Új Szó, 1995. március (48. évfolyam, 50-76. szám)
1995-03-22 / 68. szám, szerda
ÚJ SZ Ó 672 ) Egy szeminárium tanulságai A pozsonyi Pilinszky János Klub, mely a Komenský Egyetem magyar bölcsészhallgatóit tömöríti magába, a közelmúltban háromnapos szemináriumon vett részt Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemmel közösen rendezett szemináriumon a résztvevők hét előadást hallgathattak meg a magyar irodalom és történelem különböző időszakaiból. A sokféle téma az előadók kutatási területét tükrözte, így időbelileg az előadás-sorozat nem volt, nem is lehetett egységes. Hargittay Emil (aki egyébként fél évig a pozsonyi magyar tanszék vendégtanára, illetve a tavalyi Balassi-konferencia egyik résztvevője volt) az „Új kutatási eredmények Balassi Bálint költészetéről" címet adta beszámolójának, valójában azonban a Balassi szerelmes versei körüli vita ismertetése után előadásának fő részében a Balassi fordította Campanius-vitairattal fog lalkozott, elmesélve keletkezésének és megjelenésének körülményeit. Az írást Dobokay Sándor, Balassi gyóntatója találta meg, s fejezte be a fordítást, melyet csak tíz évvel a költő halála után adott ki érdekes módon - Forgách Zsigmondnak, Losonczi Anna második férjének ajánlva, annak katolizálása alkalmából. Mivel Hargittay azt állította, Dobokay csak Forgách katolizálása után volt hajlandó (ismeretlen okból) e vitairat-fordítást kiadni, felmerül a kérdés: vajon ha Forgách megmarad hitében, ki sem adatott volna az (ötvenedik zsoltáron kívül) utolsó Balassi-mű? Zimányi Vera a XIII - XIV. századi Magyarország gazdaságáról beszélt (mely témának nálunk nagyon kevés a szakembere), belehelyezve azt a korabeli Európa nemzetgazdaságába. Paradox módon a pestisjárványok okozta tömeges elhalálozások következtében alakult ki nyugaton a szabadparasztok rétege, hisz a földesuraknak egyre több engedményt kellett tenniük a kevés megmaradt jobbágynak, hogy őket a saját földjükre csábítsák dolgozni. Ugyanígy lendítette fel gazdaságilag a parasztság egy részét maga a mohácsi vész. Nyilassy Balázs az 1945 utáni magyar költészetről mesélt. Miután bemutatta a kor kevésbé ismert költőit (Nyerges András, Buda Ferenc, Ratkó József, Fodor András), elmondta: ellenzi az erőszakolt költői életmű-átértékeléseket (pl. József Attila lepocskondiázása vagy Mécs László piedesztálra emelése), mégis elmarasztalta Nagy László és Juhász Ferenc költészetét kompromisszumkészségük és állítólagos ellentmondásaik, érthetetlenségük miatt. Olyan kijelentést is tett, miszerint meggyőződése, hogy Weöres, Nagy, Pilinszky nem érik el Arany költői színvonalát. Már magában kétes (sőt: lehetetlen) dolog szembeállítani különböző korokból kiragadott nagy költőket, azt fejtegetve, melyikük volt jobb, melyikük alkotott maradandóbbat. Kiczenkó Judit Arany Jánosról tartott előadása viszont minden nézeteltérésért kárpótolt minket; élénken, pergőn és érdekesen mesélt a szabadságharc utáni irodalmi életről, nem szakítva el azt a politikai, művelődési és művelődéstörténeti vonatkozásoktól, érzékeltetve a korhangulatot, a váltás problematikáját, a kiútkeresést a bukás után, a teljesség és egység tudatát utoljára birtokló romantika programszerűségét, valamint a romantika elmúltával beállt elidegenedést a közösségtől. Értékes előadást hallhattunk Katus László történésztől a kiegyezés koráról, toleráns szemléletben a nemzeti kisebbségek viszonylatában. Káfer István a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok ismertetése során - kissé elkalandozva kitért a mai kultúrkapcsolatokra is - kifejtette: ismeretlen Magyarországon a szlovák irodalom, s ez fordítva is érvényes. Vízkeleti András germanológus az Ómagyar Mária-siralommal kapcsolatos kutatásokat és eredményeket mesélte el: hogyan jöttek rá, hogy a Löweni Kódex idegen nyelvű oldala magyar írás, miként menekült meg a kódex egy páncélszekrénybe bújtatva a II. világháborúban, miként került 1981-ben Magyarországra, a Széchényi Könyvtárba. Magáról a Siralomról nem esett szó, de hát az előadás nem is a szövegismertetésre irányult. Megállapítás és ezáltal dicséret is: valamennyi előadás jó volt. Talán lehetőség nyílik rá, hogy félévenként ilyen jellegű szemináriumra utazzunk, bár számunkra az lenne jobb, ha idehaza dicsérhetnénk tanáraink előadásait... MATUS MÓNIKA 1995. március 17. BELFOLD - KÜLFÖLD A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ LEGUTÓBBI BEMUTATÓJÁRÓL Emberek mint önmaguk tárgyai ebben a gondolati konstrukcióban játszani, igencsak megmegbillen az előadás íve. Olykor tempó- és ritmuszavarok is keletkeznek, mert Honey és Nick csupán fizikailag vannak jelen a színpadon, hallani hangjukat, látni gesztusaikat, mozdulataikat. Judita Lisová m. v. színpadi tere önmagában is a törékenység, a tárgyak szerkezetéből, anyagából áradó bizonytalanság jegyeivel tűnt fel. Tele és üres üvegek sora, a nagy műgonddal összeválogatott palackokból csinált asztalka, az üvegfalú vitrinek, amelyek nem takarják el a lakás más helyiségeiben játszódó jeleneteket. Eleven, lüktető, vad játékot kíván ez a tér, de ezt csak addig a pillanatig segíti a nagy szárnyas zongora, amíg nagy erőlködések közepette a színpad közepére nem tolják. Persze tekinthető ez jelképerejű mozgásnak is, hiszen Martha tisztaságot sugárzó zongorajátéka a szinte emberfeletti erőlködés után hangzik fel. Ebből is látszik, hogy Paulovič semmit nem bízott a véletlenre, és semmit nem tett a színpadra véletlenül. Ettől aztán még akkor is működik az előadás, amikor a színészi játék nem pörög fel a kívánt fordulatszámra. Végezetül fel kell tenni a kérdést: Miért volt fontos Ľubomír Paulovičnak ez a darab? Miért lettek számunkra fontosak az ő színpadon megfogalmazott gondolatai a műről és rólunk? Aki megnézi, talán rádöbben, hogy a sors nem önmagától való, és nem önmagáért van. S ha már tárgya és célja maga az ember, egyáltalán a legfontosabb az: hogyan tudja átélni s így befolyásolni, önmaga sorsából kiindulva, mások sorsát. Ez nagynagy felelősség. Erkölcs és intellektus nélkül lehetetlen, önpusztító, társakat gyötrő próbálkozás. Márpedig Albee darabjának tragikus hősei vagy az erkölcsnek, vagy az intellektusnak, vagy mindkettőnek híján vannak. S aki nem, akkor őt azok pusztítják el, akikhez sodródott, mint Marthát George. Ezek között a viszonyok között csak meghalni lehet, ha nem képes kilépni belőlük az ember. Ettől szólalnak meg ebben a darabban a huszadik századi sorstragédiák bizonyítottan örök érvénnyel. DUSZA ISTVÁN Legyen bármennyire is meglepő az állítás, számomra a görög tragédiák modern változataként mutatta magát Edward Albee Nem félünk a farkastól című színműve Ľubomír Paulovič m. v. rendezésében. Maga az idézőjel, amit a rendező a zenével és a színpadra oly hangsúadhat. Ezektől sorsában megfosztva kapaszkodik kétségbeesésében mindenkibe, aki még feltűnik a közelében. A Holocsy István megformálta George már nem ennyire árnyalt és gazdag egyéniség. Több benne a titokzatosság, amitől aztán nem tudni, hogy a Holocsytól réEzen a tényen még az sem változtat, hogy Vincze Emőke rendezőfüggetlen színpadi infantilizmusa már igyekvő szándékaiban sem ér fel Vörös játékához. Ha egy színházba maga a rendező ajánlja ezt a darabot, azt vélhetné a néző, hogy a tárHolocsy István (George) és Petrécs Anna (Martha) a Nem félünk a farkastól-ban. (Szűcs Jenő felvétele) lyosan beadott fénysugárral helyezett - képletesen szólva - a játék elejére és végére, átértelmezte a dialógusokat. Paulovič láthatóan nagy gondot fordított a színészekre, akik közül elsősorban Petrécs Anna sokrétegű, technikai váltások sorát felvonultató, ugyanakkor finom rezdüléseiben és durva dühkitöréseiben is árnyalt játéka emelkedett ki. Az ő Marthája keresi legelszántabban és legtudatosabban a létezés értelmét, amit a földi létben mi más, mint a kapcsolatok, s egy nő számára a férfi és a gyermek gen látott mértéktartással eljátszott figura mitől lesz egyik pillanatról a másikra mosolygó szörnyeteg, vagy szellemi és testi impotenciáját lelki agresszióval leplező férfi. Vőrős Lajos Nickje ebben a produkcióban immár sohaáem lesz megismerhető. Nincsenek dimenziói, üres, szimpla figura marad. Egyetlen akciója és reakciója sem hiteles. Vöröst leteperte a szerep, s akkor igencsak korrektül minősítem a tőle a színpadon látottakat. Ez a Nick még csak eljátszva sincs. sulatban talált két-két olyan színésznőt és színészt, akik képesek átfogni azt a bonyolult lelki képletet, amit Albee négyese e darabban képvisel. Ezek a szerepek főszerepek, az alakok tragikus hősök, csak éppen a huszadik századi ember végtelen magányát képviselik. Megfosztották önmagukat Istentől, ettől aztán a kapcsolataik transzcendens és erkölcsi ereje kifulladt. Maradt csupán a négy lélek egymás melletti kiáltozása. Attól azonban, hogy mindezt a rendező is így értelmezte, de Petrécsen és Holocsyn kívül a másik két színész nem képes HÍRVIRÁGOK Mi is az, amit nem tudunk. Sajátos rendezvénnyel ünnepli létrehozásának ötvenedik évfordulóját az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO: filozófiai tanácskozást tartott a párizsi székház falai között a tudás korlátairól. Ez az első ilyen rendezvény, amelyet minden évben meg akarnak ismételni a szervezők. A tanácskozásra húsz országból érkeztek szakemberek, köztük világhírű kutatók. Az érintettek a tudomány határairól, a különleges tudományágakról, a tudásvágy gyökereiről cserélnek véleményt. Az egyik francia lap a rendezvényhez kapcsolódva kis összeállítást közölt azokról az eseményekről, amelyeket a tudomány még nem tud teljes bizonyossággal megmagyarázni. A lap szerint ide tartozik például, hogy miért jött létre a művészet, valóban sor került-e a Bibliában említett özönvízre, mi magyarázza az indiai érinthetetlenek kasztjának létrejöttét, vannak-e romjai Bábel tornyának, ki volt a brit mondákban szereplő Arthurkirály, vagy például melyik nép állított szobrokat a Húsvét-szigeteken. Művészek a Lenin-mauzóleum lerombolása ellen. „A világcivilizáció egyik legfontosabb általános művészeti alkotása manipuláció tárgyává vált. Ezt mi sohasem fogjuk engedni" - olvasható a Bécsben nyilvánosságra hozott állásfoglalás, amelyet a DPA hírügynökség szerint művészek, kiállításszervezők és filozófusok írtak alá. A tiltakozó megmozdulás kezdeményezője a bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK). „A művészet sohasem lehet a revansizmus tárgya - szögezik le az aláírók. A „Föld lakóihoz" intézett felhíváshoz csatlakozott többek között az amerikai Chris Burden, a belga Jan Fabre, a moszkvai Vagyim Fiskin, a svájci Johannes Gachnang, a kölni Boris Groys, a berlini Thomas Hornemann, az osztrák Hermann Nitsch, a svájci Harald Szeemann, a mexikói Karla Wintrowd és a szentpétervári Szergej Bugajev Afrika, akinek jelenleg kiállítása van a MAKban. Műhold szolgálja az egyházat. A lengyel katolikus egyház az elmúlt öt évben a médiapiac egyik fontos szereplőjévé vált. A kommunista uralom utolsó hónapjaiban az egyházak vám- és adómentesen szerezhették be a nyomdai berendezéseket, valamint a lapkiadáshoz szükséges nyersanyagokat. Tulajdonképpen ez a lehetőség alapozta mega későbbi „médiabirodalom" létrejöttét. A lengyel katolikus egyház jelenleg egy országos napilapot, tíz hetilapot, 11 kéthetente megjelenő lapot és 78 folyóiratot ad ki. Igazi unikum, hogy 1993-ban megalakították saját hírügynökségüket is, melynek professzionalizmusát még a konkurencia sem vonja kétségbe. A legnagyobb sikert azonban egyértelműen az egyházi rádióadók aratták. A legnagyobb hallgatósággal bíró, csaknem országosan fogható Radio Maryja mellett tucatnyi kisebb helyi rádióállomás van az egyház tulajdonában. A legújabb tervek között egy saját televíziós csatorna megszerzése szerepel, mert a két közszolgálati tévéállomás által biztosított heti 5 órás műsoridőt rendkívül kevésnek tartják. Az egyház még nem döntött a műholdas, illetve a földi sugárzás között, ám úgy tudni, a finanszírozáshoz már megtalálták a szükséges partnereket. Pisa tornyát visszahúzzák a villamos is aiu szik, és a torony sem ferdül tovább" - mesélhetik immár József Attila kis Balázsának pisai „változatát" az olasz anyukák este gyermeküknek. Megkezdődött az a munka, amellyel nyolcvan évre sikerül megállítani a ferde torony dőlését. Az eljárás lényege, hogy az 54 méter magas tornyot ötven acélkábellel először megállítják, majd egy kicsit, mindössze négy centiméterrel „felállítják", illetve visszahúzzák. A kábeleket egy föld alatti ellensúlytalapzathoz kötik. Viszonylag hamar, már az idei év végére befejeződhetnek a munkálatok. A kivitelezők őszintén bevallják, hogy csupán nyolcvanévnyi garanciát vállalnak, ám remélik, hogy ennyi idő alatt a technikai fejlődés képes lesz maradandóbb megoldással szolgálni a XIII. századi torony nem múló gondján. Sztrájkol „Rómeó és Júlia". A Bolsoj balett-"társulatának táncosai sztrájkot kezdtek, így tiltakoznak a színház vezetése ellen. Prokofjev „Rómeó és Júlia" című darabjának a bemutatását várta a közönség, amikor a függöny felvonása előtt a művészek bejelentették a munkabeszüntetést. Natalja Arhipova, a tánckar primabalerinája lépett a közönség elé, és tárta a közvélemény elé a színház ügyét. „Szörnyű dolog a nézők és talán az egész ország számára, de ez az egyedüli mód arra, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, különösen a kormány figyelmét." A balerina szerint a sztrájk gondolatára spontán jutottak a táncosok „egy hivatalnok és az egész társulat között kialakult konfliktus" miatt. Jakov miniszterelnök-helyettes ugyanis közölte, a társulat egy részével: továbbra is hivatalában marad Vlagyimir Kokonyin, a színház vezérigazgatója. A balett-táncosok már hónapok óta tiltakoznak Kokonyin vezetői megbízatása ellen.
