Új Szó, 1995. július (48. évfolyam, 152-176. szám)

1995-07-19 / 166. szám, szerda

4 I Ú J SZÓ DOKUMENTUM 1995. július 20. A HETFOI BALESET UTAN Gál Zoltán elhagyta a kórházat A Diósgyőri Kórházban tegnap reggel elvégzett kontroHvizs­gálatok nem mutattak semmilyen elváltozást, így Gál Zol­tán délelőtt 10 órakor elhagyhatta a kórházat. Az Or­szággyűlés elnöke a hétfő délutáni baleset során kisebb, néhány napon belül gyógyuló fejsérüléseket szenvedett, amelyek ellátása után megfigyelés céljából tartották rövid időre a Diósgyőri Kórházban. MTI-hírek Továbbra is súlyos életve­szélyes állapotban van viszont a miskolci Szentpéteri kapui kór­házban L auer Tamásné 20 éves kistarcsai lakos, aki azt a Traban­tot vezette, amellyel a Gál Zoltán Mercedesét felvezető motoros­rendőr ütközött frontálisan. Fér­je, Lauer Tamás, akit az éjszaka megműtöttek a kórházban, szin­tén súlyos, de nem életveszélyes állapotban van. A Trabant harma­dik utasa, Korbács Gabriella 17 éves kisvárdai la]jos az elmúlt éj­jel már elhagyta a kórházat. A rendőrségi sajtószolgálat tegnap délelőtt a Gál Zoltánt és kíséretét is érintő közlekedési baleset kapcsán közölte az MTI­vel: tekintettel arra, hogy a bal­esetnek rendőrök is részesei vol­tak, ezért az ügy pártatlan kivizs­gálása érdekében a Legfőbb Ügyészség a keletkezett iratokat átvette és a további vizsgálatot is lefolytatja. A mentőket hétfőn délután 16 óra 54 perckor riasztották a 35­ös főút Tiszaújváros és Sajószö­ged közötti szakaszára, azzal, hogy ott az Országgyűlés elnökét autóbaleset érte. A mentők 5 perc múlva értek a helyszínre. Gál Zoltán Debrecenből igye­kezett Miskolcra, ahol egy kiállí­tást nyitott volna meg. Az említett útszakaszon a házelnök Merce­des típusú kocsiját felvezető két motoros rendőr közül az egyik frontálisan ütközött egy Trabant­tal. Az ütközést követően a mo­torkerékpár az elnököt szállító Mercedes szélvédőjébe csapó­dott. A baleset következtében a motoros rendőr a helyszínen éle­tét vesztette, meghalt a Gál Zol­tánt szállító gépkocsi vezetője és a mellette ülő kormányőr. A Trabantban ülők közül egy nő súlyos életveszélyes, egy férfi súlyos, egy másik nő pedig könnyebb sérüléseket szenve­dett. Az ütközéskor a parlament elnöke a hátsó ülésen ült, a szél védőből kicsapódó üvegektől az arcán kisebb sérülések érték. OROSZ SZAKÉRTŐK A START-2 RATIFIKÁLÁSA ELLEN Módosítás szükséges Oroszországnak nem szabad ratifikálnia a stratégiai táma­dó fegyverek korlátozásáról 1993 januárban megkötött START-2 egyezményt, hanem a módosítására kell töreked­nie. Erre az álláspontra helyezkedett hétfőn az orosz felsőház külügyi bizottságához tartozó szakértői tanács. Borisz Szurikov tábornok, az Egyesült Államok és Kanada Kuta­tó Intézet tudományos munkatár­sa úgy véli, hogy a START-2 által tíz évre tervezett fegyverzetcsökken­tést legalább tíz éwel később kell befejezni. Leonyid Malisev, a Had­tudományok Akadémiájának pro­fesszora az Interfaxnak nyilatkoz­va hangsúlyozta, hogy a megál­lapodás öt pontban nem biztosít egyenlő jogokat Oroszországnak. Először is a START-2 hibás mód­szertani alapon nyugszik, nem vet­ték figyelembe a nemzetközi jog korszerű normáit és az állambiz­tonsági rendszerek kiépítésére vo­natkozó korszerű követelménye­ket - mutatott rá a professzor. Má­sodszor, a START-2 megvalósítása oda vezet, hogy megszűnik a stra­tégiai paritás, és Oroszország nem tud az Egyesűit Államokkal azonos katonai biztonságot fenntartani. Harmadszor, a START-2 nem te­szi lehetővé a rakétaelhárító vé­delmi rendszerek korlátozásáról 1972-ben kötött megállapodás betartását. Malisev negyedik