Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-07 / 156. szám, péntek

6 j ÚJ SZÓ PUBLICISZTIKA 1995. július 7. Vízválasztó Gombaszög FULEKI MAGYAR GIMNÁZIUM Tudom: a hagyomány kötelez. A négy évtizeden át Gombaszögért nagyon sokat tevő emberek öröksége, azoknak a szorgalma és nagy szíve, akik ápolták, továbbadták azt a nemzetinépművészeti kincset, amit kis közösségeikben tanultak, az őseiktől kaptak. Mégis, a kerek 40. alkalommal rendezett gombaszögi országos kulturális ünnepély után azt hiszem: ez volt az utolsó Gombaszög. Ilyen formában. Ilyen megközelítéssel. J Jó ideje, de legalábbis évtizedünk elejétől megérett a helyzet, hogy ez a rendezvény is új köntösben jelenjen meg. Am a Csemadok nehézkessége,' a téma lekezelése miatt mindabból, ami kor szerűbb forma felé vihette volna Gombaszögöt, nem lett semmi. Különböző okok miatt végig nem vitt, tovább nem gondolt próbálkozások voltak, melyek a gyakori rögtönzések forgatagában sorra elhalványultak, semmivé váltak. Igen, gazdálkodni - Gombaszög esetében is, mert megérett arra is az idő, hogy a Csemadokunk akár Gombaszögben is fokozottabb anyagi haszonnal dolgozzon. (Igaz többé-kevésbé így volt ez eddig is - aminek a szervezet gazdasági vezetői a megmondhatói, ám hogy ebből helyi szervező, munkás nem, vagy igencsak igazságtalanul részesedett, az a csődhöz vezető út.) Mert a mára fogalommá váló Gombaszög a rendszerváltást követően valahol ugyanolyan teher lett a Csemadok számára, mint amilyen a Csemadoknak lett önmaga rendszere, korábbról maradt gondolkodásmódja. A gombaszögi rendezvény ugyanis egy ugyanolyan monstre vállalkozás, mint maga a Csemadok. A megváltozott kor és körülmények hatására ezen kellett volna változtatni. Nem vették, vagy nem akarták - immár az új időszámítás szerint is fél évtizede - a Csemadok felelős vezetői észrevenni, hogy nem lehet, nem szabad mindent Pozsonyból csinálni. Az új tulajdonviszonyok, önkormányzati rendszerek megjelenésével az embereknek elegük lett a központi dirigizmusból. A hozzájuk közelin, a sajátjukon már másképpen szándékoztak gazdálkodni. Gombaszög név bizony egészen másként jelent meg az elmúlt években, mint ahogyan megjelenhetett volna. fMeggyőződésem, hogy ez a név évtizedek alatt annyira ismert lett, hogy komoly értéke van, ma is jól eladható. ' így aztán alig csodálkozhatunk azon, hogy 1995-ben a gombaszögi rendezvény szervezői ugyanazon bosszankodnak, s ugyanúgy tovább él a helyiek és a pozsonyi vezetés közötti ellentét. Persze fogalmazhatnék finomabban is, és mondhatnám, hogy alapjaiban tisztázatlanok a kompetenciák szervezők és szervezők között.(Mondhatnám, hogy a rendezvénynek nincs gazdája, mert se nem pozsonyi, se nem rozsnyói - esetleg szalóci.jha éppen egy hangfalat kell tovább tenni. Ebből adódóan azután a felszínen mutatkozó igyekvés ellenére is a háttérben egy igencsak csikorgó gépezet próbál összetartani valamit egy látszólagos egység érdekében. Tisztában vagyok vele, hogy a nemzeti kultúra ellenes, önkényuralmi eszközökkel élő államhatalom anyagiakat elvonó gyakorlata komolyan sújtja a Csemadokot s annak rendezvényeit. Ám ez a jelen. Mert megint ott tartunk, hogy az elmúlt szabadabb 3-4 évben elmulasztottunk valamit a Csemadok, Gombaszög terén (is). Mert ebben az időben bizony nem csak beruházható, jövőt jobban megalapozó koronához jutott jócskán az itteni magyarság. Persze ezt folytatva eljuthatnék oda is, hogy a korábbi évek, évtizedek Csemadok-vezetőinek annyira sem tellett, hogy az évente egyszer kirakatba kerülő Gombaszögön tisztességes ülő- és illemhelyeket építsenek az odalátogatóknak. Az utóbbi időben - amire szerény emlékezetem kiterjed - a pozsonyi vezetés háta közepe nem kívánta Gombaszögöt. Az elmúlt két évben a helyzet annyiban vált árnyaltabbá, hogy amikor a szervezetnek sikerült létrehozni egy keleti központi titkári státust, akkor e tisztség viselőjének - a helyi fanatikusok mellett - a nyakába lehetett varrni Gombaszögöt. Ez bizony, akárhogy nézzük is, egy tyúklépés volt előre. De szóljunk az idei kétnapos program - idén is szembeötlő műsorszerkezeti melléfogásairól. Mert hogyan minősíthető az, ha a szombati százkoronás belépőkre akarják behozni a rockzenét szerető fiatalt és az esti néptáncra, cigányzenére kíváncsi középkorút s annáljdősebbet. Ez a kettő ilyen napi jegyárnál ugyanis nem fér meg egymás mellett. Mint ahogy azt az idei szombat is bizonyította, amikor a már szikra nélküli két legendás magyarországi rockcsapat 4-5 ezres fiatal közönsége után a csodálatos Állami Népi Együttes és Berki László cigányzenekara fellépését úgy kétháromszáz ember, ha látta. | Mindebből számomra ismét csak az következik, hogy ne csinálja Gombaszögöt az, aki azt nem szereti. Akinek térkép a gömöritáj.Aki nem jajdul fel, amikor a színpad felé menet elmegy a hámor mellett, s azon egy újabb beszakadt gerendát lát, mert emlékszik, hogy Makovecz úrral mily csodás táncházat álmodtak ide, s felérve a színpad környékére első útja nem a nézőtérre, öltözőbe, színpadra vezet, rendbe-e minden, hanem a stáb büféjébe, és hazafelé menet nem fordul vissza egy pár görbe lábú székért, hogy megmentse, hanem az elnöki fogadás finomságaiból lakmározik. Hát így ne! AMBRUS FERENC Diákszolidaritás a leváltott igazgató mellett Mint arról a tanév utolsó napjaiban beszámoltunk, a besztercebányai II. számú tanügyi hivatal leváltotta Balogh Barnabásnét, a füleki gimnázium igazgatóját, és helyébe egy óraadó tanárt, Ľubomír Longauert nevezte ki. A hír hallatán az iskola magyar diákjai a szülők és a pedagógusok tudta nélkül szervezkedtek: megtagadták a bizonyítvány átvételét, az épületre kitették a fekete lobogót, nyilatkozatot írattak alá az új igazgatóval... A tiltakozási akció néhány diák szervezőjével beszélgettünk. • Ki közölte veletek az igazgató leváltásáról szóló hírt? - Délelőtt bejött az osztályfőnök, elmondta, mi történt, és kiment. Az egész osztály megdöbbent, váratlanul ért bennünket az osztályfőnök bejelentése. A síri csöndben valaki megszólalt: "Gyerekek, tenni kéne valamit.« Egymás után hangzottak el a javaslatok: énekeljük el a magyar himnuszt, tegyük ki a fekete zászlót, szóljunk a többi osztálynak is... Délutánra egy titkos megbeszélést szerveztünk, amelyre minden osztályból meghívtunk két-három diákot. A megbeszélésen eldöntöttük, hogy amíg nem beszéltünk az új igazgatóval, addig nem fogadjuk el a bizonyítványt. • Miért nem fogadjátok el? - Ha átvesszük a bizonyítványt, lezárhatják a tanévet, és szeptembertől ki tudja, mi vár ránk. Szerettünk volna egy biztosítékot kapni az új igazgatótól, hogy a magyarországi kapcsolátokat nem bontja fel, továbbá a kulturális életet megengedi az iskolában, és hasonlókat. Nyilatkozatot fogalmaztunk meg, azt írásban rögzítettük, mert a szó elszáll, az ígéret elfelejtődik, és mi hoppon maradhatunk. A javaslattal minden osztályban egyetértettek. • Az iskolában több a lány, mint a fiú. Ebből kifolyólag nem voltak esetleg véleménykülönbségek? - Egyáltalán. A lányok kezdeményezőbbek voltak, nagyobb részben tőlük származtak az ötletek. • Másnap minden úgy sikerült, ahogy előző nap elterveztétek? - Nem. Az új igazgató a 9 órai megbeszélésre nem jött el, s mi úgy terveztük, hogy akkor beszélünk vele. Megvártuk a 10 órát, ugyanis úgy tudtuk, hogy akkor kell őt bemutatni. Ekkor sem jött fel az iskolába. Közben a gimnázium előtt teljesen spontán módon gyülekezni kezdtek a diákok. Jókora tömeg verődött össze, lementünk hozzájuk, és elhatároztuk, hogy megkeressük az új igazgatót. Száznál többen indultunk el a gépipari szaktanintézetbe, ahol Longauer úr tanít. Megkérdeztük, hol találjuk a fizikatanárt, de már ott kezdődött a „ködösítés". Különböző helyekre küldöztek bennünket, amíg végül a kollégiumban (állandó lakhelye Besztercebánya, egyedül élő, és a kollégiumban kapott szobát - a szerző megj.) megtaláltuk a 312-es szobát. Bekopogtunk, de nem tartózkodott a szobában, szerencsénkre éppen szembejött velünk a folyosón. Megkértük, jöjjön fel velünk a gimnáziumba, mert szeretnénk vele elbeszélgetni. Nem volt hajlandó, mondván, még nem ő az igazgató, nincs miről tárgyalnia velünk. Erre közöltük, hogy nem vettük át a bizonyítványt, és addig, amíg nem tárgyal velünk érdemlegesen, nem is leszünk hajlandóak elfogadni a bizonyítványt. Bementünk a szaktanintézet ebédlőjébe, ahol számos kérdést tettünk fel neki. Elmondta, hogy szerinte kevés az a kapcsolat, amelyet eddig engedélyeztek nekünk a különböző magyarországi partneriskolákkal, hogy erőszakkal nem vezeti be az alternatív oktatást. A beszélgetést hangszalagra rögzítettük, bárki meghallgathatja, bizony az új igazgató sok esetben a levegőbe beszélt. Kétségtelen, hogy nagyon meglepődött, kezdetben azt sem tudta, mit mondjon. Végül is aláírta a nyilatkozatot, amelyben kötelezi magát, hogy a pontokban névlegesen felsoroltjogainkat nem csorbítja. • A tanév lezárult, ti vakációztok. Hogyan tovább? - Egy úgynevezett stáb alakult, amely a szünidőben is figyeli a gimnáziumi történéseket. • Nem féltetek, nem féltek, hogy az akciónak lesznek esetleg következményei? - Az összes diákot nem csaphatják ki, és mi most nagyon egységesek vagyunk. FARKAS OTTÓ A szerző felvétele ELTŰNT EGY KÉTGYERMEKES CSALADANYA Mama, hol vagy? Június 13-át mutatott a naptár. Hromadáné Puss Jolán 33 éves kétgyermekes családanya elkészítette munkába induló férje tízóraiját, majd 7 és 11 éves fiai reggelijét. Míg a gyermekek elindultak az iskolába, beszélgetett velük, aztán úgy, mint máskor, útravalóul megcsókolta őket. Rendbe tette a konyhát, majd csallóközcsütörtöki házából elindult Pozsonyba. Orvoshoz ment, új idegcsillapítóért, mert az addig használt nem tett jót a gyomrának. Vereknyén leszállt a távolsági autóbuszról, és azóta nyoma veszett. - A feleségem korábban kitanult elárusítónőként dolgozott, azonban a munkahelye megszűnt, így takarítónői állást vállalt a pozsonyi Slovnaňban. Tavaly októberben rosszul lett, ezt követően a dunaszerdahelyi kórház neurológiai osztályán kezelték. Hazatérte után tulajdonképpen nem érezte magát rosszul, igaz, gyakran fáradtságra panaszkodott - mondta a kétségbeesett férj, majd fényképalbumot mutatott. - Tizenegy éve házasodtunk össze, rendesen éltünk. Nem mondom, hogy néha nem zőrdültünk össze, de nagy veszekedéseket nem rendeztünk. A szüleinek a házában élünk, nemrég fogtunk bele az átépítésébe. A feleségem nagyon örült annak, hogy végre a fiúknak külön szobájuk lesz. - A húgom - váltotta fel sógorát Jolán asszony bátyja - a feleségemnek mesélte, hogyan akarja berendezni az új szobát. Hétfőn, eltűnése előtt egy nappal beszéltem vele, olyan volt, mint máskor. A beszéde, gondolatmenete érthető, világos volt. Aztán ismét a férj vette át a szót. - Amióta a feleségem eltűnt, megpróbálom visszaidézni a kedd reggelt. Felidézem a hangját, a nézését. Váltottunk néhány szót, megkérdezte, hazamegyek-e ebédelni. Ma úgy tűnik, mintha fátyolos lett volna a szeme... A letört férfiak elmondták, hogy amikor este értesültek Jolán eltűnéséről, nyomozni kezdtek utána. Telefonáltak a kórházak felvételi osztályaira, keresték férjezett és lánykori neve alatt, ismertették születési adatait, de hasztalan. Megpróbáltak érdeklődni arról is, vajon nem szállítottak-e a kórházba iratok nélküli sebesültet. Nem jártak sikerrel. A somorjai rendőrségen pontos személyleírást és fényképet adtak a 70359-es azonosítási számú rendőrnek. - Másnap reggel meglátogattuk húgom kezelőorvosát, akitől megtudtuk, hogy kedden nem jelent meg az ellenőrzésen. Tudakoltuk, nem tudná-e megmondani, ki járt nála a húgomhoz hasonló diagnózissal. Az orvosi titoktartásra hivatkozva nem mondott neveket, így nem tudjuk, Jolánnak esetleg volt-e depressziós vagy lelki beteg ismerőse. Szerencsére a munkatársnői nagyobb megértést tanúsítottak, név- és címjegyzéket kaptunk mindazokról, akik kapcsolatban voltak vele. Hiába kerestük fel őket, nem tudtak hollétéről. Annyit tudunk csak, hogy Vereknyén leszállt a buszról... A család azt remélte, hogy a rendőrségi bejelentést követően felhívás jelenik meg a napilapokban, a tévében. Három hét elteltével tapasztalniuk kellett, hogy a keresés üteme túl lassú, s talán ezért is sikertelen. - Úgy tűnik, mintha senkinek nem fűződne érdeke ahhoz, hogy kiderüljön a kétgyermekes, példás családanya holléte. Csak nem tűnhet el valaki nyomtalanul? - fakadt ki a férj. A szülőket is megviselte lányuk rejtélyes eltűnése. Mivel a rendőrség hallgat, a családi nyomozás pedig sikertelen, annak ellenére, hogy rettegve, de végigjárták a Kis-Duna partját is, jósnőhöz fordultak. - Szerinte a húgom él, de súlyos emlékezetkihagyása van. Állítólag egy lakásban, egy ugyancsak lelki zavarokkal küszködő nőnéI tartózkodik. Hogy hol, azt megmondani nem tudta. Tudom, hogy nevetségesnek tűnik, de mi ebbe kapaszkodunk. Ez ad erőt elviselni a csapást, ebből merítünk erőt a további kutatáshoz. • A gyerekek hogyan viselik édesanyjuk hiányát? Hromada Zoltán könnyeit nyelve, nehezen válaszolt. - A feleségem nagyon szerette a fiúkat, ők is ragaszkodtak hozzá. Látszik rajtuk, nem értik, miként lehet, hogy a mama elment, de nem jött vissza. Persze gyerekek még... A szüleim, a sógorék is sokat segítenek, megpróbálják felvidítani őket. A rendőrség a mai napig nem tudatta a családdal, hol tart a nyomozás. Ha Hromadáné Puss Jolán valóban él, s lelki betegsége esetleg elmélyült, aligha valószínű, hogy három hete valakinek a lakásában tartózkodik, hogy ki nem mozdult onnan. Éppen ezért aki látta volna, vagy , tud holléte felől, legyen a rendőrség, a szülők, a testvérek, a férj, de főleg a gyerekek segítségére. A fiúk hazavárják édesanyjukat! PÉTERFI SZONYA