Új Szó, 1995. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1995-06-13 / 136. szám, kedd

Í8J ÚJSZÓ KULTÚRA 1995. június 13. XX. DUNA MENU TAVASZ Hétszín virágok A szeretetről és az alázatról akarok írni. Félretéve mindenfajta szakmai szigorúságot, amit a gyermek színjátszók és bábosok játékával szemben mérceként a XX. Duna Menti Tavasz zsűrijében hetedmagammal felállítottunk. A tizenhárom színjátszó csoport nak és nyolc bábcsoportnak a pedagógus rendezőit a sajtóban csak kö szönet illesse, akiknek évek óta vég zett áldozatos munkája nyomán a gyerekek részt vehettek ezen a hétszínvirághoz hasonlatos rendezvényen. * * * Egy művész sohasem alkot véletlenszerűen. Ihletett pillanataiban azok a gondolatok, élmények, érzelmek munkálnak lelkében, amelyekkel mindennapjaiban küzd. Ennek tudatában látom annyira felkavaró gondolatiságának Lipcsey György szobrászművész kisplasztikáját, a Harangozó csepűrágót. Egyáltalán nem védött minden, mi kívül és belül része volt a XX. Duna Menti Tavasznak. Az előkészületek során olykor eluralkodó kilátástalanságnak, majd a reménykedésnek és a derűlátásnak, a minden körültekintő szervezés ellenére is adódó tévedéseknek s legvégül a nagynagy támogatói hitből fakadt összefő^ gásnak és a résztvevőknek a szervezők irányában mutatott rendkívüli türelmének. A szobor többszörösen értelmezhető jelentéstartománya foglalkoztat azóta ís. Egy kifestett arcú csepűrágó szembefordulva a világgal húzza a harang kötelét. Harangozni annyit jelent, mint jelt adni. A harangszó a kezdet és a vég emlékeztető jele. Ember születé sét, béke eljövetelét, ünnepet köszönt, s ugyanakkor búcsúztatva figyelmeztet az elmúlásra, hangosan a vészhelyzetre, segítséget kér, és Isten gyülekezetébe hív. És most vészhelyzet van. A szepsi Kincskereső nívódíjat „talált" (Vlado G loss felvételei) letlen, hogy a Duna Menti Tavaszt támogatók adományai közül a szervezők ezt a szobrot szánták a szlovákiai magyar bábjátszás nesztorának, Dr. Szőke István tanár úrnak. Aposztrofálhatták volna úgy is megbecsülésüket mindannyiunk Pista bácsijának irányába, hogy három évtizedes bábművészmúltját és pedagógusi következetességét méltányolták a szo borral. Annak idején a kassai ipariskola Glóbusz bábcsoportjával országos és nemzetközi sikereket ért el. Aligha tarthatnánk ma számon tíz-tizenkét iskolai bábegyüttest, ha a Dunaszerdahelyen sorozatosan megtartott bábrendezői tanfolyamokon és a nyári szakmai táborozásokon nem az általa megkövetelt minőségi következetesség válik uralkodóvá. Méltóbb kezekbe aligha kerülhetett volna Lipcsey György gyönyörű gondolatiságot tárgyiasító szobra. A Harangozó csepűrágó a művészet örökkévaló feladatát, a látók kötelességét kondítja lelkünkbe. Biztos vagyok benne, hogy kevesen láthatták közelről ezt a gyönyörű metaforát, amiben jelképszerűen összesűrűsöamelyben önmagunkat és gyerekeinket - hagyományt, anyanyelvet, templomot, iskolát, ünnepet - kell megőriznünk. Úgy, ahogyan az idei Duna Menti Tavasz valamennyi részvevője tette, s ko zöttük a legjobbak: Az alistáli Csip-csirip az emberi butaság és nagyravá gyás kigúnyolásával. A füleki Zsibongó a szegény ember eszességéből kovácsolható szerencséjével. Valamennyi Szepsiből érkezett Kincskereső a néphagyomány és a dramatikus játék önazonosságot erősítő összekapcsolá sával. Nem kevésbé az ipolysági Csillagszóró örök szépséget és erkölcsiséget sugárzó játékával. Nemcsak szín és játék volt az, amit ők Dunaszerdahelyre hoztak. Benne volt abban hűség, állhatatosság, alázat és szeretet is, amit pedagógus-rendezőiktől, Szikhardt Zsuzsától, Szvorák Zsuzsától, Kerekes Évától, N. Tóth Anikótól, Köteles Judittól, Bodonyi Andrástól és a többiektől kaptak. Nem kevésbé a bábok élettelen testével az ember földi világának mesebeli kivetülő mását benépesítő gyerekek csapatai. A Kis-Duna lassú pusztu VII. NÉPRAJZI SZEMINÁRIUM KOMAROMBAN Először a határon túl A füleki Zsibongó, a DMT idei egyik nívódíjasa lásának szemtanúi, az eperjesi Ugribugritagjai, akik az állatok és a természet védelméről játszottak mesét. A farkasdi Bukfenc, amelyben a gyere kek az emberi hiúságról és nagyravágyásról mondtak történetet örök oku lásunkra. Ugyanúgy a vámosfalusi gyerekek Tikiriki bábcsoportja, akik a boldogság nehéz útjait keresték a mese világában. Azok a tények, amelyek a mesék végtelen világából történt válogatásokat indokolják, mindig a pe dagógus-rendezők törekvéseit, nevelési elveit és gyakorlatát tükrözik. Ágh Erzsébet, Komlósi Margit, Rebró Ágota, Szép Erzsébet kollégáikkal együtt sokszorosát adják át csoportjaik tagjainak, mint amit a mindennapi tanulás keretei között lehetséges. Színjátszó csoportok, bábegyütte sek pedagógus rendezői képviselik a mostanság egyre inkább igényelt komplex oktatói-nevelői gyakorlatra alapozódó iskolai nevelést. Legtöbbször szembeszélben állva, olykor mellőzve, hátuk mögötti megmosolygásokat elviselve. Pedig ők azok, akik néptáncegyüttesek, gyermekkórusok, zenekarok vezetőivel együtt azt a többletet vállalják, ami nélkül sokkal kevesebbek és szegényesebbek lennének a magyar iskoláink. Ha van az általános műveltség átadásával egyenértékű pedagógusi munka, akkor a szabadabb és lelkiekben nyitottabb iskolát éppen ezzel lehet létre hozni. Mint hétszínvirágok, nyílottak ki a gyermeki lelkek a jubileumi Duna Menti Tavaszon. Tündérkedő felnőttek óvták valamennyiük játékát gonosz varázslatókkal fondorkodó felnőttektől. Nem firtatta senki, melyikük sejtett, érzett valamit is az eltitkolhatatlan feszültségből, amit a rendezvény jövőjével kapcsolatos bizonytalanság gerjesztett. Igaz, a gyerekek bíznak a pedagógusaikban, akikkel jövőre is játékra szövetkeznek, s én biztos vagyok benne, ismét színjátszó csoportok és bábegyüttesek tucatjai örvendeztetik meg egymást és mind annyiunkat. Viszont az egyáltalán nem biztos, jut-e pénz tanfolyamokra, regionális és országos fesztiválokra. Most már megint csak egymásra hagyatkozhatunk - meg a bennünk fakadó szeretetre, mert csepűrágók harangoznak. DUSZA ISTVÁN A Magyar Néprajzi Társaság (MNT) ez idáig hat alkalommal rendezte meg néprajzi szemináriumát a kisebbségi magyar néprajzgyűjtők számára. Az idei, sorrendben hetedik rendezvényre első ízben kerül sor Magyarország ha tárain kívül. A társszervező Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságnak (SZMNT) köszönhetően az idén július 23-29-ig Komárom városa ad otthont a nívós szakmai rendezvény nek. A szeminárium szervezői a találkozó központi témájának a Komáromtól elválasztha tatlan Dunát választották. így a találkozón el hangzó néprajzi, művelődéstörténeti, régészeti, nyelvészeti előadások és kirándulások mind a Dunával állnak szoros kapcsolatban. A Komáromi Városi Egyetem tantermeiben sorra kerülő előadások közül témájában feltétlenül érdekesnek ígérkezik Balassa Iván előadása a Dunáról mint a kulturális áramlatok közvetítőjéről, de nagy érdeklődésre tart hat számot Lukács László néprajzos érteke zése Claudio Magris Duna című könyvéről. Az előadásokon kívül kötetlen eszmecserék és egész napos kirándulások oldják a szeminári um esetleges kötöttségét. A VII. Néprajzi Szeminárium résztvevői egy egész napos autóbusz-kirándulást tesznek a Csallóközben, Nagymegyer, Alistál, Somorja, Bős, Csallóközcsütörtök, Tallós és Jóka érintésével. A néprajzosok szakmai találkozójának je lentősége mindenekelőtt a személyes találkozások fontosságában, a kapcsolatok bővítésében rejlik. A kongresszusoktól és a kötött rendezvényektől eltérően ugyanis a néprajzi szemináriumon a résztvevők számára szinte folyamatosan lehetőség nyílik a tapasztalatcserére, a vélemények ütköztetésére. Amint arról lapunkat Liszka József, az SZMNT elnöke informálta, a meghívott erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, burgenlandi, szlovéniai és magyarországi néprajzosokon kívül további érdeklődők is bekapcsolódhatnak a nemzetközi rendezvénybe. Az előadások nyíltak, bárki részt vehet rajtuk. A rendezvény költségeinek nagy részét a két társszervező, az MNT és az SZMNT állja, fele-fele arányban. Nem könnyű időszakban vállalta a Liszka József vezette csapat, hogy begyűjti a színvonalas, nyugodt szemináriumi munkához szükséges anyagiakat. Néhány évvel ezelőtt, egy kisebbségbarát kormány talán még támogatta volna a Szlovákiának külföldön is jó nevet szerző rendezvényt, ma már tudjuk: a kultuszminiszter a támogatásnak még a gondolatától is irtózik. Szerencsére az Illyés Gyula Alapítvány, a Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány és a Gyurcsó István alapítvány kuratóriuma nem kis mértékben támogatják a néprajzosok komáromi találkozóját. Ugyanakkor örvendetes, hogy az SZMNT elnöke által a Duna menti községek polgármestereihez és önkormányzataihoz intézett segélykérő levelek is szép számmal meghallgatásra találtak. A falvak vezetői, felismerve a kulturális tárca ellenünk irányuló, leplezetlen szándékát, nagylelkű adományaikkal a néprajzi szeminárium megsegítésére siettek. A VII. Néprajzi Szeminárium fényét a lelkes összefogás mellett tovább emelik a találkozóra megjelenő kiadványok. Az SZMNT tájékoztatója, a Hírharang ez évi összevont 1-2. száma kimondottan ez alkalomra készül. A Duna Menti Múzeum három bibliográfiával szeretné köszönteni a Komáromba érkezőket: a Csallóköz régészeti bibliográfiájával, a Kisalföld válogatott néprajzi bibliográfiájával és az 1992-es esztendő szlovákiai magyar néprajzi bibliográfiájával. KOSÁR DEZSŐ Turner Zsigmond jubilál Turner Zsigmond, a szlovákiai magyar színjátszás kiváló egyénisége élete kerek jubileumához érkezett. Budapesten kezdte el a színészi pályát. Még most is korát meghazudtoló szellemi és testi frissességgel lép színpadra. - Meg tudná mondani, hány szerepet játszott el a több mint 40 év alatt? - Ha emlékezetem nem csal, jóval százon felül volt. Nem volt ez mind nagy szerep, voltak köztük epizódszerepek is, de mindegyiket szerettem. Vannak színészek, akik azt tartják, hogy csak a nagy szerep az igazi. Én a kis epizódszerepet is úgy építettem fel, hogy ne csak a közönséget, hanem magamat is kielégítsem. Hogy jól vagy rosszul csináltam? Azt mindig rábíztam a közönségre. - Ön a színház alapító tagja, itt volt az indulásnál. - Igen. 1952-ben léptem be. Első bemutatónk 1953. január 31-én volt. Ha az ember feleleveníti az elmúlt 40 évet, hát az gyönyörű. Mindegyik darabhoz, szerephez szép emlékek fűződnek. A mostani szerepeimet is kedvelem. Például a Hegedűs a háztetőn című darabban a Rabbit. Szövegét tekintve nem nagy, de azért cselekményben igen. Vagy a Magellánban, Kocsis István darabjában... Nem tudok olyan szerepet említeni, amelyet ne szerettem volna. - Több mint 40 év a színpadon. Érdemes volt? - Igen, érdemes volt. Természetesen sok buktatóval, lemondással, keserűséggel is jár a színészet. Azt hiszem, ha újból kezdhetném, ugyanezt csinálnám, de talán lehet, hogy okosabban. (boldoghy) HÍRVIRÁGOK Arpád-ház Klub Sárospatakon, A Bodrog parti is kolaváros legújabb középiskolájában, az Árpád Vezér Gimnáziumban egy sor szervezet és intézmény, valamint pataki és onnan elszármazott neves közéleti személyiség, tudós, művész részvételével megalakult az Árpád-ház Klub. E szerveződés azzal a szándékkal jött létre, hogyápölja a Sárospatakhoz rengeteg szállal kötődő Árpád-ház hagyományait, méltóképpen gondoskodjon a honfoglalás 1100. évfordulójára emlékező helyi ünnepségek megtartásáról. Az alakuló ülésen elhatározták, hogy az iskola parkjában, lehetőleg még a jövő évben, felállítják Árpád vezér egész alakos bronzszobrát. Az Árpád-háziak királyi várossá, később privilegizált várossá, majd mezővárossá nyilvánították Sárospatakot. Sokat tartózkodott itt I. András, de Patakon született Árpád-házi Szent Erzsébet, és IV. Béla is onnan raboltatta el Anna nevű lányát. „Képek, amelyeket nem lehet ellopni."Fiatal New-York-i képzőművészek egy csoportja Brooklynban egy volt raktárépületben kiállítást rendezett. A meghívó fenti jelmondata természetesen élénk érdeklődést keltett. A meglepetés az volt, hogy a művészpalánták alkotói ihlete a rendbe hozott raktárépület hófehér falán elevenedett meg hangulatképek, portrék, karikatúrák és absztrakt festmények formájában. A lelemény sikert hozott: a kiállítók több megrendelést kaptak magánlakások szobafalainak hasonló díszítésére is. Izraelben ideje arabul tanulni. Amint a zsidó ái lam a kibontakozó közel-keleti béke időszakába lép, a sokáig az ellenség nyelvének tartott arab nyelv tanulása sürgős szükségletté válik - jelzi a Reuter. Az ötmilliós Izraelt mintegy 200 millió arabul beszélő veszi körül. Egyébként az arab is hivatalos nyelv a héber mellett Izraelben, de rangja eddig eléggé alacsony volt. Az izraeli gyerekek több mint fele kezd el arabul tanulni az iskolában, de későöb egyre többen abbahagyják. A középiskola végén már kevesebb, mint öt százalékuk tesz arabnyelv-vízsgát. Az észak-izraeli Haifában most az egyetem diákjai hetente egy délelőtt arabul tanulnak, ők lesznek Izrael jövendő üzletemberei, orvosai, mérnökei. Az izraeli tévé arab nyelvű adásainak vezetője elmondta, hogy általában héberül kell interjúit készítenie, aztán arabul feliratozni a hallottakat. „Csak három izraeli miniszter beszél arabul, de ahhoz nem elég jól, hogy komoly beszélgetést lehetne velük folytatni" - nehezményezte. Vannak, akik a törvényhozást okolják a helyzetért. „Számomra nem eléggé világos okokból az izraeli társadalom még mindig nem tette kötelező tantárggyá az arab nyelvet" - mondotta Slomo Álon, az arabnyelv tanulás reszortfelelőse a közoktatási minisztériumban. Hozzátette, hogy a kormány fontolgatja egy harmadik nyelv köteezővé tételét az iskolában (angolul minden izraeli diák tanul), és óslata szerint a diákok 70 százaléka az arabot választaná. Kína is megemlékezik a második világháborúról Fotókiállítás nyílt nemrégen Pekingben az 1937 és 1945 közötti Japán-ellenes háborúról. Ez az első a győzelem 50. évfordulója alkalmából rendezendő kínai megemlékezések sorozatából. A szervező bizottság közlése szerint összesen mintegy 20 nagyszabású rendezvényt terveznek ez alkalomból, köztük tudományos konferenciát, filmhetet, színi előadásokat és kórusfesztivált. Meghívják ezekre a háborús veteránokat és családtagjaikat. „A rendezvénysorozat célja a hazafiság és a forradalmi hagyomány ébren tartása az emberekben, különösen az ifjabb nemzedékben" - mondotta Ho Lu-li pekingi polgármester-helyettes a fotókiállítás megnyitóján. Klaust Havel nevezi ki professzornak, A cseh kormányfő a napokban a Közgazdasági Főiskola folyosóján azonos minőségben találkozott a diákokkal, a vizsgaeredményre várva. Klaus ugyanis, mint a Károly Egyetem docense, az előírások alapján megpályázta a professzori címet, és a pénzügyiszámviteli kar tudományos tanácsa előtt megtartotta előadását „Közgazdasági elméletek és a transzformációs folyamatok valósága" címmel. Ezután újságírók és érdeklődők körében kijelentette, hogy számára az akadémiai közeg könnyebb, mint a politikai, mert az utóbbiban nem élhet a bonyolultabb kifejezésmóddal. Az eredményhirdetést egy irodában várta meg, s onnan vonult be - tapssal fogadtatva - az ülésterembe. A tudományos tanács titkos szavazással elfogadta az előadást, amely annak egyik tekintélyes tagja szerint „magasan átlag fölötti" volt. Az elismerés légköre sem akadályozta meg a diákokat, hogy „ami szívemen, a számon" stílusban megszólaljanak. „Klaustól eltérően én már jó két órája várok az eredményhirdetésre" - méltatlanko dott egyikük. A fakultás tudományos tanácsának döntése még nem jelenti Klaus számára a legmagasabb akadémiai cím elnyerését. A dékán, a rektor és a főiskola tudományos tanácsa általi jóváhagyást követően majd a köztársasági elnök nevezi ki professzorrá. (külföldi hírügynökségek és lapok alapján)