Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-20 / 91. szám, csütörtök

fal ÚJ szó KULTURA 1995. április 20. MAYER JUDITTÁL - STELCZER ENDREROL ES AZ EGYKORI POZSONYI SZELLEMISEGROL Magány vagy harmóniakeresés? A pozsonyi Magyar Kulturális Központban a város szülöttjére és 50 évvel ezelőtti áldozatára emlékeztek minap a Juhász János kezdeményezésére, Sunyovszky Szilvia Igazgatónő támogatásával és Kajla Júlia, ismertebb nevén Zsüll segítségével szervezett est résztvevői. A zsúfolásig megtelt teremben sokak számára költőavatás volt a bensőséges összejövetel. Itt tudták meg Igazán, hogy kl Is volt Stelczer Endre, akit a Pesten élő fivér, Stelczer Elemér két évvel ezelőtt, hetvenedik, meg nem élt születésnapján, megmaradt verselnek összegyűjtött szerény magánkiadásával ajándékozott meg. A műsorvezető, Bárdos Ágnes kérdéseire válaszolva a magát ma Is pozsonyinak érző testvéröccse/ együtt Mayer Judit Idézte fel a kibontakozó költőtehetség alakját a legközelebbi Igaz barát emlékőrző szeretetével. Tűnődéseit most lapunk olvasóival Is megosztja. • Az egykori iskolatársnak, Ében Tibornak az emlékesten felolvasott „kései nekrológja" azzal zárul, hogy Stelczer Endre „magányossága a pozsonyi evangélikus temetőben szimbólum". Sejtelmes képzettársításokat elindító az ekként látott utóélet. - Számomra fájdalmas rádöbbenésként hat, arra emlékeztetve, hogy az ellentmondásokra roppantul érzékeny tépelődő lélek magányossága iránt mennyire szenvtelen tudott lenni a korszellem. Kit érdekelt a hozzátartozókon, barátokon és jó ismerősökön kívül az elmúlt évtizedekben az a tragikus életsors, mely a háború vérzivatara mögötti látszólagos szélárnyékban, szinte a felfoghatatlan véletlen képtelenségeként pecsételődött meg. Az ötven évvel ezelőtti húsvét keddjén, amikora háború a frontokon még ugyancsak szedte áldozatait, az alig huszonkét éves pozsonyi egyetemista fiút, aki egy pillanatra minden veszélyérzet nélkül elhagyja a biztonságos pincét, a városra zúduló, szinte első szovjet lövedék szilánkjai halálra sebzik. S hogy emögött nemcsak egyéni végzetet láthat, hanem a megmentett, költői szárnypróbálgatások jóvoltából egy tágabb közösségi és kortünet nyomaira is bukkanhat az utókor, ki mert volna még gondolni is? • De Önök, akik nemcsak emlékét őrizték meg, hanem a kezdő költő ihletettségének lecsapódásait, a verseket és verstöredékeket is, lelkük mélyén alighanem hittek benne, hogy e tragikus életsors és költői indíttatás üzenetei egyszer mégiscsak visszhangra találnak. - Jóleső érzés, ha felzaklató is, a Stelczer Endre 57 versét tartalmazó kis kötet megjelenése utáni minden érdeklődő megnyilatkozás. A mostani pozsonyi és a pár nappal később Pesten, a Rákóczi Szövetség rendezésében tartott megemlékezés, bár többnyire a Szlovákiából elszármazott nemzedéktársak megható kegyeletadása volt, talán éppen ezért messzebbre ható elégtétel is. Egyfajta pozsonyi szellemidézés volt ez. Mintha csak beigazolódni látszana az egyik, a kötetet méltató írásban hangot kapott észrevétel, miszerint a versekből ha közvetlenül nem is, de fogantatásukból kiérződik a „pozsonyiság" szelleme. Úgy érzem, hogy ma a környezet meghatározó erejének vonzásába kerülve, e verseken innen és túl, a szlovákiai magyar kisebbségi létnek egy mikrovilága tárulhat fel, a maga,*talán még ösztönzésekre is képes értékeivel. • Ön a kötethez írt utószavában mégis az éltető közegről szerény szűkszavúsággal csupán annyit jegyez meg, hogy „hasonló körülmények között nőttünk fel, ugyanaz a környezet, ugyanazok az iskolák, tanítók, tanárok neveltek az érettségiig... Stelczer Endre édesapja, akárcsak az én apám, a szlovákiai magyarság kultúrmunkása volt". - Igen. Mi ugyanis egy nemzedékként, mely már beleszületett a kisebbségi sorsba, belénk oltott küldetéstudattal ugyan, de anélkül éltük meg a pozsonyi felnőtté és értelmiségivé válás mindennapjait, hogy különösebben tudatában lettünk volna: a kiröppentő fészek melegét élvezve mi is fészekrakók vagyunk. Csak miután a történelem viharai szétzilálták azt, villant belénk, hogy valamiféle pozsonyi lelkiséget hordozunk magunkban. De a kor jó ideig erre nem volt kíváncsi. S félő, hogy ezek után, az immár szabadon továbbadható élményeknek és emlékeknek önmagukban nem lehet, mégoly nosztalgiát ébresztve sem, tartós kisugárzásuk. • Nyilván egykori intézményekben és a velük összekapcsolódó magatartásokban keresni kellene a mába átmentődő közösségi megtartó erőt. - így alighanem némi kisebbségi közhasznot is jelenthetne az egykori Madách utcai pozsonyi gimnázium egész belső világának a megismerése. Az a szellem, mely a Tiso-féle szlovák állam fojtogató légkörében, a nemzedékünk felnőtté érésének éveiben Szlovákia egyetlen magyar tanítási nyelvű középiskolájában uralkodott, talán egy igazi lélekgazdagító műhely hatóerejéhez hasonlítható. • Ön utolsó éves gimnazistaként, az 1940/41-es tanévben az önképzőkör évkönyvének tanúsága szerint annak elnöke volt. Első belelapozásra is szembeötlő a Hiszek bennetek címmel megjelent elnöki búcsúztatójának racionalitása, amikor „excelsior-t", a mérce magasabbra emelését üzenve arra szólít fel, hogy meg kell fordítani a sorrendet: előbb tenni kell és aztán lelkesedni a meglevőért. - Feledhetetlen légkör uralkodott azon az évzárón! Az iskola négy diákja megnyerte a szlovákiai országos sakkbajnokságot, ami roppant erkölcsi erőforrást jelentett az egész gimnázium számára. Az értékközpontúság minden téren többletteljesítésre sar kalit. Az önképzőköri pályamunkáknak nemcsak önértéktudatot erősítő rangjuk, hanem igazi közösségnevelő szerepük volt. A ma pesti történészakadémikus, Niederhauser Emil és másolj olyan díjnyertes dolgozatai, amelyek például Mikszáth és a szlovákság kapcsolatát, vagy a szlovák-magyar együttélés problémáit láttatták éles diákszemmel, a napi politika felhangjaitól mentesülő önálló gondolkodásra bátorítottak. Az önképzőköri szavalóversenyeken klasszikus értékek mellett Ady szimbolizmusa, Mécs László szociális indíttatású lírája és József Attila fájdalomköltészete egyaránt felcsillant. Az „Aki szegény, az a legszegényebb" lehet, hogy épp Stelczer Endre (ahogy én hívtam: András) tolmácsolásában hangzott el, amikor nagy tekintélyű tanárunk, Szalatnai Rezső biztatására ő maga is versbe zárt vallomásokkal jelentkezett. Tőle kapta egyébként az első nyilvános elismerést is. • Önmagától adódhat a következtetés: toleranciakészség, egyéni becsvágy, szociális érzület és a közösségfenntartó polgári értékek mentén szerveződő szolidaritás egyaránt a pozsonyi magyarság ismérvei közé tartozott. - De hozzá kell tenni: eszményként, amellyel szemben ott volt az uszítással, becstelenséggel, zsidóüldözéssel teli háborús világ minden veszedelme és csábító kísértése. Mindezzel a pozsonyi magyarság, ahogy arról Fábry Zoltánnak A vádlott megszólal-ja, de a rendszerváltozás óta Peéry Rezső és Szalatnai Rezső számos írása is tanúskodik, tiszteletet érdemlően dacolni igyekezett. S ebben a roppant feszültséggel, ellentmondásokkal, megaláztatásokkal teli önkínzó világban a humanizmus szellemében kiutat kereső érzékeny lelkű fiatalember lelki tusája volt az a szokatlan magány és szomorúság, mely a fiatal Stelczer Endre verseiből árad. Tenni szeretett volna, másokon segíteni, s vigasztalanul küszködött a tehetetlenség érzésével. • így a „ háború véletlen és vétlen áldozata", ahogy Ön nevezi ezt az embersorsot, valóban a magány, az elfeledettség szimbóluma? - Én azt hiszem, ez a fiatalon értelmetlenül kihunyt élet és torzóban maradt költői indulás inkább a harmóniakeresés mementója. Egy olyan lelkület kivetülése, amelyben ott kavarog korunk és kisebbségi közösségünk kálváriája. A történelem pedig épp az ilyen sorsok tükrében mutatja meg mind teljesebb arcát. Amire pedig ugyancsak szükségünk van, ha őszintén szembe kívánunk nézni a bennünket sem kímélő újabb és újabb nem várt ellentmondásokkal. KISS JÓZSEF II. TERÜLETI MAGYAR GYERMEKFOLKLOR-FESZTIVAL Sok műlik a pedagógusokon Gyermekek a szülők örömére címmel első ízben tavaly rendezték meg a Rimaszombatijárásban a gyermekénekkarok, tánccsoportok, szólóénekesek és fiatal hagyományőrző csoportok seregszemléjét, a területi magyar gyermekfolklór-fesztivált. A rendezők akkor úgy döntöttek, legyen a fesztivál állandó helyszíne Feled. Az idei seregszemlének már 252 szereplője volt, nézője, sajnos, jóval kevesebb, mint tavaly. Pedig színvonalas, helyenként kiváló csoportok és szólisták mutatkoztak be a feledi kultúrház színpadán. A rendezvény nem versenyszerűen fesztivált. Sajnálatosnak tartja viszont, zajlott, hanem bemutató jellegű volt. Ennek ellenére kéttagú zsűri figyelte a gyerekek szereplését. Az ő feladatuk volt kiválasztani azokat a szólistákat és csoportokat, akik a járást hivatottak képviselni a Tavaszi szél vizet áraszt gyermekversenyen - amennyiben az megrendezésre kerül. Ág Tibort arról kérdeztük, hogyan értékeli a látottakat. - Mindig nagy öröm számomra, ha nagyobbacska gyerekeket hallok énekelni. A gyermekfesztivál az országban egyedülálló, tulajdonképpen még én sem láttam soha, hogy népzenei és népi tánchagyományunkat csak gyerek résztvevők adták elő. Bennem már régebben megfogalmazódott az a kívánság, hogy az ifjúságot kellene bevonni a néphagyományok ápolásába. Amit most itt hallottam, láttam, örömmel töltött el. Az énekek, a táncok, a muzsikálás - az, hogy vannak még, akik előveszik a citerát, és megtanítják rajta játszani a fiatalokat. Blaskó László doktor úr fiatal citerásait bármikor, bárhol fel merném léptetni. A szólóénekesek ügyesek voltak, de jó lenne, ha többet szerepelnének, mert úgy láttam, hogy kicsit még félénkek. Felfigyeltem a medveshidegkúti Horváth Arankára, aki eredeti módon énekelt. A cigánydalokat olyan változatos díszítésekkel adta elő, amelyek a mai magyar néphagyományból sajnos, kiveszőben vannak. Nagyon örültem annak, hogy a tornaijai Kék nefelejcs tánccsoport és a medveshidegkúti hagyományőrző csoport olyan dallamokkal és játékokkal mutatkozott be, amelyek tulajdonképpen a legősibb zenei anyanyelvünkhöz tartoznak. Ág Tibor véleménye szerint önmagá ban is dicséretes, hogy megrendezték a hogy nincs olyan fórum, amely a gyerekekkel foglalkozó felnőtteket irányítaná, mondjuk a produkció kiválasztásában. Mint megjegyezte, gyermekeknek való és esztétikailag is megfelelő dalokat kellene betanítani egy ilyen rendezvényre a szereplőkkel, és nem a felnőtteknek szóló népdalokat, mert azokat nehezen vagy egyáltalán nem bírják a gyerekek kiénekelni. Feleden is nagy sikert aratott a sajószentkirályi Tücsök csoport, amelynek vezetője Szakái Géza, a helyi alapiskola igazgatója. - A falunk nem rendelkezik nagy népi hagyományokkal - mondta az igazgató. - Ezért 1981-ben, amikor megalapítottuk iskolánkban a Tücsök hagyományőrző csoportot, rengeteg akadályba ütköztünk. Eleinte ugyanis a szülők érdektelenek voltak a csoporttal szemben, sőt előfordult, hogy a fellépésre felkészített tanulót nem engedték szerepelni. Mára megváltozott a helyzet, a szülők örülnek annak, ha szerepel a gyerekük. Tizennégy év óta megszakítás nélkül kisebb-nagyobb sikerrel működik a csoportunk. A műsorunkat úgy igyekszünk összeállítani, hogy mindig összhangban legyen az „anyaggal". Tavaly például nagyon ügyesek voltak a gyermekeink, szerepeltek több országos seregszemlén, Léván például az énekkarunk a zsűri díját kapta. Medveshidegkútról két csoport érkezett a fesztiválra. A másodikos és a harmadikos tanulókból alakított csoport, amely régi gyermekjátékokat mutatott be, elnyerte a nézők tetszését. A medveshidegkúti hagyományőrzőket Mag Elza tanította be. A legkisebbek fellépése után a következőket nyilatkozta: - Ezek a gyerekek most léptek fel először színpadon. Községünkben 1972-től működnek hagyományőrző csoportok, a gyerekek szívesen járnak a próbákra, nagy kedvvel énekelnek. Sajnos, az iskolában nem szerepeltetik őket, ezért kisebbek és nagyobbak is járnak utánam, kérnek, hogy tanítsam őket. Pedig én már sokszor abba akartam hagyni... A férjem kórházban van, a két fiam szintén a kórházi ágyat nyomja, a gyerekek pedig estéről estére jönnek, kérnek, hívnak, és én nem tudok nekik nemet mondani. A nagyobbakkal, az ötödikes és hatodikos gyerekekkel az idén már több helyen felléptünk. Szerepeltünk többek között Egerben, a nemzetközi folklórfesztiválon is. Felettem már eljárt az idő, de a faluban van egy fiatalabb kolléga, aki átveszi tőlem a stafétabotot. A nagyobbakat már ő készíti fel a seregszemlékre. Az itt bemutatott gyermekjátékok az én gyűjtésemből valók, és nagyon örülök, hogy sikert arattak vele a gyerekek. FARKAS OTTÓ í HÍRVIRÁGOK Magyar kitüntetés - Csehországban, a ma gyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki Pos Katalin csehországi magyar filmkritikust, műfordítót és tolmácsot. A kitüntetést Varga György, prágai magyar nagykövet adta át, méltatva a 65 esztendős kassai származású Pos Katalin életművét, a magyar kultúra és filmművészet csehszlovákiai, majd csehországi, illetve a cseh és szlovák filmművészet magyarországi népszerűsítéséért végzett munkáját. Fordításain és filmkritikáin kívül a kitüntetett értékes monográfiát írt a filmrendező Fábri Zoltánról, valamint Törőcsik Mariról. Az ünnepi fogadáson jelen volt Jirí Menzel világhírű cseh színházi és filmrendező is. Megelevenedik a Habsburgok asszonyainak élete. A szomszédos Ausztriában a két marcheggi Savoyai kastélyban a Habsburg-ház asszonyainak életét bemutató kiállítás nyílt, amelynek tudományos koncepcióját F. Dózsa Katalin, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettese dolgozta ki. A Niederweiden-kastélyban a házasság révén külföldre került Habsburg-lányok