Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-04 / 102. szám, csütörtök

10\ ÚJ szó MINDENNAPI BUNUGYEINK 1995. május 4. Tűi sok a bunbeesett zsaru Reinhard Theilig, a német belügyminisztérium múlt héten hazánkban járt delegációjának vezetője hazautazásuk előtti sajtótájékoztatóján nemcsak a szlovák bűnügyi és határrendőrségnek, illetve a rendőrakadémiának nyújtandó több millió márkás anyagi segélynyújtásról beszélt, hanem többek között a rendőrök és a polgárok közti viszonyra is kitért. Elmondta, hogy vélemény ahhoz, hogy a népszerűségi grafikon valamelyest emelkedhessék. Ladislav Polka képviselő legutóbbi kimutatásai alapján megtudhattuk, hogy például a rendőrség berkeiben - természetesen figyelembe véve a létszámot - több az egy főre jutó bűneset, mint a civilek közt, és ez már elgondolkoztató. Pavel Zajac, a rendőrség ellenőrzését felügyelő hivatal igaza szövetségi köztársaságban a rend őrei teljes mértékben élvezik a lakosok bizalmát. Ez - hangsúlyozta a magas rangú tisztségviselő - a demokratikus országokban magától értetődő. Enélkül - tette még hozzá - aligha lehetne hatékonyan harcolni a bűnözők ellen. Nem titok, a mi rendőrségünk e téren jóval nehezebb helyzetben van. A legutóbbi közvélemenykutatás alapján kiderült, hogy a lakosság alig 20 százaléka bízik bennük. Ez az arány a két modori zsaru által elkövetett rablógyilkosság után valószínűleg tovább romlik. A belügyminiszter és az országos rendőrparancsnok az utóbbi hetekben számos intézkedést foganatosított az áldatlan helyzet javításának érdekében. Ám az, hogy mikorra érik be a „gyümölcs", nagyon kérdéses. Egyelőre ugyanis túl sok a rendőröket érintő elmarasztaló gatója e témáról szólva nem hallgatta el, hogy a zsaruk túlkapásait és törvénybe ütköző cselekedeteit azért is nehéz leleplezni, mert ők a rengeteg információ birtokában, és tisztségükből kifolyólag is, lépéselőnyben vannak a többiekkel szemben. Nem beszélve arról, hogy a megkárosított polgárok gyakran félnek bejelentést tenni. Ez hiba - hangsúlyozta az alezredes - mert e nélkül nehéz valamit a bűnösökre bizonyítani, és egyidejűleg kiszűrni a rendőri testületből az oda nem illő egyéneket. Az 1993-as esztendőben 155, tavaly hattal kevesebb rendőr ellen indítottak hazánkban eljárást. A „bűnbeesettek" általában fiatal zsaruk. Vétkeik skálája igencsak széles. A korrupciótól kezdve a hatalommal való visszaélésig, a fizikai erő alkalmazásától a rablásig, lopásig, zsarolásig, sőt már a gyilkosságig is. A lajstromról nem hiányzik a gyanúsítottak beismerő vallomásának erőszakos, fizikai vagy pszichikai úton történő kikényszerítése sem. Sőt már arra is volt példa, hogy egy zsaru elárulta a készülő, szigorúan titkos akciót. Azt a rendőrt, aki egy lakásbetörés kivizsgálásánál elemelt egy üveg 149 korona értékű konyakot, ugyanúgy elbocsátották, mint azokat a közép-szlovákiai közlekedésrendészeket, akik két lengyel autóstól (egyikük kanadai állampolgár volt) jóformán semmiért, tízezer koronás büntetést akartak behajtani. Mivel csak pár száz korona volt az idegeneknél, azzal is megelégedtek, ám a bírságot megtetézték másfél millió zlotyval is. Két pozsonyi kollégájuk egy kisebb szabálysértést követően bevonta a sofőr hajtási engedélyét és forgalmi igazolványát, majd megjelöltek egy helyet, ahol ezer korona fejében visszaadják az elvett iratokat. A gépkocsivezető a fizetés helyett feljelentést tett. Természetesen vannak a fent említetteknél cifrább esetek is. A Trafika Barczi cég fiatal gépkocsivezetője meggyilkolásának kivizsgálásánál például arra is fény derült, hogy egy modori városi rendőr tudott állami kollégái gaztettéről, de kétezer korona ellenében hallgatott róla. Most bűnrészesség vádjával ő is a bíróság elé kerül. Nemrég a lanžhoti határrendőrök lekapcsoltak egy Zlínben lopott német Audit, amelynek természetesen már szlovák rendszámtáblája volt. És hogy kik ültek a 30 ezer márkát érő hamburgi technikus kocsijában? A volánnál egy 23 esztendős kúty-i vámtiszt foglalt helyet, mellette pedig a bazini rendőriskola fiatal hallgatója terpeszkedett. Érdekes, hogy Breclav külvárosában, azon a helyen, ahol az illetők kicserélték a gépkocsi rendszámtábláit, korábban már több, Morvaországból lopott autó rendszámtáblájára bukkantak a nyomozók. NEMETORSZAG Gyűlöletből gyilkoltak Közel három és fél esztendő után, az elmúlt hetekben zárult le az egyik legkegyetlenebb rendőrgyilkossági ügy Németországban. A két ártatlan zsaru haláláért felelős testvérpárost életfogytig, illetve 10 évig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Jörg Lorkowski 30 esztendős rendőrt, s 34 éves kollégáját, Andreas Wilkendinget 1991 októberében ölték meg akkor még ismeretlen tettesek. A két zsarut egy névtelen telefonáló csalta éjszaka a Holzminden közelében levő erdei parkolóhelyre. Az állítólagos vadbalesethez riasztott civil ruhás járőröket karambolos autó és vérző szarvas, vaddisznó helyett a büntetett előéletű Dietmar Jüschke várta. A fegyvermániás, 32 esztendős géplakatos gyűlölte a rendőröket, amióta vadorzásért bevonták fegyverviselési engedélyét és puskáját. Jüschke egy Bundeswehr-kaszárnya kifosztásából származó gyorstüzelő fegyverrel hidegvérrel kivégezte a piros Volkswagen Passatból kiszálló két rendőrt, majd a tetemeket öccse, Manfred segítségével (aki a laktanyarablásnál is jelen volt) elföldelte egy katonai gyakorlóterepen. Tíz órával a hidegvérű merénylet után bukkantak a nyomozók a kiégett VW-re, de a két áldozat felfedezése hatnapos, gigantikus keresőakció eredménye volt. Még meg sem találták a német zsaruk elhunyt kollégáikat, amikor bielefeldi otthonukban, a Németország-Wales labdarúgó-mérkőzés második félideje alatt bilincs csattant a tévé előtt ücsörgő testvérek csuklóján. Az összesen 180 tárgyalási napon bebizonyosodott, hogy Dietmar Jüschke ölte meg a két fiatal rendőrt. A bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte az elvetemült gyilkost. A tettes 30 esztendős öccsét bűnrészesség miatt 10 év börtönnel sújtották a bírák, míg a gyanúba keveredett legifjabb Jüschke fivérről, a 28 éves Ludwigról bebizonyosodott, hogy nem vett részt bátyjai sötét ügyeiben. A német társadalmat mélyen megrázta a tőrbe csalt rendőrök tragédiája. (Police Press) Pénzt, bármi áron... Az élethez ugyanazok a dolgok szükségeltetnek, mint a háborúhoz: pénz, sok pénz és még több pénz. Az elért életszínvonal megtartása nehéz, egyedül majdnem lehetetlen. Pláne, ha az ember fiatal, habzsolná azt a bizonyos nagybetűset, szeretne szórakozni, öltözködni, csillogni... Pénz kell, mindegy, hogy honnan! Ginczinger Józsefné - háta mögött majd' hetven hosszú esztendővel - jó ideje egyedül élt Szeged belvárosában. A Párizsi körút málladozó falú házában mindenki szerette a kedves, idős asszonyt. Mindenkihez volt egy jó szava, be lehetett hozzá kopogtatni hó Végén egy kis kamatmentes kölcsönért. Az ódon bérkaszárnyában nincsenek titkok, mindenki tud mindent a másik életéről, szokásairól. Nem csoda hát, hogy február 24-én este feltűnt a szomszédoknak: az idős néninél ilyen kései órán nem szokott égni a villany. Kopogtattak, szólongatták, az ajtó be volt zárva. A szegedi ember egy ideje - sajnos - minden hasonló esetben a lehető legrosszabbra tud csak gondolni, így a lakók azonnal értesítették a rendőrséget. * * * A kiérkező rendőrök szakember segítségével kinyittatták a lakás ajtaját. Odabent óriási felfordulás fogadta őket. A nénike kínosan pedáns és rendimádó volt, így nyilvánvalóvá vált, hogy valami tragédia történt. A belső helyiségbe belépő nyomozók ágya előtt fekve találtak rá a vérbe fagyott, állati módon lemészárolt áldozatra. Szörnyű tettét követően a gyilkos teljesen felforgatta a lakást, a legapróbb zugot is feltúrta értékek, pénz után kutatva. Mégsem végzett igazán alapos munkát, mert a helyszínelő nyomozók egyből kiszúrták az áldozat konyhájában lapuló kézitáskát, aminek mélyén 9000 Ft lapult. A gyilkos megunva a hiábavaló kincsvadászatot, angolosan távozott, az áldozat kulcsaival zárta be a lakást. A forrónyomos csoport azonnal megkezdte az adatgyűjtést a házban, és nemsokára értékes információra bukkant. Az egyik szomszéd elmondta: Ginczingerné említette neki a napokban, hogy járt nála egy fiatal férfi kölcsönért, akit még régebbről, az anyja révén ismert. Ginczinger néni a fiú anyjával együtt dolgozott tizenöt évvel ezelőtt a „jutagyárban", de azóta nem látta, ezért nem adott pénzt a gyereknek, aki köszönés nélkül elment. Egy másik lakó viszont aznap este látott egy idegen srácot a lépcsőházban, aki meglehetősen zavartnak látszott. Mivel az egyetlen értékelhető információ a volt munkatársi kapcsolat volt, a zsaruk a hétvégére rá sem hederítve, fáradságot nem kímélve belevetették magukat a gyár dohosodó személyi anyagainak tengerébe. Egyeztetések, telefonok, por és verejték között megállapították, hogy az említett munkatársnő, akinek ma húsz év körüli a fia, nem lehet más, mintT.-né. * * • T.-né nem volt meglepve, amikor a rendőrség a fia után érdeklődött. Sírva mesélte, hogy több mint egy hónapja nem látták már a zavaros életvitelű fiút. T. József sorra otthagyta iskoláit, munkahelyeit, keményen és rendszeresen ivott, részegen botrányokat csinált, minden pénzt elvitt hazulról, nem tudják, merre csavaroghat. Mivel T. József személyleírása megfelelt a lakók által elmondottaknak, azonnal elrendelték keresését. A gyilkosságot követő második nap délutánján egy járőr Szeged patinás főutcáján igazoltatta T. Józsefet, aki már ott az utcán beismerte szörnyű tettét. Kihallgatása során elmesélte, hogy valóban, még gyermekkorából emlékezett a kölcsönöket szívesen adó öreg hölgyre, és anyjára hivatkozva próbált belőle pénzt kicsikarni. Az okos öregasszonyt azonban nem tudta becsapni az IQ-bajnoknak korántsem nevezhető fiú. T. József „bepipult" a merev visszautasítástól, és megígérte Ginczingernének, hogy fognak még találkozni. A jóhiszemű nénike másodszorra is beengedte lakásába az ekkor már követelődző fiatalt. Mivel ismételten nemleges választ kapott, megragadott egy kristályvázát, és négy ütéssel szétverte áldozata fejét. A lakást ezután alaposan feltúrta, de mivel szokása szerint jókora barackpálinka-töltéssel érkezett, nem találta, amit keresett. Csak egy szatyrot vitt el, iratokkal, úgy okoskodva, azok között lesz értékes is, no meg a véres kristályvázát. Ezeket a tárgyakat a város határában később eldobta, a nyomozók rájuk is bukkantak a megjelölt helyen. * * * A nyomozás adatai szerint T. József már úgy indult második látogatására, hogy ha kell, erőszakkal, de megszerzi a „nyanya" pénzét. Dührohamában még a földön fekvő, haldokló áldozatára is mért két ütést. A pénz az előtte álló hétvége kellemesebb eltöltéséhez kellett volna. Bármi áron... (Zsaru) A FEHER UNO BANDAJA Vall a koronatanú A népszerű Fiat Unóról, e jámborjárgányról nevezték el az újkori olasz bűnügyi történelem egyik legiszonyúbb társulatát a fehér Uno bandáját. Csaknem négy esztendőn keresztül ez a geng tartotta rettegésben a Bologna és Rimini közötti térséget. Vérengzéseiknek legalább tizenöt ártatlan ember esett áldozatul. Mint most kiderült, az öttagú rablógyilkos-kommandó minden gaztette elkövetése előtt egy kékfehér carabinieri-Alfa Rómeóból szállt át a névadó, fehér Fiat Linóba. Merthogy az elkövetők rendőrök voltak. 1990. december 19. Riminiben megölnek egy tunéziait. Négy nappal később Bolognában két cigányt, december 27-én pedig ismeretlen tettesek ugyancsak Bolognában kirabolnak egy benzinkutat és két kezelőjét lemészárolják. Alig több, mint egy hét alatt öt halott. 1991. január 4. Rutinellenőrzés az országúton. Carabinierik állítanak meg Pilastrónál egy fehér Fiat Unót. A leeresztett ablakok mögül golyózápor zúdul ki. -Három rendőr holtan marad a kövezeten, a fehér Uno elporzik. 1991. május 2. Rablógyilkosság Bolognában, két áldozattal. A tettesek fehér Unóval érkeztek. Június 19.: ismét fegyveres támadás egy bolognai benzinkút ellen, egy kezelő életét veszti. Augusztus 19. Riminiben két szenegálit ölnek meg, a motívum ismeretlen, a tettesek nemkülönben. 1993. február 24. Bankrablás Bolognában, egy halott. 1994. május 24. Bankrablás Pesaróban, egy halott. A lista korántsem teljes. A negyvenéves Roberto Savi, a banda főnöke letartóztatása után bevallotta, hogy az elmúlt nyolc évben legalább ötven rablótámadást hajtottak végre benzinkutak, bankok, postahivatalok, szupefmarketek ellen. Öccsét, Fabiót, magyar szeretőjével, Mikula Évával Ausztriában vették őrizetbe, a harmadik Savi testvér - mellesleg ugyancsak rendőr - pedig néhány nappal később került hűvösre. A jelek szerint az olasz rendőrség sokat tudott meg a fiúknál sokkal beszédesebb magyar lánytól, a 19 éves Mikula Évától. - Aki csatlakozni akart, meg kellett ölnie egy afrikait vagy egy cigányt. Robertóék mindennel foglalkoztak, fegyverektől kezdve radioaktív anyagokig. Az én magyar útlevelemet is odaadták valakinek, persze kicserélt fotóval és adatokkal. A legújabb fejlemény: kiderült, hogy a banda kapcsolatban állt a Falange Armata nevű fasiszta szervezettel is. Ferenczy, Europress Az oldalt írta és szerkesztette: Ordódy Vilmos A KÉTSÉGBEESÉS HATÁRÁN AIDS-szel fertőzött meg Teljesen normális házasságban éltünk. Én hű voltam a férjemhez, megbíztam benne is. Egy nap azonban behívattak az egyetemi kórházba. Egy egyszerű beavatkozásról lett volna szó. Vért vettek tőlem, s mikor azorvos az orrom alá nyomta az eredményeket, egy világ omlott össze bennem. Istenem, mi lesz a kislányunkkal, ha mindketten meghalunk! Nem sejtettem, hogy a férjem megcsal, becsap. Úgy éltünk, mint mások: évek múltán talán kissé megkopott szerelemmel, de végül is harmonikusan és szépen. Hittem neki. Minden erőmmel a békés otthon megteremtésére és kislányunk, Szofi felnevelésére törekedtem. Életem viszont egyik napról a másikra megváltozott, mikor vakbéllel műtötték. Akkor derült ki, hogy HIV-fertőzött vagyok. Először persze el sem hittem. Soha semmi nem történt velem, s a férjemen kívül más férfival soha nem volt viszonyom. Akkor meg hogyan lehetnék HIV-pozitív? A férjemet kérdeztem. Közben mégállapították, hogy ő is AIDS-es. Csak akkor vallott azokról a dolgokról, melyekről sejtelmem sem volt. Több alkalmi kapcsolata volt olyan nőkkel, akiket nem is ismert, s volt egy tartós házasságon kívüli kapcsolata is. Azt is elismerte, hogy soha nem használt óvszert. Én akkor úgy gondoltam, hogy senkinek nem szabad megtudnia, mi történt velünk, legkevésbé pedig tízéves kislányunknak. Megint a férjem nem bírta ki. Talán most nem lenne illő felhánytorgatnom, hogy azóta iszik, mert hát neki se könnyű. Egy kevésbé józan pillanatában elsírta bánatát egyik barátjának. Szerintem ez volt a nagyobb baj. Mert az az illető nem tartotta a száját: egy hét se telt bele, már az egész világ tudta, hogy AIDS-betegek vagyunk. Mindenféle pletykák keltek szárnyra arról, hogyan is eshetett meg ez velünk. Ezek egyike úgy szólt, hogy én korábban prostituált voltam, s ezt hoztam hozományként a férjem jó csa'ádjába. Minden bánatomat tetézte, hogy közvetlen környezetem vagy elkerült, vagy elutasítóan viselkedett velem szemben. A barátaink is elmaradoztak, lassan már senki se akart hallani rólunk. Le voltunk írva. Néhány üzletbe nincs is bejárásunk. Sajnos, a baj azzal tetéződött, hogy a rosszindulat, az emberi ostobaság a kislányunkat sem kímélte. Nem akartak vele játszani, a tanítónő pedig elültette mellőle padtársát. Hiába magyaráztuk, hogy ártatlan és ártalmatlan, nem használt. A tisztelendő úr azt javasolta, adjuk be egy kollégiumba, hogy elkerüljön innen. De miből fizessünk egy bentlakásos iskolát? Most anyagilag is nagyon balul állunk. Sose kerestünk annyit, amennyi elég lett volna, de most a férjemet kirúgták a munkahelyéről a betegsége miatt. Állítólag a munkatársai felmondással fenyegetőztek, ha a férjemet nem küldi el a főnöke. Hát, nem tudom. Nem tudom, mi lesz. Szofi jelenleg a nővéremnél van. Emiatt is szenved. De én tudom, hogy így jobb. Megint vannak barátai, normális az iskola is. Lassan talán megint vidám kislány lesz belőle. Sokat sírok. Naponta írok neki, hogy tartsuk a kapcsolatot. A nővérem nagyon segítőkész, mindent megígért nekem. Bízom benne, s ez megnyugtat. Mi marad nekem? Várok. Mit várok? A halálomat? G. R.