Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)
1995-07-11 / 159. szám, kedd
1 4 \ ÚJ SZÓ KÜLFÖLD 1995. július RAKETAHORDOZORA FAJT A FOGA A japán szekta a hatalomra tört Az ÁUM Sinrikjo szekta Proton típusú orosz rakétahordozót akart beszerezni fegyvervásárlásai során. Egyelőre nem tudni, hogy miért lett volna szüksége a szektának egy olyan rakétára, amelynek segítségével műholdakat lehet föld körüli pályára állítani - jelentette azAFP tegnap a Kyodo japán hírügynökségre hivatkozva A Kyodo rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy Hajakava Kijohide, a szekta „építésügyi minisztere" volt megbízva a vásárlás lebonyolításával. A 45 esztendős Hajakava 1992 márciusa és 1995 márciusa között mintegy húsz alkalommal járt Oroszországban, ahol tárgyalt egy nagy teherszállító helikopter vásárlásáról is, és katonai típusú gyakorlatozásokat szervezett a szektatagok számára. A helikoptert megtalálták a szekta egyik épületében. MTI-hír A Mainicsi Simbun nevű napilap szerint a rendőrség a szekta több mint húsz tagját készül kihallgatni fegyverkészítés ügyében, miután néhány nappal ezelőtt a Vatarasegava folyón egy víztárolóból több mint ezer darab, AK-47-es géppisztolyhoz való alkatrészt halásztak ki. A rendőrség egyre erősödő feltételezése szerint a szekta vezetői arra készültek, hogy novemberben kiterjedt támadásokat indítanak mérges gáz és hagyományos fegyverek bevetésével Tokióban a hatalom megszerzése céljából. Egy szektatag vallomása alapján Tokiótól északra, Tocsigi kormányzóságban egy erdőben elrejtve nagy mennyiségű, szarin gáz előállítására alkalmas vegyi anyagot talált meg a rendőrség. A japán fővárostól délnyugatra, Jamanasi kormányzóságban átkutatták az AUM létesítményeit, majd pedig az AUM nyolc körözött vezetője közül kettőt letartóztattak. NARKÓS TELEFONALO Clintont fenyegette Telefonon fenyegették meg Clinton amerikai elnököt, hogy „egyik fülétől a másikig felhasítják." A telefonáló, egy bizonyos Barry Douglas Oliver valószínűleg kábítószeres állapotban követte el meggondolatlan cselekedetét: az elnök ilyesfajta megfenyegetése eleve büntetendő. Mint az NBC tévéállomás helyi, washingtoni adója, a WRC-TV beszámolt róla, Barry Douglas Oliver arra hivatkozott, hogy elszámolnivalója van az elnökkel. Rögtön értesítették az elnök védelmét ellátó különleges szolgálatot, kiderítették a hívó fél számát, majd a biztonságiak kiszálltak a helyszínre. Az épületben, annak is a tetején kisebb marihuána-ültetvényre bukkantak, s a telefonáló is „kicsit feldobott állapotban volt" amikor felemelte a telefonkagylót - közölték a biztonságiak. ZSIRINOVSZKIJ NEM BÓVLI Egy perc 1000 dollár MTI-hír A választások közeledtével magasba szökött Vlagyimir Zsirinovszklj árfolyama. Jelen esetben nem az orosz szélsőjobb vezérének politikai népszerűségéről van szó, amely a közvéleménykutatások szerint éppenhogy csökken, hanem a vele való interjukészítés jogáért követelt taksa megugrásáról. A magát liberális demokratának nevező szésőjobboldali párt vezére több mint ezer dollárt követel a vele készítendőtévéinterjúk egyetlen percéért. Sajtófőnöke állítása szerint interjúigényből nincs hiány és a magas taksa sem riasztó, elvégre „Vlagyimir Volfovics nem bóvli". Zsirinovszkij az 1993— s választások után egy három perces interjúért még megelégedett 100 dollárral is, amely állítólag a pártkasszába vándorolt. Sugárzó mauzóleum MTI-hír /T moszkvai Vörös téren álló Lenin-mauzóleumban az átlagosnál magasabb a radioaktív sugárzás szintje, de az nem egészségkárosító, mint ahogy egyes moszkvai lapok állították a napokban. Ez derült ki orosz szakemberek tegnapi közléséből. Az orosz meteorológiai szolgálat azután mérte meg a háttérsugárzást az októberi forradalom vezérének mumifikált holttestét közszemlére tevő intézményben, hogy moszkvai lapok megírták: a titkos eredetű erős sugárzás miatt egészségkárosodás kockázatával jár egy mauzóieumlátogatás. A lapok a normális háttérsugárzás többszázszorosáról - 6-700 mikroröntgenről - tudtak óránként. A mérések azonban ezt nem igazolták. Összesen húsz helyen kapcsolták be a szakemberek a dozimétert, de a legmagasabb érték sem haladta meg a 2325 mikroröntgent, ami semmiféle veszélyt nem jelent az egészségre. Az átlagosnál kétszer magasabb sugárzás magyarázata, hogy a falakat borító gránit erősebben sugároz. A mauzóleum és Lenin földi maradványainak sorsa az utóbbi években időről időre vitákat vált ki. Többször is felröppent a hír Moszkvában, hogy bezárják a mauzóleumot és eltemetik Lenin holttestét, ezt azonban az orosz kommunisták élesen ellenzik. A néhai SZKP egyik utódpártja, az Össz-szövetségi Bolsevik Kommunista Párt éppen a hét végén tiltakozott amiatt, hogy értesüléseik szerint július közepére tervezik Lenin „kiiakoltatás át". Kifogásolják a mauzóleum bezárásának tervét az azt működető, a világon egyedülálló kutatóintézet munkatársai is. Az intézet költségvetési támogatását alaposan megkurtították az utóbbi években. Korábban a szovjet mumifikátorok konzerválták többek között a néhai bolgár kommunista vezér, Georgi Dimitrov holttestét és Ho Si Minh vietnami vezető holttestét is, legutóbb Kim Ir Szén észak-koreai vezér földi maradványait tartósították. A kommunizmus és a vezérek jobb létre szenderülésévei egyre fogynak a moszkvai intézet megrendelései. Az intézetet megérintette az idők szele, s ma már vállalkozással is foglalkoznak a hetente kétszer Lenint „karbantartó" mumifikátorok. Jó pénzért „házhoz mennek" és magánmegrendelőknek is vállalnak bérbalzsamozást illetve házi mauzóleum létesítést, illetve fenntartást. Még mindig Mohi A franciák után immár a németek is kiszálltak a Mohi üzletből. A Bayernwerk illetékesei nem részletezték, miért, de úgy tudni, kötötték az ebet a karóhoz, hogy csak akkor maradnak, ha a mohi atomerőmű megépülése után bezárják az ugyancsak elavult Jaslovské Bohunice-it. Szlovák részről ezt hivatalosan senki sem merte megígérni, a bajorok vélhetően ezért felmondták a korábban már részleteiben kidolgozott együttműködést. Pozsonyban esetleg eleve nem is akartak erre ígéretet tenni, mert így sejthették, hogy a Bayernwerk önszántából odébbáll. Ezzel két legyet is ütöttek egycsapásra: egyrészt nem a szlovák kabinet valamelyik illetékesének kellett vállalnia a kellemetlen feladatot, hogy közölje, mégsem tartanak igényt a bajorok részvételére, másrészt pedig szélesre tárultak az ajtók az orosz fél előtt. A jelenlegi képlet szerint teháta nyugati bankok és a cégek kiszorulnának Mohiból, s a szocialista korszakból ránkmaradt építkezés kizárólag szlovák-orosz-cseh vállalkozásban épülne meg. Félő azonban, hogy a biztonságos üzemelés szempontjai ezentúl háttérbe szorulnak, hiszen a cseh-orosz projekt 30 százalékkal alacsonyabb költségekkel számolt, s tartani lehet attól, hogy épp a biztonsági intézkedéseken spórolnak. A környezet tisztaságáért aggódok szemszögéből azonban némi biztató is történt a napokban: nevezetesen Vladimír Mečiar a múlt heti osztrák-magyar-szlovák kormányfői találkozón nem zárkózott már el olyan mereven az alternatív megoldástól, s melegen tartja a korábbi osztrák javaslatot, amelynek értelmében Bécs 500 millió schillinget adna, ha Mohit átépítenék gázüzerpelésű erőművé. Osztrák részről ezt máris megkönnyebbüléssel vették tudomásul, s a környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy javaslataik termőtalajba hulltak. Határtalan optimizmusra azonban mégsincs ok, hiszen a szlovák kormányfő rögvest azt is nyilatkozta, hogy a mohi atomprogramot mindenképpen befejezik. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Mohi kapcsán a Meóiar-kormány két kő között őrlődik: szeretné, ha a jó haszonnal kecsegtető tervet a kebelbarátainak számító oroszokkal ütné nyélbe, másfelől viszont, nyilván nem akarná, ha egy kétes biztonsággal megépített atommonstrum esetleg keresztezné az Európai Unió felé igyekvő Szlovákia kétezerre remélt teljes jogú tagságát. Az Unió ugyanis nem szívesen bocsát be kapuján olyan új tagországot, amely időzített bombaként ketyegő atomerőművet üzemeltet. Ennek a fele sem tréfa, hiszen az Európa Parlament tavasszal már elfogadott egy határozatot amelyben a képviselők a fenti értelemben foglaltak állást. Pozsonynak, ha tetszik, ha nem, ezt is figyelembe kell vennie, s talán éppen emiatt mintha a korábbi elszántság elszállt volna és a habozás lépett a helyébe. Gyors döntést Mečiar most sem ígért, sőt, szerinte hetekbe telik, amíg végleges A-t, vagy B-t mondanak. Ez a ráéremség azonban meglepő, hiszen Juraj Schenk külügyminiszter tavasszal azt nyilatkozta, a végleges verdikt Mohi ügyében mindenképpen megszületik azelőtt, hogy Szlovákia benyújtja az EU-nak tagsági kérelmét. Ez jó két hete megtörtént, de a Mohi hogyan továbbra még mindig várni kell... P.VONYIK ERZSÉBET Kitűnő üzleti lehetőség. Forgalmazókat keresünk pénztárgépek terjesztésére. Tel./fax: 361-2154241 Kisvállalat ambiciózus, energii menedzsert keres könyvelési, adminisztrációs | vagy üzletkötői ismeretekkel. Feltétel: q magy ar és a szlovi nyelv ismerete. Tel.: 07/28 38 81 A nyárasdi mezőgazdasági szövetkezet állandó átvevőknek eladásra kínál (gerbt és szei zeptem elseje Bővebb felvilágosít® a 0709/952 184-es telefonszámon. Hirdetésfelvétel nagánszemélyekti tel: 07/210 4478 Miniszterek találkozója Izrael, Egyiptom és Tunézia külügyminisztere csütörtökön Bécsben az EBESZ trojkájával találka zik. A találkozóra Kovács László, az EBESZ Állandó Tanácsának soros elnöke a szervezet földközitengeri munkabizottságának programja keretében hívta meg az érintetteket. Az EBESZ-trojka tagja Magyarország, Jugoszlávia és Svájc. MTI APRÓHIRDETÉS SCP Eszak-szlovákiai Cellulóz- és Papírgyár Rózsahegy Azonnali átvételre kínál: - ofszetkartont 160-250 g/m 2 - fehér csomagolópapírt 90-140 g/m 2 Előnyös árak!!! Kapcsolatfelvétel: Bystrická ccsta 13, Ružomberok 034 17, (intézi: Líšková) Telefon: (0848) 322 223, 322 351, fax: (0848) 327 701 ÉW mmm 1995. július 11-én ünnepli 80. születésnapját özv. DUDÁS KÁLMÁNNÉ Párkányban. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, sok erőt, jó egészséget kívánnak: fia, menye, lányai, vejei, unokái és dédunokái. V-2200 Fájó szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, ismerősnek, barátnak, munkatársnak, szomszédnak, a falu lakosságának és szervezeteinek, a polgármestereknek és mindazoknak, akik 1995. július 10-én elkísérték örök pihenőjére, utolsó útjára a felsőszeli temetőbe a számunkra örökké felejthetetlen férjet, édesapát, apóst, nagyapát, testvért, SZABÓ GYŐZŐ polgármestert, akit a könyörtelen halál kegyetlen hirtelenséggel, búcsúszó nélkül, 55 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok virágot, koszorút és az őszinte részvétnyilvánításokat. A gyászoló család v-2198 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET VÁSÁROLUNK MAGAS NAPI ÁRON, azonnal készpénzzel fizetünk. Procent Hungária Értékpapír Rt. Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 44. Tel.: 0036/96-317-518, 116-os mellék. VS-154 • Eladó különböző fajta őszi karfiol- és káposzta palánta (holland), július 17-től. Zongor V., Blatná na Ostrove 141 V-2099 • A vásárúti szigeti csirkefarm eladásra kínál levágásra való csirkéket. Árusítás 7-től 19 óráig, amíg a készlet tart. Tel.: 0709/951281. V-2113 • Eladók berni pásztorkölykök kitűnő szülőktől. Tel.: 0709/ 91164. V-2114 • Napi árfolyamon értékesítjük cseh részvényeit. Tel.: 0709/ 92 83 26,92 33 36,07/25 47 48. V-2126 • Eladó 26 áras telken új családi ház Dunaszerdahelytől 5 kmre. Tel.: 0709/51 32 40. V-2144 • Eladó régebbi típusú három és fél szobás családi ház Komárom körzetében (központi fűtés, garázs, melléképület, kert). Érdeklődni 17-től 22 óráig lehet a 0819/923 82-es telefonszámon. V-2164 • Eladó 500 db tégla 6,50 korona/db, 1 db hármasablak, gömbölyű vas (konstrukciónak), pléhek, vasajtó, valamint 400 I bor, 20 korona/l. Jelige: Pozsony. V-2175 • Autóablakok kőfelcsapódás okozta sérüléseinek javítása. Tel.: 0709/92 26 38. V-2076 HIRDETÉSEK © ÚJ SZÓ