Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-08 / 105. szám, hétfő

4 ] ÚJSZÓ VÉLEMÉNY 1995. május 8. KOMMENTÁRUNK VISSZHANG Elefántok a porcelánboltban Mint tudjuk, a szlovák nemzetiek, miután lemondtak az államvédelmi törvény megalkotásáról, most a Btk.-t szeretnék úgy módosítani, hogy büntetni lehessen mindenkit, aki rosszat mond vagy ír Szlovákiáról, kormányáról, aki árt az ország hímevének. Kíváncsi vagyok, ha ezt a parlament elfogadná, mekkora büntetést rónának ki a szlovák külpolitika irányítóira a kormányfővel a/, élen. Mert senki sem tudja akkora hatékonysággal lejáratni a külföld előtt Szlovákiát, mint a szlovák kormány. A különböző Mečiar-kabinetek külpolitikai baklövéseiről regényt lehetne írni, s ezt az utóbbi napokban is sikerült új fejezetekkel gazdagítani. Volt ugye Mečiar római látogatása, amit a nemzetközi sikerekre áhítozó kormányfő erőszakolt ki. Megírtuk, diplomáciai .szegyen, hogy partnere, az olasz kormányfő nem fogadta őt, s a mi „líderünk" államtitkári rangú feladatokat látott el. Az, hogy elvitte a pápához a szeretőjét, nem szégyen, hanem ízléstelen. A sor folytatódott a török külügyminiszter látogatásával: Inon lit akkor fogadta Pozsony, amikor az ET kizárással fenyegette Törökországot a kurdok elleni katonai akciója miatt Irakban. Ez enyhén szólva is politikai vakság. Sajnos, még nincs vége a felsorolásnak. A szégyen, az ízléstelenség, a vakság mellé le kell írni a dilettantizmus jelzőt is. Mert az, ahogyan a kormány kezelte a múlt héten a jugoszláv, majd a horvát külügyminiszter látogatását, másnak nem nevezhető. Csak csütörtökön este derült ki, hogy szerdán nagy titokban nálunk járt Jovanovics jugoszláv külügyminiszter, és nemcsak kollégájával. Juraj Sehenkkel, hanem Mečiarral is tárgyalt. Amíg Pozsonyban titkolóztak, addig a Tanjug nagydobra verte a hírt, kiemelve, hogy Pozsony milyen nagy barátja Belgrádnak, a szerbeknek. Ha Szlovákia pozitív szerepet akar játszani a balkáni válság tőkés rendezésében, és ezért fogadja a délszláv diplomatákat, akkor az dicsérendő. De amikor ekkora a titkolózás, az emberben kételyek merülnek fel a tisztességes szándékot illetően. Igaz, Schenk tagadta, hogy fegyverüzletről tárgyaltak volna az embargó alatt álló Jugoszláviával. De Schenk ezt két nappal később, a horvát külügyminiszter látogatásakor is tagadni próbálta, viszont pechje volt, mert horvát kollégájával még itt, Pozsonyban elismerte, hogy az ő esetükben bizony sző volt fegyverüzletről is... Visszatérve a titokzatos Jovanovics-látogatáshoz. Tomiszlav Sztankovies, Jugoszlávia megbízott pozsonyi ügyvivője a Cseh Sajtóirodának kijelentette: „Szlovákia az egyetlen állam - s különösen a kormánya, amelyeta DSZM vezet-, amely sohasem mondta, hogy a szerbek az agresszorok. Ez számunkra nagyon fontos." No igen, a szerbeknek fontos. A szerbek robbantották ki a háborút Horvátország ellen, majd Boszniában is, ők követték el az etnikai tisztogatásokat. Módszereik, táboraik a náci módszerekre, koncentrációs táborokra emlékeztettek. Az egész világ elítélte, a szerbeket tartja agresszornak, amit a Kis-Jugoszlávia elleni gazdasági embargó is bizonyít, egyedül Mečiar kormánya nem. Idézzünk to-' vább: „Szlovákia az egyediili állam, s különösen a DSZM, amely úgy ítéli meg, hogy »u volt Jugoxzlávia« minden államalkotó nemzeténekjoga van az önrendelkezésre... " Abba most ne menjünk bele, hogy az önrendelkezés fogalmáról mennyi vita folyik az utóbbi években, különösen olyan konkrét esetekben, mint a rendkívül érzékeny Balkán. Mert ha tovább konkretizáljuk a dolgokat, akkor az idézet azi jelenti, hogy a krajinai szerbeknek joguk van szétverni Horvátországot és csatlakozni Szerbiához, s ugyanezt tették-teszik jogosan a boszniai szerbek. És máris szentesítettük a posztkommunista szerb diktátor, Milosevics