Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)
1995-05-04 / 102. szám, csütörtök
Bő/szó MOZAIK 1995. május 4. A postás évekig nem kézbesített (MTI-PANORAMA) Túlterheltségre panaszkodott évek óta egy spanyol postás, és ezért úgy döntött: hozzá Sem fog a munkához. Az El Pais című újság keddi számát idézve a DPA arról számol be, hogy Ismael Victoria Zaragoza, a Valenciától 120 kilométerre északra fekvő Traiguera postása többször kért segítséget főnökeitől arra hivatkozva, hogy képtelen szétválogatni és kézbesíteni naponta több mint 500 küldeményt - ám siráma süket fülekre talált. A helység lakóinak azonban egy idő után feltűnt, hogy szinte mindig üres a levelesládájuk, és a postához fordultak. A postás lakására kiküldött ellenőrök megdöbbenve tapasztalták, hogy a házban szinte már moccanni sem lehet a rengeteg felbontatlan leveleszsáktól. A több ezer levél között igen sokat még 1990-ben adtak fel... A túlterhelt kézbesítőt a bíróság hat hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélte. Önrészesedés ezer patkány esetén (MTI-Panoráma) Amikor tájfun pusztította el az Apokalipszis most című film egyik jelenetének díszleteit, a producereket nem érte veszteség. A másfél millió dolláros biztosítás, amely a vihar okozta károkra is kiterjedt, lehetővé tette az újjáépítést. Csaknem minden filmforgatást biztosítanak károk ellen, amelyek tűzvésztől szuvenírgyűjtők elkövette lopásig terjednek. A legnagyobb biztosító ezen a területen az amerikai Fireman's Fund Insurance. Az 1863-ban alapított társaságnál kötöttek biztosítást például a világsikert aratott Forrest Gump producerei, írta a DPA német hírügynökség. . A biztosítások csaknem mindenre kiterjednek. így például arra is, ha egy szereplő megsebesül forgatás közben, és arcán hegek maradnak vissza. Fizet a biztosító, ha valamelyik szereplő betegség vagy más akadály miatt nem áll a forgatók rendelkezésére. A különleges szolgáltatások közé tartozik, ha a film forgatás, előhívás vagy vágás közben megsérül. így például Woody Allen Manhattan című filmjének előhívás utáni példánya karcolások miatt használhatatlan volt. A biztosító megfizette azoknak a jeleneteknek az újbóli forgatási költségeit, amelyeknek filmszalagjain sérülések keletkeztek. A Fireman's Fund természetesen igyekszik a kockázatot csökkenteni. Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmben van egy jelenet, amelyben kétezer patkány szerepel. A biztosító kikötötte, csak akkor fizet, ha legkevesebb ezer patkányt olyan károsodás ér, amely miatt nem használhatók a forgatásnál. A kötvény tehát ezerpatkányos önrészesedést tartalmazott. Óriászafír Csak úgy, az útszélen hevert a legnagyobb zafír, amelyet valaha is találtak Nagy-Britanniában. A The Times szerdai számára hivatkozva az AFP jelentette, hogy Lewis skót szigeten Ian Combé és felesége az útszélen talált rá egy 9,6 karátos drágakőre. A házaspár tudósokkal volt úton, és történetesen éppen drágakövek után kutatott. A történtek után Ian Combé összezúzott egy, a felesége által talált kődarabot, és 200 000 font sterling értékű zafírokra akadt. MTI AH 3Xľ Somorja, Szolgáltatások Háza ?