Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)

1995-05-18 / 114. szám, csütörtök

1995. május 18. KULTÚRA ÚJ szó A] új szó 7 I A halál közeléből menekült (Folytatás az 1. oldalról) - Nyolcvanhatban a dunaszerdahelyi orvosok szívizomgyulladást állapítottak meg, s azonnal.kórházba utaltak. Jó három hétig kezeltek, s amikor elbocsátottak figyelmeztettek arra, hogy vigyázzak magamra. Mivel nem voltak panaszaim, nem változtattam életmódot. Kílencvenkettőben úgy döntöttem, hogy 17 év után otthagyom az építészetet, és a magam ura leszek. A környéken nem volt élelmiszerüzlet, ezért a feleségemmel elterveztük, hogy kereskedők leszünk. Előbb én, s ha minden beindul, ő is. Volt az életemben néhány tévedésem, sajnos, ez az ötlet is annak bizonyult.- Nem számoltam ugyanis azzal, hogy a környék reggelente elnéptelenedik, hogy mindenki a munkahelyéhez közel eső boltban vásárol majd. Tavaly májusban infarktust kaptam. Ismét három hét kórház következett. Egy nap, amikor azt gondoltam, hogy itt a vég, dr. Baculák Veronika belgyógyász-főorvos nem titkolta, hogy a leleteim rosszabbak, mint valaha. Befektettek a kórházba, kezeltek járóbeteg-rendelés keretében is, de nem segített semmi. Nem ettem, csak hánytam. Volt egy időszak, amikor a feleségem naponta hazahozott a kórházból, mert úgy gondoltuk, odahaza bennem marad azétel. Nem lettem jobban. Vele közölték az orvosok, hogy bármikor meghalhatok. Persze nem akarta elhinni, hogy ennek így kell lennie. Kérte az orvosokat, tegyenek meg értem mindent. Ha kell, pénzzé tesszük a házunkat - ajánlotta. Nem tudta, hogy az orvosaim megmentésem érdekében intézkedni kezdtek. Amikor a főorvosnő és dr. Ozogány Katalin kardiológus közölték, hogy megmaradásom egyedüli esélye a transzplantáció, nem hittem abban, hogy tájainkon sor kerülhet rá. Műtétre: egymillió A súlyosan beteg M. S. nem sejthette, mi zajlik a háttérben. A prágai szakkórház szívsebészei ugyan vállalták a beteget, de a költségek megtérítését a szlovákiai biztosítótól várták. Kemény csatározás után az egészségügyi minisztérium és a biztosító beleegyezett abba, hogy vállalja az anyagi terheket: a műtét árát (kb. millió korona), az utókezelés, az ellenőrzésre szállítás és a gyógyszerek költségeit. - Tavaly szeptemberben a dunaszerdahelyi kórházat prágaira cseréltem. Ötvenkilenc kilósán éreztem, ha sokáig kell várnom a donorra... Ahányszor meghallottam a kórház felett elszálló helikopter zúgását, reménykedtem abban, hogy most már biztosan sorra kerülök. Aztán majdnem késő lett... - jegyzi meg, majd csendesen folytatja. - Kétszer hoztak vissza a klinikai halál állapotából. A szívem megszűnt dobogni. Október 25én délután közölte velem a szobaorvos, ne egyek, ne igyak, mert valószínűleg az éjszaka folyamán sor kerül a műtétre. Eleinte ideges voltam, de ahogy múlt az idő, lehiggadtam. Éjjel 22.30-kor betoltak a műtőbe, s mihelyt az asztalra helyeztek, máris elaltattak. Semmire sem emlékszem, még a hajnali észhez térítésemre sem. Amikor viszont délután kettőkor felnyitottam a szemem, a kórterem ajtajában ott állt a feleségem, a gyermekeim és a sógorom. Egy hétig megfigyelés alatt a sebészeten maradtam, majd három hétig a belgyógyászaton, steril körülmények között tartottak. Talán az örömnek tudható be, de fájdalmaim nem voltak. - Kinek a szívét kapta? M. S. mielőtt válaszolna, jót derül kíváncsiságomon. Elmondja, hogy a kérdést feltette ő is, de orvosai nem világosították fel. Csupán annyit közöltek vele, hogy férfiszív dobog a mellkasában. - Persze, a kórházi tam-tamok ott is jól működnek, s így kitudódott, hogy egy balesetet szenvedett 18 éves srác szívét kaptam. M. S. nem tagadja, hogy a szívátültetés óta más lett. S nemcsak