álmát Nagy-Szerbiáról. A szerb vezér lényegében ezért robbantotta ki a délszláv háborút. Ezt helyesli Szlovákia? És hogyan magyarázta meg mindezt a horvát külügyminiszternek? Lehet, a szlovák külügy felelősei nem így gondolták, pontosabban: nem gondolták végig. De a diplomáciában nem lehet ügy viselkedni, mint az elefánt a porcelánboltban, a dolgok végig nem gondolása életveszélyes lehet. Netán a jugoszláv diplomata hazudott volna? Azaz Sztankovies, aki a DSZM rendszeres és hírhedtté vált pozsonyi nagygyűléseinek legutóbbikán, csütörtökön díszvendégként szerepelt? Vagy mégis végiggondolta volna a kormány? MALINAK ISTVÁN Örömmel értesültünk, hogy a „Kl MIT TUD?-döntő - önköltségen?" c. írás, melyet lapjuk április 18-i számában közöltek nem képviseli az ügyben a lap álláspontját. Szövetségünk álláspontja, amelyet titkárunk a nevezett írásban nyilatkozóval is közölt, a következő: Fontos tisztázni, mi az „önköltség" fogalma: a szereplők nevében kifogásolt és saját, személyes kiadásokat (a felkészülés - pl. az egyes szereplők saját költségei, akár saját megszületésük óta - ha ez a MlÉSZ-en múlna, akkor már sok tízezerrel, sőt millióval több magyar fiatal megszületését is szívesen megfinanszíroztuk volna, pl.: hogy több tagunk lehessen), valóban nem tudjuk fedezni. A szervezés költségei azonban, azaz a teljes összköltség megfelelő felhasználása az, ami a végeredményhez, pl. a kifogásolt „dicsőség" problematikájához vezet. Túl ezen - az összkép az, ami az érdekvédelem kérdésére választ ad: ki, mit, milyen minőséggel végez. Ha. mindannyian egyenként és közösen is a saját képességeink szerint teljesítünk, a gyermekek felnevelésétől az oktatásukig, aminek végső értéke a - pénzben nehezen kifejezhető szellemi vagyon képzésének kérdése iskoláink színvonalának, önállóságának ügye, gyermekeink képességeinek megszerezhető, számunkra kikúzdhető szintje, illetve a tehetségkeresés, ösztönzés a minőségre, mint a MIÉSZ szóban forgó erőfeszítése ennek érdekében, nos ez az érdekvédelem központi kérdése. Az, hogy hogyan, mit vagyunk képesek, hajlandók mindezért vállalni, áldozni és lehetőleg egyetértésben megtenni. A cikk írója mások miatt is aggódik, pedig az sem biztos, valamennyi királyhelmeci csoport osztja Zvolenskyné nézeteit. Nyolcvannégy gyerekről beszél, ami annyit jelent, hogy egy csoportot kihagyott. A 103 versenyző közül Zvolenskyné csak 27 alapiskolás gyerekkel foglalkozik, akiknek étkeztetése érdekében az alapiskola egyik pedagógusa rokoni szálakat mozgatott meg eredményesen, sőt segíteni akarván elszállásolásra mi is lépéseket tettünk, amitől azonban elálltunk a cikk megjelenése után. Érdekelne az is, vajon milyen költségeket kellene megtérítenünk már az elődöntő során, amelyeket „úgy-ahogy biztosítani tudtak". Hiszen az elődöntő saját városukban, Királyhelmecen zajlott, ahová gyalog is eljuthattak a versenyzők az iskolai ebéd után. A MIÉSZ által finanszírozott zsűritagok azonban mind a négy elődöntő helyszínén megjelentek, csak a véletlenen múlott, hogy a magyarországiaknak a királyhelmeci időpont nem felelt meg. Kifogásolja a nevezési díjat, amelynek pedig már szelektáló Szerepe is van. Ha valaki nem készül föl, sajnálja kifizetni az 50,Sk, illetve csoport esetén 150,Sk-t. Bármilyen versenyen többet kérnek. A gyerekek „szállítása" ügyében februárban a királyhelmeci polgármesterrel egyéb elfoglaltsága miatt nem tudtam találkozni, viszont helyette fogadott Szegedy László, aki lelkesen megígérte, és örömmel ajánlotta föl a Polgármesteri Hivatal segítségét a Kl MIT TUD-osoknak az útiköltséget illetően. Zvolenskynét telefonbeszélgetésünk során erről és más Királyhelmec környéki forrásról is tájékoztattam. A MIÉSZ nem biztosít 40 koronás ebédet, csupán lehetőséget ad arra, hogy az előre jelzett létszámban a városban hol