Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)

1995-03-02 / 51. szám, csütörtök

6 M ÚJ SZ Ó MINDENNAPI BŰNÜGYEINK Szezám, tárulj! avagy a megszegett fogadalom 1995. március 2. Alvilági házibuli Hogyan szervezzünk házibulit alvilági módra? Először is össze kell trombitálni a haverokat, lehetőleg szilveszteri trombitával, mert azt bizonyos időszakokban elég könnyű lopni. A meghí­vottakat figyelmeztessük, hogy nem illő üres kézzel érkezni. Aki se kaját, se piát nem tud lopni, az akár ne is jöjjön. A belé­pés előtt azonban vakarják le a kezükről az enyvet, mert a há­zibuli alatt a vendégek s különösen a házigazda holmijának el­tulajdonítása vérforraló, ebből következően vérfolyató visszaé­lés a vendégjoggal. Amikor Sanyi kikerült a sittről, megfogadta: soha többé rabkoszt, soha többé „rácsos kilátás". Elhatároz­ta, keres magának megfe­lelő munkát, és megpróbál becsületesen élni. Csak­hogy manapság jó álláshoz jutni nemcsak elhatározás kérdése. Ráadásul a huszon­éves fiatalember „ajánlóle­vele" sem volt a legbizalom­gerjesztőbb. így nem csoda, hogy mindenhonnan eltaná­csolták. Úgy tűnt, Nagyszombatban még­is rámosolygott a szerencse. Egy kis üzem műhelyfőnökét nem ér­dekelte, hogy priuszos. Melósra volt szüksége, hát felvette. Sanyi azonban nem becsülte meg ezt a lehetőséget. Már az első héten megúnta a korai kelést, és a se­gédmunkási teendők sem voltak az ínyére. Jobban fizetett és ke-, vésbé megerőltető munka után kellene néznem - elmélkedett. Egy kisebb üzemi baleset meggyorsította elhatározását, hogy felmond. De aztán észbeka­pott. Ha önként távozik, lőttek a munkanélküli segélynek. Jobban jár, ha kiteszik a szűrét. Erre nem is kellett sokáig várnia. Emberünk, becsületére legyen mondva, többször is próbálkozott elhelyezkedni. Szülővárosában, Senicán és környékén azonban nem járt sikerrel. Ekkor - valaki­nek a tanácsára - buszra ült, és Morvaországba utazott. Az volt az elképzelése, Breclavban beáll vendégmunkásnak. Úgy gondol­ta, valamelyik jól menő maszek majd feketén alkalmazza, ő pedig rendszeresen felgombolja a mun­kanélküli segélyt. De a terv csak ábránd maradt. Sanyi lógó orral sörözött a Mor­va folyó túlpartján. A vasúti resti­ben megszámolta maradék pén­zét. Pár százast félretett, hogy ki tudja fizetni az albérletét, és ren­delt még egy Budvart. Pont azon morfondírozott, hogy mitévő le­gyen, amikor mellé telepedett egy idegen férfi, és hozatott két boró­kát. Szó szót követett. Sanyi elpa­naszolta, mi járatban van, illetve volt Breclavban, és hogy sehol sem tud megfelelő munkához jut­ni. Újdonsült ismerőse, aki szem­mel láthatóan nem volt pénzszűkében, nemcsak itatta, hanem jó tanáccsal is ellátta fia­tal ivócimboráját. „Munkát kere­sel? Tudok jobbat! A pénzforrás itt van az orrod előtt, csak élni kell a lehetőséggel." Aztán látva, hogy társa nem egészen érti, mire cé­loz, részletezte a javaslatát. „Fel­szállsz a legközelebbi gyorsra, és miközben hazafelé tartasz, be­kukkantasz néhány fülkébe. Min­dig akadnak alvók vagy az ét­kezőkocsiban piálok, akik felü­gyelet nélkül hagyják poggyászu­kat. Elég benyúlni a megfelelő fül­kébe a megfelelő pillanatban, és egy időre az anyagi problémák megoldódnak. Mire az illető rá­jön, hogy hiányzik a táskája, te már rég egy ellenkező irányba száguldó vonaton tartasz újabb ellenőrzést, esetleg a haverokkal ünnepelsz. A befektetés minimá­lis. Egy négyszögletű kulcs, ame­lyet magad is fabrikálhatsz. Aztán már jöhet a varázsige: Szezám, tárulj!" Sanyi bárgyún bólogatott: igen, hogyne, valóban nem olyan nagy eset elemelni egy alvó utas érté­keit. Ám amikor már késő este hazafelé vonatozott, nem volt mersze a gyakorlatban is kipró­bálni tanítómestere fogásait. A pénzszerzésnek ez a - látszólag könnyű - módja azonban befész­kelte magát az agyába. És a kísér­tés napról napra erősödött. Há­rom hét eltelte után, amikor is­mét fogytán volt a pénze, lement a pincébe, és összekalapált egy szögletes kulcsot. Elhatározta, hogy szerencsét próbál. Miközben a kútyi pályaudvaron várakozott, megfogadta, nem kockáztat, a táskákhoz, bőrön­dökhöz nem nyúl. Csak pénzt, esetleg kisebb értéktárgyakat visz el. Azoktól vószhclyzotbon könnyen meg lehet szabadulni. Egy degeszre tömött utazótáskát nem lehet észrevétlenül el­pottyantani, még kevésbé kere­ket oldani vele. Premierje a Krušnohoron nem sikerült. Egyik kupéban sem alud­tak olyan mélyen, hogy kockázat­mentesen benyúlhatott volna va­lamelyik utas kabátzsebébe. Brünnben csalódottan kiszállt. Nemsokára már - ezúttal is jegy nélkül - az ellenkező irányba szá­guldó Pannónia folyosóin sétált. Izzadt tenyerében szorongatta a szögletes kulcsot, de használni nem merte. Nem volt benne biz­tos, hogy a sötét kupékban levők alszanak-e vagy csak pihennek. Breclavban elhagyta a vonatot. Most vagy soha! - fogadkozott már jóval éjfél után az Amicuson. Az egyik nyitott fülkében két elte­rült férfit látott aludni az ülése­ken. A földön levő borosüveget biztató jelnek tekintette. Belé­pett. Az utasok meg sem mozdul­tak. Gyorsan benyúlt egyikük ka­bátzsebébe. A WC-n elégedetten nyugtázta, hogy 550 forinttal és 200 cseh koronával gazdagodott. A biztonság kedvéért Brünnben kiszállt. Felbuzdulva a sikeren, nemso­kára már a Pozsony felé robogó Metropol folyosóit rótta. Az egyik lezárt kupé előtt rövid hallgatózás után a zsebébe nyúlt és egy gyors mozdulattal kinyitotta az ajtót. A horkoló férfi zakója az ablaknál lógott. Óvatosan átlépte az utas kinyújtott lábait, és a zsebébe Vlado G/oss felvétele nyúlt. Érezte, egy vastag tárcát tart a kezében. Kihátrált, és az aj­tót nyitva hagyva, meg sem állt a szomszédos vagon illemhelyéig. Magára zárta az ajtót, és elővette a tárcát. Egy idegen útlevelet, 200 német márkát, és egy köteg 500 dinárost tartott a kezében. Ez már döfi, nyugtázta elégedet­ten, és eldugta a zsákmányt. Amint kilépett a kis helyiségből a kalauzzal találta magát szemben. Valamit hebegett zavarában, majd azt próbálta magyarázni, mi­ért nem volt ideje jegyet venni. Vé­gül adott egy ötvenest a vasutas­nak. Az zsebre vágta a pénzt, és ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Pozsonyban kiszállva Sanyi első útja, hogy leöblítse az út po­rát, és megünnepelje a sikeres ak­ciót, a pályaudvari büféhez veze­tett. Közben a vonaton kitört a bal­hé. A meglopott szerb utas feléb­redt, s káromkodva magyarázta a kalauznak, hogy pénz és útlevél nélkül maradt. Annak rögtön eszébe jutott iménti találkája a potyautassal. A peronon járőröző vasúti rendőröknek megadta a gyanús férfi személyleírását. A zsaruk még a büfében érték a tol­vajt. A lopott útlevél a zsebében volt. A forintok, a dinárok és a márkák az őrszobán történő mo­tozáskor a zoknijából kerültek elő. Sanyit a bíróság, mint vissza­esőt, egyéves szabadságvesztés­re ítélte. Természetesen a házigazda sem lehet rest, ha vendégeket hív. Neki, vagy megbízottjának egyéb­ként is illő ismernie a közeli üzle­tek záróráit, árukészletét, valamint azok gyenge pontjait: hol lehet könnyűszerrel bejutni, hogy a be­vásárlást alvilági egyszerűséggel megejthesse. Nem árt arra is fel­készülnie, hogy vendégei rendsze­rint többet fogyasztanak, mint amennyit „megtermeltek", s így a házigazdára hárul a gondoskodás az utánpótlásról. Ha minden rend­ben, indulhat a hepaj, az „ereszd el a hajam" és a többi. Nos, ilyen házibuli szervezésére a haverok egy ideig nem. adnak megbízást a 17 éves I. Bálintnak, aki a Mester utcai közértben haj­nali egy körül megejtett bevásárlá­sa közben - a ferencvárosi járőröknek: Besenyődi Henrik zászlósnak, Kerekes Zoltán és Kozma Ferenc őrmestereknek és Kovács István szakaszvezetőnek Japánban a művelődési minisz­ter rendelete szerint az oktatási in­tézmények nevelési programjában szerepelnie kell az iskolai erősza­koskodás és kínzás megszünteté­sének is. 1993-ban 21 500 ilyen eset történt a japán iskolákban. A decemberben kiadott rendelet hátterében az áll, hogy a megelőző három hét alatt különböző iskolák­ban hat diákot kényszerített öngyil­kosságra társainak erőszakosko­dása. Ezek közül egy 14 éves fiú felakasztotta magát, egy 13 éves pedig a vonat alá ugrott. Kaoru Joszano miniszter így in­dokolja rendeletét: „A nevelési in : tézmények vezetőinek szorosabb kapcsolatot kell kialakítaniuk a di­ákokkal, a szülőkkel és a tanárok­kal az iskolai erőszakoskodás le­leplezése érdekében." Az önkor­mányzati hatáskörbe tartozó neve­lési intézmények vezetői kötelesek hozzájárulni, hogy az iskolai kínzá­soknak kitett diákok más iskolába iratkozzanak át. A tanárok felada­ta, hogy felfigyeljenek az iskolájuk­ban előforduló erőszakos cselek­mények jeleire. A közvéleményt Kijoteru Okocsi öngyilkossága rázta meg a legjob­ban. A 14 éves fiú, aki házuk kert­jében akasztotta fel magát, nógy­köszönhetően - rútul lebukott. El­fogói között volt Szerencsi Zoltán főtörzsőrmester is, a kerület szol­gálatos helyszíni szemle bizottsá­gának vezetője, aki a beszédes nyomok előtt Bál intőt faggatta. A tetten ért fiatalkorúnak a nem sokkal később elfogott gyermek­korú, s így nem büntethető G. G. volt a társa, abból a megfontolás­ból, hogy két kisebb súlyú bűncse­lekményre bontsák a balhét. G. G. törte be a kirakatot, ami önmagá­ban csak rongálásnak minősülne, I. Bálint pedig a betört kirakaton bemászva csupán lopásért felel­ne, pedig összességében betöré­ses lopást követtek el. Az ügy vizs­gálóján múlik annak megítélése, hogy ez az egyre terjedő alvilági munkamegosztás ez esetben is elérte-e a célját. Annyiból biztosan nem, hogy I. Bálint házibulija akkor elmaradt. (Zsaru) oldalas búcsúlevelet hagyott hát­ra. Ebben leírta, hogy négy iskola­társa több mint három év alatt kö­rülbelül 1,4 millió jent (10-11000 dollárnak megfelelő összeget) csi­kart ki tőle. Állandóan kínozták: ha nem tudott fizetni, a közeli folyó­ban a víz alá nyomták. A dolog nem volt titok a tanárok előtt, mert a gyerek is és a szülők is hozzájuk fordultak, de a tantestület úgy vé­lekedett, hogy a családnak jogi út­ra kell terelnie az ügyet, és nem akadályozta meg a bűncselek­ményt. (Zsaru) Az oldalt írta és szerkesztette: ORDÓDY VILMOS JAPÁN: A halál iskolája? HASZNOSNAK BIZONYULT FOTÓSSZENVEDÉLY A szemfüles áldozat Kereskedőnek lenni ősidők óta ve­szélyes foglalkozás. Vannak gyáva ke­reskedők, akik őröket fogadnak, és vannak bátrak, akik maguk gondos­kodnak portékájuk védelméről. Ez utóbbiak közé tartozik a 39 éves Xu Z. P. kínai illetőségű úr is, aki nem min­dennapi kalandot köszönhet merész­ségének. Xu úr, aki három és fél éve gyarapít­ja vagyonkáját Magyarországon, a Négy Tigris piac egyik ismert üzletem­bere, saját standja is van. Ruházati cikkekkel kereskedik, méghozzá nagy tételben. Kamiont is betöltő készleteit a zuglói Kolumbusz utcai lakásának alagsorában halmozta fel. Ekkora tö­megű cucc mozgatása persze nem gyerekjáték, ezért Xu alkalmi