Új Szó, 1995. május (48. évfolyam, 100-125. szám)
1995-05-16 / 112. szám, kedd
M ÚJ SZÓ SZÜLŐFÖLD 1995. május 16. OVAR Újjászületett kisfalu Dombokkal övezett kis település Óvár a Nagykürtöst járásban. Benkocs Irma már a második megbízatási időszakban látja el a polgármesteri teendőket. Nem kis érdeme van abban, hogy szinte újjászületett a község az elmúlt évek során. Több mint egymillió koronát igényelt a csatornázás és az utcarendezés. A legnagyobb eredmény az 1-4. osztályos kisiskola beindulása volt. Az előzményekről a polgármester asszony elmondta: - Községünkben 1976-ig működött a kisiskola, amelyet a körzetesítés első hullámában megszüntettek, és így a gyerekek a bussai alapiskolába jártak. Az épület óvodaként szolgált tovább. A rendszerváltást követően éltünk a kínálkozó lehetőséggel, és kérvényeztük az egyházi iskola megnyitását. Az iskola épületét a tanítólakással együtt felújítottuk, és tavaly szeptemberben megnyitotta kapuit a Szent Erzsébetről elnevezett egyházi iskola, amelyben Cseri Hajnalka oktatja a gyerekeket. • Más esemény is történt a község életében... - Igen, orvosi rendelővel is gazdagodott a település. A szövetkezet hatlakásos társasházában rendeztük be. A körzeti orvos januárban kezdte meg a rendelést, heti két alkalommal. Tervünkben szerepel nőgyógyászati és gyermekorvosi rendelő, sőt gyógyszertár kialakítása is. • Mit terveznek még az elkövetkező időszakban? - A hatvanas években épült művelődési házunk már régen megérett a korszerűsítésre. Emellett több kisebb feladat is vár ránk. Idén 75Ô éve annak, hogy az első írásos emlék szól a településről. Erről méltóképpen szeretnénk megemlékezni. A falu főterén akarjuk felállítani a hősök emlékművét, és képeslap is készül majd a községről. Az óvári látogatás arról is meggyőzött bennünket, hogy a közhiedelemmel ellentétben a kis települések sorsa sem reménytelen, és hogy kis faluban is véghezvihetők nagy dolgok. Szinte hihetetlen, hogy ebben a 360 lakosú községben alig van munkanélküli. BODZSÁR GYULA TORNAIJA Van főellenőr A tornaijai városi önkormányzat április 27-én tartott ülésén a helybeli pártszervezetek és a városi hivatal szempontjából is fontos kérdésekben kellett dönteniük a testület tagjainak. Már hosszabb ideje húzódik a város határában lévő ásványvízforrás hasznosításának az ügye. A megoldással néhány hónapja a pozsonyi Sorieco cég jelentkezett: Tornaija és Sajógömör térségében szeretne megépíteni ásványvizet palackozó üzemet. Zárószakaszukhoz érkeztek a város és a cég között folyó tárgyalások, s ezzel kapcsolatban határozat is született az ülésen. A tanácskozás másik fontos kérdése a városi hivatal új főellenőrének a megválasztása volt. Az önkormányzat által kiírt pályázatra öten jelentkeztek. A testület 23 megjelent tagja titkos szavazással döntött Bálint Edvin mellett, s megbízta a február 23-án megüresedett főeílenőri állás betöltésével. Tornaija önkormányzata megszavazta azt az anyagi hozzájárulást, mely az ismert felhívás nyomán a Csemadok területi titkárságai által szervezett idei rendezvények megvalósítását segítheti. (ambrus) Targa Super 5 EC - szelektív posztemergens gramlnlcld, amely hatékonyan irtja o cukorrépában és egyéb széleslevelű kultúrnövényekben található fűgyomokat. Minden termesztő, aki 1995.január 1-je és október 31-e között legalább 401 TARGA SUPER 5 EC készítményt vásárol, az a Nichimen Corporation társaságtól ajándékot - fényképezőgépet - kap. A TARGA SUPER 5 EC graminicid előnyös áron megvásárolható a senicai ALCHEM áruelosztó központjában (tel.: 0802/2703, 4817) vagy Szlovákia egész területén a helyi forgalmazóknál. CÍM: NICHIMEN Corporation, Tajovskóho 84 941 31 Dvory nad Žltavou teľ/fax: 0817/964 59 vkgm J Megjelent a GHÝMES EGYÜTTES legújabb kazettája. Gyerekeknek és felnőtteknek. Megrendelőlap Megrendelem a Ghýmes együttes BENNÜNK VAN A KUTYAVÉR című kazettáját példányban. Név: Cím: A kazettát utánvéttel küldjük. Ára 130 korona + postaköltség. Cím: Ghýmes együttes, Svätoplukova 1, 903 01 SENEC TAJTI Templom épül Február elején falugyűlést hívott össze Tajti önkormányzata, amelyen egyebek mellett felmerült az a lakossági kérdés, hogy mikor lesz végre a községnek temploma. Mint arról a közelmúltban egy másik téma kapcsán említést tettünk, a falu lakossága egyet már épített: Cereddel közösen, de az a templom a trianoni határmódosítás után az országhatár túloldalára került. A hívek most Egyházasbástra járnak istentiszteletre. Mint azt Pál Ferdinánd, Tajti polgármestere elmondta, a háború után az ország társadalmi beállítottsága, az elmúlt öt évben pedig a falu anyagi helyzete nem engedte meg az építkezés megkezdését. A község tulajdonképpen csak most jutott el oda, hogy megvalósíthatja a lakosság régi vágyát, felépíthetik a falu saját templomát. - Nem táplálunk hiú reményeket - mondta a polgármester. - Tudjuk, hogy a templomépítésben csak magunkra számíthatunk. Külső segítségre nem. Ha netán kapunk, elfogadjuk, men szívesen veszünk mindenféle anyagi és erkölcsi támogatást. Mivel az említett falugyűlésen nem jelent meg a felnőtt lakosság 50 százaléka, az elfogadott határozat nem volt érvényes. A községi hivatalban kérdőívet sokszorosítottak, szétosztották a faluban, minden család egyegy lapot kapott. A kiosztott 230 darab kérdőívből 175 vándorolt vissza az önkormányzathoz, abból 169 lapon a templomépítés mellett foglaltak állást a családok. A faluban 14 tagú kuratórium alakult, amelynek bejegyeztetése most folyik. Tehát Tajti a kérdést eldöntötte, s mivel a rozsnyói püspök még nem tud a leendő építkezésről, a községből a napokban egy küldöttség keresi fel Eduard Kojnokot, hogy tájékoztassa a polgárok döntéséről, és egyben megkérje őt, adja beleegyezését az építkezés megkezdésébe. (farkas) ZSELIZ Folklórfesztivál - a Csemadok nélkül A tavalyi, meglehetősen rossz visszhangú Zselizi Népművészeti Fesztivál után úgy tűnik, idén elállnak a rendezvény megszervezésétől. - Nem bánják, hogy egy országos rendezvénnyel szegényebb lesz a város? - kérdeztük Dobrovický László polgármestertől. Tudom, a Csemadok elsősorban bennünket hibáztat a rendezvény kudarcáért, pedig nem mi voltunk a főszervezők. A rendezvény propagálása legalább annyira kötelessége volt a főszervezőnek, mint a házigazdának. Szerintünk a folklór már nem vonzza annyira az embereket, ezért a fesztivált könnyebb hangvételű, szórakoztató jellegű műsorokkal kell vonzóvá tenni. Ahogyan azt Gombaszögön is csinálják. Sajnos, bennünket nem hallgattak meg. De nem estünk pánikba amiatt, hogy a Csemadok „kivonult" Zselizről. Június 10-én megszervezzük a magunk nemzetközi folklórfesztiválját, amelyen a hagyó 1 mányőrző néptánccsoportok mellett a szórakoztató előadások is helyet kapnak. • Hogyan halad az Eszterházy-kastély restaurálása? - A kastély 1992 novemberében került a város tulajdonába. A 18,5 millió koronát igénylő restaurálás már folyik, eddig mintegy 10 milliót fordítottunk a tervezett javításokra; az állam 3,5 millió koronával támogatta a felújítást. A munkálatokat szeretnénk 1997-ig befejezni, hogy a kastélyban két alkalommal is zenetanárként működő Franz Schubert születésének kétszázadik évfordulóját méltóképpen megünnepelhessük. A bécsi Schubert Alapítvány szintén jelezte, hogy hajlandó támogatni a restaurálást, és számítunk a Pro Slovakiára is. 0 Mit tartalmaz a város idei költségvetése? - Abban az időszakban, amikor a növekvő kiadások mellett csökken a város költségvetése, ráadásul a bevételi források is bizonytalanok, meglehetősen nehéz beszélni az idei fejlesztésekről. Tavaly még 32 milliós bevétellel számolhattunk, idén többek között a mintegy 1,3 millió koronával kisebb állami támogatás következtében - legfeljebb 29 millió koronás bevételre számíthatunk. Arra is csak abban az esetben, ha sikerül meggyorsítanunk az ingatlaneladásokat. • Zseliz utcáit már jó ideje a Tornaija i * 1 f Óvár / I «J Nagykapos \ A Tajti Zseliz NAGYKAPOS Kantonrendszer Szlovákiában? A városok és községek társulása és a kormány második csorba-tói találkozóján Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere a külföldi kapcsolatok szekciójának tagjaként vett részt a külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokon. Az ott szerzett tapasztalatait összefoglalva elmondta: szerinte a korábbi találkozókhoz képest a legutóbbi konstruktívabbá vált. Úgy érezte, hogy az államvezetés már komolyan veszi őket. - Sikerült eloszlatnunk a kételyeket, hogy a Kárpátok Eurorégió ugyan nem teljesen jogszerűen jött létre, ennek ellenére semmilyen politikai cél nincs mögötte, és kimondottan a határ menti kapcsolatok élénkítésére szolgál. A kormányhoz olyan megalapozatlan információk is eljutottak, melyek szerint a Kárpátok Eurorégió állítólag közös tévéadó működtetését, tankönyvek kiadását tervezi. Hangsúlyoztuk, hogy az önkormányzatokról szóló törvénybe mielőbb be kell építeni a külkapcsolatok ápolásával összefüggő hatásköröket, így a jövőben megelőznénk a magánkezdeményezéseket és a gyanúsítgatásokat. A törvénytervezetet a kormánynak augusztus végéig kell elkészítenie. Megállapodtak, hogy a külügyminisztérium folyamatosan tájékoztatja a társulást, és konzultál vele az önkormányzatokat érintő bilaterális kapcsolatok felvételéről, kiépítéséről. A különböző nemzetközi programokba, szervezetekbe való bekapcsolódás lehetőségeiről is tájékoztatják a szervezetet. Ezzel összefüggésben Bodnár Tibor megemlítette, hogy meg kell tanulniuk jó programokat készíteni, amelyekkel komoly pénzösszegeket nyerhetnének egy-egy pályázaton, és ebben Magyarország példakép lehet. - A kormány a mi régiónkról is tájékozódott, jogi szempontból nincs kifogása ellene, mivel mi önkormányzati szinten szerveződtünk, és kizárólag a gazdasági szférát érintve építjük kapcsolatainkat a Sátoraljaújhely -Nagykapos-Ungvár háromszögben. A megbeszélésen szó esett az ország területi-közigazgatási felosztásáról is. Mivel a városok és községek társulása érdekvédelmi szervezet, döntési jogkör nélkül, így nem dolgozhatja ki a területi felosztás koncepcióját, viszont feltétlenül véleményezi. A régió szempontjából az volna a legideálisabb, ha visszaállítanák a hatvanas évek előtti négy járást: Tőketerebes, Gálszécs, Királyhelmec és Nagykapos székhellyel. A polgármester szerint figyelembe kellene venni a történelmi, etnikai és gazdasági szempontokat. Ezzel együtt a társulás a szociális ügyek, a vállalkozások és az oktatás esetében is szívesen venné a hatáskörök önkormányzatokra történő átruházását, de csak akkor, ha ez jogi és pénzügyi szempontból egyaránt tisztázott lesz. Ez a megoldás nem az ország felosztását, hanem olyan, a Nyugaton régen bevált módszer alkalmazását jelentené, melynek alapja a kantonszerű önkormányzati rendszer működtetése. D. VARGA LÁSZLÓ gázvezetéknek kiásott árkok „ékesítik". Mikorra várható a gázművesítés befejezése? - A kivitelező vállalat korrekt hozzáállásának köszönhetően remélhetőleg már nem sokáig lesznek láthatók az árkok. Egyébként a hálózat lefektetésére már több mint húsz éve vártunk, de csak 1993-ban kezdhettük el. 18,5 millió koronás hitelt kellett felvennünk, s a kivitelező - hogy a munkát ne kelljen leállítani kamatmentesen további négy milliót bocsát a rendelkezésünkre. A földmunkák elvégzésében a mezőgazdasági szövetkezet, valamint az állami gazdaság is segít, amely hozzávetőlegesen 3 millió koronás ingatlanadó-hátralékát törleszti ily módon. (A szerző felvétele) 0 Hogyan halad a lakások eladása? - Ha jók az értesüléseim, akkor a Lévai járásban nálunk kezdődött el elsőként a lakáseladás. Ötszáz lakásból tavaly 4045 kelt el, s bevételünk elérte a 700 ezer koronát. Könnyen kiszámítható, hogy a lakásokért a törvény értelmében - szinte jelképes összegeket kértünk. Elsősorban azok jelentkeznek, akik kevesebb lakásból álló, régebbi bérházakban laknak. Ami a folyamat felgyorsítását illeti, örülnénk, ha valamelyest liberalizálódna a törvény. A bevételekre ugyanis nagy szükségünk van. 0 Milyen benyomásokkal tért haza a Szlovákiai Városok és Községek Társulásának eperjesi közgyűléséről? - Feltétlenül pozitívumnak tartom, hogy a kormánytagjai is megjelentek, és hajlandók voltak tárgyalni. Á miniszterelnök részéről több ígéret is elhangzott... Az iskolák és óvodák körül meglehetősen sok a tisztázatlan kérdés. A kormány szívesen megszabadulna az említett intézményektől, csakhát a szükséges támogatást nem hajlandó megadni. Hiába kapnánk például egy óvodásra havi 500 koronástámogatást, ha egy gyermek teljes óvodai ellátása havonta 2800 koronába kerül. Ennyire mostoha feltételek mellett pedig egyik város vagy község sem vállalhatja át az oktatási intézmények működtetését. KOSÁR DEZSŐ