Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-08 / 183. szám, kedd

1995. augusztus 2. VELEMENY ÚJ SZÓ I 9 1 Dobossy László 85 éves Az 1910. augusztus 9-én Vágfarkasdon született Dobossy László annak, a szlovákiai magyar értelmiségi nemzedéknek a tagja, amely a középiskolai és egyetemi tanulmányait már kisebbségi helyzetben végezte. E nemzedék körében többrétű ifjúsági mozgalom bontakozott ki (Sarló, Prohászka Körök, Magyar Munkaközösség stb.), s Dobossy ebben a pluralisztikus eszmei-szellemi forrongásban a Sarló legjelentősebb szervezői közé tartozott.' A neve már ötödikes gimnazista korában ismertté vált. A híres losonci diák- és cserkészfolyóiratban: A Mi Lapunkban 1926-ban ő nyerte meg azt a pályázatot, melyet A szlovenszkói magyar diák hivatása címen hirdettek meg. Mélyen átérzett írásának fő gondolata az emberség és magyarság hitvallásszerű összekapcsolása, életszabállyá való emelése volt. A kettős elkötelezettség helyes megvalósításában egy kiváló cseh tudós, Emanuel Rádl is a segítségére volt. A filozófus Rádl a kisebbségpolitikával is behatóan foglalkozott, s ilyen jellegű írásaiban keményen elítélte a csehszlovákiai kisebbségi sérelmeket, és a korszerű kisebbségi jogrendezés szószólója volt. A sarlós-ifjúsággal a Prágában tanuló Dobossy ismertette meg őt, s Rádl 1930. november 27-én A Mi Lapunkban a magyar egyetemistákhoz és középiskolásokhoz levelet intézett. „Tisztelt uraim"-nak szólította őket, s levele leglényegesebb, napjainkban különösen csengő része így hangzott: „Ne feledkezzenek el sohasem egy lényeges dologról: a mi cseh közvéleményünk úgyszólván semmit sem tud a magyar népről. Próbálják meg mondani nekünk egyetmást a magyar népről, de még fontosabb, hogy tervszerű szószólói és védelmezői legyenek a cseh néppel szemben. Meggyőződésem az, hogy a magyar népnek szüksége van védelemre, s meg is érdemli azt. Hiszem is, hogy munkájuk számára megértést fognak találni." Hogy Dobossy a tanulmányai befejezése után nem feledkezett meg ifjúi hitvallásáról és Rádl intelméről, azt két esettel bizonyítom. 1937-ben a kassai magyar gimnáziumban tanított, s egy keserű hangú és ma is felelősségre ébresztő cikkében korholta azokat a szülőket, akik a magyar iskolától elpártolnak. „Csehszlovákiában a lehetőség megvolna ahhoz, hogy szabadon éljünk nemzeti és kulturális életet. - írta. - Senki sem kényszeríthet bennünket például arra, hogy a gyermekeinket szlovák iskolában taníttassuk (s aki kényszeríteni akar, az alkotmány ellen cselekszik), s mégis 17 ezer magyar gyermek jár szlovák iskolába... Ki kényszeríti vajon az ismert írónőt arra, hogy a gyermekét a szlovák iskolában neveltesse, vagy kultúréletünk független és agilis szervezőjét, vagy másokat megszámlálhatatlan mennyiségben, köztük olyanokat, akik egyenesen a magyarságból élnek?" (Az úgynevezett „kisebbségi tudat" és népünk megrokkanása, Új Szellem, 1937, 21.). A másik eset, ami Dobossy •emberségét, valódi internacionalizmusát bizonyítja: amikor 1939 őszétől a párizsi egyetem ösztöndíjasaként Franciaországban tartózkodott, s a német hadsereg már Párizst is elfoglalta, nem szaladt haza ijedten, hanem aktívan bekapcsolódott a francia ellenállásba s lapjának, a Phénixnek szerkesztésébe. Amint arról már szó volt: publikációs tevékenységét az ifjúsági sajtóban kezdte. A Sarló alapító és vezetőségi tagja volt, s egyik irányítója, résztvevője és megörökítője az etnográfiai vándorlásoknak (A Sarló etnográfiai vándorlása az Ipoly menti területeken, A Mi Lapunk, 1930, 7.; A szetei Kopaszdombon, uo., 1930, 8.). A szetei beszámolót a sarlósok népszeretetét, szociális érzését és közép-európai szolidaritását is jól kifejező módon fejezte be: „Kopaszdombokra hányt igás emberek! Értetek, a ti nyomorúságotok megváltásáért, kenyeretekért, gyermekeitekért tanul, szervezkedik az új magyar nemzedék Pozsonyban, Brünnben, Prágában, Budapesten, Kolozsvárott, Bukarestben. " A 30-as évek második felében Dobossy már számos lapban (Új Szó, Az Út, Magyar Újság, Tátra, Új Szellem, Korunk, Nyugat, Lidové noviny) publikált, s érett, kitűnő esszéket írt (Kosztolányi, Tátra, 1937, 2.; F. X. Salda, uo., 1937,8.; Csehek és magyarok; Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938, Bp. 1938; A felvidéki szellem, Nyugat, 1939, I., 131. stb.) A második világháború befejezése után fél évtizedig a párizsi Magyar Intézet tudományos munkatársa, majd igazgatója lett, s a Sorbonne-hoz tartozó Keleti Nyelvek Főiskoláján is tanított. Hazatérve a budapesti egyetem Szláv Filológiai Tanszékének docense, majd professzora, de 1971 és 1976 között a Sorbonne vendégprofesszoraként és a Magyar Intézet igazgatójaként ismét Párizsban működött. Tudományos tevékenysége nagy arányokban az 50-es évek közepétől bontakozott ki. Magyar irodalmi tanulmányokat is ír, de tudományos kutatásaiban a központi helyet a romanisztika és a bohemisztika foglalja el. Francia tárgyú munkái közül a két Romáin Rolland-monográfiát és a kétkötetes francia irodalomtörténetet emelhetjük ki, valamint két fontos antológia összeállítását (Szabadság - Az európai ellenállás költészete, Párizs, 1945; Mai francia költők, Bp. 1948). Másfél évtizedet kitevő franciaországi tartózkodásai alatt a francia nyelv második anyanyelve lett, s tökéletes bírását többek között az bizonyítja, hogy amikor Weöres Sándor Mallarmé intelligens franciák által is nehezen érthető szimbolikus verseit fordította, akkor a kiadótól kijelölt francia nyelvi tanácsadója Dobossy volt. Bohemisztikai művei közül a két Hašek-monográfia és a Karéi Čapek-monográfia jelentősek, a cseh-magyar kapcsolattörténeti kutatásaiból pedig a következő tanulmánygyűjtemények: A közép-európai ember; Két haza között; Előítéletek ellen; Gondban, reményben azonosan. Két nagy cseh költőtől magyar nyelvű antológiát állított össze (J. Wolker: Vendég áll a házhoz, Bp. 1965; V. Nezval: Az éjszaka költeményei, Bp. 1966), s a kétkötetes Cseh-magyar nagyszótár egyik szerzője is ő. Dobossy László értékes munkásságát nagyra becsű Ive és egészében a magunkénak is tekintve, azt kívánjuk a tisztelt, szeretett jubilánsnak, hogy jó erőben, egészségben az életművét még tovább gyarapítsa. TURCZEL LAJOS VÁLASZ OLVASÓINKNAK Üdülési szabadság M. /.: Két gyermekünk van. Úgy képzeltük el ezt a nyarat, hogy két hetet töltünk a szüléinknél. A férjem minden további nélkül megkapta a szabadságot, de nekem csak azt a hat napot hajlandók kiadni most nyáron, amit tavaly nem vettem igény be.Törvénye

