Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-03 / 179. szám, csütörtök

1995. augusztus 3. VELEMENY ÚJ SZ Ó 7 I \ SZENT GYÖRGY LOVAGREND RENDEZESEBEN Középkori Akadémia Főként határon túli ér­deklődőket vár á magyarországi Szent György Lovagrend szer­vező gárdája az augusztus 7-12. között Esztergomban zaj­ló Középkori Akadémiára. Az ér­dekesnek ígérkező rendezvény gerincét két évforduló határoz­za meg. Kilenc évszázada halt meg I. (Szent) László király, aki­nek uralkodása idején megszi­lárdult a keresztény magyar ál­lam, továbbá novemberben lesz 660. éve annak, hogy Károly Róbert Visegrádra hívta Kázmér lengyel, János cseh királyt, Hen­rik bajor herceget és néhány ki­sebb fejedelmet, hogy megvi­tassák közös gondjaikat. A visegrádi székhelyű Szent György Lovagrendet (a Károly Róbert által 1326-ban alapított előd közösség szellemében) 1990 januárjában szervezték újjá. Azóta az egyetemes evan­géliumi értékek, az európai lo­vagi erények és a magyar törté­nelmi hagyományok szellemé­ben munkálkodik. Egyik alap­feladatának tekinti olyan ren­dezvények szervezését, ame­lyek egyrészt elősegítik önazo­nosságunk, nemzettudatunk erősödését, másrészt a kör­nyező nemzetek jobb megis­merését. E célból 1993-ban Vi­segrádon, tavaly pedig Eszter­gomban rendezte meg a Kö­zépkori Akadémiát, hiszen a középkori államokra, Szent Ist­ván országára különösen jel­lemző volt a sokszínűség és az azzal együttjáró tolerancia. Az idei tanulmányi héten az emlí­tett két jeles évforduló elemzé­sén túl a hallgatók rövid átte­kintést kapnak a magyar kö­zépkor történelmi alapvonalai­ról, kultúrhistóriájáról, egyház­történetéről, egyházi és világi művészetéről, a szerzetes- és lovagrendekről, a magyaror­szági szervezett oktatás kezde­teiről, továbbá megismerked­nek Esztergom és Visegrád ré­gészeti-művészettörténeti ne­vezetességeivel, részt vesznek a korra jellemző lovagi tornabe­mutatón és udvari mulatságon. Az előadók között találjuk dr. Várszegi Asztrík pannonhalmi főapátot, dr. Kahler Frigyes jog­történészt, dr. Cséfalvay Pál kanonokot, a Keresztény Mú­zeum igazgatóját, L. Kecskés András zenetudós­lantművészt, dr. Pusztaszeri Lászlót és C. Tóth Jánost, a Határon Túli Magyarok Hivata­lának főtanácsosait stb. Az akadémia fővédnöki tisztét dr. Paskai László bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek és dr. Kosáry Domokos akadémi­kus, az MTA elnöke vállalta. Az egyes műsorok nyilvánosan zajlanak, a belépés díjtalan. MISKÓ ILDIKÓ Látogatható a Feszty-körkép Próbaüzem jelleggel keddtől a nagyközönség előtt is meg­nyitja kapuját a Feszty-körképnek otthont adó körcsarnok az ópusztaszeri Történeti Emlékparkban. A magyarok bejövete­lét ábrázoló panorámakép restaurálását a közelmúltban fe­jezte be a lengyel Ars Antiqua Restaurátor Csoport. A 14 és fél méter magas, 120 méter hosszú körkép - melyen Árpád vezér alakja köré 2000 figu rát festett a művész - a 18. a ha­sonló alkotások sorában Európában. A látványt hangeffektu­sok - csatazaj, lovak patájának dobogása, a Latorca patak csobogása - gazdagítja. A kép állagának megőrzése télen­nyáron egyforma klímát, 18 Celsius-fokot és 40 százalékos páratartalmat igényel. A próbaüzem idején arra keresnek vá­laszt a szakemberek: miként lehet a klimatikus viszonyokat a változó számú, akár napi 1000 fős látogatóközönségjelenlé­tében is folyamatosan biztosítani. Egyszerre 60-80 ér­deklődő tekintheti meg délelőtt 9 és délután 5 óra között az alig négy év alatt, 2,7 millió dolláros költséggel, 11 tonna fes­tékfelhasználásával felújított Feszty-körképet. Meghalt Feleki Sári Hetvenöt éves korában el­hunyt Feleki Sári Kossuth-díjas érdemes művész. Feleki Sári 1920-ban született Debrecen­ben, 1957-től 198l-es nyug­díjba vonulásáig az Állami Déryné Színház művésze volt. Emlékezetes alakítást nyújtott többek között Mikszáth Kál­mán A Noszty fiú este Tóth Ma­rival című darabban. Feleki Sá­ri kiváló külföldi színésznők hangját szinkronizálta az el­múlt években, például Simoné Signoret-nak, Katherine Hep­burnnek. Lipcsey György: Transzfalván a helyzet változatlan (Méry Gábor felvétele) VACI VILÁGI VIGALOM Sikeresen szerepelt a Jókai Színház A Komáromi Jókai Színház társulata a nyári vaká­ciót sem csak a megérdemelt pihenésnek szenteli, hanem vendégszerepléssel igyekszik öregbíteni az intézmény hírnevét. Legutóbb a július 28-30. kö­zött megrendezett Váci Világi Vigalom egyik főműso­raként mutatta be Stein-Bock-Harnick Hegedűs a háztetőn című musicaljét. A Duna-parti nagyszínpa­don - a kőszínházbelieknél kissé kedvezőtlenebb feltételek között - színre vitt produkciónak több száz néző tapsolt. A szervezők nyilatkozata szerint a tavalyi Mária evangéliuma című sikeres előadás után a váciak idén is szívesen látták vendégül a ha­táron túli csapatot Állítólag idén sem csalódtak. Egyébként a Váci Polgármesteri Hivatal a Művelődési Központtal, a Tourinform Irodával és a budapesti VITAL Kft.-vel közösen 1993-ban, a kö­zép-európai barokk éve kapcsán szervezte meg először az azóta már hagyományossá vált „Vigal­mat". Az idei műsorban helyet kaptak hangverse­nyek, színházi és gladiátorbemutatók, kiállítások, lovasversenyek, parádés felvonulások - huszárok­kal, hintókkal, kézműves-kirakodóvásár, rockkon­cert, és nem hiányzott a sörsátor melletti fúvószene és az ökörsütés sem. A hangulatos rendezvény zá­róceremóniáján kétszázötven zenész és énekes mutatta be C. Orff Carmina Buranáját, amit tűzijá­ték követett. A jövő évi fesztivált a honfoglalás 1100. évfordu­lója és az első magyar vasútvonal átadásának 150. évfordulója jegyében szeretnék megrendezni. -MIX­„ÉLET és TŰZ" (Ján Stacho 1936-1995) Ján Stacho, a jeles szlovák költő a közelmúlt ban, alig hatvanévesen, eltávozott az élők sorá­ból. Aki a hetvenes években, egy csaknem vég­zetes autóbalesetet követően, az életre szava­zott, a halálnak mondott igent. A költőknek már „Nincs ideje öregedésre", még a „Dinnye" be­érését sem várta meg. Betegágyán talán „Alta­tódal" enyhítette fájdalmait, de a hosszú „Vir­rasztás Marionnal" sajnos, végérvényesen félbe­szakadt. Örökké tartó „Nászút" lett a sorsa. „Ott" van már Ő, a forró „Délen", vagy a zord Északon, netán a tarka Keleten, vagy csak tőlünk nyugatabbra?! Nem tud(hat)juk. A gyászhír után hirtelenében nem is tudjuk, hány kötete jelent meg életében, de az biztos, hogy 1959-ben Čokoládová rozprávka (Csokolá­démese) című gyermekverskötetével lépett a szlovák irodalomba. Fiatal költőként a nagy­szombati csoport (trnavská skupina) néven is­mert írói műhelyben bontogatta szárnyait, Ľubo­mír Feldekkel, Jozef Mihalkovičcsal, Ján Bu­zássyval, Ján Ondrušsal és Ján Šimonovičcsal. 1961-ben jelent meg első verskötete, Svadobná cesta (Nászút) címmel, majd ezt követték a Dvoj­ramenné čisté telo (1964), a Zážehy (1967), az Apokryfy (1969), a Čítanie z prachu (1970) és a Z prežitého dňa (1978) című kötetei. Ján Stacho az avantgárd és a konkretista köl­tészet vonzásában írta az olvasóban is mély nyomokat hagyó verseit. Költészetét elsősorban Dénes György, Tóth Elemér, Tóth László, Tőzsér Árpád és Veres János fordításaiból ismerhette meg a magyar olvasó. Ő maga lengyel, spanyol, francia és angol költők verseit fordította anya­nyelvére. (vörös) Kis NYELVŐR Éi Nyelvek testvériesülése Közismert tény, hogy a világ nyelveinek egy része nem elszigetelten áll a többi háromezer nyelv tengerében, ha­nem nyelvcsaládokat alkot. Kevésbé ismeretes viszont, hogy a jelenleg ismert nyolc-tíz nyelvcsaládba a világ nyelveinek csak kis része sorolható. Az élő nyelvek közül földerítetlen rokonságú például a baszk és a japán, az is­mert ókori nyelvek közül pedig az etruszk és a sumér. Még kevésbé ismert tény, hogy nyelvrokonság nem­csak úgy jöhet létre, hogy bizonyos nyelvjárások önálló­sulnak, elszakadnak egymástól, és különálló nyelvvé válnak, hanem úgy is, hogy eredetileg egymással sem­miféle rokonságban nem lévő nyelvek elkezdenek egy­máshoz közeledni, az évezredek során egyre több egye­zés alakul ki bennük. Ebből következik, hogy ha ma egymásra szókincsben és nyelvtani szerkezetben ha­sonlító nyelveket látunk, nem tudhatjuk biztosan, ezek azért hasonlítanak-e egymásra, mert egy közös alap­nyelvre mennek vissza, vagy pedig azért, mert már na­gyon régóta élnek egymás szomszédságában. így te­kintve a dolgot az uráli, ill. finnugor nyelvcsaládról is el­képzelhető, hogy nem volt, hanem lett, vagyis eredeti­leg nem-rokon nyelvek integrálódtak valamiféle „nyelv­családdá", amint ezt jeles régészünk, László Gyula ­nem ok nélkül - feltételezi. S az sem elképzelhetetlen, hogy ebben a folyamatban épp a magyar, mint a máig legnagyobb uráli nyelv játszott kulcsszerepet. Hogy a nyelvek ilyen mértékű közeledését el tudjuk képzelni, tudatosítani kell, hogy a nyelvek nemcsak szavakat kölcsönözhetnek egymástól, hanem - ha kellő ideje élnek egymás szomszédságában - gyakor­latilag bármit: hangokat, képzőket, ragokat, igeidőket, vonzatokat, szórendi sajátságokat. A szóátvétel a szó­kölcsönzésnek csak egyik, igaz, leglátványosabb és legkönnyebben létrejövő módja. Ha az illető népek viszonylag rövidebb ideje, csu­pán egy-kétezer éve élnek együtt, a közöttük lévő ha­sonlóság még nem olyan nagy mértékű, hogy megkü­lönböztethetetlen volna a rokon nyelvek egymással való hasonlóságától. Mégis már ilyen esetekben is feltűnő egyezéseket lehet közöttük észrevenni. így például érdekes azonosságok jöttek létre az egymás­sal csak nagyon távoli rokonságban lévő olyan balká­ni nyelvek között, mint amilyen az újlatin nyelvek közé tartozó román, a szláv nyelvek családjába tartozó bol­gár, macedón és szerb, valamint az indoeurópai nyelvcsalád egyik önálló ágának tekintett albán. E nyelvek között mind hangrendszerükben, mint nyelv­tani szerkezetükben és természetesen szókincsük­ben is feltűnő egyezések fejlődtek ki. Igaz, ezek nem mindig terjednek ki az összes érintett nyelvre, hanem csak egy részükre korlátozódnak. Ilyen egyező voná­sok pl. a következők: a főnevek második és harmadik esete azonos bennük, nem ismerik a főnévi igenév kategóriáját (tehát a látni, járni, kérni típusú alakula­tokat), a jövő időt egy „akar" jelentésű segédigével ké­pezik, ismerik a névelőt, és ez a szó végén áll. A név­elő ismerete a bolgár nyelvre is érvényes, s ezzel gye­dül áll a szláv nyelvek között. A bolgár sok minden másban is eltávolodott szláv testvéreitől: pl. gyakorla­tilag megszűnt a névszóragozási rendszere. S mond­hatjuk - a bolgár nyelv azért továbbra is él és virul, a bolgárok aligha tekintik az ősi szláv sajátságok el­vesztését végzetes katasztrófának. Ezt azért hangsúlyozzuk, hogy jelezzük: ha a mi nyel­vünkben is azt tapasztaljuk, hogy a szókincsében és nyelvtani rendszerében valamelyest idomul a közeleb­bi-távolabbi népek nyelvéhez, tehát pl. különféle lati­nizmusok, germanizmusok és szlavizmusok vagy akár anglicizmusok jelennek meg benne, talán nem szüksé­ges kétségbeesnünk, s nyelvromlást és végveszélyt emlegetve vészharangot kongatnunk. Az egymással érintkező népek nyelvében mindenütt ez történik. LANSTYÁK ISTVÁN HÍRVIRÁGOK Újabb kiállítás Shakespeare-ről. Az angliai strat fordban egy kiállítás keretében újra megpróbálnak válaszolni arra a kérdésre, milyen ember is volt valójában William Shakespeare: úgy tekinthetünk-e rá, mint minden idők legnagyobb drámaírójára, vagy csak irodalmi csaló, iszákos nőfaló volt. Shakespeare élete mese egy közönséges brit fiúról, aki helybeli lányt vett feleségül, karriert csinált Londonban, s gazdag emberként tért vissza szülőhelyére. Éle­tének története nem tartalmaz semmi negatívumot, legalábbis sem­mi olyat, amit valóban bizonyítani lehetne. Ám a róla keringő plety­kák, mítoszok évszázadokkal halála után is élnek és virulnak. Az új kiállítás rendezői viszont arra törekednek, hogy csakis bizonyítható tényeket vonultassanak fel a drámaíróról. Mivel sem levél, sem nap­ló, sem pedig kézirat nem maradt utána, a szervezők néhány szemé­lyes ingóság és dokumentumok bemutatásával igyekeznek minél teljesebb képet adni a látogatóknak. Megkérdőjelezik azokat a törté­neteket, amelyek szerint Shakespeare garasoskodó volt, halálát egy részeges mulatozás utáni verekedésben lelte, s hogy állítólag nem is ő írta a világirodalom remekeinek számító drámákat és szonetteket. David Howells Shakespeare-szakértő szerint e pletykák hallatán az emberek még kíváncsibbak műveire. Roger Pringle igazgató viszont úgy véli: az a tény, hogy gyakorlatilag még mindig keveset tudunk ró­la, csak táplálja ezeket az őrült legendákat... Franz Kafka könyvüzlet nyílt Prágában, AZ író apjának parányi könyvkereskedése volt az Óváros téri Kinsky-palota földszintjén. A palota második emeletén pedig az Óváros téri német gimnázium székelt, amelynek padjait a kis Kafka is koptatta 1893­tól 1901-ig. Most ez az írónagyság - aki eredetileg elrendelte min­den írásos hagyatékának a megsemmisítését, semmit sem kérve a dicsőségből - szellemével beköltözik ezekbe a termekbe. A Franz Kafka Társaság ugyanis szeptembertől könyvüzletet nyit az eddig képzőművészeti kiállításokra használt helyiségekben. Ennek kínála­tában természetesen elsősorban Kafka-művek és a prágai német irodalmi alkotások eredeti kiadásai és cseh nyelvű fordításai szere­pelnek majd, azonkívül judaicák, történelmi kiadványok és idegen nyelvű publikációk is gazdagítják a választékot. A maffia le akarta rombolni a Pisai ferde tornyot. A milánói Corriere della sera egy titkosszolgálati ügynöktől szerzett értesülésekre hivatkozva közölte a hírt, hogy az olaszországi maffia állítólag bombatámadást tervezett a pisai ferde torony megsemmisí­tésére. „Mit szólnának, ha a pisai ferde torony egy szép napon egy­szerűen eltűnne?" - fenyegetőzött Antonio Gioe, az egyik maffiózó, aki később a börtönben öngyilkosságot követett el. Az,1992-ben ter­vezett robbantás válasz lett volna a hatóságok éles maffia elleni fel­lépésére. A maffia ez idő tájt szerette volna kikényszeríteni, hogy főnökeit a szigorúan őrzött börtönből házi fogságba helyezzék. Ezzel kapcsolatban Gioe állítólag számos rablott műkincs visszaszolgálta­tását is felkínálta. A maffia állítólag római és velencei épületek elle­ni támadásokat is fontolgatta. Oreg metró. Hatvanéves a moszkvai metró. Sztálin büszke­ségét, a gigantikus föld alatti építményt 1935-ben nyitották meg. Egy nyugati építész „az elegancia mesterműveinek" nevezte világhírű ál­lomásait, a Majakovszkaját, a Komszomolszkaját és a többit. A Ma­jakovszkaja híres mozaikjai a Szovjetunió egy napját ábrázolják har­minckét képben. Kék ég, boldog emberek, izmos munkások, mosoly­gós parasztok: mozaikba dermesztett illúzió, az akkori idők normái szerint. A metró, ez a valóban monumentális alkotás túlélte megál­modóját. A hálózatnak összesen 55,1 kilométernyi mozgólépcsője van, több mint 137 ezer lépcsőfokkal. A metró sokáig az állandóság jelképe volt: a jegyek évtizedekig öt kopejkába kerültek. Ma már hat­száz rubelbe. A fügefalevél nélküli Dávid - szeméremsértő Jeruzsálemnek. Firenze városa, Michelangelo híres alkotásá­nak tulajdonosa úgy döntött, hogy az emberi lélekállapot megörökí­téseként értelmezett szobor másolatát, mely legalább egymillió né­met márkát ér, Jeruzsálemnek adományozza, a szent város megala­pításának 3000 éves évfordulója alkalmából. A jeruzsálemi városi tanács azonban az ortodox zsidó közösségek és az igazhitű moha­medán palesztinok heves tiltakozása miatt az ajándékot nem fogad­ja el. A visszautasítás oka: a 4 és fél méter magas Dávid-szobor mez­telen, ágyékát sem takarja fügefalevél. Az izraeli Jediot Achronot na­pilap megtudta, hogy az ajándékozók mégiscsak feltalálták magu­kat. Egy jóval kisebb bronzszobrot akarnak felkínálni, amely szintén firenzei alkotó, Andrea del Verrocchio műve. Az ő Dávidja nem ruhát­lan. Az eszperantisták be akarnak „törni" az ENSZ-be. Az ENSZ jobban is kihasználhatná a eszperantó világnyelvi lehetősé­geit, hangoztatták e mesterséges nyelv híveinek idei világkong­resszusán, a finnországi Tamperében. Sőt az Eszperantó Világszer­vezet elnöke, John C. Wells azt állítja, hogy az eszperantó révén meg­oldódnának a népek közötti érintkezés gondjai is. (külföldi hírügynökségek és lapok alapján)

Next

/
Oldalképek
Tartalom