Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-23 / 196. szám, szerda

1995. augusztus 17. MINDENNAPI BŰNÜGYEINK új szó ! 24 1 Meddó viták Sajnos, társadalmunkban még vannak olyan erők, amelyek nem szívesen veszik tudomásul egyházi iskolahálózatunk lassú gyarapodását még akkor sem, ha ezek száma elenyészőjelentősebb létszámnövekedésük teljesen valószínűtlen, és ezért semmiképpen sem veszélyeztethetik az állami iskolák létét (a 353 szlovákiai magyar nyelvű iskolából csak 9 egyházi). Korpás Pál cikke, bevallom, felháborított. Felháborodásom fő oka azoknak a féligazságoknak és valótlanságoknak keveréke volt, amelyek nem- csak az információk komoly hiányosságáról és manipulálásáról tanúskodnak, de megkérdőjelezik a cikk tartalmának őszinte, megoldást kereső törekvését is. Palást lakosságának 97 százaléka katolikus, s ennek nagy része hívő. Hasonlóképpen a környező falvak is tükrözik az Ipoly völgye népének hagyományos Istenszeretetét. Ezért nem véletlen, hogy a palásti magyar iskola ősi idők óta mindig egyházi volt, egészen 1950-ig, amikor a hatalom brutális módon országszerte feloszlatta a rendeket és bezárta a felekezeti iskolákat. Mindezért hamisan hangzik az említett cikk drámai mondata: „Paláston megszűnt az állami iskola, tehát megfosztották a szülőket a választási lehetőségtől". 1950-ben vajon megkapták a szülők a választási lehetőséget? A szülők abszolút többsége az egyházi iskola újraalapítása mellett szavazott. Tehát választottak! Demokratikusan, szabadon, „totalitárius eszközök" nélkül! Ezeket az eszközöket a másik fél alkalmazta, a szülők megtévesztése céljából (tandíjat kell majd fizetni, jönnek az apácák, a tanítók el lesznek bocsátva, nem lesz testnevelés, csak az imák, a kemény tanulás és a szigor, stb.) A létszámcsökkenésnél egy hosszú folyamatról van szó, melynek összetett okai a múltban, a jelenben, de a nyelvhatár kö; zelségében is rejlenek. Ráadásul az utól> bi néhány esztendő demográfiai szempontból is kedvezőtlen volt. De azért nem annyira, hogy az Ipolyság vonzáskörébe tartozó magyar alapiskolákba beíratott elsősök összlétszáma, kb. 250-ről 150-re csökkenjen, ahogy Korpás úr írta. Ráadásul tudtommal mind az egyházi, mind az állami gimnáziumban induló elsősök létszáma megfelel a tervezettnek. Valójában akkor mire megy itt ki a játék? Esetleg azért szólni lehetne a tehetségesebb tanulók „érthetetlen" elvándorlásának okairól más gimnáziumok irányába (Pozsony, Komárom, Balassagyarmat, Vác, Esztergom), a szerényebb képességű tanulók nagyobb részarányáról, az iskola nívójáról. Nem elegendő csupán a hagyományokra hivatkozni! Tulajdonképpen nem is nagyon kellenek itt „ellengimnáziumok" vagy „romboló" hatású egyházi kisiskolák és alapiskolák, habár szükség esetén egy kis bűnbak azért mindig jól jöhet. A társadalmunkban oly sokáig hiányolt pluralizmus meghozta az oktatásügyben is a „másság" érvényesülésének lehetőségét, vagyis megdöntötte az állami iskolák monopóliumát, létrehozva az egyházi és magániskolákat, amelyek iskolahálózatunk egyenrangú, szerves részeivé váltak. De ez az új helyzet nem azt jelenti, hogy feltétlenül fel kell falnunk egymást! dr. RÓM TIBOR, a palásti egyházi alapiskola szülői munkaközösségének elnöke Nem mind arany, ami fénylik Vojtek Katalin 1995. augusztus 2-i „Igazgatóleváltás - a főszereplők szemszögéből" című írása arra késztetett, hogy írjak, pontosítsák. A gútai nép, az egyházi gimnáziumba járó gyermekek szüleinek nagy része már egyre tisztábban látja az igazgatócsere valós okait és szükségességét. Nem is nekik akarok pontosítani, hanem azoknak az olvasóknak, akik nem ismerik a gútai helyzetet. Őket szeretném megóvni attól a látszattól, hogy a gútai igazgatócsere egy megfelelő embert távolított el. A következőkben a Vojtek Katalinnak nyilatkozó Takács Zsuzsa volt igazgatónő, és Kovács Istvánná szülő nyilatkozata alapján írok. Takács Zsuzsa megjegyzi, nem vettem részt az első komáromi imanapon. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy amióta (két éve) Gútán működöm, nemcsak hogy részt vettem az imanapon, hanem a gimnazistákat szállító busz költségeit is a plébánia állta. Nem dicsekvés ez, hanem hát ennyire „ellenzem" az imanapot. Hogy nem szolgálom az itteni magyarságot? Az egyház küldetése nemzetközi, tekintettel, szeretettel minden nemzet felé. Ugyanakkor, amikora Magyar Vasárnap katolikus kalendárium szerkesztője többször felkérte a volt igazgatónőt, írjon cikket arról, hogyan valósul meg a gimnáziumban a hitre és a magyarságra nevelés, ő sajnos nem tett eleget a kérésnek. Végül én fogalmaztam néhány sort, többek között azt, hogy ha a családon belüli neveléssel akarjuk népünket és vallásunkat megtartani, lehetőleg azonos nemzetiségű és vallású fiatalok kössenek házasságot Takács Zsuzsa ezt nem tudta elfogadni... Egy város plébánosa, amelyben egyházi iskola működik, a püspökség felé nem „híresztel". Az egyházi iskola alapítója az Egyházi Törvénykönyv szerint a püspökség. Joga van tudni, milyen a szellemiség az iskolában, s azt is, hogy az ott tanító pedagógusok lelkisége megfelel-e az iskola küldetésének. Vagy zetés érdekében, ugyanúgy a katolikus egyház nem a védekezésben látja az erkölcs megoldását szexuális téren, hanem a tiszta életben. A volt igazgatónő úgy nyilatkozik, hogy „az idei „húsvétig minden (tehát vasár- és ünnepnap -Ü.T.) istentiszteleten ott voltam". Hogy ez mennyire nem valós állítás, azt legjobban a rendszeresen templomba járók tudnák igazolni. Pedig az egyházi iskola igazgatójának példával kell elöljárnia a vallási nevelés terén is. Takács Zsuzsa házaságáról akkor szereztem tudomást (arról, hogy csupán polgári házasságot kötött), amikor fia keresztelési jelentkezőlapján ezt ő feltüntette. Két alkalommal is kértem, rendezzék a dolgot, de ő ezt magánügynek tekintette. Persze e kérésemre hiteles bizonyítékom nincs, mert négyszemközt szóltam erről. Ennyire bizalmasan akartam, hogy megoldódjék a probléma. Süket fülekre talált, mígnem a püspök úr megjegyzése után kezdődött a házasság rendezése. Az első, 92/93-as tanévben nem volt kereszt az osztályokban. A következő iskolaévben kis fakereszteket helyeztek el bennük. Amikor egy alkalommal Pozsonyban a kegytárgyüzletben gyönyörű feszületeket láttam, vettem néhányat és meglepetésszerzés okából kicseréltem a kereszteket. Sőt, a gyerekek közül többen mondták, hogy ez utóbbi szebb, csak az igazgatónő látott ebben valamilyen érthetetlen „támadást". A volt igazgatónő nemcsak a felvételiket kezelte titokként. Sokszor tudtam meg az utolsó percben, hogy szülői értekezlet lesz, hogy színházba indul az iskola, én is mehetek, csak már későn szóltak. Ami az iskola elleni „propagandámat" illeti, csak ennyit: a 94/95-ös és a 95/96-os iskolaévre jómagam egy-egy, tehát két gyermek szüleinek kifejezetten ajánlottam, mert kérdezték, hogy ide írassák-e gyereküket. Persze szem előtt tartottam, hogy „keresztényesednie" kell az iskolának. Hogy a gimnáziumba ne hozza a Abban a küzdelemben, amelyet most puszta megmaradásukért kénytelenek vívni a magyar iskolák, alig esik szó az oktatás színvonaláról. Ez Is az egyik cél: állandó önvédelemre szorítva őket lehetetlenné tenni a nyugodt építkezést, a zavartalan alkotó munkát. Márpedig megmaradásukat csakis egyetlen dolog szavatolhatja és indokolhatja - a minőség. Ha többet és jobbat képesek nyújtani, mint a többség nyelvén oktató iskolák. S ebből a szemszögből nézve mindegy, milyen - állami, magán- vagy egyházi - iskoláról van szó, hisz mindegyikük célja azonos: okos, műveit, rátermett embereket nevelni a magyar gyerekekből, fiatalokból. Ám ha a külső nyomást még belső torzsalkodások is súlyosbítják, ez a cél aligha érhető ei. ió lenne végre, ha az egymásnak feszülő indulatok pozitív energiává alakulnának át, amelyet ki-ki a saját területén hasznosítana a magyar nyelvű oktatás egészének érdekében. Ennek reményében a szerkesztőség lezártnak tekinti a vitát az Egyháznak nincs ehhez joga?! Az iskola lelkiségének kialakítását valóban Maurusatya vállalta el. Örültem ennek, többször beszéltem is vele az „eredményekről", melyeket az ateista pedagógusképzés okozott. Én hívtam Maurus atyát az iskolába tanítani, mert az első év végén úgy láttam, nyílt kritikám miatt nehezen fogadnak el a pedagógusok. Ám elődöm meghalt, s a püspökség engem nevezett ki Gútára plébánosnak. Nem én akartam Gútára jönni. Ezek után a hitoktatást ketten végeztük Maurus atyával. Az ő óráira néhány pedagógus be-bejárt. Az enyéimre nem. Állítólag az én hittanóráimon „Boney M.-koncert és óvszerbemutató járta". Az igazság a következő: tudvalevő dolog, hogy a Boney M. egyik közismert száma a By the rivers of Babilon, amely bibliai témájú, a zsidók babiloni fogsága kapcsán. Hitvédelmi eszközként egy alkalommal magnóról lejátszottam a gyerekeknek, hogy lássák, milyen témához is nyúl a Boney M. Hát ez volt a „koncert". Óvszerbemutatót pedig soha senkinek nem tartottam. Csakhát ezzel az állítással különös fénybe lehet állítani a papot. Egyébként a fiatalok-idősek elég sok plakáton, tv-reklámban találkoznak az AIDS-STOP elvvel. így a negyedikes gimnazistáknak megmagyaráztam, hogy ahogy a motorosnak nem elég a bukósisak ahhoz, hogy semmi baja ne essék, hanem be kell tartania egy csomó közlekedési szabályt a biztonságos vegyermekét, ezt soha senkinek nem mondtam. Sőt, a templomban is hirdettem, hogy lehet jelentkezni a gimnáziumba. Kovács Istvánná szülő olyan szülői szövetség elnökeként szerepel Vojtek Katalin cikkében, amely szülői szövetség valójában jogerősen nem is létezett, nem is létezik. Nem tudom, milyen szülői értekezleten kérdezte meg Kovácsné a szülőket, hogy igazgatócsere után vajon jobb lesz-e a helyzet, ha össz-szülői értekezlet legutóbb az iskolaév alatt december elején volt, az igazgatócserét megvitató összejövetelen vagy 12-14 szülő lehetett jelen. Ami a Kovácsné által említett 51 szülői aláírással ellátott kérvényt illeti, tudni kell, hogy önmagában semmire sem használható. Nem is lett sehol, a püspökségen sem felmutatva, mert a törvény értelmében a magán- és egyházi iskolák igazgatóit az alapító (tehát a tulajdonos, illetve a püspökség) nevezi ki és hívja vissza a funkcióból. Vojtek Katalin kérdésfeltevéséből az tűnik ki, hogy itt teljesen leépül a gimnázium, átalakul menedzserképzővé. Ez nem igaz. A gimnázium marad, esetleg mellette, ha lesznek feltételek és igény, vállalkozóképző (menedzserképző) nyílhat. E néhány pontosítással részemről befejezettnek látom a Gútai Nyolcéves Nagyboldogasszony Egyházi Gimnázium körüli vitát. ÜRGE TAMÁS járási iskolaesperes-plébános Rágalomhadjárat Az Új Szó két egymást követő számában (aug. 9., 10.) két olyan cikk is megjelent, amely mérgező nyilaival immár két egyházi iskolát vett egyszerre célba. Kénytelen vagyok megszólalni, mert úgy érzem, hallgatásom a szerzők rágalmaival való egyetértésemet jelentené. 1993 szeptemberétől vagyok a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola igazgatója. Iskolavezetőként első perctől kezdve arra törekedtem, hogy jó viszonyt alakítsak ki a környező iskolákkal, köztük természetesen az ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Alapiskolával is. Különösen munkába lépésem első hónapjaiban rendszeresen felkerestem ipolysági testvériskolánkat, hogy szakmai dolgokban segítséget, támogatást kérjek. Ezt mindig megkaptam. Ma is gyakran megállok náluk, hogy közös gondjainkról elbeszélgessünk. Az iskola diákjaival és tanáraival együtt utaztunk közös magyarországi baráti iskolánkba, ahol együtt léptünk fel és vettünk részt a különféle versenyeken. Pedagógusaink közös lelkigyakorlaton voltak Tahitótfaluban. Kultúrcsoportjaink rendszeresen látogatják egymást, cserkészeink sok-sok közös akciót rendeztek. Ha szükséges, egymást taneszközökkel, nyomtatványokkal stb. segítjük ki. Az ipolyságiak kezdeményezésére hoztuk létre iskolai alapítványunkat is. Visszautasítom Korpás Pál ama állítását, miszerint „legádázabb" riválisunk az ipolysági egyházi iskola, amely „ahol és ahogyan csak lehet, elszippantja tanulóinkat". A cikkíró olyan dolgokat mond el az ország közvéleménye előtt, melyek alaptalanok, csak ellentét- és feszültségszításként foghatók fel. Az, hogy egy-egy tanuló valamely vonzáskörzetből más helyre megy, előfordul, de ezt szükségtelen dramatizálni. Lendvay Tibor is megalapozatlanul fogalmaz, amikor azt mondja: az együttműködéstől szándékosan zárkózunk el. Ezzel megint csak le akar járatni bennünket. Vajon miért? Hisz ott voltunk az ipolysági, a komáromi tüntetésen, aláírtuk a tiltakozó nyilatkozatokat, diákjaink valamennyi általuk meghirdetett versenyen részt vettek, elmentünk iskolai ünnepségeikre, minden évben szeretettel fogadtuk színjátszóikat. Nem értem, miért az irányunkba tanúsított gyűlölet? TAMÁS ANDRÁS, a Palásthy Pál Egyházi Alapiskola igazgatója LANSTYAK ISTVÁN: Kétnyelvűségi fogalomtár 4. Koordinált és összetett kétnyelvűség. Egy beszélőt akkor szokás koordinált kétnyelvűnek nevezni, ha a két nyelvet más-más környezetben sajátította el (tehát a beszélő számára a két nyelv más-más személyekhez, színterekhez, beszédhelyzetekhez kötődik), s a nyelvi rendszerek ennek következtében csak minimális mértékben keverednek, a közöttük fellépő interferencia elhanyagolható. - Összetett kétnyelvűség esetén a két nyelvrendszer jelentéstani szinten nagyobb mértékben olvad egymásba, mert a beszélő a nyelveket azonos forrásokból tanulta. Olyankor van ez így, amikor pl. a gyermekkel a szülők hol az egyik, hol a másik nyelven beszélnek. - Ám a kétnyelvűségnek e két típusa csak egy egyenes végpontjaiként képzelhető el, vagyis a beszélők valójában kisebb vagy nagyobb mértékben koordinált, ill. összetett kétnyelvűek. Ezenkívül a koordináltság/összetettség másmás fokon fejlődik ki a nyelv különböző regisztereiben. Ugyanakkor a gyermekkori nyelvelsajátítás módja nem határozza meg egyszer s mindenkorra az egyén kétnyelvűségének koordinált vagy összetett voltát. Előfordulhat, hogy valaki összetett kétnyelvűnek indul, kevert jelentéstani rendszerekkel, ám ezek később fokozatosan elkülönülnek egymástól. Mások viszont különálló rendszereketsajátíthatnak el eredetileg, ezek azonban később a két nyelv sűrű váltogatása következtében összekeverednek. - Mivel a koordinált kétnyelvűség kétségkívül előnyösebb, mint az összetett, ilyen szemponból azok a kétnyelvűek vannak kedvező helyzetben, akik a két nyelvet másmás környezetben, más-más személyekkel használják, vagyis azok, akik csak kisebb mértékben kényszerülnek a két nyelv váltakozó használatára az ún. *kódváltásra, ill. *kódváltogatásra. Játék a számokkal Azért ragadtam tollat, hogy néhány alaptalan vádat, pontatlanságot megpróbáljak helyretenni. Korpás Pál nemrégiben a következővel vádolta iskolánkat: a palásti egyházi iskolának a legádázabb riválisa az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola: ahol és ahogyan csak lehet, elszippantja tanulóit". Vajon mire alapozza ezt? Tantestületünk nevében ezennel kijelentem: közülünk senki sehol, semmilyen fórumon nem lépett fel egyetlen iskola ellen sem. Nem fejtettünk ki semmilyen ellenpropagandát vagy önreklámozást a palásti iskola vonzáskörzetében. Nem írtunk a sajtóban egyetlen sort sem testvériskolánk ellen. Nem győzködtünk szülőket, nem csalogattunk el gyerekeket. Palást községből iskolánknak egyetlen tanulója sincs. Úgyszintén nincs diákunk a vonzáskörzetbe tartozó Felsőtúrról. Ipolyfödémesről négy tanuló jár hozzánk. Hogy miért íratták ide, kérem, Korpás úr kérdezze meg a szülőket! Azt olvassuk továbbá az Új Szó augusztus 9-iki számában közölt cikkben, hogy „az Ipolyság vonzáskörébe tartozó magyar alapiskolákba beíratott elsősök összlétszáma 150 körül mozog". A cikk megjelenése után felmértem a Nagykürtösi járás iskoláiba íratott magyar elsősök számát. Ez 115, hál'lstennek, több mint az elmúlt évben. Csak Ipolynyéken 43 gyereket írattak magyar iskolába. A Korpás Pál emlegette 150 körüli szám a Lévai járás Ipolyság környéki falvaira vonatkozik. Márpedig a cikkíró jól tudja, hogy a Nagykürtösi járásban nincs magyar gimnázium, sőt semmilyen magyar tannyelvű középiskola, tehát innen is idejönnek majd a tanulók gimnáziumba. Ha el nem riasztjuk őket. Hisz évtizedek óta vonzáskörzete ez az ipolysági gimnáziumnak. Tehát ha összeadjuk az ipolysági gimnáziumok vonzáskörzetében első osztályba íratott tanulók számát, akkor ez közeledik a háromszázhoz. Most már csak az a feladatunk, hogy teremtsünk nekik jó iskolákat. Hogy ne menjenek messzi vidékre, vagya határainkon túlra. De ha olyan szakmát akarnak tanulni, amit itt nem lehet, nincs jogunk megállítani őket. Baj van a 20 százalékkal is. Hisz ezt a tanár úr a 150-ből számította ki. Márpedig a hozzánk jelentkezett 30 tanuló a negyedik osztályosokból való, nem pedig a rosszul megsaccolt majdani elsősökből. S ha már a számoknál vagyunk, hadd mondjam el, a Pozsonyi Magyar Gimnázium 1993/94es Almanachja szerint van gyerek vonzáskörzetünkből az ottani iskolában is. Egy-egy tanuló például Csábról, Felsőszemerédről, Ipolykesziről, Nagycsalomjáról, Ővárról, két-két tanuló Inámból és Ipolynyékről. S ugye, ezért sem vádolhatjuk az ottani gimnáziumot, hogy elszippantotta gyermekeinket. Aztán az ipolybalogi iskola 20 végzőse, a varbói iskola 9 tanulója a balassagyarmati középiskolákban tanul. De lesznek földijeink a jövő évben Vácott, Esztergomban és másutt is. A mi iskolánkra igazán nincs miért haragudnia Korpás Pálnak. Három éve működik csupán, fiatalok vagyunk, így aligha veszélyeztethetjük egy nyolc évtizedes, gazdag hagyományokkal rendelkező intézmény presztízsét. Ilyen iskolának kell annyi erőforrással, felhalmozott energiával rendelkeznie, hogy felvegye az egészséges versenyt egy kezdő iskolával. Máskülönben pedig - hogy eddig sem végezhettünk ellene propagandát, bizonyítják a mi adataink is. Az első tanévben a 22 végzett diákunk közül 7 tanuló ment gimnáziumba. Ez 31,81 %. 1994-ben kilencen kezdték meg tanulmányaikat ugyanott, ami 21,95 %. Legutóbb a 43 végzősünkből 32 tanuló ment érettségivel végződő középiskolába, abból 15-en (34,88%) gimnáziumba, igaz, ketten nem Ipolyságra. Ez ugye messze meghaladja az emlegetett százalékokat. Arra kell az említett intézménynek törekednie, hogy más iskolákból is ilyen arányban jelentkezzenek hozzájuk. Akkor nem lesz baj. Aztán vannak még tartalékaink is. Járásunkban a magyar gyerekek 22%-a jár szlovák iskolákba. Ha ez Ipolyságon is így van, akkor kb. 170 gyerekünk van ott. Talán ennek is az egyházi iskola az oka? A Nagykürtösi járásban 1969-ben még 2003 tanuló látogatta a magyar iskolákat. Húsz év múlva csak 745. Az okokat nem lehet csupán demográfiai csökkenéssel magyarázni. Vannak azért pozitív eredmények is. Csábon például 1976-ban 154 magyar gyerek járt a közös igazgatású iskolába. 1987-re ez a szám 47-re csökkent. Ma ismét van 115 diákjuk. Némi fordulat állt be Ipolyvarbón is. Annak is örülök, hogy a 17 megszüntetett kisiskola közül mára legalább négyet visszaállítottak. Igaz, ezek mind egyháziak, s van, aki a magyarságot látja általuk veszélyeztetve. Én úgy gondolom, hogy a magyar gyerekek növekvő száma elsősorban a magyar középiskolák létszámát növeli majd. Hogy melyikét, azt persze nem lehet megjósolni. A választás jogát senkitől sem lehet elperelni. Egyetlen lehetőségünk van csupán: szétnézni saját házunk táján, olykor önvizsgálatot tartani, s ha kell, képessé válni az újításra, a váltásra is. Vagy visszatérni ahhoz, ami évtizedes hagyományaink első felében talán jobb volt, mint a folytatáskor, mert indokolatlanul vertek szét klasszikus gimnáziumokat, felekezeti iskolákat. CSÁKY KÁROLY, az ipolysági egyházi iskola igazgatója