s az ilyen lépés? A szabadság kiadásának időpontja az utóbbi évtizedekben mindig is a munkáltató hatáskörébe tartozott. A Munka Törvénykönyve említést tesz a szabadságok tervezéséről, illetve arról is, hogy a szabadságok kiadásánál figyelembe kell venni az alkalmazottak érdekeit is. Ezek valójában nagyon nehezen kikényszeríthető jogi rendelkezések, hiszen míg egy ilyen tárgyú bírósági per lefolyna, akkor már talán a következő évi szabadságról lehetne pereskedni. Az üdülési szabadság kiadására vonatkozó jogi rendelkezések többsége még a pártállamból maradt ránk, és ezek gyakorlatilag azt is lehetővé teszik, hogy önnek mondjuk novemberben adják ki az idei évre járó üdülési szabadságát, azaz olyan időszakban szabadságoltassák önt, amikor a szabadságát közösen élvezni a gyermekeivel, illetve a férjével sem tudja. Az üdülési szabadságot ugyanakkor talán korábban kell kikötni, korábban kell megállapodni abban, hogy azt mikor adják ki. Elképzelhető olyan megoldás is, hogy a kollektív gzerződés rendelkezne ezekről a kérdésekről. Ugyanígy azonban elképzelhető az is, hogy úgy inkább valahogy az év elején írassa alá a szabadsága kiadásáról szóló okmányt (a pontos dátumok megjelölésével), azaz akkoriban, amikor eldöntik, hogy mikor és hova mennek el szabadságra. Ha Ön ezt megteszi, és a munkáltatója esetleg a későbbiekben vissza akarja vonni a szabadság konkrét időpontban történő kiadásához való hozzájárulását, akkor minimálisan kártérítési felelőséggel tartozik Önnel szemben. Ami az idei szabadságát illeti, egyáltalán nem vonható kétségbe az, hogy a munkáltatója az idei szabadságát még az idén lenne köteles kiadni Önnek. Ugyanakkor meglehetősen furcsa módon nem számítana igazán jogsértésnek az sem, ha Önnek az idei szabadságát csak jövőre adnák ki, de talán még az sem, ha ki sem adnák, hanem csak valamiféle pénzbeni kártalanítást nyújtanának helyette. (fekete) SZÁLKA ÉS GERENDA Dinnyeszezon Bemondták a rádióban, hogy összeomlott a magyarországi dinnyepiac, mert az exportőrök keveset akarnak fizetni a termelőknek a nemes kobakos csemege kilójáért. Némi infantilizmussal azt is gondolhatnám, hogy valamely piacon a dinnyeárusításra elkerített területen némely csirkefogó garázdasága nyomán a gúlákba rakott dinnyék szerteszét gurultak. Vagyis: összeomlott a dinnyepiac. Nem tréfa ez, hiszen a gyermeki tudat ilyen modell szerint működik. Tartok tőle, hogy előbb vagy utóbb nálunk is erre gondolhatnak a gyerekek a Galántai, a Dunaszerdahelyi, az Érsekújvári vagya Komáromi járásban. Aki a napokban autóval megfordult arrafelé, tetszése és ízlése szerint válogathatott a sárgadinnyék, görögdinnyék fajtái között, s nem kellett különösebben figyelnie az árakat sem. Az arra barangoló városlakók még most is fele pénzért vehetik a dinnyét, mint a városi piacokon. Ott még persze nem tartunk, hogy a turistaszezon közepén a dinnyeföldek szélén terményeiket kínálók nagyon alacsonyra menjenek az árakkal. Nem is tehetik, hiszen a talaj-előkészítés, a vetőmag, a trágyázás, a fólia, a vegyszerek, a gondozás és nem utolsósorban a megőrzés költségei most is diktálnak. Ebből a felsorolásból szándékosan hagytam ki a hónapokig tartó munkát, aminek értékét még az adózás során is minimális szinten állapítják meg. Nem egy termelővel beszélgettem arról, hogy igazából az egész éven át folytatott zöldségtermesztésből az adózás utáni tiszta hasznot valójában az önmaguknak és családtagjaiknak ki nem fizetett bérek jelentik. Ezek nagysága egy főre kiszámítva jó, ha eléri a minimálbér éves összegét. Pedig azok az emberek nem nyolc órát dolgoznak kisgazdaságaikban. Mivel a döntő többségük ezt a tevékenységet amolyan „jövedelemkiegészítő foglalatosságként" űzi, vagyis bevett szóhasználat szerint másodállásban, teljesen más szempontú költségleírási szabályok vonatkoznak rájuk: Elvi kérdésről van szó, aminek lényege, hogy az állam és a kereskedelem messzemenőkig kizsákmányolja a mezőgazdasági kistermelésben dolgozókat. A mezőgazdasági termelést vállalkozói szinten folytatókat a nagy beruházási és bemeneteli költségek, valamint a nyomott felvásárlási árak sújtják. Az amúgy is alacsony állami támogatásra a másodállásban zöldséget, gyümölcsöt termesztő kistermelő nem is számíthat. Mi más ez, ha nem nyílt diszkrimináció és kizsákmányolás, hiszen az árun más keres: a felvásárló, a nagykereskedő és a kiskereskedő? Viszont a költségek ugyanolyanok, mint az államilag - alacsonyan ugyan, de - mégiscsak támogatott nagybani termelő esetében. Nem véletlen, hogy mire a piacokra ér az áru, sok esetben a termelőnek fizetett érték kétszeresére-háromszorosára nő az ár. Ha mindenki rárakja a maga hasznát, s kialakulnak a vásárlót elriasztó magas árak, megszületik egy méltánytalan ellenszenv a kistermelőkkel szemben. Ezt közülük elsősorban azok tapasztalhatják, akik a kiskereskedők mellett közvetlenül a piacokon is árusítják saját terményeiket. Ez az a pillanat, amikor vissza kell utalnom az összeomlott magyarországi dinnyepiacra. E tény ellenére sem találtak ki jobb megoldást - talán a nyugat-európai terményárverések azok - a szomszédban általánossá lett nagybani zöldségpiacoknál. Ha az állam a termelő, a kiskereskedő és a vásárló javát akarja, akkor a meglévő termelési és piaci feltételek közepette a legtisztességesebb árviszonyokat ott érheti el. Elméletileg. A gyakorlatban ott is működnek a nagybani piacok maffiái, azonban mégiscsak ellenőrizhetőbbnek tetszik a módszer. Nálunk ugyanis a szocialista kereskedelem megkövesedett lenyomataként maradtak fenn a mezőgazdasági piacon a felvásárlónagykereskedő-kiskereskedő hármas láncolat magánosított formái. Mivel a zöldség- és gyümölcspiacon nincsenek sem garantált, sem maximált árak, a dolog az egyszerű vásárlónak is hamar kiismerhetővé válik. Minden annyit ér, amennyit a felvásárló és a nagykereskedő hajlandó adni érte. Tehát először a kistermelőt kopasztják meg. Aztán az árak úgy alakítódnak, hogy a kiskereskedőn is a legnagyobb hasznot zsebelhesse be a nagykereskedő. Emlékezzünk csak vissza a burgonyabotrányra! Még az állami ellenőrzés sem tudta megakadályozni az árák égbe szökését Mi gátolná a nagykereskedőket, ha mindent maguk diktálhatnak? így aztán a szabadáras piacon a kiskereskedő is ráteszi a maga hasznát. A rendszerváltozás kezdetén volt egy marcelházai kezdeményezés a kistermelő és a kiskereskedő közvetlen kapcsolatba hozására. Félő, hogy amíg nem alakítja ki az állam az egyes nagyvárosokban a nagybani piacokat, ahol a kistermelők közvetlenül adhatják el szezonális terményeiket a kiskereskedőknek, a helyzet aligha fog javulni. DUSZA ISTVÁN AHOGY ÉN LÁTOM Debrecen után Nagyjából ugyanabban az időpontban két közlemény jelent meg a szlovákiai sajtóban. Az egyik a Statisztikai Hivatal Közvéleménykutató Intézete júniusi felmérése eredményeinek összegzése. Kiderült belőle, miként vélekedik az ország lakossága a Michal Kováč köztársasági elnök elleni támadásokról. A megkérdezettek 42 százaléka úgy véli, hogy államfőnknek ki kell tartania, szembeszállva a kormánykoalíció háza tájáról indított támadásokkal. A válaszadók 36 százalékának véleménye szerint a köztársasági elnöknek le kellene mondania. Nem jelentéktelen, 22 százalék azok részaránya, akik nyíltan beismerik, hogy e kérdésben nem tudnak állást foglalni. Ezek a számadatok senki számára nem jelentettek szenzációt, köztudott, hogy évek óta nagyjából ilyen az államfő iránti rokon-, illetve ellenszenv megoszlása. Számunkra, szlovákiai magyarok számára azonban sokat mondó a közvélemény-kutatás végeredményének az a részmegállapítása, amely szerint a magyar nemzetiségűek Michal Kováč iránti rokonszenve sokkal nagyobb mértékű a szlovákiai átlagnál. Kiderült, hogy amíg 10 megkérdezett szlovákból nagyjából négy politikai ízlésének nem felel meg a hivatalban levő államfő, addig a magyarok körében ez az arány sokkal kedvezőbb, 10:1 az ország első állampolgára javára. Ez nyilván a velünk kapcsolatbaa tett nyilatkozataival, gesztusaival függ össze. Az eredmény úgy is értelmezhető, hogy közösségünk tagjai különbséget'tudnak tenni barát és ellenség között. Az elnök utóbbi időszakban kinyilvánított gesztusai alapján nem volt nehéz felfedeznünk, hogy Michal Kováč komolyan veszi ígéretét, amelynek értelmében nemcsak a szlovákok, hanem az összes szlovák állampolgár képviseletében kíván tevékenykedni. A statisztikai hivatal adataival azonos időpontban megjelent másik közlemény közvetlenül a köztársasági elnök amerikai útja előtt jutott el a szerkesztőségekbe. Ez arról szól, hogy Michal Kováč elítéli a szlovákiai magyar politikusok utóbbi időszakban közzétett nyilatkozatait. Az elnöki hivatal által nyilvánosságra hozott állásfoglalás sorai közül kiolvasható, hogy az elítélő nyilatkozat közzétételéhez az adta meg a végső lökést, hogy a három magyar pártelnök közül az egyik - Duray Miklós - Debrecenben részt vett a Magyarok Világszövetsége által szervezett rendezvényen, ott beszédet mondott, és olyan kijelentéseket tett, amelyek a köztársasági elnök véleménye szerint nem a magyar-szlovák megbékélést, az alapszerződés aláírásával megkezdődött kiegyezési folyamatot szolgálják, hanem az ellentétek élezését. Magyarán szólva: Duray Miklós a debreceni Nagytemplomban erős kifejezéseket használt. Még egy demokratikus államban sem parttalan a köztársasági elnök mozgástere. Mindannyian tudjuk, hogy Michal Kováč mozgástere mekkora, és hogy milyen „vékony jégen" politizál. Nem az ő hibája, hogy oda fajult a helyzet, hogy az Együttélés elnökének debreceni megnyilvánulása után elítélő nyilatkozat kiadására kényszerült. Sok szó esett már az utóbbi öt esztendőben arról, hogy a szlovákiai magyar politizálásnak van egy nagyon gyenge pontja: nem tudunk szövetségeseket keresni, találni és megtartani. Attól tartok, elmondhatjuk, mégpedig múlt időben, hogy volt egy szószólónk, aki a legordasabb ösztönöktől vezérelt, ráadásul hatalmon levő politikusok ellenében is fel merte emelni szavát ügyünk érdekében. Arról már nem is beszélve, hogy debreceni szónoklatával Duray azokat a szlovák politikusokat is megtorpantotta a hozzánk közeledésben, akik talán mertek volna lépni. így nem szabad politizálni! A szlovákiai magyarok nem azért szavaztak a magyar pártokra, hogy elnökeik karakánkodjanak, hanem azért, hogy a politika művészetének lehetőségeivel élve hatékonyan politizáljanak. Az sem ad felmentést Duray Miklósnak, hogy debreceni fellépésével ki akarta engesztelni azokat, kik - nagyon sokan - rossz néven vették, hogy bocsánatot kért Mečiar kormányától. Ha mást nem, azt figyelembe kellett volna vennie, hogy sokan voltak a debreceni rendezvény szervezői között, akik kimondottan ellenezték a magyar-szlovák alapszerződés megkötését, és változatlanul még ma is ellenzik. Viszont pozitív fejlemény, hogy kiderült: a lakosságnak, a „gyalogmagyaroknak" jobb érzéke van a szövetségi politika finomságai iránt, mint a Magyar Koalíció egyik pártelnökének. TÓTH MIHÁLY