Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-11 / 85. szám, kedd

1995. április 11. VELEMENY ÚJ SZ

Ó 18 I Kényszer szülte a vállalkozást KOMMENTÁRUNK (Folytatás az 1. oldalról) tet. Nem' tehetek arról, hogy ilyen a törvény. A vállalkozás-kezdetén Fülekpilisen is sokkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint most. Érezhetően fogytán a lakosság vásárlóereje, ráadásul más élelmiszerbolt is működik a faluban. Mintegy kétszázhúszan lakják csak a falut, és mindkét élelmiszerbolt szeretné a lehető legnagyobb vásárlókört kialakítani. Természetesen Galcsíkék is. - Nagyobb településen, forgalmasabb üzletben jobb a helyzet, mint itt nálunk. Képzelje el, személygépkocsival járok a nagyraktárba áruért, átlagban 5 ezer korona értékű készletet tudok egy fuvarral elhozni. Mi 10 százalékos árréssel dolgozunk, tehát ha eladjuk az árut, egy fuvaron keresünk 500 koronát. Ebből a benzinre kifizetek mondjuk egy százast, maradt ugye 400 korona tiszta jövedelmünk. Nagyobb árukészletet nem éri meg elhozni, mert kockázatos lenne a szavatossági idő miatt. Nagyobb árrést sem tehetünk rá - az embereket az nem érdekli, nem is érdekelheti, hogy nekünk milyen problémáink vannak. Bizony néhány árura, mint például az ásványvíz, amelyből legfeljebb 6 ládát tudok elhozni, ráfizetünk. A cigaretta, az alkohol pedig valamivel többet hoz a konyhára, tehát kiegészítik egymást. Sajnos, a vállakózást leginkább a gyerekek sínylik meg. Kevés időnk jut rájuk. Losoncra járnak iskolába, amikor hazajönnek, általában segítenek nekünk. Délben bezárunk, délután négykor nyitunk, addig gyakran „beugrunk" Losoncra. Amíg a feleségem a bankban meg egyebütt intézkedik, én bejárom a nagyraktárakat. Nekünk ugyanúgy keresni kell az újdonságokat, mint a nagyforgalmú üzleteseknek. Sokszor gúnyolódnak velem a nagyraktárban. A minap például mellettem egy kamionra pakolták a paprikát, én pedig vettem öt darabot. A gyümölcsből is, mindegyikből néhány kilót. A raktárban azt hitték, hogy a csa Iádnak viszem, pedig az üzletbe vettem. Kenyérből három fajtát rendelünk, és természetesen péksüteményeket is árulunk. Nehéz vállalkozni ilyen kis faluban, mert az igények hasonló^ ak, mint a nagyvárosokban, de az áru könnyen a boltos nyakán marad. A kutyánk tudná megmondani, mennyi jogún, szalámi meg minden egyéb ehető dolog került kezdetben a tányérjá

L ba azért, mert nem tudtuk a szavatossági idő lejárta előtt eladni. Arról nem is beszélve, hogy este, amikor a feleségem bezár, gyorsan elkészíti a vacsorát, utána leül elvégezni a papírmunkát. Az öt darab paprikát ugyanúgy kell elkönyvelni, mint a kamionnyi árut, csak a feleségem kevesebb nullát ír a számok után. Csupán ennyi a különbség, nem több. A könyvelés szerint - évi átlagban - havonta 60-70 ezer korona között mozog az üzlet forgalma, ami a 10 százalékos árrést figyelembe véve nagyjából havi 6-7 ezer korona jövedelmet jelent. Persze, kettőjüknek. A fiatalember nem titkolja: jobban járnának, ha a felesége megszüntetné a vállalkozást, és mindketten munkanélküli segélyből élnének. Csakhát ez nem az ő stílusuk. Az azonban biztos, ha most állnának döntés előtt, nem fognának vállalkozásba. FARKAS OTTÓ Kassai székcsere Ha van ebben az országban nagy játszma, akkor az Európa egyik legnagyobb acélgyáráért, a szlovák devizabevétel egynegyedét produkáló Kassai Vasműért folyik. Illetve már nem folyik, hiszen a privatizáció során megfelelő helyen gondoskodtak róla, hogy a részvények döntő hányada „megbízható" kezekbe kerüljön. így legfeljebb csak addig hiányoljuk a harmadik Mečiar-kormányból a szorgalmas Július Tóthot, amíg tudomásunkra nem jut, hogy a szépen épülgető DSZM birodalomban neki jutott a vasmű felügyelőbizottsági-elnöki posztja. Márpedig a vasműben mindent ez a szerv ellenőriz. Tagjai először a vezérigazgatói székből kirúgták Zoltán Berghauert, aki nem-hajlott a politikai barátságra. Hiába volt az ő emberük, pénteken hasonló sorsra jutott Peter Hrinko is. Nem érte meglepetés, mert a kedvező tavalyi gazdasági eredmények ellenére a megfelelő lapban már megüzenték neki, hogy mindez kevés. Péntektől tehát új vezetősége van a legnagyobb pénzt forgató hazai vállalatnak. Csak remélhetjük, hogy ez nem rázza meg túlságosan. Az acélipari konjunktúrák ugyanis rövid életűek szoktak lenni, és ha ezalatt Kassán vezetőségváltásra pazarolják energiáikat, a kétségkívül kedvező áraik ellenére is lemaradhatnak a vonatról. (tl) TEGNAP OLVASTUK 1 „Lehetségesek az előre • A címben szereplő állítást Pavol Prokopovič, az Iparosok, Vállalkozók és Földművesek Uniójának elnöke jelentette ki arra a kérdésre válaszolva, hogy miképpen értékeli a jobboldali pártok közé való bekerülést az Unió másfél hónapos működésének tükrében. - Reményteljesnek. A kormánykoalícióban megnyilvánuló legutóbbi ellentétek is megmutatták, hogy valami egészségtelen történik a soraikban. Úgy vélem, hogy a kormány proklamáló nyilatkozatai ellenére, melyek szerint négy évig hatalmon marad, nem így lesz. Éppen ezért törekszünk a politikai spektrum jobboldali részének egységesíhozott választások" tésére, hogy jó kiindulópontot teremtsünk a további lépésekhez. Eddig együttműködési céllal megszólítottuk a Keresztényszociális Uniót, a Demokrata Pártot és a Polgári Intézet Állandó Konferenciáját. Hétfőn tárgyalunk (tehát tegnap tárgyaltak - a szerk. megj.) a Demokrata Unióval, és a Kereszténydemokrata Mozgalomtól kaptunk egy e hétre szóló meghívót. Végül is - eltekintve az előrehozott parlamenti választások alternatívájától - egy olyan helyzetben, mikor a parlament minden egyes ülését követően törékenyebbé válik a demokrácia, szükség van a jobboldali pártok bizonyos egységére. Sme VÁLASZ OLVASÓINKNAK Iparengedély T. G.: Azt szeretném tudni, hogy kaphat-e vállakozói engedélyt az a szlovák állampolgár, aki előzetes letartóztatásban volt, illetve megtagadható-e az engedély kiadása, ha a kérelmező külföldön előzetes letartóztatásban volt, de a bíróság nem ítélte el. Elsősorban azt kell elmondanunk, hogy még a szlovák alkotmány is leszögezi az ártalanság vélelmét (lásd az alkotmány 50. cikkét), hogy senki sem tekinthető bűnösnek, ha jogerős bírósági ítélet nem állapította meg a bűnösségét. Ugyanakkor a vállalkozói, vagy inkább az iparengedélyek kiadását az Ipartörvény szabályozza. Az említett Ipartörvény 6. §-ának első bekezdése szerint a magánszemélyek általi iparűzés általános feltétele a feddhetetlenség, amelyet az említett paragrafus második bekezdése úgy határoz meg, hogy: feddhetetlennek nem - tekinthető az, akit jogerősen elítéltek olyan bűncselekményért, amelynek tényállása összefügg a tevékenység körével, vagy akit más szándékos bűncselekményért ítéltek el, ha az ipar jellegére és a vállalkozó személyére való tekintettel tartani lehet attól, hogy iparűzés közben ugyanolyan vagy hasonló bűncselekményt követ el. Az idézett rendelkezés értelmében a feddhetetlenség és a büntetlen előélet fogalma között érezhető a különbség, hiszen az Ipartörvény nem minden büntetett előéletű személyt zár ki a feddhetetlenségből. A kifejezetten engedélyezéshez kötött iparok (lásd az Ipartörvény 3. számú mellékletét) esetében azonban van egy további, speciális követelmény is, mégpedig a megbízhatóság. Az engedélyezéshez kötött iparok (vállalkozások, mesterségek, szakmák) többségénél ez érthető is, hiszen fegyverekkel, lőszerekkel, robbanóanyagokkal, veszélyes mérgekkel, radioaktív anyagokkal kapcsolatos tevékenységekről, illetve olyan vállakózásokról van szó, ahol feltétlenül szükséges az ügyfél bizalma (például szállodai, temetkezési, árverési tevékenységek, régiségkereskedés, biztonsági rendszerek felszerelése stb.). Itt azonban hivatali önkény is felmerülhet, mivel a törvény nem határozza meg azt, hogy mi a megbízhatóság, kit lehet és kit nem lehet megbízhatónak tekinteni. Nem igen segíti a jogbiztonságot az a meghatározás sem, hogy a megbízhatóságot a fent említett tevékenységek valamelyikének viszonylatában ítélik meg, tekintettel a személyek életének, egészségének, vagyoni és egyéb jogainak és a közérdeknek a védelmére. Az Ipartörvény elő és második számú mellékletében felsorolt iparokkal kapcsolatban ilyen problémák azonban nem merülhetnek fel. Éppen ezért elsősorban azt kellene tudnunk, hogy az ismerőse milyen iparra kívánt jogosítványt kiváltani, és persze azt is, hogy ezt esetleg milyen indokkal tagadták meg tőle. (fekete) A főcsapás iránya Hétszázezer ember vár arra, hogy megszólaljon Jozef Magula pénzügyminisztériumi államtitkár. O az a hivatalnok, aki március 31-i hatállyal bevonta az Első Szlovák Befektetési Társaság; vagyis a PSIS működési engedélyét. Mindössze egyetlen aláírásra volt szükség ahhoz, hogy az ország legtapasztaltabb és legeredményesebb befektetési társaságát megfosszák négyéves munkájának eredményeitől. Annak idején éppen a PSIS hozta létre az első hazai hagyományos befektetési alapokat, majd a vagyonjegyes privatizáció első hullámában a tapasztalatlan emberek tízezreit beugrasztó bombasztikus ígéretek nélkül is képesek voltak bennmaradni a legnagyobbak között. Ezután jelentkeztek az. újabb hagyományos, vagyis köznyelven koronás befektetési alappal, a Sporofonddal, amelyre a polgárok a múlt év végére háromszor annyi tőkét bíztak, mint a többi harminc hazai társára összesen. A sort a vagyonjegyes privatizáció második hulláma zárja, amelynek kampányában az általuk létrehozott Nagy Alap és Nyugdíjas Alap az. előrejelzések szerint újra csak a legnagyobbak között lenne, amennyiben Mečiarék végre folytatnák, amit decemberben leállítottak. A PSIS tehát sokakkal ellentétben nem ígért előre, viszont eredményeivel részvényesei eddig elégedettek lehettek, hiszen az osztalékokat, a részvények árfolyamát és eladhatóságát tekintve mindig a legjobbak között voltak. Másrészt viszont az is igaz, hogy igazán soha nem leplezték véleményüket, miszerint a hazai gazdaság, és ezen belül is a tőkepiac fejlődéséhez a jelenleg nálunk uralkodó körülmények nem éppen a legideálisabbak. A vész első jelei valamikor a múlt év végén jelentkeztek, mégpedig a kormányhoz legközelebb álló napilapban megjelentetett utalások formájában, majd a pénzügyminisztérium ellenőrei következtek. Hetekig tartó és minden részletre kiterjedő munkájuk után április 24-ét jelölték meg a felderített és állítólag bármelyik hasonló cégben előforduló apróbb szabálytalanságok eltávolítására. Ezután érkezett derült égből villámcsapásként a hír, hogy a pénzügyminisztérium március 31-én az RM-S Slovakia piacán felfüggesztette a PSIS befektetési alapjainak, köztük például a Déli Alapnak a kereskedelmét, majd pedig öt nappal később magát a károsultat is értesítette működési engedélyének bevonásáról és a hivatalból kirendelt felügyeletről. Egyelőre ennyi történt, de reméljük, hogy hamarosan többet is megtudunk. Már csak azért is, mert Jozef Magula bármiféle enyhébb büntetés kihagyásával kényszerített térdre egy közel ötmilliárd koronányi vagyont kezelő társaságot, és adta át ezt a jogot olyanoknak, akik pozícióiról szintén lehetne vitatkozni. Mi is következhet ebből? A részvényesek és betétesek nem vesztették cl tulajdonukat, csak éppen ezentúl nem azok kezében lesz, akiket annak idején megbíztak vagyonuk értékének növelésével. Márpedig a bizalomvesztés a legrosszabb, ami a pénz világában bekövetkezhet, és ennek kézzel fogható következményeit valószínűleg hamarosan tapasztalni is fogjuk. Ráadásul jelen esetben többről van szó, mint egyetlen befektetési társaság tönkretételére irányuló igyekezetről. Jozef Magula döntése alapjaiban rendíti meg az egész hazai tőkepiacot. Ezután ugyanis már senki sem lehet biztos abban, vajon nem ő lesz-e a következő, akit egy szűkszavú ajánlott levélben értesítenek, hogy bármiféle kivizsgálás vagy akár kihallgatás nélkül elveszik tőle szaktudásának és többéves kemény munkájának gyümölcsét. Megfordítva: ha ezentúl valaki nem lesz képes mondjuk egy életrevaló „koronás" befektetési alap létrehozására, megkapja azt egy államtitkári aláírással. Egyelőre tehát nemcsak a PSIS hétszázezer ügyfele, de az összes hazai részvénytulajdonos is arra vár, hogy Jozef Magula megmagyarázza cselekedetének okát. Felelőssége óriási, hiszen amennyiben a PSIS valamilyen módon képes is lenne jogi úton érvényesíteni az igazát, az eseményeket már nem lehet meg nem történtté tenni, és mindez beláthatatlan következményekkel járhat az amúgy is csak vergődő szlovák tőkepiac szempontjából. TUBA LAJOS AHOGY ÉN LÁTOM Valamikor nagyon régen, még 1990 első felében meghívtak egy országos szakszervezeti gyűlésre, és a korszellemnek megfelelően főleg arról esett szó, mi történjék a „régi struktúrákkal". Jól emlékszem, aki felszólalt, az kivétel nélkül az „új struktúrákhoz" tartozónak minősítette magát, és keményen bírálta, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom csúcsfunkcionáriusai hű kiszolgálói voltak a bukott rezsimnek, középkáderei elbürokratizálódtak, üzemi funkcionáriusai pedig abban élték ki magukat, hogy ellenőrizték a tagdíjak beszedését, március 8-án és karácsony előtt ajándékcsomagot osztottak, időről időre pedig - a dolgozók kisebb-nagyobb megelégedésére - elosztották az üdülési utalványokat. A Szakszervezetek Házában volt a gyűlés, egy komáromi küldött mellett ültem, akin látszott, Hány lábú a szakszervezeti szék? hogy nem nagyon ért egyet az R0H kemény bírálóival. Sőt egyáltalán nem értett velük egyet. Egy asztalnál ebédeltünk, és összegzően - így értékelte a vitát: „Meglátod, három éven belül itt nem Jesz sem március 8ai, sem karácsonyi ajándék, sem üdülési utalvány. Viszont lesz kapitalizmus, amit újabban piacgazdaságnak neveznek". Földimnek nem lett igaza, Szlovákiában nincs kapitalizmus. Azt nem tudom, hogy az említett ünnepek előtt ma osztogatnak-e a munkahelyén csomagokat, a szakszervezet azóta elküldte-e őt üdülni. Viszont aligha tévedek, amikor állítom, hogy hazánkban nem lett tőkés rendszer. Olyan, amilyenre azok gondoltak, akik a szónoki emelvényen az ROH-ban korábban uralkodó viszonyokat szapulták. Olyanná alakultak a körülmények, amelyek egyes vonatkozásokban már-már a 20. század végi ipari társadalmakra emlékeztetnek, de vannak jelenségek, amelyek a munkavállalók szempontjából a 19. és a 20. század fordulóján uralkodó viszonyokat juttatják az ember eszébe. Mindennel együtt, ami az adott kor kapitalizmusával összefügg, illetve összefügött. Társadalmunk és gazdaságunk ama példabeszédben négylábú székre emlékeztet, amelyet valamely fizikus tanácsára - háromlábúra csinálnak át. Úgy, hogy lefűrészelik az egyik lábát. Arra hivatkozva teszik ézt, hogy a statika törvényei valóban azt bizonyítják: a háromlábú szék stabilabb a négylábúnál. Persze, csak akkor, ha eleve háromlábúra készítette az asztalos. Ne csodálkozzunk, hogy a fűrésszel átalakított, háromlábúsított szék veszedelmesen inog alattunk. Magyarán szólva: építenénk is a polgári társadalmat, a magántulajdonon és a piaci viszonyokon alapuló gazdaságot, meg nem is. A Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának küldöttei tegnap ünnepelték meg az ROH korszerű érdekvédelmi szervezetté történő átalakításának 5. évfordulóját. A tanácskozás résztvevői - persze, képletesen szólva - nagyrészt még ma is a fent leírt módon háromlábúsított székeken ülnek. Lehet, hogy vannak közöttük olyanok is, akik már vették maguknak a fáradságot, és az egykor négylábú ülőalkalmatosságot már teljesen szétszedték, és anyagából (úgy, ahogy a statika előírja) igazi háromlábú széket készítettek. Viszont vannak még, akik abban bíznak, hogy ismét kinő a szék lefűrészelt negyedik lába. Kétségtelen, hogy a Konföderáció ért el eredményeket az átalakulásban. Többé-kevésbé hihető, hogy Alojz Engliš, a szervezet elnöke partnere a kormánynak, így az érdekegyeztetés során sikerült legalább lassítani a korábban szerzett valós vívmányok leépítését. De nagy melléfogásai is voltak a szlovákiai szakszervezeteknek. Az elmúlt öt év alatt voltak olyan vezetők, akik úgy akarták szolgálni az alkalmazotti érdekvédelmet, hogy „feláldozták magukat", és beépültek a kormánystruktúrába. Akik így tettek, valamennyien fényévnyi távolságra kerültek az érdekvédelemtől. Egyszerűen pártpolitikussá váltak, és elfelejtették, kinek a hátán haladva csináltak karriert. A szakszervezeti munka során a „legvékonyabb jeget" talán a privatizált kis- és középüzemek jelentik. Az ilyen munkahelyeken a szó szoros értelmében bátorságra van szükség ahhoz, hogy az alkalmazottak érvényesítsék a szakszervezeti jogokat. A bátrak az ilyen munkahelyeken az esetek többségében kudarcra vannak ítélve. Igy nem csoda, hogy öt év alatt jelentősen csökkent a szakszervezeti tagok száma. A Konföderációban - úgy tűnik - még nem egészen tisztázták, miként kellene igazán hatékonnyá és korszerűvé tenni az alkalmazotti érdekvédelmet. TÓTH MIHÁLY