Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-11 / 85. szám, kedd

[s] ÚJ szó KULTURA 1995. április 11. MAGYAR NYELVŰ ŐSBEMUTATÓ A KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZBAN Katonadolog Ha kicsit is cinikusan szemlél ném az immár színháztörténeti tényékké szilárduló folyamatokat, akár megállapíthatnám: szovjet katonák helyett amerikaiak jöttek. A modell és a tézis - feltételezve, hogy politikától és ideológiától mentes a dolog - most is az erkölcsről szól. Nem valamifajta egyetemesen fennkölt módon érvényesülő erkölcsről, hanem az Istentől való értékek emberi kivetülésairől a mindennapokra. Azt ugyanis mindenki tudja, hogy a hadra fogott ember igazából kívül kerül a társadalom írott és íratlan törvényein. Sajátos viszonyba kerül önmagával, bajtársaival, feletteseivel és a katonaságon kívüli ellenséges vagy baráti világgal. Ezúttal szándékosan nem említettem az ellenséget, mert ugyanezen viszonyrendszerben akár ott is megtalálhatnánk hőseinket. És Aaron Sorkin Semmi és vég telen című színművének hőseit, a Verebes István m. v. rendezte kassai előadásban. Nem elhanyagolható tény, hogy Sorkin színműve ízig-vérig tézisdráma, ahol a konfliktus - ha egyáltalán van ilyen ebben az esetben - két erkölcsi tézis, illetve igazából az erkölcsi tézis és a jogrend összeütközéséből bontakozik ki. Ebben a drámában nincsenek jellemek, s ha az előadás mutatott is néhány jelet erre vonatkozólag, az elsősorban Verebes István rendező és a színészek érdeme. Aaron Sorkín íróként ugyanis nem tett mást, mint az amerikai filmekből oly jól ismert nyomozó ügyvédeket (egyikük ezúttal nő) egy vérszegény történet keretében erkölcsi küzdelembe kényszerítette az önmaguk képviselte joggal. A többi már ment, mint a karikacsapás. Mégis ettől lett igazán kérdés a kérdés: A gyilkossággal vádolt két katona valóban gyilkolt-e, vagy végrehajtott egy parancsot, amelynek kiötlője egy magas rangú tiszt volt, s az egész eset a fatális véletlen következménye lett. A dolgok tisztázódnak a színpadi történetben, csak a katonák jelleme nem tisztázódik, legfeljebb a Szigeti András m. v. alakította Jessep ezredes esetében. Szigeti egy észember lepusztult érzelemvilágát igyekezett megmutatni. Jessep a parancsnoka a kubai quantanamóí haditengerészeti támaszpontnak, ahol szinte naponta megtörténik a „lebombázás", ahogyan a sorból kilógó kiskatonák durva meg leckéztetését nevezik a bázison. A haláleset, vagyis a gyilkosság pillanatán túl is helyesli ezt a módszert, s indoklásul számító észérvekből, demagóg szólamok ból és kiüresedett erkölcsi frázisokból emel védőfalat maga kö ré. Talán ez az írói megközelítés okozza, hogy a két elkövető Dawson tizedes (Boldoghy Olivér) és Downey közlegény (Petrík Sz/ tárd f. h.) - újkeletű „parancsra tettem"-je nem vizsgáltatik meg közelebbről. Igaz, a két agymosott figura gépies cselekvésre be idomítottságát domborító színészi játékkal nehéz lett volna bármit is érzékeltetni lelkiismeretből, önvádból, meg más efféle hívságokból. Mint ahogyan csupán dramaturgiai érvekkel indokolhatóan, és nem jellemszilárdsága okán lesz öngyilkos a bázisparancsnok ellen nyíltan fellépő Markinson alezredes (Pólós Árpád). A hangsúly itt mindénekelőtt a történeten, a köznapi igazságok józan bajnokaként fellépő Kaffee hadnagy és ügyvéd (Tóth Tibor f. h.) agyafúrtságán van. A néző mind végig azt lesi, mikor és miként húzza rá a vizes lepedőt a sokáig érinthetetlennek látszó Jessep ezredesre, meg mikor rohanja le Galloway ügyvédnőt, aki a másik elkövetőt védi. Ez utóbbi tény szükségességét legfeljebb az a tény indokolja, hogy ez a színmű egy B. Kovács Ildikó kvalitású szexbomba nélkül, aki ráadásul Tóth Tiborral együtt a már kiemelt Szigeti Andráshoz mérhető alaki tást nyújt, teljesen elképzelhetet len. A végén egy színpadi sötétbe fulladó csók erejéig - a felmentő ítélet mellé - ajándékként ezt is megkapja a néző. Természetesen más egyebek kel együtt, amit elsősorban a T. J. V. I. Stúdióban, a monogrammok egyikéből kikövetkeztetve, talán a Verebes István tervezte térből olvashatott ki a néző. Mindenekelőtt a sterilitás érzetét keltő fehér színárnyalatokból, amit jóformán csak a katonák khaki, sötét kék és krémfehér ruhái törtek meg. Külön kiemelve a kezdettől a befejezésig felkiáltójelként ma gasodó, gyöngyházfénnyel bevont New York-i Szabadságszob rot és az ölében a másvilágon hol gitározgató, hol meg a cselek ményt izgatottan figyelő Santiago közlegény (Bárta Sándor) halász nadrágos alakjával. Ez az illuszt ratív felkiáltójel, sajnos, csupán dekoráció maradt, ami a látvány^ sorok horizontális egyhangúságát vertikálisan jól ellensúlyozta. Ez is valami! Más kérdés, hogy az ügyvédek irodája miért egy óvóhely magasságú helyiségben volt? Katonadolog, mondhatja magának a néző, ha egyáltalán megakad a szeme ilyen csekélységen. OUSZA ISTVÁN Először szembesülve a gyilkossággal: Weinberg hadnagy (Fabó Tibor), Kaffee hadnagy (Tóth Tibor f. h.), Jessep ezredes (Szigeti András m. v.) és Markinson alezredes (Pólós Árpád). (Zsila Sándor felvétele) „E jól sikerült angyah hamisítvány" Ul az emberfia a csupa csősz világ kellős közepén, és gyötri magát, hogy valami szé pet, szívbemarkolót fogalmazzon rólad, aki ma lennél kilencven éves. (Az ám, be fura is lenne! Már harminckét évesen is vénember voltál, talán már csecsemőnek is.) Szóval va lami szépet, nem szokványosat, miközben gondosan mintha valami mocsárban gázolna - kerülgeti a rotyogó közhelyek trágya dombjait, az analíziseden csámcsogó simaagyúak és narcisszoid nyavalyások göthös köpeteit, amit rádzuhintott és folyamatosan méltóztatik termelni a hálás utókornak. Aki - számodra ez semmi újat nem mond most sem tud igazán mit kezdeni veled. Fehérek között téblábol a költő ma is, min dig meg megállva, bambán nézi a hordát, s arra gondol, mit szólnál hozzá, hogy instancia lettél, rádhúzták a Költészet Napját, mint másra a ruhát a boldog szerelmi aktus után, ami már csak leginkább s ima kefélés, erőltetett szinkronnal. Mint dombokon a hullafoltok, úgy merülnek elő a semmiből a költészetinapok, a versesnapok, az emberbőrbe kötött árulásnapok, miközben ál ruhás mikulások járják fásult pofával az utcát, és könyvformába kötött, papírra nyom tátott izét, mütyürt, nofenét, öhömböhömöt árulnak. De ezeket legalább felismeri az em ber, s ívben elkerüli. Hanem a költészet! Annak már igencsak híjával vagyunk. A nagy öregek kihaltak, mint Európa bölényei; elment Weöres Sanyi bácsi, aki még szeretett és félelmetesen tudott is játszani, éiment Pilinszky János, aki még meg merte kísérteni a végtelent, felrobbantotta szívét Nagy László, aki a szeren csétien, megnyomorított magyar nyelvet visszahelyezte jogaiba, a többi meg vagy eladta magát, vagy elitta az eszét, vagy el ment rabszolgakereskedőnek. Szóval (s ezt csak neked mondom, nem a nyájasnak, hogy meg ne rendüljön balga hitében), cefetül állunk a bátorsággal. Nem merünk félni, szégyenlünk sírni, és álmodni, karó után nyulkálunk, mert a virágot mikroszkóp alá rakták a divatosok, az erdőből kielemezgetik a fűszál görbületét, lekottázzák a nyúlsírást, a száraz ágak zörgését megafonokba terelik, a fák évgyűrűit katéterezik, s oda az erdő, miközben jó, ha akad, aki nem magyarázza önmagát. Tartok tőle, ha a szárszói vonat visszafarolna, s mint egy visszafelé pergetett filmen, idependerúlnél közénk, ízekre szednének téged is. Az a szerencséd, hogy most már nem mernek. Tologatnának pedig hol balos, hol nemzeti dobogóra, hol egyébre, dehát nem megy az nekik. Túl univerzális elme voltál ahhoz, hogy kisajátíthasson bármelyik falka is. A közeg, a korszellem nem