Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-25 / 47. szám, szombat

f 1 8 J ÚJ szó MOZAIK 1995. február 24. NAPTÁR Szombat, 1995. február 25. Az év 56. napja. Névnapjukon szeretettel köszöntjük Géza - Frederik, Frederlka nevű ked­ves olvasóinkat. A NAP kel 06.43 - nyugszik 17.27 óra­kor. A HOLD kel 03.44 - nyugszik 13.11 órakor. A DUNA vízállása: Pozsony: 325, apad: Medve: 245, árad; Komárom: 275, árad; Párkány: 240, árad. • 1495-ben halt meg CEM SULTAN tö­rök költő (szül. 1459) • 1945-ben halt meg Mário Raúl Morais de ANDRADE brazil költő (szül. 1893). IDŐJÁRÁS Túlnyomórészt felhős idő, eső vagy havas eső. A hegyek­ben havazás. A nap folyamán délnyugat felől fokozatosan kiderül, de záporok továbbra is előfordulhatnak. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. Gyenge déli, majd nyugati szél. Előrejelzés vasárnapra és hétfőre Borult lesz az ég, sokfelé eső várható. Hétfőn nyugat felől erős felhősödés, helyen­ként eső, záporeső, a hegyek­ben havazás. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és 3 fok, a nappali 1 és 5 fok kö­zött várható. Ózonréteg Szlovákia felett tegnap 342 Dobson-egységet mértek, ez 4 százalékkal kevesebb a soké­ves átlagnál. Az ózonréteg ál­lapota, így az ultraibolya su­gárzás intenzitása is az év­szaknak megfelelő. Orvosmeteorológia Nyugat- és Közép-Szlovákiá­ban átmenetileg enyhülnek az időjárás okozta panaszok, főleg a szív- és érrendszeri be­tegek esetében. Továbbra is erősödnek a reumás fájdal­mak, és depresszió is jelent­kezhet. Kelet-Szlovákiában változatlanul nagy a szív- és érrendszer, a légzőszervek és az emésztőszervek megterhe­lése. Gyakoribb lesz a fejfájás, ingerültség, fáradékonyság, rossz közérzet. Fokozódik a balesetveszély. (zč) NAPI VICC Felháborodott női hang a mo­ziban. - Szemtelen disznó! Azonnal vegye le a kezét a combomról! Fél perc csend után: - Nem maga, hanem maga! Jó ÉTVÁGYAT! Spenóttal töltött oldalas 60 dkg spenótot megfőzünk, leszűrünk és áttörjük. Diónyi va­jon megpirítunk 1 kis fej reszelt vöröshagymát, meghintjük 2 evőkanál liszttel, azonnal felen­gedjük 2 dl hideg tejjel, és fel­forralva, beleadjuk az áttört spenótot. Sóval, törött borssal, reszelt szerecsendióval fűsze­rezzük, majd belekeverünk 2-3 egész nyers tojást. A sertésbor­dát töltésre felnyitjuk, beletöm­ködjük a spenótos tölteléket, a szélét gondosan bevarrjuk, és tűzálló tálra téve, evőkanálnyi zsiradékkal leforrázzuk. Kevés vizet öntünk alá: a tűzálló tálat vagy a tetejével, vagy alufóliá­val letakarjuk, és a sütőben pu­hára pároljuk. Végezetül a tetőt levéve róla, ropogós pirosra süt­jük. Ha kivettük a sütőből, 15 percig hagyjuk állni, csak utána szeleteljük fel. Ml? HOL? MIKOR? Ilii POZSONY - HVIEZDA: Az oroszlánkirály (am.) 13.30 • Junior (am.) 15.30,18, 20.30 • SLOVAN: Végtelen történet III. (ném.-am.) 13, 15, 17.30 • Bronxi mese (am.) 20 • OB­ZOR: Az oroszlánkirály (am.) 13.30,15.30 • Szenvedélyes csók (szlov.