Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-27 / 122. szám, szombat

ÜJSZ ÓAi 1995. május 27. ERDEKESSEG CABANNE PROFESSZOR TETTE FEL A KÉRDÉST: Ki ölte meg Vincent van Goghot? Azok, akik a múlt pénteken megnézték a Magyar Televízió l-es csatornáján a Vincent és Theo című filmet, akik felkap­ják a fejüket, amikor arról értesülnek, hogy egy újabb Van Gogh-festmény ára döntötte meg az árverési rekordokat, bi­zonyára felfigyeltek a címben szereplő kérdésre is. Mert hi­szen úgy tudtuk: a zseniális festő öngyilkos lett. Pierre Ca­banne francia professzornak erről egészen más a vélemé­nye, amelyet egy könyvben fejtett ki - s meggyőződése sze­rint megdönthetetlenül bizonyított is. Cabanne professzor éveket szentelt annak, hogy hangya­szorgalommal felkutassa és egybevesse a visszaemlékezé­seket a holland festő utolsó napjairól. Végeredményben arra a következtetésre jutott, hogy a festő halálát orvosa, Paul Ga­chet okozta. A szerencsétlen ön­gyilkossági kísérlet után ugyanis nem látta el kellőképpen, hagy­ta őt kivérezni. Mégpedig azért, mert az alkoholista, éhenkórász piktornak nem tudta megbo­csájtani, hogy beleszeretett Marguerite lányába. Cabanne professzornak ezt a doktor Paul nevű fia mesélte el még a negy­venes években. Ekkor már 80 éves volt, s úgy látszik, közvetle­nül a halála előtt apja helyett is kínozta őt a lelkiismerete. Vincent van Gogh 1853. már­pius 30-án született egy protes­táns lelkipásztor fiaként. Már kis­korában vonzották őt a művésze­tek, de a vallás is. Teológiát kez­dett tanulni, de végül mégis a festészet mellett döntött, mert a súlyos depresszió, az állandó szorongások már akkor elural­kodtak rajta, s ezektől a kínoktól csak egy módon tudott szabadul­ni - ha festett. Túlzott aszketiz­musa volt talán a legenyhébb „furcsasága", amelyet nemhogy a társadalom, de még családja sem tudott tolerálni. A sorozatos kudarcokat, az állandó sikerte­lenségeket megalázásként élte meg, idegbaja egyre súlyosabb lett. Amikor megtudta, hogy fivé­re, Theo - aki őszintén szerette és segítette őt - 1890 februárjá­ban született fiának a Vincent ne­vet adta, valósággal összeomlott. Képtelen volt megemészteni ezt gyítsa a festőt. Vincent Auvers­be utazott, a rokonszenves dok torhoz, aki atyai módon gondos­kodott róla, még modellt is ült neki, sőt a családjával is összeis­mertette: a fiával, Paullal és Iá nyával, Marguerite-tel. Ekkor pecsételődött meg a festő sorsa. Szenvedélyesen beleszeretett a csinos lányba, aki számára a szépség és a tisztaság jelképe lett, s elkezd­te tervezgetni közös életüket. Az orvosnak egyáltalán nem tetszett a gyógyíthatatlan be­teg lángolása szépséges lánya iránt. így aztán, amikor Vin­cent dührohamában mellbe lőtte magát, csak szenvtelenül megállapította, hogy itt már nincs mit tenni, s hagyta meg­a figyelmet, az önzetlen szeretet­nek ezt a megnyilvánulását, ami­kor meg volt róla győződve, hogy ő egy értéktelen ember. Theo ismét megpróbált segíte­ni neki, felkérte a híres ideggyó­gyászt, Paul Gachet doktort, gyó­Önarckép halni őt - állítja Pierre Ca­banne. A tragédia 1890 júliusának utolsó vasárnapján történt - pon­tosan július 27-én. Két nap múlva a zseniális festő Theo karjai közt halt meg. Mindössze 37 éves volt. TÚLÉLTE TARZANT ÉS JANE-T IS A CSIMPÁNZ Kísértetek a Fehér Házban Csita-csoda Öreg hollywoodi filmmatuzsá­lemek ma is megesküsznek ar­ra, hogy a '30-as években csak egyvalaki volt képes felvenni a versenyt a vásznon a nagy Tar­zannal, azaz Johnny Weissmül­lerrel: Csita, a kivételes ügyes­séggel megáldott csimpánz. Weissmüller már jő ideje ha­lott, valamikor a '80-as évek kö­zepén (szellemileg és testileg le­épülve) végezte be életét Los Angelesben, az aggok otthoná­ban. A filmben Jane-t, Tarzan asszonyát alakító Maureen O'Suiiivan sem él már, ami vi­Csaltak a széplányok Lapunk is beszámolt arról, hogy New Yorkban nagy csin­nadrattával megnyílt a Fashi­on Café, amelynek három vi­lágszép tulajdonosa van: Clau­dia Schiffer, Naomi Campbell és Elle MacPherson. Egy helyi lap, a The Observer azóta ki­derítette, hogy csalás az egész, vagy ha úgy tetszik ­reklám. A valódi tulajdonosok pedig olaszok. A Fashion Café 72 százalékban egy Los Ange­lesben élő híres olasz sebész, bizonyos dr. Guido Bracchetti tulajdona, 28 százalékban pe­dig az olaszországi Butti test­vérpáré. A lényeg, hogy a Fashion Café nyomban divatos hely lett, az ál­tulajdonos széplányok ha csak tehetik, megjelennek itt a válo­gatott vendégek nagy örömére. Bizonyára megéri nekik. Meg a tulajoknak is... szont Csitát illeti, lássanak cso­dát: a majom ma, 63 évesen változatlanul kitűnő egészség­nek örvend! Csita Palm Springsben éli nyugdíjaséveit. Bár az elmúlt hó­napokban fogyott valamicskét, így is 80 kilós, s ha kedve tartja, gyakran felpattan „edzője", Dan Westfall társaságában a motor­biciklire. A legidősebb élő csimpánz két­esztendős volt, amikor 1934­ben először szerepelt Weissmül­ler partnereként Tarzan-filmben. (mn) Debil baba, debil ötlet Hongkongban nemrégiben egy ugyancsak különös újítással lé­pett elő egy játékokat gyártó cég: testi fogyatékos és deformált ba­bákat mutattak be. Ezeket szeret nék sorozatban gyártani, ha kap nak rá megrendelést. Az ötlet ab­ból indult ki, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk: vannak olyan emberek, akiknek abnormálisak egyes testvonásaik, s ezeket is ugyanúgy el kell fogadni, és tekin­tetbe kell venni, mint minden mást az életben. Az ötlet nem ara­tott valami nagy sikert, hiszen a kicsinyek sem voltak elragadtat va az elefántorrú, béka- vagy víz­fejű babáktól. (Stern) Washingtonban az a hír jár­ja, hogy a különböző közvéle­mény-kutatások, felmérések, statisztikák fabatkát sem ér­nek. Ha valaki meg akarja tudni, hogy stabil-e a kor­mányzat, akkor éjszakánként végig kell járnia a Capitolíum elhagyatott folyosóit, sötét zugait - ha van hozzá mer sze. Ha senkivel és semmivel sem találkozik, akkor minden rendben van. Ha azonban összefut a félelmetes Kan­dúrral, „akibe" az ördög bújt bele, akkor nagy baj van. Először is nem tudható, meg­ússza-e ép bőrrel - és lélek­kel - ezt a találkozót. Másod­szor pedig biztos, hogy rövi­desen megbukik a kormány­zat, vagy egyéb országos ka­tasztrófa történik. Ám nemcsak a törvényho­zás épületében vannak kísér­tetek, hanem magában a Fe­hér Házban is. Négyéven­ként, az esedékes házigazda­csere idején pedig különösen aktívak. Ezek szerint mosta­nában még nyugalom van, Clintonék békésen alhatnak. Nem úgy, mint szegény előde­ik, a Bush család, akiknek életét főleg az utolsó hóna pókban alaposan megkeserí­tették a kísértetek - állítják teljesen megbízható sajtóter­mékek kísértetügyben tökéle­tesen profi szerzői. Szerintük Bush elnök semmi pénzért be nem tette volna a lábát Abra­ham Lincoln hálószobájába, mert a meggyilkolt elnök a legváratlanabb pillanatokban szokott ott felbukkanni, s több magas rangú vendéget is megrémisztett. De a rezi dencia 132 szobájának bár­melyikében érhetik kellemet­len meglepetések az embert, mert Lincoln szeret mászkál­ni. Látták már a Rózsaszín Hálószobában, itt tapintatla­nul fel is ébresztette Vilma holland királynét. Jefferson szelleme kiszámíthatóbb: ő kisebb-nagyobb rendszeres­séggel a Sárga Ovális Terem­ben tűnik fel, hogy megérint­se szeretett hegedűjét. Abigail Adams, az Egyesült Államok második elnökének felesége a Keleti Szalonban szokott kí­sérteni, itt keresi ruháit, me­lyeket még 1797-ben ide akasztott fel. A csúcsforgalom azonban négyévenként, közvetlenül az elnökválasztás előtti Halloween (október 31.) éjszakáján van. Ez az ősi kelta Samhain ün­nep úgyis a szellemek és a boszorkányok éjszakája, így a Fehér Ház újraválasztásban Lincoln szelleme ma is kísért reménykedő, illetve a kiköltö­zés veszélyével szembenéző, amúgy is ideges lakójának még el kell viselnie Andrew Jackson (ő az első elnök, aki 1835-ben túlélt egy merény­letet) harsány, vérfagyasztó kacagását és annak a brit ka­tonának a mászkálását is, aki 1814 óta kitartóan visszajár, hogy fáklyájával ismét fel­gyújtsa a házat. Bármilyen furcsa, a hivatal­ból mindenben kételkedő új ságírők rendre elszalasztják az alkalmat, hogy saját sze­mükkel győződjenek meg ró­la: Szilveszter éjszakáján, pontban éjfélkor megeleve­nednek a Kongresszus körí­ves termében - ez volt a kép­viselőház első tanácsterme ­a tábornokok szobrai. S min­den újságíró gondosan kike­rüli a vérfoltokat a Kong­resszus sajtóerkélyére vezető márványlépcső két fokán. Charles Kincaid riporter 1890-ben itt lőtte le William Taulbee képviselőt. A vérfol­tokat azóta sem sikerült eltá­volítani semmiféle vegyszer­rel. Vármező - Vérmező Emlékező nemzet vagyunk. Mégis, valahogy kikopott a közemlékezetből, hogy a 18. században már volt nálunk törekvés túllépni az elörege­dett hűbériséget, volt igény a polgárosodásra. 1772-től ­Bessenyei György irodalmi fellépésétől - kezdve a felvi­lágosodás eszmevilága átha­totta irodalmunkat, bölcsele­tünket, gondolkodásunkat. És a felvilágosodás eszmevi lága nálunk is megszülte a forradalom igényét, tervezé­sét és nemzeti tragédiáját. Éppen kétszáz évvel ezelőtt, 1795-ben volt Budán a Marti­novics-per főtárgyalása, majd hamarosan hét kivégzés a Várhegy alatti „Vármező"-n, amelyeta hosszú börtönévek­re ítélt Kazinczy Ferenc sajá­tos szójátékkal - de igen talá­lóan - „Vérmező"-nek keresz­telt át. Martinovics Ignácra - aki egyházában apát, egyetemén professzor, a bécsi udvarban egy ideig császári tanácsos úr volt - már a nagy per ide­jén is, de később még inkább a rágalmak áradata zúdult. A maradiak gyilkos indulatú ja­kobinusnak vádolták, a forra­dalmi nézetek nem egy képvi­selője rendőrbesúgónak gya­nította, a bizonytalanok egy­szerűen kétszínűnek tartot­ták. Holott tiszta lelkű, okos tudós volt, aki remélte, hogy meg tudja nyerni II. Lipót csá­szárt a felvilágosodás eszmé­inek. Az uralkodó is bízott benne, segítőtársának tekin­tette, meghallgatta tanácsait. De Lipót váratlanul meghalt, és utóda, Ferenc császár meg főminisztere, Metternich ma­ga volt a testet öltött politikai­szellemi reakció. Martinovicsnak nem volt keresnivalója az udvarnál. Úgy vélte, nincs más út, mint a franciáké, akik forradalom­mal szüntették meg királysá­gukat. Erről ábrándozott, ezért szervezkedett Martino­vics is, néhány igen művelt jo­gásszal, íróval, katonatiszttel. Ebből kavart óriási bün­tetőügyet Bécs. És a láng nem gyulladhatott ki. Elham­vadt, mielőtt fellobbant vol na. Pedig talán egész további történelmünk másmilyen le­hetett volna. Hát erre az év­fordulóra miért nem emléke­zünk? HEGEDŰS GÉZA TV-magazin Az oldalt írta és szerkesztette: Görföl Zsuzsa ÚJRA SZOL AZ 0 SOLE MIO CHICAGÓBAN Föltámadt Mario Lanza Az utóbbi öt évben Chicagóban és környékén havonta egyszer lázba jön egy musical közönsége, mert a színpadról úgy hallja: feltámadt Mario Lanza, az 1959-ben szívro­ham következtében meghalt világ­hírű olasz operatenor. Egy 50 esztendős chicagói elektro­mérnökről, Victor Lanzáról már évtize­dek óta sokan tudják: ő Mario Lanza há­zasságon kívül született fia, aki kedvte­lésből olykor énekel. Aki hallja a hangját, elámul annak szépségétől. Az idősebb operabarátok pedig, akik egykor még élőben hallották a világsztárt, azt állít­ják, hogy fiának éppolyan erős a tenorja, mint az apjáé volt, sőt gyakran a hangtó­nusa is hasonló. A fia szerint édesanyja, Maria Margelli, Ezio Pinza operasztárnak - mellesleg a Lanza család barátjának - férjhez sosem ment asszisztense, aki szeretője volt a nála 19 évvel idősebb Mario Lanzának. Mikor az édesanya is meghalt, Victor Lanza még tíz évig hordozta anyja halála miatti fájdalmát, majd alkalmilag pódiu­mon, közönség előtt énekelte ki magából szülei emlékét. Öt éve pedig megírta és apja híres da­laival tűzdelte tele az említett musicalt. A siker óriási, és az előadás csúcsa, ami­kor tényleg gyakran szakasztott a világ­sztár színvonalán megszólal Mario Lanza már klasszikus sikerdala, az 0 sole mio. Ezt azonban már nem viselte el a há­rom törvényes Lanza gyerek, akik a sztár Beíty Hickel leélt 14 esztendős házassá­gából születtek. (Betty 1960-ban hunyt el.) A 42 éves Los Angeles-i üzletember, Damon Lanza különösen nem szíveli Vic­tor szerepléseit. „Egy igazi Mario Lanza­leszármazott, sajnos, nem képes kiéne­kelni egyetlen hangot sem - mondta -, viszont bárki énekes az ő fiának vallhat­ná magát!" Victor úriember módjára viselkedik, s azt mondja: „Nincs szükségem arra, hogy a születési bizonyítvánnyal válaszol­jak." A Lanza-örökösök fontolgatják: pert indítanak azért, hogy a bíróság tiltsa el a Lanza név használatától. Végül is Victor ezzel zárta le az ügyet: „Nem vagyok utánzóművész, és nem próbálom minden­áron utánozni apám hangját. Azt nyúj­tom, ami az én hangomban van. Victor Lanza vagyok, s havonta egyszer, pihe­nésképpen, adózom apám emlékének, és énekelek. Mi ebben a baj?!" Mi pedig egymás mellett közöljük az apa és a fia fotóját. Bár a fotók nem va­lami jó minőségűek, nyilvánvaló: a szem­öldök, a szempár, az orr és az állgödör ­azonos. M. N. Apa és fia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom