Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-11 / 159. szám, kedd

A nyílt társadalom és a Nyugat Amint arról a múlt héten hírt adtunk, Soros György Crans Montanában elmondott beszéde nagy visszhangot, szlovák kormánykörökben pedig felháborodást váltott ki. Az amerikai üzletember vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta: nem állt szándékában megsérteni Szlovákia érdekeit. Javasolta, tegyék lehetővé, hogy Szlovákia lakossága megismerje a beszéd teljes szövegét, és maga alkosson róla véleményt. íme a beszéd teljes szövege: Az elmúlt öt évben jövedelmemnek a felét és időm jelentős részét szenteltem alapítványaimnak, amelyek immár huszonkét országra terjednek ki a volt szovjet birodalom területén, valamint kettő működik azon kívül: Dél-Afrikában és Haitin. Nem azért tettem így, mert különösképpen jótékony természetű ember lennék, hanem mert valami tényleg fontos dolog forgott kockán. A szovjet birodalom összeomlása történelmi esemény volt. Az, hogy milyen jellegű társadalmi szervezet lép a helyébe, sok évre meghatározza a világ sorsát. A kommunizmus megkísérelt egy világméretű, zárt társadalmat létrehozni. Mivel ez a próbálkozás megbukott, lehetőség nyílt egy világméretű, nyílt társadalom létrehozására. Az alkotás első pillanatai mindig a legfontosabbak: ekkor alakul ki a minta. Egyedülálló helyzetben voltam. Nemcsak hogy felismertem a pillanat jelentőségét, hanem megvoltak a megfelelő forrásaim is ahhoz, hogy megragadjam azt. Sok ember van, aki többet is képes áldozni, mint én a nyílt társadalom megteremtése érdekében, és sok olyan ember van, akinek a pénzügyi lehetőségei tágabbak; de senki más nem kapcsolta össze ezt a két dolgot. Mivel egyedi helyzetben voltam, egyedi felelősséget is éreztem. A célom az volt, hogy elősegítsem a kommunizmusból az általam - Kari Popper filozófustól kölcsönzött terminológiával élve - nyílt társadalomnak nevezett formáció felé való átmenetet. Nyílt társadalom alatt valami olyasmit értek, amilyenben mi Nyugat-Európában és Észak-Amerikában élünk. A legtöbb kommunista uralom alatt élő ember számára ez nagyon vonzó kilátás volt, így az ő törekvésüket támogattam, amikor a fenti cél elérését segítettem elő. Felismertem, hogy a nyílt társadalom egy sokkal előrehaladottabb és kifinomultabb társadalmi szervezet, mint a zárt társadalom, és az átmenethez az embereknek igenis szükségük van segítségre. Sajnos a Nyugat nyílt társadalmai nem osztották ezt az elképzelésemet. A forradalom hat éve alatt bebizonyosodott, hogy a kommunizmus összeomlása nyomán előállt történelmi lehetőséget elmulasztottuk. Az általánosítás veszélyes - végül is én huszonkét országról beszélek -, a kibontakozó mintát azonban már jól látni. Ez nem más, mint nacionalista ideológiák és magas üzleti érdekek keveréke - klasszikus recept a fasizmus és a nemzetiszocializmus számára. Ez nem áll azonban minden országra, és ahol érvényes, ott is minden országban más és más formát ölt. A legtöbb országban sem az ideológia, sem pedig az üzleti érdekek nem fejlődtek ki teljesen, és a vezetés szilárdan ül a nyeregben. Talán Milosevics tekinthető a legsikeresebbnek Jugoszláviában, de Tudjman sem csinálja rosszul Horvátországban, noha őt könnyebb lenne elmozdítani. Mečiar szilárdan beásta magát Szlovákiában mint az ország karizmatikus vezetője, de az üzleti érdekek még nem kristályosodtak ki, és nagy az esélye annak, hogy kemény harcok lesznek a privatizációs zsákmány felett. Más országokban - melyek között Oroszország a legfontosabb - az üzleti érdekek szilárdabb alapokon állnak, mint a vezetés vagy az ideológia. Az állam irányításában az „aki kapja, marja" elv érvényesül, és a végeredmény messze nem eldöntött. Egy dolog azonban bizonyos: aki meg akarja szerezni a nép támogatását, annak nacionalista, idegenellenes jelszavakat kell hangoztatnia, mivel az emberek kiábrándultak a Nyugatból, és dühösek rá. Más országokban - és ezek között első helyen szerepel Ukrajna - a minta még nem alakult ki, és jó esély van arra, hogy a dolgok más fordulatot vesznek, különösen, mivel a Nyugat, úgy tűnik, felébredt - a kommunizmus összeomlása óta először -, és valódi, jelentős segítséget nyújt. Korai lenne elsiratni a régiót - és én nem is készülök kivonulni onnan -, de nem korai megkérdezni, hogy mi romlott el: ez az a kérdés, amely egyre inkább gyötör. Nyilvánvaló, hogy rosszul ítéltem meg a Nyugat nyílt társadalmait. Azt gondoltam, hogy osztják azt a hitemet, hogy a nyílt társadalom a társadalmi szervezet kívánatos formája, és hogy készek némi áldozatra is annak megteremtése érdekében. A valóság azonban az, hogy a nyílt társadalmakban élő emberek nagy többsége nincs is tudatában annak, hogy nyílt társadalomban él, és bizonyosan nem tekinti ezt olyan célnak, amelynek érdekében érdemes áldozatokat hozni. Félrevezettek engem azok az emberek, akikkel Kelet- és Közép-Európá ban kapcsolatba kerültem. Lehet, hogy nem használták a nyílt és zárt társadalom kifejezéseket, de szenvedélyes odaadással viseltettek az ötlet iránt. Félrevezetett a történelem is, mert a Nyugat harcolt a nyílt társadalom értékeiért a második világháborúban, és a háború utáni időszakban kész volt áldozatokat hozni ezen értékek megszilárdításáért is. Az a mód, ahogyan Amerika Németországot és Japánt kezelte, olyan nagyszerű példaként szolgált, amelyről úgy gondoltam, hogy követésre méltó a kommunizmus összeomlását követő időszakban. Ebben a tekintetben azonban keserű kiábrándulásban volt részem. Úgy tűnik, mára a Nyugat elveszítette azokat az értékeket, amelyekért a múltban szilárdan kiállt. Sehol sem olyan nyilvánvaló ez, mint Bosznia esetében. Nem akarok belemenni egy Boszniáról folytatott értekezésbe, mivel az túl hosszúra nyúlna. Az egyetlen dolog, amire rá szeretnék mutatni, hogy Bosznia rávilágított a nyugati demokráciák egységének és politikai akaratának hiányára. Ez a végletekig meggyengítette az ENSZ-t, és kisebb mértékben a NATO-t is. Az eredmény az, hogy jelenleg nincsen semmiféle hatékony intézmény a világ békéjének és biztonságának fenntartására, éppen egy Teniszparti előtt a lett miniszterelnökkel olyan időszakban, amely növekvő káosz fenyegetésével terhes. A nemzeti diktatúrák sajátja, hogy konfliktusokat gerjesztenek annak érdekében, hogy a társadalmat az állam mellett mozgósítsák. Bosznia előtt - például amikor a jugoszlávok Dubrovnikot bombázták - aggódnunk kellett volna Kelet-Európa miatt; most azonban magunk miatt, a nyugati civilizáció jövője miatt kell aggódnunk. Mit is képviselünk mi? Nem hiszem, hogy ma már valaki is világos választ tudna adni erre a kérdésre. Amennyiben van általános nézet, akkor az az, hogy mindenkit a saját érdekei kell hogy irányítsanak. Ez igaz a gazdaságban, ahol a piaci mechanizmusnak kellene biztosítania a források legmegfelelőbb elosztását, és igaz a politikában, ahol a politikusoknak kellene képviselniük a választóik érdekeit, a globális érdekekre való tekintet nélkül, és még inkább igaz a nemzetközi kapcsolatokban. Az államoknak nincsenek elveik, nekik csak érdekeik vannak. Azok az államférfiak, akik nem ezt a meggyőződést vallják, nem bizonyulnak hozzáértőnek, és elveszíthetik választóik bizalmát. Én nem hiszek abban, hogy ez az értékrend alkalmas a civilizáció fenntartására. Valami hiányzik: a közös érdek koncepciója. Ilyen koncepció nélkül egyetlen társadalom sem maradhat egyben. Egyesek azzal érvelnek, és meglehetős szenvedéllyel - különösképpen az Egye sült Államokban -, hogy a magánérdek akadálytalan érvényesítése a közös érdekeket képviseli. Én azt vallom, hogy ez az érvelés hamis. A versenyt helyezi előtérbe az együttműködés rovására. Jelentős érdemei vannak a versenynek. Újító, jobbító energiákat szabadít fel, és ami ennél is fontosabb, a választás szabadságát biztosítja. Azonban a versenyt nem lehet fenntartani az együttműködés valamelyes értéke nélkül. Ha valamiféle szabályok és viselkedési mércék nem tartják kordában, akkor a verseny pusztítóvá válhat. Ez világosan látható a nemzetközi arénában, ahol nincsenek megfelelő szabályok és mértékek, de nem kevésbé igaz a belső viszonyok tekintetében sem. Az utóbbi öt év történetéből levonható tanulság valójában az, hogy a nyílt társadalom létrehozásához többre van szükség, mint az egyéni érdekek érvényesítésére. A zárt társadalom összeomlása nem hozza automatikusan magával a nyílt társadalmat. Többre van szükség a szabadsághoz, mint az elnyomás hiánya. Ha nem hiszik, nézzék meg, mi történik Oroszországban, nem is beszélve Jugoszláviáról. Nem, a nyílt társadalom sokkal összetettebb és kifinomultabb szervezeti forma. Valójában a legfőbb hátránya, hogy túlságosan absztrakt, és nem eléggé feltárt. Jobb lesz, ha megerőltetjük magunkat, hogy megértsük, mivel a civilizáció nem lehet meg nélküle. A mi civilizációnk nagyon fejlett, és méreteiben nemzetközivé vált. Hatalmas mértékben megnövelte a természeti környezetünk feletti uralmát. Ha a világ dolgainak megértése nem tart lépést az erőnk növekedésével, akkor soha nem látott katasztrófa veszélyébe kerülünk. Nem hiszem, hogy a legtöbb ember tisztában lenne azzal, hogy a nyílt társadalomról vallott felfogásunk azon a felismerésen alapszik, hogy eredendően tökéletlen az arról a világról alkotott képünk, amelyben élünk. Ezért van szükségünk egy olyan társadalmi szervezetre, amely lehetővé teszi a különféle nézeteket valló, különböző érdekű emberek számára a békés együttélést. Nagyjábanegészében sikerült is egy ilyen szervezetet létrehoznunk a nyugati demokráciákban, de a nemzetközi kapcsolatokban, sajnos, vannak még kívánnivalók. A nyugati demokráciáknak is megvannak a maguk belső hiányosságai. Azonban ha az ember leszámol azzal a ténnyel, hogy világfelfogásunk eredendően tökéletlen, akkor ez nem hat meglepetésként. Azonban a tökéletlen világfelfogásunk nagy előnye, hogy javítható. Ezért nem szabad elfogadni a hibáinkat anélkül, hogy erőfeszítést tennénk a kijavításukra. Sikerült azonosítanunk a nyugati demokráciák fő hibáját. Durván fogalmazva morális csődben vannak. Van-e kiút a csődből? Én azt hiszem, hogy van. Ki kell jelölnünk azokat a közös értékeket, ameA Time felvétele lyek összetartják a civilizációnkat. Hol taláthatjuk meg ezeket az értékeket, amikor a civilizációnk globális mértékű, és különböző kultúrákat foglal magába? Azt hiszem, hogy egyetlen megoldás van. El kell ismernünk a nyílt társadalom koncepcióját, amely lehetővé teszi a különféle nézetű és érdekű emberek számára, hogy békésen együtt éljenek, mivel ez a közös érdekük, amelynek elsőbbséget kell élveznie a szűk egyéni érdekek előtt. Kérem, vegyék figyelembe, hogy a nyílt társadalom nem zárja ki az egyéni érdekek érvényesítését; ellenkezőleg, a tökéletes tudás hiányában leghelyesebb az egyénre hagyni érdekei meghatározását, és leghelyesebb a piaci mechanizmusokra hagyni azon érdekek kibékítését. A tökéletes tudás hiányában azonban nem bízható teljesen az egyénre a közös érdekek védelme. Szükség van intézményekre, amelyek az egyén felett elsőbbséget élveznek. Lehet, hogy ezeknek az intézményeknek megvannak a maguk hibái, azonban ha egy nyílt társadalomban működnek, akkor ezt a tényt azok az alkotmányukban is elismerik, és állandó megújuló erőfeszítéseket tesznek a hiányosságok korrigálására. Ez az, ami a nyílt társadalmat olyan árnyalt és kifinomult koncepcióvá teszi. Képesek vagyunk-e megérteni ezt és követendő célként kitűzni? Lehet-e értékeink alapja az a felismerés, hogy esetleg tévedünk? Az érték olyasvalami, amiről úgy hisszük, hogy helyes. Vajon fenntarthatunk-e olyan nézeteket, amelyek hibásak lehetnek? Csakis akkor, ha pozitív értelmet nyer számunkra az a felismerés, hogy tévedhetünk is. Ez az intellektuális akadály, amelyet le kell küzdenünk. A nyílt társadalom kifinomult, elvont fogalom. Hogyan is vehetné fel a versenyt olyan egyszerűbb, konkrétabb fogalmakkal, mint „a családom", „a törzsem", „az én hazám, Lehet, hogy az emberek hajlanď halni a királyért és a hazáért,I hajlandók-e meghalni a nyílt t mért? Bosznia példájáról ítélve, valóan nem. Azonban igazságtal niát felhozni ebben a kontextu vei Boszniában a dolgok sohaser igazán világosan körülhatárolva, A világnak égető szüksége vi elvekre, amelyek az államok az államokon belüli kapcsolat nyitják. Az a megállapítás, ho| moknak csak érdekeik vannal veik, nyilvánvalóan nem alkali elv. Azt hiszem, a nyílt társad; jobb útmutató lehet. Hogyan li ban ezt olyan szabályokra és nyekre lefordítani, amelyek mf világ békéjét? Ez fogas kérdés, mélyült vizsgálatot igényel. Egye is tudom megválaszolni; együtt! keresnünk rá a választ. Minden tehetek, az, hogy meggyőzöm ä ról, hogy azok az intézmények,, re eddig támaszkodtunk - az NATO és talán még až Európaii alkalmatlanok a béke megőrzés A szovjet birodalom bukása lárd világrendben éltünk. Az ara ban felbomlott, és a helyén m alakult ki egy új rend. A rend lis növekvő zűrzavarnak nézünk nemzeti diktatúrák hajlamosa* tusok kirobbantására annak ént hogy a társadalmat felsorakozta állam mögött. Hogyan tudjuk a kéjét és rendjét megőrizni, ami csak nincs is igényünk a viláj iránt? A szabad világot egykora nista fenyegetés tartotta összi hogy eltűnt a Gonosz Birodalma féle pozitív eszmére van szút hogy összetartson minket. A ny dalom lehetne ez az eszme. Kés * dolkozzanak el ezen. 1 8l ÚJSZ

Ó DOKUMENTU

M 1995. SOROS GYÖRGY ELŐADÁSA A CRANS MONTANA-I FÓRUMON. AZ ÁTALAKULÁSÉRT DÍJ ÁTVÉTELEKOR Soros György 1930. augusztus 12-én született. Apja Budapesti ügyvéd. Családjával átvészelte a zsidóüldözés vészkorszakának Magyarországot 1947-ben hagyták el. Először Nagy-Britanniában él, ben a londoni közgazdasági egyetemen szerez diplomát. Pár évvel h költözik át az Egyesült Államokba, s egy neves tőzsdecégnél kezd do Első befektetési tanácsadó vállalkozását a hatvanas években n Holland-Antillákon jegyeztette be. Világhírűvé vált cége a Qui Investment Fund. Üzleti tevékenysége mellett mind több figyelmet fordít alapítván Jelenleg már a világ 24 országában létesült helyi Soros-alapítván) Afrikától Ázsiáig, de tevékenységének fókusza továbbra is Kelet-ésl Európa-. Az általa támogatott budapesti Közép-európai Egyetemre (C! országból járnak diákok. Nyugat-Európában két helyen, Párizstl Londonban tart fenn irodát szervezési célokra. Tavaly megvásái Szabad Európa Rádió és a Szabadság Rádió archívumát az am kormánytól: a gyűjtemény anyaga Prágába és Budapestre került.