-cseh) 18, 20.30 • MIER: Az oroszlánkirály (am.) 13.30, 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Quiz show (am.) 15,17.30,20 • YMCA: inter­jú a vámpírral (am.) 15.30,18, 20.30 • CHARLIE CENTRUM: Szenvedélyes csók (szlov.-cseh) 17.30, 19.30, 21 • Az oroszlánkirály (am.) 17 • Only You (am.) 18, 20 • Wayne világa 2 (am.) 16.30, 20.30 • Három szín: fehér (lengy.-fr.-svájci) 18.30 • IST­ROPOLIS: Junior (am.) 15.30, 18,20.30 KASSA - DRUŽBA: Forrest Gump (am.) 15.30,18, 20.15 • TATRA: Végtelen történet III. (ném.-am.) 15.30, 17.45 • Gentlemanus (am.) 20 • SLO­VAN: Interjú a vámpírral (am.) 15.30, 18, 20.15 • ÚSMEV: Junior (am.) 16,18, 20 • CA­PITOL: Bronxi mese (am.) 15.45,18, 20.15 • IMPULZ: Caribe (am.) 16.15, 18.15, 20.15 • SZLOVÁK NEMZETI SZÍN­HÁZ: Diótörő (19) • ÚJ SZÍN­PAD: Kerítsétek elő Othellót! (19) • ASTORKA SZÍNHÁZ: A velencei kalmár (19.30) • KASSAI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A gyilkos köztünk van (19) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 10.00 Heti krónika - a hét belpoliti­kai eseményeinek összefogla­lója. 10.45 Helyesen szlová­kul. 10.50 Angolnyelv-lecke. 11.00 Giuseppe Berto: A ve­lencei ismeretlen. Rádiójáték. 12.00 Hírek. 12.10 Köszöntő. 13.30 Új Hullám-Hossz. 14.00 Hírek. 14.05 Hazai tájakon. néprajzi összeállítás. 14.35 Operettről operettre. 15.00-18.00 SZOMBAT DÉL­UTÁN. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.25 A kis muzsikusok. 10/8 8.55 Marco Polo követ. Olasz ifjúsági kaland­filmsorozat, 26/26 9.25 Gyermekek szórakoz­tató vetélkedője a Ni­ké díjaiért 10.05 Gyümölcsfalva lakói. Spanyol rajzfilmsoro zat, 39/13 10.30 A Flintstone család 11.00 Talentárium. Tehetsé ges gyerekek sereg szemléje 12.35 Hírmagazin 13.05 Nyújtsd a kezed! Segít­ségnyújtás a rászoru lóknak 13.35 Elefánt a kórházban. Német gyermekfilm 15.00 RockshOw 15.40 Gazdag hagyomá­nyok. Ausztrál doku­mentumfilm ' 16.05 F. Švantner: Végtelen élet. Tévésorozat, 5/3 17.20 Baywatch. Amerikai tévéfilmsorozat. 21/8 18.05 Az önök hobbija, a mi hobbink 18.45 Tv-bérlet a Beauty Szépségszalonba 19.00 Esti mese 19.10 Tévékaleidoszkóp 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 Hazárdjátékos. Ameri­kai westemsorozat, 5/5 21.40 Tippeljünk... Szórakoz­tató showmüsor 22.00 Gólok-pontok-má­sodpercek 22.15 Tango. Spanyol filmso­rozat, 8/8 23.15 Egy nap a nagyvilág­ban 23.25 Hideg veríték. Horror © SZTV 2 17.40 Jégkorong magazin 18.00 NBA action. Amerikai profi kosárlabdaliga 18.30 Esti mese 18.40 Óvodások műsora 19.00 Szlovákia és a Matica 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.05 J. M. Jarré párizsi kon­certje 21.20 Halló, film! Filmmaga­zin 21.50 Kulturális magazin 22.20 Első idény. Kanadai tévéfilm 23.50 Híradó DANUBIUS TV 19.05 Wipper. Akciófilm-so­rozat, 12/ 6 20.05 Három nap a bíróval. Olasz film, 2/1 21.40 Ami biztos, az biztos, uraim. Cseh vígjáték MAGYAR TELEVÍZIÓ g TV1 6.00-8.00 Napkelte 8.00 Jó reggelt adj, Iste­nem! Evangélikus ifjú­sági műsor 8.10 Gyermekfilmek 9.10 Csuda egy délelőtt 9.50 Mizujs? 