Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-10 / 185. szám, csütörtök

1995. augusztus 10. VELEMENY ÚJ SZ

Ó m A mérleg két serpenyője KOMMENTÁRUNK A kormány keddi ütésén, amikor az ország féléves gazdasági teljesítményéről szóló anyagot ismertették, a miniszterek elégedetten dőlhettek hátra foteljeikben. Mert mit is hallhattak a tárcák birtokosai? Az állami bevételek túllépték a tervezettet, a kiadások a vártnál kisebbek, a költségvetési mérleg többletet mutat (96,9 millió korona), a munkanélküliség aránya nem növekedett, az infláció alig 11 százalékos, sőt az élelmiszerek esetében még bizonyos árcsökkenés is kimutatható, és a bruttó nemzeti össztermék fogyasztói árakon számolva éves szinten pedig előreláthatólag 5 százalékkal nő. Hát lehet ilyen kedvező jelentésnek nem örülni? Valóban, első ránézésre úgy tűnik, a tavalyi fellendülés tovább tart. A kormány által festett ragyogóan derült égen mégis lassan-lassan gomolyfelhők gyülekeznek. Ennek oka, hogy a problémák megoldását, a népszerűtlen intézkedések meghozatalát eddig halogatta, mintegy maga előtt görgette a Mečiar-kabinet. Mert minek is köszönhető a kormánykiadások lefaragása? A létminimumemelés halogatásának, a tömegközlekedési viteldíjak emelésének, a kedvezményes bérletek eltörlésének, az egészségügyi szféra és az egészségbiztosító eladósodásának (a kormány a kötelező pénzügyi átutalások csupán 54 százalékát juttatta el eddig az Általános Egészségbiztosítónak), az oktatási szféra bérstopjának és a beruházások visszafogásának. Alacsony az infláció mértéke? A második félévben fog növekedni igazán, mivel ebben az időszakban már teljes mértékben érezhető lesz a tömegközlekedés árdrágító hatása, tervezik, s ha igaz, akkor már ősszel emelik a villany, a távfűtés és a gázszolgáltatás árát, és a kötelező pénztárgéphasználat is inflációgerjesztő hatású. A munkanélküliek száma ugyan stagnál, azonban meglehetősen magas szinten, hiszen a több mint 300 ezer állásnélküli korántsem ad okot az elégedettségre. Sajnos, kevés szó esett a kormányülésen a beruházások volumenének hanyatlásáról. A kiadások visszafogása a nagy csinnadrattával beharangozott intenzív autópálya-építő program ütemét is visszaveti. Az építőipar, amely Luptákéknak köszönhetően önálló tárcát kapott, szintén nem áll feladata magaslatán; az ezredfordulóig ígért 97 ezer új lakásból az ütemtervnek megfelelően az idén legalább 7 ezret át kellene adni, márpedig a jelenlegi tempót tartva 1995-ben ötezer, legfeljebb hatezer új lakást adnak át. A beruházási kedv lanyhulásával szorosan összefügg az a tény, hogy az idén az év első hat hónapjában mindössze 1 milliárd korona értékben érkezett működő külföldi tőke Szlovákiába, ami 6 százalékos növekedés 1994hez képest. Csak összehasonlításul: az elmúlt évben 54 százalékkal növekedtek a külföldi beruházások. A mérleg egyik serpenyőjébe kerültek az örvendetes, vagy legalábbis annak látszó információk, a másikba az aggodalomra okot adó, sőt riasztó tények. Hogy a mérleg nyelve merre billen majd, az az elkövetkező hónapokban egyértelműen kiderül. (sídó) TEGNAP OLVASTUK Tegyék közzé a legnagyobb adósok és adókedvezményezettek névsorát A kormány a közelmúltban foglalkozott az adó- és vámbefizetési hátralékokkal, melyek összege március végén 19,7 milliárd koronára rúgott. Az Iparosok, Vállalkozók és Földművesek Uniója kéri a kormányt, hogy tegye közzé a legnagyobb adósok névsorát azokéval együtt, akik adókedvezményt kaptak. A lap munkatársa erről kérdezte Pavol Prokopovičot, az unió elnökét. • Tavalyelőtt és tavaly csak a pénzügyminisztériumnak volt joga arra, hogy adókedvezményben részes/tsen vállalatokat, mivel saját bevallása szerint maga is képtelen volt pontosan átlátni az e téren uralkodó helyzetet. A jelenlegi állami költségvetésről szóló törvény értelmében most nemcsak a pénzügyminisztérium, hanem az adóhivatal is nyújthat adókedvezményt. Ön szerint a kormány képes lenne eleget tenni az unió kérésének? - Nem hiszem, hogy a kormány ezt nem tudná megtenni, inkább a ködösítés szándékát vélem felfedezni. Mi már többször felszólítottuk a pénzügyminisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra azoknak a vállalkozóknak a névsorát, akik 1993ban és 1994-ben adókedvezményben részesültek. Meggyőződésünk, hogy bizonyos nevek megismétlődnek a névsorban. Ugyanez a helyzet járási szinteken is. Az adóhivataloknak vannak bizonyos jogaik, tudjuk, hogy élnek is velük, de szubjektíven döntenek. Azért nem akarják nyilvánosságra hozni a neveket, nehogy kiderüljön, ki kap kedvezményt. Nincsenek pontos adataink arról, hány ilyen eset volt, de néhányról igen, és azt is tudjuk, mely párt tagjai azok a vállalkozók, akik adókedvezményben részesültek. • Vannak ismereteik azzal kapcsolatban, hogy a regisztrációs pénztárgépek bevezetése következtében miképpen alakult a vállalkozók száma? - Pontos adataink még nincsenek erről, csak az egyes járásokból kaptunk részinformációkat. Ezek szerint július végéig az iparosoknak mintegy 20-25 százaléka adta vissza vállalkozói engedélyét. A belügyminisztériumban nyilvántartott 280 ezer iparos közül ez körülbelül 65-70 ezer, tehát annyi, ahányra korábban számítottunk. A Nyitrai járásban a 4500 vállalkozó közül 1845 adta vissza vállalkozói engedélyét. Információink szerint június végét követően ugrott meg a vállalkozással fölhagyok száma. (ALENA GOTTWEISOVA, Sme) VÁLASZ OLVASÓINKNAK Érvénytelen kikötés Cs. K.: Július elsején léptem munkaviszonyba, határozatlan időre. A munkaszerződésemben van egy olyan kitétel, hogy ha a munkaviszonyom megszűnne, nem fogok lelépési pénzt igényelni. Amikor a bérelszámolónőtől rákérdeztem, hogy ez konkrétan, rám vonatkoztatva mit jelent, azt válaszolta, hogy a vállalat egyelőre nem tudja, mikor lesz kénytelen csökkenteni a létszámot, de azt sem, hogy valóban sor kerül-e majd erre. Ezért kötöttek velem határozatlan időre szóló munkaszerződést, azzal a megjegyzéssel, hogy ha a létszámcsökkentésre sor kerülne, és engem el kellene bocsátaniuk, akkor lelépési pénz nem jár nekem. Nekem ez nem nagyon tetszik, de az adott helyzetben nem igen tudtam mit tenni, hiszen már több mint fél éve voltam munkanélküli, amikor ehhez az álláshoz hozzájutottam. Ennek ellenére mégiscsak érdekelne engem, hogy jól tettem-e, ha az ilyen munkaszerződést aláírtam? Ha nagyon röviden akarnánk válaszolni, akkor ugye azt kell mondanunk, hogy jól tette, -hiszen álláshoz, keresethez jutott, nem kell szociális segélyért „könyörögnie". A pozitívumok mindenképpen meghaladják az esetleges negatívumokat. Nyilvánvaló persze az is, hogy Önt elsősorban az érdekli, hogy ha Ön esetleg tényleg felmondást kapna létszámcsökkentésre történő hivatkozással, akkor nem minősíthető-e esetleg utólagosan hibának az, hogy a levelében ismertetett munkaszerződéstaláírta. Megnyugtathatjuk; nem követett el hibát, mert a szerződésnek az a kitétele, amely Önt foglalkoztatja, gyakorlatilag semmis, érvénytelen. A Munka Törvénykönyve 242. §-a első bekezdésének c/ pontja szerint érvénytelen az a jogügylet, amellyel az alkalmazott előre lemond a saját jogairól. A végkielégítéshez (az ön szóhasználatában lelépési pénzhez) való jogigényt törvény szavatolja, mégpedig munkavállalói jogként. Valahol persze a munkáltató hozzáállása is érthető, mert ha pontosan tudná azt, mikor kénytelen létszámcsökkentést végrehajtani, akkor határozott időre szóló munkaszerződést köt Önnel. Más kérdés viszont az, hogy az alkalmazott nem tartható örökös bizonytalanságban. Mivel azonban a munkaszerződésnek a kifogásolt rendelkezését alapvetően érvénytelennek kell tekinteni, a létszámcsökkentéssel indokolt felmondás esetében is jogosan követelheti, és a bíróságon is érvényesítheti a végkielégítéshez való jogának kielégítését. DR. G. D. Végjáték kezdődik Látszólag érthetetlen, amit köztársasági elnökünk tett a/, elmúlt napokban. Első olvasatra úgy tűnik föl ugyanis, hogy múlt heti nyilatkozatában olyan kijelentések miatt marasztalta el a Magyar Koalíció vezetőit, amelyeket most ő maga is tett, közvetlen amerikai tapasztalatai alapján. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Michal Kováč nem beszélt őszre várható nyomásgyakorlásról, csupán minden kertelés nélkül azt mondta cl, miként vélekednek a mai szlovákiai belpolitikai helyzetről az. amerikai politikacsinálók. Lényeges még egy különbség is: Michal Kováčot kifejezetten kérték arra, hogy az. amerikaiak aggodalmait közölje többek között a kormányfővel és a parlamenti pártokkal. Ezt a köztársasági elnök meg is tette. Kérdés, hogy miért így, Amerikából üzenve, miért nem várt néhány napig, miután tegnap kezdődött szabadságáról hazatér. Az. okot csak feltételezni lehet. Talán annyira megdöbbentették a hallottak, hogy szükségét érezte minderről azonnal tájékoztatni a szlovákiai közvéleményt. Michal Kováč viszont tapasztaltabb politikus annál, hogy érzelmei határozzák meg cselekedeteit, ezért logikusabbnak tűnik a másik lehetséges okmagyarázat: elnökünk az Egyesült Államokban újra szembesült azzal, hogy merre sodródik Szlovákia, s miként vélekednek erről - nemcsak Amerikában. S minderről nem hallgathatott. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a politikai aggodalmaknak és fenntartásoknak súlyos gazdasági vonzatuk van. Magyarán: a kinyilatkoztatásaival Nyugat felé igyekvő, a valóságban azonban tétovázó, sőt a román, a szerb és az. orosz kapcsolatot felértékelő kormánypolitika - amely ráadásul belföldön fékezi a magánosítást, állandó ellenségképpel pedig tartós feszültséget szít nyilván nem nyeri el a külföldi tőke, a befektetők és a bankok bizalmát. Miként az Európai Unió politikusaiét sem. S nyilván ő is úgy látja, mint számtalan politikus és politológus a világon: amelyik ország lemarad az európai csatlakozásról, az egykönnyen politikai és gazdasági értelemben is a perifériára szorul Michal Kováč nyilván számolt azzal, hogy nyilatkozata politikai vihart kavar, s ha még egyáltalán lehetséges, még tovább mélyül a szakadék közte és a kormányfő, illetve a kormánykoalíció pártjai között. A politikai csinnadratta, sőt a külügyminisztériumí jegyzék nem is maradt el.Plasztikus kép tárult elénk arról, hogy a parlamenti pártok milyen álláspontot képviselnek ebben a nagy horderejű problémakörben. Szerintem ezzel a nyilatkozattal megkezdődött a végjáték a köztársasági elnök és a kormányfő kőzött, amelynek nemcsak személyes, hanem országos, sőt geopolitikai jelentőségű tétje van. Nem kell különösebb tehetség megjósolni azt, hogy a kormányfő és a kormánykoalíció — most vagy soha alapon — minden eddiginél nagyobb össztüzet és rágalmat zúdít Michal Kováéra, aki pedig minden bizonnyal még nagyobb eltökéltséggel és erkölcsi bátorsággal védi alkotmányos jogrendünket. A történések akár egészen odáig fajulhatnak, hogy végül az Alkotmánybíróságra hárul.a kulcsszerep ebben a végjátékban. Nyilván átlátta ezt Vladimír Mečiar is, aki néhány nappal ezelőtt a demokratikus országokban merőben szokatlan és párját ritkító kijelentést tett, amikor a politikai színtér beteg elemének minősítette az Alkotmánybíróságot. Nem nehéz, kitalálni, mi minden késztette ilyen megnyilatkozásra. Ebben a képlékeny helyzetben különösen nagy szükség van a Magyar Koalíció józan politizálására és - egységére. Michal Kováč nyilatkozata részben más megvilágításba helyezi A. Nagy László ominózus mondatait, miként Duray Miklós bocsánatkérését is. Ám ennél most sokkal lényegesebb, hogy a koalíción belüli nézeteltéréseket nyíltan, közös tárgyalóasztal mellett mielőbb tisztázzák. Ez egyszerre a szlovákiai magyarság és Szlovákia érdeke is. Emberi és közösségi boldogulásunk ugyanis csak demokratikus Szlovákiában, jogállamban képzelhetőéi, ezért életbevágóan fontos, hogy a Magyar Koalíció ezt fölismerve sorskérdéseinkben egységesen és világos értékrend és elvek alapján politizáljon. SZILVÁSSY JÓZSEF AHOGY ÉN LÁTOM A második világháború óta néhányszor már itt, Kelet-KözépEurópában is meggyőződhettünk róla, hogy a gyakorlatban mit jelent az a Nagy-Britanniától kölcsönvett tengerentúli szállóige, amely szerint az Egyesült Államoknak nem barátai és nem ellenségei vannak, hanem érdekei. (gy volt ez 1956-ban, amikor Magyarországon a szovjet elnyomás ellen felkelt magyar nemzet harcosai az utolsó pillanatig azt várták, hogy az USA majd megindítja csapatait a szabadságharcosok támogatására. A valóságban már jó előre tisztában volt vele a Kreml, hogy az amerikaiak legfeljebb erkölcsi támogatásban részesítik a bajbajutottakat. Tizenkét esztendővel később mi, itt Csehszlovákiában szintén kaptunk támogatást a tengerentúlról. Természetesen erkölcsi támogatást. Meggyőződhettünk róla, hogy ez mennyit ér tankhadosztályok ellenében. Majd Amerika... A volt Jugoszláviában folyó háborúban ismét bebizonyosodott, hogy sem az Egyesült Államok, sem a többi nyugati nagyhatalom nem adta fel az érdekek dominanciáján nyugvó külpolitikai alapelveit. Hagyta, hogy a militáns szerbek tűzfészekké alakítsák át a Balkán-félszigetet és már azt is ezerszer megbánta, hogy békefenntartó egységeket vezényelt a térségbe. Ezek legfeljebb csak arra jók, hogy mellé lehessen beszélni, amikor meg kell indokolni, miért nem vetik be az Adriai-tengeren veszteglő flottán állomásozó légierőt. Abban valóban igazuk van az Egyesült Államok stratégiáinak, hogy a légicsapások nyomán szerb fogságba kerülnének a kéksisakos egységek. A volt Jugoszláviát kezdetben nyilván összetévesztették némely afrikai országokkal, amelyekben régebben ha háború tört ki két törzs között, egy zászlóaljnyi tengerészgyalogossal mindig ki lehetett kényszeríteni a megbékélést. A napokban az egész világot meglepte, hogy milyen elnéző magatartást tanúsít az USA Horvátország Szerb Krajinában végrehajtott fegyveres akciója iránt. Clinton elnök odáig ment a horvátok problémáinak megértésében, hogy kijelentette: reméli, az offenzíva eredményeként kedvezőbb helyzet alakul ki a balkáni probléma diplomáciai eszközökkel történő megoldása számára. Ez lenne a gyakorlati következménye annak az amerikai maximának, hogy az Egyesült Államok nem avatkozik be szuverén államok belügyeibe? Horvátország esetében kétségkívül ez a következménye, noha előre ki lehetett számítani, mi lesz az eredménye a horvátok offenzívájának. Több mint 100 ezer horvátországi szerb vált földönfutóvá. Igaz, Zágráb a hadműveleti területeken élő szerbeknek kilátásba helyezte az élet- és vagyonbiztonságot, megígérte, hogy majd emberségesen bánnak a kisebbséggel, az ilyen ígéreteknek azonban ma már senki sem hisz a Balkánon. A volt-jugoszláviai konfliktus megoldásának kulcsa Szerbia elnökének, Milosevicsnek a kezében van. Ez akkor kezdett teljesen nyilvánvalóvá válni, amikor körülbelül egy esztendeje tudtára adta a világnak, hogy leveszi kezét a boszniai szerbekről, és a továbbiakban nem támogatja Karadzsics törekvéseit. Egyes megfigyelők szerint ez a lépés akkor vált igazán komolyan veendővé, amikor Milosevics bejelentését követően kiderült, hogy Belgrádban - sem a hadseregben, sem a civil lakosság körében - nincsenek komoly ellenzői Karadzsics „kidobásának a fedélzetről". Úgy tűnik, hogy már a harcias szerb nemzet többsége is torkig van a háborúval, és Kis-Jugoszlávia szerb lakosságában egyre kevesebben vannak, akik hajlandók lennének vérúket ontani egy beláthatatlan kimenetelű háborúban. A horvátok sikeres offenzívája óta talán az a legfontosabb balkáni esemény, hogy Milosevics szerb elnök Szerb Krajina elvesztése miatti „langyos" magatartása sem váltott ki különösebb tiltakozást Belgrádban. Valószínűsíthető, hogy Milosevics megegyezett Tudjman horvát elnökkel, és kettejük alkuja nyélbe ültésében bizonyára az USA titkos diplomáciájának is volt szerepe. A balkáni vezetők talán belátták, hogy a „mindent vagy semmit"-nél célravezetőbb a „valamit valamiért" elv alkalmazása. Ha ez valóban így lesz, akkor talán a Szerbiától és Horvátországtól északra fekvő közép-európai államoknak is érdemes lenne levonniuk néhány következtetést. Tudomásul véve, hogy mind az USA-nak, mind a többi nyugati hatalomnak az Közép-Európával kapcsolatban az első rendű érdeke, hogy ne keletkezzenek a térségben további feszültséggócok. TÓTH MIHÁLY