munká­sokatfoglalkoztatott a hórukk meló el­végzésére. Volt egy különös szokása ennek a kínai úrnak. Amint a kamion megérke­zett lakásának bejárata elé, Xu felkap­ta modern kis fényképezőgépét és se­besen kattogtatni kezdte. Több felvé­telt is csinált minden egyes ki- és bera­kodásról, csak ő tudja, miért. Fotós szenvedélye azonban a későbbiekben jelentősen megkönnyítette a sérelmé­re elkövetett bűncselekmény felgön­gyölítését. Xu úr gyanakvó természet volt, azt vallotta, jobb félni, mint megijedni. Er­re minden oka megvolt, hiszen no­vember vége felé, egy ködös éjszakán betörők hatoltak be raktárába, és vit­ték, amit értek, inget, pólót, széldzse­kit. Xu az esetet követően nyugtalanul aludt, úgy érezte, az erős rácsok és zá­rak nem védik kellőképpen. Ezért az­tán éjjelente kétóránként felriadt, és sebtiben felöltözve ellenőrző körútra indult pincebéli raktárához. Óvatossá­ga lett a veszte, merthogy alig egy hét­tel az előző betörés után, egyik fázós, kora hajnali sétája alkalmával gyanús zajokat, zörgést, fojtott beszédet hal­lott. Nem rohant mindjárt az alagsor­ba, először visszaóvakodott a lakás­ba, és felköltötte a vele együtt lakó szingapúri üzlettársát, néznék meg kettesben, mi történik odalent. Mire lakótársa kidörgölte az álmot a sze­méből, a bátor Xu kettesével szedve a lépcsőfokokat, máris az alagsor folyo­sóján járt. A bejárati ajtón óvatosan ki­lesve egy homályos alakot látott, aki a pinceablak előtt guggolva éppen egy ruhásdobozt húzott kifelé. Ekkor már barátja is ott állt, s a két keleti férfiú úgy döntött, kétfelől indítanak táma­dást a rablók ellen. Xu fogta magát, nagy garral kilé­pett az ajtón, és kívülről rohant az el­lenség felé. A szingapúri eközben a kert bokrait megkerülve leste a fejle­ményeket. A kinti betörő e pillanat­ban kapott szagot, majd ijedten felor­dítva kereket oldott. Ezzel azonban nem ért véget a kaland, minthogy a pinceablakból egy másik ismeretlen feje is kikandikált, majd gyorsan megjelent a válla és törzse is. A me­nekülés hevében azonban a második betörő megbotlott és orra esett. Xu nem tétovázott, rávetette ma­gát, megragadta a zsivány graban­cát. Ölre ment vele, de megbénítani mégsem tudta, sőt azt érezte, hogy kétszer erősen gyomorszájon ütik. Ettől azonnal elzsibbadtak a karjai, elengedte a gazfickót, de még az ar­cába nézett, hogy sose felejtse el a vonásait. A betörő ezután a futásban keresett menedéket. Xu ekkor már erős, hasító fájdalmat érzett, rádöb­bent, hogy hasba szúrták. Tudta tar­tani magát, nem rogyott össze, szere­tett volna minél előbb orvoshoz ke­rülni. Ez azonban nem ment egy­könnyen. Xu mégis összeszedte ma­gát, elvánszorgott egy közeli zuglói kórházba, ahonnan, és most a rendőri jelentést idézzük: „a szó szo­ros értelmében elzavarták". Hazatámolygott, majd mentőket hí­vott, így került egy másik gyógyintéz­ménybe. Innen már néhány nap múl­va távozhatott, s előkerítette a táma­dást megelőző napon készült fotókat. Ezeken felfedezte egyik támadóját, s ily módon a nyomozás is megindulha­tott. A támadók arcátlanságát bizonyítja, hogy egyikük január 6-án újra ott lé­zengett a Négy Tigris placcán, maga Xu ismerte fel, s az illetőt, Funker Ta­más román állampolgárt perceken be­lül letartóztatták. A másik rablóról fan­tomkép is készült, ő is hamar lebu­kott. Funker lakásán csípték el, egy házkutatás alkalmával. Véletlenül be­toppant. Mindazonáltal egy kérdés még tisz­tázásra vár. A rablás nyomán bejelen­tett kár összege kerek egymillió ér­tékű ruhanemű. Ugyan mi módon vi­hetett el ennyi cuccot két pánik­szerűen menekülő gonosztevő? (Zsaru)

Next

/
Oldalképek
Tartalom