Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám, szombat
1995. június 1381. SPORT ÚJ SZÓ _7J JAN S LOTA NEMZETI PARTVEZER SEM SEGÍTETT A ZSOLNAIAKON Az Inter vagy a DAC-Gemer? Nem mondhatnánk, hogyteljesen izgalommentes volt az I. labdarúgóliga utolsó felvonása. Két fordulóval a bajnokság befejezése előtt a zsolnai klub a Szlovák Nemzeti Párt elnökét, Ján Slotát ültette a „prezidenti" székbe, tőle várta a csodát, majd csak kiharcolja a fiúk helyett a bentmaradást. A futball azonban nem teljesen politika... • Bár a Bardejov-Žilina mecčsen úgy tűnt, mégis csak az, hiszen 2:0-ra vezettek a vendégek (politika nélkül is előfordul ilyesmi), s az a hír járta, hogy a találkozó előtti napok valamelyikén Kelet-Szlovákiában tartózkodott Zsákovics Tibor csapatkapitánytól a tőle megszokott lendületes, csupaszív játékot várják a szurkolók (Fotó: Balajti Árpád) a meredek kijelentéseiről híres és hírhedt harcias pártvezér. De hiába. Politika ide, politika oda, végül is a tudás döntött. Legalábis ezt mondta az egykori gólkirály, Stanislav Griga, a Žilina újdonsült menedzsere, akit az új gólkirály csütörtöki ünneplésén szólítottunk meg csapata ügyében. „Hiába vezettünk 2:0 ra, a tribünön éreztük, legalábbis én, baj lesz. Szerintem egyáltalán nem játszottunk jól, sőt, inkább rosszul. Lehet, hogy megköveznek érte az otthoniak, de ki kell jelentenem: a Žilina volt a bajnokság leggyengébb együttese. Hogy miért, azt elemeznünk kell, s azt is, hogyan tovább." Szóval így. A zsolnai vezetés állítólag marad, tehát a nemzeti párt elnökét - akinek korábban nem sok fogalma volt a futballról - nemcsak két meccs erejéig ültették a „prezidenti" székbe. A 94/95-ös bajnokság általános értékelésére a jövő hét folyamán térünk vissza, a DAC-lnter elhalasztott meccs után, most a Szlovák Kupa-döntő a lényeg. Ami mérce is lehet, meg nem is, az a NIKÉ. A tippelők péntekig inkább az Inter győzelmében bíztak, átlagban minden 17. döntetlenre tippelt és csak minden 175. DAC-sikerre. No, majd meglátjuk, mennyire „szakemberek" a nikézők. Szerdán mindkét csapat kétkét gólt rúgott, az Inter 75 percig 2:0-ás vesztésre állt, innen egyenlített Nagyszombatban, a DAC-nak ez csak l:l-re sikerült, aztán már csupán csökkenteni tudta hátrányát 4:2-re a Slovan ellen. Egyáltalán nem lehet határozott következtetéseket levonni a kupadöntő két résztvevőjének játékából és eredményéből. Néhány momentumra azért felfigyeltünk. Például arra, hogy mennyire lassú volt a DAC-védelem, hogy a kapu torkából kapott két gólt... Persze, figyelembe kell venni: a gyors lábú Peckót ezen a mérkőzésen kevesen tudták volna igazán semlegesíteni, elfutásai és beadásai után születtek a gólok, a gólhelyzetek. Erre mondták a DAC-trénerek, hiányzott az összeszokott Trutz-Kuna kettős a védelem közepén, a balhátvéd Végh formán kívül van, Pintét, Fiebert és Rimanovskýt pihentették... De mi lesz Dubnicán? Grajcár Antal másodedző: „A legerősebb összeállításban lépünk pályára, a védelem bal oldala okoz nekünk némi gondot. Majd kitalálunk valamit. Úgy tervezzük, hogy Kuna kísérgeti Luhovýt, Obšitník őrzésével is megbízunk valakit. Nem szabad gólt kapnunk az első 20 percben, hogy aztán rúgjunk. Letámadásos, határozott játékkal megzavarhatjuk az ellenfél koncepcióját. Valami azt súgja, miénk lesz a kupa. Kollektív fanatizmussal, harcossággal megnyerjük a meccset. Csak senki ne lógjon ki a sorból..." A DAC várható összeállítása: Nagy küzdelem várható az Inter-DAC-Gemer labdarúgó Szlovák Kupadöntőn (Fotó: Vojtíšek) Šanta (1973-as születésű)-Trutz (71)-Súkennik (66), Kuna (72), Gőgh (72)-Pinté (71), Zsákovics (68), Fieber (64), Rimanovský (66)-Kianek (72) vagy Gajan (69), Bari (71). Ahogy az Inter-vezetők magatartásából és nyilatkozataiból kiéreztük, természetesnek tartják a győzelmet, nagyon-nagyon magabiztosnak tűntek. Karel Brückner edző már nem annyira. Dicséri a DAC-ot, precíz, egységes csapatnak tartja, egyforma esélyről beszél. „A fiúknak szép prémium van beígérve, tehát illene, hogy még kitartson a jó formájuk erre az összecsapásra. Ha megfelelő lendülettel alátámasztjuk kombinatív futballozásunkát, van reményünk: Tudjuk, a dunaszerdahelyiekre jellemző a kollektív küzdőképesség, megpróbáljuk háf^őket túljátszani. Ehhez vannak jól képzett labdarúgóink." Az Inter várható összeállítása: Hýll (73)-Tomko (64), Ševela (72), Schulcz (66)-Rupec (68), Obšitník (69), Greguška (70), Prokop (70), Solár (64)Medveď (73), Luhový (67). Ahogy tegnap megtudtuk a dubnicai rendezőktől, a dunaszerdahelyiek négyszer annyi jegyet igényeltek, mint a pozsonyiak. Hogy ez nézőszámban mennyit jelent, nem mondták. A mérkőzés 15.30 órakor kezdődik, a televízió is közvetíti. Játékvezető: Gádoši (Zvolánek, Ligocký). (T. V.) A PÖSTYENIEK VAGY AZ UJVARIAK? Győzzön a jobb... Vasárnap 18.30-tól játsszák a III. labdarúgóliga nyugati csoportja utolsó, 30. fordulójának mérkőzéseit. Mégis úgy alakultak a dolgok, hogy a zárófelvonásban dől el a feljutás sorsa. A két éllovasnak, az újonc pöstyéni csapatnak, valamint a nagy esélyes érsekújvári együttesnek egyaránt 62 pontja van. Éppen ezért hatalmas csata várható a világhírű fürdővárosban. Mivel egyenlő pontszám esetében az egymás elleni meccsek döntenek (Érsekújvárott az Elektrosvit nyert 3:l-re), így a vendégeknek a döntetlen is elegendő... A rendezők 5-6000 nézőt (köztük félezer újvárit) várnak a slágermérkőzésre. Borsányi Mihály, az Elektrosvit szakosztálytitkára: „Zsinórban kétszer már elbuktunk a hajrában, ezúttal sikerülni fog! Jó a hangulat a csapat háza táján, s bízom ah ban, hogy a zöld gyepen, s nem a kulisszák mögött dől majd el a II. ligába jutás sorsa!" A pöstyéni stadionban senki sem vette fel a telefont, csak az üzenetrögzítő „szövegelt"... (zsigárdi) Idén elmarad Somorján már szép hagyománya van a díjugrató Duna Kupának (eddig huszonhatszor rendezték meg), amelyre évente rendre ez idő tájt került sor. Idén azonban egyelőre csend van a sportrendezvény körül. Pavol Seman t, a tavalyi főszervezőt kérdeztem: „Ebben az évben elmarad a verseny. Szervezési okokból. Vállalatunknál több dologba vágtuk bele a fejszénket, s erre nem jutott időnk. Egyáltalán nem a pénzhiány miatt szüneteltetjük a viadalt. Nem akarjuk félbeszakítani a hosszúéves hagyományt, folytatni szeretnénk, de csak jövőre." (j. mészáros) Salt Lake City rendezi a 2002-es téli olimpiát Tegnap Budapesten a Nemzetközi Olimpiai Bizottság titkos szavazással úgy döntött, hogy a 2002-es téli olimpiai játékokat az amerikai Salt Lake City rendezi meg. A döntést Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke jelentette be, ezt követően az 1,4 millió lakosú amerikai városban hatalmas üdvrivalgás tört kl. Salt Lake City negyedszer pályázott, ezúttal sikerrel. A végeredmény már az első fordulóban eldőlt: Salt Lake City (Egyesült Államok) 54, Ostersund (Svédország) és Slon (Svájc) 14-14, Quebec (Kanada) 7 szavazat. Pénteken 17 óráig lehetett pályázatot beadni a NOB alelnöki tisztére. Erre a megszabott határidő leteltéig csak Schmltt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kandidált Köztudott, hogy a NOB vasárnap délelőtt dönt (más tisztségek mellett) az alelnök személyéről. Szlovákia az elődöntőben (í-sz/Tégnap Brünnben a negyeddöntőkkel folytatódott a 25. női kosárlabda Európa-bajnokság. Kitett magáért a szlovák válogatott, amely legyőzte a házigazda cseh együttest és bejutott a legjobb négy közé. Marián Mátyás védencei ma a fináléba jutásért az olaszokkal mérkőznek (17.00). Az itáliaiak fölényesen nyertek a moldávok ellen, míg az ukránok nagy csatában diadalmaskodtak a litvánokkal szemben. SZLOVÁKI A-CSEHORSZÁG 85:75 (38:29). Legeredményesebbek: Kuklová 30, Rázgová 23, Slosiarová 17, ill. Valová 23, Nemcová 20, Janálová 13. Jól kezdett a szlovák együttes, az első nyolc perc után már 13 ponttal vezetett. Később feljöttek a házigazdák, ám a félidő hajrájában ismét Kuklováék játszottak fölényben. A második játékrészben sem változott a játék képe. Hét perccel a befejezés előtt a csapatkapitány, Potočová kipontozódott, ekkor egy rövid időre idegessé vált a szlovák együttes. Azonban a hajrában a kitűnően játszó Andrea Kuklová vezetésével biztosan nyerte a találkozót. UKRAJNA-LITVÁNIA 76:72 (40:34). Legeredményesebbek: Nazarenkova 21, ill. Berukstiene 15. OLASZORSZÁG-MOLDÁVIA 74:43 (42:30). Legeredményesebbek: Caselini 15, ill. Milkinova 14. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes. HORVÁTORSZÁG-OROSZORSZÁG 72:81 (42:43). Mészöly megbánta A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi ülése után megbeszélésre került sor, melyen részt vett Mészöly Kálmán szövetségi kapitány, Benkő László elnök és Berzi Sándor főtitkár. Megtárgyalták az Izland elleni válogatott mérkőzésen tapasztalt edzői bekiabálások ügyét, mely a tévéközvetítés után erős ellenérzéseket váltott ki a sportközvéleményből. Mészöly Kálmán elismerte, hogy magatartását még a szokásosnál nagyobb érzelmi túlfűtöttség sem menti, s önként vállalta, hogy mintegy büntetésül 100 000 forintot az utánpótlás javára fordít az összeget már át is adta az MLSZ részére. É SPORTMENU Labdarúgás. NB I, 29. forduló - szombat, 17.00: Vác-Újpest , Vasas-Zalaegerszeg , DebrecenKispest (a mérkőzést a TV 2 közvetíti), Csepel-Békéscsaba, Nagykanizsa-Győr, Pécs-BVSC, Stadler FC-Sopron, Ferencváros-Parmalat. 1. FTC 28 17 7 4 59:37 58 2. Újpest 28 15 6 7 57:32 51 3. BVSC 28 14 4 10 48:39 46 4. Debrecen 28 13 7 8 42:34 46 5. Kispest 28 13 6 9 56:39 45 6. Békéscsaba 28 10 14 4 42:29 44 7. Pécs 28 11 6 11 32:37 39 8. ZTE 28 11 6 11 46:54 39 9. Csepel 28 8 9 U 22:25 33 10. Stadler FC 28 8 9 11 25:33 33 11. Győr 28 10 5 13 41:39 32 12. Vac 28 7 11 10 35:43 32 13. Vasas 28 8 7 13 34:44 31 14. Parmalat FC 28 7 7 14 39:47 28 15. Sopron 28 6 10 12 35:49 25 16. Nagykanizsa 28 6 6 16 22:54 24 Kézilabda. Férfi Szlovák Kupa (elődöntő, első mérkőzés) - vasárnap, 19.00: Ferrolux DAC-ŠKP Bratislava. TIPPVERSENY Dunasze rdahely Spanyolországi üdülés: 12 nap, luxusautóbusz, szállás: 4 emeletes apartmanszálloda 1995. 6. 22 -7. 03. 4 700 Sk -ii- 6. 29.- 7.10. 5 400 Sk -11- 7. 06.-7.17. 5 400 Sk -n- 7.13.-7.23. 6 400 Sk -n- 7.20.- 7. 31. 6 400 Sk -n- 8. 31.-9.11. 4 700 Sk -"- 9.07.-9.18. 4 400 Sk Tájékoztatás a Jednota székházában, 2.emelet 205-ös ajtó. Tej: 0709/ 52 5 0 41, 8-tól 18 óráig Győr-Vác : ( : ) Név: . Cím: Magyar NB l-es labdarúgómérkőzés. Kedd estig postázzák a szelvényt szerkesztőségünk címére. (sr) UJSZO szlovákiai magyar napilap főszerkesztő: Szilvássy József ("32-32-20) főszerkesztő-helyettes: Mad i Géza ("210-4456) Miklósi Péter ("210-4453) a Vasárnap vezető szerkesztője Szerkesztőség: 819 15 Bratislava, Pribinova 25,8. emelet Telefonközpont: 07/210-9 Szerkesztőségi titkárság: 32-50-18, telefax: 36^45 29 hírfelvétel és üzenetrögzítő: 210-4426, sportrovat: 36 46-39 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806 Kassa 095/6228-639 Rozsnyó 0942/21947 Rimaszombat 0866/925-14 Komárom 0819/649 59. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Siezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató tr 210-4460, fax: 210-4467 Hirdetőiroda: ír 210-4455, fax: 210 4431. Nyomja a DANUBIAPRINT 02-es üzeme. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, valamint a Mediaprint Kapa. Külföldi megrendelések: PNS ESvývoz tlače. Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12.1993. december lOén. Engedély száma 179/93 A szerkesztőség a beküldött kéziratok rövidítésének és szeikesztésének jogát fenntartja. A nem megrendelt kéziratokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza. Index 48011 KURTA NBA-DONTO Rakétagyorsasággal Hatodszor fordult elő az amerikai profi kosárlabdaliga történetében (1947 óta játsszák), hogy mindössze négy mérkőzésen dőljön el az aranygyűrűért vívott döntő. Idén a Houston Rockets - nevéhez hűen - rakétagyorsasággal elintézte fínálébeli újonc riválisát, az Orlando Magicot, és sorrendben másodszor iratkozott fel a világ legrangosabb bajnokságának győztesei közé. Sikerét már Orlandóban megalapozta. Mindjárt az első összecsapáson szinte a sírból hozta vissza a döntetlent, majd a hosszabbításban felülkerekedett. Ezen a mérkőzésen Smith egymaga hét (!) hármast szórt az ellenfél kosarába. S mikor a folytatásban a vendégek a csereember Sam Casse/jóvoltából (31 pontja NBA-csúcs a beálltak sorából) ismét nyertek, egyre