lehet étkezni. Erre az intézkedésre a tavalyi tapasztalatok alapján volt szükség, amikor az egyik iskola étkezdéjében több száz kirántott hús várta a gyerekeket, mindhiába. A költségeket természetesen ismét a MIÉSZ állta. Mivel Zvolenskyné tavaly nem vett rész a Kl MIT TUD-on, ezért tavalyi adatai is pontatlanok; a szállás tavaly 40, az étkezés - iskolai étkezdében - 25,- Sk volt. Az árak az inflációval arányban nőttek, amit a szállást és étkezést adók határoznak meg. A Ml ÉSZ-nek ebből semmi nyeresége nincs, ezekhez az árakhoz mi nem adunk hozzá semmit. Csupán rengeteg munkája és felelőssége van ennek megszervezésében. A rendezőknek nem az a dolga, hogy háromnapos szállás, étkezés és kirándulás költségeit fedezze 400 résztvevőnek és kísérőnek, hanem hogy biztosítsa a verseny színvonalas megrendezését, tárgyilagos, provincializmustól és kivételezésektől mentes elbírálását, a gyerekek és fiatalok szakmai fejlődését, lehetőséget adva továbbképzésre, sok esetben a felkészülésben is segítve. Megszerezzük a díjakat, fedezzük az egész rendezvény költségeit, ami nem kis összeg. A Kl MIT TUD szervezését ugyanolyan fiatalok végzik, mint a versenyzők, akiket ezért még a lévai Garamvölgye sem dicsért meg önzetlen munkájukért. Problémáinkról, nehézségeinkről, az Oktatási Minisztériummal való súlyos harcainkról a Komáromi Pedagógus - nagygyűlésen 5 percet kértünk, hogy beszámolhassunk. Ezt azonban Sídó Zoltán megtagadta tőlünk az egyetlen jelen lévő ifjúsági szervezettől. A Nagygyűlés programnyilatkozatában egy szó sem esik az ifjúsági szervezetekről. A MIÉSZ titkársága ITTHON TÖRTÉNT 7 NAP ALATT MENNYIRE FÜGGETLEN A SZAMVEVOSZEK? A hivatalban levő kormány törvénytiszteletéről sok mindent elárul, ahogy a miniszterek a Számvevőszék parlament elé terjesztett jelentésére reagáltak. A költségvetési eszközök felhasználásának ellenőrzésére hivatott és a tör vény értelmében független szerv megállapításai szerint nem kevesebb, mint 268 millió koronát szabálytalanul, a gazdaságossági elvek megsértésével vettek igénybe a minisztériumok. A munka- és szociális ügyi minisztériumban például 500 ezer korona prémiumot fizettek ki szabálytalanul. A krajcáros gondokkal küzdő iskolaügyi minisztérium 3,6 millió koronáért vásárolt (szintén a hatályos rendelkezéseket semmibe véve) luxusautókat. Kisebb-nagyobb szabálytalanságokat a földkerekség minden országában észlelnek az állami költségvetés célszerű felhasználásának őrei, és a kellemetlenül érintett tárcák vezetői rendszerint úgy reagálnak a „számkukacok" megállapításaira, hogy a parlamentnek megígérik a szabálytalanságok kiküszöbölését. Nálunk nem ezt tették a kormány tagjai. Ellentámadásba mentek át. Több miniszter is azzal vádolta a.Számvevőszéket, hogy nem objektív, és csak azt a kormányt marasztalja el, amelynek élén Vladimír Mečiar áll. Végül azt javasolták, a független szerv dolgozza át a jelentést. Most főhet a fejük az ellenőröknek, hogyan módosítsák a konkrét munkahelyeken észlelt konkrét szabálysértésekről csak egy módon kidolgozható jelentést. Ez a kormány, úgy tűnik, nehezen viseli el a tőle független szerveket. Összeütközésbe került az Alkotmánybírósággal, csetepatézik a köztársasági elnökkel, és most már a Számvevőszékre is gyanakszik. Egyelőre így működik nálunk a demokrácia. A MINISZTERELNÖK DILEMMÁJA. Vladimír Mečiar külföldi presztízse jelentősen szilárdult a szlovák-magyar alapszerződés aláírásával. Belpolitikai helyzetét, kormányán belüli pozícióját azonban meglehetősen bonyolítja, hogy koalíciós partnerének, a Szlovák Nemzeti Pártnak a vezetői kijelentették: semmi körülmények között nem hajlandók hozzájárulni az alapszerződés ratifikálásához. Ezt az álláspontjukat most már a miniszterelnök is véglegesnek tekinti, és kijelentette: „Ilyen helyzetben természetesen nem kapcsolhatom össze az alapszerződéssel a kormányválság lehetőségét." E nyilatkozat majd aligha az egyértelműségével vonul be Szlovákia történelmébe. Azt is érthetjük rajta, hogy a kormány elnöke Slotáék különvéleménye miatt nem hajlandó kockára tenni hatalmát, de azt is, hogy egyezkedni kezd az ellenzékkel. Az utóbbi azt is jelentheti, hogy megkezdődik a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom távolodása a Szlovák Nemzeti Párttól. Kérdés, miként reagál Mečiar esetleges gesztusaira a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokratikus Baloldal Pártja. Mind Čarnogurský, mind Weiss fanyalog az ET 1201-es ajánlásának az alapszerződésbe való beiktatása miatt. Nagyon valószínű, hogy - ha kenyértörésre kerül a dolog - külkapcsolati meggondolásból mégis a ratifikáció támogatása mellett dönt ez a két ellenzéki párt. Ugyanis mind a konzervatív pártok nemzetközi szervezete, mind a Szocialista Internacionálé egyértelműen támogatja az alapszerződést. Ez pozitív irányú lökést adhat mindkét ellenzéki pártnak. így körülbelül 90 százalékos esély van arra, hogy a szerződés Budapest általi ratifikálása után Pozsony is követi a magyarok példáját. És ha minden jól megy, még egy „mellékterméke" is lehet a folyamatnak: Slotáéktól eltávolodhat a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom. BUKARESTNEK TETSZŐ SORREND. Valószínűleg kevesen vették észre, hogy a szombati katonai parádét megelőző szónoklatokban kétszer is felsorolták a Szlovákia felszabadításában részt vett országokat, és a sorrend eleje mindkét esetben ez volt: szovjet hadsereg, román hadsereg, csehszlovák hadsereg. A televíziós karhera nem mutatta a felsorolás pillanatában Milan Uhde cseh parlamenti elnök arcát, így nem lehet tudni, hogyan reagált erre a „történelemkiigazításra". Vajon kiknek áll érdekében, hogy Szlovákia így udvaroljon Romániának. És vajon melyik országnak akarnak ezzel üzenni? TÓTH MIHÁLY Gímes '95 Előadások, koncertek, viták, táncház, jó hangulat, rövid túrák - így jellemezhetnénk röviden a XVI. Gímesi Ifjúsági Tábor tegnap véget ért négy napját. A múlt csütörtöktől tegnapig tartó rendezvényen a nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub közel kétszáz jelenlegi és volt tagja találkozhatott a Korzár együttessel, az okszitán zenésszel, Miqueue Montanaróval, a Ghymes zenekar tagjaival, a viták során véleményt cserélhettek Bauer Edittel, Bárdos Gyulával és A. Nagy Lászlóval az alapszerződésről, hazai magyar lapjaink képviselőivel pedig a sajtószabadságról. Győri Attila a kortárs szlovákiai magyar irodalmat foglalta össze, de szó volt az anarchizmusról, az űrhajózásról és a turulmadárról is. -aSzellemi hadüzenet Fogalomzavar kíséri az egykori szovjet tömb országaiban az európai béke ötvenedik esztendejét. Értelmezésbeli eltérések a nyugati győztes és vesztes országok politikai közgondolkodásában az elmúlt évtizedekben is megvoltak, de nálunk ezek puszta emlegetése is veszélyesnek számított. A felszabadulás és megszállás fogalmát a kétpólusú világ szembenállása töltötte meg ideológiai tanalommal. S úgy tűnik, most, a középés kelet-európai rendszerváltozást követően mintha továbbra is, de egy másfajta előjelű ideológiai indíttatás fokozná a kifejezéshasználat körüli elbizonytalanodást. A térségünkre kiterjesztett több évtizedes szovjet uralom ténye olyan beállítást kap, miszerint elvesztené súlyát és történelmi jelentőségét az egész emberi civilizációt fenyegető hitleri fasiszta rémuralom alóli felszabadulás. Az elmúlt évtizedek szóhasználata viszont úgy erőltette a felszabadulás élményét közösségivé, hogy figyelmen kívül rekedt: milyen gyökeret is tudott ez valójában ereszteni az egyéni érzésvilágban. Igényeltei egyáltalán a hatalom a nagy magyar demokratának, Bibó Istvánnak a látleletét: „Hogy ez a (szovjet) hadsereg mitől szabadított fel bennünket, az a tömegek számára nem vált közvetlen élménnyé; a német iga szörnyűségét s a hitlerista elnyomás kísérteties precizitással kidolgozott technikáját csak érző és gondolkodó lelkek s az üldözésre kiválasztottak ismerték meg; az ország lakosságának túlnyomó része mindezt 1944. október 15. után is csak töredékes formában élte át." Ugyancsak a lélek legbensőbb rezdüléseire érzékenyen mondta ki Bibó azt is, hogy a mi számunkra a felszabadítás ténye örökre összekapcsolódik a háborúvesztés legváltozatosabb fizikai és emberi nyomorúságának emlékeivel..." Mégis, Bibó István amellett tett hitet, hogy Magyarország számára a régi világ 50 évvel ezelőtti összeomlása korszakhatárt jelentő felszabadulás maradjon. A bibói szemlélet a múlttal való szakításban találta meg azt a nemzeti, (ahogy írta) „életkérdést", melyben feloldódhatnak a felszabadulás sajgó sebekkel járó roppant ellentmondásai. De a görcsoldó katarzisra nem nagyon nyílt lehetőség. A lélek mélyére szorultak a túlélőkben és a hozzátartozókban a Szovjetunióba elhurcoltak keservei és tragédiái, az anyák megerőszakolásának megaláztatásai. S ma, amikor mindez már nem tabutéma, egyszerre csak kételyek támadnak, hogy van-e olyan tartalma a fél évszázaddal ezelőtti felszabadulásnak, amely összhangba képes hozni az egyéni megpróbáltatások keserű emlékeit a múltat és jelent átfogó nemzeti azonosságtudattal és a tágabb nemzetközi értékrenddel. Az. eddigi fogalomhasználatot megkérdőjelező töprengésekkel találkozva szinte elevenbe vágóan hasít belénk a háború utáni kisebbségi kollektív felelősségre vonás és hontalanság történelmi traumája. Hisz ötven évvel ezelőtt veszélybe került közösségi fennmaradásunk. Beszélhetünk- e ezek után felszabadulásról? E dilemma kínjairól vall megrázóan Fábry Zoltán 1991-ben megjelent naplója, mely a szlovákiai magyar közegben annak idején nem is annyira a szerző „önvérével" írt gondolatainak szellemi izgalmaival váltott ki visszhangot, mint a fábryi életmű jogos megmérettetésének ürügyén a valós értékek leszállítására irányuló törekvéseket eredményezett. Pedig alighanem a második világháború és fasizmus, felszabadulás és antifasizmus viszonyának ma vitatott kérdéseire találhatunk benne eligazodást segítő szellemi kapaszkodókat Sőt ennél többet is. Mához szóló gondolati telítettséggel és szellemi elevenséggel sugárzik belőle a fábryi vox humana, amit, sajnos, szólammá koptatott a kisebbségi publicisztika és közélet. Fábry Zoltán Berlin elestekor, amikor megszólaltak a harangok, azzal a kérdéssel viaskodott naplójában, hogy miért szürke számára minden győzelmi zászló, s miért fogadja „süketen és botfülűen" a béke győzelmi harangszavát. Nem a győztes hadsereg átvonulását kísérő közjátékok okozták számára az igazi csalódást és kiábrándultságot. Inkább elképedve, mint háborogva jegyezte fel naplójába, hogy azt a ruháját, amit 1941-ben „szovjetbarátként" az ilavai börtönudvaron koptatott, orosz vöröskatonák lopták el tőle, egyéb holmijaival együtt. A gondolatait önmagával megosztó Fábry belső drámája mögött az a lesújtó felismerés munkai, hogy „a háborúban a hatalmi imperializmus síkján találkozó antifasiszta erők a háborús lelkiség légkörében fasizmussal fertőződtek, és ennek megfelelően átalakultak." De a kiábrándultság számára az eszmélés kijózanító didergése is, amikor „a felelősség bírói tisztre szólít egy egész világ ellen egy egész világért!" íme, az egyetemes erőszakellenességgé táguló fábryi antifasizmus a humánum erkölcsszolgálatában válik olyan szellemi magatartássá, mely el tudja határolni a fasizmus feletti győzelemtől a győztesek hatalmi tehertételeit. Fábry Zoltán felfogásában a felszabadulás egyben a tényleges szabadság számonkérése is. Szellemi hadüzenet a hatalmi érdekeknek. KISS JÓZSEF