azért, mert a régi szívének teljesítőképessége csak 30 százalékos volt. Elmondja azt is, hogy a szívátültetés utáni ellenőrző vizsgálatokat Prágában végzik. Eleinte hetenként akarták látni, aztán kéthetente, majd havonta. Azt vizsgálják, hogyan fogadja be szervezete az idegen testet. - A prágai orvosok ma is dicsérő szavakkal illetik a dunaszerdahelyi belgyógyászok munkáját. Szerintük régen nem érkezett Szlovákiából a műtétre ennyire jól felkészített beteg, mint amilyen én voltam. Csehországból hazatérve a dunaszerdahelyi orvosokat látogatom meg, tőlük kapom meg a gyógyszereimet. A legfontosabbat, a kilökésgátló szert életem végéig szednem kell. A cikloszporin havi adagia kb. 10 ezer kornába kerül, a gyógyszertárban számomra névre szólóan rendelik. A járásban ugyanis nincs több transzplantált „kollégám". Sajnos. Ami idegessé tesz - Gondolom, a szívátültetést megelőzően foglalkozott a halál gondolatával? Téma ez esetleg ma is? - Amikor betoltak a műtőbe, eszembe jutott sok minden. Azt tudtam, hogy ha elalszom, nem fogok látni, érezni semmit. Talán nem a haláltól, hanem a fájdalomtól tartottam leginkább. Tudatában voltam annak, hogy ha esetleg nem ébredek fel, a családomnak lesz rossz. Persze, kár tagadni, a szívátültetés lelkileg viselt meg. Említettem már, hogy megváltoztam. Annak ellenére, hogy esetleg egy 18 éves gyerek szíve dobog a régi helyett, megöregedtem, őszülni kezdtem. A család örült felépülésemnek, s ma természetesnek tartják, hogy élek. Az, hogy nem tudom, meddig élek, nem tesz idegessé. Az anyagi helyzetem, sajnos, annál inkább - mondja ki kertelés nélkül. Megtudom, annak ellenére, hogy a kezelés és utókezelés költségeit a biztosító állja, a rokkantnyugdíj összegéből képtelen eltartani családját. Ezért dolgoznia kell(ene), meg szeretne is. Úgy gondolkodik, hogy bérbe adja a 140 négyzetméter területű, alápincézett üzletet s a bérleti díjból törleszti majd a kölcsönt. - Megterhelő munkát nem vállalhatok, de adminisztrátor, ügyintéző vagy akár éjjeliőr lehetnék. Három évvel ezelőtt azt terveztem, hogy a bolt alatti pincehelyiségben idővel kis borozót nyitok, s lesz majd annyi bevételünk, hogy taníttathassam a gyerekeket. Jött a betegség, vége az üzletnek, az álmoknak... Szlovákiában jelenleg kb. 45 transzplantált szívű polgár él. M. S. egyike azoknak, akiknek szerencséjük volt. Orvosai időben döntöttek az átültetésről, s Prágában is gyorsan jutott donorhoz. Az orvosok immár hetedik hónapja őrzik létét, szíve dobbanását, féltő gondoskodásuk M. S. életének velejárója lesz. Szociális helyzetének az orvoslására viszont nem ők a hivatottak. Éppen ezért megkockáztatom, a kérdést: vajon tudják-e Dunaszerdahely városatyái, hogy él közöttük egy transzplantált szívű 42 éves családfő, akinek további sorsára egy kissé oda kell(ene), illene figyelniük? Akár csak emberségből... PÉTERFI SZONYA DUNA EXPO 95 Nemzetközi szakkiállítás és vásár, Dunaszerdahely 1995. jun. 28. - jűl. 2. Úgy tűnik, a kiállítások és vásárok korát éljük. A piacra való bejutás vagy épp a versenyképesség megtartása, erősítése érdekében egyre nyilvánvalóbb az igény a látványos bemutatkozás iránt, a meglévő kapcsolatok kiszélesítése, információk gyűjtése és akár az azonnali üzletkötés is, mind megvalósítható ezeken a rendezvényeken, kiállításokon. Hogy mégis miben tér el a DUNA EXPO 95 szakkiállítás és vásár a hasonló rendezvényektől, erről kérdeztük Leskó Ferenc urat, a szolnoki Leskó BT. ügyvezetőjét és Baraňovsky László urat, a dunaszerdahelyi B-Data Inform cég tulajdonosát, az Európai Adatbak (EDB) kirendeltségének vezetőjét. - Az 1996-os Világkiállításra pályázatot nyújtottunk be, melynek tartalma az volt, hogy kivisszük a kiállítást a környező országokba mondja Leskó Ferenc. - Miután a kiállítás nem jött létre, de már kialakultak kapcsolataink, úgy gondoltuk, hogy helyes volna elképzeléseinket megvalósítani és hagyományt teremtve állandó kiállítási helyszínt kiválasztani. Dunaszerdahely földrajzi adottságai miatt is vonzó volt, így 1994-ben már megrendeztük az első kiállítást. - Baraňovsky úr, hogyan fogadta Dunaszerda'^ely városa a kiállítást? - Úgy érzem, mindannyian lehetőséget láttunk benne. Az elsőn 49 hazai kiállító mellett 40 külföldi cég képviseltette magát, zömében Magyarországról, de voltak közöttük osztrák és cseh cégek is. Elsősorban mezőgazdasági és élelmiszer-ipari tevékenységet folytató vállalkozások számára biztosítottunk és biztosítunk most is bemutatkozási lehetőséget, de a hozzájuk tartozó, azokat kísérő szakágazatok ís bemutatkoznak. - A tavalyi évhez képest a kiállítás vásárral bővült. Miért az összekapcsolás? - Színesebbé kívánjuk tenni rendezvényünket. Ebben különbözünk másoktól. Az idén kirakodóvásárt is szervezünk, és kultúrműsor, sportrendezvények és a fiatalság örömére két esti utcabál teszi gazdagabbá a kiállítást. Ezeket a rendezvényeket Dunaszerdahely városa szervezi, míg a szakmai rész megszervezése a Leskó BT. és a B-Datax Inform, az Európai Adatbank dunaszerdahelyi képviseletének feladata. Eddig Csehország területére 800, Magyarországra 1000, míg Szlovákia területére 1400 katalógust, kínálatot küldtünk szét, tehát közel három és fél ezer cég, vállalat tud a kiállításról. Hogy mennyien jönnek el? Bízunk benne, hogy a kb. 1500 m

2 -es belterületen és a kb. 5000 m

2 -es külterületen csak véletlenül marad szabad hely. A Társadalmi Tanácsadó Testület is dolgozik, tagjai között van a Vox Nova igazgatónője és az Új Szó főszerkesztője is. A kiállítás felépítésének minőségét a Hungexpo-Expotech Kft. garantálja. Ha a németországi, svájci, lengyelországi, vagy akár az indiai, pakisztáni kereskedelmi kamarákhoz eljuttatott ajánlatunkra is érkeznek kiállítók, akkor ez a rendezvényünk sikerként könyvelhető majd el. Külön örömünkreszolgál, hogy a dunaszerdahelyi polgármesteri hivatal és a Leskó BT. között létrejött egy olyan szerződés, melynek értelmében a Leskó BT. Dunaszerda hely parkosítására a kiállítás nyereségének 10 százalékát ajánlja fel, s átutal egy bizonyos pénzösszeget a Magyar Hadirokkantak Nemzeti Szövetségének (MAHONSZ) számlájára is, mely összeg a Dunaszerdahelyi járásterületén élő hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák segélyezésére szolgál. így mindenki, aki valamilyen formában részt vesz a kiállításon, ha közvetve is, hozzájárul az említett célkitűzések megvalósításához. Hasonló a célunk a belépőjegyekből befolyt összeggel is (szimbolikus áron: 5 és 10 korona), melyet akulturális és sportrendezvények finanszírozására fordítunk. A végső jelentkezési határidő egyébként június 2-a, de akik árkedvezményben kívánnak részesülni, azoknak a hivatalos jelentkezést 1995. május 21-ig kell elküldeniük. A nagy érdeklődésre való tekintettel jó volna, ha mindenki igyekezne időben jelezni részvételi szándékát. Jelentkezni az Új Szóban közölt információs-jelentkezési szelvényen is lehet majd. Szakemberek és „csak" szórakozni vágyók, közelről és távolabbi vidékekről való érdeklődők! Találkozzunk tehát Dunaszerdahelyen, a városi sportcsarnokban és környékén megrendezésre kerülő DUNA EXPO 95 vásárral egybekötött szakkiállításon 1995. június 28. és július 2. között. Biztosan megéri! KERTÉSZ GÁBOR Fotó: Vlado G/oss Európa Nostra-díj Komáromnak Ez év májusában kerül sor arra az ünnepélyes ceremóniára, melynek keretében az Európa Nostra Alapítvány képviselője átadja Komárom városának az oklevelet és a plakettet, melyeket az alapítvány a komáromi erődrendszer Vl-os bástyájának ítélt. Hogy mi minden előzte meg ezt a nemzetközi elismerést, kinek köszönhető az eredmény? Ezekre a kérdésekre válaszolt beszélgetésünk során Gráféi Lajos, aki hosszú éveken át dolgozott műemlékvédőként, és a rekonstrukciós munkák során módszertanilag irányította az építkezést. - Mit rejt az Európa Nostra név? - Az Európa Nostra Alapítvány a Várak Nemzetközi Intézetével karöltve 29 európai országot tömörít. Céljai közé tartozik az építészeti örökség védelme, kontinensünk természetvédelmének és a városok településtervezete kivitelezésének támogatása. Az alapítvány évente 41 díjat ítél oda négy kategóriában, s ezek a díjak jelentős mértékben hozzájárulnak Európa építészeti és természeti örökségének megőrzéséhez. A díjakat oklevelek formájában adják át, a legjelentősebb értékeket plakettel is jutalmazzák. - Hogyan kezdődött? Milyen út vezetett ehhez az elismeréshez? Először is a Vl-os bástya sorsáról szólnék, amely a komáromi erődrendszer részét képezi. Ez az építmény - bátrán mondhatjuk, hogy a maga nemében Európa egyik legjelentősebb műemléke - a 19. században épült. Az elterjedt tévhitekkel ellentétben tehát újkori erődítménnyel van dolgunk. Az első világháború befejezése óta a hasonló objektumok lassú hanyatlásra voltak ítélve, senki sem törődött velük. Talán ezért is döntöttünk úgy, hogy megmentjük városunk erődrendszerének egy részét. Természetesen nem foghattunk hozzá olyan rész helyreállításához, melynek rekonstrukciója nagyon nagy beruházásokat igényelt volna, ezért le kellett mondanunk a Nádor-vonal bástyáinak helyrehozataláról. A legalkalmasabbnak a Vl-os bástyát találtuk, melyben évekig cigány származású polgártársaink laktak. Városunk lakásokat biztosított a családoknak, a terület felszabadult, elkezdődhettek a munkák. Az első szempont, amely a Vl-os bástya mellett szólt, hogy viszonylag olcsón meg lehetett oldani az objektum kiürítését. A második szempont az Apáli rekreációs terület közelsége, a harmadik pedig az a tény, hogy az erődrendszernek ez az emlíett része a rekonstrukció után kulturális célokra használhatóvá vált. Az első felújítási szándéktervezet kidolgozásától több mint tíz év telt el, amikor 1991-ben ünnepélyesen átadhattunk az eredeti állapotnak megfelelően felújított Vl-os bástyát. Aztán-úgy döntöttünk, hogy 1994-ben a Műemlékvédelmi Intézet Komáromi Regionális Központjának közvetítésével benevezzük - mint kulturális célokra használt, rekonstruált műemléket - az Európa Nostra-díjra. - Milyen jelentősége van ennek a díjnak? - Elsősorban erkölcsi dicsőséget jelent. Hogy tisztán lássunk: pénz nem jár vele. De egyértelműen munkánk kézzelfogható értékelése, erődrendszerünk nemzetközi elismerése. Természetesen ennek köszönhetően városunk világszerte bejut a köztudatba. Műemlékünket bemutatják a külöféle szaklapokban, propagációs anyagokban, turisztikai útikalauzokban. Nekünk pedig, akik a felújítás tervezetén dolgoztunk, ez a díj bizonyíték arra, hogy munkánk nem volt hiábavaló. - Milyen sors vár az erődrendszer többi részére? - Sajnos, hasonló vállalkozáshoz ma már nem tudnánk összeszedni az anyagiakat. Valószínűleg jogi személyek vehetik majd bérbe az egyes részeket, és műemlékvédelmi felügyelet mellett alakítják át őket további használatra. Jelenleg a Vl-os bástyában tekinthetik meg a látogatók a római kori kőtárat, működnek itt éjszakai mulatóhelyek is. Le kellett mondani azokról a tervekről, melyek szerint itt dolgoztak volna a műemlékvédelem munkatársai - itt lehettek volna irodáik. Ilyen a mai világ, a pénz diktál... EgyéTtelműen leszögezhetem: hasonló horderejű rekonstrukciós munkákról a közeljövőben nem is álmodunk. PADLOVICS ÁGNES