Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-01 / 177. szám, kedd

6 j ÚJ SZÓ OLVASÓK OLDALA 1995. augusztus 1. Galántai táncok ANYA ES LANYA - ES A JEHOVISTAK. UJ SZO, 1995. VI. 2. Jehova Tanúi pro és kontra Tisztelt szerkesztőség! Közvetlenül a tanév befejezése után indult útjára Ipoly-túra elnevezéssel az az alapiskolások számára szervezett honismereti kerékpártúra, mely ez alkalommal elsősorban két iskola diákjainak adott lehetőséget az Ipoly völgyének megismerésére. Az Ipolysági Magyar Alapiskola és a magyarországi Kemencei Általános Iskola tanulói 10 napon keresztül ismerkedtek 1995. július 2. és 11-e között az Ipoly felső szakaszával. A negyedik alkalommal megvalósult honismereti kerékpártúra útvonala nagyjából az Ipolyság Somoskőújfalu közti határszakaszt ölelte fel. A magyarországi oldalon Dejtár, Balassagyarmat, Széehény, Hollókő, Salgótarján megtekintése szerepelt a programon. A sok érdekes irodalmi és történelmi nevezetesség között élményként marad meg a résztvevők emlékezetében Madách, ill. Mikszáth szülőháza, az ipolytarnóci ősleletek és a világörökség részét képező Hollókő. L. T. Ipolyság Tardoskedden július 15-től mindenki nagy figyelemmel hallgatta a községi hangszóró nem mindennapi jelentését, amely arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a hónap 21. napján - azaz pénteken olyan rendezvényre kerül sor, ami a Borostyán és a Dallas sorozatok aznapi epizódját is túlszárnyalja. Ez az állítás valóban nem volt túlzás. A „Zene nélkül mit érek én?" című szórakoztató műsorának főszereplője a Csemadok Tardoskeddi Tánckara volt Mojzes Tímea vezetésével, valamint fellépett a Fehér Akác kórus és a Tardoskeddi Ifjúsági Közösség is. A sok tánc, szavalat és ének nagy tetszést váltott ki a közönség körében, a szereplők becsületes munkáját vastapssaljutalmazta. VARAGYA SZILVIA Érsekújvár Köszönet a tényfeltárásért Tudom a szó, mely így Önnek, a cikk szerzőjének íródik, nem nevezhető sem jutalomnak, sem hálának, mégis engedje meg kérem, hogy kispaptársaim és a magam nevében is hálás köszönetemet fejezzem ki az „Anya és a lánya és a jehovisták" c. cikkéért. Nagy öröm számomra, hogy az Új Szó címoldalon tett közzé ilyen értékes cikket, mely nagy ritkaság igazság- és becsülethiányos korunkban. Nem az tett boldoggá, hogy e cikkben (ugyan burkoltan) támadják Jehova Tanúit, hanem az, hogy az Új Szó lapjain keresztül (melyet azt hiszem, anyagi problémáik ellenére is sokan lapoznak) naiv emberek sokasága értesülhet a valóságról, sokan tudomást szerezhetnek nemcsak személyes, hanem családi és baráti tragédiákról, melyeket a szép szavakkal hitegetők eredményeztek. S eredményezte családok széthullását, érzelmi és lelki problémák kialakulását, s tudomásom szerint nem egy gyenge ember öngyilkosságát is. Ezért nagyon köszönöm, hogy leírta mindazt, amit leírt. (Teljes cím a szerkesztőségben) Szóvá teszem... Manapság egyre többször írnak a lapok a „jehovistákról", ahogy ezt az 1995. 7. 24-i számban olvastam a „Jehovisták találkozója" című írásban. Ez a cikk alig mond valamit a ma emberének. Kérem! Jehovisták nincsenek!!! Kizárólag csak Jehova Tanúi! Ez olyan emberek világméretű keresztényi közössége, akik tevékenyen tanúskodnak Jehova Istenről és az emberiséggel kapcsolatos szándékáról. Hitük kizárólag a Biblián alapszik. Aki ismeri vagy olvassa a Bibliát, az tudja, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten, amit a 83. Zsoltár 19-ik verse is alátámaszt. Milyen vallási nézetek különböztetik meg Jehova Tanúit a többi vallástól? Párat vázolnék. Biblia: Jehova Tanúi hiszik, hogy a teljes Biblia Isten ihletett szava. Mint az egyedül igaz Istent, Jehovát, imádják és bátran beszélnek róla és mindarról másoknak, amit szeretettől indíttatva az emberiségért tenni szándékozik. Jézus Krisztus: nem hiszik, hogy Jézus Krisztus valamilyen háromság része lenne, hanem a bibliai kijelentéssel összhangban azt hiszik, hogy ő az Isten Fia, Isten teremtésének kezdete, aki mielőtt emberré lett, már létezett, s akinek élete a mennyből átkerült a Szűz Mária méhébe. Akinek áldozatként bemutatott tökéletes emberi élete lehetőséget nyújt a megmentésre és az örök életre mindazok számára, akik hitet gyakorolnak benne. Isten Királysága: Hiszik, hogy Isten Királysága az emberiség egyedüli reménysége, ,hogy ez valóságos kormányzat, hogy hamarosan felszámolja a dolgok jelenlegi rendszerét. Hiszik, hogy 144 000 szellemmel felkent keresztény Krisztussal együtt királyként fog uralkodni a mennyei Királyságban. Nem hiszik, hogy mennyei élet lesz minden „jó ember"jutalma. Halál: Hiszik, hogya halottak teljesen öntudatlanok, sem örömet, sem fájdalmat nem éreznek valamiféle szellemi birodalomban, csak Isten emlékezetében léteznek, s ezért jövő életük reménységét csakis a halottak feltámadása jelenti. Megjegyezném még, hogy Jehova Tanúi nem „közgyűlést" rendeznek, hanem kongresszusokat, heti összejöveteleket. Ezért, aki Jehova Tanúiról ír, mindezekkel és még sok mással tisztában kell lennie. Szerintem, csak úgy lehet képet adni egy keresztényi közösségről, ha ismerjük hitnézeteiket, életüket. GYURKOVICS MÁRIA Komárom Sajtóetika - Jehova Tanúi kapcsán Nem tudjuk, mikor öntötték definícióba az újságírói hivatástudat fogalmát. Annyi bizonyos, hogy az újságírók nagy része ha nem is az egész emberi társadalom, legalább szűkebb környezete igazáért küzdő, boldogulását elősegíteni akaró harcosnak, netán szolgának vallja magát. Ennek fényében lélektani analízist érdemlő az a mód, ahogy az újságírók - embere válogatja - a Jehova Tanúi jelenségének a témájához hozzányúltak, hozzányúlnak. Az ötvenes évek durva módszereit követően a hetvenesnyolcvanas években a Jehova Tanúival foglalkozó írások imitáltak némi toleranciát. A szocialista társadalmi rend számára azonban mindvégig kellemetlen jelenségnek számítanak a tanúk. A marxista-leninista ideológia a kapitalizmus csökevényévé fokozta le őket. Jehova Tanúi esetében a helyzet annyival súlyosabb volt, hogy a „szektának" nevezett felekezet akkor túlságosan amerikainak tűnt. Koloman Kahan professzor, kommunista ideológus az Ateizmus című folyóirat lapjain hosszú oldalakat szentelt ennek a témának valamiféle „nyugatról jövő támogatását" gyanítva, ám őszintén bevallotta, ez még nem bizonyított. Távol álljon tőlem, hogy vallási-ideológiai konfrontációkat bolydítsak fel gyatra írásomban. Sokkal érdekesebbnek tartom a motiváció kibogozását egy olyan cikk kapcsán, amely az Új Szó címoldalán jelent meg Péterfi Szonya tollából. Az örökös kezdő pszichológus azt sejteti bennem, hogy a szerzőt a feltűnni vágyás motiválta, mint amikor a barátok, munkatársak, a nagyobb közösség (ebben az esetben az olvasótábor) vállveregetését kiváltó tettet hajt végre valaki. Ám elismerem, ez rosszindulatú állítás lenne. Az újságírói etikával kapcsolatban többnyire a tárgyilagosságot szokták emlegetni. Persze esete válogatja -, állásfoglalástól függően az egyik riportalanyt jobban lehet „futtatni", a másikat kevésbé. A feltett kérdésekre adott válaszokat általában értelemmásítás nélkül szokták reprodukálni. A válasz nélkül hagyott kérdések viszont két dolgot sejtetnek: 1. Nem válaszoltak, 2. válaszoltak, de a választ nem közölték. Azt már fel sem merem tételezni, hogy a szerkesztő a kérdéseket csak a lap hasábjain tette föl. így végképp nem volna etikus. Van ennek az egésznek más vonatkozása is. A szlovákiai magyar médiák viszonyulása Jehova Tanúihoz. A rendszerváltás után tárgyilagos írással ritkán találkozhattunk, ilyen volt például Polák László írása ugyancsak az Új Szó hasábjain. Nincs tudomásom arról, hogy egyetlen szlovákiai magyar újságíró is vállalta volna a tárgyilagos tudósítást például a tanúk többnapos nyári kongresszusairól. Pedig a szlovákiai magyar ajkú Jehova Tanúi közül százak, talán ezrek olvassák az Új Szót. CSÓKA GÁBOR Gúta Jehovisták helyett Jehova Tanúi Szerintem az Új Szóban helytelenül írták a Jehova Tanúi nevét. Nos, Jehova Isten követőit Jehova Tanúinak hívják, nem pedigjehovistáknak. A Jehova Tanúi tagjai nem egy szektát alkotnak, hanem Isten szolgái. Jehova Tanúi hirdetik Isten Királyságát, ami hamarosan eljön. Mint ahogy a Biblia is írja, hogy semmiből sem vonom ki magam, ami hasznos, hogy hirdessem nektek és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként. A Jehova Tanúi ezért mennek házról házra, hogy hirdessék az emberek közt Isten királyságát. BARTALSZKY ENRIKÓ Oroszka Kellemes nyári estén állok Galántán az omladozó Esterházy kastély parkjában elrejtett, kissé megkopott Kodály Zoltán emlékoszlop előtt. A környéke tiszta és rendezett. Hát igen, de nem kevés ez a Galántai táncokért? Igaz, a városban egy mellékutcát is neveztek el róla. De én nem ide készültem, hanem az estére meghirdetett (VI. 29.) tiltakozó nagygyűlésre. A gimnázium mögötti sportpályán hatalmas tömeg fogad, hallgatom a szónokok beszédét, közben gondolataim vissza-visszakalandoznak a múltba. A Galántai Magyar Gimnázium most kinevezett igazgatója osztálytársam volt, 1968 májusában együtt érettségiztünk. Vajon ki gondolta volna, hogy ennyi eltelt év után így fogunk találkozni. Találkozni ugyan nem, mert máris nincs itt, de vajon miért tette, hogy elvállalta az igazgatói posztot? Ez lenne az a Mária, akivel a 60-as évek közepén a gimnázium esztrádcsoportjával jártuk a mátyusföldi falvakat és terjesztettük a magyar szót? A közeli tömbházak ablakából hangos kiáltás hallatszik - hajrá, magyarok! Mi az, focimeccsen vagyunk? - jegyzi meg hangos kacajjal a szomszédom. Az égbolt ragyogóan tiszta és kék, mintha az égiek is a mi igazunkat bizonyítanák. Gondolataim ismét visszatérnek Máriához és folytatom a monológot. Mikor az egyik ipolysági üzlet pultján megpillantottam a város új térképét, elégedetten nyugtáztam: lám, e piciny városka sok évtizedes helybenjárás után ismét elindult a polgáriasodás göröngyös útján. E kiadvány is, mely feltehetően a turisták tájékozódását segíti majd elő, a szemléletváltás bizonyítéka. Megjelentetése nyilvánvalóan az itt élők nyitottságát, segítőkészségét, a kapcsolatteremtés szándékát sugallja minden erre vetődő idegennek. Nem tétováztam sokáig, 15 szlovák koronáért megvásároltam a pultra kitett térképet. Otthon magam elé terítettem, de néhány másodperc elteltével kiderült, másra számítottam. Várostérkép címszó mögött ugyanis nem Hont vármegye egykori székhelyének, Ipolyságnak információs térképét találtam, nem az idevetődő idegent eligazító alapvető tudnivalókat, tehát a műemlékek jegyzékét, étkezési lehetőségeket, szállást stb., hanem 30 helyi vállalkozó színes - döntő többségében szlovák nyelvű - reklámszöveMondd, mit teszel szeptemberben, ha a diákok és a szülők nem akarják gyámkodásodat elfogadni? Talán megvonatod tőlük a családi pótlékot, vagy a hatalom (erre vágyói?) segítségével „dutyiba" záratod a szülőket? Az előző évek „termése", de főleg az utolsó „sztorid" után rá kellene döbbenned, benned van a hiba, ideje lenne önkritikát gyakorolnod, és a pedagógusi pályafutásodat ott folytatni, ahol igény is van rá, mert Galántán a magyar gimnáziumban már nincs! Persze, becsvágy, karrier? Gondolkodj el rajta, ha ugyan számodra még jelent valamit a volt iskolatársak, tanáraid és a mostani tanártársaid véleménye. Végezetül talán még annyit, az biztos, hogy az én unokámat és erősen remélem, hogy másét sem, fogod alternatív tanítani. Egymást váltják a szónokok, Arany János Walesi bárdok c. sokatmondó versével fejeződik be a várakozáson felülire sikeredett nagygyűlés. Lassan elindulok a vasútállomás felé, ahol valamikor Kodály apja volt állomásfőnök, emléktábla persze nincs, hiába, nagy a forgalom és sokan látnák. SZABÓ SÁNDOR Királyrév gét. Az aránytalanul kicsi térképvázlaton is csak e vállalkozások helyéről kap információkat a kiadvány tulajdonosa. Miért érzem magam becsapottnak? Mert az ilyen térképnek álcázott reklámakármit már nemcsak az ún. jóléti országokban, de a szocializmusból kivakarőzott piacgazdaságokban is ingyen viszik a vevők után. Bedobják postaládájukba, vagy vásárláskor szinte erőszakkal rátukmálják a nagyérdemű fogyasztóra. Nem pénzért sütik el árunak álcázva. A kiadvánnyal kapcsolatos egyéb észrevételeimet nem is sorolom. A jórészt szlovák nyelvű szöveghez viszont lenne egy megjegyzésem: az Ipolyságéin gyakran megforduló magyarországi bevásárlóturisták számára - akik feltehetően e térkép potenciális vásárlói - ez a reklám nem igazán jut majd el. De ez már legyen az árujukat és szolgáltatásaikat hirdetők gondja. LENDVAY TIBOR Ipolyság Az olvasói leveleket, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. Reklám vagy térkép? Ipoly-parti randevú Szálkán Minden évben megrendezik Szálkán az Ipoly-parti randevút, így volt ez az idén július elején is. Kellemes környezetben és jó hangulatban került sor erre a színvonalas rendezvényre. Mint általában lenni szokott, nagy volt az izgalom a rendezők részéről, hogy vajon az időjárás nem szól-e bele a tervükbe, és a község is milyen számban vesz majd részt ezen a műsoron, Sajnos, azt kellett tapasztalnunk az előző két évben, hogy megcsappant a közönség érdeklődése, mivel az ülőhelyek nem igen teltek meg. Es mint mondani szokás, minden jó, ha jó a vége. Most igazán nem lehetett panasza sem a rendezőknek, sem a közönségnek. Mire elkezdődött a műsor, az idő is kedvezőre fordult, a közönség meg csak úgy özönlött, rengetegen állva nézték végig a négyórás műsort. Ilyen nagy érdeklődésre talán még nem is volt példa. Sokan jöttek a szomszédos Magyarországról, Letkésről, hogy buzdítsák a letkési asszonykórust. Dicséret illeti a hazai szálkái menyecskéket, akik két alkalommal is fölléptek ezen a műsoron. A kórusok közül meg kell még említeni a köbölkúti asszonyokat is, akik csak három hónapja alakították meg kórusukat, és ők is nagy sikerrel szerepeltek. Általában sikeres volt minden szereplő, a hangszeresek, az énekesek, a táncosok, stb. És végül, de nem utolsósorban az énekes Koós János előadása szórakoztatta a népes közönséget. Nem maradt el az ízletes gulyás sem, a sokféle üdítő, frissítő, édességek árusítása sem. A műsor után pedig reggelig tartó mulatság következett. Akik ott voltunk, jól éreztük magunkat, és szép élményben volt részünk. JUHÁSZ IRÉN Kőhídgyarmat Felcsapok nyelvőrnek! Hallgatva a szlovák rádió, nézve a tv adásait, megtudhatjuk, hogy állandóan újabb és újabb javaslatok, elképzelések, törvénytervezetek látnak napvilágot, hogy a szlovákiai magyar érezze, törődnek vele; igaz, nem elvárásai, gondjai orvoslásában segítenek, mint pl. a munkanélküliség, a tönkretett mezőgazdaság, ám lassan már megszoktuk, hogy a mi „érdekünkben" mások döntsenek megkérdezésünk nélkül. Vannak itt fontosabb dolgok is, mint például az ún. alternatív oktatás bevezetése (jó lenne, ha a magyar sajtó többet foglalkozna Lanstyák István javaslatával), vagy a kulturális intézményeink, sajtónk működésének lehetetlenné tevése gazdasági eszközökkel, a tervezett új területi felosztás (valahogy nagy a csend körülötte) és a kormányszinten megvitatott államnyelv védelmére hozott és a vele párhuzamosan megalakuló, betartását ellenőrző törvénytervezet is. E törvénytervezet kapcsán merült fel bennem a gondolat, hogy felcsapok nyelvőrnek, de vajon megfelelek-e az elvárásoknak? Tényleg, ki lehet nyelvőr, mennyi lesz a fizetése, szavanként, netán órabérben lesz áldásos tevékenysége honorálva és miből? Az önkormányzatok pénzéből, esetleg a nemzetiségi kultúrára szánt összeg lesz ismét kurtítva, és a befolyt összeg mire lesz fordítva, talán az alternatív oktatás színvonalasabbá tételére? Mennyi megválaszolatlan kérdés. Julis néni, Pista bácsi, ha jövőben dolguk akad az „úradon", akkor ne csak a ház- vagy földadóra szánt pénzt vigyék magukkal, hanem fogadjanak mindjárt tolmácsot is, hiszen futja a nyugdíjukból. Végezetül még azt szeretném tudni, hogyan fogiák a netalán magyarul is megszólaló hivatalnokot ellenőrizni, ismét bevezetik a már „bevált" régi módit? Hiába, túl lágyan ejtem a kemény ipszilont, ezért nem is leszek én sohasem nyelvőr, inkább maradok a kaptafánál. SZABÓ SÁNDOR Vágsellye Prosím - kérem! Dél-szlovákiai üzleteinkben így fogadnak az elárusítók, s aztán az óhajtott nyelven társalognak a vevővel. Ezt a kétnyelvű környezetet értékelni, elismerni, dicsérni kellene, nem pedig szapulni, mintSIota úr és társai. Az ő szülőföldjéről, Zsolnáról ideérkező turisták szinte meghökkennek, hogy az ő nyelvükön tudunk velük társalogni, tanácsot adni, segíteni egymáson. A rossz politizálás ellenére jelenleg jobbak a tapasztalataink a turistákkal. Már nem hősködnek mellbeveregetően, nem firkálják össze a falakat, nem küldenek a Dunán túlra, a nehéz gazdasági helyzet ellenére nem dézsmálják meg a kerteket. Igaz, a Dunán túlra ők is átruccannak, és ott az üzletemberek az ő nyelvükön is kiszolgálják a vásárlókat. Mintha úgy igaziból közelednénk egymáshoz, de csak Dél-Szlovákia kétnyelvű környezetében, mert Szlovákia egyes vidékein áldatlan helyzet uralkodik. A tiszta szlovák környezetben lenézik, sőt fenyegetik a magyarul társalkodókat. Senicán lakik az az ismerős szlovák néni, aki szokott az ismerőseivel magyarul is beszélgetni. Ezért a fiatal hazafiak lekiabálják, megfenyegetik őt. „Maďarka dostaneš!" Közben ő nem is magyar, csak tud magyarul. Egy besztercebányai magyar család is arról panaszkodott, hogy éreztetik velük, nem hozzájuk tartoznak. Az alkotmánytörvény bemagolása mellé függelékben meg kellene tanítani, ismertetni, hogy Szlovákia területén milyen a nemzetiségi arány. Illemkódexet is illene tanulni! Viszont intelligenciát tanulni nem lehet! HAJTMAN KORNÉLIA Nána