Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-01 / 77. szám, szombat

M ÚJ szó ÉRDEKESSÉG 1995. április 1. Április elsején sokan azon törik a fejüket, miként Is lehet rászedni másokat. Szemünk se rebbenjen, ha történetesen galambtejet, vagy szalmaolajat követelnek rajtunk. De a bolond napon ennél cifrább dolgok Is megeshetnek. Egy londoni újság szerkesztői 1846-ban kíméletlen tréfát eszeltek ki. Március 31én hirdetésben hívták olvasóikat az „első szamárkiállítás" április elsejei megnyitójára. A megjelenteknek aztán némi csalódással kellett megállapítaniuk, hogy a kiállítás szereplői ők maguk. Az áprilisi tréfához tartozik, hogy valakinek teljesíthetetlen megbízást adnak, és amikor a hiszékeny áldozat dolgavégezetlenül visszatér, jót nevetnek a rovására. Ilyenkor jön az évődő versike: „Április bolondja, felmászott a toronyba..." A bolond nap nemzetközi szokás. Eredetét a néprajztudósok és a történészek §em tudják biztosan. Ők is járhatnának „Ponciustól Pilátusig" az egyértelmű válaszért. Merthogy az egyik feltevés szerint a húsvéti passiójátékok emléke rejlik e szokásban. A naiv, népies nyelven írt történetek ugyanis elmesélik, miként küldözgették Krisztust egyik főpaptól a másikhoz, majd Pilátustól Heródesig. Mások Noénak tulajdonítják a lóvátevést, ami a hagyomány szerint egy szegény galambbal történt meg. Mert Noé akkor bocsátotta ki bárkájából az első galambot, amikor a víz még magasan állt a földeken, és a madárnak nem volt hol leszállnia, ezért szégyenszemre visszatért. Akadt olyan kutató is, aki az eredeti történetet a szabin nők elrablásában vélte felfedezni. Romulus ugyanis az áprilisi Neptun-ünnepélyekre hívta meg a szabinokat, akik számára korántsem lehetett tréfa, hogy ünnepi játékok helyett elragadták asszonyaikat. Amit biztosan tudhatunk, az az, hogy a szokás Franciaországból terjedt át Angliába, Németországba, majd hozzánk. A régi francia naptár szerint az esztendő április elsején kezdődött. Az ismerősök ajándékokkal lepték meg egymást ezen a napon. 1564-ben aztán IX. Károly az év kezdetét január elsejére helyezte át. így április elsején az ajándékozást tréfálkozással pótolják. Úgynevezett bolond ünnepek már az ókorban is voltak. Rómában egy hétig tartó móka közepette királyt is választottak, és a főtisztviselők, bírák, ügyvédek rabszolgái tárgyalási komédiát rendeztek. Szónokoltak, vádoltak, védőbeszédeket tartottak, és bolondabbnál bolondabb ítéleteket hoztak. Úr és rabszolga egyenlőnek számított a játékban. Érdekes módon a középkorban is megmaradt a hagyomány, olyannyira, hogy a templomi bohózatokat az alsópapság rendezte. Franciaország több templomában „bolondpüspököt" választottak, aki teljes díszben mondta a misét az álarcos, jelmezes gyülekezetnek. Később a „bolondok" kiszorultak a templomból, és egész évben működő klubokat alakítottak. Sokféle hóbort alapján jöttek össze emberek. Jelvényük a csörgősipka lett. Bármilyen hihetetlen, e jelkép oka egy közönséges fejfájás. Állítólag előkelő társaságban egy úr azt mondta, olyan a feje, mintha ólomsipka szorítaná, úgy érzi, egészen bolond. Valaki erre fel megállapította, hogy minden ember fejét ilyen sapka szorongatja, mert mindenkinek „második természete", hogy bolond. Szerencsére azért az áprilisi bolondozás egyáltalán nem kötelező, ki-ki hangulata és vérmérséklete szerint vehet részt a mókában. Előfordul viszont, hogy a tréfa épp visszájára fordul. Ennek klasszikus történetét Ráth-Végh István jegyezte fel. Történt, hogy XIV. Lajos politikai okokból a nantes-i várba záratta Ferenc lotharingiai herceget és feleségét. Barátaik éppen április elsején, parasztruhában kiszöktették őket. Egy cselédlány felismerte kilétüket, és lélekszakadva jelentette a dolgot az őrt álló katonának, majd a feljebbvalóinak. De mindannyian csak nevettek, mondván, áprilisi tréfa. A hercegék megmenekültek. GALAMBOS ÁGNES Eladó az a liverpooli ház, amelyben Paul McCartney, az egykori Beatles basszusgitárosa és komponistája világsztárrá nőtte ki magát, s amelyben hajdanán a néhai John Lennonnal jöttek össze dalszerzés végett. Paul az ötvenes évek végétől 1964-ig, a Beatles-mánia csúcspontjáig élt itt. Sheila Jones, a jelenlegi, 66 éves tulajdonos sosem unatkozott, amíg itt lakott: a Beatleshívők százai zarándokoltak ide. A hölgy egyébként - mint mondta - alig változtatott valamit a házon, az épület hűen őrzi a McCartney-korszakot. Csupán egy dolgot sajnál: beköltözéskor az egyik ajtó hátlapjáról lemosta Paul egyik dalszövegének részletét. Pedig most ezt az ajtót jó pénzért akár külön is el lehetne adni. Bár enélkül is szép összegre számít, hiszen ez a ház egy igazi ereklye. Az oldalt irta és szerkesztette: GÖRFÖLZSUZSA Április bolondja A birodalmi fővezér A legnagyobb katonai karriert a magyar történelemben Hadik András futotta be. A neve máig ismerős, de hogy ki is volt, és milyen történelmi szerepet töltött be Közép-Európa történetében, ezt alig-alig szokták tudni. Pedig Budapesten nemcsak laktanyát neveztek el róla, hanem még kávéházat is. (Diákok által fényesített lovasszobra pedig a budavári Úri utcában áll.) Maga is derűsen vette tudomásul, hogy amikor grófi rangot kapott, az adománylevélben azt olvashatta: főnemesi rangja visszamenőleg nagyszüleiig nyúlik vissza. Holott ezek a szülők még csallóközi jobbágyok voltak, köznemesi címet is csak a szülei szereztek. Kisemberek voltak, afféle kiskereskedők. Ő azonban néhány iskolaév után önkéntesen katonának állt, harmincévesen, tiszti rangban, már ott volt azok közt, akik „életüket és vérüket" ajánlották Mária Teréziának, Magyarország királynőjének. Az osztrák örökösödési háborúban ő bizonyult a legtehetségesebb vezérlő tisztnek. Hamarosan a tábornokságig vitte. Majd jött a „hétéves háború" Nagy Frigyes Poroszországa ellen. Akkor a legkalandosabb haditett hőse lett: rácsapott Berlinre, és megsarcolta a porosz főváros lakosságát. Nagy Frigyes ezért élete végéig gyűlölte. Európa-szerte a legtehetségesebb katonának tudták. Hamarosan Erdély főhadvezére és katonai kormányzója lett. Ekkorra már tábornagy. Ezt a rangot se előbb, se utóbb - mindmáig - magyar katona el nem érté. Már csak egy lépcsőfokot léphetett feljebb, több nem lévén: gróf volt, már minden kitüntetés birtokosa, amikor a Birodalom haditanácsának elnökévé emelkedett. Mária Terézia legbizalmasabb főembere volt, okos, hadi dolgokban tudós, főemberként méltányos, személy szerint derűs, szellemes férfi. Nyolcvanéves korában, vidéki otthonában ezt írta naplójába: „Minthogy tudtommal minden ember végül is meghal, nekem sincs sok hátra. Én tehát Bécsbe költözöm, hogy ott temessenek, mert ott, ravatalomnál, a tábornokoknak csupa jót kell mondaniuk rólam. Holott tudom, hogy mennyire utálnak." HEGEDŰS GÉZA (TV-magazin) TENNESSEE WILLIAMS SZERETŐJE Hódító felemás zokni Orosz volt a macska a forró bádogtetőn. John Lahr angol irodalomtörténész rukkolt most ki Tennessee Williams évtizedeken át volt szeretőjének, Lady Maria Saint Justnak a történetével. A nem túl szép asszony ugyanis már rég bevonult a világirodalomba, csak nem tudtunk róla. Az író őróla mintázta Maggie1, a Macska a forró bádogtetőn főszereplőjét. A nagyszerű drámát Williams 1955-ben írta, amikor már Maria hat éve a szeretője volt. Williams múzsája Szentpéterváron született, és eredeti neve Marija Britnjeva. Anyai nagyapja azonban angol, s így a kommunizmus kitörése után Angliába emigráltak. Akkor, 1922-ben Maria alig töltötte be első életévét. Orvos édesapja azonban odahaza maradt, s egyike lett a sztálini terror - öt Auschwitzra való tömegű - megölt áldozatainak: 1930-ban a szovjet politikai rendőrség „nyugati kapcsolatok miatt" kivégezte. Az író és a fiatalasszony John Gielgud londoni lakásán egy nagyszabású vacsorán ismerkedett meg egymással. A nagy vendégseregben Mariának feltűnt egy férfi, aki magányosan ült a sarokban, és egyik lábán kék, a másikon pedig piros zoknit viselt. Hozzálépett, beszélgettek, s így indult a Williams 1983-as haláláig tartó nagy szerelem. Ezután Lady Saint Just élete utolsó évtizedét kissé elborult elmével, irodalmi örökség feletti vitákkal töltötte. Nemrég hunyt el Angliában, 73 esztendős korában. (M—p) Mert a kalapok mindig is hatottak a nőkre, akár viselték őket, akár nem. Ki nem hagynak egyetlen alkalmat sem, hogy felpróbálják akár a legvadabb, legkülöncebb modelleket is, kacéran belemosolyogjanak a tükörbe, és kijelentsék: nagyon jó, de én ilyet nem hordanék. Érdemes megjegyezni, hogy a férfiak lényegében ugyanígy vannak a kalappal. Valahol a lelkük mélyén elismerik, hogy egy „igazi" férfi gondosan összeválogatott öltözékére csak egy kalap teheti fel a koronát. Vesznek is maguknak általában egy „digós" kalapot, de rendszeres hordására már nem nagyon szánják rá magukat. Ezek mind ascoti modellek. Itt ugyanis nem az a legfontosabb, hogy a kalap szép legyen: az elsőrendű követelmény az eredetiség és a feltünéskeltés. Albert herceg felkészületlen Kell a kalap! Nagy-Britanniában a királyi ügyek és pletykák iránt érdeklődő alattvalókat igencsak izgatja a kérdés: vajon a királynő meddig marad még, mikor mond le a trónról? Ez a „probléma" vált aktuálissá a kis monacói hercegségben is, különösen azóta, hogy a 72 éves Rainier herceg januárban komoíy szívműtéten esett át. A két uralkodó - korára való tekintettel - akár valóban le is mondhatna a méltó utód javára. Csakhogy mindkét esetben éppen a „méltó utóddal" van baj. II. Erzsébetet az immár jól ismert, többször elemzett okok marasztalják, a műtét után teljesen felépült monacói herceg pedig úgy véli: korai lenne még a mély vízbe dobni a „felkészületlen" - igaz, korára nézve ifjoncnak éppen nem nevezhető - Albert herceget. Dédanyáink - még ha cselédlányként kezdték is „karrierjüket" - pontosan tudták: egy magára valamit is adó nő ki nem teszi a lábát az utcára kalap, kesztyű és harisnya nélkül. Falun sem jártak az asszonyok fedetlen fővel: főkötő vagy kendő dukált a tisztes gazdasszonyoknak, de sok helyütt még a lányoknak is. Azt azonban minden nő tudja - ha hord kalapot, ha nem hogy a legfantasztikusabb fejfedőket nem a nagy divatcégek bemutatóin lehet látni, hanem minden évben Ascotban. A szent hagyományokon nyugvó brit birodalom múlhatatlan dicsőségét jelzi, hogy az évszázadok sem tudják kikezdeni az olyan szokások rendjét, mint az Ascot derbyn felvonuló kalapköltemények versenye. E társadalmi eseménynek igazából csak egy része a lovak futtatása, a másik legalább ilyen fontos elem a megjelenő notabilitások öltözete, s főleg a hölgyek legújabb, ez alkalomra megálmodott kalapja. Pedig az idők kezdete óta férfiak és nők minden magasan fejlett kultúrában fejfedőket használtak díszítés, védelem és a rangjelzésének céljából. Sőt a fejfedőknek időnként mitikus, szimbolikus jelentőségük volt. Napjainkban azonban inkább csak az időjárás viszontagságait kivédendő viselünk valamilyen fejfedőt - télen jobbára szőrmesapkát, tavasszal-ősszel posztósapkát vagy barettet. A mai kalapviselők pedig nagyjából két csoportba tartoznak. Az egyikbe a (rosszabb értelemben vett) konzervatívok sorolhatók, az ő kalapjuk visszafogott színű és formájú, s valósággal elrejtőznek benne. A másik csoport az igazi kalapviselők tábora: ők az egyéniségek, akik vállalják ömagukat, az individualisták, akiknek a legszélesebb karimájú kalap alól is kitör az egyéniségük. Ők azok a kalapvásárlók, akikről a masamódok álmodnak. Rainier herceg és csapodár fia importált realizmus, hideg szívélyesség, „vakbélgyulladásos komolyság" azonban nem csinál karriert a mesebeli hercegségben - vélik a bennfentesek. Ám ami rosszabb, Albertet nem tudják lekötni a palota hivatalos ügyei, annál inkább a nők... Modellek és filmcsillagok, hosszú- és rövidhajú lányok, szőkék, barnák és feketék, teljesen mindegy. Valaki egyszer vette a fáradságot, és megszámolta: a kicsapongó herceg összesen 129 barátnőt „fogyasztott el", de eddig egyiket sem becsülte annyira, hogy Rainier és Caroline hercegnő társaságában, potenciális családtagként mutatkozzon vele a nagy nyilvánosság előtt. „A lányok olyanok, mint a pillangók" - mesélte a 37 éves herceg - , „egyesek csupán egy szárnycsapás erejéig maradnak, mások egy nyári éjszakára, megint mások valamivel tovább, pár napra, hétre..." A Figaro Madame-nak mégis bevallotta: „időszerű lenne a házasság, de nem szabad tévednem. Hiszen nemcsak rólam van szó". (Külföldi források nyomán: urbán) Szépen fogalmazott a Le Figaro című lapnak, nem mondta ki a lényeget, aggályainak valós okát, amire a sajtó viszont több ízben is rátapintott: apát és fiát nem egy fából faragták, „Albert nem igazi Grimaidi", sem gondolkodásmódjában, sem cselekvésében. Hiányzik belőle a déliek temperamentuma, a lelkesedés, a romantika és a franciás lezserség. Benne a Ke//y-család jellemvonásai mutatkoznak markánsan. Az Amerikából A gyönyörű Heather Mann elég messzire jutott. A Vöröskereszt híres bálján a nagyherceg asztalához kapott meghívást. McCartney háza eladó