10.00 Szókimondó 11.30 Mérföldkövek a ma­gyar technika történe­tében 12.05 Dvorak: IX. (Újvilág) szimfónia, e-moll Op. 95 13.00 Műsoroló 13.25 Visszaúton, 1/1/3 14.00 Hurrikán. Magazin fia­taloknak 14.35 Napjaink 14.55 Európa színei. Holland dokumentumfilm 16.30 X-idő 17.15 Márkás históriák 17.30 Nyitott száj. Juszt Lász­ló műsora 18.25 Szerencsekerék 19.00 Gyereksarok 19.15 Öt perc próza 19.30 Híradó 20.08 Telesport 20.20 Uborka 20.40 A szerencse forgandó. Amerikai film 22.30 Zoltán Erika koncertje 23.20 A Claus von Bülow-pe­rek. Angol dokumen­tumfilm © TV2 7.30 Gazdaképző. Bor, bor­kultúra 8.00-11.00 Nemzetiségi magazinok 11.05 Família Kft. 11.35 Népzenei magazin 12.05 Terra X - Régi kultúrák rejtélyei. Német isme retterjesztő filmsoro­zat 12.45 Válogatás a Magyar Televízió archívumá­ból. Rejtekhely. Tévéjá­ték 13.30 Oiimpiai arcképcsar­nok. Pataki Ferenc (torna) 13.50 A Tomkins Indiában, ll/l 14.30 Natura magazin. Zöld­hullám 15.00 Három kívánság 15.50 RÉS. Rövid, érdekes, sikeres 16.00 Autó 2 16.30 Gyerekeknek 17.00 Bajnoki jégkorong­mérkőzés 19.05 Família Kft. 19.45 Egy elsüllyedt világ ké­pei 20.05 Jósé Carreras és bará­tai 21.40 Mese az, gyermek? El­varázsolt hangok 22.10 Elrabolt műkincsek. V. rész 22.40 Babette lakomája. Dán film DUNA TELEVÍZIÓ 9.05 9.25 10.00 10.05 10.25 11.10 12.05 12.25 12.35 12.45 13.35 14.00 14.15 15.00 16.00 16.25 16.40 17.30 18.00 18.15 20.00 Slapaj Nyelvőrző Muzzy in Gondoland, XX/20 This is the Way. Jilly Viktor tanít Kerekek és lépések. XXVI/19 Ritmus '95 Hogyan keletkezett a világ? V/4: Az ember eredete Bibliai történetek. XII/4: Jónás és a cet Avarok. Magyar ani­mációs film A Nap fia és a Hold leá­nya. Svéd filmsorozat, N/3 Anyák... Ágota történe te Lapozó Közép«urópai Maga­zin (ism.) Cimbora - Tallózó., A megsebzett bolygó, XIII/2: Az érintetlen őserdő A természet geomteri­ája. Magyar ismeret­terjesztő kisfilm Katedrálisok kora, IX/9 Mese Híradó ..Betörő" Morant. Ausztrál filmdráma Átkelés a Granicuson. Magyar képzőművé szeri film 20.05 Ferenczi György és a Herfli Davidson. Kon­certfelvétel II. 21_00 Híradó 21.15 Álomcsapat. Amerikai film 23.00 Vers CSTl 13.35 Mázsácska. Cseh film 14.55 Az én dzsungelköny­vem, 27/8 15.15 Filmmúzeum. Filozófi­ai történet. Cseh film­vígjáték, ff. 16.55 Fúvószene-barátok klubja 17.35 Falutévé 18.00 Hírek 18.05 Levelesláda 18.20 Prágai vigasságok 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 ..MISSIS" 95. Szóra koztató műsor 21.10 Hírek 21.15 Gólok-pontok-má­sod percek 21.25 Nő a ringben. Amerikai filmvígjáték 23.10 Cassidy. Ausztrál film­sorozat, 4/1 0.00 Gyilkosság a Morgue utcában. Amerikai film 1.30 Divatmagazin 1.50 Kinobox '95 2.25 Zenés beszélgetés M. Pavlíčkával és vendé­geivel NOVA 13.20 Az erő és az értelem vi­adala 15.00 A Vox populi csillagai 15.05 A rózsaszínű párduc. Amerikai rajzfilmsoro zat (4.) 15.30 Neri - a tenger lánya. Sci-fi-sorozat (4.) 15.55 Sportmagazin 16.55 A bozontos kutya visszatérése. Tévéfilm 18.30 Zorro. Amerikai film­sorozat, 25/5 18.50 Az új Lassie. Amerikai filmsorozat (10.) 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.00 Gyilkosság a négyze­ten. Amerikai film 21.45 Hírek 21.50 Film a filmről. Hogyan készült a Playgirls cseh erotikus film 22.20 Zaridalee. Amerikai film 0.05 Farmerlányok. Eroti­kus film OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.05 Csendes kis ottho­nunk (ism.) 9.30 Sűrűbb, mint a vér. Amerikai film (ism.) 11.00 Ahhoz képest él. Ame­rikai vígjáték 12.30 Helló, Ausztria, helló, Bécs! 13.00 Hírek 13.10 Tizenhármat üt az óra. Német film 14.40 Confetti-tévé 17.10 X-Large. Ifjúsági ma­gazin 18.05 Dr. Quinn 19.00 Arany lányok 19.30 Híradó 20.15 Muzsikusok városa 22.05 Fedőneve: Táncos. Amerikai kalandfilm 23.40 Amazonok a Holdon. Amerikai vigjáték 1.00 Az Angyal 1.50 Ezer mestermű ©ORF 2 9.00 Tisztelt Ház! 9.55 Sport 15.00 Ausztria, XXIV/3 16.30 Osztrák képek 17.00 Mi újság vidéken? 17.45 Gazdit keresünk 18.00 Sport 18.45 Értesítő 19.00 Ausztria ma 19.20 Szaván fogjuk 19.30 Híradó 20.15 Ideggyogyó. Amerikai vígjáték 22.05 Esti sport 22.20 Monty Python repülő cirkusza 22.50 Bravíssimo 23.50 Jazz éjfél körül 0.40 Ezer mestermű PRO 7 10.30 Állatmániások 11.00 Tom és Jerry 11.30 Tiszta boszorkányság 12.00 Parker Lewis, az iskola réme Tök jő, Mr. Cooper! Amerikai sorozat Superboy Utazás a tenger fene­kére A négyöklű trió Mozimagazin S. O. S. Concorde. Olasz akciófilm Cousteau: Kaland az óceánon. Dokumen­tumfilm-sorozat Tom és Jerry Simpsonék 12.30 13.00 13.30 14.30 15.30 16.00 17.55 18.55 19.25 20.15 A Sas-misszó. Hong kongi film 22.20 Éjféli őrjöngés. Ameri­kai krimi 0.25 Az X-dosszié (ism.) 1.25 Veszélyes tanúk. Olasz akciófilm 3.15 Kaland az óceánon (ism.) 4.15 Petrocelli. Amerikai bűnügyi filmsorozat (ism.) 5.00 Most mind együtt! (ism.) SAT 1 10.00 Szuper!!! 10.40 Szellemirtók II. Ameri­kai vigjáték (ism.) 12.50 Nem akármilyen kis ügy. Amerikai ifjúsági film 14.45 La Bamba. Amerikai zenés film 16.50 Menj az egészre! 17.45 Híradó 18.00 Labdarúgás 19.30 Szerencsekerék 20.15 A Fehér Lóban. Oszt­rák vígjáték 22.05 Az aranytojás. Vetél kedő 23.25 Éjszakai szemek. Amerikai erotikus thriller 1.00 Csak mondd meg, mit akarasz! Amerikai vig­játék 2.55 Két rövidjátékfilm 4.00 Lányok a parton. Ame­rikai erotikus film (ism.) RTL 9.35 10.00 ĽL30 12.00 12.30 13.05 13.35 14.10 14.45 15.45 16.50 17.45 18.45 19.10 20.15 22.00 23.00 0.00 1.00 2.30 4.30 SZLOVÁK TELEVÍZIÓ © SZTV 1 8.50 Kuko és a gyerekek 10.00 Aranykapu 10.50 Daniel Hevier zenés Power Rangers Walt Disney-fílmek Eerie, Indiana Júliát mindenki szereti Bel-Air hercege Telt ház Ki a főnök? Lépésről lépésre Knight Rider Az A csapat Beverly Hills, 90210 Melrose Place Híradó Halló, idesúss! Megiepetésshow Hogyan, kérem?! Gottschalk-show Szombat éjszaka Túl a csúcson. Ameri­kai akciófilm Mozitipp. így készült a Hegylakó III. Melrose Place (ism.) POZSONY - HVIEZDA: Az oroszlánkirály (am.) 13.30 • Junior (am.) 13.30, 15.30, 18, 20.30 • SLOVAN: Végte­len történet ill. (ném.-am.) 13, 15, 17.30 • Bronxi me­se (am.) 20 • OBZOR: Az oroszlánkirály (am.) 13.30, 15.30 • Szenvedélyes csók (szlov.-cseh) 18, 20.30 • MIER: Az oroszlánkirály (am.) 13.30, 15, 17.30, 20 • MLADOSŤ: Quiz show (am.) 15. 17.30, 20 • YMCA: Interjú a vámpírral (am.) 15.30, 18, 20.30 • CHARLIE CENTRUM: Szen­vedélyes csók (szlov.-cseh) 17.30, 19.30, 21 • Az oroszlánkirály (am.) 17 • Only You (am.) 18, 2Q • Wayne világa 2 (am.) 16.30, 20.30 • Három szín: fehér (lengy.-fr.-svájci) 18.30 • ISTROPOLIS: Junior (am.) 15.30, 18, 20.30 KASSA - DRUŽBA: Forrest Gump (am.) 15.30, 18, 20.15 • TATRA: Végtelen történet ill. (ném.-am.) 15.30, 17.45 • Philadel­phiaiam.) 20 • SLOVAN: In­terjú a vámpírral (am.) 15.30,18, 20.15 • ÚSMEV: Junior (am.) 16, 18, 20 • CAPITOL: Bronxi mese (am.) 15.45. 18. 20.15 • IMPULZ: Caribe (am.) 16.15.18.15. 20.15 • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Végtelen táj (19) • KIS SZÍN­PAD: Szentivánéji szexkomé­dia (19) • ÚJ SZÍNPAD: Aján­dék (19) • ASTORKA SZÍN­HÁZ: A velencei kalmár(19.30) • ISTROPOLIS: Hófehérke és a törpék (15.30) • KASSAI ÁL­LAMI SZÍNHÁZ: Szerelmi báj­ital (19) • JÓKAI SZÍNHÁZ: Ma gellán (Pered - Í7) POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en): 10.00 Hírek. 10.15 Kölyökvilág. 10.45 Mese. 11.00 Cserkész­híradó. 11.10 Irodalmi moza­ik. 11.30 Aki tudja, írja meg. 12.00 Hírek. 12.10 Köszöntő. 13.30 Világosság. 14.00 Hí­rek. 14.05 Zene. 14.15 Kap­csoljuk a BBC magyar adását. 15.00-18.00 VASÁRNAPI RANDEVÚ. 11-05 Az Északi-sarktól a Dé­li-sarkig. A BBC útifilm­sorozata. Jeges rajt 11-55 Hangverseny dél­időben 12.40 A Športka nyerőszá­mai 12.55 A Lotto 6, a Niké 50 és Niké 10 nyerőszámai 13.05 Lépések. Belpolitikai vitaműsor 14.15 Fába vésett családfa. Dokumentumfilm 15.05 A vihar gyermekei. Do­kumentumsorozat 15.35 Š. Králik: Az elveszett álmok utcája. Tévéfilm 16.45 Gyümölcsfáivá lakói. Spanyol rajzfilmsoro zat 17.10 A Flintstone család 17.40 Házikó a prérin. Ameri­kai tévésorozat, 24/17 18.35 A film története. Ameri­kai dokumentumsoro­zat 19.00 Esti mese 19.10 Vers 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.10 Repete. Ivan Krajíček szórakoztató műsora 21.00 Intrikák örvényében. Angol filmsorozat, 13/1 21.50 Gólok-pontok-má­sodpercek 22.20 Egy nap a nagyvilág­ban 22.30 Filmklub. Doktor M. Angol-német-francia film (feliratos!) © SZTV 2 11.40 Lumen 2000. Keresz­tény magazin 12.10 A világ képekben. Kül­politikai magazin 13.50 Az önök hobbija a mi a hobbink 14.30 AzU2-Zooropa'93.A sydney koncert felvé­telről 16.05 Extra sportműsor 17.00 Grand prix Slovakia '95 nemzetközi birkó­zóverseny 18.00 Csak önöknek 18.30 Esti mese 18.40 Bibliai történetek 18.45 Forrás. Út a sikerhez 19.15 Visszhangok. Új áram­latok a keresztény vi­19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.05 Tango. Labdarúgó ma­gazin 21.00 Színházi meghívó. J. Ford: Kár, hogy szajha. A pozsonyi Új Színpad előadása felvételről 23.05 Szingapúr. Ausztrál do kumentumfilm 23.55 Híradó DANUBIUS TV 19.05 Hummel. Dokumen­tumfilm 19.35 Muflonok. Természet­film 20.05 A hullaégető. Cseh filmdráma 21.40 A II. világháború nagy csatái. Dokumentum sorozat, 6/6 22.40 Erotika MAGYAR TELEVÍZIÓ © TV 1 7.50 „Így szól az Úr!" A Bib­lia üzenete 7.55 PC-abc 8.30 Leporelló. Vasárnap délelőtti magazin 11.00 Református istentisz­telet 12.05 Gyerekeknek 13.05 A kisasszony. Brazil té véfilmsorozat 15.05 Delta. Tudományos híradó 15.35 Örömhír. A református egyház műsora 16.00 Walt Disney bemu­tatja 17.05 Lakáskultúra 17.35 Unokáink sem fogják látni... 18.25 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.05 Vasárnapi vers 20.15 A hónap filmje. Dick Tracy. Amerikai film 22.00 Nézőpont 22.40 Vízöntő. New Age ma­gazin ©TV2 7.35 Hol-mi? 8.00 Juli-suli 8.35 Muzzy comes back. A 88C rajzfilmsorozata gyerekeknek 8.40 This is the Way. Jilly Viktor tanít 9.00 Tévémagiszter 10.00 A magyar irodalom ké­pes története 10.30 „A világosság szolgála­tában..." 11.00 Felszabadulás 11.30 Energia-körkép. A szén 11.55 Az ötéves prímás. Szü­letésnapi beszélgetés if]. Sánta Ferenccel 12.25 Terra X - Régi kultúrák rejtélyei. Német isme retterjesztő filmsoro­zat 13.10 RÉS. Rövid, érdekes, sikeres 13.15 Gyerünk a moziba be! Újra muzsikál a mozi 13.45 Filmajánló 14.35 Gyerekeknek 15.05 Ronja, a rabló lánya. Svéd filmsorozat, 111/2 16.00 Vízilabda LEN-Kupa 17.15 Helló, világ! 18.05 P.S.I Love You-Utói­rat: szeretlek. Ameri­kai bűnügyi filmsoro zat 19.00 Esti mese 19.10 Katharina Blum el­vesztett tisztessége 20.55 Telesport 22.50 Tabló. Pályázatok a kultúra, a tudomány és az oktatás terüle­téről DUNA TELEVÍZIÓ 9.05 Cape Rebel. Dél-afrikai filmsorozat, XXXIII/32 10.00 Sportképek 12.05 Lumen 2000. Keresz­tény tanúságtételek 12.35 Regina révbe ér. Né­met tévéfilmsorozat (ism.) 13.25 Don Quijote, XXXIX/38 13.50 Kapcsok. Ismeretter­jesztő magazin 14.45 Madártávlatból - Ca­diz. Spanyol ismeret­terjesztő film 15.10 Kutyaportrék. Francia ismeretterjesztő soro zat 15.50 Világtörténet. Angol is­meretterjesztő filmso­rozat 16.15 Kutyakötelesség. Ma­gyaranimációs film 16.30 Postabontás - levél­váltás 16.45 Emlékképek - régi hír­adók 17.00 Mozgó kép. Filmmaga­zin 17.30 Mese 18.00 Heti hírmondó 19.00 Pékmesterek. Francia tévéfilmsorozat, W/5 20.00 A zene arcai. Komoly­zenei magazin 20.50 Igéző. Magyar tévéfilm 21.50 Radnóti Miklós: Nap­tár 22.00 A mama százéves. Spanyol filmszatíra 23.30 Vers CSTl 13.00 14.00 15.10 15.50 16.00 16.30 17.20 18.00 18.05 18.20 18.45 19.10 19.30 20.00 20.45 21.40 21.55 22.00 23.40 0.05 1.05 Vitaműsor Az ördög sógora. Me­sejáték Keresztény magazin Mini-koncert Piramis Jake és McCabe. Ame­rika/' bűnügyi filmsoro zat, 22/2 Családi magazin Hírek Találkozás a kép­ernyővel Videofashion (8.) Lépésről lépésre Esti mese Híradó Videostop. Szórakoz­tató vetélkedő Én, Claudius. Angol filmsorozat, 13/8 Gólok-pontok-má­sodpercek Hírek A diáklány. Francia film Portréfilm Z. Rybczynskyről Vitaműsor .21" NOVA 13.00 14.00 15.40 16.10 18.10 19.51 20.00 21.30 21.35 21.50 23.35 7 azaz Hét nap Filmmúzeum Miss Bohemia '95 Vad a vidéken. Ameri kai film Beverly Hills, 90210. Amerikai filmsorozat (26.) Gumipofák. Politikai showmüsor Sporthírek Mi ez egy katonának... Cseh film Hírek Minipenalta Hétnél több. Amerikai film Playboy Eden 12.30 Tájékozódás (ismj 13.10 Arany lányok (ism.J 13.35 A főnök inkognitóban. Francia film 14.55 Fény a kőben. Doku­mentumfilm 15.25 Gyerekeknek 17.10 Melrose Piacé 18.05 Baywatch 19.00 Csendes kis ottho­nunk 19.30 Örökkön-örökké 21.05 Farsangi koncert ­22.05 Híradó 22.20 Kl 23.05 Műtársak 23.55 Nők háza. Német tévé film 1.20 Végakkord 1.50 Ezer mestermű ©ORF 2 9.05 Kisebbségek műsora 9.35 Pan-optikum 9.50 Műlesikló-vb 11.00 Beverly Hills, 90210 11.45 Oldalpillantások-revü 12.10 Műlesikló-vb 15.05 Karnevál Rióban 15.30 Tenisz 16.30 A kaland világa 17.15 Idősek klubja 18.00 Vasárnap 6-kor 18.25 Osztrák képek 18.50 Krisztus ma 19.00 Ausztria ma 19.17 Lottósorsolás 19.30 Híradó 20.15 James Bond 007. Brit akciófilm 22.25 A rendőrség hívószá­ma 110 0.00 A trezorban elszaba­dult a pokol. Amerikai krimi 1.45 Ezer mestermű PRO 7 Egéruralom Batman Garfield és barátai Simpsonék Stan és Pan Chase professzor ese­tei Ben Cropp Emmeran Hogyan kerültem be az egyetemre? Ameri­kai vígjáték A karate kölyök. Ameri­kai akciófilm Matlock Vipera Robin Hood. Amerí kai-brit kalandfilm A Palm Beach-i duó Fantomkép. Amerikai krimi Kettő kettővel szem­ben Törvényes fizetési esz­köz. Amerikai akció­film Chase professzor ese­tei (ism.) Most mind egíütt (ism.) 9.30 10.00 10.25 10.55 11.20 11.50 12.50 13.50 13.55 15.30 17.50 18.50 20.15 22.20 23.20 1.15 1.45 3.35 4.35 SAT 1 8.40 A szőke szerencse. Amerikai zenés film 10.30 Emberpróba 11.15 A montanai asszonyör­dög. Amerikai western 12.50 A Velsa-völgy sasma­dara. Német népies film 14.25 Hat gézengúz. Ameri­kai vígjáték 16.25 Jó emberek, rossz em­berek, Amerikai tévé film 18.15 Szerencsekerék 19.00 Híradó 19.15 Focishow 20.15 A manhattani kapcso­lat. Amerikai-kanadai tévéfilm 22.10 Talkshow a toronyban 23.30 24 óra 0.00 Nézőpont 0.05 Hollywood legújabb szenzációja. Amerikai vigjáték 2.20 Jó emberek, rossz em­berek (ism.) 3.55 A manhattani kapcso­lat (ism.) RTL OSZTRÁK TELEVÍZIÓ © ORF 1 9.00 Úgy kellett! Ausztrál vígjáték 9.25 Figyelj jól! 9.30 Fra Diavolo. Amerikai vigjáték 11.00 A sajtó órája 12.00 Heti körkép 9.55 Jó reggelt, vasárnap! 10.30 Zseniális csínyek 11.30 Vissza a múltba 12.20 Trópusi hőség 13.25 Ki a főnök? 14.00 A teniszcsoda 14.30 Walt Disney-filmek 16.40 A világ urai. Amerikai film 18.45 Híradó 19.10 Westerdeich városa 20.15 Ménkű a paradicsom­ban. Amerikai akció­film-sorozat 22.05 Der Spiegel 22.50 Prime Time 23.15 Szerelmes órák. Eroti­kus magazin 0.15 4. csatorna 1.25 Kojak. Amerikai bűnü­gyi filmsorozat 2.20 Gyilkosság a hobbija 3.05 Ilona Christen (ism.) 3.55 Hans Meiser (ism.J 4.55 Vij^ázat, robban! (ism.) (Műsorváltozás lehetséges!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom