Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-20 / 91. szám, csütörtök

1995. április 20. PUBLICISZTIKA ÚJSZÓ U KIK SZÁLLTÁK SZEMBE GÖMÓRHORKAN A REFORMÁTUS EGYHAZZAL? Névtelen levél, ultimátum és feljelentés Történt, hogy a kommunista pártállam egyházellenességének idején sem sokáig volt egyhuzamban lelkész nélkül az a falu, ahol az ötvenes és hatvanas években botrány botrányt követett. Családokon belül is összeütközésbe kerültek egymással az emberek. Mindezek ellenére a hatvanas évek közepén Gömörhorkán még több mint kéttucat serdülő gyermek konfirmált - erősítette meg hitét és nyert befogadást a református egyház közösségébe. Ez azonban nem jelent šokat a cáfolhatatlan tény mellett, hogy ez a létszám akkor már a korosztályos gyerekek felét sem tette ki. A hosszan tartó lassú leépülés után még a pártállam utolsó éveiben pap nélkül maradt a falu. Addigra azonban kialakult egy másutt alig ismert szokás: ateista temetéseken is meghúzták a lélekharangot... O • « Az istentiszteleteket a Gömörhorkáról rozsnyói lelkészi tisztébe került Ibos Dezső tartotta, Pohóczky Béla majd egy évvel ezelőtt történt beiktatásáig. Igazából ő az első pap Gömörhorkán, akit a rendszerváltás után az ismét önállóan és szabadon tevékenykedő református egyház lelkészének tekintenek a hívek. Maga köré gyűjtötte a hitükben megmaradtakat, s a hivatala elfoglalása előtt a régen látott összefogás gerjesztőjeként ismert presbitereket. Az elhagyatottságában leromlott állapotba került parókiát, annak előtte a templomot a községi önkormányzat és hivatal hathatós támogatásával újították fel a falu polgárai. Közben készülődött a község a tavalyi helyhatósági választásokra, amelyeken az addigi polgármesternő már nem indult. Néhány nappal később, rövid szenvedés után, tragikus hirtelenséggel meghalt Majoros Ödönné addigi polgármester, s posztját a választási eredmények alapján Fedor Prihradský vette át. Fellendülőben lévő hitélet, számban is gyarapodó gyülekezet, amiben nagy érdemei vannak Pohóczky tiszteletes úrnak. Történt aztán, hogy egy elhalálozott fiatalember ateista temetési szertartásán a református és az evangélikus egyházak alkotmányainak rendelkezései alapján, a már említett furcsa helyi szokással ellentétben a presbitérium döntése szerint nem húzták meg a lélekharangot. Azután íródott a faluban egy névtelen levél, amelynek aláírói így nevezték meg magukat a tiszteletes úrnak írt levelében: "sok, sok felháborodott híve". A levél agresszív és egyáltalán nem Pohóczky Béla híveire valló hangnemének illusztrálására csupán egyetlen idézet: „Ha magatartásán nem fog változtatni, s nem úgy fog viselkedni, ahogy egy lelkipásztorhoz illik, rövidesen gondoskodni fogunk arról, hogy községünkből távozni fog oda, ahonnan jött, mert Ön itt nem fog törvényt csinálni. Egy lelkipásztornak a viselkedésével, szeretettel embertársai iránt, alázattal kell megnyerni híveit az egyház javára, nem pedig erőszakkal." Hogy ki fenyegetődzík erőszakkal, agresszióval, nyilván kiderül a névtelen levél részletének hangvételéből és az állítólagos hívek felháborodásából. Az eset előzményeihez tartozik, hogy az egykori evangélikus iskola (ma óvoda működik az épületben) kisharangiát évtizedekkel ezelőtt a templomba helyezték el, hogy a két protestáns testvéregyház együttműködése jegyében kondítsák meg, ha evangélikus hittestvér távozott el örökre a falu lakói közül. Harangjainak sorsát követve az Ágostai Hv. Evangélikus Egyház klenóci esperese, Dušan German még 1993 szeptemberében körlevélben emlékeztette a gyülekezeteket egyházuk alkotmányára és konvent döntésére: „Harangozni csak az egyházi temetéseken kell; a harang egyházi tulajdon, ami más temetésekhez nem szükséges, sőt, zavaróan hat..." Az esettel 1995. február 6án rendkívüli ülésén foglalkozott a falu képviselőtestülete, feltehetőleg az elhunyt Giczei Tibor családjának kérésére, bár az ülésről készült jegyzőkönyvben erre semmilyen utalás nincs. Pusztán valamifajta „fellépő kiéleződött helyzet"-re hivatkozott a polgármester. A dolog elrendezésével a képviselőtestületben tevékenykedő Együttélés-csoportot bízták meg, amelynek tagjai előzetes tárgyalásokat folytattak a presbitériummal. Ennek alapján született meg a rendkívüli ülés határozata: „Abból kifolyólag, hogy a faluban különböző hitvallású - felekezetű polgárok élnek, a képviselő-testület azt ajánlja a presbitériumnak, értékelje át határozatát a fent említettekkel kapcsolatban." Kérdés: az ateizmus mióta tekinthető hitvallásnak vagy felekezetnek? Hogy nem tekinthető annak, mert más keresztyén egyházakhoz tartozó elhunytaknak a presbitérium döntése alapján harangozni fognak, arról a községi hivatalba Fedor Prihradskýnak küldött levél is tanúskodik. Ezt február 6-án tíz presbiter írta alá: „A harang kell hogy szóljon falunk népének, akik kérik az alkalmakra, és a presbitérium által megszabott összeget befizetik az egyház pénztárába. A harang kell hogy szóljon, mint ezelőtt is: cigánynak, szlováknak, magyarnak, reformátusnak, evangélikusnak, katolikusnak és azoknak az ateistáknak, akiknek családja egyházi temetést kíván. De a presbitérium egyöntetűen elutasítja a harangok megszólaltatását polgári temetések alkalmával." Ha a gömörhorkai polgármester jószándékkal viseltetne a keresztyén vallás, a református egyház , a falu gyülekezetének tagjai és lelkészük iránt, talán megismerkedhetett volna a református egyház alkotmányával, ha mégsem, akkor az érvényes törvényekkel, s ha idejéből már erre sem tellett, legalább a Szlovák Köztársaság Alkotmányát lapozhatta volna fel. Nem hozta volna magát olyan helyzetbe, amelyben mintegy pártállami hatalmasságnak is dicséretére váló feljelentő levelet ír Mikó Jenő püspök úrnak. Ebben a levélben azt állítja, hogy Gömörhorkán több mint 1200-an élnek, amely számból 200 a magát reformátusnak valló. Ezután a maradékot úgy tünteti fel, mintha zömében hithű katolikusok lennének, s mellesleg akadna néhány ateista, evangélikus és jehovista. Márpedig az igazság az, hogy a falu mintegy 1420 lakosából (a romák migrációja miatt állandóan változik a lélekszám) a többség ateistaként él, mégha meg is keresztelték. Mitől minősíthető feljelentésnek ez a levél? A következőktől: „Pohóczky úr ideköltözése után ugyan aktivizálódtak a hitvalló hívek, de ezzel együtt megoszlottak a nézetek egyes intézkedéseivel kapcsolatosan, amelyeket működését elkezdve bevezetett: a temetésért és a harangozásért elkért magas összegek(l500 korona), mások nézeteinek nyilvános elítélése, rágalmazás, kuitüremberhez nem méltó viselkedés és hasonlók." Fedor Prihradszky polgármester mintha újra a pártállamban érezné magát, s ő szeretné a református hívek, a presbiterek, a püspök és az egyház számára megszabni mi a helyes és ki a jó pap. Márpedig higgyen azoknak - mire és kire van szükségük hitük gyakorlásához -, akikkel születésétől kezdve egy faluban él, akik jobban ismerik személyét, múltját, cselekedeteit, mint ő saját magát. Pohóczky Béla tiszteletes úr, két lelkészi diplomával és egy tanári oklevéllel, tökéletes angol tudással felvértezve aligha Gömörhorkát tartja álmai megvalósulása helyszínének. Ennek ellenére missziót vállalt, hogy a szlovákiai magyarság lelkiekben egyik legmagárahagyatottabb falujában szolgálja az Urat és a híveket. Ő maga erről így beszélt: - Minden dolog onnan ered, hogy nehezen viselik el, mennyire megszaporodott a templombajárók száma. Mivel itt nem volt egyházi élet, az ifjúsággal erkölcsileg nem volt foglalkozva, hittant sem tanultak rendszeresen .Az maradt meg a lelkekben, amit még a kommunista rendszer kezdetekor a szorongattatás éveiben beléjük plántáltak, és az idősebbektől megtanulhattak. Idejövetelem után érezhető fordulatot vett a hitélet. Mi, felekezetre való tekintet nélkül befogadunk mindenkit, s ennek megfelelően jönnek is templomunkba az emberek. Jönnek olyanok is, akik tagjai voltak a kommunista pártnak, mert a templomból, ha imádkozni jön, senkit sem lehet kihajtani. Mi nem hiszünk egy pártban sem, mert Krisztus másra tanít. Nem teszünk különbséget szegény és gazdag között, magyar és szlovák között, itt csak egyforma emberek gyülekezete van. Ez zavartalanul ment néhány hónapig, amíg végre érvényesíteni kezdtük egyházunk törvényeit. Presbitériumí döntés született, hogy mivel az egyház szegény, nem tud tartani kántort, harangozót, egy kicsiny összegért végezzék ezt a munkát. A harangozás csak keresztyén temetések alkalmával történik, amiért szinte jelképes összeget kell fizetnie azok hozzátartozóinak, akik valamely keresztyén felekezethez tartoztak. Ez felel meg az ökumenének, de ahol nem kell a Mi atyánk..., nem kell a Hiszek egy... és nem kell Isten, ott minek szóljon a harang. Lelki üdvösséget az ember nem akkor kap, amikor már harangoznak neki. Ahhoz sokkalta több kell: hit Istenben és Jézus Krisztusban. DUSZA ISTVÁN KOMMENTÁRUNK A sajtószabadság alkonya Mečiarék csak nem tudnak lemondani arról, hogy az egész szlovákiai sajtót valamilyen úton-módon az ellenőrzésük alá ne vonják. A hozzáadottérték-adó emelésére tett botrányos kísérlet (amelyet meggyőződésünk szerint csak a kiadók összefogása buktatotl meg) ulán a pozsonyi Pravdát és más lapokat kiadó Perex Rt. részvényeinek jelentős része (közvetve) a szlovák titkosszolgálat főnöke édes apukájának ellenőrzése alá került, ugyanakkor pedig valamilyen, jogilag nem igen tisztázott módon a Sme napilap kiadásában is részt vevő Első Szlovákiai Beruházási Alapot is ellenőrzése alá vonta Mečiar kormánya. Az ugyancsak következetesen átgondolt lépések sorozatába logikusan illeszkedik Hofbauer, Prokeš és Poliak tegnap nyilvánosságra hozott parlamenti határozat-tervezete, amelyet a szlovák parlamentnek alighanem májusban kellene megvitatnia. Ez a három részből álló tervezet úgymond a szlovák alkotmányból és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1993. évi 1003 s/.ámú ajánlásából indul ki, amelyre úgy megközelítőleg 1993. szeptemberétől hivatkoznak előszeretettel a Meőiar-hű „politikusok". Megközelítőleg egy évvel azelőtt ugyanis Mečiar kommunista spanyolviaszként feltalálta az öncenzúra fogalmát, persze újabb terminológiával lefedve; önszabályozásként. Hűséges talpnyalói pedig megtalálták azt az ET-határozatot, amelyben szerepel az önszabályozás (igaz, egészen más értelemben, mint az.t Mečiar elképzelte, mivel az említett ajánlás 37. cikke nem öncenzúráról, az újságírók önszabályozásáról beszél, hanem olyan önszabályozási - önkormányzati - mechanizmusokról, amelyekben a lapkiadók, újságírók, bírák, a médiákkal foglalkozó egyetemi tekintélyek vennének részt). A Hofbauer, Prokeš és Poliak által előterjesztett határozattervezetet olvasva még mindig az az érzésem, hogy igazából nem értették meg, miről is szól az ET Parlamenti Közgyűlésének általuk szinte jogforrásként felhasznált ajánlása. Az ajánlás 38. cikkelyéből mintha csak úgy megközelítőleg tizet olvastak volna el, és ebből a tíz cikkelyből is csak néhány mondatot vettek át (az.t viszont szó szerint) a saját határozat-tervezetükbe; csak azt, ami nézetük szerint jelenleg éppen kedvezne Mečiar kormányának. Sőt, még ebben sem voltak következetesek, hiszen például a tervezet 6. pontja szerint; „a hivatalos személyek nem vélhetik azt, hogy ó'k az információk tulajdonosai ". Meglepő módon most éppen Mečiar kormányának miniszterei és államtitkárai vélik azt, hogy annak adnak információt, akinek akarnak, és attól tagadhatják meg, akitől csak akarják, és főként akik messziről kerülik a sajtóértekezleteket. Jozef Darmo, a szlovák TV igazgatója ugyanakkor az állam információs szuverenitásáról beszél, miközben az említett ajánlás azt állapítja meg, hogy éppen a magánszemély a tulajdonosa az információhoz, való jognak - az információs autonómia, önrendelkezési jog vagy éppen szuverenitás tehát éppen az embereket illeti meg, és nem az államot. Ez a két koncepció szöges ellentétben áll egymással. A Mečiarhoz hű Darmo koncepciója alapján esetleg büntethető lenne az is, aki külföldi rádióállomásokat hallgat (Szlovákia területén az angol BBC, majd a Szabad Európa vagy az Amerika Hangja hallgatása egyébként majd öt évtizeden át büntetendő cselekmény számba ment). Az ET-ajánlás „elfelejtett" 28. cikke között szerepelnek más érdekes kitételek is. Az „elfelejtett cikkely" értelmében a kormánypárti Slovenská Republika napilap sorozatosan megszegte az Ajánlás 21. és 33. cikkét az államfő, a csehek, a magyarok, a zsidók az ellenzéki pártok ellen folytatott kitartó kampányával. Az Ajánlás szerint az állami szervek és a médiák közötti viszonyban viszont elfogadhatatlan bármiféle olyan „csendestársi" kapcsolat is, amely veszélyeztethetné az újságírás függetlenségét és objektivitását. Egyesek szerint Darmo úr a DSZM pozsonyi székházába jár, hogy számot adjon a tevékenységéről. Jozef Tužinský, a Szlovák Rádió igazgatója vagy Ján Smolec, a Slovenská Republika főszerkesztője alighanem ebben is kiváltságos: őket Mečiar a DSZM parlamenti klubjának pártértekezletén is beszámoltathatja tevékenységükről. FEKETE MARIAN AHOGY ÉN LÁTOM Rugaszkodjunk el a valóságtól, és tegyük fel, hogy az 1989 ősze óta hatalomra került kormányok közül egyik sem élt vissza a kínálkozó lehetőségekkel, és miniszterelnökeink közül egyik sem állította saját szolgálatába a pártállamról a demokratikus köztársaságra maradt titkosrendőrségi kulcsembereket. Még jobban rugaszkodjunk el a realitásoktól, és tételezzük fel, hogy az utóbbi, több mint öt esztendőben egyetlen belügyminiszter, egyetlen miniszterelnök sem folytatott, illetve folytattatott kutatásokat a szélnek eresztett ŠtB hátrahagyott levéltárában csak azért, hogy az iratokról másolatokat készítsen politikai ellenfelei alkalmas időpontban való ellehetetlenítésére. Legyünk maximálisan jóhiszeműek, és tételezzük fel, hogy aki Szlovákiában 1989 óta miniszterviselt ember volt, illetve meghatározó pozíciót töltött be a titkosszolgálatnál, az egytől egyig az önzetlenek és megvesztegetKinek a titkosszolgálata? hetetlenek kategóriájába sorolható, és olyan megrögzött demokrata, akinek esze ágában sincs alkalmazni a pártállamban meghonosított titkosszolgálati praktikákat. Még ha ez lenne is a helyzet, a módszer, amilyennel Ivan Lexát a minap a SZISZ élére állították, mindenképpen azt juttatja az ember eszébe, hogy a kinevezéssel új, veszélyekkel terhelt szakasz kezdődött Szlovákia történelmében. Minden, a kinevezést megelőző mozzanatból arra lehet következtetni, hogy az Ivan Lexa irányításával kiépítendő titkosszolgálat nem az államé lesz, hanem a miniszterelnöké. A parlament (lévén, hogy a tisztségeket és a bizottsági helyeket ismert módon osztották el november 4-én) a szó legrosszabb értelmében pártállami módszereket alkalmazva, tehát csakis a miniszterelnöknek tetszően és a köztársasági elnök teljes kikapcsolásával érvényesítheti az ellenőrzési jogát. Ha tehát Vladimír Mečiar miniszterelnök 1989 előtt és azóta semmit nem tudott az ŠtB, a szovjet KBG, a román Securitate vagy a magyar 3/3-as működési mechanizmusáról, most felfedezte azt. A „cég" egypártúsításával, működésének ellenőrizhetetlenné tételével, maga alá rendelésével a végeredmény csak egy lehet: a titkosrendőrség rátelepedése a társadalomra. Ennek már csak kísérőjelensége lesz a megfelelő emberek, a besúgóhálózat aktivizálása. Harmadik miniszterelnöksége kezdetén Vladimír Mečiar, csakúgy mellékesen, megjegyezte: Nem engedhető meg, hogy harmadszor is megtörténjék, ami kétszer megtörtént. A mondat sem az újságírók, sem a lakosság körében nem keltett különösebb feltűnést. Ma már nyilvánvaló, hogy a hatalomgyakorlás kulcsmondatának szánta ezt az „aranyköpést". A köztársasági elnök által már kétszer visszautasított, tulajdonságai miatt persona non gratanak minősített Lexa funkcióba állítását egy parlamenti demokrácia számára mindenképpen kínos törvényhozási aktus előzte meg: Mečiar egyetlen jelöltjének kinevezhetősége érdekében módosították a titkosszolgálati igazgató kinevezését szabályozó törvényt. Ilyen is ritkán fordul elő egy parlamentáris demokráciában! És még ritkábbarkfordul elő, hogy a törvénymódosítás - egészen demonstratívan - az államfő ellehetetlenítése céljából történik. A Mečiar vezette kormánykoalíció ily módon gondoskodik a mindössze harmadik éve létező Szlovák Köztársaság államiságának szilárdításáról, az ország tekintélyének öregbítéséről. Nagy tervei lehetnek a miniszterelnöknek Lexával, ha annyira nélkülözhetetlennek tekintette, hogy törvényt módosított miatta, és semmibe vette az ország első polgárának véleményét. Csak növeli a Lexa kinevezése miatti aggodalmat, hogy olyan törvényjavaslatokat dolgoztak ki mostanában a koalíciós pártok, amelyek elfogadásuk esetén létében veszélyeztetik a demokráciát. Slotáék ma már nem is titkolják, hogy a sajtó megregulálására készülnek. Olyan jogszabálytervezetet dolgoztak ki, amelynek segítségével - amennyiben a parlament elfogadja - bármelyik másként gondolkodó újságírót vagy politikust börtönbe lehet csukni. Az is a sajtószabadságot veszélyezteti, hogy állami kézben levő bankok segítségével felvásárolják független újságok részvénytöbbségét. A befektetési alapok elleni hajsza is a kormányon levők (ezúttal gazdasági) pozícióinak erősítését, a javak pártszempontok szerinti újrafelosztását szolgálja. Ezeken a területeken valóban felbecsülhetetlen értékű szolgálatokat tehet a SZISZ a hatalmon levőknek. A végeredmény szempontjából teljesen közömbös, hogy Szlovákiában most az ŠtB tapasztalatait kamatoztatva építik-e ki a titkosszolgálatot, vagy Mečiar az első betűtől az utolsóig maga agyalta kí a Lexa vezette „cég" működésének koncepcióját. Lexa túlságosan eltökélten készült a SZISZ-főnökségre. Résenlétünk teljesen indokolt. TÓTH MIHÁLY