pontja szerint a START-2 aláássa Oroszország gazdasági biztonsá­gát, és nem biztosít egyenlő le­hetőségeket Oroszországnak a kölcsönösen előnyös együttműködésre, az amerikai pi­acokra való bejutásra és a fejlett technológiák megszerzésére. Az utolsó kifogás szerint a START-2 nem biztosít mindkét félnek ele­gendő mozgásteret ahhoz, hogy ökológiai szempontból biztonsá­gosan valósítsák meg a leszere­lést, és a mindennapos gyakorlat­ban veszélytelenül üzemeltessék a megmaradó stratégiai nukleá­ris fegyverrendszereket. MTI „Szudétanémet" röplapok a cseh városokban CTK-hír Közép-, Kelet- és Nyugat-Csehország városaiban a hét végén jelentek meg a röplapok A szövetségi kormány információi a szudétanémet landsmanschaft vezetésének címmel. A bizal­masnak nevezett információkat tartalmazó röplapban ez áll: „Tekintettel a szudétanéme­tek jövőbeni sorsára és készsé­gükre, hogy visszatérjenek a Cseh Köztársaságba, az 1996 júniusában a Cseh Köztársa­ságban megrendezendő parla­menti választásokon feltétlenül támogatni kell a kormányzó Pol­gári Demokratikus Pártot (ODS) és koalíciós partnereit - a Pol­gári Demokratikus Szövetséget és a Keresztény és Demokrati­kus Uniót - Csehszlovák Nép­pártot. Kizárólag ezek győzelme garantálja a csehek által polgár­társainkkal szemben elkövetett fogadna el a kettős állampolgár­ságról, a szudétanémetek állam­polgárságé, a vagyoni kárpótlás­ról az 1938. szeptember 30-i álla­potnak megfelelően. A röplap állí­tása szerint biztosított az egyez­ség végrehajtása arra az esetre is, ha egy szélesebb koalíció jön­ne létre . A röplapon géppel van aláírva Helmut Kohl kancellár és Theo Waigel pénzügyminiszter neve. A prágai német nagykövet­ség hamisítványnak nevezte a röplapokat. A röplapokat a prágai Mir nyom­da készítette 1 millió példányban a Szövetség a Köztársaságért ­Csehszlovák Köztársasági Párt megrendelésére - erősítette meg Jan Habétin, a nyomda igazgató­ja. A párt székházában tegnap a rendőrség házkutatást tartott. REGI UGY - FRISS LELEPLEZES Titkosrendőri akció zsidók ellen A volt Csehszlovákia titkosrendőrsége a 70-es és 80-as években listát állított össze cseh és szlovák zsidó szárma­zású személyekről. Feltételezhető, hogy a listát antiszemi­ta szervezeteknek akarták átadni - közölte hétfőn a kom­munista bűnöket kivizsgáló dokumentációs iroda. Összesen 10 ezer zsidó szár­mazású cseh és szlovák állam­polgár nevét gyűjtötte össze a titkosrendőrség a „Pók" fedőnevű akciója során - tűnik ki az iroda tájékoztatásából, amelyet a Reuter ismertetett. Az iroda szóvivője hozzátette: a Cseh Köztársaságban élő zsidó származású vagy hitüket gya­korló zsidók ma biztonságban érezhetik magukat, de a lista ké­szítésekor valós veszély fenye­gette őket. Részleteket nem kö­zölt, mivel a vizsgálat még folyik. A prágai zsidó közösség szó­vivője a brit hírügynökség sze­rint kijelentette: a hitközségnek nincs tudomása arról, hogy ilyen listát akár a Cseh Köztársaság területén, akár külföldön szélsőséges csoportoknak ad­tak volna át. A Reuter emlékeztet rá, hogy az egykori Csehszlovákia, más kelet-európai államokhoz ha­sonlóan menedéket nyújtott nemzetközi terroristáknak, köz­tük a Carlos álnéven ismert ve­nezuelai lllich Ramirez Sanchez­nek. MTI IZRAELI KORMÁNY Két új miniszter Az izraeli kormány tegnap két új miniszterrel gyarapodott: Ehud Barak belügyminiszter, Joszi Bei­lin pedig gazdasági miniszter lett - közölték hivatalosan. Jichak Ra­bin miniszterelnök kinevezési ja­vaslatát a kormány egyhangúan fogadta el. A miniszterelnök bizalmasa­ként számon tartott Barak a had­sereg vezérkari főnöke volt, erről a posztjáról