Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-12 / 160. szám, szerda

1995. július 1567. BELFOLD - KÜLFÖLD ÚJ SZ Ó 1593 | A brazil Savio már elvitte a labdát a későn becsúszó perui Jose Soto elöl a két ország találkozóján LABDARÚGÓ AMERIKA KUPA Brazília a negyeddöntőben Uruguayban folytatódott a labdarúgó Amerika Kupa, mely­nek B-csoportjában Brazília Peru legyőzése után már beke­rült a negyeddöntőbe. Kolumbia ugyancsak győzött Ecua­dor ellen, s jelenleg a 2. helyen áll. Minden reménye meg­van arra, hogy a legjobb 8 közé kerüljön. Brazília-Peru 2:0 (0:0). Gól­lövők: Zinho (77., 11-esből), Ed­mundo (82.). Rivera, 10 ezer néző. A brazil válogatott a követ­kező összeállításban játszott: Dida-Jorginho, Aldair, Ronal­dao, Roberto Carlos, Cesar Sampaio, Dunga, Zinho, Junin­ho, Edmundo, Savio. A magas színvonalú összecsapáson meg­lepetésre elmaradt a várt brazil fölény, sőt, a második félidőben nagyrészt a perui válogatott irá­nyította a meccset. A 22 mérkőzés óta veretlen brazilok közül a középpályás Juninho és a hátvéd. Roberto Carlos játéka emelkedett ki, az utóbbi két ka­pufát is lőtt. Mario Zagaio, a brazil csapat szövetségi kapitánya elégedet­ten nyilatkozott: „A fiúk eddig nagyon jól szerepeltek. Folya­matosan építem csapatomat, s azzal, hogy nem cserélek a mérkőzések folyamán, a pályá­ra küldöttek önbizalmát szeret­ném erősíteni." A szakvezető ugyanakkor bírálta a perui nem­zeti tizenegyet: „Ellenfelünk 0:0­ra játszott, s ezért csak a véde­kezésre összpontosított." A peruiak természetesen másként látták. Ronald Baróni, a vesztes együttes edzője: „Megpróbáltunk támadni, de ezt óvatosan kellett tennünk, mert a brazil válogatott nagyon veszé­lyes. A játékvezető is furcsa fel­fogásban bíráskodott." Kolumbia-Ecuador 1:0 (1:0). Góllövő: Rincon (45.). Rivera, 8000 néző. A találkozó első fél­idejében végig a kolumbiaiak irányították a játékot, s a máso­dik 45 percben remekül őrizték a megszerzett előnyt. A találko­zó érdekességének számított, hogy a vesztes csapat kispadján az a Francisco Maturana ült, aki tavaly még a kolumbiai váloga­tottat irányította. Vriesekoop a Playboy-ban Bettine Vriesekoop Európa hatodik legjobb női asztaliteni­szezője érdekes közszereplésé­vel hívta fel magára a holland szurkolók figyelmét. A 33 éves sportolónő elfogadta a híres Playboy ajánlatát. Ő az első hol­land élvonalbeli sportoló, akinek képe és vallomása bekerült eb­be a magazinba. Lelki bántalma­iról nyilatkozott s azt mesélte el, hogy tizenöt éven át egykori edzője, Gerard Bakker teljes be­folyása alatt versenyzett. Minde­zért a magazin 90 ezer márkát fizetett. (TA SR) Megdöntik? Noureddine Morceli algériai at­léta és Venuste Niyongabo burun­di futó ma Nizzában GP-viadalon az 1500 és a 2000 méteres férfi síkfutás világcsúcsának megdön­tésére készül. Morceli nemrégen Párizsban javította meg a két kilo­méteres táv világrekordját, így most saját ( 4:47,88 perc) leg­jobbját készül átadni a múltnak. Másfél kilométeren ugyancsak ő tartja a világcsúcsot: 3:28,86 per­ces idejét három évvel ezelőtt ér­te el. Niyongabo Lausanneban a világ idei legjobb idejével (3:32,37) győzött, és szeretné el­hódítani Morcelitől a kétezer mé­teres táv világrekordját. (ČTK) Jól „tejel" a Bajnokok Ligája m. UEFA CHAMPIONS LEAGUE Nem csodálkozunk, hogy minden ország bajnokcsapata igyekszik a Bajnokok Ligájába, mert hiszen ez a torna na­gyon jól „tejel".Gondoljunk csak bele: aki a tizenhat közé jut, az automatikusan kétmillió svájci frankot inkasszál, s utána a csoport mérkőzésein (mint ismeretes, négy cso­portban küzdenek a csapatok a nyolcaddöntőben) szerzett minden pontért további 450 ezer frank a jutalom. frank, Galatasaray 3 890 000 svájci frank. B-csoport: Paris SG 15 520 000 svájci frank, FC Bayern 14 629 000 svájci frank, Szpartak Moszkva 4 079 000 svájci frank, Dinamó Kijev 3 179 000 svájci frank. C-csoport: Benfica 9 129 000 frank, Hajdúk Split 7 779 000 frank, Steaua Bukarest 4 529 000 frank, Anderlecht 4 079 000 frank. D-csoport: Ajax Amsterdam 16 140 000 frank, AC Milan 16 770 000 frank, Salzburg 4 529 000 frank, AEK Athén 3 179 000 svájci frank. Az UEFA közleményből az is kitűnik, hogy a kontinentális szövetség a felhalmozott pénzből hogyan támogatja az egyes nemzeti szövetségeket. Albánia 590 000 frank, Örmény­De ez még nem minden, a tévéközvetíté­sekből szárma­zó összeg hu­szonöt százalé­ka is megilleti az együtteseket. Aztán ahogy jutnak előre a csa­patok, úgy nő a bevételük. Aki a negyeddöntőbe kerül, újabb 2 millió 800 ezerrel gazdagodik, az elődöntőért ugyanennyi, a döntőért 3 millió 500 a "honorá­rium". Hogy ezek után a 94/95­ös kiírásban melyik csapat mennyit kapott az UEFA-tól ­mert az európai szövetség oszt­ja szét a pénzt-, az az alábbi fel­sorolásból kitűnik, amelyet az UEFA közleményéből állítottunk össze. A-csoport: Göteborg 9 129 000 svájci frank, Barcelona 10 020 00 svájci frank, Manches­ter United 7 220 000 svájci ország 430 000, Azerbaj­dzsán 430 000, Belorusszia 590 000, Belgium 440 000, Bul­gária 830 000, Dánia 750 000, Németország 520 000, Anglia 600 000, Észtország 510 000, Feröer-szigetek 590 000, Finn­ország 750 000, Franciaország 680 000, Grúzia 510 000, Gö­rögország 600 000, Izland 670 000, Izrael 670 000, Olaszor­szág 280 000, Jugoszlávia 200 000, Horvátország 280 000, Lettország 590 000, Liechtens­tein 280 000, Litvánia 590 000, Luxemburg 590 000, Málta 590 000, Macedónia 430 000, Mol­dávia 510 000, Hollandia 440 000, Észak-Írország 670 000, Norvégia 830 000, Ausztria 520 000, Lengyelország 670 000, Portugália 600 000, Írország 670 000, Románia 680 000, Oroszország 680 000, San Mari­no 200 000, Skócia 750 000, Svédország 760 000, Svájc 750 000, Szlovákia 910 000, Szlové­nia 750 000, Spanyolország 200 000, Csehország 750 000, Törökország 520 000, Ukrajna 360 000, Magyarország 1 070 000 (I), Wales 590 000, Ciprus 830 000 svájci frank. (tv) LABDARÚGÁS * Az osztrák bajnok Austria Salzburg az elkövetkező napok­ban próbajátékra hívja meg a 21 éves magyar Preisinger Sándort, aki 21 góllal az NBI gólkirálya lett. * Minden jel arra vall, hogy Cla­udio Caniggia, az argentin váloga­tott tagja Diego Maradona társa lesz a Boca Juniors együttesében. „Biztosíthatjuk szurkolóinkat, hogy láthatják a híres kettőst csa­patunkban. Ami még hiányzik, hogy Claudio aláírja a szerződést, de ez nem lesz gond" - mondta Caniggia menedzsere. Caniggia az elmúlt szezonban az AS Romá­ból a Benficához szerződött, s akárcsak Maradona, ő is kény­szerpihenőre szorult, mivel a 92/93-as szezonban doppingolá­son kapták, kokaint fogyasztott, s 13 hónapra eltiltották a játéktól. * A Borussia Dortmund első edzésén megjelent a Slavia Pra­ha volt játékosa, Patrik Berger is, aki a Dortmund szerződéses amatőr játékosa lett 1998-ig. Berger menedzsere szerint más lehetőség nem kínálkozott, mi­vel a Dortmundban kimerítették az idegenlégiósok kvótáját. A cseh futballista kijelentette, küz­deni fog azért, hogy bekerüljön a profik közé, különben már bánja, hogy nem igazolt a Kai­serslauternhez vagy a Schalke 04-hez, ott biztosan lehetőséget kapott volna a legjobbak között. * Rekordszámú nevezés érke­zett a finnországi Helsinki Kupá­ra. A világ egyik legnagyobb juni­or futballtornáján idén 27 or­szág 790 csapata vesz részt. Csaknem 15 ezer lány és fiú ker­geti majd a labdát ezen a héten. A világ minden tájáról érkeztek csapatok, hogy színesebbé te­gyék az idén immár 20. évfordu­lóját ünneplő rendezvényt. * A nálunk is jól ismert Lau­rent Blanc (St. Etienne), a fran­cia válogatott 30 éves középhát­védje a FC Köln helyett a francia Auxerre csapatában folytatja pályafutását. * Alex Ferguson, a Manches­ter United menedzsere bejelen­tette, hogy nem gördítenek aka­dályt a litván Andrej Kancelskis távozása elé. Az ukrán szárma­zású játékos többször kijelentet­te, nem akar jelenlegi klubjában szerepelni. Az MU 5 millió fontot kér a játékosért, s állítólag a Blackburn és a Leeds ér­deklődik iránta. * Ian Wright, az angol váloga­tott tagja továbbra is az Arsenal játékosa marad, legalább két évre. A fekete bőrű játékos ere­detileg távozni akart, de mivel a csapathoz szerződött David Platt és a holland Bergkamp, meggondolta magát. Wright 1991-től tagja az Arsenalnak. Železný diadala Pénteken Londonban kika­pott Steve Backle y angol ge­relyhajítótól a világcsúcstartó cseh Jan Železný. Hétfőn kár­pótolta magát, és kiváló 87,78 m-es dobásával megnyerte a stockholmi GP-viadalt. Sérülés miatti rövid kihagyása után győzelemmel tért vissza az amerikai Gwen Torrence. 22,24 mp-es idejével a női 200 m-es síkfutásban mindössze 2 tizeddel maradt el idei legjobb­jától. A női magasugró szektor­ban tart az ukrán Inga Babako­va uralma. Ezúttal egy centi hí­ján 2 métert teljesített. Néhány győztes: férfiak - magas: Hoen (norvég) 229, gerely: Železný 87,78, 5000 m: Kororia (ke­nyai) 13:02,80. Nők: 200 m: Torrence 22,24, magas: Baba­kova 199, hármas: Kravec (uk­rán) 14,65. Férfi 200 méteren az amerikai Michael Johnson győzött. Ideje 20,15 mp. Szeles levele Szeles Mónika újvidéki szár­mazású amerikai teniszezőnő továbbra is harcol igazságáért. Négy héttel azután, hogy a ham­burgi bíróságtól megkapta az el­lene elkövetett merénylet ügyé­ben hozott döntést, újra kérel­mezi az eset megtárgyalását. Mint ismeretes az egykori vilá­gelső teniszezőnőt két évvel ezelőtt Günther Parche hátba szúrta a hamburgi tenisztornán. Azóta Mónika nem tért vissza a pályára, bár ezt többször meg­próbálta. Nemcsak ő, hanem barátai is úgy vélik, hogy a kété­ves börtönbüntetés ilyen ko­moly bűncselekmény esetén ne­vetséges. Szeles Mónika levelet írt a bírósághoz, amelyben töb­bek között megállapítja: „Ez a merénylet tönkre tette az élete­met. Érthetetlen számomra, hogy az elkövető férfi szabadlá­bon térhetett vissza szülőváro­sába ". (TA SR) SPORTHÍRADÓ • Elbúcsúztak tegnap este a dunaszerdahelyi Bihari Szálló­ban a városban edzőtáborozó 18 éven aluli labdarúgók szlovák válogatottjától, amely rövidesen az Eb-n indul. Ott a legjobb nyolc közé várják a csapatot. • Alex Zülle svájci versenyző nyerte a Tour de France tegnapi, 160 kilométer hosszú kilence­dik útszakaszát. Ideje 4:41:18 óra. Mögötte több mint két per­ces hátránnyal a spanyol Miguel Induarin végzett. Az ibériai élver­senyző az összetettben mégis 2:27 percre növelte előnyét, a tegnapi győztes előtt vezet. • Leváltották Vladimir We­bert, a Dukla Banská Bystrica labdarúgóklub igazgatóját. Meg­üresedett posztjának betöltésé­re pályázatot írnak ki. • Kontinenselsőséget szer­zett a magyar veterán öttusavá­logatott a hollandiai Veghelben. Egyéniben Kaiser László ezüst­érmes lett. • Róbert Tibenský nemzetkö­zi mester nyerte Trencsénben Szlovákia nemzetközi sakkbaj­nokságát. • Mészáros János érsekújvá­ri világbajnok a nymburki Cseh Nagydíjon megjavította saját vi­lágcsúcsát a horgászatban: 7,5 grammos nehezékét 77,06 mé­terre repítette, s ezzel korábbi teljesítményét 2,5 méterrel múl­ta felül. • Újra a női világválogatott nyert a szenior világválogatott ellen a sakkozók prágai páros­mérkőzésén. Polgár Judit győzött Szpaszkij ellen, Polgár Zsuzsa Portisch-sal döntetlene­zett. A nők vezetnek 20:15-re. UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József (®32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (®210-4456) Miklósi Péter (®210-4453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava. Pribinova 25, 8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 36-45-29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426, sportrovat: 36-46-39 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/622&639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14 Komárom 0819/649-59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, 3j kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató o- 210-4460, fax: 210-4467 Hirdetőiroda: •ff 210-4455, fax: 210-4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Ter­jeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Me­diaprint-Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12,1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidíté­sének és szerkesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. I ndex 48011 Naptáregyeztetés az NB I-ben Az MLSZ-ben tartották meg a labdarú­gó NB 1. őszi idényének naptáregyeztető megbeszélését. A tanácskozás kis híján parttalan vitába torkollott, a gond ezút­tal is a tévéközvetítések körül támadt. A szövetség részéről bejelentették, hogy az UEFA-tól kapott tájékoztatás szerint hétvégenként csak szombaton 18 és 19.45 óra, illetve vasárnap 17 és 19.30 óra között van ún. szabad sáv a bajnoki mérkőzések tévéközvetítésére. Be is mutatták azt a levelet, miszerint az UE­FA csak 1995. június 30-ig adott enge­délyt arra, hogy a Magyar Televízió szom­baton 17 órától is sugározzon bajnoki találkozókat. Más véleményen volt a Magyar Hiva­tásos Labdarúgó Liga, mert a televízió­val abban állapodtak meg, hogy tovább­ra is szombaton 17 órától közvetítik a meccseket. Ellenkező esetben ugyanis azok a csapatok, amelyeknek a pályá­ján nincs világítás, pályaválasztóként nem tudnak a képernyőre kerülni. A liga főtitkárának álláspontja szerint az MLSZ rosszul megfogalmazott levélben kérte az UEFA állásfoglalását. Arra hivatko­zott, hogy az európai szervezet csupán abban az esetben korlátozza a nemzeti bajnokságok találkozóinak tévéközvetí­tését, ha az adást az országhatáron kí­vül is fogni lehet, egyébként nem. A szombati 18 órás tévémérkőzés azért is gondot jelent a kluboknak, mert augusztusban a nagy hőség mi­att nem akartak 16 órakor játszani, 20 órától pedig azért nem kezdhetik találkozóikat, mert akkor a tudósítá­sok nem férnek be a másnapi vidéki napilapokba. Ha pedig a tévés össze­csapással egyi dőben rendezik a mérkőzéseiket, a tapasztalatok sze­rint 1500-2000 nézővel kevesebben tekintik meg az összecsapásokat, ami körülbelül félmillió forint veszteséget jelent. Végül mégis az utóbbi variáció maradt érvényben. Ami a csapatok kí­vánságát illeti, a Szombathely több­nyire pénteken este, a BVSC vasárnap délután rendezi hazai találkozóit. Mi­vel az UEFA Kupában a kedd, a KEK­ben pedig a csütörtök a hivatalos já­téknap, ezért az Újpest néhány talál­kozóját péntekre, a Vác pedig vasár­napra tette. (MTI) A bírómaffia produkciói Szervezésileg kiválóan sikerült a napok­ban véget ért ritmikus sportgimnasztika! Európa-bajnokság Prágában. Annál szem­betűnőbb volt a bírók pontatlan, intrikák­kal teli ítéletsorozata. Maffiaként emlege­tik őket, akik már előre kiosztják a ponto­kat, anélkül, hogy látnák a versenyzőket, így aztán e szép sportág kedvencei nem győztek csodálkozni a látottakon. A versenyeket gyakran félbeszakította a pontozók megbeszélése, amelyet általá­ban a főbíró hívott össze, hogy úgy-ahogy egyeztessék a pontszámokat, mert olyan óriási eltérések mutatkoztak köztük. Ettől függetlenül számos zűrzavar keletkezett, gyakran változott a versenyzők és csapatok sorrendje. Ami az egyik pillanatban még ér­vényes volt, egy órával később már nem. Tevékenységük tetőfokát a labda- és sza laggyakorlatok közös bemutatójának va­sárnapi döntője jelentette, amikor érthetet­len döntést hoztak. Az orosz válogatott először biztosan végzett az élen, aztán pontszáma módosításával a harmadik helyre csúszott. Erről a versenyzőket senki nem tájékoztatta, csak az eredményhirde­téskor hallották először. A pontozók dönté­sétől sokkolva megtagadták elfoglalni a do­bogó harmadik fokát. így a nemzetközi szö­vetség előírásai szerint kizárták őket, és még a bronzérmet is elveszítették. (TA SR) Síugrás New Yorkban? November 17-én az amerikai város Világkereskedelmi Központjának Wa­terfront nevű részében kissáncon síugró-bemutatót rendeznek. Az ugrások tá­volsága elérheti a 20-25 métert. A havat kamionokkal Lake Placid-ből szállít­ják ide, és több ország válogatott sportolói mutatkoznak be. Minden ország há­rom versenyzőt nevezhet, és voltaképpen azok indulnak, akik jövőre rajthoz áll­nak az ausztriai Kulmban sorra kerülő sírepülő-világbajnokságon. Andreas Goldberger és több más világhírű versenyző Jelezte részvételét. (ČTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom