Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-02 / 127. szám, péntek

1995. június 2. VELEMENY Ú

J SZ

Ó 5 j 75 EVVEL -TRIANON UTÁN A korlátozott jogvédelem gyökerei K

érdésfelvetésekkel nyitotta meg Glatz Ferenc akadémikus azt a tanácskozást, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete és a Budapesti Európa Intézet rendezett a trianoni döntés 75. évfordulója alkalmából. Legalábbis ez derül kl a rendezvény túláradónak nem nagyon mondható sajtóvisszhangjából. A kutatók ugyanis nyilván a szakmai berkek távolságtartásához ragaszkodva keresik a minden bizonnyal időszerű válaszokat, amelyek azonban csak a közgondolkodásban lecsapódva segíthetik a beidegződések és a zavartkeltő politikai hangulatok hatásának leküzdését. De vonhatóe egyáltalán éles határ tudományos és közéleti válaszkeresések közé egy olyan történelmi sorsforduló kapcsán, melynek következményei elevenen élnek a mában? Sőt alighanem napi politikai fejlemények és felismerések késztetnek egyszerre tudományosan feltárt, de nemzetközi politikai fórumokon is helytálló és a köznapi ember által befogadható történelmi és aktuálpolitikai okés összefüggés-megvilágításra. Szinte elevenbe hatoló e kihívás a trianoni határmegvonás 75. évfordulóján. S a napi politikával szemben jogos szakmai befeléfordulást tapasztalva önkéntelenül is felvetődik a kérdés: vajon a politika igényt tart-e a múlt és jelen közötti kapcsolatok tudományos elemzésére és képes-e megfogalmazni ilyen irányú folyamatos elvárásokat. Úgy tűnik, a Duna- medencei kisebbségi léthelyzet nemzetközi körülményeinek alakulása ugyancsak nyugtalanítóan figyelmeztet erre. Trianon kapcsán kiváltképp. A

magyarság önképe és a mások rólunk alkotott képe közötti éles megütközés erősen rányomja bélyegét a számunkra mai napig is megrázkódtatást jelentő Trianon traumájának a feloldására. Szomszéd részről a múlt lezárása olykor olyan felhangokat kap, miszerint ez egyet jelenthetne akár a történelmi emlékezet- és tudatkieséssel. A mai magyar történettudományi szemlélet és a felelős állampolitikai magatartás, valamint az egyetemes magyar és kisebbségi önvédelem nem az ellentmondások megkerülésével, hanem azokkal szembenézve keresi a racionális megegyezés és egyenjogú együttélés lehetőségeit. így az a felismerés számít irányadónak, hogy a trianoni határokat realitásnak kell tekinteni, függetlenül a békeszerződés el nem hallgatható igazságtalan voltától. Nem könnyű e viszonyulásban meglevő kétségtelen kettősségnek a megértetése sem a szomszédokkal, sem a nemzetközi politikai elittel. S az ebbeli igyekezet eredményei avagy kudarcai sokban függnek attól, hogy mennyire sikerül megragadni az értetlenséget, feszültséget és gyanakvást okozó eltérő megközelítésék és értelmezések történeti eredetét és a továbbéltető okokat. Igen, történeti oknyomozásra van szükség olyan látszólag mai, újkeletű, politikai bűvös körnek számító kisebbségvédelmi probléma hátterének a kiderítésében is, mint amilyen az egyéni és kollektívjogok merev, az utóbbiakat elvető szembeállítása is. A

mikor a magyar békedelegáció 1920. június 4-én Versailles-ban, a Párizs közelében levő úgynevezett Nagy Trianon kastélyban aláírta a magyar lakosság egyharmadát az anyanemzettől elszakító békediktátumot, már elkezdte tevékenységét a Népszövetség, amelynek Tanácsa a békekonferencián megalkotott kisebbségvédelmi rendszer értelmében lépéseket tett a nemzetközi kisebbségvédelmi garanciarendszer kialakítása érdekében. A kisebbségvédelem része lett a békeszerződések nek. Az erre irányuló politikát az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország egységesen képviselte a békekonferencián, abból a megfontolásból kiindulva, hogy a Duna-térség államai, akár a győztesek, akár a vesztesek közé tartoznak is, csak így érhetik el a bekebelezett számottevő kisebbségi lakosság lojalitását. „Azt kell mondanom - szögezte le Wilson amerikai elnök semmi sem rejt olyan veszélyeket a világ békéjére, mint a bánásmód, melyet bizonyos körülmények között a kisebbségekkel szemben alkalmazhatnak... Ha hozzájárulunk ezekhez a területi gyarapodásokhoz, jogunk van ragaszkodni a béke bizonyos garanciáihoz." Az első világháborút lezáró békerendszerben tehát a területelcsatolások bizonyos ellensúlyozását szolgálta, hogy az új határok elfogadása és az elszakított nemzetrészek tagjainak nemzetközi jogvédelme szorosan összefonódott. De tegyük hozzá: elvként, amelynek gyakorlati megvalósulása elmaradt a követelményektől, sőt csődöt mondott, ahogy ezt Csehszlovákia vonatkozásában kimutatta Popély Gyula a Régió induló számában megjelent tanulmányában. Az okokat vizsgálva nem hagyható figyelmen kívül magának az elvnek a konkretizálása. A kisebbségvédelmi szerződések kidolgozása során elutasították az autonómiát, a kisebbségeket politikai testületként megjelenítő jogok biztosítását. A jogegyenlőség értelmezése az általános emberi jogok keretei között mozgott, s csak Kárpátalja esetében fogalmazódott meg az autonómiát ígérő megoldás, ami végül is teljesítetlen maradt. A korlátozást jelezte, hogy a nyelvi és iskolafenntartási jogok a kisebbségi közösségi lét természetéből adódóan eleve a kollektív jogok irányába mutattak, de a szavatolás egészében a minimális kisebbségi jogoknál rekedt meg. Az utódállamok tiltakozásával találkozott magának a kisebbségvédelmi rendszernek az elfogadása is, külső beavatkozást emlegetve. Talán a történelmietlenség gyanúja ellenére is érdemes ugyancsak mai párhuzamokra utaló megnyilatkozásokra felfigyelni. Románia a végsőkig ellenezte a kisebbségvédelmi szerződés megkötését. A csehszlovák miniszterelnök kezdetben arra hivatkozott, hogy a belső alkotmány elfogadásával eleve a nemzetközi jogvédelmet meghaladó garanciákat nyújtanak a kisebbségeknek. íme, mintha mai szlovákiai érveléseket hallanánk. Ó

hatatlanul is beleütközött a nemzetközi, jogorvoslása jogértelmezés következetlenségébe. A több száz ezres, vagy milliós magyarság kisebbségi léte olyan gondokkal járt, amelyek a közösségi fennmaradás elszántságából fakadtak. Ez pedig az uralom fenntartása iránti bizonytalanságot ébresztett az új államok politikai döntéshozóinak körében, amiből kiutat az államnemzeti törekvésekhez ragaszkodva igyekeztek keresni. így alakult ki egy olyan felemás nemzetiségpolitika, mely a területszerzést az államalapítás jogcímével elhomályosítva nyújtott kényszeredett kisebbségi jogokat, s ezek ugyan Csehszlovákiában becsülendő vívmányokat eredményeztek, de nem a közösségi lét kiteljesedésének szükségleteiből indultak ki. Máig értetlenséggel találkozik az a természetes igény, hogy a kisebbség nem egyedek puszta összessége, hanem olyan létállapot, amelyben a kisebbséghez tartozás egyet jelent az emberi jogok nagy részének a természetes kisebbségi közegen belüli gyakorlásával. T

alán erre, ennek nemzetközi érthetővé tételére is gondolni kellene az évforduló alkalmával mind a tudománynak, mind a politikának a kisebbségi közegben, az anyaországban és a külföldi fórumokon egyaránt. Mert a kisebbségvédelem, az igyekezetek ellenére máig megoldatlan. KISS JÓZSEF VÁLASZ OLVASÓINKNAK Válás, közös megegyezéssel H. J.: Arra szeretnék választ kapni, hogy Szlovákiában a törvényesen megkötött házasságot érvényteleníteni lehet-e közös megállapodással (hogyan intézik ezt, milyen papírok és aláírások szükségesek ehhez, kihez kell fordulni ebben az ügyben, meddig tarthat az ügyintézés stb.)? A Szlovákiában érvényes családi jog nem ismeri a házasság közös megállapodással történő felbontásának jogintézményét, fogalmát. A jelenleg hatályban levő Családjogi Törvény 24. §-a szerint a házasságot csak a bíróság bonthatja fel, szüntetheti meg. Az említett rendelkezés értelmében a bíróság nem veheti figyelembe a házastársak megállapodását házasságuk érvénytelenítéséről, mivel a törvény értelmében a bíróság, a házasságot csak akkor bonthatja fel, ha a házasság már nem teljesítheti társadalmi célzatát, küldetését. Ugyanakkor viszont azt is el kell mondani, hogy ha önök közös megállapodás alapján fordulnak a bírósághoz azzal, hogy a bíróság bontsa fel, szüntesse meg a házasságukat, akkor a válásukban eljáró bíró alighanem azokat a lehetőségeket keresi majd, amelyekkel a válóper időtartama rövidíthető. Éppen ezért alighanem elvárja majd azt, hogy állapodjanak meg egymás között arról is, hogy a közös gyermekeikről ki fog gondoskodni, milyen összegű tartásdíjat kell fizetnie ezekre a gyermekekre a házastársak valamelyikének, mikor, havonta hányszor látogathatja a gyermeket az a szülő, akit megfosztottak a saját gyermekétől stb. (fekete) TEGNAP OLVASTUK Vladimír Mečiar a televízió Pressclub c. műsorának keddi adásában elárulta, hogy létezik valamilyen bizottság, amelyben ő is dolgozik, és amely a vagyonjegyes privatizáció egy teljesen új jobb - koncepcióját készíti elő. Karol Štetina, a privatizációs minisztérium szóvivője kifejtette, hogy a vagyonjegyes privatizáció második hulláma koncepciójának megváltoztatására irányuló, az egyes politikai szubjektumok vezetői által tett javaslatot kizárólag az ő óhajuknak tartja. Megbízható pénzügyminisztériumi forrásból megtudtuk, hogy e minisztérium vezetésében sem tudnak még a „kuponos" semmiféle új rendszeréről, legalábbis eddig még nem volt semmiféle ilyen információ a programján. Sejtéseik szerint a Szlovák Nemzeti Párt kötvények kihasználására vonatkozó javaslatainak továbbfejlesztéséről van szó, mellyel állítólag a Kormányhivatal gazdasági tanácsadó testülete foglalkozik. Alábbi kérdéseinkkel ezért fordultunk Jozef Magula államtitkárhoz: m Mit mondhatna a vagyonjegyes privatizáció új módszeréről? - Semmit. Várjunk keddig. Most még nem akarok erről beszélni. Eddig még nem kaptunk részletesebb magyarázatot. m A kormány a múlt héten levette tanácskozási napirendjéről a tőkepiaci koncepció megvitatását, átdolgoztatta azt, de még ezen a héten sem tárgyalt róla. Ebből kellene következniük a törvénymódosításoknak... - A koncepciót a kormány azért adta vissza, mert terjedelmes volt, egyértelműbben kellett benne megfogalmazni a feladatokat, a határidőket és mindezek teljesítését. Nem tartalmi kifogások miatt merültek fel problémák. Világos, határidőket is tartalmazó tervezetet kérnek tőlünk. m A vagyonjegyes privatizáció második hullámát főleg azért halasztották el, hogy jobban előkészíthessék a koncepciót... - Nem a tőkepiac koncepciója miatt történt. A privatizáció koncepciójáról beszélhetünk. m Dehát tőkepiaci koncepcióból következnek a befektetési és privatizációs társaságokról, az értékpapírokról és a nagyprivatizációról szóló törvények módosító javaslatai is. Most, miután elhalasztották a szóban forgó koncepció megvitatását, lesz még minderre idő július 1-jéig, a vagyonjegyes privatizáció előfordulója beígért kezdetéig? - Megismétlem, hogy ez nem függ össze a tőkepiaci koncepcióval. A törvényjavaslatokat kidolgoztuk, és a parlament július 1-jéig nyilvánvalóan megvitatja. (A privatizációs miniszter szóvivője azonban tegnap megerősítette, hogy a privatizációs folyamat jelenlegi állására való tekintettel várható a második hullám kezdetének újabb elhalasztása.) IVAN ŠPANI, Práca FRICSKA Légypiszoknyi „jószándék" Eva Zeienayová DSZM-es képviselő parlamentbe kerülése után sem tette le a lantot, és előszeretettel írogat a politikai karrierjéhez ugródeszka gyanánt szolgáló korábbi lapjába (melynek nevét rendes ember kelletlenül írja le), szóval, hát, a Slovenská Republikába. Legutóbb Dušan Macuškát, a DU petíciós íveinek hitelességét vizsgáló bizottság elnökét faggatta Zeienayová asszony, aki kérdésére, vajon tudja-e bizonyítani, hogy a rendőrség vagy valaki más nem hamisította-e meg az aláírásokat, a következőket válaszolta: „Amikor felnyitottuk a lepecsételt íveket, annyi törvénysértő, piszkos dolgot találtunk, hogy egyáltalán nem kellett lealacsonyodnunk odáig, hogy ilyen praktikákhoz folyamodjunk." (Mármint hogy meghamisítsák az aláírásokat) Azt bővebben ne firtassuk, mert sajnos a bizottság elnöke sem árulta el, mit értett a piszkon. Légypiszkot? Kávéfoltot? Merthogy a rendőrségen is kávéznak meg piszkítanak. Persze, a legyekre gondolok! De kinek mit jelent ez a mondat? Lehetséges, az én fülem érzékenyebb kicsit az átlagosnál, de számomra annyit jelent, hogy mégiscsak módjában állt volna, illetve még módjában is áll „valakiknek" megváltoztatni az ívek tartalmát. Sőt, mi több, az is kiviláglik belőle, hogy a „jószándék" is meglett volna, csak NEM KELLETT, nem volt rá szükség, mivel annyi törvénysértő és piszkos dolgot találtak az ívekben. Ami vagy igaz, vagy nem. És ha nem, mi van akkor, ha ne adj Isten, mégis akad valaki, aki képes lesz (vagy volt?) „lealacsonyodni odáig", ha ez mondjuk a felemelkedését szolgálja? (holop) Helyreigazítás Szerdai számunkban e hét végére harangoztuk be a somodi Csemadok-napot munkatársunk hibájából tévesen. A rendezvény időpontja június 10 és 11. Olvasóinktól, valamint a szervezőktől elnézést kérünk a bakiért. AHOGY ÉN LÁTOM Pánik - időhiány miatt Legalább 80 százalékos biztonsággal feltételezhető, hogy a szélsőséges szlovák nacionalista erőknek legfeljebb 5-10 évük van ahhoz, hogy nemzetiségi szempontból a mainál lényegesen homogénabbá tegyék az országot. Ha egészen biztos lennék abban, hogy 5-10 év alatt tagjává válik Szlovákia az Európai Uniónak és a NATO-nak, azt merném jósolni, hogy száz százalékig biztosak lehetünk abban, nem jár sikerrel az a törekvésük, amelynek értelmében jelentéktelen népcsoporttá, mondjuk 150-200 ezres lélekszámú „utolsó mohikán" közösséggé kivánják sorvasztani kisebbségünket. Véleményem szerint e meggondolásból kellene politikusainknak kiindulniuk, valahányszor felmerül a kérdés: Hogyan tovább a szlovákiai magyar pártok és a hazai demokratikus politikai erők kapcsolatainak ápolásában, együttműködésük fejlesztésében? A magyar, illetve a szlovák demokratikus politikai erők kapcsolatai, sajnos, már évek óta holtponton vannak. Sokszor még csak az sem mondható el kölcsönös viszonyukról, hogy korrekt. Legfeljebb úgy minősíthető a helyzet, hogy a pártok köszönőviszonyban vannak egymással. De hát ez nemcsak a magyar-szlovák kapcsolatokban van így, hanem a szlovák-szlovák viszonyban is. Az ellenzék képtelen az egységes fellépésre. Tegyük fel, hogy az 1994. október 1től, a legutóbbi választások napjától számított 4 éven belül annyira lejáratja magát a jelenlegi hatalmi garnitúra, hogy a mostani ellenzéknek lehetősége nyílik a kormányalakításra. A legnagyobb valószínűséggel feltételezhető, hogy a magyar politikai pártok bevonása nélkül még ebben az esetben sem lesz a demokratikus erőknek módja arra, hogy kényelmes, vagy legalább viszonylag biztonságos többséggel alakítsák ki a végrehajtó hatalmat. E feltételezésből kiindulva kétféle magatartása alakulhat ki a magyar koalíciónak a legközelebbi három és fél esztendő alatt: 1. Vagy továbbra is radikálisan, a demokratikus erőket magától elriasztva, a húrokat feszítve politizál, a problémák megoldásának, a közeledésnek minimálisnál is kevesebb esélyével; 2. Vagy élni próbál a politika művészetében rejlő összes lehetőséggel, és akár még (az eddigi politizáláshoz képest) jelentős kompromisszumok árán is, a szlovák demokraták számára hihetően szerves elemként betagolódik abba a struktúrába, amelyet a pillanatnyi ellenzék testesít meg. Vannak dolgok, gesztusok, amelyeket ha magyarok követnek el, még a legdemokratikusabb szlovákok is legfeljebb fanyalogva képesek elnézően fogadni. Vagy meggyőződésből nem tudnak velük azonosulni, vagy taktikai megfontolásból. Kérdés, hogy ma, amikor lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a pillanatnyilag hatalmon lévő kormány létében veszélyezteti a demokráciát, nem volna-e tanácsos visszafogottabbá válnunk némely megnyilvánulásunkban, különösen olyanokban, amelyeket ha később alaposabban szemügyre veszünk, láthatjuk, hogy úgyszólván semmi gyümölcsöt sem hoztak. Teljesen normális, hogy a három magyar párt is verseng egymással. Az viszont abnormális, hogy a politikusok némely gesztusairól végül is kiderült, hogy a „.másiknál nagyobbat mondás" törekvésének a jegyében fogantak, és csak annyit érünk el velük, hogy elvadítjuk magunktól még a potenciális szlovák szövetségeseket is. Ahogy úgy az ember elnézi a szlovák nacionalista erők ideológusainak (történészek, politológusok, gyakorló politikusok) megnyilvánulásait, lehetetlen észre nem venni, hogy vehemenciájukat az időhiány tudatosítása motiválja. „Zárás előtti" pánikhangulat uralkodik rajtuk, mert tisztában vannak vele, hogy Szlovákia (ha akarják ezt politikusaik, ha nem) nagy valószínűséggel viszonylag rövid időn belül részévé válik Európa felvilágosultabb felének. Mečiarék, főképp pedig Slotáék a rendszer összeomlása és az európai struktúrákba való betagolódásunk közötti átmenet időszakát igyekeznek kihasználni beolvasztásunk, leépítésünk meggyorsítására. A veszély, persze felmérhetetlen, hiszen öt év alatt is rengeteg kárt okozhatnak közösségünkben, intézményeink leépítésében. Éppen a károk csökkentése érdekében van szükségünk politikánk, elsősorban szövetségi politikánk számos vonatkozásban való újragondolására. TÓTH MIHÁLY Tulajdonképpen ki készít elő más „kuponost"?