Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-20 / 167. szám, csütörtök

12] Ú J SZÓ MOZAIK 1995. július 19 . NAPTÁR Csütörtök, 1995. július 20. Az év 201. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Il­lés --Iľja nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 05.14 - nyugszik 20.42 órakor A' HOLD kel 00.07 - nyugszik 14.32 órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 350. apad: Medve: 270, apad: Komárom: 290, apad; Párkány: 270, apad • 1895-ben született MOHOLY-NAGY László festő, fotográfus, művészeti szakíró (f 1946) • ,1945-ben halt meg Paul VALÉRY francia költő és esszéíró (szül. 1871). NAPI VICC Bettike a fogorvosnál ül, aki őt nyugtatgatja: Ne izguljon, még azelőtt kive­szem, mielőtt valamit is érezne. - Igen - sóhajt fel a lány - ezt mesélték önről a barátnőim is. i Jó ÉTVÁGYAT! Rántott kel tartármártással Hozzávalók: 1 kg kelkáposzta, só; a tartárhoz 1 tojássárgája, 1 dl olaj, 1 dl tejföl, só, 1 mokkáska­nál cukor, mustár, 1 kiskanál cit­romlé; a bundázáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa; a sütéshez olaj A megtisztított, megmosott kel­káposztát négyfelé vágjuk, sós víz­ben félpuhára főzzük, majd leszűrjük, és lecsepegtetjük. Ha kihűlt, ujjnyi vastag cikkekre vág­juk, megsózzuk, majd lisztbe, fel­vert tojásba és zsemlemorzsába forgatva bő, forró olajban kisütjük. A tartármártáshoz (ha van robot­gép) a tojássárgáját, az olajat csép-' penként hozzáadva, vajszerűvé keverjük, sóval, cukorral, mustár­ral, citromlével ízesítjük, majd a tejfölt is belekeverjük. Külön csé­szében kínáljuk a rántott kelhez. RENDŐRSÉGI HÍREK Német rendszámú Mercedes 220 E gépkocsit lopott egy is­meretlen tettes szerdára virra­dóra a besztercebányai Urpín szálloda elől. Az ezüst metalíz, DNDA 208-as rendszámú gép­kocsi ára meghaladja a 2,2 mil­lió koronát. A gépkocsiban vol­tak a jármű okiratai, benne volt a tulajdonos útlevele, két video­kamera tartozékaival együtt, az autótelefon és autórádió. Kedden Szlovákiában 123 betörést jelentettek a rendőrségnek; a betörések okozta összkár: 2,3 millió koro­na. Ugyanezen a napon az or­szág útjain 170 közlekedési ba­leset történt, melyek következ­tében hárman meghaltak, heten súlyos, 29-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek. Az anyagi kár: 2,3 millió korona. Két, második világháborúból származó tüzérségi gránátot ta­láltak Pelsőc község (Rozsnyói járás) határában kedden fú'ka­szálás közben. Tűzszerész hatás­talanította a robbanószereket. Kannibál lett MTI-Panoráma Lettországban 10 évi szabad­ságvesztésre ítéltek egy férfit, aki megölte szomszédasszo­nyát, majd belső szerveiből va­csorát főzött - jelentette a Reu­ter. Dmitrij Romanyenkovot bűnösnek találta a bíróság az asszony meggyilkolásában és testének feldarabolásában. Az áldozat fejét a férfi elrejtette a közeli erdőben, egyes belső szerveiből pedig ételt készített, és azt mint „báránysültet" feltá­lalta barátnőjének. A tettes ke­zén azonban kattant a bilincs, még mielőtt a pár jó étvággyal vacsorához láthatott volna. HOLNAP w 30734°| w 14718° | HOLNAPUTAN 0 0 w 30734° | 0 w 14720° | Időjárás Napos, meleg idő, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27 és 31 fok között vár­ható. Gyönge, változó irányú szél, 1500 méteres magasságban 17 fokos hőmérséklet. Orvosmeteorológia Az ország területén az időjárás kedvező hatásai az uralkodók, a nagy meleg hatására azonban az ország déli részén a délutá­ni órákban rosszabbodhat a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők állapota. Éppen ezért ez utóbbiak tartózkodjanak a stresszhelyzetektől, a tűző napon való tartózkodástól és a ne­héz ételektől. Az alacsony vérnyomásúak esetében gyakoribb lehet a fejfájás. i DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza AngoSfont Francia trank Kanadai dollar Német márka Olasz líra (1 ODD) Osztrák schilling Svájcifrank USA-dollár ECU, EU ; : ECU,CSK ERVENYBEN: 1995. július 30-án Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép­árfolyam 1 egységre, koronában 48,301 6,027 21,3GB 20,968 17,933 2,979 25, m 29,042 3B,7|6 46,767 6,087 31,522 21,178 18,113 3,009 15,364 29,334 30;176 39,371 48,534 6,057 21,415 21,073 18,023 2,994 25,238 29,188 38,981 44,98 5,90 20.64 20,61 17,30 2,93 24,71 28,49 40,10 6,22 22,30 21,53 18,74 3,05 25,77 29,89 40,53 6,06 21,42 21,07 18,03 2,99 ' 29,19 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékoénztár 23,00 28,00 Általános Hiteibank 23,00 28,00 Cigaretta és meddőség MTI-Panoráma A dohányzás lényegesen csökkenti a nők esélyét a te­herbe esésre: már napi egy cigaretta is csökkentheti a fo­gamzás lehetőségét - állapí­tották meg a kaliforniai Ber­keleyi Egyetem kutatói. Vizs­gálatuk hét évig tartott. Csak olyan nőket vizsgáltak, akik első ízben akartak gyermeket szülni, 25 év alattiak, és egyébként minden szempont­ból egészségesek voltak. A felmérés eredménye az volt, hogy a dohányosok terhessé­ge kétszer annyi ideig vára­tott magára, mint a nem do­hányzóké. Azt is megállapí­tották, hogy a kávéfogyasztás nem akadálya a fogamzás­nak. Korábban azt hitték, hogy a kávé és a cigaretta együttesen káros a leendő anyákra. Ethel Alderete, a Berkeleyi Egyetem pro­fesszora ugyanakkor elmond­ta: a kutatók még nem tud­ják, hogy azok a nők, akik ab­bahagyják a dohányzást, mennyi idő után nyerik vissza eredeti fogamzóképességü­ket. Az ENSZ Egészségügyi Vi­lágszervezete Genfben kia­dottjelentésében azt közölte, hogy a világon 200 millió nő dohányzik, ebből 100 millió a gazdaságilag fejlett orszá­gokban. Ezekben az orszá­gokban a nők 25 százaléka dohányzik, míg a fejlődő or­szágokban csak 8 százalé­kuk. A világon közel 500 ezer nő hal meg évente a dohány­zás okozta ártalmak követ­keztében. Mérgezettek voltak Hitchcock madarai? MTI-Panorama Alfred Hitchcock támadó kedvű madarai mérgező planktonoktól vadultak meg - állítja egy amerikai biológus. A californiai Santa Cruz és Capitola váro­sok lakóit különös módon ingerlékeny sirálycsapa­tok ismétlődő támadásai zaklatták 1961 nyarán. A madarak furcsa viselkedésének okairól sok ta­lálgatás jelent meg a helyi sajtóban. Az akkortájt a közeiben, Scotts Valleyben lakó Alfred Hitchcock filmrendező figyelmét sem kerülte ei a környék szenzációja - ebből lett az egyik legnagyobb Hitch­cock-filmsiker: a Madarak. David Garrison, a kali­forniai Santa