Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-14 / 137. szám, szerda

6 I ÚJ SZÓ ÉVFORDULÓ 1995. június 14. DÜNAJS^STREDA' ^ OüNASZERÄ^Vv TOBOtNJKY HROBONDVO F^SC-* Alistál nNNNNNNNNNN NagymegycrNNNX^N: PALKOVldOVO CICOV VISSZAEMLÉKEZÉSEK AZ 1965-ÖS TERMÉSZETI CSAPÁSRA JÚNIUS 17. Minden erőt a víz ellen Ipolyszakállas víz alatt a szerkesztőségbe. A levél fel­adója: Bömhécz Gyula. Lakás­címe: Losonc, Marx utca 19. Az íráson látni, hogy munkától elnehezült kéz vetette papírra, de a szavakat egy tiszta em­berszív diktálta: „Feleségem és én 620 ko­rona nyugdíjat kapunk és van öt unokánk. Hármat a felesé­gem gondoz, amíg anyjuk dol­gozik. Ennek ellenére hajlan­dók volnánk az árvízsújtotta területről két 4-7 éves erre rászoruló gyermeket két hétre, vagy ha kell, egy hónapra is el­fogadni, hogy a szüleik nyu­godtabban tudjanak dolgozni, és mielőbb kiheverjék az árvíz okozta károkat..." JÚNIUS 21. A Csallóköz lankadatlan erővel küzd az árral (...) A csicsói gátszakadás következtében a Csallóköz dé­Tehergépkocsik, traktorok százai csak úgy nyüzsögnek a Duna menti falvakban. A ho­mokzsákot lányok, asszonyok, szövetkezetesek és tanítók ­egyszóval minden munkabíró lakos - százával készíti ki az utak szélére, hogyha valahol feltör a víz, legyen mivel elébe állni. Ha egy-egy negyedórára szünetel a homokszállítás, a gátvigyázó aranyosiak, kesziek vagy búcsiak - ha csak né­hány pillanatra is - ráhajolnak Csicsó ket Kulcsod, Csicsó, Medve és Kolozsnéma kiürítésére. Nép­hadseregünk további erősíté­seket küldött a veszélyeztetett helyekre. JÚNIUS 20. Délutáni levél 1965. június 19-én egy ajánlott express levél érkezett li része szinte a tengerhez ha­sonlít. Az áradat Nagyme­gyertől Ekecs, Apáca szakál­las, Alistál, illetve Gúta irányá­ban húzódik. (...) Nagymegyer Csicsó felőli oldalán építik a második védelmi vonalat, s egyidőben küzdenek a város északi irányából, Izsap felől fe­nyegető víz ellen. Az új tejgyár köré ugyancsak védelmi gyűrűt vonnak. Egyszeriben teng Csendélet a csónakban A csallóközi árvíz Nem jól kezdődött az 1965-ös év. A csapadékos tél után korán beköszön­tött a tavasz és az olvadás. Aztán megeredtek az ég csatornái, s vége­hossza nem volt az esőzéseknek. Már harmadik hónapja tartott az áradás. A folyók kiléptek medrükből, június elejére már 70-80 ezer hektár termőföldet öntött el a víz. És az apadás csak nem akart megindulni. Júni­us 12-én a Duna menti járások után már Pozsonyban is elrendelték a har­madfokú árvízvédelmi készültséget. A veszélyeztetett városokban, falvak­ban megkezdődött a lakosság kitelepítése. Az emberek ennek ellenére bi­zakodóak voltak, hitték, hogy az 1954-es árvíz után megerősített gátak megvédik őket a legrosszabbtól. Június 15-én mégis bekövetkezett a ka­tasztrófa: Patnái az ár áttörte a gátat. A zavaros, piszkos áradat hömpö­lyögve indult meg a közeli falvak felé. Pat jelenlegi polgármestere, Szabó Ol­ga akkor mindösze hétéves volt. Gyerek­ésszel nem is fogta fel a helyzet ko­molyságát, félelem nélkül ugrált a többi- ­ekkel a gáton, élvezte, hogy csónakból szedheti a cseresznyét, gyűjtögette a ví­zen úszkáló árva kiskacsákat. Pedig ko­rántsem volt gyerekjáték, ami akkor, azokban az órákben kezdődött Paton, Izsán, Hetényben. - Reggel fél kilenc volt, mikor az el­lenőrök megérkeztek a gátról, és