idén január elején tá­vozott. A belügyminiszteri tárca vezetése eddig az igazságügyivel együtt David Libái kezében volt. Beilint, aki eddig külügyminisz­ter-helyettes volt, a Munkapárton belüli „galambok" vezetőjének te­kintik. Simon Peresz külügymi­niszter pártfogoltja fontos szere­pet játszott Izrael és a PFSZ meg­békélésében. A gazdasági minisz­ter eddig Simon Sitrit volt, aki a vallási ügyek minisztereként szin­tén a kabinetben marad. MTI Walesa megvétózta a privatizációs törvényt Lech Walesa lengyel államfő hétfőn élt alkotmányos jogá­val és vétót emelt a szejm által nemrégiben elfogadott pri­vatizációs törvény ellen. Az államfő kilencoldalas doku­mentumban indokolta meg lépését, s azt kérte a szejmtől, hogy ezt figyelembe véve tárgyalják újra a törvényt. MTI-tudósítás Walesa döntése legfőbb oka­ként azt hozta fel, hogy a tör­vényhozás a várakozásokkal el­lentétben nem tette egy­szerűbbé és áttekinthetőbbé az állami vállalatok magánkézbe adásáról szóló, 1990. július 13­án elfogadott rendeletet, sőt a szejm által elfogadott törvény olyan új mechanizmusokat és intézményeket kívánt bevezetni, amelyek a piacgazdasági átala­kulás jelentős gátjává emelked­hettek volna. A törvény a privati­záció felgyorsítása helyett a hi­vatalnokok és a politikusok ke­zébe adta a cégek sorsa feletti döntés jogát, ami káros folya­matokat indíthatott volna el, s kiváló alkalmat -Jteremtett a visszaélésekre, az egykori kli­ensrendszer visszatérésére. Nem hivatalos értesülések szerint a szejm e hét pénteken tűzi napirendre az elnöki bead­vány megvitatását. Józef Oleksy kormányfő már felhívta a figyel­met arra, hogy amennyiben Wa­lesa a Szolidaritásnak és a par­lamenti ellenzéknek kedvezve vétót emel, akkor azt nem szak­mai, hanem egyértelműen politi­kai döntésnek kell tekinteni. BUSH ISMÉT A FEHÉR HÁZBAN Portréavatás George Bush, az előző ameri­kai elnök és felesége is bevonult hétfőn a Fehér Ház halhatatlan­jai közé. Zajos ceremónia kö­zepette a volt elnöki házaspár, valamint Clintonék és meghívot­takjelenlétében avatták fel Bush és felesége portréját, amelyeket az amerikai elnöki rezidencia lá­togatói is megtekinthetnek. A Busht megörökítő festmény - Herbert Abrams alkotása - Ro­osevelt, a második világháborús főparancsnok arcképével átel­lenben függ majd a Fehér Ház egyik folyosójának falán. Bush pilótaként szolgált a csendes­óceáni flottában, gépét lelőtték, s csaknem japán fogságba ke­rült. Barbara Busht ismert gyöngynyakékével és fülbevalói­val festette meg a művész a First Ladyk arcképcsarnoka számára. MTI AZ EU AGGÓDIK, KÍNA CÁFOL Elrabolták a Pancsen Lámát? Peking cáfolta, hogy elrabol­ta volna és fogságba tartaná azt a 6 éves tibeti kisfiút, akit a Dalai Láma a Pancsen Lámává, azaz Tibet második számú vallási vezetőjévé nyilvánított - jelentette az AFP. A Dalai Láma május közepén jelentette be, hogy szerzetesei egy Gedhun Csoekji Njima nevű, félnomád családban született fi­úcska személyében megtalálták az 1989-ben elhunyt Pancsen Lá­ma reinkarnációját. Később száműzetésben élő tibeti szerve­zetek azt állították, hogy a kínai hatóságok elhurcolták a kisfiút és szüleit. Az Európai Parlament a napokban aggodalmának adott hangot a tibeti emigránsok érte­süléseivel kapcsolatban, és kérte a kínai hatóságokat, hogy enged­jék szabadon a gyermeket és csa­ládját. A kínai külügyminisztérium szó­vivője tegnap alaptalannak nevez­te a vádakat, azokat „a Dalai Lá­ma klikkjének" és a külföldi szer­vezetek mesterkedésének minősítette, amellyel zavart igye­keznek kelteni. A Pancsen Láma kijelölése személyének közlése a külfölddel régi keletű vita Kínában. Peking véleménye szerint, és ezt egy XVII. században kelt törvénnyel is igyekszik alátámasztani, a Pan­csen Láma személyét a központi kormányzat beleegyezésével sza­bad csak kijelölni. MTI Bill Richardson kongresszusi képviselő (középen) érte el Bagdadban a tiltott határátlépés miatt Irakban nyolc évi börtönbüntetésre ítélt William Barloon (jobbra) és David Daliberty (balra) elengedését. Bagdadból - mint arról tegnap beszámoltunk - a jordán fővárosba, Ammanba utaztak. Az itteni sajtóértekezleten mindkét ex­fogoly megerősítette: a börtönben töltött négy hónap alatt nem voltak kitéve semmilyen kínzásnak. UJ-ZELANDI ES JAPAN TILTAKOZASI TERVEK Ismét úton a Rainbow Warrior Az új-zélandi parlamenti pártok vezetői tegnap megállapodtak ab­ban, hogy a wellingtoni kormány­nakjogi úton kell leállítania a fran­cia kísérleti atomrobbantások fel­újítását a Csendes-óceán déli ré­szén. Az új-zélandi politikusok által számításba vett lehetséges lépé­sek között szerepel per indítása; a Mururoa-szigethez tartó békeflo­tilla támogatása; törvényhozók csatlakozása a mururoai tiltako­záshoz; valamint a 17 országot tö­mörítő Dél-csendes-óceáni Fórum akciója. Jim Bolger kormányfő el­mondta: még mindig nem világos, hogy Üj-Zéland felújíthatja-e a francia atomkísérletek ellen 1973-ban a hágai Nemzetközi Bí­róságon indított perét, de egyetér­tés született, hogy az eljárást foly­tatni kívánják. Ausztrália és Új-Zéland 1973­ban a hágai bíróság elé idézte Franciaországot a Mururoa-korall­zátonyon végrehajtott légköri kí­sérleti atom robbantása i miatt. A per nem fejeződött be, a bíróság ugyanis nem hozott ítéletet, miu­tán a párizsi kormány politikai döntést hozott a légköri atomrob­bantások megszüntetéséről. Ajapán kormánykoalíció pártjai tegnap elviekben megállapodtak abban, hogy határozati javaslatot terjesztenek be a törvényhozás­ban a tervezett francia kísérleti atomrobbantások ellen. Az AP ja­pán kormánytisztviselőkre hivat­kozó beszámolója szerint a javas­latban Murajama Tomiicsi kor­mányfő, KonoJohei külügyminisz­ter és Takemura Maszajosi pénz­ügyminiszter, a koalíciós kor­mányt alkotó három párt vezetője állapodott meg. A tokiói törvény­hozás várhatóan augusztus má­sodik hetében rendkívüli ülést tart. Japán, amely a II. világhábo­rúban elszenvedte a világ első atomtámadását, a francia kísérle­ti robbantások leállítását követeli. Ismét úton van a Rainbow War­rior II. A Greenpeace környezet­védő szervezet zászlóshajója 10 nappal ezelőtt a csendes-óceáni Mururoa szigeténél, a francia atomkísérleti telepnél valóságos tengeri csatát vívott az őrnaszá­dokkal, majd péntekre, a francia nemzeti ünnepre visszatért Tahiti szigetére, tegnap hajnalban innen is kifutott, hogy a Fidzsi-szigetek felé vegye az irányt. A mostani út célja, hogy a hajón - amely a mu­ruroai akciónál megrongálódott ­elvégezzenek néhány javítást, s a személyzet is új emberek,.'el bővülhessen; ám ezután, augusz­tus végén a Rainbow Warrior vissza akar térni Mururoához, méghozzá egy egész „békeflotta", számos ausztrál és új-zélandi vi­torlás élén. MTI sérelmek miatti elégtétéi felté­teleit." Ezután következik pontokba szedve az az eljárási mód, amelyről állítólag Németország és Csehország legfelsőbb ve­zetőinek tárgyalásain született egyezség. Elsőként említi a röp­lap a háború cseh áldozatainak szimbolikus kárpótlását, az összeg nem haladná meg a szá­zadrészét annak az összegnek, melyet visszatelepülésük után a szudétanémetek kapnának kár­pótlásként. Továbbá a jelenlegi cseh vezetés ismételt választási győzelme után azonnal törvényt

Next

/
Oldalképek
Tartalom