Cruz Egyetem biológusa az AFP tudó­sítása szerint fitopiankton-mérgezésnek tulajdonít­ja az esetet. A „pseudo-nitzschia australis" olyan mérgező anyagot tartalmaz, amely az embernél émelygést, szédülést, emlékezetkiesést, súlyos esetekben pedig halált okoz. Garrison szerint a környéket felbolydító és a film­rendezőt megihlető madárrajok Ilyen planktonmé­regtől elpusztult szardíniákból lakmároztak be. Ml? HOL? MIKOR? SZLOVÁK TELEVÍZIÓ ® SZTV 1 9.25 Híradó 9.45 Sport 9.50 Egy nap a nagyvilágban 10.00 Gyermekek szórakoz­tató vetélkedője a Niké díjai­ért 10.40 Johann Nepomuk Nestroy: Külvárosi kislány. Tévéjáték (ism.) 12.00 Lu- Dan men 2000. Keresztény ma 22.35 Kredit Gazdasági ma­19.30 Hiradó 19.55 Sporthírek 2010 A speciális. tagjai. Olasz vígjáték sorozat, 12/3 21.30 Reklámmagazin 22.00 Sport 22.25 Egy nap a nagyvilág­16,30 Hírek 16.35 Turistaként az Egye sült Államokban. Las Vegas, Boston, Dél­Dakota, Texas. Doku­mentumfilm-soroza t 17.00 Frakk nélkül. Kötetlen beszélgetésegyközis­mert személyiséggel 17.40 Mérföldkövek a tudo­mány és technika vilá­gában. Német isme­retterjesztő sorozat 17.55 Nyár az Isztrián. Doku­mentumfilm 18.05 Focisták. Ausztrál ifjú­sági sorozat, X0/B 18.30 Turisztikai magazin 19,00 Esti mese 19.10 Egészségügyi maga­zin 23.10 Film és video & SZTV 2 18.25 Hírek 18.30 Esti mese 18.40 Manuela. 0las/-ar­géntin sorozat, 52/40 19.30 Hiradó 19.55 Sporthírek 20.05 Környezetvédelmi magazin 20.30 Dzsesszklub 20.55 Művészeti magazin 21.25 Villámcsapat Ameri­kai akciósorozat, 23/9 21.45 A hosszú fogságában. Olasz tévéfilmsorozat, 4/1 2313 Híradó 10.00 Királyi vadászat. Francia film (ism.) 18.00 TeenAge 19.00 Mese 19.10 Vállalkozók maga­zinja 19.30 Világi család. Japán természetfílm-soro­zat 20.00 Híradó 20.20 Ha­bocska és az ernyő. Cseh film 21.00 Hírek 21.05 Ha­bocska és az ernyő (Folyt.) 22.00 Képújság 22.20 Cél­tábla 23.10 A cápa hadművelet. Amerikai film OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 8.55 Gyilkosság a hobbija (ism.) 9.40 MacGyver (ism.) 10.30 Az Enterprise űrhajó (ism.) 11.20 Gyilkosság 101. Amerikai krimi (ism.) 13.00 Confetti-tévé 15.35 Az Enterpnse űrhajó 16.20 MacGyver 17.10 Egy rém rendes csa­lád 17.35 Aranypálota 18.05 Hárman szerelmesen 19.00 Bill Cosby-show 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Egy bajor Rügen szi­getén 2110 Kettős bevetés 22.00 New York-i zsaruk 22.50 Ómen II .Amerikai film 0.35 Egy rém rendes csa­lád (ism.) 1.00 Schiejok (ísm.j 2.00 Isten hozta Ausztriá­ban! (ism.) 3.50 Hotel Colonial. Olasz film (ism.) ® ORF 2 9.05 Schiejok (ism.) 10.05 Végzetes telefonhívás. Ame rikai film 1140 Okawango. Dokumentumfilm 12.30 Gyermekprostitúció (ism.) 1310 A riport (ism.) 14.05 Alpok - Duna Adria (ism.) 14.25 Trappéi John főorvos 1510 Gyilkosság a hobbija 16.00 Schiejok 17.05 Isten hozta Ausztria ban! 19.00 A tartományok ma 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Színházi vendégség ben. VIII/5 20.35 Egy bolond pár 22.00 Híradó 22.30 Schilling 23.00 Éjszakai figyelő 23.50 Az 50. Bregenzi Ünne­pi Játékok. Megnyitó ünnepség 100 Az amerikai polgárhá­ború (2.) 2.05 Klipéjszaka 11.30 Családi párbaj 12.00 Déli hírmagazin 12.35 Springfieldi történet 13.15 A kaliforniai klán 14.05 Gyil­kosság a hobbija 15.00 Ilo­na Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Kockázat 17.30 Egymás közt 18.00 Gazdagok és szépek (ism.) 18.30 Exkluzív 18.45 Hír­adó 19.10 Vigyázat, rob­ban! 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 A Stangl foga­dós. Német vígjátéksoro­zat 20.45 Corinna 21.15 Peter és Paul 22.15 Trau­matológia 23.15 Thomas Koschwitz-show 0.00 Hír­adó 0.30 A Cheers bár 1.00 Egy rém rendes család 1.25 Vészhelyzet 10.00 Chicago Hope (ism.) 11.00 Klipklub 11.30 Szom­szédok 12.00 Kalifornia napja alatt 13.00 Falcon Crest 14.00 Cagney és La­cey 15.00 Az Enterpnse űrhajó 16.00 Baywatch 17.00 Kockáztass! 18.00 Menj az egészre! 19,00 Hír­adó 19.15 Sporthírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Wolff körzete 2115 Marga­rethe Schreinemakers tisz­teletlen magazinja 0.00 Váltságdíj. Brit akciófilm MAGYAR TELEVÍZIÓ @ TVl 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Huckleberry Finn és barátai. Amerikai filmsorozat 9.30 Tízórai. Szolgáltató magazin 11.30 Derűs percek 16.05 Kormányváró. Dön­tés után első kézből a kabinet üléséről 16.05Napjaink. A belügy­minisztérium iratfel­mérő bizottságának jelentéséről 16.30A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 17.05 Körző. Középeuró­pai kulturális maga­zin 17.50 Palackposta, Váto­gatás a határon túli magyar műhelyek műsoraiból 18.15 Üzlet. Gazdasági in­formációk 18.30 Képjáték. Műveltsé­gi vetélkedő 19.00 Gyereksarok 19,13 Múzsa. Kulturális hírműsor 19.30 Híradó 20.03 Telesport 20.15 Szomszédok 20.50Fríderikusz-show (ism.) 22.20 Hidak gi magazin 23.10 Vívó-vb 23.40 BBC híradó ® TV2 17.10 Repeta 17.10 Rejtjelek, m/4: Is­meretek rendezése 17.35 Szemünk fénye, a gyermek. XII/4: íme. a gyermek 18.00 Körzeti híradók 18.13 Körzeti magazinok 18.50 Kriminális. Bűnügyi 19.25 Kojak. Amerikai bűnügyi filmsorozat 20.20 Egy kis Dél. Angol kisfilmsorozat 20.50In memoriam Halász Mihály 21.30 Van öt perce? Verdi: Rigoletto - Gilda ári­ája 2145 Híradó 22.00 Objektív 22.35 Dante: Pokol. Hato­dik ének. Angol film­etűd 22.45Annabella szerel­mei. Francia film DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-12.00 Képes króni­ka 16.00 Lapozó 16.15 Emlékképek, régi híradók 16.30 Avarok. Magyar ani­máció s film 16.40 Kert­gazda 17.00 Heléne és a fiúk. Francia ifjúsági tévé­filmsorozat 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 Nagy Katalin cárnő. Angol film 19.45 Auguszta beteget ápol. Magyar animációs film 20.00 Váltó. Gazdasá­gi magazin 20.45 Esti kér­dés 21.00 Híradó 21.15 Összeesküvők. Kanadai film 22.50 A II. világhábo­rú. Angol dokumentum­film-sorozat 23.40 Vers 12.50 Fúvoszene 13.50 Figyelő 14.10 J. Y, Cous­teau kapitany. Dokumen­tumfifm-sorozat 15.00 Az alvó királylányról, Csipke­rózsikáról és a sértett tün­dérről. Mese 16.00 Hírek 16.05 Az én dzsungel könyvem. Német ismeret­terjesztő sorozat, 27/27 16.30 Autósok-motoro­sok magazinja 17.00 Mi­ni-maxi 18,00 Hírek 18.05 B0S 18.20 Az ifjú lovasok. Amerikai kaland­filmsorozat, 24/15 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 A Dreyfus-eset. Cseh-francia tévéfilm, 4/2 20.55 Mély tisztele tem. Kohn úr! Zsidó anek­doták 21.25 Hunter. Ame­rikai akciósorozat, 19/17 22.10 Hírek 22.20 Spor­tissimo 23.55 „V". Ameri­kai sci-fi-sorozat, 29/6 0.40 Romaié 1.00 Filmo polis 1.40 ..21" 9.15 Valódi személyazo­nosság. Amerikai vígjáték (ism.) 10.45 Nyitott szemmel 11.20 Sportma­gazin 12.05 Heléne és a fiúk. Francia ifjúsági so­rozat (85.) 12.30 Bili Cosby-show III. Amerikai sorozat (4.) 13.10 Dallas. Amerikai sorozat (72.) 14.00 Mindent vagy sem­mit! 14.25 M.A.S.H. Ame­rikai vígjátéksorozat (238.) 14.50 így múlik az idő. Amerikai sorozat .) 17.05 Dallas. Ame­rikai sorozat (73.) 18.00 Mindent vagy semmit! 18.25 Walt Disney bűvös világa 19.30 Híradó 20.00 Telebingo. Szóra­koztató vetélkedő 21.10 Jake és McCabe. Ameri­kai sorozat (1.) 22.00 Hí­rek 22.05 M. A. S. H, Amerikai filmvígjáték-so­rozat (239.) 22.30 Mike Hammer II. Amerikai kri­misorozat (21.) 23.20 Mi­ért? 23.40 Playboy-maga­zin 9.00 Mannix 9.55 Rose­anne (ism.) 10.25 Mup­per-show. Brit ifjúsági film 12.15 Kemény, de szívélyes 13.10 Rendőrnő 14.10 Arabela Kiesbauer-show 15.10 San Francisco utcáin. Amerikai bűnügyi sorozat 16.05 L. A. Law 17.05 Rajzfilmsorozatok 18.30 Alf 19.00 Roseanne 19.30 Hírmagazin 20.15 Családi vakáció. Ameri­kai vígjáték 22.10 Kul­lancsok. Amerikai film 23.40 Mozimagazin (ism.) 1.15 L. A. Law (ism.) 2.10 Kemény, de szívélyes (ism.) 3.00 Rendőrnő (ism.) 3.55 San Francisco utcáin (ism.) POZSONY - AMFITEATRUM: Szüle tett gyilkosok (am.) 21.15 • HVIEZ­DA: Bad Boys (am.) 15.30,18,20.30 • SLOVAN: Bad Company (am.) 17.30, 20 • HVIEZDA-KERTMOZI: Az utolsó párbaj (am.) 21.15 • OB­ZOR: Szökésben (am.) 18, 20.30 • MLADOSŤ: André (am.) 15, 17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Kert (szlov.) 17, 20.30 • Bradyék (am.) 17.30, 19 • Baráti körben (ang.) 18.30 • Ördögbrigád (am.) 20 • Or­döglak (am.) 19, 21 • Az öröm napja (cseh) • Három szín: kék (fr.-lengy.-svájc) 20.30 • Én szeret­lek, te szeretsz (szlov.) 20,15 • IST­ROPOLIS: Bad Boys (am.) 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: Bad Company (am.) 17.45,20 • SLOVAN: Bad Boys (am.) 17.45, 20 • TATRA: A specialista (am.) 17.45, 20 • US­MEV: Bradyék (am.) 16,18, 20 • CA­PITOL: Szökésben (am.) 18, 20.15 KOMÁROM - PANORÁMA KERTMO­ZI: A maszk (am.) 21.30 POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek 14.10 Helyesen szlovákul 14.15 Filmzene 14.30 Irodalmi mozaik (ism.) 15.00 Hírek 15.05-18.30 PAVILON. Illés szekere egyebek között a követ­kező témákat hozza a mai Pavilonba (július 20. - Illés napja): Mire jó a PHARE program - erről Bauer Edit, az Együttélés képviselője tájékoztatja a hallgatókat, aki a minap Írországban tárgyalt PHARE-ügyben. Mi újság az európai liberális és demokratikus pár­tok háza táján? - az ELPR stockholmi tanácskozásáról számol be A. Nagy László, az MPP elnöke. Dusza István, az ismert színikritikus vall színházról, színjátszásról. Felidézzük a 100 éve született Moholy-Nagy László festő és fotográfus emlékét, játszunk, re­ceptet cserélünk, és sokat muzsiká­lunk. Szeretettel várja a kedves hall­gatókat a készülékek mellé a szer­kesztő, Agócs Valéria.

Next

/
Oldalképek
Tartalom