ľ 0708/62 35 51,62 43 18 Nyitva tartás: hétköznap 10.00-18.00. szombat: 8.00-12.00. 1995-BEN NYARALJON A BALATONNAL! Lelle, Zánka, Almádi 2 998 Sk 1995 SLÁGERE: KORFU SZIGETE REPÜLŐVEL 8-15 NAP. CSAK 7 998 -8 998 Sk Szuperkinálal gyermekes családoknak: MALLORCA rep., félp., júl.-aug. 8 998 Sk Tunézia repülővel, félpanzió, június 8 998 Sk KÍNA, CIPRUS, MÄLTA, EGYIPTOM VS-482/1 ^endörségujíreK^ Negyvenhat éves norvég újságíróra támadt hat férfi szombaton éjfél után 20 perccel Rimaszombatban. Az egyik tettes letépte nadrágjának zsebét. A megtámadott igyekezett fenntartani a rablót, miközben a többiek ellopták táskáját, melyben számítógép, Nikon fényképezőgép, 5 ezer norvég korona és több személyi tárgya volt. Kára mintegy 300 ezer korona. A rendőrség elfogott négy fiatal tettest, két társuk után még folyik a nyomozás. Hetvenhét éves férfi holttestére bukkantak szombaton este 9 órakor Pereden. A kihívott orvos megállapította, hogy a férfi még valószínűleg április 28-án halt meg, a halál oka pedig több mellkasi és nyaki szúrt seb volt. A gyilkost keresi a rendőrség. A tőketerebesi játékterem ajtaján szombaton este 23.15-kor két ismeretlen tettes kopogott. Az ajtót nyitó 22 éves pincérnek könnygázt spricceltek a szemébe, megkötözték, majd elvették a bevételt tartalmazó pénztárcáját, melyben 22 ezer korona volt. A játékteremben feltörtek hét játékautomatát, melyekből 60 ezer koronát loptak el. A játékterem tulajdonosának 120 ezer korona kára keletkezett. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Oeviza ERVENYBEN: 1995. május 4-én Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási KözépVételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 46,534 47,002 46,768 45,20 48,34 4677 Francia frank 5,886 5,946 5,916 5,76 6,08 5,92 Kanadai dollár 21,205 21,419 21,312 20,53 22,09 21,31 Német márka 21,030 21;242 21,136 20,6B 21,60 21,14 Olasz líra (1000) 17,357 17,531 17,444 16,72 18,16 17,44 Osztrák schilling 2.989 3,019 3,004 2,94 3,06 3,00 Svájci frank 25,507' 25,763 25;635' 25,11 26,17 25,64 USA-dollár 28,835 29,125 28,980 28,28 29,68 28,98 ECU.EU 38,437 38,823 38,630 ECU, CSK 40,562 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szlovák Takarékpénztár 23,00 28,00 Általános Hitelbank 23,00 28,00 ^^JAPTÁ^Ji Csütörtök, 1995. május 4. Az év 124. napja Névnapjukon szeretettel köszöntjük Mónika, Flórián nevű kedves olvasóinkat A NAP kel 05.31 - nyugszik 20.07 órakor A HOLD kel 08.48 - nyugszik - órakor A DUNA vízállása: Pozsony: 430, árad; Medve: 360, árad; Komárom: 370, apad; Párkány: 325. apad • Holocaust-emléknap • 1845-ben halt meg Josef DANHAUSER osztrák festő (szül. 1805) • 1895-ben született Mikuláš GALANDA szlovák festő és grafikus (t 1938). IDŐJÁRÁS Derült idő, napközben az ország keleti felében időnként megnövekvőfelhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között, az ország nyugati részében 20 fok körül alakul. Gyönge, változó irányú szél, 1500 méteres magasságban 5 fok. A reggeli órákban a síkságokon talajmenti fagyok lehetségesek. Előrejelzés péntekre és szombatra Derült idő, felhőátvonulásokkal. Az éjszakai hőmérséklet 2 és 6 fok között, a hegyekben 0 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22, pénteken az ország északi részében csak 16 fok, DélSzlovákiában viszont 24 fok körüli hőmérséklet várható. Orvosmeteorológia Az uralkodó időjárás mérsékelten ingerlő hatása a frontérzékenyek esetében inkább a koncentrációképesség növekedését váltja ki. A mély alvás elősegíti a szervezet regenerálódását, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők azonban tartózkodjanak a megterhelő munkától, illetve a stresszhelyzetektől. Az alacsony vérnyomású, frontérzékeny emberek migrénnel reagálhatnak az időjárás változásaira. NAPI VICC Két rendőr ül a moziban. - Fogadjunk, hogy ez a vágtató cowboy nekimegy a fának, leesik a lóról, és elkapják az indiánok. - Lehetetlen, van egy százasom rá, hogy nem így lesz. Rövidesen mégis úgy lett. A vesztes a film végén odaadja a százast. - Nem fogadom el, én már tegnap láttam a filmet. - Fogadd csak el, mert én is láttam, csak nem gondoltam volna, hogy a cowboy olyan hülye lesz, hogy ma is nekimegy a fának... Jó ÉTVÁGYAT! Spárgás sült tojás Hozzávalók: 6 tojás, 20 dkg spárga, 6 evőkanál tej, 3 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 1 db paradicsom, 5 dkg reszelt füstölt sajt, 1 teáskanál vágott petrezselyemzöld, 1 késhegynyi törött fehér bors, ízlés szerint só A spárgát tisztítás után 3-4 centis darabokra felvágjuk. Kevés parányi sóval és cukorral ízesített - vízben néhány percig forraljuk, majd leszűrjük. Közben a tojássárgákat kikeverjük a liszttel, majd sóval és borssal ízesítve a tejet, valamint 2 evőkanál olajat is apránként belekeverünk. A tojásfehérjékből kemény habot verünk, amit óvatosan beleforgatunk a sárgás masszába. A megmaradt olajat a legnagyobb serpenyőnkbe öntjük, és felforrósítjuk., A tojásmasszát belesimítjuk, és közepes lángon addig sütjük, amíg az alja megkocsonyásodik. Ekkora karikákra vágott paradicsomot és a spárgát belenyomkodjuk a tetején még folyékony tojásba, és a sajtot egyenletesen elosztjuk rajta. Tovább sütjük, egészen addig, amíg az alja egészen pirosra sül. A nagy tojáslepényt 4 cikkre vágjuk, és azonnal tányérokra csúsztatjuk. Bármilyen leveles saláta illik hozzá. i Ml? HOL? MIKOR? i jWpSHI POZSONY - HVIEZDA:... betonon legelnek megint (szlov.) 15.30, 18, 20.30 • SLOVAN: Ivan Csonkin közlegény hihetetlen kalandjai (brit-cseh) 15, 17.30, 20 • OBZOR: A tánctanár (cseh) 18, 20 • MIER: Playgirls (cseh) 15,17.30, 20 • MLADOSŤ: Özvegyi kortya (am.) 15, 17.30, 20 • CHARLIE CENTRUM: Özvegyi kártya (am.) 17,19, 21 • 101 kiskutya (am.) 15.30, 17.30, 20.30 • Roger nyúl a pácban (am.) 16.30, 18.30 • Szenvedélyes csók (szlov.-cseh) 18 • Iván gyermekkora (orosz) 19 • KF (szlov.) 19.30 • TATRA: Az utolsó párbaj (am.) 18, 20.30 • ISTROPOLIS: 101 kiskutya (am.) 15.30 • Kis asszony (am.) 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: Négy esküvő egy temetés (ang) 15.30, 17.45, 20 • TATRA: Kis asszony (am.) 17,19.30 • ÚSMEV: Forrest Gump (am.) 15.45,18, 20.30 • CAPITOL: Mindenhol jó, de legjobb otthon (am.) 15.45, 18 • IMPULZ: A tizenegyedik parancsolat (am.) 16.15, 18.15, 20.15 M MI ffif • SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Rigoletto (19) • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Mielőtt a kakas megszólal (19) • KIS SZÍNPAD: Szentivánéji szexkomédia (19) • ÚJ SZÍNPAD: József és a színes szélesvásznú álomkabát (19) • ASTORKA SZÍNHÁZ: Kabaré (19) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Fülöp és Rozabella (10) • THÁLIA SZÍNHÁZ: Semmi és végtelen (Kassa - 19) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 14.00 Hírek. 14.10 Helyesen szlovákul. 14.15 Sanzonok. 14.30 Irodalmi mozaik. 15.00 Hírek. 15.05-18.30 PAVILON. A Pavilon a megszokott rovatokon kívül beszámol a szlovák törvényhozó testület 7. ülésének menetéről, megtudjuk: elfogadhatód számunkra a dán-német kisebbségi modell; kik és hogyan szerepeltek a középiskolai felvételi vizsgákon; bemutatjuk azt a történelmi plakátokból készült kiállítást, melyet az MKK-ban rendeztek. A kívánságműsor és a játék a megszokott időben jelentkezik. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.20 Híradó 8.40 Sport 8.50 Egy nap a nagyvilágban 9.00 Karen felesége 9.30 J. Schutze: ... és a kövek kiáltani fognak. , Tévéjáték (ism.) 11.05 Videóstop 11.45 Művészeti magazin 12.15 Pozsonyi miniatűrök (ism.) 12.30 Lumen 2000. Keresz tény magazin 15.05 Hírek 15.10 Portrék. Viliam Turčany (ism.) 15.40 Amerikai szerzők. Nathaniel Hawthorne és Herman Melville. Amerikai dokumentumso rozat 16.05 Portréfilm Mikuláš Galanda festőművészről 16.30 Kontaktus Stúdió 17.30 Mérföldkövek a tudomány és technika világában. Német ismeretterjesztő-sorozat 17.45 Tévékaleidoszkóp 18.00 Rejtélyek. Kanadai filmsorozat, 6/5 18.30 Turisztikai magazin 19.00 Esti mese 19.10 Stoptime. Információs szerviz 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 Northwood. Kanadai filmsorozat, 22/5+6 20.55 Teleantikvárium 21.05 Diákmagazin 21.25 Szondák. Kárpátok Eurorégió. Publicisztikai műsor 22.00 Híradó 22.20 Sport 22.30 Egy nap a nagyvilág ban 22.40 Apropó film 23.10 Kredit. Gazdasági magazin 23.40 Jean Luc Ponty a '93as pozsonyi dzsessznapokon @ SZTV 2 15.35 Starting Business English (31-32. lecke) 16.00 Le petit monde de Pierre. Francianyelv-tanfolyam (4.) 16.25 Spotlight English (17-18.) 16.55 Este pais. Spanyolnyelv-tanfolyam (17.) 17.25 Was? Németnyelv-tanfolyam (34-35. lecke) 17.55 Hírek 18.00 Kelet-szlovákiai regionális műsor 18.30 Esti mese 18.40 Manuela. Olasz-argentin filmsorozat, 52/12 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.05 Szlovákok külföldön. Riportfilm a Kanadában élő szlovákokról 20.35 Kulturális magazin 21.05 M. R. Štefánik. Dokumentumfilm 21.25 A szerelem jogán. Tévéfilm 22.50 Bizalmas szférák 24.00 Híradó DANUBIUS TV 19.05 No, megállj csak! Rajzfilm 19.15 Ron és Tanja. Német ifjúsági filmsorozat, 6/3 20.00 Lányok a szomszédból. Francia filmsorozat (78.) 20.35 A szerelem mártírjai. Cseh film 21.45 PC view. Számitógépek a napi használatban MAGYAR TELEVÍZIÓ @ TV1 6.00-9.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Tarzan. Kanadai-francia-mexikói tévéfilmsorozat, XIII/9 9.30 Tízórai. Szolgáltató magazin 11.10 Moselbrücki történetek. Német-osztrák filmsorozat, X/7 12.05 Üzlet délidőben. Gazdasági hiradó 15.25 Mit ér az ember, ha vidéki...? 15.40 Nyitott stúdió 15.55 Egy nap, amely megrázta a világot. Angol dokumentumfilm-sorozat 16.05 Kormányváró. Döntés után első kézből a kabinet üléséről 16.30 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 17.00 Körkép. Turisztika, ide genforgalom 17.50 Az utódok reménysége. A zsidó hitközségek műsora 18.10 „Hitben és erényben tündökölt" Szent Flórián 18.15 Üzlet. Gazdasági hiradó 18.30 Szó-Zene-Kép. Műveltségi verseny a romantika jegyében 19.00 Gyereksarok 19.10 Múzsa. Kulturális hírműsor 19.30 Híradó 20.03 Telesport 20.15 Kisváros. Tévéfilmsorozat, XX/14 20.55 Columbo. Amerikai bűnügyi filmsorozat 22.30 Felkínálom. Pome zanski György műsora 23.20 Telesport 0.45 BBC-híradó © TV 2 15.50 Repeta. Irodalom 16.20 Angyalok földje. Magyar film (ism.) 18.00 Körzeti híradók 18.13 Körzeti magazinok 18.50 Kriminális. Bűnügyi magazin 19.25 Kojak. Amerikai bűnügyi filmsorozat 20.20 Európai anziksz. Külpolitikai műsor 20.55 Történt valami?! 21.45 Híradó 22.00 Objektív 22.35 Tiszazug. Tévéjáték DUNA TELEVÍZIÓ 8.00-14.00 Képes krónika 14.00 14.15 14.30 14.45 16.00 16.10 17.05 17.30 18.00 18.15 20.00 20.45 21.00 21.15 22.25 23.15 Lapozó Emlékképek, régi híradók Rendhagyó beszélgetések Szeleczky Zitával. Portréfilm, 11/2 Rózsafabot. Magyar film Varsó építészete, X/6 Kapcsok (ism.) Hubertus. Vadászati magazin Mese Híradó Betyárok. Román történelmi kalandfilm (feliratos!) Váltó. Gazdasági magazin Esti kérdés Híradó Sátorosünnepek Jeruzsálemben. Dokumentumfilm A II. világháború. Angol dokumentumfilm-sorozat Vers CST 1 13.25 13.45 14.00 16.00 16.05 16.25 16.55 17.00 18.00 18.10 18.20 19.10 19.30 20.00 21.15 21.50 22.35 22.45 23.45 0.25 1.15 NOVA © ORF 2 9.05 Schiejok (ism.) 10.05 Tavasz az Immenhofon. Német film (ism.) 11.35 Comedy Capers 12.00 Sport 13.10 A riport (ism.) 14.00 Föld és ember (ism.) 14.25 A szenvedély hatalma 15.10 Mindig, ha krimit írt 16.00 Schiejok 17.05 Isten hozta Ausztriában! 19.00 A tartományok ma 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Legkedvesebb dalaim 21.10 Vera 22.00 Híradó 22.30 Schilling 23.00 Mauthausen. Emlékezések 23.50 Ausztria és a zsidó állam születése. Dokumentumfilm, Ili/1 0.35 Oldalpillantások 0.40 Videóklip-összeállítás PRO 7 Romaié Figyelő Dél Keresztje. Spanyol dokumentumfilm-sorozat, 3/3 Arany páfrány. Cseh mesefilm Hírek Az én dzsungelkönyvem, 27/16 Autósok-motorosok magazinja Dalok Mini-maxi Hírek BOS Elsősök. Amerikai sorozat, 17/10 Esti mese Híradó Kék nap. Tévéjáték Politika mindenkinek! Hunter. Amerikai krimisorozat, 19/6 Hírek Jégkorongmagazin A Šlapeto együttes Karel Hašler-dalokat játszik Kávéház az Éjszakai pillangóhoz. Amerikai krimisorozat, 6/3 „21" 8.15 9.15 9.45 12.00 13.00 14.00 15.00 15.55 16.55 18.25 18.50 19.25 20.15 22.10 0.15 1.10 2.10 3.00 3.55 Petrocelli Roseanne (ism.) Napfényes sziget. Amerikai film Kemény, de szívélyes Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi sorozat Arabela Kiesbauershow A Waltonok L. A. Law Rajzfilmsorozatok Most mind együtt Roseanne Alf Dolgozó emberek. Amerikai vígjáték Mr. Majestyk. Amerikai akciófilm A riporterek (ism.) L. A. Law (ism.) Kemény, de szívélyes (ism.) Charlie angyalai (ism.) Petrocelli (ism.) SAT 1 13.00 Mindent vagy semmit! 