Új Szó, 1995. augusztus (48. évfolyam, 177-202. szám)
1995-08-12 / 187. szám, szombat
AJ ÚJ SZÓ KÜLFÖLD - HIRDETES 1995. augusztus 1834. OKLAHOMAI MERENYLET Hivatalos vádemelés Az amerikai igazságügyi szervek hivatalosan vádat emeltek Timothy McVeigh és Terry Nicols ellen a 168 halálos áldozatot követelő áprilisi oklahomai robbantásos merényletben való részvétel miatt közölte Janet Reno igazságügyi miniszter. Az AFP jelentése szerint a miniszter asszony közölte: a két férfire halálbüntetés is kiszabható, és tizenegy vádpontot hoztak fel ellenük. A harmadik személy, aki ellen vádat emeltek, Michael Fortier, Timothy McVeigh egykori katonatársa. Ellene az a vád, hogy tudott arról, hogy a két másik vádlott merényletet készít elő. Rá 23 év börtön vár. MTI SALVADORI REPULOGEP-SZERENCSETLENSEG Diplomaták az áldozatok között Több diplomata, köztük Dánia és Brazília managuai nagykövete is életét vesztette a salvadori repülőgép-szerencsétlenségben, amely helyi idő szerint szerdán este történt. Nicaraguában csütörtökön hivatalos gyászt rendeltek el. Az Aviateca guatemalai légitársaság gépének szemlátomást mind az 58 utasa és hétta gú legénysége meghalt, amikor a Boeing 737-es heves viharban a salvadori fővárostól hatvan kilométernyire lévő Chinchontepec tűzhányónak csapódott, lángba borult és szétzúzódott. A repülőgép Miamiból indult, és guatemalavárosi megálló után tartott San Salvadorba. Innen Managuán át repült volna tovább San Jóséba. A kutatócsoportok eddig 45 holttestet találtak meg. MTI Zárva a Gáza-övezet Vasárnap reggelig meghosszabbították a Gáza-övezet lezárását jelentette csütörtökön este az AFP egy izraeli katonai szóvivőre hivatkozva. A lezárásra vonatkozó intézkedést biztonsági okokból hozták, és eredetileg tegnap reggelig lett volna érvényben. Az izraeli rádió szerint a meghosszabbításra amiatt került sor, hogy elkerüljék az esetleges szélsőséges palesztin merényleteket, miután megegyezés született a palesztin-izraeli autonómia-tárgyalásokon. MTI SCHOLA PRIVATA GUTAIENSIS Magyar Tanítási Nyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola 946 03 Kolárovo, ul.Slovenská 52, Tel./fax: 0819/941 987 Az 1995/96-os iskola évre szakoktatónak, felveszünk szakképzett fodrásznál Fizetés megegyezés szerint. Továbbá felveszünk fiúkat, lányokat - autószerelő, varrónő, pincér-szakács, elárusító szakokra 3 éves tanulmányi időben, - kozmetikus szakra 4 éves tanulmányi időben - tűzzománc-iparművész szakra 3 éves tanulmányi időben. A felsorolt szakokon (kivéve a tűzzománcot) levelező tagozatot indítunk érettségi vizsgával rendelkezők számára, 1 éves tanulmányi időben. Érdeklődni és jelentkezni az iskolánkban lehet. \ / ffiüáff QDQQi} gOGűdJQÜÍjOGű (D OatD&WQ y A gútai CREDAT Kft. iskolaszerek, irodaszerek, papír, írószer gazdag választékával várja Önöket üzletében, ahol kerékpárok széles skálájából is választhatnak. Telefon/fax: 0819/941 562 Telefon: 0819/941 421 A PORSCHE INTER AUTO BRATISLAVA <§> GOOD Audi és az INTERCAR BRATISLAVA augusztus 1 -jétől bővíti kínálatát, a VOLKSWAGEN, AUDI, PORSCHE és ŠKODA autókori kívül a VW csoportból további típusokat árusít A CORDOBA, TOLEDO és IBIZA legújabb modelljeit MEGTEKINTHETI és MEGVÁSÁROLHATJA a pozsony-ligetfalui (Dolnozemská u. 5 szám alatt) INTERCAR autószalonban. |Ha augusztus 31-ig új SEAT TOLEDO autót vásárol, 20 000 korona j ENGEDMÉNYT adunk, és INGYEN gázoltó készüléket kap hozzá. Emellett besoroljuk a spanyolországi üdülési NYEREMÉNYSORSOLÁSBA. Lízing esetén az ELSŐ RÉSZLET CSAK 20 % (110 000 korona) EZ AZ AKCIÓ NEM VONATKOZIK A SEAT TOLEDO 2,0i és 2,0i 16v típusokra. Dolnozemská 5, Bratislava-Petržalka TELEFON: (07) 814 846 FAX: (07) 817 287 A spanyol király volt az ETA célpontja János Károly spanyol királyt akarta meggyilkolni az a háromtagú ETA-kommandó, amelynek tagjait szerda éjjel tartóztatták le Palma de Mallorcában - jelentette ki Juan Alberto Belloch spanyol belügyminiszter. A baszk szervezet terroristái a királyi család nyári rezidenciája, a Marivent-palota közelében béreltek maguknak szállást. A náluk talált dokumentumokból kiderült, hogy a királyi család tagjainak mozgását figyelték. - Az eddig összegyűjtött információk arra engednek következtetni, hogy az ETA-kommandó fő célpontja a spanyol király volt A dunaszerdahelyi SCHÜTT Kft. azonnali belépéssel felvesz gyárigazgatót. Feltételek: műszaki főiskolai végzettség (villamossági vagy gépészeti szak), legalább 10 év gyakorlat az irányításban, német nyelvtudás. Továbbá felveszünk mestereket és s szalagvezetőket. I Érdeklődni a 0709/527 630-as telefonszámon lehet vogy személyesen a következő címen: SCHÜTT spot, s r.o., Múzejná 231/6, 929 01 Dunajská Streda. i® A R0ZSNY0I AGR0TRADE GROUP AT GEMER KFT. 'AOROTRADB TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÜGYFELEIT ÉS MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT A NYITRAI AGROKOMPLEX '95 TERÜLETÉN AZ „E" SZEKTORBAN (A „B" PAVILONNAL SZEMBEN) KIÁLLÍTÓIT GÉPEI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI BEMUTATÓJÁRA. S. K. GLASS, ÜVEG • PORCELÁN NAGYKERESKEDÉS DUNASZERDAHELY. POZSONYI LIT 917/4 (A SANICO 1TAL-NAGYKERESKF.DÉS UDVARÁBAN) POHARAK, KORSÓK, VÁZÁK, ÉTKÉSZLETEK... NEMZETKÖZI KONSZERN keres ( KERESKEDELMI KÉPVISELŐKET ) a Szlovák Köztársaságban teljes munkakörbe. Akinek kellemes a fellépése, jó a munkabírása, saját autója van és tud önállóan dolgozni, annak fényes jövőt biztosítunk cégünkben, ahol a kimagasló teljesítményt kimagaslóan jutalmazzuk. Az alapvető tanfolyam és a céggel való jó együttműködés magától értetődő. KÍNÁLATUNK AMBICIÓZUS, EGÉSZSÉGÜGYI(SZAK- ÉS ÁLTALÁNOS) NŐVÉREKNEK, TANÍTÓKNAK, NEVELŐKNEK stb. szól, de nem feltétel, a szlovák nyelv ismerete viszont igen. Akit érdekel a kínálatunk, jelentkezzen kelet-európai központunkban, Brunnben az alábbi telefonszámon: ® 05/35 6918 APRÓHIRDETÉS jelentette ki a Reuter szerint madridi sajtótájékoztatóján a belügyminiszter, majd hozzátette, hogy a királyi család más tagjai ellen is tervezhettek merényletet. A rendőrség a letartóztatáskor lefoglalt egy távcsöves puskát, amellyel a kommandósok meg akarták gyilkolni az 57 éves uralkodót. A spanyol rendőrség főnöke korábban kijelentette: nem kizárt, hogy az Európai Unió szeptember 22-i Formentorban tartandó tanácskozásán az ETA ismét merényletet kísérel meg János Károly ellen. MTI A ENTIS A kínálata jogi és fizikai személyeknek könyvelés (egyszerű és kettős); bérelszámolás és személyzeti ügyek ; intézése; l raktárak, értékesítés. Priemyselná 4,929 01 Dunajská Streda Tel./fax: 0709/520 779 Hirdetésfelvétel magánszemélyektől tel: 07/210 4478 Mély fájdalommal és megtört szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, barátnak, a volt munkatársaknak és mindazoknak, akik 1995. július 18-án elkísért® k utolsó útjára a bélvatai temetőbe feJM lejthetetlen drága jó testvérünket, IIM U ÍI Ľ JM ifi-ÁZSOTH GYULÁT, akit a kegyetlen halál 41. életévében váratlanul ragadott ki szerettei köréből. Külön köszönetet mondunk volt tanítójának a szép búcsúbeszédért. Köszönjük mindenkinek a sok szép virágot és koszorút, mellyel igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Testvérei családjaikkal V-2475 1995. augusztus 14-én ünnepli 55. születésnapját a szerető férj, édesapa és nagyapa, HORVÁTH LÁSZLÓ Zonctornyon. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, további hosszú életet, jó egészséget kívánnak, felesége: Ancsika, fiai: Laci, Józsi, Pali, menyei: Erzsike, Gabika, Zsanetka, unokái: Karinka, Lacika, Dávidka és Gabika V-2504 • Tanulás és munkalehetőség fiataloknak Angliában. Tel.: 0708/62 28 52. V-2511 • Eladó hároméves Dákon 32es széntüzelésű kazán. Tel.: 0709/983 35. V-2 506 • • • Eladó Paláston (Plášťovce) szép természeti környezetben emeletes pince (vízzel, villannyal), amely vadászlakként, hétvégi tanyaként használható. Érdeklődni a 0812/942 19-es telefonszámon lehet. V-2507 • • • Belga juhász kutyakölykök eladók. Tel.: 0810/21 44. V-2508 • Eladó Léván kisebb méretű háromszobás szövetkezeti lakás 200 OOO koronáért, valamint nagyméretű háromszobás szövetkezeti lakás 258 000 koronáért. Érdeklődni a 0813/ 313 737 vagy 0813/313 830-as telefonszámon lehet. V-2509 • • • Eladók újfundlandi kölyökkutyák, iratok nélkül. Tel.: 0819/942 701. V-2510 • Zöldségfelvásárlók részére számítógép-programot árusítok, Babóti. Tel.: 0706/943 78. V-2512 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-317-518, 116-os mellék. VS-154 • • • Eladók közép-ázsiai juhászkutyák, nagyon olcsón. Tel.: 0709/59 45 31, 59 45 69. V-2440 • • • Eladó háromszobás szövetkezeti lakás Nagymegyeren. Tel.: 0709/92 36 36. V-2450 • • • Eladó Avia 21 F, motor generáljavítás után, gyártási év 1986. Ára 200 000 korona. Tel.: 0708/62 45 58, este 20 óra után. ^ V-2465 • Eladók rottwailerkölykök kiváló szülőktől. Ár: 3 ezer korona. Tel.: 0707/931 63 V-2481 • Eladó Besán (Lévai járás) befejezetlen családi ház 26 áras telekkel, közel a helyi termálfürdőhöz. Ár megegyezés szerint. Érdeklődni a 0817/318 60as telefonszámon lehet.V-2491 • •:• • Egy-két ha I. oszt. szántóföld eladó Pozsonytól 30 km-re. Jelige: Beltelek is. V-2499 • • • Eladó Zetor 6911-es traktor, felújított állapotban + pótkocsi (lehet külön is). Tel.: 0810/ 92 539, naponta 16 óra után. V-2492 • Eladó Komáromban háromszobás szövetkezeti lakás vagy elcserélem pozsonyi háromvagy négyszobásra. Tel.: 0819/44 90. V-2497 • Megrendelhető téli salátapalánta, valamint Arkta téli kelpalánta, Tel.: 0709/983 97, 20 óra után. V-2503 • • • Táncoljon, szórakozzon velünk reggelig Gútán, augusztus 12-én a búcsúbálon. Kezdés 19 óra. Zene: Quatro együttes. Helyszín: a Gábrisch vendéglő melletti sportpálya. VS-817 • Redőny, reluxa nyári akció. Tel.: 0949/21 731. V-2482 • • • Egyszobás bútorozatlan lakás kiadó Somorján. Telefon: 07/ 245 720. V-2474 • • • Bérbe adom háromszobás nagymegyeri lakásomat diáklányoknak. Tel.: 07/843 308. V-2500 • • • Vállalkozó csendestársat keres. Tel.: 0709/92 83 25. V-2406 • • • A férfi, aki tetszik nekünk: gyöngéd és intelligens. A kor nem számít. Várják levelét ismerkedni vágyó hölgyek a KONTAKTSYSTÉM-ből. P.O.BOX 168, 830 00 Bratislabva 3. V-2445