Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-02 / 178. szám, szerda

1995. augusztus 2. VELEMENY ÚJ SZ

Ó I 5 1 GONDOLATOK GEOPOLITIKAI PERSPEKTÍVÁINKRÓL 2. RESZ Három út áll előttünk c/ Ha a nagyhatalmi érdekszférákra osztás szemszögéből vizsgáljuk meg Közép-és KeletEurópa történelmét, akkor megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb hagyománya a nagyhatalmi politikának van. Néhány dátum magáért beszél. 1815: Bécs, 1878: Berlin, 1920: Versailles, 1945: Jalta-Potsdam azok a mérföldkövek, amelyek meghatározták a térség nagyhatalmi érdekszférákra osztását. Századunkban valójában két európai nagyhatalom: Németország és Oroszország-Szovjetunió volt a geopolitikai ringben és szekundánsként Franciaország és Olaszország jutott szóhoz. Ha nem valósul meg az a/ vagy b/ változat, akkor a térségre megint hagyományosan ez vár. Ugyanis a hatalmi vákuum senkinek sem az érdeke még az Egyesült Államoknak sem. Számára a legkevésbé fájó megoldás az, amikor a térségen a hagyományos nagyhatalmak próbálnak osztozni, megtartva ezzel hoszú távú érdekeik ellenére az Egyesült Államok szupernagyhatalmi pozícióját. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az USA eddigi kelet-európai aktivitása. Németország érdeklődése a térség iránt szinte hagyományos. Az 1989 utáni egyesítés óriási gazdasági terhet rótt ki rá, eddig közel 1 billió márkát áldozott a keleti tartományokra. Gazdasága kibírta ezt az érvágást, ami azt tanúsítja, hogy szilárd alapokon áll. Ezzel Németország a térség legbefolyásosabb tényezőjévé vált. A Cseh Köztársaságban a legnagyobb (kb. 37 százalék), Lengyelországban és Magyarországon a második legnagyobb beruházó. 1992-ben a volt kommuhisfa blokk országainak juttatott segélyek 31 százalékát állta egyedül. Ha igaza van a statisztikáknak, akkora német jelenlét kulturálisszempontból is meghatározó. 1991 után Csehországban és Lengyelországban legtöbben németül tanultak, pedig a lengyelek és a csehek nem éppen a térség hagyományos németbarát népei. Az eldöntendő kérdés tehát nem az, hogy lesz-e német befolyás, vagy sem, hanem az, hogy ez a befolyás az a/, b/, V . j ( -V Jv C j n C Európa új befolyási övezetei tan R. Brode elképzelése 1993-ból illetve c/ változatban érvényesül-e, s milyen mértékben. Oroszország, miután elveszítette Kelet-Európát és régi szovjetunióbeli csatlósainak egy részét, mély politikai válságba került. A változás 1992 közepétől számítható, amikor Jelcin és Kozirev lett a külpolitikai kormányos. A közzétett nyilatkozatok szerint Oroszország közvetlen befolyási övezetének tekinti Moldovát, Ukrajnát és Belorussziát, valamint a biztonsági érdekeire való tekintettel érdekelt a volt szovjet blokk keleti részében is. Szlovákia ebbe az övezetbe esik, és ma nem lehet biztonsággal kijelenteni, hogy nem is marad ott. Elég csak figyelmesen szemlélni a szlovák kormány külügyi aktivitását - Oroszország a legelőkelőbb helyet foglalja el. Azonkívül a jelenlegi szlovák kormány kétféle politikát folytat: egy látszólagos nyugati irányzatút, és egy ennek keményen ellentmondó, konfrontatív, keleti irányzatú politikát, amelyben fellelhetők balkáni elemek is. Remélhetőleg ez átmeneti állapot és egy kormányváltás után talán változik a helyzet. A nyugati politika mintha beleegyezne ebbe a felosztásba, mert a csecsenföldi véres események, a balkáni jelenlét, valamint a Baltikum irányába elhangzott kijelentések nem hagynak kétséget a politikai befolyást illetően. A volt Jugoszlávia területén élő népek sem tudnak „dönteni", hiszen a Nyugat és a NATO csak téblábol, valójában nem tesz semmit, és lehetővé teszi a lassú, de biztos területnyerést a szerbek számára. Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag a Nyugatnak nem érdeke a tartós megoldás, vár valamire. Ugyanis, ha meg akarta volna oldani a balkáni problémát, megtette volna, mert olyan eszközök állnak a birtokában, mint pl. az Öböl-háborúban. Csakhogy a Balkánon nincs annyi kőolaj és messze van Izrael is. Azonkívül nem lebecsülendő az a törekvés sem, hogy így megállítható a muzulmán, illetve az ortodox pravoszláv terjeszkedés Európába. Oroszország jövőbeli politikáját erősen befolyásolni fogja a Kínával szemben tanúsított viszonya, ugyanis a kínai kommunizmus bukása csakis idő kérdése. Ez után gazdaságilag és politikailag is nagy nyomás fog nehezedni Oroszországra. Kérdéses, hogy marad-e Oroszországnak elég energiája, hogy fokozottan törődjék Közép- és Kelet-Európával. Amint látható, ebben a több ismeretlenes egyenletrendszerben még semmi sem dőlt el. Remélhető, hogy a térség népei idejében felfedezik a kínálkozó lehetőségeket, és tudják majd irányítani sorsukat. Ebben a biztató az, hogy a Nyugat mindenképpen békés megoldást kíván, ugyanis pillanatnyilag ez a fő érdeke. Csakhogy nem minden múlik a Nyugaton. A történelem ránk is kiszabta a leckét, amit tisztességgel és becsülettel kell végigcsinálni. Számunkra a megoldás világos - Szlovákia is váljék az európai integráció tagjává. Most ez a mi feladatunk! AGÁRDYGÁBOR TEGNAP OLVASTUK Ismétlem, nem hátrálhatunk tovább A címben szereplő szavak Dušan Slobodník, a parlament külügyi bizottsága elnökétől származnak. Az Új Szó néhány kommentárjával és J. Štrassernak, a SME Fórumban közölt versével kapcsolatban mondta ezeket. Amennyiben két publicista vitájáról lenne szó, a saját nézet kialakításához elegendő lenne mind a kettőt elolvasni. Esetünkben azonban a DSZM egyik magas rangú képviselőjének nézeteiről van szó. A körülmények arra utalnak, hogy egy olyan személyiségéről, aki a mozgalmon belül R. Hofbauerrel van közös platformon. Eltérő intelligenciaszinten ugyan, de egyaránt veszélyesen, mivel folyamatosan ellenségkép gyártásával foglalkoznak. Az ellenségképgyártást a bolsevizmus szülte a világra. Az ötvenes években ilyen volt az embert jobb életkörülmények közé emelő törékeny népidemokratikus rendszert veszélyeztető kapitalizmus. A bolsevikok következő generációja a hatvanas évek végén megalkotta a Tanulságokat. Fenyegettek bennünket a Charta '77, később a Néhány mondatot aláíró emberek. Legújabban azok, akik kritikusan szemlélik a kormánykoalíció és mozgalom tevékenységét. Éppen ők lesznek a bűnösök azért, hogy december óta a külföld egyre nagyobb fenntartásokkal kezel ben• nünket. Dušan Slobodník parlamenti bizottsági elnök kész tényként beszél az őszi polgári zavargásokról. R. Hofbauer ráadásul egészen addig elment, hogy a tények általa elképzelt láttatásával kapcsolatban még az amerikai nagykövetség is kénytelen volt állást foglalni. Szlovákiában lényegében 1989 novembere óta folyik a harc a társadalom jellegének kialakításáért. Tételezzük fel, hogy a lakosság 45 százaléka egyetért azzal, hogy a DSZM eddig nem hátrált, hanem ehelyett mások engedtek. Amennyiben D. Slobodník a kritika elviselését meghátrálásként értékeli, akkor tekintsünk csak vissza néhány évtizeddel korábbra, milyen óriási eredményként könyvelték el 1968-ban a reformátorok, hogy tér nyílott a „konstruktív kritika" számára. D. Slobodník leragadt valahol a fejlődés ezen szintjén. A kommunisták egy másik gárdája viszont úgy döntött, hogy elég volt a kritikából és behívta a harckocsikat. Mit ért tehát Slobodník úr az alatt, hogy tovább már nem hátrálhatnak, mert elértek a szakadék szélére? A köztársaság védelméről szóló törvényt vagy másfajta szájkosarat? A DSZM maga váltotta ki belső meghasonulását a tavalyi novemberi éjszaka óta történtekkel. Ezért nevetséges felvázolni egy kívülről érkező fenyegetettség képét. Szlovákiát egy olyan politikafelfogás veszélyezteti, amelyet D. Slobodník és R. Hofbauer képvisel. Ez a politika elszigetelődéshez vezet. 1989 novemberében viszont nem erről volt szó. (Ľubomír Llntner, Peter Tóth, SME) KOMMENTÁR Jogvédők és védtelenek A köztársaság gyalázása miatt jelentette fel alig egy héttel ezelőtt a Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) a legfőbb ügyészségen Duray Miklóst, Bugár Bélát és A. Nagy Lászlót, mindannak kapcsán, amit az Egyesült Államokban, illetve onnan hazatérve nyilatkoztak (eddig persze még soha senki sem tudta meghatározni, hogy mit is jelent a „gyalázkodás", sőt alig egy évvel ezelőtt Mečiar pártjának képviselői nyilvánították ezt a jogi rendelkezést egy totalitárius pártállamból véletlenül ittragadt antidemokratikus rendelkezésnek). A tegnap déli Rádiožurnál híre szerint pedig a legfőbb ügyészség tegnap meg is kapta azt a feljelentést, amelyről alig egy héttel ezelőtt már kézbesített beadványként beszélt az SZNP. A Slota-féle párt részéről ez igazán nem tekinthető meglepetésnek, hiszen nem ez az első eset, hogy a még meg sem fogalmazott feljelentést már beadott, az illetékes szerveknek kézbesített beadványként tüntetik fel. Slotáék talán attól is tartanak, hogy az ötleteiket más - ebben az esetben mondjuk a Matica slovenská - is lekopírozhatja, mivel ez az állítólag kulturális szervezet szívesen vetélkedik a szlovák mélynemzeti ötletek kiagyalásában és tálalásában. Alighanem az is nagyon bántja Slotáékat, hogy nem ők találták ki azt az egészen hihetetlen világcsodát, hogy a kiskorú gyermekek bemagolják a szlovák nemzet állami szuverenitásával kapcsolatos dokumentumokat. Ugyanakkor éppen erről a nemzetieskedő pártról híresztelték 1990ben lépten-nyomon, hogy az egykori ŠtB és besúgók pártja. Alighanem csak ezt a benyomást erősítették meg Slotáék akkor is, amikor a magyar politikai pártok betiltását követelték a legfőbb ügyészségen - egy évvel ezelőtt. Most ismét új besúgásoknak, feljelentéseknek lehetünk tanúi, ami talán azzal is összekapcsolható, hogy viszonylag nemrég váltották le a korábbi legfőbb ügyészt, és egy újabbat, talán engedelmesebbet neveztek ki a helyére. Slotáék tudják, valóban reménykedhetnek-e abban, hogy az újonnan kinevezett legfőbb ügyész hajlik-e majd arra, hogy személyes utasításaival irányítgassa a három szlovákiai magyar parlamenti képviselő ellen indított büntetőeljárást, kérelmezze-e azt, hogy függesszék fel mentelmi jogukat. Magyarán arról van sző, hogy bíróság elé állíthatják-e a három magyar politikai párt három elnökét, illetve a parlament mentelmi bizottsága megfossza a három magyar párt elnökét mentelmi jogától. Arról van szó, hogy ez a szlovák parlament lehetővé teszi-e, hogy három magyar nemzetiségű parlamenti képviselővel szemben valamiféle bűnügyi eljárás induljon inkább csak annak kapcsán, hogy a saját véleményüket, benyomásaikat sajtóértekezleten is tálalták. Hasonló próbálkozásai voltak Slotáéknak már korábban is. Egy évvel ezelőtt be akarták tiltatni a magyar pártokat, de ez az ügy néhány hónapig tartó vizsgálatot követően, úgy valahogy a legfőbb ügyészségen „elaludt". Talán ezért is, most nem kifejezetten a magyar kisebbséget képviselő pártok, hanem a vezetőik ellen irányul Slotáék támadása - alighanem abban reménykedve, hogy ha „lefejezik" a kisebbségi pártokat, akkor megfélemlítik a kisebbségi jogaihoz ragaszkodó kisembert is. 1989-ig létezett a Csehszlovák Magyar Jogvédő Bizottság. Miért kellett ennek tevékenységét beszüntetni, miért nincs most egy olyan magyarjogvédő bizottság, amely ügyészségi eljárást kezdeményezett volna mondjuk az állítólag galamblelkű Ján Slota azon kijelentése kapcsán, hogy „a magyarok egy alattomos és utálatos nemzet, amely Közép-Ázsiából jött ide ..." A lehetőség erre megvolt, hiszen a büntető törvénykönyv 198a §-a szerint a nemzetiségek közötti gyűlöletkeltés legalább egyévi szabadságvesztéssel büntethető. Számos más és hasonló kirohanásnak lehettünk tanúi. Miért nem védjük meg a saját jogainkat, miért nem hozhatott létre a létező három, vagy négy magyar párt egy olyan jogvédő irodát, amely akár a bíróság előtt is megvédhetné a már létező kollektív jogainkat, amely eljárást kezdeményezhetne akkor, amikor Slota azzal uszít ellenünk, hogy minden magyar alattomos és nemzetisége okán is utálandó. FEKETE MARIAN Kié lesz a szanatórium? A majd kéthektáros parkkal körülvett, a város szélén, gyönyörű környezetben fekvő, 1941-ben budapesti gyermekek számára gyermeküdülőnek felépített, a rozsnyóiak által szanatóriumként ismert háromszintes szép épületet a napokban ürítették ki. Az eddig itt működő hatvanágyas, elfekvő betegek részére fenntartott osztályt anyagi okokra hivatkozva a rozsnyói kórház központi épületébe költöztették. A nehéz gazdasági helyzetben lévő rozsnyói kórház szívesen túladna a 14 millió koronára becsült atraktív ingatlanon, melyet hirdetés útján próbál meg értékesíteni. A helybéliek között elterjedt az a hír, hogy a szanatórium iránt komolyan érdeklődik a rozsnyói kórház Pozsonyból két évre idehelyezett volt igazgatója, J. Paškan docens és a szlovák kormány szociális minisztere, Oľga Keltő

šová. (ambrus) AHOGY ÉN LÁTOM Ki veszélyezteti a stabilitást? Vannak íratlan alapelvek, amelyeket egy első garnitúrabeli politikusnak akkor is illik megtartania, ha nehezére esik. Ilyen alapelv, hogy a miniszterelnök a kormány és a demokratikus választások eredményeként hatalomra került koalíció nem viszi ki az utcára a szintén demokratikusan megválasztott államfővel szembeni kifogásait. Önmagát becsüli meg mértékletességével, azzal, hogy diszkréten oldja meg a nézeteltéréseket. Amelyek, természetesen, a földkerekség minden államában előfordulhatnak, hiszen a legprecízebben megfogalmazott alkotmányban is vannak többféleképpen értelmezhető rendelkezések. A Szlovák Köztársaságban immár csaknem két esztendeje mindennapi utcai, sőt: kocsmai téma, hogy vajon a miniszterelnöknek van-e igaza, vagy a köztársasági elnöknek. Minden alkotmányos elvet és emberi jóérzést semmibe véve folyik a kormánylap legújabb kori „munkáslevelezőinek" szervezése, akik nem kevesebbet követelnek a koalíció pártvezetőinek ihletésére, mint Michal Kováč államfő fejét. A pápa látogatása előkészítésének napjaiban és az azóta eltelt hetekben alábbhagyott a populista értelmezésű „közvetlen demokrácia" legvadabb hajtásainak tudatos élesztgetése, és sokan abban reménykedtünk, hogy Mečiarék, Slotáék és Luptákék végre magukba szálltak, és Szlovákia jó hírét szem előtt tartva legalább az államfőhöz fűződő kapcsolataikban mérséklik magukat. Tegnapelőtt kiderült, hogy hiába reménykedtünk. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom legfelsőbb politikai testülete ismét felszólította Michal Kováčot, hogy mondjon le. Az állásfoglalás közvetlen oka az, hogy a köztársasági elnök nem volt hajlandó aláírni három, a parlament által megszavazott törvényt, mert úgy véli, hogy ezek betűje és szelleme nincs összhangban az alkotmánnyal. Elsősorban az kifogásolható két jogszabályban, hogy sértik a tulajdonformák egyenrangúságáról szóló alkotmányos alapelvet A harmadik törvénnyel az a baj, hogy visszamenőleges hatállyal kívánják érvényre juttatni. Egy normális államban ilyen esetekben a köztársasági elnök által visszaadott törvényt rendszerint másodszor is megtárgyalja a parlament, de elfogadásához ekkor már nem egyszerű, hanem minősített többségre van szükség. Ez is egyike az alkotmányos biztosítékoknak a „többség terrorjával" szemben. A mi törvényeink értelmében az elnöki elutasítást követő második szavazásnál is elegendő az egyszerű többség, és a jogszabály elfogadottnak minősül. Ilyen viszonyok között előre megjósolható, hogy az őszi hónapokban milyen politikai csatározásoknak nézhetünk elébe. A hatalmi dölyftől vezérelt kormánykoalíció nem akceptálja az elnök kifogásait, hanem megszavazza az eredeti szöveget. Mivel azonban úgy tartja Michal Kováč, hogy a törvények ellentétesek az alkotmánnyal, másodszori elfogadásuk után nyilván ismét „óvást emel", és az alkotmánybírósághoz továbbítja mind a hármat, és várható, hogy a megfellebbezhetetlen ítéletű testület majd úgy dönt, hogy a törvények eredeti formájukban nem léphetnek hatályba. Csakhogy Vladimír Mečiar az Alkotmánybírósággal sincs „jóban". Olyat mondott, ami valószínűleg még nem fordult elő a jogállamok történelmében. Kijelentette, hogy az Alkotmánybíróság is „beteg eleme" az államnak. Tehát a köztársasági elnök által visszaadott törvények amíg végigjárják az összes instanciát, alaposan felborzolják a kedélyeket. Ahhoz mindenképpen hozzájárulnak majd, hogy hivatkozni tudjon a koalíció Michal Kováč elfogultságára, az Alkotmánybíróság életidegenségére és az ellenzék kártékony voltára. Ezzel alaposan felhergelhető a lakosságnak az a kb. 40 százaléka, amely azt várja, hogy Mečiar áldásos működése eredményeként bekövetkezzék a gazdasági csoda. Addig pedig a nagy rumliban végleg jobblétre szenderül a privatizáció. Vagy ha folytatódik is, az akárcsak eddig, a pártbeli sógorság-komaság bázisán valósul meg. TÓTH MIHÁLY