Új Szó, 1995. április (48. évfolyam, 77-99. szám)

1995-04-15 / 88. szám, szombat

Történészek, filozófusok és szociológusok állítják, hogy a múltban az ember sokkal inkább ment az orra után, mint manapság. Ugyanakkor a filozófusok közül sokan, például Platón, Kant és Hegel Igen negatívan itéllk meg a szaglás képességét: megbízhatatlannak, csalókának, kétértelműnek tarlják, így nem sorolják az Intelligens érzékelések közé, mint a látást és a hallást Ezzel szemben viszont Nitzsche a legkifinomultabb érzékszervünknek tartotta az orrot. Az oldalt írta és szerkesztette: Görföl Zsuzsa HA HÚSVÉT/AKKOR... ...TAKARÍTÁS? ERDEKESSEG ÚJ SZ

Ó M vétkor kegyeskedik meglátogatni minket, hogy nincs minden frissen súrolva, s ezt természetesen cinkosán meg is jegyzi, de pironkodásra semmi ok Világosítsuk fel őt, hogy ezt mi direkt így csináljuk: nem kell izgulnunk, hogy a locsolók összejárják a frissen takarított lakást és a munkánk kárba vész. Ha az a barátnő nagyon „jó", akkor még azt is hozzáfűzhetjük, hogy az ő lakása már rég poros lesz, amikor a miénk éppen illatozni fog a tisztaságtól. Be kell vallani, ez nem éppen tisztességes eljárás, de: a takarítás is magánügy. Mindenki másképp csinálja. A francia háziasszonyok általában a spontán csoportba tartoznak, s nagyon sokan tartanak bejárónőt. Tehetik, a bevándorlók olcsó munkaerőt jelentenek. Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, s általában NyugatEurópában. A németek viszont kínosan rendszeretők, ők a konzervatív csoport erősségei. A lengyel háziasszonyokra a rendszeresség a jellemző meg egy adag felületesség, ami ebben az esetben nem jelent ellentmondást. Az oroszok az évi két nagy „hadjárat" hívei, közben pedig, mi tagadás, nem nagyon strapálják magu kat. De vannak náluk rosszabbak is. Egy azonban biztos: ha a húsvét nem is, az első igazi tavaszi napok minden háziasszonyban menthetetlenül felébresztik a takarítási kényszert. optimizmust sugároz, erősíti viselője öntudatosságát, tehát bátran ajándékozható a „nebáncsvirágoknak" is. Ugyanígy a fahéj illata, amelytől az ember barátságosabb, közlékenyebb lesz. Az indiai eredetű pacsulinak eufórikus hatása van, megsokszorozza az aktivitást. A szintén Indiában honos szántálfa optimistává tesz, jókedvre derít, szerelemre serkent. A pézsma is köztudottan izgató, erotikus, elbűvölő, mint ahngy az ámbra is izgalmas, megragadó. A szegfű fűszeresen édes illata megnyugtató és stabilizáló, s a muskátli is képes megnyugtatni azt, aki ideges, agresszív. Egyben belátóbbá, bizakodóbbá tesz. A rózsa kimondottan női illat, szabályozza a női hormonháztartást. Pár csepp rózsaolajtól eltűnik a gond, s az erotikus érdeklődés is erősödik. Aki válságba került vagy teljesítménye csökkent, válassza a citromillatot. A narancsvirág bűvös illata érzékiségfokozó, de idegesség és fáradtság ellen is hatásos. Nem árt azt tudni, hogy a kedvenc illatok országonként is változnak. A németek és a brazilok a friss fenyőt, a franciák a mesterkéltebb, egzotikus, meleg virágillatokat kedvelik. Míg a japánok a gyenge, addig az amerikaiak a nyersebb, erőteljesebb parfümöket választják. Az ízléssel, stílusosan feldíszített lakás a spontán háziasszonyok erőssége - és sokat javíthat a helyzeten Szépen férem az apját, de méj.] joBban az anyját, adja a teányát, iHadd(oesoíjam a fiajat, mint a pünkösdi rózsát. nyugtató hatása van, erősíti viselője pszichéjét. A jázmin bódító és izgató hatású, növeli használója vonzerejét. A bergamottillat javítja a koncentrációs képességet, szeleburdiaknak kimondottan ajánlott. Ugyanakkor vidámságot és Könnyű annak az úrnak a dolga, aki pontosan ismeri szíve választottjának kedvenc márkáját. Ha viszont egyedül kell döntenie, hát menjen az orra után, válassza azt az illatot, amely az ő érzékeit gyújtja fel. Aki pedig nagyon bizonytalan, s fél a kudarctól, hát döntsön a már jól bevált szabályok szerint. Az ibolya illata erőt sugároz, nehéz, megoldhatatlannak tűnő helyzetekben segít megőrizni a tárgyilagosságot és határozottságot. Aki vaníliaillatú parfümöt használ, kötélidegzetű lesz, mivel kifejezetten Általába ň kétféle háziasszony van: konzervatív és spontán. Az első csoportba tartozók szigorúan húsvét előttre időzítik a minden tavasszal esedékes nagytakarítást, a másik csoportba tartozók pedig fütyülnek a naptárra, mert szerintük a „tavaszi" jelzőn van a hangsúly. Ebből egyértelműen az következik, hogy míg az első csoport már túl van a nagytakarításon, a másik még kényelmesen kivár. Ők igazán nem tehetnek róla, hogy a tavasz az idén szemtelelnül késik. Tessék leváltani az időjárásfelelőst! A konzervatív háziasszonyok _számára minden világos: belenéznek a naptárba, s húsvét előtt úgy két-három héttel nekilendülnek. Nem vaktában, hanem pontos, évek óta alkalmazott haditerv szerint, úgy, ahogy azt a mamától tanulták. Ők azok, akik mindig a hét meghatározott napján porszívóznak, mosnak, vasalnak, s még az étrendet is pontos körforgás szerint állítják össze. Őket nem érhetik meglepetések, nem hozhatja őket zavarba a váratlan vendég, mert mindig van otthon édes és sós aprósütemény. Csukott szemmel is mindent megtalálnak a lakásban, amelynek tiszta ablakain a habfehér függöny minden egyes ránca a helyén van. Kétségtelen, hogy a fiatalabb nemzedékhez tartoznak a spontán háziasszonyok, akiket az első kategóriába tartozók egyszerűen csak rendetleneknek neveznek. Pedig ez egyáltalán nincs így. Ők az a nemzedék, akiket nem oktatott a mama és a nagymama már kiskorukban, mert bölcsödébe és óvodába jártak, s már az ő mamájuk is akkor takarított, amikor jutott rá ideje a második műszakban. Igaz, ezek az asszonyok még az édesanyjuktól tanult módszer szerint láttak munkához, de már nem az ideálisnak tartott időrendet szem előtt tartva. A spontán háziasszonyok akkor porszívóznak, amikor muszáj, mert a szoba minden sarkában nyávogó pormacskákat ők sem tűrik. A világos bútort nem „zaklatják" sűrűn a porronggyal, ha sötét, hát megadják magukat a sorsnak, s akár naponta is port törölnek. Azért mossák fel a padlót, mert piszkos, s nem azért, mert szombat van. Ami pedig a tavaszi nagytakarítást illeti, az esedékesség meghatározása nagyon egyszerű módon történik. Félrehúzzák a függönyt. Enyhe porszagot éreznek, de a szobát nem borítja be egy friss porréteg - tehát nagy baj még nincs. Kinéznek az ablakon. Látják, az ég borult. Fúj a szél. Esik, sőt még havazik is. Ami azt jelenti, hogy még nincs tavasz, tehát nem jött el a takarítás ideje. Ráadásul nem is vészes a helyzet, mert ha mindezt látják - akkor az az ablak még nem is olyan koszos. Világos, nem? Van ennek a spontaneitásnak még egy előnye. A „legjobb" barátnőnk ugyan feltétlenül észreveszi, amikor húslllatorgia A húsvét locsolás nélkül nem is húsvét. A „rózsavíz" bármilyen kölni lehet, bár érdekes módon - az illatszerboltok elárúsítói a megmondhatói - húsvét előtt a virágillatú szagosvizek a kelendőek. Vannak persze - locsolók és locsoltak -, akik a tiszta kútvizet részesítik előnyben, mert nagyon érzékenyek az illatokra, főleg ha minden locsoló más-más illattal állít be, ami egyszerűen elkerülhetetlen. csínján bánnak. Nem azért, mert jövőre is lesz húsvét, hanem azért, mert a kölniből a kevesebb a több. S ha egy lány vagy asszony kedvesen elutasítja a kölnit, nem szabad megsértődni: ő tudja, hogy miért. A tiszta víz pedig mindig kéznél van. Újkeletű húsvéti szokás az ajándékozás. Míg a gyerekeknek általában édességet, apró játékot „tojik" a nyuszi, a kedvesnek stílusos ajándék a kölnivíz, a parfüm. Akadnak persze olyanok is, akik egyenesen élvezik az illatorgiát, amely másoknak szinte depressziót okoz. A „hiba" nem a kölnivizekben, hanem az orrunkban van. Az illatok ugyanis beszivárognak érzelmi életünkbe, gondolatsorokat indítanak el, felélesztik az emlékeket, megijesztenek és felráznak, s úgy tűnik, mindez tőlünk függetlenül történik. A szagok befolyásolják viselkedésünket, kellemessé vagy éppen elviselhetetlenné teszik életünket. Ezért a „virágszálak" érdekében - és saját jól felfogott érdekükben, nehogy elutasításban legyen részük - a locsolók akkor járnak el helyesen, ha nagyon könnyű gyümölcs- és virágillatokat választanak, s ezekkel is nagyon A megújulás jelképe Mi köze a tojásnak a húsvéthoz? Ezt a kérdést nyilván sok lány és asszony felteszi, amikor az ünnep előtt nekilát tojást „hímezni" a locsolók számára. A keresztény ünnephez, Krisztus feltámadásához valóban semmi, ám a pogány gyökerekből táplálkozó tavaszünnephez annál több. Hiszen a tojás a világ minden csücskében a végtelennek, az örök megújulásnak a jelképe. Egyébként a tojásfestés már az ókori Egyiptomban is elterjedt szokás volt, erről tanúskodnak a feltárt sírok leletei. Érdekes szokás uralkodik Horvátországban: a gyász, az emlékezés szimbólumaként feketére festett tojásokat helyeznek el a sírokra, egyben jelezve: az élet megy tovább. Egyébként a tojásfestés, a különböző technikával készített hímes tojások a kelet-európai népek jellegzetes hagyománya, ugyanúgy a húsvéthétfői locsolás és korbácsolás. Innen terjedt át a kontinens nyugati részére ez a szokás, az Újvilágba pedig a kivándorlók vitték magukkal a nyomorúságuk mellett gazdag hagyományaikat is. A húsvéti szokásokkal is bizonyítják, hogy az európai kultúra közös szellemi és szociális alapokból nőtt ki, ám minden nemzet létrehozta az ünnepek, az ünneplési módok sajátos változatát. Ezek a sajátosságok tükrözik egy-egy nép vagy népcsoport specifikus fejlődését, egy-egy vidék jellegzetességét. A kereszténység felvétele sem uniformizálta az ünnepeket, a hivatalos egyházi szertartások kénytelen-kelletlen magukba olvasztották a pogány rítusokat. Az új vallás csak így tudott elterjedni, így tudta elfogadtatni misztériumát a természettel szerves egységben élő emberekkel.