életét felelevenítő összeállítás kapott helyet a családról szóló filmekkel és színdarabjelmezekkel együtt. A szlovák határ közelében, a Pozsonnyal átellenben levő másik, nagyobbik kastélyban, a Mária Terézia által egykor oly kedvelt Schlosshofban az osztrák császárok feleségeinek, illetve Mária Teréziának az élete villan fel. A kiállítás anyagát magyar, osztrák, francia múzeumok kölcsönözték, és sok magángyűjtő is besegített, így a Habsburgok is, de olyanok is, akik távolabbi rajongók: például Sylvester Levay, a nagysikerű Sissi című musical magyar származású zeneszerzője, vagy Brigitte Hamann, a Habsburgok tudora, akinek lexikona sok szolgálatot tett a kiállítás rendezésénél. A térség közös múltját felidéző kiállítás egyfajta nosztalgikus hangulatot követ, és így a rendezők nagy érdeklődésre számítanak. Leégett Nabokov háza. Tűz pusztította el az orosz származású író egykori vidéki házát, és a rendőrség nem zárja ki a gyújtogatás lehetőségét. A világhírnévre szert tett „Lolita" szerzője 1916-ban nagybátyjától örökölte a Szentpétervártól 70 kilométerre levő, Rozsgyesztvenkóban levő házat. Nem sok időt töltött azonban ott, mert a bolsevik forradalom győzelme után emigrált, majd 1940-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Nabokov egykori lakóházát 1987-ben, tíz évvel azután, hogy az író Svájcban elhunyt, állami múzeummá alakították át. A Laterna magica varázsereje. Immár négyezredik fellépéséhez érkezett a világhírű társulat a Bűvös cirkusz című műsorával, amelynek 1977-ben volt a bemutatója. Azóta otthon és szerte a világban 1 millió 800 ezer néző látta ezt a produkciót. A cseh színházművészet történetében egyedülálló ez a fergeteges siker. A cseh Nemzeti Színházban és a népszerű Semafor színpadán a 800-szor, illetve 600-szor játszott darab a csúcs. A Nemzeti Színház társulata több mint 400-szor játszotta Örkény István Macskajátékát is. Tizenegy éves zenei versenygyőztes. Egy n éves német kislány lett a győztese az Angliai Folkestone-ban megrendezett Nemzetközi Yehudi Menuhin-hegedűversenynek. A zsűri tagjai őszinte elismeréssel nyilatkoztak a München melletti Gautingból származó Julia Fischer rendkívüli tehetségéről. A kislány az első díj mellett számos más díjban is részesült, köztük egy Bach-ďarab legjobb szóló előadásáért. „A játéka tökéletes volt, aprólékosan kidolgozott, intelligens és bájosan természetes" - nyilatkozta Yehudi Menuhin, aki a zsűri tagjaként jelen volt a díjátadáson, és rendkívüli tehetségnek nevezte a gimnazista kislányt. Julia Fischer négyévesen sajátította el a virtuóz hegedűjátékot. Két és fél éve a müncheni zenei főiskolán tanul. UJ katedrális Franciaországban. A XX. század utolsó katedrálisa - így méltatják a francia lapok azt a székesegyházat, amelyben a múlt héten tartották meg az első istentiszteletet. A templom a Párizshoz közeli Evryben épült: ez egy új, rohamosan fejlődő település, majdnem százezer lakossal, ahol mindössze egy mecset állt a hívek rendelkezésére. A katedrálist egy svájci építész tervezte, a XX. századi templomépítészet megszokott, modern stílusában: az épület egy hengerre hasonlít, vörös téglaborítással, s nincs harangtornya sem. A költségek nagyobbik részét 500 ezer támogató adta össze a világ minden részéről, s az evryi püspök azt reméli, hogy a hivatalos felszentelésen, 1996 szeptemberében, jelen lesz II. János Pál pápa is. (külföldi hírügynökségek alapján)