Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-18 / 89. szám, kedd

ÚJ szó TANÁCSADÁS 1995. április 11. Valljunk színt avagy szín és szöveg egysége Ha egy háromszöget pontosan kettévágunk, tekintetünk a tökéletes szimmetriát tudomásul véve, közönyösen fordul el a látványtól. Ha viszont ugyanezt a háromszöget két egyenlőtlen részre osztjuk, azonnal feltámad a feszültség ingere. Ha egy könyvet a kezünkbe veszünk, és elolvassuk a fülszövegét, ugyanaz kell történjen velünk, mint a két egyenlőtlen részre osztott háromszög láttán. Ez azonban nem minden esetben van így. Három feltételre van szükség ahhoz, hogy egy könyv első pillantásra művészi élvezetet szerezzen: finom színbenyomásokra, könnyen szuggerálható térszemléletre és képzeletünk mozgékonyságára. Ha az olvasó úgy pillant egy könyv borítólapjára, mint egy képzőművészeti alkotásra, akkor fontos, hogy érezze a könyv hangulatát. A belső tartalom és forma tulajdonképpen színorgia: egy tárlat, melyet a borító és a grafikai elrendezést tervező személy lényegretörően kell, hogy ábrázoljon-kifejezzen. Az olvasó az ő benyomásaira van bízva, ezért felelősségteljes a munkája. Vegyünk egy-egy szemléltető példát a fontosabb hazai kiadók terméséből. A MadáchPosonium Kft. közelmúltban kiadott könyveinek borítóiról elmondhatjuk, hogy fokozatosan javult a tervezők-grafikusok képzelete, intenzív átérzése. Benyomásaikat egyre magabiztosabban, egyre erőteljesebben tudták közérthetővé-érdekessé tenni. Az 1992-ben kiadott Nagyképűtienségek és a két évvel később napvilágot látott Édeni vihar című kötetek talán összhangban vannak. Mindkét verseskötet szerzője Zs. Nagy Lajos, és a borítólapokon felhasznált rajzok alkotója Nagy Zoltán. Zs. Nagy és Nagy Zoltán között ott van az összekötő kapocs, Varga Lajos személyében. Míg az első könyv borítója fehér, és a betűk, valamint a rajzok feketék, az utóbbinál ez éppen fordítva van: ha úgy tetszik, a Nagyképütlenségek pozitív, az Édeni vihar negatív hatást kelt. A színekből legalábbis ez következik. A borítólapokon található idézetek azonban ellentmondásba , ütköznek a színekkel, „csupa szöglet és csupa él az élet / szerelem bánat áhítat öröm / dobozba zárva és / beskatulyázva" - olvasható az 1992-es kiadás borítóján. Vajon a fekete és a fehér szín mennyire fejezi ki a szerelmet, bánatot, áhítatot, örömet, csupa szögletet? Minden bizonnyal a szerelmet, az áhítatot, az örömet a fehér igen, de a bánatot és az élet nehézségeit már csak a fekete. Persze felfogható mindez úgy is, hogy három a kettő arányban győzött a fehér, csak hát ez megint nem párosítható Zs. Nagy költészetével, hiszen ő azok közé tartozik, akik mindenféle kerülő utak nélkül, egyenesen intik le a jövő hetet, ha úgy tetszik: élnek. A '94-es kiadás talán már egy fokkal jellemzőbb: több a fekete, és kevesebb a fehér. A két Nagy apa és fia - összehangolódtak, de a színekkel még sok a gond, hiszen azokat az érzéseket hallgatják el, melyek a legbonyolultabb színkeverést is túlszárnyalják. A színeket ki kell keverni. Duba Gyula és Csontváry Kosztka Tivadar egymásra találtak. Az 1993-ban kiadott Álmodtak tengert című könyv borítólapján Csontváry az egymást kiegészítő színek intenzitását fokozó A taorminai görög színház romjai című festményének részlete található. Bár a festmény és a kötet témája különböző, az összetartó erőt Duba és Csontváry többszólamúsága sugallja. Mert Csontváry művészetét nem lehet meghatározott stílus kereteibe foglalni, viszont felismerhetők csodálatos képei. Dubára ugyanez vonatkozik. Jól párosított Varga Lajos, a kötet grafikai szerkesztője. A Kalligram Könyvkiadó a sötét és a pasztellszínek képviselője. Elek Tibor Szabad ságszerelem című tanulmánykötete feketébe öltözött, alsó harmadában egy fehér sávval. A fekete szín itt szimbolizálhatja a kisebbségi létet, a fehér pedig az ebből kivezető út irányát. Az ugyancsak tavaly megjelentetett Szvatkó Pál A változás élménye című kötet fedele szintén találó: jól jellemzi Szvatkó szenvedéseit. A fekete alapon rácsok közt megbúvó Szvatkó keményen farkasszemet néz az olvasóval. A Dominó Könyvek nagy családjában tavaly megjelent kötetek a pasztellszíneket kapták. Szolid színek és a múlt rendszer a kommunizmus gyötrelmei. Nem tudom, a sárgás színű Wolfgang Kraus-, a narancssárga Danilo Kiš-, a középzöld Juraj Spitzer-kötetek hangulatát felvenni a színek alapján. Mert a sorozat célkitűzése a kommunista rendszer bukását követően szembenézni a gyötrelmes múlttal. Mészöly Miklós és Václav Bélohradský könyveinek színe már inkább megfelel az elvárásoknak. A Lilium Aurum Kft. köteteinek borítói sem mindig egyeztethetők ögsze a belső tartalommal. Kulcsár Ferenc '93-ban megjelent Mindig című verskötete fekete külsővel került könyvesboltjainkba. Az örökké kételkedő költő világa nem lehet csak fekete. Talán piros, mint a napsugár, mely kíváncsian hatol be mindenhová, a legmélyebb zugok rejtelmeibe is. A Mindig fedelén található Varga Lajos-grafika jellemző a költőre, a színnel viszont harcol. Az 1994-ben megjelent Iródia-kötet, meg kell vallani, külsejét illetően illusztris kiadvány. Jól használta fel Ferdics Béla rajzát Németh Ilona. A fehér alap valóban képviseli a fiatalságot: a tanulni vágyást, a tisztaságot, a sértetlenséget, a vidámságot. A Nap Kiadó gondozásában megjelent Csáky Károly „Jaj, pártám, jaj, pártám..." című kötet lila-sárga színhatása nem jellemzi kellőképpen az Ipoly menti palócok párválasztási, lakodalmi szokásait és hiedelmeit. Az eseménydús szokások rengeteg babonát, varázslatot, titkot foglalnak magukba. A szíi i itt rejtélybe kellene, hogy hajoljon. A kötet nagyméretű tájat mutat be, nagy szenvedélyeket utánzó hangos szóval. A borítólap pedig nem rendelkezik ekkora színhatással/erővel. Az 1993-ban kiadott Alfred Wetzler Jelentés a pokolból című könyvének fedele már gondosabb munkát tükröz. A kötet mondandóját kiérezni a színek sötét tónusából: felül a szerző neve világít, lejjebb a pokol mélye húzódik vörösből szürkébe, majd feketébe a szenvedés és a halál közt - Auschwitz megnevezhetetlen gyötrelmeibe. Tavaly jelentette meg a Start könyvek első kötetét az AB-ART Kiadó. Juhász Katalin Gerezdek című versgyűjteményét a borítólap kellőképpen képviseli: Štefan Kubovič grafikáját felhasználva a költő versei kerültek a címoldalra. A fehér alapon lila betűk, valamint a fekete grafika színhatást kelt: van elegendő fény. „A kép fő személye - mondotta volt Manet - a fény." A lila a női elegancia színe. írásom természetesen nem a kimerítő alaposság szándékával készült: a könyvespolcról spontánul, válogatás nélkül levett köteteket vizsgálva állítottam össze. Szándékom pusztán annyi volt, hogy felhívjam a figyelmet a könyvkiadás egy nálunk eléggé elhanyagolt szempontjára: a könyv belső tartalma és a „külleme" közti párhuzamra. TURCZI ÁRPÁD Csillaghullás meg bélpoklosság Volt Medgyesen egy Úri Kaszinó. Kopaszodó, ráérő idősebb urak nyüzsögtek ottan. Kártyázgattak, újságot olvastak, meg panaszkodtak. Egyikőjüknek olyan hangja volt, mint egy mákdarálónak. Raccsolt, és ezért lett ő a kaszinó elnöke. Csalner doktor szívén hordozta az öregedő urak álmait, vágyait, sopánkodásait, és egy csinosan csábító kis dobozkából hófehér apró pirulákat osztogatott nekik. Gondolom, önköltségi áron. Hergelő pirulának hívták a csodaszert. Hatásáról regéket suttogtak a patika örömére. Volt kertünkben, a Küküllőparton, három gyönyörűséges szilvafa. Annyi volt rajta az aranysárga ringló, mint égen a csillag. Csalner doktor, ha arra járt, be-benézett. Megivott egy málnaszörpöt borvízzel, s ringlót szedett a fák alatt a fűből. Egyszer felsuvadtam a fára, s úgy megráztam, hogy csak úgy zuhogott az érett szilva a jó doktorra. Kapkodta a fejét. „Akár a csillaghullás", mondta édesanyámnak, aki alig győzte törölgetni a doktor hajáról-ruhájáról a szilva nyomait. Mi az a csillaghullás, kérdeztem édesanyámat. Majd megtudod, ha látsz olyat, mondta főkötős bölcsességgel. Láttam is később eleget az Oskol partján, a timi csatában, az orosz áttörés hajnalán a Don-kanyarban. Azután úgy karácsony előtt 1944-ben, a körülzárt Budapesten. Csillaghullásnak csúfolt sztálingyertyák fényében kaszált ott a halál, és röhögtek hozzá a robbanások, meg azok, akik várták a „felszabadulást". Medgyesről menekülőben sok-sok év után keresett fel Csalner doktor, megöregedve. Én meg, újdonsült doktor, éppen a nyomdafestéket szárítgattam lepedőnyi diplomámról a Büdösárokra néző szobámban. A jó doktor, tengernyi mély műveltséggel a tarsolyában, vagy öt nyelvet beszélt. Goethe nyelvén üdvözöltem amint belépett, mire ő „beszéljünk magyarul", mondta. Elszegényedve, kopottas ködmönben somfordált a zongorához, és csak úgy állva futtatta végig ujjait a billentyűkön. A zenék zenéje zengett fel pár pillanatig a szobában, s áramlott ki a nyitott ablakon. Nekem is volt egy zongorám, mondta. Hangja egy kincses emléktől búcsúzott. Falatoztunk, miközben régi emlékek támadtak fel. Örült, hogy mégsem lettem tűzoltó, sem seprűkötő. Jót nevettünk a kötőtű meg a katonagomb esetén. Fuldokoltunk a nevetéstől, mikor megkérdeztem, mi is volt abban a „kaszinótagok kedvence" hófehér pici hergelő pirulában. Jött a válasz: „Canis merga" (kutyagumi). Élvezet volt hallgatni, ahogy a szász ősök magyarrá nevelt fia kristálytiszta szépségében beszélte az én édes nyelvemet. Csillaghullás volt a kis szobában, amint a mi nyel vünk szépségéről szólt emigyen: „Szerencséje volt a ti nagy íróitoknak és költőiteknek, hogy ilyen szókincs és gazdag kifejező erő rejlik nyelvetekben. Öröm hallani minden kimondott magyar szót. Muzsika rejlik a szavak szépségében. Ti úgy írtok, ahogy beszéltek. Nektek nem kell három betű egy hanghoz és öt betű egy szótaghoz. Kérdőjel nélkül is érzem, ha kérdezel. A csodálkozás, öröm, bánat ezer skáláját osztja a ti nyelvetek. Egyedül a magyar mondja szépen: Édesanyám, édesapám, édespárom, édes szüleim, édes hazám, én édes Istenem. Hány sírkő hirdeti a temetőben: „Itt nyugszik édesanyánk." Nagy melegség van a ti szívetekben, ahonnan nyelvetekre ömlik a szeretet hálája. Amilyen szép a nyelvetek, olyan szép a lelketek. Ezzel öleltetek kebelre minket, szászokat, cipszereket, vendeket, zsidókat, svábokat..." Ebben a csillaghullásban fogott el egy furcsa, aggódó érzés, mert már akkor mind gyakrabban hallottam, hogy „faterom, muterom, az öregem", ahelyett, hogy édesanyám, édesapám. Egyre többször hallottam szép szavainkat olyan kiejtéssel, ahogy soha nem beszél magyar ember. Mind több idegen szót kevertek körülöttem feleslegesen, meggondolatlanul, s ki tudja, miért, a mi szép szavaink láncába. Azóta ez a szégyenteljes folyamat mindinkább fokozódik. Szinte félve veszek a kezembe egy-egy újságot, napilapot, hallgatom rövidhullámon a hazai rádiót, olvasok egy felkapott álarcos írótól egy könyvet. Kiforgatott szavak tömege, helytelenül használt helyhatározók, idegen szavak, zavaros kifejezések, értelmetlen szóképzés és szóhasználat, szinte elfogadott merénylet édes szép anyanyelvünk ellen. Az újságírás és hírszolgálat bélpoklosai posványosítják ezt a nyelvet, amelyik tele van gyöngyszemekkel. Mit szólna mindehhez az én tanító édesapám, a jó Csalner doktor, ha feltámadna? „Ne engedjétek, ne tűrjétek, hogy a magyar nyelv bélpoklosai lábbal tapossák a magyar nyelv igaz gyöngyszemeit!" KÁTÓ LÁSZLÓ, Kanadai Magyarság HÍRVIRÁGOK U] felirat a német bélyegeken, A német egye sülés a német bélyegeken is tükröződik, amelyek ezentúl Deutschland felirattal jelennek meg. Több hónapos egyeztetés és vita előzte meg a kabinet döntését. A kisebbségben maradt tábor amellett érvelt, hogy az ország hivatalos nevét Bundesrepublik Deutschland - írják a bélyegekre. A Deutschland felirattal megjelent első bélyeget Regensburg szabad birodalmi város 640 éves fennállásának tiszteletére adták ki. „A mi átmenő atomlerakatunk". Ezzel a munkacímmel készül Csehországban nagyszabású játékfilm, mely szelíd humorral átitatott derűlátó képet igyekszik sugallni az atomhulladékok felhasználásáról. A cselekmény egy tipikus kis cseh falu kocsmájában indul, ahol a villamossági társaság ügynökének sikerül meggyőznie a falusiakat, hogy az atomhulladék elhelyezésére kiszemelt falu lakosainak ebből közvetlen haszna származik. Végül majd összeverekednek, hogy kinek a csűrjében kapjanak „otthont" a konténerek. S a végén megszületik a falu első „atomgyereke" is, akinek az apja az eredményes ügynök, az anyja pedig természetesen egy helyi leányzó. Mindenki táncra perdül, boldogan dalolva, hogy „ jó üzlet köttetett". Vizsgálat a török Mein Kampf miatt. Már cius elején több ezer ember - többségükben török származásúak - vett részt Németországban a mannheimi mecset megnyitásán. A tízmillió márka költséggel épült ultramodern mecset, melynek monumentális kupolája és minaretje van, 2500 muzulmán hívő befogadására alkalmas. A megnyitás alkalmával a náci ideológia alapjául szolgáló Mein Kampf török nyelvű fordítását „Kommunizmus és nemzetközi zsidóság" címmel árulták a városban. Az esetről hírt adó Der Spiegel magazin szerint a „Szürke farkasok" török újfasiszta szervezet antifasiszta fórumnak használja a mannheimi mecsetet, és tagjai a Mein Kampf mellett szervezetük jelvényeit is árusították. A mannheimi ügyészség antiszemita és náci propaganda terjesztéséért, valamint faji gyűlölet keltéséért vizsgálatot indított az ügyben. Biblia a titkos szoba homályában, A hatai mas moszkvai városi könyvtár mélyén redkívül értékes könyvritkaságokkal teli „tizenharmadik szoba" található. A rejtekhely egyik legbecsesebb kincse az 1455-ből származó Gutenberg-Biblia rácsos kamrácskában elhelyezett másolata, mely egyike a 48 fennmaradt kópiának. A „lipcseiként" ismert moszkvai, a világ előtt a legutóbbi időkig eltitkolt példány a német könyvnyomtatás fellegvárából a második világháború végén hadizsákmányként került Moszkvába. A háborús viszontagságok közepette is sikerült megóvni a károsodástól, mindössze egyetlen oldal hiányzik belőle. Egyébként a restaurátorok is gondos munkát végeztek, úgyhogy a nyugati szakértők szerint - akik számára nemrég hozzáférhetővé vált úgy néz ki, mintha tegnap nyomtatták volna. (külföldi hírügynökségek alapján) Ki mit tud?-dönto

ľönköltségen? A nemzetiségi kultúra ápolására rendelkezésre álló anyagi eszközök egyre inkább beszűkülnek. Ennek ellenére ne hirdessünk meg országos versenyt úgy, hogy annak anyagi fedezetét - az országos döntőn is - a résztvevők nyakába varrjuk. Átgondolatlanságra, koncepciótlanságra vall az effajta kapkodás. Miről van sző tulajdonképpen? Felháborodással mondja el véleményét a királyhelmeci Zvolenskyné Kiss Gabriella, akinek neve nem cseng ismeretlenül országos viszonylatban sem, hiszen húsz éve sikeresen jelen van a gyermekfolklór színpadi hagyományápolásában. Nincs okom kételkedni meglátásában, szavaiban, amit a többi helmeci csoport (de gondolom, nem csak ők, hiszen az alábbiak bizonyára másokat is érintenek) vezetői is osztanak. - A Magyar Ifjúság Érdekeit Védő Szövetség az idén is meghirdette harmadik Ki mit tud? versenyét - mondja bevezetőül Zvolenskyné. - Az elődöntőből négy királyhelmeci csoport: a szakmunkásképzőé, a gimnáziumé, a művelődési házé, valamint a szabadidőközponté eljutott az országos döntőbe. Míg az elődöntőkön való részvételt anyagilag úgyahogy biztosítani tudtuk, a döntő előtt tanácstalanul állunk, illetve a döntőre való eljutás anyagi fedezet hiányában kétségessé vált. Ugyanis a szóban forgó négy csoport (nyolcvannégy gyerek - a pedagógusi kíséreten kívül) háromnapos ellátása, a nevezési díj, a szállítás, az étkeztetés, a szállás több mint ötvenezer koronába kerül. Mondanom se kell, ezt az összeget nem tudjuk előteremteni. Már csak azért sem, mivel a MIÉSZ, mint rendező, az április végén Léván rendezendő országos döntőre negyvenkoronás ebédet (reggeli és vacsora nélkül) és hatvanöt koronás kollégiumif?) szállás (a múlt éven ez húsz korona volt) biztosítását ajánlotta fel a résztvevőknek. Tehát ők, úgymond, mindent biztosítanak, csak fizessük ki az egészet. Erre bármilyen rendező képes, csak éppen fizetni tudnak kevesen. Most ott tartunk, hogy míg a különböző kosztümökre, kellékekre a szülők adtak pénzt (egy ruha kb. ötszáz koronába került), és ha a gyerekek továbbjutottak, álljunk elő azzal, hogy nem utazunk, mivel nincs rá pénzünk. Se szívem, se kedvem ahhoz, hogy megtörjem a gyerekek lendületét, vágyát a sikerélmény után. Mit lehet ehhez hozzátenni? Ha valaki országos rendezvényt ír ki, készüljön fel rá időben, tisztázza a felmerülhető akadályokat, s legalább részben vegye át a döntővel járó kiadásokat. Ne csak a dicsőséget, hanem a vele járó gondokat is vállalja. Ilyen hozzáállást látva önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon kit képvisel az ifjúságnak ez az érdekképviseleti szerve? D. VARGA LÁSZLÓ