13.30 Mike Hammer. Angol bűnügyi sorozat (2.) 14.30 M. A. S. H. Amerikai víg játéksorozat 14.55 Így múlik az idő. Amerikai filmsorozat 15.40 Nyugtalan ifjúság (42) 16.25 Helén fiúi. Francia filmsorozat (48.) 17.00 Dallas (37.) 18.00 Mindent vagy semmit! 18.25 Walt Disney bűvös világa... 19.30 Híradó 19.56 Sporthírek 20.00 Telebingo 21.05 Chicago Hope. Amerikai filmsorozat (2.) 21.55 Hírek 21.57 Minipenalta. Labdarúgó-magazin 22.10 M. A. S. H. Amerikai vígjátéksorozat 22.40 Mike Hammer. Krimisorozat (3.) 23.30 Miért? 23.50 Morse felügyelő. Angol bűnügyi sorozat OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.00 Mindig, ha krimit írt (ism.) 9.45 Knight Rider (ism.) 10.30 Az Enterprise űrhajó (ism.) 11.20 Savannah mosolyog. Amerikai film (ism.) 13.00 Confetti-tévé 15.35 Az Enterprise űrhajó 16.25 Knight Rider 17.10 Egy rém rendes család 17.35 Csendes kis otthonunk 18.05 Wolff körzete 19.00 Bili Cosby-show 19.30 Híradó 20.00 Oldalpillantások 20.15 Egy bajor Rügen szigetén 21.10 Kettős bevetés 22.00 New York-i zsaruk 22.50 Zsaroló zsaruk. Fran cia vígiáték 0.30 És a hegedűk elnémultak. Brit-lengyel tévéfilm, 11/2 2.15 Egy rém rendes család (ism.) 2.40 Schiejok naponta (ism.) 3.40 Isten hozta Ausztriában! 5.35 Az állatok paradicsomai 9.30 Érezze jól magát! 10.00 Chicago Hope (ism.) 11.00 A pénztárhoz, drágám! 11.30 A szerelem útjai 12.00 Szomszédok 12.25 Kalifornia napja alatt 13.25 Falcon Crest 14.25 Szerelmen kívül mindent 14.55 Time Trax 16.00 Az utca törvénye 17.00 Kockáztass! 17.30 Tartományi hírek 18.00 Menj az egészre! 19.00 Híradó 19.30 Szerencsekerék 20.15 Wolff körzete 21.15 Margarethe Schreinemakers tiszteletlen magazinja 0.00 A tamariszkusz gyümölcse. Brit film 2.00 Az utca törvénye (ism.) 2.50 Time Trax (ism.) 3.45 Falcon Crest (ism.) 4.35 Szerelmen kívül mindent (ism.) 5.05 Érezze jól magát (ism.) RTL 10.00 10.30 11.00 11.30 12.00 12.30 13.15 14.05 15.00 16.00 17.00 17.30 18.00 18.30 18.45 19.10 19.40 20.15 21.15 22.15 23.15 0.00 0.30 1.30 2.20 3.10 4.00 4.55 5.15 Gazdagok és szépek Életünk napjai Megéri az árát! Családi párbaj Déli hírmagazin Springfieldi történet A kaliforniai klán Gyilkosság a hobbija Ilona Christen Hans Meiser Kockázat Egymás között Gazdagok és szépek (ism.) Vigyázat, robban! - távirat Híradó Vigyázat, robban! Jó idők, rossz idők Dr. Stefan Frank Városi klinika Az őrség Thomas Koschwitzshow Hírmagazin A Cheers bár (ism.) Kojak. Amerikai bűnügyi sorozat (ism.) Gyilkosság a hobbija (ism.) Ilona Christen (ism.) Hans Meiser (ism.) Vigyázat, robban! (ism.) Vigyázat, robban! - távirat (ism.) SZEPSI CSOMBOR MARTON NAPOK - 1995 18.00 -.,Kitelepítés és reszl& vakizáció". Vadkerty Katalin történész előadása a Városi Könyvtárban (Műsorváltozás lehetséges!)