Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-18 / 114. szám, csütörtök

1995. május 18. KULTÚRA ÚJ sz

ó A] MÚZEUMI VILÁGNAP HÍRVIRÁGOK TŰNŐDÉS A KOMAROMI MUZEUM JOVOJEROL Remény vagy bizonyosság? Többször keresztezték egymást a komáromi Duna Menti Múzeum történetében politikai érdekek, állami támogatási lehetőségek, szakmai előrelépést erdményező intézkedések és értékmegóvást szolgáló helyi kezdeményezések. Vajon megteremtődik- e a kiteljesedés számos feltételének kedvező összhangja? - vetődik fel a kérdés a Múzeumi Világnap kapcsán. Ez az esemény pár éve, a megváltozott gazdasági feltételek között a közép- és kelet-európai országokban nemcsak az önállóság kínálta lépéseknek és az útkereső ösztönzéseknek ad lendületet, hanem arra is kényszerű alkalom, hogy az intézményi fennmaradás nyomasztó gondjait megosszák a közvéleménnyel. A komáromi múzeum számára ezúttal olyan régen várt s talán nem is remélt lehetőség csillan meg, amely hosszabb távon felérhet akár egy újrakezdéssel, az egész szlovákiai magyar kisebbséget érintő kihatással. A szlovákiai múzeumi hálózattal foglalkozó viták és tervezett ellentmondásos kormányintézkedések módot adtak arra, hogy a komáromi múzeum kidolgozza és a felettes főhatóság elé terjessze azt a koncepciót, melynek értelmében a szlovákiai magyarság által lakott területek egészére kiterjedő közgyűjteménnyé - a szlovákiai magyar kultúra nemzetiségi múzeumává válna. A nemzetiségi léthelyzetből adódó természetes igény teljesülhetne ezzel. A komáromi alapok is régóta indokolttá tették az ilyen irányú építkezést. De, képletesen mondva, lesz-e belőle kész mű? Választ aligha adhat a komáromi múzeum fordulópontjainak végigpásztázása, de élesebben kirajzolódhatnak a múltbeli tehertételek újraéledése miatti aggályok. Feszültség jellemezte a Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a Jókai Egyesület múzeumi osztálya (mely a város és a megye történelmi, néprajzi és természetrajzi emlékeinek gyűjtéséről és kezeléséről gondoskodott), valamint a múzeumok állami felügyeletével megbízott szervek viszonyát. Olyannyira, hogy 1920-ban még az állami támogatást sem fogadta el, ami persze a mai viszonyokhoz képest szinte csak jelképes összegnek tűnhet. Ugyanakkor az igazgató, Alapy Gyula sokirányú kisebbségi tudományos és művelődési tevékenysége önmagában is egy olyan kultúrcentrum kibontakozását sejtette, melynek a hatóságokkal szembeni rugalmasság javára válhatott volna. A gyűjtemények sorsa iránti aggodalom által is befolyásolt bezárkózás azonban amint ez A komáromi múzeum száz éve című, a Madách kiadó 1986-os Új Mindenes Gyűjteményeként megjelent kötetből kiderül - végül is a múzeumi munka elhanyagolásához vezetett. A harmincas évek vége felé Szombathy Viktor igyekezetétől hajtva lendületet vett a múzemi anyagfeldolgozás és a nyitottságra törekvő újjárendezés. Figyelmet érdemlő tény, hogy ugyanő a bécsi döntést követően a korábbi nyilvános gyűjtésből származó tárgyakat felhasználva csehszlovák szobát rendezett be. Úgy tűnhetett, hogy az új helyzetben az állami támogatás lel^stővé teszi az anyagi gondok orvoslását, de ez, a fenti kiadvány tanúsága szerint, nem következett be. A második világháború után a Jókai Egyesület is a feloszlatás sorsára jutott, és vagyonát az állam kisajátította. Később a Szlovákiai Múzeumok Szövetsége és a Matica slovenská kezdeményezésére került sor járási múzeum létesítésére. A zilált viszonyok között bekövetkezett újjáalakítást még évekig olyan állapotok követték, hogy a múzeumnak olykor a takarítón kívül nem volt egyetlen állandó munkatársa sem. S majd a múzeum gazdag régészeti anyagának úgynevezett római gyűjteményét országos jelentőségűvé nyilvánítva, annak egy részét birtokba vette a Szlovák Nemzeti Múzeum. Az ötvenes évek közepén megindult nyilvántartásba vétel az áttekintés előmozdításával együtt újabb