jelen­tették, nem őrzik a gátat, pedig igen rossz állapotban van. Alighogy a hin el­mondták, már csörgött is a telefon: Pat­nái átszakadt a gát, azonnal meg kell kezdeni az evakuálást - emlékszik visz­sza arra a szörnyű napra Komlósi Meny­hért izsai pedagógus, aki azokban a na­pokban a helyi árvízvédelmi bizottság el­nökeként igencsak nehéz órákat, napo­kat, heteket élt át. - Két irányból zúdult az áradat a falu­ra - meséli. - A pati szakadástól a víz nekiment a virti partoknak, onnan a Zs/'t­va holtágán zúdult vissza. A másik a la­poson tört rá a falura. Estére a faluban már csak csónakkal lehetett közlekedni. A veszélyeztettett falvakban élők eva­kuálása még a reggeli órákban meg­kezdődött. Autóbuszokkal, teherautók­kal szállították el az asszonyokat, gyere­keket, időseket a magasabban fekvő he­lyekre, Virtre, Marcelházára, Radványra. Mindenhol nagy volt a zűrzavar, a futko­sás. Senki nem tudta, a nagy sietségben mit vigyen magával, mire lehet szüksé­ge. Csak egy kis élelmet kaptak ma­gukhoz, s már robogott is velük.a teher­autó. Az emberek után az állatok követ­keztek. Izsán már késő délutánra járt az idő, az utolsó teherautó küszködött az árral. Az autó megcsúszott, majd felbo­rult, s az állatok úgy megvadultak, hogy a közelükbe se lehetett menni. A kultúr­házban vert tanyát az a pár tucat férfi, aki a faluban maradt menteni. Ám vol­tak makacs emberek, akik nem akarták elhagyni otthonukat. Inkább megvárták, míg a házuk romba dől. A hadsereg két­éltűi, helikopterei mentették a csökö­nyösségük miatt életveszélybe kerülte­ket. S mintha mindez még nem lett vol­na elég, a Duna június 17-én a csicsói szivattyútelep és a medvei híd között is átszakította a töltést. Szinte hajszálra ugyanott, ahol majd száz évvel koráb­ban. Az akkori szakítás emlékét őrzi a csicsói Lion tó. 1965. június 17-én egy újabb Lion születésének lehettek tanúi a gát közelében tartózkodók. - Túl sokáig tartott az áradás. Átáztak a gátak, a viz pedig már csak olyan, megtalálja magának az utat Valósággal alámosta a gátat. Egyszer csak hatalmas gejzír tört fel, megemelte a töltést, az összerogyott, és már zúdult is át rajta a víz. Egyszeriben tenger jött ránk ­mondja a kulcsodi Keszegh Dezső, aki szinte az áttörés pillanatáig a töltésen volt. - A majd 100 méter széles szakítá­son átzúduló víz hatalmas erejével fákat csavart ki, bokrokat tépett ki tövestül, és sodorta magával a gát törmelékeivel együtt a falu felé. Egy órán belül elérte a falut, s ott is vitt magával mindent, ami az útjába került. Az alacsonyabban fekvő lakásokban rövidesen méteres volt a víz, és már csak csónakkal lehetett közlekedni. A katonák, civilek kétségbeesetten próbálták eltorlaszolni a rést. A környező falvakból, Kulcsodról, Csicsóról, Füssről, Kolozsnémáról sietve vitték el az embe­reket. Csak a munkabíró férfiak marad­tak, többnyire azok, akik a szakítást meg­előzően is már a töltésen voltak. Mint például a csicsói Livinka István. - Éjjel-nappal erősítettük a gátat, jár­tuk a töltést Kulcsodtól Kesziig, gondo­san figyelve a veszélyes buzgárokra. Azt gondoltuk, ha már, akkor Keszinél fog szakítani, mert ott már hajlott a töltés. Aznap reggel is épp Kesziről jöttünk, mi­kor megtudtuk, mi történt. Az volt a sze­rencse, hogy a falutól messzebb, Kul­csodhoz közelebb szakított a Duna, s mire megtelt minden útjába eső mélye­dés, gödör, árok, volt idő a lakosság ki­mentésére. Sokan még akkor sem akar­tak elmenni, féltek,' mi lesz a házukkal. Jártuk a házakat, győzködtük az embe­reket, hogy menjenek el, különben baj lesz. Végül vagy harmincan maradtunk a faluban. A víz olyan magas volt, hogy a házak ablakán folyt be. Én is egy teknőben jutottam be a házamba, hogy legalább a tévékészüléket meg a va­dászpuskámat kihozzam. A fiú, aki ve­lem volt, már nem vállalkozott a kísére­temre, mert akkor már minden recse­gett-ropogott. Alig értem ki, az elázott vályogfal kidőlt, és lezuhant a tető. Akkoriban sokan látták így összedőlni a házukat Csícsón, Kulcsodon, Keszin és sok más faluban a Duna mentén. Volt, aki annyira szívére vette, hogy bele­halt bánatába. A víz nem ismert irgal­Kerek harminc évvel ezelőtt, 1965 tavaszán, nyarán min­dennap az újságok címoldalán szerepelt a csallóközi ár­víz. Az Új Szó akkori munkatársai közül sokan rengeteg órát töltöttek az áradások helyszínein, onnan küldték tu­dósításaikat az árvízhelyzetről. Az alábbi összeállításban a tragikus napokban megjelent írások között tallózunk. JUNIUS 8. Áradás idején Miközben a riporternek nyi­latkozik, gondterhelten kite­kint az ablakon és kitartóan szidja az esőt. - A tét óriási - mondja Ba­ross János mérnök, a vízgaz­dálkodás jeles szakembere. Szakaszomon 80 000 hektár­nyi terület terméséről van szó. A Duna töltése - szerencsére - igen jó állapotban van. Az 1954-es áradásból tanultunk - magasítottuk és szélesítet­tük a gátat. Annak ellenére, hogy az idén már csaknem fél­tucatszor jött az árhullám és két hónapja állandóan igen magas a vízállás, a töltések mindmáig szilárdan ellenáll­nak a víz óriási nyomásának. Azt kérdezi, miért van akkor mégis annyi ember a gáta­kon? Mert azt tartjuk, az ördög nem alszik. Sok gondot okoz az egész Csallóköznek - külö­nösen így tetőzés idején - a buzgár. Hogy mi az? Biztosan ismeri az összekötőedények törvényét A Duna szintje már hetek óta több méterrel maga­sabb a környező falvak szintjé­nél. A víz a töltés alatt átnyo­módik és néhol jelentős erővel tör a felszínre. Ha a buzgáro­kat nem vennénk időben ész­re, a szárazföldi oldalról alá­mosnák a gátat. (...) - Gátszakadástól nem kell tartani? - Nem! Harminchat éve ezen a szakaszon végzem a munkám. Ismerem a Duna menti embereket, értenek ők a folyó „nyelvén", vigyáznak a dühöngő vízre. a lapátnyélre és elbóbiskol­nak. Érthető ez, hiszen olyan is van közöttük, aki utoljára vasárnap feküdt ágyban... JÚNIUS 18. A Duna Csicsónál is áttörte a gátat (...) A Pat melletti gátszaka­dás után a Duna tegnap Csi­csó közelében is áttörte a gá­tat Az áradás most sokkal na­gyobb területet veszélyeztet, mint a Pat melletti gátszaka­dás után. Az illetékes szervek megtet­ték a szükséges intézkedése­Az átszakai mat. Mindé került, akái zatos öleié meghaltak A Csallóköz tengerhez csak csóna Esetleg he Kétségbee; állatok me azokban a dahelyiből áltak és he ban, Szenei környékén pontjain, f három gyei előbb Nagy gül Szencre menteni. A rúltek tábor szüleiket, t bazini kórh temették el Vízbe nem 1 Az akkor tásokat sol' elfelejteni. / kuáltakat a felőli aggod annyira mej kat a teheti küzdelem a hettek azol Ilyen volt az árvízhelyzet június 25-én délben. A bevonal jelölve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom