azonosak, ezért törekedni kell a közös pontok megtalálására. Eörsi leszögezi: a magyar parlamentben konszenzus jött létre abban a kérdésben, hogy a kialakult határok megmásíthatatlanok, és a kisebbségi kérdést nem a határok megváltoztatásával kell megoldani. Szlovákiára a nemzetközi közvélemény és intézmények figyelmét nem a magyar kisebbség, hanem Mečiar belföldi lépései, a Michal Kováč elnök elleni támadások, az elléntmondásos privatizáció, a sajtó elnémítása hívták fel - jegyzi meg Eörsi Mátyás. (Gazeta Wyborcza) Soboňa gyógyfürdőket privatizált Amikor Viliam Soboňa ez év februárjában a Sliači Szlovákiai Gyógyfürdők á. v. igazgatója lett, nem titkolta abbéli szándékát, hogy előkészíti azt a privatizációra. A Nemzeti Vagyonalap Elnöksége 36. ülésén egyebek között megvitatta és jóváhagyta, hogy a Sliači és a kováčovái gyógyfürdő 51 százalékát a pöstyéni CORVAS Kft. kapja meg. A lap munkatársai megkérdezték Viliam Soboňát, ki rejtőzik e társaság neve mögött. - A cég egyik társtulajdonosa én vagyok, a másik pedig Stanislav Gajdoš, a gazdasági igazgatóhelyettesem. Meg kell azonban mondani, hogy a két fürdőre nem pályáztunk. Ennek elenére vállalkozói tervünket jónak találták. • Tehát nem igaz, hogy harcolnia kellett Sliač megszerzéséért? - Nem. Javaslatunk az egyedüli előterjesztett javaslat volt, és ez sikeresnek bizonyult. • A részvények 51 százalékát 151 millió koronáén adták el önnek, és az első törlesztési részlet 30 millió korona. Melyik bank segített önöknek? - Az Általános hitelbank Rt. állandó ügyfelei vagyunk, és hiszem, hogy jók is. Práca, Gabriela Bömchesová Csak a főtitkár válsága KOMMENTÁRUNK Kárörvendezhet most a pozsonyi parlament „főmunkásbácsija", Ján Ĺupták vagy a szupernemzeti Ján Slota, aki csak nemrégiben adta közzé hírhedt nyilatkozatát a NATO-tagság ellen, és vázolta egy nagy (pán)szláv összeborulás - sajnos, nem is annyira irreális - vízióját. Igen, a NATO legfelsőbb irányítása ismét válságban van, és ezt az észak-atlanti szövetség semmiképpen sem engedheti meg magának. Ez tény, amelyből komoly tanulságokat keli levonni Nyugaton és Keleten egyaránt. A moszkvai vagy pozsonyi nacionalisták véleményével ellentétben látni kell, hogy nem a NATO mint katonai-politikai védelmi szervezet van válságban, nem a NATO európai (és azon túli) küldetése jutott a megkérdőjelezhetőség állapotába. Willy Claes főtitkár afférja az, ami: egy magas rangú, jelen esetben az első számú hivatalnok válsága. De mivei ez a beosztás egyúttal fontos politikai poszt is, nagyon valószínű, hogy rövid időn belül megoldódik. Willy Claes botránya már egy éve húzódik. Azzal gyanúsítják, hogy 1989-ben belga miniszterelnök-helyettesként és gazdasági miniszterként köze volt az azóta Augusta-botrányként ismert ügyhöz. Az Augusta olasz cég 46 helikoptert adott el a belga hadseregnek, s az üzletért cserébe csúszópénzt juttatott Claes pártjának, a Flamand Szociaiista Pártnak. Állítólag ugyanez ismétlődött meg a francia Dessautt cég esetében, ez kapott megbízást a belga légierő F-16-os gépeinek korszerűsítésére. A főtitkár tagadott, mondván, nem volt tudomása semmilyen csúszópénzről, s az idén tavasszal a NATO Tanácsa egy emberként bizalmat is szavazott neki. De a múit pénteken újabb bomba robbant: a belga főügyész azt kérte a parlamenttől, hogy formálisan is vádat emelhessen Claes ellen okirathamisítás, csalás és korrupció miatt. A NATO főtitkárát ma hallgatja ki a parlament különbizottsága, s a kérdés az, hogy ennek eredményeként a törvényhozás megfosztja-e mentelmi jogától. Azt hiszem, a lényeg szempontjából teljesen mindegy, hogy Claes elkövetett-e valamit vagy sem. A mérvadó belga lapok, amelyek eddig csínján bántak az üggyel, pár nap leforgása alatt hangnemet változtattak és erőteljesen követelik Claes lemondását. Elegendő oknak tartják már azt is, hogy gyanúba keveredett, szerintük ez árt mind az ország, mind a NATO hírnevének, Claes elvesztette morális hitelét a NATO-főtitkári poszt betöltéséhez. Ezért tartom nagyon is valószínűnek, hogy Claes rövidesen levonja a konzekvenciákat és önként távozik. Ezt a Nyugat vezető politikusai nem úgy fogják értelmezni, hogy beismerte bűnösségét. Igaz, hogy távozásának sokan fognak örülni, hiszen már a megválasztása körül is nagy volt a hercehurca. Tény, hogy Claes nem olyan karizmatikus egyéniség, mint elődje, Manfred Wörner volt. A nagy tekintélyű The Times kommentárja keményen fogalmaz: Claes NATO-főtitkári kinevezése annak idején meglehetősen fantáziátlan választás volt, amely azóta az észak-atlanti szövetség legkomolyabb problémájává mérgesedett. Személye súlyos kolonc a szervezet nyakán... A másik fő ok, amiért Claes valószínűleg nem várja meg, amíg kiebrudalják, a következő: az elkövetkező hetekben arra fogja összpontosítani erejét, hogy az ügyvédeivel tárgyaljon, védekezzen. Nem marad ideje a NATO három nagyon fontos feladatával összefüggő halaszthatatlan teendőkre. Ezek: a NATO boszniai szerepvállalása, a kapcsolatépítés Oroszországgal és a bővítés a középkelet-európai államokkal. És a tanulság? A demokrácia légkörében már az is elég, hogy valaki gyanúba keveredjen, máris mennie kell. Nálunk az sem elég, ha valaki parlamenti diktatúrát vezet be, rágalmazza az államfőt, emberrablást szervez, okiratokat hamisít és így tovább. A sort az olvasó is oldalakon keresztül tudná folytatni! MALINAK ISTVÁN Az új osztály Nemzetközi gazdasági konferencia ért véget tegnap Pozsonyban, amely a világgazdasági folyamatokkal és Szlovákia szerepével foglalkozott. Bár a háromnapos tanácskozásnak nemzetközi jellege volt, mégis erősen nemzeti vonásokat viselt magán. Elég csak arra gondolni, hogy a konferencia fő védnöke maga a miniszeterelnök volt, a kormánypárti napilap vezető helyen foglalkozott az eseménnyel, és a szervezők közé tartozott a korábban Václav Klaus gazdasági koncepcióját oly hevesen szapuló NEZES, a kissé megkésett gondolkodású közgazdászokat tömörítő társulás. Valóban, hol a helye Szlovákiának a viharossá változó világunkban? Erre a kérdésre ez a konferencia nem adhatott egyértelmű választ, igaz, a hazai előadók azt sugallták: a legjobb úton haladunk a prosperitás felé. Vladimír Mečiar üdvözlő beszédében egyenesen odáig ment, hogy szemrebbenés nélkül kijelentette: 1996 júniusáig be kell fejezni a privatizációt, minek köszönhetően egy új réteg - a hazai vállalkozók rétege alakul ki. A manapság zajló furcsa privatizáció, a vezető mozgalomhoz hű erőknek juttatott zsíros falatok láttán azonban elborzadhatunk - vajon miféle új osztály van kialakulóban? Félő, hogy ez a Mečiar-kreálta réteg sok közös vonást fog mutatni a Miiovan Gyilasz volt jugoszláv politikus híres politikai művének, Az új osztálynak a hőseivel. Gyilasz a kommunista nómenklatúrát pellengérezte ki könyvében. A Mečiar áltai oly lelkesen üdvözölt új gazdasági nómenklatúra csupán annyiban különbözhet a korábbitól, hogy jelzője kommunistáról DSZM-hűre változik. SIDÓ H. ZOLTÁN T. Szilvássy László 12 és fél milliárd Kiszivárogtatott hírek szerint ezekben a napokban finiseinek a jövő évi állami költségvetési tervezet előkészítői. Amint hírlik, a munkálatok előrehaladott állapotban vannak, s nagy a valószínűsége, hogy ez egyszer sikerül idejében beterjeszteni a parlament elé az állami büdzsét, amelyet november 15éig kellene megkapniuk a képviselőknek, hogy még az idén érdemben tárgyalhassanak róla, s az új évet ne kelljen az ideihez hasonlóan a költségvetési provizórium béklyóival kezdeni. S noha a jövő évi államháztartás gazdálkodásáról konkrét adatok még nem kerültek nyilvánosságra, az egyes tárcákban nagyvonalakban már kialakult, mire számíthatnak az elkövetkező időszakban. Az agrárszektor abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szeptemberben a parlament elé került a Zöld jelentés, amelyet a honatyák ugyan jóváhagyás helyett csupán tudomásul vettek (ez gyakorlatilag nem kötelezi őket semmire), mégis megbízható kiindulópontot jelent a jövő évi tervezésekhez, mind az ágazati költségvetés kidolgozói, mind pedig a szakmai közvélemény számára. Miroslav Maxon, a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának elnöke nemrégiben magabiztosanjelentette ki, hogy a költségvetési tervezet kidolgozói gyakorlatilag a Zöld jelentésben megfogalmazott makroökonómiai adatokra hagyatkozva döntöttek az ágazat számára idén folyósítandó költségvetési támogatásról. Ezek szerint a jövő évi dotációk mértéke az idei szinten marad. Az agrárgazdaság központi támogatására nem hivatalos források szerint jövőre 7,5 milliárd koronát szán a költségvetés (az idén 7,8 milliárd korona volt a jóváhagyott összeg). Az erdő- és vízgazdálkodás igényeitfigyelembe véve összességében 12,5 milliárd koronával gazdálkodhat majd a tárca vezérkara. Csaknem biztosra vehető, hogy végre hivatalosan is sikerül belefoglalni a költségvetés-tervezet filozófiájába az agrártermelőknek azt a követelését, hogy az üzemanyagárak fogyasztói adóját visszaforgassák az ágazatba. A hírek szerint 1996ban a mezőgazdasági termelők is olyan áron kapják majd az üzemanyagot, mint a vasút, így a fogyasztói adón keresztül további csaknem 1 milliárd korona értékű pluszforrással számolhatnak majd. Viták vannak még az Állami Támogatási Alapnak szánt költségvetési források nagyságáról. Mintegy 185 millió korona már biztosra vehető, ez az összeg azonban az elöregedett gépparkot és a termelők igényeit figyelembe véVe csak annyinak tűnik, mint halottnak a csók. Összehasonlításul: Csehországban havonta átlagosan 1 milliárd koronányi hitelforrást osztanak szét - természetesen szigorú pályázati feltételek mellett - az agrártermelők között, 2,6 százalékos(l) kamatterhekkel. A szlovákiai támogatási alapnak megközelítőleg sem ekkora az éves költségvetése. Igaz, hogy az alap forrásait jövőre már az eddig kiadott hitelekből származó térítések is bővítik, sőt az optimisták szerint külföldi hitelekre is kilátások vannak, de még a legderűlátóbb számítások szerint sem valószínű, hogy a közeljövőben az említett cseh támogatási szintet elérjük. így aztán vámunió ide, természeti-termesztési adottságok oda, pár év múlva a szlovákiai termelők kényszeredetten vehetik majd észre, hogy újra kikaparták előlük a gesztenyét. AHOGY ÉN LÁTOM Mielőtt bűnbeesnénk Talán majd csak évtizedek múlva, a történelemkutatók apró munkája eredményeként derül ki, hogy azért nem paktált-e le kisebbségünk egy része Vladimír Mečiarral, mert dicséretesen szilárdak voltak a szlovákiai magyar politikai pártok vezetői a polgári demokráciába vetett hitben, vagy pedig azért, mert a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezére más, számára fontosabb dolgokkal volt elfoglalva. Minden esetre tény: 1994 végéig nem akadt szlovákiai magyar közéleti ember, akire építhetett volna a miniszterelnök, aki kész lett volna megpróbálkozni a Mozgalom magyar „leányvállalatának" szervezésével. Ma, 1995 őszén már ezt is csak múlt időben állíthatjuk. Főképp Kelet-Szlovákiában és Gyimesi György vezetésével megkezdődött a Magyar Népi Mogalom a Megbékélésért és Jólétért elnevezésű politikai képződmény szervezése. Agitátorai kéretlenül is beismerik, hogy Vladimír Mečiar jóindulatára építenek, és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal együttműködve szándékoznak munkálkodni a szlovákiai magyarság jövőjén. Egyik „ideológusuk" a minap azzal érvelt, hogy az ilyen politikai szerveződés nem előzmény nélküli az 1918 utáni csehszlovákiai (szlovákiai) magyarság történelmében. Hiszen úgymond - a két háború közötti republikának az évtizedeiben is voltak magyar pártok, amelyek a prágai kormánnyal, a Várral való együttműködésre építettek. Azon az alapon, hogy Csehszlovákia léte tény, és a magyar kisebbség ha fenn akar maradni, nem vonulhat gettóba. Aki valamennyire is ismeri a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaság történelmét, illetve az 1918-ban megalakult állam politikai berendezkedésének meghatározó személyiségét, Tomáš G. Masarykot, illetve aki akárcsak felületesen is figyelemmel kíséri mindazt, ami főképp 1992 óta az önállósuló, majd önállósult Szlovákiában Vladimír Mečiar vezetésével történik, az - ha minimálisan is tárgyilagos kénytelen megállapítani, hogy az első köztársaság Prágai Vár felé orientálódó magyar pártjainak, illetve Gyimesi György most toborzódó pártjának bárminemű rokonítása egyszerűen merénylet a logika ellen. Az 1920-as és 30-as évek magyar aktivistáinak eszköztára és Gyimesi György mai lehetőségei között testvérek között is legalább akkora a különbség, mint Masaryk és Mečiar között a demokráciaértelmezésben. Pedig az első köztársaság demokráciája 60-70 évvel ezelőtti demokrácia volt, így szükségszerűen magán viselte a kor jegyeit. Bárhogy nézzük is, abban volt ésszerűség, hogy 1920 és 1938 között voltak szlovákiai magyar politikusok, akik amikor a Budai Vár, illetve a Prágai Vár közötti orientálódás dilemmája elé kerültek, lévén, hogy számoltak a realitásokkal (amelyek közé a magyarországi feudalizmus és a csehszlovákiai polgárosultság is beletartozott), az utóbbit választották. Arról már nem is beszélve, hogy a gesztusokat illetően egészen másképpen kezdte a szlovákiai magyarokhoz fűződő viszony ápolását Tomáš G. Masaryk, és egészen másként Mečiar. Történelmi tény, hogy 1938-ig például kiépült az a szlovákiai magyar iskolarendszer, amely 1948 után felújult, és amelynek leépítésén most a szlovák állam jelenlegi vezetői éppen lázasan munkálkodnak. Egy szlovákiai magyar politikai szervezet számára ma nem az jelenti a dillemát, hogy a neobarokk Horthy-rendszerfelé orientálódjék-e, vagy a polgárosuló Csehszlovákiát részesítse támogatásban. Manapság aközött kell választania, hogy a demokráciát részesíti-e előnyben, vagy azt a rezsimet, amely naponta bizonyítja, hogy a demokratikus intézmények megszüntetésén fáradozik. A szlovákiai magyarság és három politikai pártja 1989 ősze óta egészében véve nem követett el olyan hibát, amely miatt szégyenkeznünk kellene. Másszóval: mi szervezetten nem vétettünk a demokrácia ellen. Igaz, volt politikus, aki korábban már kokettálni kezdett Meóiarral, ez azonban egyéni emberi gyarlóság következménye volt. Most inkább abban kellene bíznunk, hogy a legsűrűbb sötétség után következik a virradat. Kár lenne most bűnbe esnünk.!