halványultak a jövő csapatának kikiáltott orlandói mágusok esélyei. Sokra nem vitték a houstoni meccseken sem. O/ajuwon, Drexler, Horry, Ellie, Smith és társaik két hazai győzelemmel koronázták meg sikerüket az O'Neal vezette ellenfelükkel szemben. Elég alulról kerültek a play offba, ám ott sorra vették az akadályokat, és szokatlanul gyorsan a csúcsra jutottak. Tehát véget ért a novembertől tartó kosárlabdamaraton, a nagy show, az amerikaiaknak és a műholdcsatornák jóvoltából a világ egyre több pontján kiváló szórakozást, magasfokú labdaművészetet, látványos és kiszámíthatatlan megoldásokat kináló NBA. Az 1994/95-ös NBA-döntő eredményei: Houston Rockets-Orlando Magic 120:118 (hosszabbítás után), 117:106, 106:103,113:101. (j. mészáros) SPORTHÍRADÓ • A Szlovák Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága elfogadta Jozef Vengloš edző lemondását. A válogatott új szakvezetőjének kérdését június 4-én vitatják meg. Döntés történt arról is, hogy a következő bajnoki esztendőben is csak 12 csapat lesz az I. ligában, mert ellenkezne az alapszabályzattal, ha most rögtön - több klub kívánságára 16-ra bővítenék a mezőnyt. A hétfőn Dél-Amerikába utazó csapat ligává lógatott néven szerepel majd Argentína és Paraguay ellen. • Moszkvában, 43 éves korában, súlyos betegség után elhunyt Szergej Kapusztyin, az egykori szovjet jégkorong-válogatott kiválósága. Az olimpiai és világbajnoki aranyérmes sportoló a szovjet jégkorongsport legsikeresebb időszakának kiemelkedő alakja volt. • Kiértékelték a jégkorong Extraliga 1994/95-ös szezonjának legjobb játékosait. Ezek szerint az első számú kapus Jaromír Dragan lett, a hátvédek között Ľubomír Sekeráš (Trenčín), a csatároknál Zdeno Cíger (Trenčín) vitte el a pálmát. A gólkirályi címet Vlastimil Plavucha (Košice) érdemelte ki 47 találattal. • A42esztendős Karol Ihringetválasztottá kaz 1994/95-ös bajnoki év legjobb szlovákiai labdarúgójátékvezetőjének. A második helyen Hriňák, a harmadikon a tavalyi győztes Gádoši végzett. A III. LIGA KÜSZÖBÉN A VARIAPROGRESS Ha nyernek, feljutnak Egy éve a Variaprogress futballcsapata újoncként vágott neki a IV. ligának. A vezetők nem titkolták,újra feljebb akarnak kerülni. Most a záró forduló előtt jobb gólkülönbséggel ugyan a vágújhelyi gárda áll az élen, de ha vasárnap nyer Dušan Liba edző csapata hazai pályán a húliak ellen, III. ligás. Egyforma pontszám esetén a kölcsönös meccsek a Variaprogress mellett szólnak (2:1 és 3:1). Vlahy Árpád, a Variaprogress szakosztályelnöke: „Tudtuk, a második felvonás jóval nehezebb lesz, mint az első. Mindenki a listavezető ellen akart bizonyítani. Tavasszal hazai pályán százszázalékosak vagyunk, meggyőződésem, azok is maradunk. Egyébként utolsó ellenfelünk a tavaszi szezonban egyáltalán nem remekel, egy győzelem, két döntetlen mellett a 11-szer vereséget szenvedett. Remélem sok szurkoló látogat ki a meccsre, s utána elégedetten távoznak a stadionból. " A vágújhelyiek az utolsó fordulóban udvardiakat látják vendégül, ők is nyerni akarnak és feljebb jutni. Sorsuk azonban a Variaprogress kezében van... (szabó)