veszteséggel is szolgált: 1957 nyarán félszáznál több értékes képzőművészeti alkotás került a bajmóci képtárba. Ezek jó részét két évtized múltán sikerült visszaszerezni. A hatvanas évek meghozták az intézményi szerep- és gyűjtőkör tisztázódását, de ekkor a kedvezőbbé váló politikai viszonyok között a szakmai feltöltődés, g szakerők rögtönzésekkel és átmenetiséggel járó hiánya okozott gondokat. A sokirányú felfejlődés jeleit mutatják a politika szorítása ellenére is a hetvenes évek, amikor a múzeum szervezeti megszilárdulása és szakmai színrelépése már előfeltételeket teremtett ahhoz, hogy az intézmény fokozatosan az egész szlovákiai magyarság önismeretét szolgáló kereteket kapjon. A nyolcvanas években született is ilyesfajta elképzelés, de nehéz volt politikai jóváhagyást szerezni. A rendszerváltozás utáni politikai légkörben vált lehetővé az elmozdulás. Ekkor jött létre a Duna Menti Múzeum magyar nemzetiségi osztálya, mely elsősorban módszertani segítséget nyújt a többi dél-szlovákiai, csak részben magyar tájhagyományokat ápoló múzeumoknak. Nyilván a szakosztály tapasztalatai és eredményei elengedhetetlen építőelemül szolgálnak a múzeumnak teljes értékű nemzetiségi jelleget kölcsönző átalakítási javaslat kidolgozásához. Úgy tűnik, mértékadó szlovák muzeológiai körökben és minisztériumi tisztviselők között pártoló véleményeket vált ki maga a tervezet, mely valószínűleg a nyár folyamán kerül a szlovák kormányszervek elé. Persze ebben inkább közrejátszik más szlovákiai nemzetiségek és etnikai csoportok ilyen jellegű intézményeinek megléte, mintsem a szlovákiai magyarság földrajzi elhelyezkedéséből adódó sajátosságok közösségi-kisebbségi jelentőségének felismerése. A kedvezőnek ígérkező kilátásokra azonban árnyékot vetnek az állománycsonkítő törekvések újabb megelevenedésének jelei. A nemzetiségi hagyományok és a helyi értékek különválasztásával együtt jelentkezik ugyanis az országos gyűjtemények gyarapítására hivatkozó igény, elsősorban az értékes helyi archeológiai leletekkel szemben. Komoly koncepcionális teendők várhatnak a leendő és remélt intézményre. A muzeológiai munka azonban csak akkor lehet gyümölcsöző, ha az a kutatóhelyiségék csendjébe és nyugalmába burkolózhat, és a sokrétű létfeltételek megteremtése nem egymás ellenében, hanem egymást erősítve hat. S természetesen ha nem zavarja meg azt a munkatársakkal és eredményeikkel szembeni politikai indíttatású hangulatkeltés. Sajnos, úgy tűnik, mindez a múzeumi világnap hangulatában is inkább remény, mint bizonyosság. KISS JÓZSEF Szabó Kinga: Nem kíváncsiak a szakma véleményére Egy nemrégiben született kormányrendelet tervezete részletesen foglalkozik a helyi kultúra egyes területeinek az átszervezésével - pontosabban azok összevonásával. A tervezet lényege, hogy takarékossági okokra hivatkozva egy tető alatt akarja összpontosítani mint az előző rendszerben - az ország valamennyi városának múzeumát, könyvtárát, galériáját... épületben, egy fedél alatt található. Ott szerintem is össze lehet vonni, egyeztetni lehet a működésüket, de egy nagyobb városban ez lehetetlen. Arról nem is szólva, hogy a kultúra hasonló szervezése nem is olyan régen még élő példa volt, és mindenhol bebizonyosodott, hogy ez a modell nem jó. - A kormány elképzelése szerint hogyan lehet ezzel a tervezett intézkedéssel pénzt megtakarítani? - A béralap csökkentésével. A tervezet szerint ugyanis tőlünk vonnának el személyeket az intendáns helyének a betöltésére. Egy dolog, hogy tőlünk már nem lehet személyeket elvenni, mert egyetlen galériában sincs felesleges munkaerő, a másik, hogy vajon ki lenne az a zseni, aki egy személyben (olyan alacsony bérért, mint nekünk van) irányítani tudná a különböző kulturális intézményeket? Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az intendáns politikai funkció, és visszatértünk oda, ahol a szocializmusban voltunk. Tehát a politika megint ráül a kultúrára. Nálunk semmi értelme demokráciáról beszélni, mert nincs az. A múzeumok, a galériák, a nemzeti örökség részét gondozzuk: a gyűjteményeket. Ezek sok-sok milliót érnek. A tervezettel megszűnik a jogi személyi státus. Aki pedig jogi személy, nem vállalhat ilyen értékekért felelősséget... - Állítólag fél évre vezetik be a tervezetet, azután majd meglátják... - Ahhoz legalább egy költségvetési év szükséges, hogy megmutatkozzanak azok a hézagok, amelyek nehezíthetik a munkát. A másik szempont, hogy ez a tervezet éppen Čadcára nem jellemző. Ha jól tudom, a múzeumok dolgozói hasonlóképpen, mint a galériák, tiltakoznak a tervezet bevezetése ellen. Érdekes, hogy eredetileg a színházak is beletartoztak ebbe a „kalapba", de nekik valahogy sikerült kihátrálniuk belőle. Ezt szeretnénk mi is, eddig, sajnos, kevés sikerrel. FARKAS OTTÓ - Mikor szereztek tudomást a tervezetről? - kérdeztük Szabó Kingát, a losonci Nógrádi Galéria igazgatóját. - A Szlovákiai Galériák Tanácsának (amelynek minden galériaigazgató tagja) húsvét előtti ülésén ismertették velünk a tervezetet. Nem a minisztérium „tisztelt meg a figyelmével", hanem választmányunk egyik tanácstagjának sikerült megszerezni a tervezet szövegét. Nyilatkozatot fogalmaztunk, magyarán: tiltakozást írtunk a tervezet ellen. Leveleinkre a minisztérium nem válaszolt, a választmányunktagjait nem fogadja, minden ellenvetésünk falra hányt borsó. A kormány és a miniszter nem kíváncsi a szakma véleményére. Pedig meggyőződésünk, ha a miniszter úr meghallgatna bennünket, felsorolhatnánk a tervezettel szembeni kifogásainkat, talán módosítaná az elképzeléseit. Amíg nem ismerik a mi belső problémáinkat, nem is szabadna rólunk dönteni. - Amikor a tervezet megszületett, arról is határoztak, hogy hol és mikor került sor annak kísérleti jelleggel történő bevezetésére. - Július elsejével indul a tervezet kísérleti megvalósítása, Čadcán. Elképzelhetőnek tartom, hogy ott sikerreljár, mert az említett városban mind a három intézmény, tehát a múzeum, a galéria és a könyvtár csak néhány évvel ezelőtt létesült. Ott még gyerekcipőben járnak ezek az intézmények, ráadásul mind a három egy PENTEKEN - GUMIDIO Hócsúnyácska szereti Tutálibe Hazai magyar szerző eredeti színdarabját mutatja be péntek délután öt órakor Érsekújvárott a Csemadok székházában a Gumidió Színház. Z. Németh István Hócsúnyácska és a hét törpince című színműve a napokban jelent meg a Hócompóc bohócai című kötetben, az AB-ART Kiadó gondozásában. Az érsekújvári diákokból tavaly alakult Gumidió Színház a darab zenés változatát tanulta be. Ráadásul a szerző előjátékot is írt az eredeti színdarabhoz. A Hócsúnyácska zenéjét és dalszövegeit Z. Németh István szerezte, ő játszotta fel a zenei alapokat is. A mese arról szól, hogy nem mindig szép a szép, s nem feltétlenül csúnya a csúnya. A Törpincék dala a kicsik és nagyok örök harcát figurázza ki, a Nem kell, hogy szép legyen című dal Somogyi Tibor fotója pedig azt példázza, hogy a külsőnél sokkal fontosabbak a belső tulajdonságok. A történet Hócsúnyácska a Törpince-tanyai rém és Tutálibe Málibe, a kikent-kifent királyficsúr szerelmének története - sok kalandos fordulattal. Az előadás díszleteit és jelmezeit az a Kiszucsan Kornélia tervezte, aki a tavalyi Jókai Napokon a legjobb díszlet- és jelmez díját érdemelte ki. A társulat körüli szervezési teendőket ismét Kaprinay Zoltán menedzser látta el. A nem mindennapi vállalkozást Thór Lilla irányította, az előadást Bárányjános és Thór Lilla rendezte. A Hócsúnyácska és a hét törpince című kamaszkomédia ősbemutatója után, este hét órakor az AB-ART Kiadó bemutatja a nagyközönségnek a Hócompóc bohócai című kötetet, melyet a szerző dedikál. -KöncölKortárs galériáról tárgyaltak Békéscsaban. Egy Dunaszerdahelyen történt kiállítás adta Ezüst György festőművésznek az