Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)
1995-07-01 / 152. szám, szombat
1995. július 1 . ÉRDEKESSÉ G ÚJSZ Ó jjj HASSELHOFF MAMA ÉS A MOSOLYALBUM A hús fáraszt, a cukor éhessé tesz replőjének 64 éves édesanyja szerint David mindig is udvarias, félénk fiatalember volt, sohasem nőfaló, s még az sem ment neki könnyen, hogy elfogadja: időnként meg kell mutatnia izmos felsőtestét a kameráknak. A Hasselhoff fiú pillanatnyilag 46 éves, ám nem zavarja, hogy a mama még mindig gyereknek tekinti: „Egyszer vettünk Davidnek és nővérének, Joyce-nak három fehér egeret, ám közülük az egyik valahogy e/veszett az autóban, és nem is találtuk meg. Később volt egy alligátorkölykük, amellyel együtt játszottak a fürdőkádban" - emlékezik Dolores azokra az időkre, amikor Dávidról még csak sejteni sem lehetett, hogy világsztár lesz. Az lett... (mn) A csodaautó sofőrjeként lett sztár A vasárnapi ebéd a legtöbb családban elképzelhetetlen hús nélkül. Gyakran tapasztalható, hogy a kiadós étkezés elfáraszt, pedig az evés igazán -nem nevezhető nehéz fizikai munkának. Jő lenne lepihenni röpke fél órára, kipihenni a kiadós ebédet. A fáradtság oka részben a hús, de minden fehérjegazdag táplálék is hasonló hatást vált ki, ugyanis ez az egyetlen tápanyag, amely már a gyomorban megemésztődik. A hús és a zsír együtt nagyon megterheli a gyomrot, az emésztés munkája sok vért von el a fejből és a végtagokból. A kellemetlen utóhatást megszünteti az édesség vagy desszert. De csak módjával! Nagyobb mennyiségű cukor, csokoládé fogyasztása után ugyanis a vércukorszint megemelkedik. Ellenreakcióként a hasnyálmirigy inzulint választ ki, Fotó Rider - Meg akartam mutatni, hogy az én fiam egyáltalán nem olyan, amilyennek gondolják - indokolta meg Dolores Hasselhoff, miért hozta nyilvánosságra fia, David gyermek- és ifjúkori fotóit. A Knight Rider, a Baywatch és más tévésorozatok főszeA hatéves Hasselhoff ennek hatására a vércukorszint hirtelen a normális mérték alá süllyed, a szervezetnek tehát újabb cukorra van szüksége. Ellentmondásnak tűnhet, de így van: az édestől nem eltelünk, hanem kiéhezünk. (Gy-gy) Az oldalt írta és szerkesztette: GÖRFÖL ZSUZSA ÜZBEGISZTÁN Aggasztó gyermekáldás A közép-ázsiai Üzbegisztán egyik legégetőbb társadalmi problémája a családtervezés elfogadtatása a lakossággal, ugyanis a 22 milliós országban 11 millió a tizenhat éven aluli fiatal. Ahror Jarkulov üzbég egészségügyi miniszterhelyettes szerint a köztársaságban nem ritka, hogy évente szülnek az asszonyok, de olyan is előfordul, hogy egy naptári évben két gyerek is születik egy családban. Az anyai szervezet túlzott igénybevételének következtében nagyon sok a koraszülött, gyenge és beteg gyermek. A túl sokszor szülő asszonyok pedig gyakran vese-, máj- vagy szívelégtelenségben és vérszegénységben szenvednek. Az újszülöttek 15-20 százaléka beteg, és nem éri meg az egyéves kort. A súlyos helyzetből kivezető utat az orvosok a családtervezésben látják, mert így növelni lehetne a szülések közötti időt, ami harmadára csökkentené a szülő nők számát, és negyedére az újszülöttek halálát. Az egészségügyi miniszter nem győzte hangsúlyozni, hogy tervükben szó sincs a születések korlátozásáról, hiszen a helyi vallási hagyományok nem ismerik el a születésekbe való külső beavatkozást. AN Cirillből latinba Taskentben bejelentették, hogy az üzbég cirill ábécé latin betűs átírásának határidejét újabb öt évvel meghosszabbították. Az első határidő 5 év múlva, 2000-ben járt volna le, de a munkával megbízott nyelvészek és kutatók nem tudják az előre kijelölt időpontra átírni az új üzbég nyelvet. Amióta az üzbég parlament 1993. szeptember 2-án törvénybe foglalta a cirill betűs nyelv latinná való átszabását, a tudósok éjt nappallá téve egy szalmaszálat sem tettek keresztbe az ügy érdekében. Pedig elmagyarázták az illetékesek: az üzbég köztársaság sokoldalú fejlődése, a világ kommunikációs rendszerébe való mielőbbi beilleszkedés szükségessé teszi a cirillről latinra történő átállást. Az első évben az új nyelvtani szabályok megírásával kellett volna megbirkózniuk a nyelvészeknek és a kutatóknak. Az újabb tervek szerint 1996. szeptember l-jétől az óvodákban és az alsó tagozatokban megkezdik a nebulók „átképzését". (Cs-i) Vécé helyett A bűnös egy amerikai film, amelynek főhőse büszkén hordja imádott énekesnője székletét apró üvegcsébe zárva a nyakában, nyaklánc helyett. A film nyomán új szenvedély dívik: híres kedvencek ürülékének gyűjtése. A Pet Shop Boys együttes tagjainak „produkciója" állítólag 20 fontba kerül, ám Madonna szekrétumáért megadják az 500 angol fontot is, minthogy a mánia elsősorban Angliát árasztotta el. (dS) Víg özvegy Őt is a Dallas című végtelen sorozat tette ismertté, pedig civilben királyné: a „Király" özvegye. Tizennégy évesen találkozott először Elvis Presleyvel. Két évvel később a szülei beleegyeznek, hogy a tinilány a „Királyhoz" költözzön. 1967-ben összeházasodtak, egy évvel később megszületett gyönyörű kislányuk, Lisa-Marie. Amikor 1977-ben Elvis meghalt, a 23 év alatt összeénekelt 80 millió dolláros vagyon már „csak" ötszázezret számlált. Mit tehet egy szegény özvegy, akinek férje meggondolatlanul eltékozolta a családi vagyont? Csakis azt, amit Priscilla Presley tett. Különösen akkor, ha az illető lélegzetelállítóan gyönyörű, és rendelkezik ötszázezer dolláros alaptőkével, no és ha a megboldogult neve milliókat hoz a konyhára. Mert Mrs. Presleynek bámulatosan bejött. Vállalata, az Elvis Presley Enterprises 50 milliós vagyont mondhat magáénak, úgyhogy az özvegy röpke tíz év alatt megszázszorozta vagyonát. 1982-ben megnyitotta a rajongók százezrei számára Gracelandet, ahol pólókat, posztereket és egyéb ereklyéket vásárolhatnak a látogatók. Priscilla ezenfelül butikhálózatot alapított - nem csupán a Dallasban - piacra dobott egy parfümöt, forgatott Elvis életéről egy tv-sorozatot. És eljátszotta Jenna Wade-et. Megírta emlékeit „Elvis és én" címmel, a könyv az egész világon bestseller, hódolók tucatjainak bókjait söpörte be, és közben Lisa-Marie jóvoltából kétszeresen nagymama lett. Víg özvegy! MNL Magyarabok Amikor először jelentek meg a Magyarok Világszövetségének ülésén, valóságos megdöbbenést váltottak ki. Sötétbarna, majdnem fekete bőrükkel valóban kiríttak a többi résztvevő közül. Meg azzal, hogy egyáltalán nem tudnak magyarul, viszont makacsul vallják: ők igenis magyarok. Már több cikk jelent meg róluk, ezek alapján tájékoztathatjuk olvasóinkat nagyon távolra szakadt „véreinkről". Egyiptom fővárosában, Kairóban is élnek magyarab családok, ezek azonban jórészt két faluból, Anebából és Quattatból származnak. Már magyar antropológusok is jártak köztük, s megismerkedtek a kb. 20 ezer főt számláló népcsoport eredetmondájával, a csoport kialakulásával. Őseik katonaként, I. Szülejmán török szultán egyiptomi hadjárata idején, 1517-ben kerültek a Nílus völgyébe. Többen úgy döntöttek, maradnak. Az ősapához, Ibrahim el Magyarihoz hasonlóan nyilván megtetszett nekik a többnejűség, bár keresztények voltak. Ibrahim is három nőt vett feleségül. S mivel errefele férfiágon számolják a rokonságot, ma már vagy 20 ezer utódja van az egykori katonának. Mivel azonban az asszonyok mind helyi arabok voltak, már az első nemzedék sem volt teljesen fehér bőrű. Bagosi József, az egyik Egyiptomban járt antropológus szerint nem kizárt, hogy a 18. században újabb „magyar hullám" érkezett erre a vidékre, ugyanakkor délről is elindultak az új népek, úgyhogy nagy keveredés történt, így ezek a magyarabok nem tekinthetők magyaroknak. Kétségtelen azonban, hogy köztük máig kimutatható az európai „vérvonal". Bár nyelvük az egyik núbiai dialektus, vallásuk szerint muzulmánok, mégis keresztet vetnek. Népmeséik is őrzik az európai párhuzamokat, van egy Tüske A muzulmán vallás tiltja a személyek ábrázolását - a magyarabok erre nincsenek tekintettel nevű falujuk, és olyan vezetékneveik, mint Miska, Mohai, Kéri. A magyarabok hosszú ideig eléggé zárt közösséget alkottak, még akkor is visszatértek eredeti lakhelyükre, amikor a Nílus súlyos áradásai többször elsöpörték falvaikat. Az asszuáni gát építésekor azonban kitelepítették őket, falvaik, földjeik helyét elöntötte a víz, s ekkor a magyarabok szétszóródtak. A fiatalok már arabként tértek vissza a városokból, a közösség „felhígult", sokan elvándoroltak - nemcsak a városokba, hanem más arab országokba is. Viszont tartják egymással a kapcsolatot, Kairóban egy klubjuk is van, s örömmel fogadnak minden hírt az anyaországból, a magyarokról. S bármit állítanak is az antropológusok, bármilyen tudományos és genetikai érvekkel állnak elő, ez a kis egyiptomi népcsoport makacsul magyarnak tekinti magát. Schwarzi apuci Egy 41 éves texasi asszony, bizonyos Debra Wrenn apasági keresetet nyújtott be Arnold Schwarzenegger ellen. A hölgy állítása szerint Arnie egy futó kaland eredményeként egy ma 12 éves kislány - egyáltalán nem boldog - édesapja. Miss Wrenn sztriptíztáncosnő volt egy indianapolisi bárban, a „Naughty Lady"-ben, amikor szerinte 1982. január 14-én és 15-én két viharos éjszákét töltött együtt az akkor még facér és ismeretlen csupa izom, erős német akcentussal beszélő Schwarzival. Ennek gyümölcse lenne az a kislány, aki „tipikus Arnie, hiszen ugyanott van az ökörnyalás a hajában, s a nagy lábujja is éppen úgy kanyarodik, mint az övé, a többiről már nem is beszélve". Arnie magánéletében s karrierjében" - mondja a hölgy. Schwarzenegger 47 éves, s 1986 óta él boldog házasságban Maria Shriverrel, három gyermeke anyjával. Ügyvédje,Howard Weitzman útján így nyilatkozott: „Nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam volna a szóban forgó hölggyel vagy egyáltalán bármelyik sztriptíztáncosnővel a filmforgatáson kívül. Ha a hölgy úgy keres fel, hogy égető helyzetében anyagi A hölgy először tavaly novemberben próbált érintkezésbe lépni a sztár ügyvédjével, mert a kislány csontrákban szenved, s egyedül nem bírta állni a kezelési költségeket. Miután válaszra sem méltatták, Debra kénytelen volt - a kislány érdekeit szem előtt tartva - lépni, s nyilvánosságra hozni az ügyet. „Kizárólag a kislány egészségét tartom szem előtt, s egyáltalán nincs szándékomban zavart kelteni segítségre szorul, az egészen más, s gondolkodás nélkül kisegítettem volna, de így...?" Egyelőre úgy áll a dolog, hogy a filmsztár önként és magabiztosan vetette alá magát az ilyenkor elkerülhetetlen vizsgálatoknak. A felperes hölgy - állítólag legalább ilyen önbizalommal velünk együtt várja az eredményt. Bármilyen is legyen, - ha módunkban áll - majd beszámolunk róla. (M-p)