Új Szó, 1995. október (48. évfolyam, 227-252. szám)

1995-10-02 / 227. szám, hétfő

U (•/­Ésszel - többet Politikusaink, közéleti személyisége­ink nem kis hányada szintén csak a szívét nyújtja közösségünknek. Pe­dig olykor azért a bölcs értelem is felvillan, mint legutóbb a tavaszi ko­máromi nagygyűlésen, ahova a szlo­vák pedagógusszövetség elnökét is meghívták, aki felszólalásában hangsúlyozta: szociális és szakmai kérdésekben ugyanaz az érdeke szlovák és magyar tanítónak. 5. oldal SZLOVÁKIÁI MAGYAR NAPILAP HIRDETŐINK HGYELMÉBE M A T O L soros hirdetéseiket már KASSÁN is feladhatják. HOL? A VOX NOVA Rt. fiókszerkesztőségében, Kovács u. 25 MIKOR? Hétfőtől péntekig, 9 órától 13 óráig Hétfő, 1995. október 2. Ara 4 korona XLVIII. évfolyam, 227. szám OROSZ-AMERIKAI CSÚCSTALÁLKOZÓ Kozirev bizakodó A boszniai rendezés, az euró­pai biztonsági kérdések, ezen belül a NATO-bővítés, valamint a hagyományos fegyverzetcsök­kentési (CFE) szerződés „szárny­korlátozásai" szerepelnek majd vezető helyen a hónap végi, New York-i orosz-amerikai csúcstalálkozón. Ezt Andrej Ko­zirev orosz külügyminiszter kö­zölte, miután hazatért a hét vé­gén az ENSZ Közgyűléséről. Kozirev bizakodóan nyilatko­zott arról, hogy sikerül kölcsönö­sen elfogadható megoldást ta­lálni a Moszkva által kifogásolt oFE-korlátozások ügyében. A kérdés politikai jellege miatt azonban csak a csúcstalálkozón születhet végleges döntés. Kozirev közölte, hogy a nem­zetközi összekötőcsoport moszkvai értekezletére október 13-15 között kerülhet sor. A pontos dátumot azonban a hó­nap eleji, római értekezlet ered­ményeinek függvényében lehet majd meghatározni. MTI MICHEL CARAYON PSZI-SEBESZ NÁLUNK RENDEL Kinyílik a bőr, vér folyik - és mégsem Nézzük a videofelvételt és nem akarunk hinni a szemünk­nek. Michel Carayon ujjai előbb körkörös mozdulatokat vé­geznek a beteg köldöke táján, majd hirtelen úgy tűnik, ki­nyílik a bőr, s ő véresnek tetsző rögöket, húscafatokat húz ki a békésen pihenő páciens testéből. A beavatkozás egy­két percig tart csupán, majd amikor vattával letörli a vért, s ujjait „kihúzza" a sebből, a hasfal teljesen sima, ép marad. - Tizennyolc évesen kézráté­tellel kezdtem segíteni a rászo­rulókon, majd huszonkét esz­tendősen a Fülöp-szigetekre utaztam, ahol nyolc hónapos ott­tartózkodás után az egyik benn­szülött gyógyító beavatott, s az­óta pszi-sebészként kezelem ki­zárólag a krónikus, a hagyomá­nyos orvoslással eredménytele­nül kezelt, tehát gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket. Évekkel ezelőtt a betegeknek a gyógyulási folyamat beindításá­hoz szükségük volt a látványra, s arra a tudatra, hogy szerveze­tükből eltávolítom a daganatot. A valóságban természetesen so­ha nem nyúltam, ma sem nyúlok a beteg belsejébe, s nem húzok ki belőle húsdarabokat. Eltávolí­tom viszont a test és a lélek ne­gatív energiáit, vagyis a beteg­ség okozóját, miközben elma­gyarázom, hogy az egészségi ál­lapot javításához nélkülözhetet­len a táplálkozás radikális meg­változtatása, sőt, a méregtelení­tést elősegítő gyógynövénykúra és hidroterápia - gőzölés, boro­gatás, hideg és meleg fürdő, de a csont- és a krétapor - is. Ta­pasztaltam, hogy amíg látványo­san kezeltem a betegeket, több­ségük tőlem remélte a csodát, s alig tettek valamit gyógyulásuk érdekében. Rájöttem, hogy nincs szükség az energiák látvá­nyos materializációjára, a fehér vatta és a tiszta víz is csak szim­bolikus segédeszközök - közölte (Folytatás a 2. oldalon) EGYÜTTELES ORSZÁGOS TANACSA Az alapszerződés ratifikálásáért Az Együttélés Országos Tanácsa szombati, oroszkai ülésén elemezte az ország belpolitikai helyzetét, s állásfoglalás­ban rögzítette a mozgalom aktuális kérdésekkel kapcsola­tos véleményét. zi a szólásszabadság csorbítá­sát, a tények elferdítését, a poli­tikai indítékú félelmek gerjesz­tését, minek következtében az országban fokozatosan teret hódít az önkényuralom. Tartha­tatlannak nevezi a kormány ag­rárpolitikáját is, melynek követ­keztében a mezőgazdasági szö­vetkezetek jelentős részét csőd fenyegeti, nő a munkanélküliség, (Folytatás a 2. oldalon) UJ Szó-tudósítás A dokumentum mindenek­előtt elítéli a köztársasági el­nök ellen folytatott, az ország alkotmányos rendje ellen irá­nyuló politikai kampányt, ve­szélyesnek tartja, hogy a parla­menti többség visszaél le­hetőségeivel, és mind gyakrab­ban alkotmányellenes törvénye­ket fogad el, aggasztónak neve­AZ ELLENZEK RENDKÍVÜLI PARLAMENTI ÜLÉST SÜRGET Veszélyben a jogállam TA SR-hír A jelenlegi belpolitikai helyzet Szlovákiában különleges. Ha megszűnik a rendőrség függet­lensége és meghátrál a Szlovák Információs Szolgálat előtt, ez az országra nézve beláthatatlan következményekkel járhat - állí­totta Ján Čarnogurský a Keresz­ténydemokrata Mozgalom szombati sajtótájékoztatóján. Ezért a mozgalom tanácsa felhí­vással fordult a parlamenti kép­viselőihez, hogy a többi parla­menti klubbal közösen kezde­ményezze a parlament rendkí­vüli ülésének összehívását. Mint BAUER GYOZO: A HÉT nem lesz pártlap Az elmúlt napokban számos mendemonda és holtbiztos­nak nyilvánított értesülés kapott szárnyra arról, hogy a Csemadok hetilapja, a HÉT valamilyen módon rövidesen a megalakulás előtt álló Magyar Népi Mozgalom a Megbéké­lésért és a Jólétért szócsöve lesz. Bauer Győzőtől, a Cse­madok Országos Választmánya elnökétől kértem mind­erről tájékoztatást. • Elnök úr, mi az igaz az el­múlt napok híreszteléseiből? - Ilyen vonatkozásban sem­mi. Hetilapunk, a HÉT semmi­képpen sem lehet egyetlen párt vagy mozgalom lapja, követke­zésképpen a most alakuló, hosszú nevű mozgalomé sem. • Akkor mi az alapja ezeknek a híreszteléseknek? - Erre hosszabban kell felel­nem. Minden baj okozója a kul­turális minisztérium, amely eb­ben az esztendőben egyetlen fil­lér támogatást sem adott a mi lapunknak sem. Hazai magyar kulturális hetilap, ekkora poten­ciális és valóságos olvasótábor­ral sajnos, nem élhet meg állami támogatás nélkül, ezért a HÉT is veszteséges. Másfélmilliónyi adósságállomány felhalmozódá­sa után döntöttünk a hetilap ki­adásának felfüggesztéséről, mi­közben szponzorok és olyan ki­adók után kutattunk, akik vagy amelyek a lap arculatának és ér­tékrendjének megőrzése mel­lett látnak fantáziát ebben a népszerű médiumban. • Jelentkeztek érdeklődők? - Igen, többek között a Ma­dách Posonium Kft. és mások is, de csak abban az esetben lettek Méry Gábor felvétele volna hajlandók kiadni hetila­punkat, ha megkapjuk a támo­gatást a minisztériumból. On­nan viszont számos ígéret el­lenére máig nem küldtek pénzt, ezért egy kivétellel minden ér­deklődő visszalépett. Tetézte a gondokat, hogy mi bíztunk a (Folytatás az 5. oldalon) ismeretes, erre harminc képvi­selő javaslata alapján nyújt le­hetőséget az alkotmány. A rend­kívüli ülést kérő aláírások gyűjtését hétfőn kezdik meg, s amint Ivan Šimko, a KDM alel­nöke elmondta, előzetesen há­rom napirendi pontot javasol­nak. A KDM Tanácsa által kiadott felhívás figyelmeztet arra, hogy az ország belpolitikájában foko­zódik az erőszak szerepe. Ház­kutatások, képviselők fizikai bántalmazása, az ország állam­polgárának külföldre hurcolása mély politikai válságba sodorta (Folytatás a 2. oldalon) DÖNTÖTTEK AZ EU-PENZUGYMINISZTEREK Valutaunió 1999-ben Az Európai Unió tagállamainak Valenciában tanácskozó pénzügyminiszterei szombaton megerősítették, hogy a kö­zös valutát - a maastrichti szerződésnek megfelelően ­1999 január elsejével kell bevezetni. - Az időpont 1999. Ezt kivétel nélkül minden résztvevő meg­erősítette, ami nagyon biztató - jelentette ki Klaus van der Pas, az Európai Bizottság szó­vivője. Szavai szerint a „Tizenö­tök" pénzügyminiszterei az egy­séges valutához vezető folya­mat hitelességét és visszafordít­hatatlanságát erősítették meg. A maastrichti szerződés alap­ján azok a tagországok csatla­kozhatnak a tervezett pézügyi unióhoz, amelyek eleget tesz­nek három alapfeltételnek: így az állami köhségvetési hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék három százalékát, az állam adósságállománya nem lépheti túl a GDP 60 százalékát, végül pedig alacsony inflációs szint is szükséges. Mint az AFP emlékeztet rá, Lamberto Dini olasz kormányfő az Európai Unió állam- és kor­mányfőinek Palma de Mallorcán tartott tanácskozásán kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyi unió a tervezett időpontban létrejöhet. MTI HOLBROOKE A BOSZNIAI TUZSZUNET ESELYEIROL Jelentősek a nézetkülönbségek Richard Holbrooke amerikai külügyi államtitkár-helyettes szombaton Belgrádban Szlobodan Milosevics szerb elnök­kel tárgyalt, tegnap pedig Zágrábban Franjo Tudjman hor­vát államfő volt a tárgyalópartnere. Mindkét fél véget akar vetni a harcoknak, de nem tudják, mi­ként lehet azt megvalósítani nyi­latkozta belgrádi tárgyalásai után Holbrooke. Nincs egyetértés sem Szarajevó, sem Gorazde, sem Brcko státusát illetően, sem a Száva menti folyosóról - mondta az amerikai megbízott, aki éjsza­kába nyúló megbeszélést folyta­tott Milosevics elnökkel. Holbrooke belgrádi közvetíté­se után tegnap Zágrábba érke­zett, s azonnal megkezdte kon­zultációját Franjo Tudjmannal. Sürgette a nyugat-boszniai har­cok leállítását, és megismételte: jelentős nézetkülönbség van a felek között a tűzszüneti feltéte­lekkel kapcsolatban. A másféló­rás megbeszélésen külön kitér­tek a kelet-szlavóniai rendezés­re, amellyel kapcsolatban Holb­rooke újfent kiemelte, hogy Was­hington álláspontja világos: Ke­let-Szlavónia, Nyugat-Szerémség és a baranyai háromszög Horvát­ország része, s a tárgyalási folya­matnak e területek békés vissza­csatolásához kell vezetnie. Zágrábi megfigyelők rámutat­nak: főként a harctéri helyzet vál­tozásának tudható be, hogy alig történt haladás Holbrooke leg­újabb közvetítő útján. Addig, amíg a szerbek a területek 70 százalékával rendelkeztek, a hor­vát-muzulmán föderáció sürget­te a tűzszünetet, most azonban már úgy gondolják, hogy többet érnek el a harctéren, mint diplo­máciai úton. Emellett nyilvánva­lóan a fő akadály az, hogy a bosz­niai szerbek nem nyitották meg legalább az egyik szarajevói útvo­nalat, s nem könnyítették meg legalább ezzel Holbrooke misszi­óját. Holbrooke maga is kiemel­te, hogy amerikai követségi jármű is végighaladt azon a kise­gítő útvonalon, amelyet a kiselja­ki főút helyett felajánlottak. Itt a szerbek valóban fenntartották az ellenőrző pontjukat, s még a dip­lomáciai rendszámú autónak is meg kellett állnia. A szerbek a hét végén ellentá­madást indítottak Északnyugat­Boszniában, hogy visszafoglalják Bosanska Krupát, amelyet ne­héztüzérséggel lőnek - közölte az ENSZ egyik szóvivője Szaraje­vóban. Miriam Sochacki szerint a szerbek pénteken indítottak of­fenzívát Bosanski Novi és Otoka irányában, s céljuk Bosanska Krupa visszafoglalása. MTI Nem a látványos kezelés a lényeg - Michel Carayon galántai előadásán Prikler László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom