Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)

1995-08-16 / 190. szám, szerda

1995. augusztus 1863. VÉLEMÉNY Ú J SZ Ó [ 1863 1 BARAK LASZLO A NYÁRVÉGI NAP-LEMENTEROL Újabb felfüggesztés A gazdasági restrikció és a kormány sajátságos kisebbségpolitiká­ja újabb hetilapunkat sodort az ellehetetlenülésbe: a Nap Kiadó (mint arról már hírt adtunk korábban), úgy döntött, kény­szerűségből bizonytalan időre felfüggeszti hetilapjának megjelen­tetését. Az augusztus végi, 34. szám lesz az utolsó, aztán, közel hat évi Jelenlét után, „lemegy a Nap". Barak László főszerkesztőt arról kérdeztük, amit az olvasók többsége már úgyis tud, mi az oka a „naplementének". Válaszaiból azonban sajtóstruktúránkra és identitásunk kérdéseire is jut némi magyarázat. - A megjelenés felfüggesztésé­nek elsősorban gazdasági okai van­nak. Ezeket nagyrészt a törvényes költségvetési támogatás elmaradá­sa okozta. Nem kisebb probléma az sem, hogy nem tudtuk „becserkész­ni" a szlovákiai magyar olvasót. Elér­tünk egy kritikus példányszámot (mintegy 1500-at), ami alatt gazda­sági szempontból őrültség lenne to­vább életben tartani a lapot. Ha a szlovákiai magyar értelmiségi körök­ben általam olyannyira hiányolt ön­kritika és önirónia alapján szeretném kifejezni a példányszámcsökkenést, azt kellene mondanom, hogy „győzedelmeskedett" felettünk az olvasó, akivel szemben arra a téves álláspontra helyezkedtünk, hogy mi tudjuk, mi kell neki, nem ő. Ebből az olvasó levonta a konzekvenciát, s a mi lapunk helyett nagy tömegben vásárolja továbbra is a Zsaru Maga­zint, a Kiskegyedet és az ezekhez hasonló sajtótermékeket. Ezt nem elmarasztalásként mondom az olva­sóval szemben, mégcsak nem is minősítem a jelenséget, pusztán megállapítom, mint tényt. Felmerül­het persze a kérdés: miért nem csi­náltunk olyan lapot, amelyet szeret az olvasó? Ennek is elsősorban gaz­dasági okai vannak; a jó értelemben vett bulvárlapcsináláshoz is gazda­sági potenciálra van szükség (tech­nikai színvonal, munkatársak stb.). S mivel ilyen lapok már tömegével vannak a piacon, reménytelen pró­bálkozás fölvenni velük a versenyt. Az olvasóval kapcsolatban azon­ban felmerül még egy probléma. Egyes szakemberek azt állítják, hogy létezik szlovákiai magyar iden­titás is. Ha ezt evidenciának fogjuk fel, akkor ez az identitás egy intéz­ményrendszert is feltételez, amely­nek markáns része a kisebbségi saj­tóstruktúra. Ha azonban a szlováki­ai magyar sajtóstruktúrát szemügy­re vesszük, rá kell jönnünk - a lapok számát és példányszámát tekintve legalábbis kiderül -, hogy nincs szlo­vákiai magyar identitás, vagy a szlo­vákiai sajtó és kultúra iránti igény­ben ez nem nyilvánul meg. Ugyanis a szlovákiai magyar kultúra nem el­vontfogalom, hanem egyénekből áll össze. Ha az egyének nem érzik szükségét, hogy saját problémáik iránt érdeklődjenek, akkor híjával vagyunk az emlegetett identitásnak. Ha mégis van, ebben a pillanatban ennyi az igénye. A többi, ami ezen túl van, csak rétorika. m Azért felmerül a kérdés, hogy nem bosszulta-e meg magát a Nap politikai szerepvállalása? Ez a hetilap a polgári értékrend­szer vállalásán túl (amelynek nálunk elég vékony a közege), egy ennek megfelelő kis réteget megcélzó politikai párt lapja volt. Az olvasó szempontjából, értékítéletének szemszögéből ez sem elhanyagolható... - Ez 1992-ig érvényes volt, ami­kor az olvasó jogosan azonosíthatta a lapot egy politikai párttal. Kilenc­venkettőtől viszont teljesen szakmai kérdésként kezeltük a lapcsinálás kérdését, s a legnagyobb objektivi­tásra törekedtünk. Ellentétben mondjuk a Szabad Újsággal, amely (tartalmát tekintve) jelen pillanat­ban is pártbefolyás alatt áll. Ez az ol­vasót láthatóan nem zavarja, bár en­nek komoly együttjárója az a tény is, hogy a Szabad Újság, jóval a Vasár­napot megelőzve, TV-magazint kez­dett megjelentetni. De nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy savanyú a szőlő. Én értelmiségiként, publicis­taként minden szlovákiai magyar sajtóterméknek örülök, amely létez­ni tud. • Említettük a sajtóstruktúrát, amely kialakulatlan, vagy válto­zóban van. A rendszerváltás előtt, úgy tűnik, a maihoz ké­pest jobb volt a helyzetünk, leg­alábbis a lapok számát tekint­ve: - Volt sajtóstruktúráról beszélhe­tünk, mert a '89 előtti szerkezet napjainkban romokban hever. Az ugyanis nem az olvasó igényeire épült. Ami most történik, az tulaj­donképpen az olvasói igényekhez való idomulás, alkalmazkodás folya- . mata. Ebben az evolúciós folyamat­ban (mégha negatív irányú is) tör­vényszerű, hogy lapok szűnnek meg, új lapok indulnak. Ennek a szi­gorú törvényeire leginkább a Hét megszűnése hívta fel a figyelmet, amely egy hatalmas taglétszámú Csemadok-bázisra épült, s mégis megszűnt. • A Magyarországról beáramló sajtótermékek közül ugyanak­kor a szlovákiai magyar olvasó nem éppen a legszínvonala­sabb terméket választja „szelle­mi táplálékául". - Nem lehet megszabni, vagy megtiltani az olvasónak, mit olvas­son. De ha a szlovákiai magyar iden­titást emlegetjük, akkor olvasónk­nak azokat a lapokat is olvasnia ké­ne, amelyek róla, neki íródnak. Sok szó esik arról, hogy az emberek a la­pokat egyre inkább nem tudják meg­fizetni. Az a lapkiadó, amely erre uta­zik, önámító. A magyarországi lapok sokkal drágábbak, mégis vásárolják őket az emberek. • A mai lapstruktúra görcsei kap­csán egy régi, magvaszakadt vi­ta jut az eszembe, amely arról szólt, van-e szlovákiai magyar irodalom. Most egyre inkább bővíthetnénk a kérdést: van-e szlovákiai magyar kultúra? - Ha van is, a gyakorlati életben egészen másképp nyilvánul meg, mint mi, értelmiségiek azt az álma­inkból kiindulva elképzeltük. A nem­zetiségi kultúra nem vegytiszta for­mában létezik, mint ahogy azt sokan feltételezték. Én azt tartom: csak egyetemes magyar kultúra van. Sőt: csak egyetemes kultúra létezik. • Hogyan tovább? - A kiadó természetesen nem szűnik meg. A könyvkiadáson kívül a lapkiadásról sem akarunk lemon­dani. Mi vagyunk a kiadói a szlováki­ai magyar térfélen megjelenő legje­lentősebb regionális hetilapnak, a Csallóköznek. Manapság az embe­rek sokkal kíváncsibbak önmaguk­ra, mint az országos dolgokra. Ezt a lapot szeretnénk tovább fejleszteni, s felfuttatni, amire a jelenlegi pél­dányszám is reményekre jogosít fel. • A Nap megszűnésével azért ta­lán érdemes, lenne valamiféle mérleget vonni, hiszen hat éven keresztül úgy létezett, mint a rendszerváltás egyik jelentős hangadója. - Nézetem szerint most már nem csupán a Nap felélesztésén kellene gondolkodni, mint egyesek szeret­nék, hanem meg kellene írni a törté­netét, amelyből, a csepp a tenger­ben elv alapján, sok mindenre fény derülne. A Nap olyan időszakban jött létre, amikor rövid ideig egyetlen fó­ruma volt a szabadelvűségnek és a kendőzetlen kritikának. Ez forradal­mi időszak volt. Ilyen szempontból a Nap teljesítette küldetését. Biztos vagyok benne, hogy kovásza volt an­nak a sajtófejlődésnek, ami itt kiala­kult. Van bennem persze némi nosz­talgia, hiszen én vagyok az a főszer­kesztő, aki a '89 után indult sajtóter­mékek közül az utolsó megjelenését vagyok kénytelen megszüntetni. De - még ha természetesen követtünk is el baklövéseket - azt hiszem, nincs különösebb okunk a szégyen­kezésre. Soha nem a rombolás, ha­nem az építés szándéka vezérelt bennünket. A lapkiadás támogatása kapcsán még egy megjegyzést tennék: Ma­gyarországról bizonyos mértékben támogatják a szlovákiai magyar lap­kiadást. Ám olyan mennyiségben áramlanak át onnan a lapok, hogy elgondolkodhatnának a határon túli lapok támogatásának hogyanján mind minőségi, mind strukturális szempontból. Mert a monopol szem­pontjából a réteglapok óriási hát­rányban vannak. - kövesdi­Idővel minden kiderül Sok lesz az eszkimó, kevés a fóka. Ez már tavaly no­vember óta nyilvánvaló, már csak azért is, mert a része­sedésükre várók közé a kormányalakítás után két na­gyon éhes társaság is besorakozott. így azután egyre szaporodtak a hírek, miszerint a novemberben kialakí­tott kellemes privatizációs környezetet egyre több körül­mény zavarja. A parlamentben is elhangzott például, hogy a szupermodern optikai kábeleket gyártó nagy­szombati Skloplastért az alkalmazotti részvénytársasá­gon kívül a legbelsőbb körökből származó két társaság is küzd. Idén tavasszal azután tapasztalhattuk, hogy a privatizáció (legalábbis ha annak nevezhető a részletfi­zetéses eladás) magasabb fordulatot vesz, hiszen a va­gyonalap tucatszámra döntött a kisebb vidéki vállalatok sorsáról. Igaz, a helybeliek általában kiválasztottakról suttogtak, és a tippek rendre be is jöttek, de ezen ma­napság már senki sem csodálkozik. A júliusi parlamenti ülés viszont már a kormánykoalíción belül kialakult ér­dekellentéteket is sejtetni engedte. Jelentősen megnyir­bálták a tavaly novemberi parlamenti éjszaka során szinte teljhatalommal felruházott vagyonalap kompe­tenciáit. Ilyen volt az ún. stratégiai vállalatokról szóló törvény is, amely egyszerűen minisztériumi felügyelet alá helyezte a legfontosabb hazai vállalatokat. A vagyonalap azonban nagyon gyorsan visszacsapott. A törvény parlamenti elfogadása után tíz nappal eladta a stratégiai vállalatok gyöngyszemében, a kassai vasműben létező állami tulajdont. Ezzel óriási pofont ka­pott Ján Ducký gazdasági miniszter, a koalíción belüli másik gazdasági lobby reprezentatív képviselője, aki pechjére a parlamentben éppen a vasművel illusztrálta a törvény szükségességét. A vagyonalap egykor szimpla bábnak tűnő vezetői azonban ennyinél nem álltak meg. Pénteken csodálkoz­va vettük a hírt, hogy eladták a Slovnaft ellenőrző rész­vénycsomagját. Azokat a részvényeket sütötték el hosszú távú részletfizetésre, amelyek beruházásainak fe­dezésére éppen most bocsátott ki 3,3 milliárd korona értékű új részvényt. Ráadásul a patinás amerikai pénz­ügyi cég ezeket csak nagyon nehezen tudta elhelyezni, mivel a külföldi befektetők nem vonzódtak egy olyan vál­lalathoz, amely részvényeinek 64 százaléka így is állami tulajdonban marad. Erre néhány nappal az ügy lezárulta után kiderül, hogy a vagyonalapi részesedés 25 száza­lékra csökkent. Könnyen megtörténhet azonban, hogy a 3,3 milliárdot összeadó külföldi befektetők ettől még­sem lesznek boldogabbak. A jövője szempontjából kriti­kus időszakban lévő Slovnaft számára oly fontos el­adást ugyanis sokkal nyíltabban kellett volna kezelni. Sőt, a bizalomerősítés érdekében a jelentkezők megíté­lését illő lett volna valamilyen patinás cégre bízni, aho­gyan ez az alaptőkeemelés során is megtörtént. Ehe­lyett a történelmi üzletről mindössze egy lista végén megjelent rövid hírből értesültünk. Most már csak az a kérdés, hogy kik a titokzatos SLOVINTEGRA RT. képvi­selői, akiknek átpasszolták a vállalatot. Mert a Slovnaft az utóbbi évek során sikeresen megindult a felfelé emelkedés útján. Részvényesei beleegyeztek, hogy szin­te a teljes nyereséget beruházásokra fordítsa, és ezt egészíti ki a sikeres alaptőkeemelésből származó 3,3 milliárd korona. A technológiaváltás azonban még csak az elején tart és ha bármi megzavarja, hazai kőolajfino­mítónk könnyen újra elvesztheti a tempót a környékbeli konkurenciához képest. Márpedig ha igaz, hogy a SLO­VINTEGRA mögött a Slovnaft csúcsvezetése áll, vala­miből nekik is törleszteni kell a 6,4 milliárd koronás vé­telárat. Az ügy kapcsán egyébként Ján Ducký reakciója is ér­dekes lesz. Mert nem kizárt, hogy egy nagy játék szem­lélői vagyunk, csak akkor érthetetlen, hogyjúliusban mi­ért tették fel a Slovnaftot a stratégai cégek listájára. Erről ugyanis olyan vállalatok is kimaradtak, mind példá­ul a Szlovák Biztosító. A listán, amelyen a Slovnaft ott van, egyébként szere­pel a nagyszombati Skloplast is. Egyelőre nem tudni, ki nyerte a „nemes" versengést, kit takar a Gasplast név. Idővel azonban minden kiderül. TUBA LAJOS AHOGY ÉN LATOM Túlságosan sikerült koalíció Uborkát kettőért, krumplit négyért Mindössze 35 kilométerre a Vyšný Komárnik-Barwinek szlo­vák-lengyel határátkelőhelytől fekszik Krosno lengyel város, vajdasági székhely, éveken át sok kelet-szlovákiai lakos bevá­sárlóturizmusának célpontja. Noha a keletieknek-szlovákiai­aknak ma már állítólag olcsób­ban jön ki, ha a magyarországi Miskolcra járnak bevásárolni, Krosnót még mindig úgy tartják számon, hogy az olcsó bevásár­lások városa. A regisztrációs pénztárgépek nélküli piacon sokkal másabb a nyüzsgés, mint például az eperjesi börzén. Érezhető itt a vásári szellem, a kereslet és kínálat törvényének kézzelfogható érvényesülése, ha éppen kedve tartja, alkud­hat, leverheti a meghirdetett árat. Ha a szlovák koronát becseré­li zlotyra (1000 koronáért 780 000 régi vagy 78 új zlotyt kap), akkor a városközpont üz­leteiben könnyebb lesz a dolga, a piacon azonban szlovák koro­nával is fizethet. A piaci árusok­tól a visszajáró aprót vagy szlo­vák pénzben kapják meg, vagy régi, illetve új lengyel fizetőesz­közben. A legfigyelemreméltóbb ezen a piacon a ruhafélék tarkasága, a műanyagból készült milliónyi háztartási cikk, és főleg a sok zöldség és gyümölcs. Nem im­portból származó, hanem hazai termésű. Tehát olyan országbe­li, amely a szocialista mezőgaz­daságot valójából soha sem tet­te a magáévá. Csakhogy a vé­gén csattan az ostor, így hazánk­fia itt 2 koronáért vásárol kon­zervuborkát, 4 koronáért egy ki­ló krumlit, egy gyönyörű karfiolt 15 koronáért, és még a fekete áfonya is olcsóbb, mint idehaza. És az üzletekbe visszakerült a régi jó lengyel házi kolbász - ki­lója 55 000 régi zlotyért. JOZEF JURČIŠIN, Národná obroda A BÖNGÉSZŐ nyertese Játékunkra e héten is sok megfejtés érkezett. A helyes vá­laszt beküldők közül tegnap Mislay Edit, a VASÁRNAP szer­kesztője közjegyző jelenlétében sorsolta ki a szerencsés nyertes nevét. E héten az 1500 koronát Mészáros Ferenc tardoskeddi olvasónknak küldjük. Gratulá­lunk! A helyes megfejtés: Mikes Ke­lemen. Szépen, lassan morzsolódnak a parlament négyéves megbíza­tási időszakának napjai, és ha úgy megy is minden, mint a kari­kacsapás (tehát 1998 kora őszéig nem lesznek választá­sok) egyszer eljő a pillanat, ami­kor egy nyári napon ismét kiraj­zanak a dél-szlovákiai falvakba a három magyar párt képvi­selőjelöltjei, és most már mér­get merek rá venni, hogy vala­melyik falusi kultúrházban el­hangzik a felkérés: számolná­,nak már be az urak, milyen eredményeket ért el a kilenc­vennégyben megválasztott 17 magyar képviselő a parlamenti politizálásban. Mint mindenre, természete­sen erre a felkérésre is lehetne már most is úgy reagálni, hogy mindenki megemlegetné; régi jó szokás szerint félórás, egyórás referátummal lehetne a kérdést megválaszolni. De még így is könnyen előfordulhat, hogy az eredeti kérdést feltevő magyar rámenős lesz, ismét kérdésfel­tevésre vetemedik imigyen: hall­ja az úr, ne köntörfalazzon, ha­nem most már árulja el végre, értek-e el eredményt a politizá­lásban vagy sem. A több mint egy éve megkö­tött koalíciós szerződésnek egy­szeri haszna volt: összefogta a magyarságot, megmutatta, há­nyan tudunk felsorakozni a há­rom párt jelöltjei mögé, majd en­nek eredményeként megválasz­tottunk 17 képviselőt. Ugyanak­kor még egy év sem telt el a vá­lasztások óta, de már sikerült a koalíciós politizálás segítségé­vel elérnünk, hogy a szlovák el­lenzéki erők, tehát potenciális szövetségeseink, egyre kevésbé tudják egymástól megkülönböz­tetni a Magyar Koalíció pártjait. Az nem érdekes, hogy a kor­mánykoalíció nem tud különbsé­get tenni a nemzeti konzervatív, a keresztény konzervatív és a li­berális magyarok között. Nem érdekes, mert soha nem is akar­ta elismerni, hogy van közöttük különbség. A szlovák nacionalis­ták számára mi mindannyian ir­redentizmusra hajló magyarok voltunk. Viszont baj, hogy a mér­sékelt pártok és a szlovák lakos­ság zöme számára is homogén tömeggé váltunk. Hogy három magyar pártot tudtak megkülönböztetni még két esztendeje is az arra érde­mes szlovákok, illetve a demok­ratikus megoldásokra hajló szlo­vák pártok? Hát éppen ez volt az az érték, ami a szlovákiai ma­gyar többpártrendszerből követ­kezett! Ennek köszönhetően nem voltunk kitéve a „mindent egy lapra feltevés" veszélyének. Valamikor 1994 áprilisában talán én írtam le először, hogy az itteni magyarság maximális poli­tikai érvényesülése érdekében ha törik, ha szakad létre kell hoz­ni a hármas koalíciót. Megtör­tént. A koalíciós szerződés betűjéről néhány héten belül ki­derült, hogy nem egészen van összhangban a dokumentum szellemével, azzal a törekvéssel, amelynek köszönhetően kezdet­ben általános támogatásban ré­szesült. Rövidre fogva: múltbéli politikai magatartás miatt a „jó magyar - kevésbé jó magyar" kategorizálást kényszerített a je­löltállításnál az egyik párt a má­sik rovására, noha mind a három párt háza táján lett volna le­hetőségaz ilyen kategorizálásra. Az ügy érdekében az is napi­rendre tért az ilyen övön aluli rú­gást tapasztalva, aki egyébként a fogát csikorgatta. Az egységes választási fellépés közüggyé vált a szlovákiai magyarság szá­mára. Afölött azonban nem térhe­tünk napirendre, hogy éppen a hármas koalíció megkötésének köszönhetően csökkentek a ma­gyar politizálás lehetőségei. Hogy ez reális veszély, azt először a Magyar Keresztényde­mokrata Mozgalom tudatosítot­ta. Külön parlamenti klubot ala­kítottak. Úgyszólván senki sem volt a kívülállók között, aki nyomban felismerte a lépés lé­nyegét. Bugár Béláék idejében rádöbbentek arra, hogy „túlsá­gosan sikerült a koalíció". A „túl­ságosan" minősítés abból kö­vetkezik, hogy a három párt a választások utáni időszakra is kiterjesztette a koalíciót. A ke reszténydemokraták mertek lépni, és pártjuknak még vi­szonylag legjobban sikerült megtartania arculatát. Az ellenzéki pártok a Mečiar utáni időszakra készülnek. Nem titok, hogy a szlovák oppozíció még sokáig nem erősödik meg annyira, hogy a magyarok nélkül legyőzhesse a nacionalista koa­líciót. Viszont volt néhány politi­kusunknak olyan gesztusa, amely a szó szoros értelmében elriasztja még a nem nacionalis­ta szlovák politikai erőket is a magyarokkal való együttműkö­déstől. Hogy egy kalap alá vesz­nek mindannyiunkat, azt nagy­részt a koalíciós szerződés vá­lasztások utáni együttműködés­re vonatkozó cikkelye félreértel­mezésének, néhány esetben szolgai végrehajtásának kö­szönhetjük. TÓTH MIHÁLY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom