Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)
1995-04-11 / 85. szám, kedd
1995. április 12. BELFOLD - KÜLFÖLD Ú J SZ Ó Í3~| MEGKÉRDEZTÜK Ivan Šimko volt igazságügy-minisztert, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnökét: Tettek-e már lépéseket az ellenzéki pártok annak érdekében, hogy közösen forduljanak az alkotmánybírósághoz a titkosszolgálatról szóló, a- parlamentben a múlt héten ismételten jóváhagyott törvénymódosítás ügyében? A törvény elfogadását követően ugyanis a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy az ellenzéki pártok közösen fordulnak ebben az ügyben az alkotmánybírósághoz. - Eddig nem tettünk semmilyen lépéseket, és véleményem szerint húsvét előtt már nem is kerül rá sor. Az alkotmánybírósághoz csak azután fordulhatunk, ha a törvény jogerőre emelkedik, vagyis ha megjelenik a törvénytárban. Ez pedig, gondolom, két-három hétig is eltart, tehát az idő nem sürget. Véleményem szerint itt inkább politikai összefüggésekről van szó, mint arról, hogy a módosítás ellentétben van az alkotmánnyal. Az alkotmányellenességet inkább a másik, az államigazgatási szervek hatásköreiről szóló törvénnyel kapcsolatban említhetnénk, és erről még tárgyalni fogunk, (gaál) A kormányprogramról agrárszemmel (Új Szó- tudósítás) A földművelési miniszter távollétében tegnap a tárca egyes szekcióinak vezetői tájékoztatták az újságírókat a kormányprogramból eredő ágazati feladatokról. Mária Kováčová, a közgazdasági szekció vezetője szerint a kormányprogram rájuk eső részének kidolgozása során elsősorban az ágazati termelés stabilizálását célzó törekvések folytatását tartották szem előtt. Az ágazat tavalyi gazdasági eredményeit még nem összegezték véglegesen, az előjelek szerint azonban a mezőgazdasági termelés veszteségessége az előző évekhez viszonyítva jelentősen csökkent, s a mezőgazdasági termelőüzemeknek több mint a fele nyereséggel zárta az elmúlt évet. A kedvező gazdasági eredmény azonban csalóka, mivel az ágazat egésze 2,5 milliárd koronás veszteséget vár, s a termelők pénzügyi helyzete, még a nyereséget produkálóknak is, ingatag, hiszen a fizetésképtelenség és a hitelterhek gyakorlatilag elszippantják a jövedelmeket. A kölcsönös fizetésképtelenségből eredő gondok feloldását a rövidesen előterjesztendő törvénytől várják. Sajnos, a behajthatatlan hitelek leírásából eredő terhek vállalásában még nem sikerült egyezségre jutni a bankokkal. - Az EU jogrendszeréhez való kapcsolódásunk gazdasági kényszer - állította Jozef Gaisbacher, a jogi szekció vezetője. - A legmesszebbre e téren az élelmiszerek és a takarmányok szabványrendszerében jutottunk. Az előkészületben levő élelmiszerkódex, amely várhatóan az év végén lép hatályba, már tartalmazza az unió piacain érvényes jogi előírásokat és minőségi követelményeket. A tavaszi munkák állapotát értékelve a tárca vezetői megállapították, hogy az előző évekhez viszonyítva az idén a gazdaságok jóval többet költöttek a minőségi vetőmagokra, vegyszerekre, és ez a kedvezően áttelelt őszi vetések állapotával együtt biztató jel az idei terméskilátásokra, (t. szilvássy) PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI A DEMOKRATIKUS BALOLDAL PÁRTJA kezdeményezni fogja az ún. erdőrendészeti törvény módosítását - derült ki a párt tegnapi sajtóértekezletén. A DBP erdészeti szakemberei részletesen ismertették az erdők és erdős területek gondozásával járó sajátos problémákat, melyek nagy része a restitúció végig nem gondolt kivitelezéséből adódik. Az eredeti tulajdonosoknak 1,1 millió hektár erdős földterületet kell visszaszolgáltatni, ami a szlovákiai erdős földterület 60 százalékát teszi ki. A múlt év áprilisáig 58 ezer igénylést tartottak számon, 30 százalékuk teljesítésénél azonban problémák mutatkoztak. Ez kevés kivétellel az ún. kistulajdonosokat érinti. Pavol Kanis, a DBP alelnöke feleslegesnek ítélte a Szlovák Nemzeti Párt javaslatát a Büntető Törvénykönyv módosítására, mivel meggyőződése szerint a közelmúltban átdolgozott jogszabály kielégítően szolgálja a köztársaság védelmét. A DBP szakértői nem támogatják az SZNP-nek a halálbüntetés visszaállítását indítványozó javaslatát sem; a közép-kelet-európai országoknak nem tanácsos a kérdés ET általi megítélésétől eltérő gyakorlatotalkalmazni. Kanis a szóban forgó módosító javaslatokat tendenciózusabbnak tartja annál, hogysem keresztülvihetőek legyenek. (horváth) Miért a nagy sietség? (Folytatás az 1. oldalról) ként olyan dolgokat csinált az iskola kollégiumában, ami egy oktató-nevelő intézmény falai között megengedhetetlen: nőügyei voltak. A megbízott igazgató a csütörtöki bemutatkozó ülésen meglepően sokat foglalkozott a Hinduliak-üggyel, sőt a hónapok óta betegszabadságon lévő tanárt is behívta az értekezletre. Elmondta többek között, hogy az iskola még nem kapta meg a bírósági végzést, amelyet a tanár már igen. A továbbiakban megnyugtatta a jelenlévőket, hogy az ügyet természetesen elintézi, és a tanár továbbra is az iskola pedagógusa marad. Egyesek ebből arra következtetnek, azért gyorsult fel az iskola élén történt csere, hogy a bírósági végzést már az új igazgató kapja meg. - A megbízott igazgatót és az említett tanárt szoros barátság fűzi egymáshoz. Többek között tavaly együtt fogalmazták meg a személyemet rágalmazó leveleket is. Természetesen én egy percig sem titkoltam, hogy a bírósági döntés ellen fellebbezni fogok - egy szülőnk a bíróság előtt is rábizonyította a tanárra a vádakat, hogy teljesítetlen ígéretekért és egyebekért pénzt fogadott el tőlük. Pénteken reggel olyan hírt is kaptam, amely szerint az igazgatóé serével állítólag veszélybe^ került a Nyitrai Pedagógiai Főiskoláid-' helyezett tanszékének működése is. A hétvégeken ugyanis főiskolai oktatás folyik az iskolában: ott tanulnak azok a magyar pedagógusok, akik szakképzettség nélkül tanítanak az első, második, harmadik és negyedik osztályokban. A hír úgy szólt, hogy az iskolában ezentúl a hétvégi oktatásokra nem lesz üres terem. Megjegyzem, az iskola 22 tantermes. (farkas) A PALESZTIN TERRORIZMUS MIATT Veszélyben a megegyezés MTI-tudósítás A vasárnapi merényletek ellenére tovább folytatódnak a tárgyalások a palesztinokkal - közölte tegnap Simon Peresz. Az izraeli külügyminiszter szerint ugyanakkor az erőszak újabb fellángolása miatt aligha tartható az autonómiáról szóló tárgyalások befejezésénekjúlius 1-ji határideje. A megbeszélések folytatására máris Kairóba érkezett Joél Singer, az izraeli küldöttség vezetője. Peresz közölte, hogy Jasszer Arafat PFSZ-vezető izraeli megítélése azon múlik, milyen eredményt tud felmutatni a terrorizmussal szembeni harc terén. Az izraeli külügyminisztérium szóvivője jelezte, hogy Peresz egy másik alkalommal úgy fogalmazott: a merényletek előtt még 100 százalékig biztos volt a határidő betartása, de a támadások után „a dolgok nehezebbé és bonyolultabbá váltak". Az autonómia ciszjordániai kiszélesítéséről folyó- tárgyalások július l-ig történő befejezéséről Peresz és Arafat állapodott meg a múlt hónapban. Singer az egyiptomi fővárosba;? közölte, hogy a tárgyalások leállítása a terroristáknak szóló „ajándék" volna. Egyúttal arra szólította fel a palesztinokat, hogy válasszanak a terrorizmus és a gazdasági fejlődés között, rámutatva: az erőszak távol tartja a beruházókat, és lehetetlenné teszi a demokratikus palesztin választások megtartását. A palesztin rendőrség nagyszabású nyomozásba fogott, s a Hamász és az Iszlám Dzsihád több mint 140 feltételezett tagját vette őrizetbe. (E két militáns muszlim szervezet vállalta magára a merényleteket.) A Palesztin Hatóság jelezte, hogy a gázai rendőrség olyan információkkal rendelkezik, amelyek szerint a radikális palesztin csoportok támadásainak fokozását külföldről rendelték el. A palesztin rendőrség letartóztatásait követően a Hamász tegnapi közleményében „még véresebb" Izrael-ellenes merényletekkel fenyegetőzött. A palesztin rendőrséget és biztonsági szolgálatot riadókészültségbe helyezték, az izraeli hadsereg pedig lezárta a forgalmat az övezet középső részén lévő Necarim és a délen lévő Kfar Darom közötti úton. E két zsidó település mellett hajtották végre a merényleteket. Az izraeli hadsereg közölte, hogy a merényleteknek mind a hét izraeli halálos áldozata a biztonsági erőkhöz tartozott: hatan katonák voltak (köztük két nő), egyikük pedig rendőr. E tel-avivi jelentés 57 sérültről adott számot, több közülük életveszélyben volt. A felrobbantott autóbusz roncsainál izraeli katona siratja hat társát EGY ANGOL SZERZŐ SZERINT Hitlert megfojtották Adolf Hitler 1945 áprilisában nem lett öngyilkos, mint ahogy fél évszázada feltételezik, hanem a Führert egyik személyi testőre fojtotta meg - állítja még e hónapban utcára kerülő könyvében egy angol sebészorvos és törvényszéki orvosszakértő. A The Independent on Sunday című brit lap vasárnap már részleteket közölt Dr. Hugh Thomas könyvéből, amelyben nem kevesebbet állít, mint hogy Eva Braunnak, Hitler feleségének is sikerült az SS néhány magas beosztású személyiségével együtt elmenekülnie, és a megtalált női holttest valójában egy az SS által „kipreparált" hulla volt. A köny szerzője többek között elmondja, hogy az egykori szovjet archívumokban alkalma volt tanulmányozni a Hitler haláláról szóló jelentéseket, többek között a bonctani jelentéseket is, amelyeket „kitűnő minőségűnek" nevezett. E jelentének azt bizonyítják, hogy Hitler és Eva Braun nem vett be cianidot, és a lőfegyverrel való öngyilkosság is teljességgel téves elképzelés. Hugh Thomas szerint a Führer bunkerjében jelen volt személyek vallomásai a kettős öngyilkosságról ellentmondanak egymásnak, és nem vágnak egybe a bonctani jegyzőkönyvekkel sem. A Parkinson-kórban szenvedő Hitler túl gyenge lett volna ahhoz, hogy elmeneküljön a bunkerból, ezért személyi testőrségének egy tagja megfojtotta. Ami Eva Braunt illeti, az SS gondosan kipreparált egy holttestet, amelynek szájába tettek egy Eva Braun számára készült „fogászati hidat", és egy ciánkapszulát is belehelyeztek. A szerző, aki látta Braun foglenyomatát, azt állítja, hogy az nem azonos a holttestben megválttal. „Az igazság a berlini bunkerben talált holttestekről" című könyv április végén jelenik meg. Tartalma egybeesik a Der Spiegel című német hírmagazin legutóbbi leleplezésével, miszerint Adolf Hitler földi maradványait a szovjetek 1970-ig Németországban őrizték, majd 1970-ben Jurij Andropov akkori KGB-főnök ösztönzésére elégették - megakadályozandó, hogy egy napon „kultikus tárggyá" váljanak. MTI-Panoráma TÁDZSIKISZTÁN Oroszország óvatos Tegnap is folytatódtak a tádzsik-afgán határon a harcok az orosz határőrök és az afgán oldalról támadó tádzsik iszlámista felkelők között. Emomali Rahmonov tádzsik elnök tegnap levélben fordult Butrosz Gáli ENSZfőtitkárhoz, segítségét kérve a tádzsikközi rendezés és az ország szuverenitásának megőrzése érdekében. A Biztonsági "Fanács összehívását javasolta, hangsúlyozva, hogy az iszlámista ellenzék az ország alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására tör. A határon zajló összecsapások miatt tegnap fokozott harckészültségbe helyezték a Tádzsikisztánban állomásozó orosz gépesített lövészhadosztályt, amely azonban nem vesz részt a harci cselekményekben. Vlagyimir Szemjonov tábornok az orosz szárazföldi csapatok parancsnoka leszögezte: határozottan ellenzi az orosz fegyveres erők tádzsikisztáni bevetését. Bár Rahmonov elnök katonai segítséget kért Jelcintől, Szemjonov szerint csak az államközösség vezetőinek szintjén hozhatnak döntést a katonai segítségnyújtásról. TAROM-BALESET Motorhiba okozta A jobb oldali hajtóműben egyelőre ismeretlen okok miatt bekövetkezett műszaki hiba okozta a román légitársaság brüsszeli járatának lezuhanását március 31-én - jelentette be tegnap a katasztrófa okait vizsgáló bizottság, ugyanakkor kizárta, hogy pokolgép robbant volna a repülőn. A vizsgálat szerint a jobb oldali hajtómű irányítórendszere ismeretlen okokból nem engedelmeskedett a pilóta parancsainak. A felszállást követően csökkentették mindkét hajtómű teljesítményét, de a parancsnak csupán a bal oldali hajtómű engedelmeskedett. A gép katasztrófáját a két hajtómű közötti vonóerők különbsége okozta. A gép 80 fokban balra dőlt és lezuhant. Eric Derycke belga külügyminiszter már a múlt héten csütörtökön azon véleményének adott hangot, hogy a repülőgép technikai hiba, nem merénylet következtében zuhant le. A Tarom Airbus-310-es típusú repülőgépe a bukaresti repülőtérről való felszállás után három perccel zuhant le. A fedélzetén tartózkodó 60 utas életét vesztette. MTI LISZTYJEV-GYILKOSSAG Nincs eredmény MTI-tudósítás Több mint 40 nappal a népszerű tévésztár, Vlagyiszlav Lisztyjev meggyilkolása után sem tud kézzelfogható eredményt felmutatni a nyomozás. Ez derült ki a tegnapi moszkvai sajtóértekezletén. Oleg Gajdanov, az orosz legfőbb ügyész helyettese szerint „egyre nagyobb tempóban folyik a nyomozás, egyre több a tanú, de a bűnügy felderítésével kapcsolatban nincs új fejlemény". Az orosz rendőrség bűnügyi osztályát vezető Vlagyimir Kolesznyikov közölte: mindennek ellenére nem adják fel a reményt. Elmondta: nem ért egyet azzal, hogy az ilyen és ehhez hasonló bérgyilkosságok esetében nincs remény a tettes elfogására. Ugyanakkor arra panaszkodott, hogy nincs elég embere a rendőrségnek, miközben évente megduplázódik a bérgyilkosságok száma. A berlini klíma Csúcsideje van a csúcskonferenciáknak. Március derekán az ENSZ égisze alatt Koppenhágában a világ szociális megosztottságáról, most Berlinben a légkörszennyezésről tanácskozott a világ mintegy 160 tagállamának küldöttsége. Mindkét konferencia végeredménye: vajúdtak a hegyek, s csak egeret szültek. Az egyik grandiózus rendezvény záródokumentuma sem tartalmaz többet az ajánlásoknál. Berlinben a résztvevők mindössze annyit vállaltak, hogy 1997-ig kidolgozzák azt a jegyzőkönyvet, amely kötelező érvénnyel előírja majd az államoknak az üvegházhatást kiváltó gázok, főleg a szén-dioxid csökkentésének mértékét a 2000. év utáni időszakra. És még egy eredmény, ha ez egyáltalán annak tekinthető: ha felmerül egy probléma, alakítsunk bizottságot alapon Bonnban állandó titkárságot hoznak létre a következő klímakonferenciák előkészítésére. Ami igazán lehangoló, az az, hogy éppen a legfejlettebb országok - mint Japán, az Egyesült Államok és az OPEC-tagállamok - akadályozták meg, hogy már Berlinben megszabják a 2000. év utáni csökkentés mértékét. Márpedig amíg a fejlett országok nem látják be a helyzet súlyosságát, addig nem lesz előrelépés. Azonban kár fanyalogni: a szociális egyenlőtlenség vagy a széndioxid-kibocsátás okozta globális felmelegedés kérdése olyan komoly probléma, amit első nekifutásra egyszerűen nem lehet megoldani. Egyelőre csak odáig jutott el az emberiség, hogy leült megvitatni a kérdést. Igaz - hogy jó példa is legyen -, Németország házigazdaként felajánlotta: 2005-ig 20 százalékkal csökkenti a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiségét az 1990-es viszonyítási évhez képest. A jó példák felsorolásánál lép a képbe Szlovákia. Jozef Zlocha környezetvédelmi miniszter kormánya nevében Berlinben kijelentette, Szlovákia 2005-ig - az 1988-as évet viszonyítási alapként véve 20 százalékkal csökkenti széndioxid- kibocsátását. Ilyen merész terv mellett alig egy tucat ország kötelezte el magát. Ami a legkülönösebb: most az egyszer Zlocha fogadkozása talán teljesíthető is; egyrészt a gázfűtés előretörése, másrészt a hőerőművekre szerelt szűrők, harmadrészt a vitatott mohi atomerőmű üzembe állítása révén. Ha már politikai szócsépléssel annyit szennyezzük a levegőt, legalább szén-dioxiddal ne tegyük ezt... (sidó)