igen lepne meg, gyanúsan ismétli önmagát. Guanó piiinckéz most is a cseresznyevirágok hangtalan robbanása közt, közös dolgaink rendezetlenül parlagosodnak, s elcsodálkoznál, mily jó nyomorgási lehetőségek adódnak ma is, mert az esély adott, a lélek közvagyon, az árnyékvilág árkain régi új hiénák settenkednek, miközben mammonliía zászlóikon a neved. Úgy tessék-lássék legalább. De azért, bevallom, okozol még meglepetéseket te is. Minap majd' felkaptam a vizet néhány sorod fölött. Éjszaka volt, kint - stílusosan - valami őrült autóriasztója nyivákolt, mint egy szerelmes macska, részeg boldogok hőbörögtek ablakunk alatt, s a gyanút tan csöndben beleolvastam a Reggeli fénybe. „Ha reggeli fényben elindul a táj/ remegése, fuvalma, a kecs puha bolyha, / s mert még teli szender, rajzik a báj / és mintha fo lyónknak a mélye se folyna, / úgy játszik a felszín..." Feljajdultam, aztán felröhögtem szép kis átverés, ez rád vall, gondoltam, de a rákövetkező két és fél sor helyre billentette zavaromat: „szedd össze magad, / botor em berkém, hiszen én se gyanítnám, / hogy épp nem a hajnali mennybe ragad/ e jól sikerült angyal-hamisítvány." Hát igen, valahogy így. A bevallott angyalhamisítás még elviselhető, mert őszinte. De hát jól van ez így, hajtanád le szépen a fejedet, mint egy kutyus, aki csak arra vár, hogy megsimogassák, hisz nincsenek rossz korok, sőt, költőnknek sosem lesz kora, csak korma, bokra. Csak a tévelygő emberáradat. Az ember maga van, kevéske reményével, hogy púpját, mint őrült anya magzatát, ha meg nem is értik, legalább tisztelik. Mint némely civilizálatlan vadak (ha vannak még ily boldog népek) a bolondokat. KÖVESDI KÁROLY Sziszi - Poltáron Szokatlan szoboravatásra került sor március 23-án a Losonci járásban fekvő kis városban, Poltáron. A parlament elnökének, Ivan Gašparovičnak a jelenlétében a helyi iskolában lelep lezték II. Erzsébet királyné mell szobrát. Nem új alkotásról van szó: a lelkes poltári polgárok II. Erzsébet szobrát tiszteletük jeléül közel száz évvel ezelőtt állítót ták fel a városka főterén. Az új országhatárral, Szlovákia sok más városához hasonlóan, az „elnyomókat idéző más jelképekkel" együtt Sziszi szobra is eltűnt. Szerencsére mindig akadtak olyan művészetpártoló, értékeket ismerő és mentő emberek, akik nem a rombolásban látták a jövőt, hanem a megőrzésben, így megmaradt a szobor is, melyet egy gyűjtő talált meg és azonosított. A restauráláshoz szükséges 400 000 korona nagy részét Ivan Gašparovič, valamint a Pro Slovakia biztosította. A helybéliek tájékoztatása szerint hasonló szobor csak két helyen: Budapesten és Bécsben található. A közeljövő terveiben szerepel, hogy az alapiskolából - melynek igazgatója, Szabó Marek igen sokat tett a szobor rendbetételéért - eredeti helyére, a főtérre kerül. Gašparovič Poltár szülötte, s látogatása alkalmából a város polgármestere a város díszpolgárságáról szóló oklevelet is átadta neki. P.J. HÍRVIRÁGOK Az elfeledett kém megszólalt Befejezte emlékíratait a második világháború idején leghatékonyabban működő szovjet hírszerző szolgálat, a Vörös Zenekar utolsó élő tagja, Anatol Gurevics. A 82 esztendős, legendás hírű kém minden kitől elfeledve Szentpétervár egyik elővárosában lakik. Fél évszázados kényszerű hallgatás után az eddig árulónak tartott Gurevics cáfolja a volt francia társa által ellene felhozott váda kat. Gurevicset 1942 végén fogták el, de sikerült időben figyelmeztetnie Moszkvát a letartóztatásáról. Feletteseitől azt a parancsot kapta, tegyen úgy, mintha átállt volna az ellenség ol dalára. Sikerült megnyernie az ügyével foglalkozó német főtisztet, akitől - élete és szabadsága megóvása fejében - 1944-ig stratégiai fontosságú információk birtokába jutott, amelyeket aztán továbbított a szovjeteknek. A háború után Gurevicset börtönbe vetették, majd kényszermunkára ítélték. A Sztálin halála utáni szabadiábra-helyezést követően, 1958-ban ismét letartóztatták. Két év múltán szabadon engedték, de meg kellett ígérnie, hogy sohasem beszél sorsáról. A legendás kémet 1991-ben rehabilitálták. Ha nem Hamlet, legalább koponya. Minden angol színész vágya, hogy legalább egyszer eljátszhassa Shakespeare örök becsű Hamletjét. Erre sóvárgott Jonathan Har man is, és 13 év hiábavaló várakozás után ugyancsak feltűnést keltő lépésre szánta el magát: végrendeletében tulajdon kopo nyáját a Royal Shakespeare Company ra hagyta azzal, hogy halála utáni preparálással a Hamlet-előadásokhoz használják fel. Ha már nem játszhatta el Shakespeare-t, legalább így akart emlékezetes maradni. De a Royal Shakespeare Company csalódást okozott neki, miután levélben közölte vele, hogy a hírneves társulat már régóta nem valódi koponyát használ a Hamletelőadásokhoz, lévén az roppant törékeny, hanem elvből a műanyag utánzathoz ragaszkodnak. Prágát eluralja a Biblia világa. Egyedülálló kulturális fesztivál színhelye lesz augusztus végétől szeptember közepéig a száztornyú Prága. A legkülönbözőbb művészeti ágak kapnak majd ebből az alkalomból teret, a zeneszámoktól a színházi előadásokon és balettbemutatókon át a képzőművészeti tárlatokig. Az összekötő kapocs a nyugati civilizáció szá mára a ma is ősforrást jelentő Ószövetség öröksége lesz. A fesztivál megtartását Mose Jegar, Izrael prágai nagykövete jelentette be. „Ez a fesztivál se nem zsidó, se nem izraeli rendezvényként készül, hanem lényegét tekintve ökumenikus esemény lesz" - mondta a nagykövet. Hozzátette, hogy ez az ötlete jó egy évvel ezelőtt támadt a rangos cseh kulturális intézmények képviselőivel találkozva. A fesztivál védnöke Václav Havel köztársasági elnök, s a főbizottság tagjai között van többek kö zött Pavel Tigrid kulturális miniszter is. A fesztivál során több mint hatvan rendezvény lebonyolítására kerül sor 12 ország művészeinek közreműködésével. Prágában azokban a napokban az Ószövetséggel mint művészi ihletforrással foglalkozó nemzetközi tudományos értekezletet is tartanak majd. Gazdára vár Hitler alpesi idilltanyája. az amerikaiak németországi távozásával gondok támadtak Hitler egykori obersalzbergi nyaralóhelyének birtoklása körül. A második világháború után az amerikaiak a több mint 100 hektár nyi területen fekvő nyári lakban sífelvonóval is ellátott katonai üdülőközpontot létesítettek, amelyet Walker tábornokról neveztek el. Nagy értékű, mintegy százmillió márkát érő ingatlan marad utánuk. Maga a platterhofi hotel 15 milliós vagyont jelent. A szállót a nácik annak idején kényszert alkalmazva a Büchner házaspártól vásárolták meg. Hitlernek ugyancsak eredeti elképzelései voltak a létesítmény felhasználását illetően: népi szállodául kellett volna szolgálnia, ahol egy márkáért kaptak volna szállást a vezért látni kívánó lelkes németek. Egyébként Hitler számára aztán ízlés nélküli költekezéssel Martin Borman alakíttatta át nyári pihenőhellyé, amit a vezér rendszerint Eva Braunnal vett igénybe. A bajor kormány jogutódnak tartja magát, bár egyes értesülések szerint aggályai vannak, nehogy Obersalzberg a régi és az újnácik zarándokhelyévé váljon. Állítólag a szövetségi kormány még pénztámogatást is felkínált az amerikaiaknak, hogy további tíz évig tartsák meg a Walker Hotelt. Más hírek szerint viszont a müncheni tartományi kormányzat pereskedést is vállalva igyekszik megszerezni e vagyont a több mint húsz eredeti örökös jogigényével szemben. Mindenesetre Obersalzberg évente több mint 320 ezer látogatót vonz, többet mint az alpesi vidék csábereje. Ha a bajor kormány lesz az új gazda, emlékmű felállítása nemigen jön számításba, csak dokumentációs központ létesül Obersalzbergben. (Külfödi hírügynökségek alapján)