Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-07 / 182. szám, hétfő

Hétfő, 1995. augusztus 7. Ára 4 korona XLVIII. évfolyam, 182. szám A csőlátás veszélyei A tárgyilagos és bátor főosz­tályvezetőt ellenőrzései során nem párt- vagy nemzeti szem­pont, hanem a törvény betűje és szelleme vezérelte, amikor megállapította, hogy a miniszté­rium a többi szlovák napilapot is hátrányos helyzetbe hozta a Slovenská Republikával és a Hlas l'uduval szemben. 5. oldal Kivetkőztetnek magamból Nem vagyok szemforgató, ép­pen ezért nem fordítom el szemérmesen a tekintetemet, ha mutatnak valamit. Valamit? Többet, mint az unalmas pornó­lapokban, pornóklipekben, mert azokban nem sokat bí­belődnek a csomagolással. 5. oldal GRANIC: MA BEFEJEZŐDNEK A HADMŰVELETEK Ünnepelnek a horvátok, menekülnek a szerbek Horvátország szinte teljesen elérte célját, a szerbek birto­kában lévő Krajina visszafoglalását, és hétfőn beszünteti a jelentős katonai akciókat. Ezt Mate Granic horvát külügy­miniszter tegnap közölte Genfben, miután találkozott Carl Bildt és Thorvald Stoltenberg nemzetközi összekötőkkel. MTI- és ČTK-hírek Újságíróknak nyilatkozva Granic kijelentette: „Arra számí­tunk, hogy az összes nagy hadművelet hétfőn befe­jeződik." Közölte továbbá, hogy Horvátország egész területén tiszteletben fogja tartani az em­beri' jo'gokat, és felajánlotta a szerb lakosságnak, hogy ma­radjon Horvátországban. Egy­ben tolmácsolta Horvátország bocsánatkérését azon orszá­goknak - Dániának, Lengyelor­szágnak és Csehországnak -, amelyeknek ENSZ-katonái kö­zül többen életüket vesztették a horvát hadműveletek következ­tében. Két cseh békefenntartó halála Szombaton életét vesztette Horvátországban két cseh kék­sisakos, másik három cseh ENSZ-katonát sérülésekkel ápolnak - közölte Rita Lepage őrnagy, az ENSZ zágrábi szó­vivője. Szerinte a horvát tüzér­ség a szerbek elleni hadműve­letbén péntek délután tűz alá vette azt az útjukba eső ENSZ­megfigyelőposztot, amelyben cseh késisakosok tartózkodtak. A becsapódások következtében öt cseh katona súlyosan megsé­rült, kettő szombatra belehalt sebesüléseibe. Pénteken egy dán békefenntartó halt meg hor­vát páncélosok ágyúinak tüzé­ben. Zágráb-Belgrád­Banja Luka légihíd Az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tossága légihidat hoz létre Zág­ráb, Belgrád és Banja Luka kö­zött, s valószínű, hogy az első gépek már ma megindulnak ­jelentette ki tegnap Belgrád­ban Vlagyimir Csurko, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) belgrádi képviselője. A segélyszállító gépek Zágrábból előbb Belgrádba, majd onnan a boszniai Banja Lukába szállítanák az élelmiszert és gyógyszereket. Banja Luka térségében jelenleg mintegy 80 ezer szerb menekült tartózkodik. Az ENSZ illetékesei megerősítették, hogy a szerbek tíz­ezerszámra menekülnek a hor­vát ellenőrzés alá került krajinai területekről. (Folytatás a 2. oldalon) A krajinai területekről elmenekült szerbek tehergépkocsikon vonulnak Bosznia szerb ellenőrzés alatt lévő útjain, s többségük Banja Luka felé tart. A menetoszlop tegnap mintegy 20 kilométer hosszú volt, s az út mentén százszámra álltak elromlott gépkocsik. Ne utazzanak Horvátországba! A szlovák külügyminisztérium aggodalmának adott hangot a volt Jugoszlávia területén folyta­tódó katonai hadműveletekkel kapcsolatban tegnap kiadott ál­lásfoglalásában. Ebben felhívja az összes felet, hogy szüntessék be harci aktivitásukat, és újítsák fel a béketárgyalásokat, tartsák tiszteletben az emberi jogokról szóló nemzetközi egyezménye­ket, és katonai támadásokkal ne veszélyeztessék a polgári la­kosságot. A külügyminisztérium élesen elítéli az ENSZ békefenn­taró erői ellen indított támadá­sokat. Az ENSZ békefenntartó erőinél szolgáló szlovákiai kato­nák közül senki sem sérült meg. A külügyminisztérium ál­lásfoglalásában egyúttal felhívja a szlovákiai lakosság figyelmét, hogy lehetőleg ne utazzanak Horvátországba. Figyelmezteti az Adria déli és középső részén tartózkodó szlovákiai turistákat, hogy azonnal térjenek haza, an­nak ellenére, hogy a zágrábi szlovák képviseleti szerv szerint eddig még nincsenek veszély­ben. Hazafelé a Szlovénián vagy Olaszországon keresztül vezető utat válasszák. TA SR AZ ATOMBOMBA LEDOBASANAK EVFORDULOJAN Emlékezés Hirosimára Ezerötszáz galamb szárnycsattogásával és harangzú­gás sal emlékeztek meg vasárnap Hirosimában az első atombomba ledobásáról, s a tragédia 50. évfordulóján hitet tettek az atomfegyverek teljes megsemmisítése mellett. A hirosimai Béke Emlékpark­ban - amelyet a város azon ré­szén emeltek, amely fölött az atombomba felrobbant - a je­lenlévők tízezrei egyperces csenddel emlékeztek az áldoza­tokra reggel 8.15-kor, pontosan abban a percben, amikor a világ az atomháború korszakába lé­pett. Az egyórás megemlékezést megnyitva Hiraoka Takasi, Hiro­sima polgármestere sürgette az atomkísérletek azonnali betiltá­sát, valamint új atomfegyver­mentes övezet létrehozását az ázsiai-csendes-óceáni térség­ben. Murajama Tomiicsi japán kormányfő beszédében bírálta - állt Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár üzenetében. Az üzenetet John Reed, a világszervezet főtitkár­helyettese olvasta fel tegnap a hirosimai megemlékezésen. • •• II. János Pál pápa szombaton, a hirosimai atomrobbanás 50. évfordulójának előestéjén emlé­keztetett a világbéke megteremté­sének sürgősségére, különös te­kintettel a kiszélesedés veszé­lyével fenyegető balkáni konflik­tusra. A béke megteremtése egyre fontosabb napjainkban, amikor a világ számos részében halált és pusztítást okozó hábo­rúkkal kell szembenéznünk. Elsősorban a Balkánra kell gon­dolnunk, ahol sajnálatos módon a háború kiszélesedésének a veszélye egyre fenyegetőbb és közelibb - hangsúlyozta II. Já­nos Pál. (Folytatás a 3. oldalon) BEFŐZNI VAGY BEFŐTTET VASAROLNI? Cukor lesz, de méregdrága Több mint egy hónapja az időszakos cukorhiány következ­tében 30 korona felettire emelkedett a „fehér arany" árá. A gazdasszonyok nagy bánatára, akik a befőzési szezon előtt kénytelen-kelletlen tudomásul vették, hogy ezáltal je­lentősen megdrágul a családi készletek házi feltöltése. Az­óta, mint ismeretes, a tárca illetékeseinek közbelépésére behozatallal már megszüntették az árfelhajtást okozó hi­ányt, az árak azonban főleg a nagyvárosokban továbbra is rendkívül magas szinten stagnálnak. Pedig a cukorgyárak már léptek, alig akad termelő vagy csomagolóüzem, amely 23 koronánál drágábban adná a cukrot az üzletekbe. A diószegi cukorgyár egy ideje a Magyarországról behozott s a nekik kiutalt több mint 4 ezer tonnát is teríti a fogyasztói háló­zatba. Amint azt Viera Drdošová­tói, a cukorgyár kereskedelmi osztályának vezetőjétől megtud­tuk, kilogrammos csomagolás­ban forgalmi adó nélkül 20,75 koronáért, adóval 22 koronáért értékesítik. Egyébként őket is meglepte, hogy a hiány leküzdé­se után tovább maradt az üzle­tekben a cukor magas ára, mi­vel például saját üzletükben csupán 24,70-et kérnek kilo­grammjáért. A piaci árak egyéb­ként szinte havonta változnak, náluk az utóbbi néhány hónap­ban 18-19 koronáról tört fel az ár az említett 22 koronára. A nagyszombati cukorgyár főleg saját cukortermését értékesíti, (Folytatás a 2. oldalon) Ilyen drága cukor láttán mi marad más, talán a még drágább gyári dzsem? Prikler László felvételei Kínát és Franciaországot. „Az atomfegyverrel rendelkező álla­moknak minden erőfeszítésüket az atomfegyverzetek csökkenté­sére kellene összpontosítaniuk; a Kína által nemrégiben végre­hajtott atomkísérlet és Francia­országnak az atomkísérletek folytatásával kapcsolatos dön­tése sajnálatos. Határozottan sürgettük őket: hagyjanak fel az atomkísérletekkel, illetve vonják vissza a döntést" - hangoztatta. Az atombomba hirosimai le­dobásának 50. évfordulója al­kalmat ad arra, hogy emlékez­zünk: mire vagyunk képesek, és milyen messzire mehetünk. Ezt láthattuk 1945. augusztus 6-án

Next

/
Oldalképek
Tartalom