ötletet, jó lenne, ha szülővárosában, Békéscsabán megvalósulna egy szlovák kortárs képzőművészeti galéria. A fővárosban élő festőművész e témában megkereste a békéscsabai önkormányzat vezetőit, akik felvállalták, hogy az ügyben partnerek lesznek. így került sor arra, hogy a közelmúltban Békéscsabán vendégül látták - amint arról a Békés Megyei Hírlap tájékoztatott - a szlovákiai képzőművészeti társaságnak, az Umelecká Beseda Slovenskának a vezető munkatársait, hogy a békéscsabai szlovák galéria tervéről és megvalósításáról tárgyaljanak. Vak gyermekek fesztiválja Brünnben. Immár hatodszor került sor a múlt hét végén arra a nemzetközi rendezvényre, amelyet évenként tartanak meg e morvaországi városban. Az idén a nyilvános hangversenyeken kívül a résztvevők megismerkedtek a vakok számára készült Eureka számítógép használatával. Az esemény alkalmával nyitott napokat rendezett a három évvel ezelőtt a vakok számára létesült múzeum, mely egyedüli a maga nemében Csehországban. Az intézmény vezetője a ČTK munkatársának elmondta, hogy e múzeumnak ajándékozta azt a gyűjteményt, melyet egy életen át gyarapított minden igyekezetével. A múzeum így több mint háromszáz értékes kiállítási tárggyal rendelkezik, többek között a Viri Romae című, 1839-ben Bostonban megjelent könyv feltehetően egyedüli fellelhető példányával. 275 éve született a lódítás bárója. Pipával a szájában, kezében egy pohár punccsal, így szerette előadni meséit baráti társaságban Münchhausen báró, aki kiérdemelte a fenti címet, s ezen élete végéig bosszankodott. Elbeszélései olyan jellegzetesek, hogy sohasem mentek feledésbe, sokan átvették, kiszínezték és megváltoztatták azokat. így például egy francia keresztes vitéz kalandjairól szóló történetet, miszerint a lovag a lovát itatva nem vette észre, hogy hiányzik annak hátsó része, és ezért a víz kiömlik. Vagy az Erich Kástner 1943-ban készült filmjében szereplő lovaglás - rápattanva egy éppen arra repülő ágyúgolyóra. Münchhausen alsó-szászországi nemesi családban született, apródként kikerült Oroszországba, majd Rigába költözött. Felesége halála után, hetvenévesen fel eségül vett egy tizenhét éves hajadont, aki természetesen hamarosan megcsalta őt. Botrányok közepette, elszegényedve halt meg 1797-ben. A gazdag angolok vagyona karcsusodik. A Sunday Times szerint a leggazdagabb angoloknál, Erzsébet királynőt is beleértve, mutatkoztak az elmúlt évben ilyesfajta jelek. Az ötszáz leggazdagabb brit polgár összvagyona a tavalyi évhez képest 16 százalékkal csökkent, és „csak" 55 milliárd font sterlinget tesz ki. A királynő az ebbeli ranglét, rán a második helyről a tizenhetedikre esett vissza, s vagyonának értéke ötmilliárdról 450 millióra csökkent, mivel a Buckingham-palota ragaszkodott ahhoz, hogy a királynő személyes vagyonába ne számítsanak bele a műkincsek. Egyébként a beatlesek egykori tagja, Paul McCartney a maga 420 milliójával a huszadik helyen szerepel és a szeneszerző Andrew Lloyd Weber 380 millióval még 5 fokkal lejjebb. Cseh nemzeti megújhodás mint „dekolonizáció". A neves cseh professzor, Eduard Goldstücker lépett fel ezzel az állítással a prágai Károly Egyetem és a csehországi osztrák nagykövetség egy nemrégi közös szemináriu mán. Goldstücker szerint áz egykori osztrák-magyar birodalomban a csehek és a németek kapcsolata a koloniális viszonyhoz állt közel, miközben mindkét elem és mindkét kultúra jelentős mértékben megőrizte a különállását. A cseh nemzet egy évszázad leforgása alatt há romszor vívott gyarmatosítása elleni harcot, jelentette ki Goldstücker: Ausztriában, Hitler idején és a, sztálinizmussal szemben. A bécsi Ernst Bruckmüller professzor pedig olyan kijelentést tett, hogy az osztrák közvéleményt jobban aggasztják az atomenergia és a környezetszennyezés veszélyei, mint az esetleges jövőbeni szláv túlsúly következményei. (külföldi hírügynökségek alapján)