Új Szó, 1995. február (48. évfolyam, 26-49. szám)

1995-02-22 / 44. szám, szerda

F6J ÚJ SZÓ OLVASOINK OLDALA 1995. február 22. Tisztelt szerkesztőség! ... A Nánába és Párkányba vezető út kereszteződésében egy 1890-ben állított kereszt áll. Naponta rengeteg ember megy el előtte. Van, aki fejet hajt, van, aki fohászt sóhajt előtte, de van, aki megrongálja és megcsúfítja. Ez a feszület kiállta az idők próbáját. A két világháború sem tette tönkre, sőt a közeli volt orosz kaszárnya lakói sem bántották. Éppen csak most, a demokráciában nem tudnak vele valakik megbékélni. Nem akarok gyanúsítgatni, de az oroszok helyét a mi hadseregünk tagjai foglalták el, és ők naponta a feszület előtt közlekednek... HAJTMAN KORNÉLIA Nána ... Számomra a legfontosabb az ember szeretete. Rohanó, borzalommal teli világunkban ebből van a legkevesebb. Zűrzavar van nemcsak a lelkünkben, hanem körülöttünk is. Ha körülnézünk, sok mindent látunk, csak a szeretet hiányzik. Sajnáljuk az árvízkárosultakat, a háborúban szenvedőket, a földrengés áldozatait, de valahogy messze esnek tőlünk. Lehet, hogy egy pillanatra valami megmozdul bennünk, de a következő pillanat már a hétköznapoké. Újból meg kellene tanulnunk örülni a nap sugarainak, a gyermekek örömteli csacsogásának, a szomszéd köszönésének, az ismeretlen félénk mosolyának, yagy csak egyszerűen annak, hogy élünk. Itt élünk, ahol nem kell bújkálnunk a bombák, fegyverek elől, nincs földrengés, és szerencsére árvíz is már nagyon régen volt. Tudom, hogy mindezeken kívül is van sok minden, ami megkeseríti mindennapi életünket, de azért próbáljunk meg mégis szeretettel gondolni az életre, ha mégoly nehéz is. Gondolkozzunk csak el egy kicsit, biztos van benne valami, amiért szeretni lehet. VÁGÁSI ZSUZSA Ágcsernő Az olvasói leveleket, ben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A nézetek sokrétűsége érdekében olyanokat Is közlünk, amelyeknek tartalmával szerkesztőségünk nem ért teljes mértékben egyet. Köszönjük olvasóink bizalmát, és várjuk további leveleiket. SOK ITT A BAJ, HOL KEZDJEM EL..., ÚJ SZÓ, 1995. 2. 13. Adalékok a rozsnyói magyar gimnáziumhoz Nyilván nagyon fontos a messziről jövő újságíró, illetve lapja szempontjából, hogy kívülálló idegenként közelíthet egy-egy témához. Mindennek azonban megvannak a buktatói is. Amelyeket - az egyébként nagyon jó tollú és tájékozott - Vojtek Katalinnak sem sikerült elkerülnie a rozsnyói gimnáziummal foglalkozó írásában. Mondanám: sajnos, ám ez a leírtak után alig ér valamit. Bosszant, ami gondosabb odafigyeléssel és átéléssel elkerülhető lett volna. Mert: nem a való, ami kimondatott, miszerint még állandó magyar szakos pedagógusa sincs az iskolának. Van. S bizony nemcsak a magyart és történelmet tanítják itt magyarul. Az tény, hogy egy ideje nem megoldott a rozsnyói gimnázium magyar tagozatán a teljes magyar nyelvű képzés. Ám ennek legtöbbször komoly objektív okai voltak az elmúlt években. De - hosszú ideje figyelve az iskola sorsát mindent egybevetve sem nevezném alternatívnak a rozsnyói magyar gimnáziumi oktatást, mely a távoli, szegény vidék keserves állapotában küszködik mindennapi kihívásaival. Nem magyarázni kívánom a bizonyítványt, de a kép, amelyet Vojtek Katalin írása tükröz, nagyon sötét. S igaztalanul az. Ez az iskola, szerencsére, a kilencvenes években megerősödött. Szinte teljes egészében változóban van a szellemisége. Ami jó. Ami, sajnos, a riportban sehol sincs jelen. S ebben a folyamatban a rozsnyói magyar gimnazista hazai és külföldi vetélkedőkön, versenyeken, találkozókon és a város kulturális életébe bekapcsolódva gazdagítja önmagát s másokat. Tehát amit nagyon hiányoltam: egy árnyaltabb, a közvéleményt érzékenyebben tájékoztató kép Rozsnyóról, az itteni magyarságról, s persze a gimnáziumról is. AMBRUS FERENC Rozsnyó Kérdőív - kérdőjelekkel Keserű szájízzel olvasom a pedagógusok helyzetéről nyilatkozó és őket megszólaltató riportokat, hiszen jómagam is tanító vagyok. Halomnyi cikk jelenik meg az „alternatív oktatásról" is. Őszintén szólva nem nagy figyelmet szenteltem a magyar iskolahálózatunkat leépítő törekvésnek, mivel eleinte túlontúl általánosnak és megfélemlítő fenyegetésnek tartottam pedagógiában járatlan kormánypárti politikusaink részéről. Sőt a klasszikus értelemben vett kifejezés: alternatív oktatás, a hagyományos módszerektől eltérő új pedagógiai elvek, frissítőleg hatnának konzervatív szellemű iskolarendszerünkben. Magam is híve vagyok a kísérletező pedagógiának, amelyben a tanító a megmerevedett osztályzatokkal való „jutalmazás" helyett inkább játékosan, az alkotó, felfedező örömelv előtérbe kerülésével „honorálja" diákjai teljesítményét. Persze kezdhetném a sort a Waldorf-iskola módszereivel, melyeket már az óvodáskorú gyermekeknél alkalmaznak, a Dalton-módszerrel, mely a nyugati országokban, főleg a tengerentúlon terjedt el. Mennyire más lenne, ha az alternatív oktatáson a Tolnai-módszert kellene értenünk! Más a helyzet szűk régiónkban. Sajnos, a rémkép, amely magyar iskoláinkat fenyegeti, nem sorolható a tanulók szellemi fejlődését elősegítő módszerek egyikéhez sem. Annál is inkább, mert a tanítás folyamatáról mit sem sejtő politikusok, gyakorlatlan pedagógusok kívánják létrehozni. Tudom, szlovák honfitársaink azt szeretnék, hogy „tökéletesen" beszéljük nyelvüket, de azt is tudnunk kell, hogy anyanyelvünk kellő ismerete nélkül gyökértelenné válnának az „alternatív iskolába" íratott gyermekeink. Szükségünk van a nemcsak világnyelveket beszélő, szlovákul is kitűnően tudó, hanem a népe történelmét anyanyelvi szinten ismerő tanulóinkra is. Ez az, amit nem kapnának meg gyermekeink az alternatív iskolától. Egy neves szlovák gyermekíró járt Érsekújvárott. A szlovák gyermekirodalom főbb vonulatairól, a legújabban megjelenő gyermekkönyvekről kellett volna tájékoztatnia a tanítóhallgatóságot. Erről egy szó nem esett. Nemzetbuzdításba kezdett. Ahelyett, hogy összegző, rendhagyó irodalomórát tartott volna, politikai célzatú magyarellenes eszmefuttatásait, helyenként kirohanásait juttatta kifejezésre. Hangsúlyozom: gyermekíró! Február 8-án pedig az Érsekújvári Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát bizonyos ankét céljából az Inspekciós Központ osztályvezetője látogatta meg. Szülői értekezletet indítványozott egy hatodikos, illetve hetedikes osztályban. Kérdőíveket szeretett volna kiosztani a szülők között, teljes titoktartás mellett, névtelenül. A szülők testületileg elutasították ezt, mivel jelenlegi politikai helyzetünk számtalan példával igazolja, hogy az ilyen papírhalmaz mennyire kiforgatható, megmásítható, esetlegesen más célokra felhasználható. Az illetékes kiküldött azzal mentegetőzött, hogy csak a tanulók jogainak betartását kívánják felülvizsgálni felettes szerveink. Jogos felháborodásuknak adtak hangot a szülők, miért csak a magyarlakta területek kiválasztott iskoláiban teszik ezt. Az osztályvezető „tapintatosságára" vall, hogy tolmácsot is felajánlott az esetleges félreértések elkerülése végett. A jelen lévő szülők kifogástalan szlováknyelv-tudásukkal válaszolva felháborodottan közölték a tanfelügyelővel, hogy nincs szükségük tolmácsra, aztán nemtetszésüket kifejezve és bizalmatlanságukat megerősítve egységesen kivonultak a teremből. A minap én is „kérdőíveket" osztottam ki tanulóimnak a tantárgyakhoz való vonzódásukat illetően. Névtelenül. Az eredményen magam is meglepődtem. A testnevelés után a szlovák nyelv és irodalom került a második helyre. Állítom és vallom: meg lehet szerettetni tanulóinkkal a szlovák nyelvet az alternatív oktatás bevezetése nélkül is. Ne feledjük: gyökér nélkül nincs termés. HAJTMAN BÉLA Baracska Egy a jelszónk... Manapság az újságokat olvasva gyakran .eszembe jut az a jelszó, amely számos munkahely, irodahelyiség falán díszelgett, szinte egyszerre igazolva és gúnyolva a szocialista tervgazdálkodás kaotikus állapotát: A lehetetlent azonnal teljesítjük, a csodára három napot várni kell! A kormány álljt parancsolt kilenc járásunknak a Kárpátok Eurorégióhoz való csatlakozásban. Megrökönyödve olvasom Mečiar úr nyilatkozatát egy lengyel lapnak: optimista hangon ecsetelte az integrációs folyamatok fontosságát, hasznosságát... Az ilyen és ehhez hasonló előjáték után már azon se csodálkoznék, ha szegény Max van der Stoel maga sem tudná, hogy szlovákiai látogatása során tulajdonképpen mit is nyilatkozott az alternatív iskolákkal kapcsolatban. Apropó, alternatív iskola. Figyelmesen elolvastam azt a kérdőívet, amelyet az Inspekciós Központ dolgozott ki a szülők, valamint a pedagógusok részére. Nem egyszer, nem kétszer, hanem többször. Akárhogy is: az egész úgy rossz és félrevezető, ahogyan van! A kérdések zömére egész egyszerűen nem tudok válaszolni. No, nem azért, mert e téma talán nem érdekel, hanem mert olyan válaszokat igyekeznek a számba adni, amelyekkel én nem értek, érthetek egyet. Az érdekli a kérdezőket, vajon tájékozódva vagyok-e a kisebbségek jogairól és kötelességeiről a művelődésben, és azokat kielégítőnek tartom-e. Elnézést kérek, de ez nálam két kérdés. Épp ezért enyhén szólva felelőtlenség egy választ feltüntetni! Ráadásul olyan kombinációban, mint ahogy azt a kérdőív összeállítói tették. Bármit válaszoljak, ellenem fogják felhasználni! Ezen a ponton már világossá vált számomra, hogy a statisztikai felmérés csupán egy célt szolgálhat: papíron bizonyítani, hogy a szlovákiai magyarság - ellentétben politikai reprezentánsaival - igenis igényli az alternatív oktatás bevezetését. No comment! A hivatásos nagypolitika nap mint nap produkálja a lehetetlennél lehetetlenebb dolgokat. A nemzetiségi iskoláknak pedig üzenem, tartsák magukat a jó öreg jelszóhoz: várjanak három napot... CSEPREGIZOLTÁN Párkány Nyelvi gulyás A Szlovák Rádió jól átgondolt műsorterv alapján majd minden napra tartogat valami meglepetést hallgatói számára. így volt ez a mai nap is, amikor a Jó reggelt című műsorban a bemondó azon fáradozott, hogy meggyőzze hallgatóit, milyen fontos az államnyelv elsajátítása, és oda kell hatni, hogy csakis államnyelven lehessen érintkezni a hivatalokkal. Példának hozta fel Franciaországot, ahol állítólag minden polgár beszéli az államnyelvet, és az ország törvényei előírják, hogy csakis az államnyelven érintkezhetnek a hivatalos szervekkel. Nem úgy, mint nálunk - tette hozzá, ahol „egyesek" azon igyekeznek, hogy e kis hazában más nyelvet is lehessen használni a hivatalos kapcsolatokban, és ha ezt megengedjük, akkor „nyelvi gulyás" keletkezik. Hm. Nem mondom, érdekes eszmefuttatás. Csak az a baj, hogy egyáltalán nem fedi a valóságot, hiszen az említett Franciaországban is több nemzetiség él, és azok is használhatják és használják anyanyelvüket! Ezen eszmefuttatáson már csak Eva Garajová tett túl, amikor a múltkor az éter hullámain győzködte a hallgatókat: oda kell hatni, hogy a Matica slovenská ne politizáljon, hanem a nemzeti öntudatot kell erősítenie minden településen, de főleg az iskolákban. A tanítóknak minden órán foglalkozniuk kell a nemzeti öntudattal, nemcsak a szlovák nyelv és irodalmi órákon, hanem a fizika, sőt a testnevelési órákon is. Hogy egyes szlovák nyelvészek ezt már megkezdték, arról a január 11-i adásban is meggyőződhettem, amikor a Szlovák Rádió is megemlékezett Jedlik Ányos fizikusról, váltig állítva, hogy ízig-vérig szlovák ember volt. Érdekes volt hallgatni az erőlködését, de minduntalan kilógott a lóláb, mert kénytelen-kelletlen be kellett vallania, hogy minden találmányát Magyarországon fejlesztette ki. Azt már csak én teszem hozzá, hogy több mint kétezer magyar műszaki kifejezést alkotott. Akkor hogyan lehet olyan nagy szlovák? NAGY ANDRÁS Szimő KOMCSIZÁS - REGGEL FÉL NYOLCKOR, ÚJ SZÓ, 1995. 2. 9. Én másként is látom Tóth Mihály azon kevés újságírók közé tartozik, akiknek minden cikkét elolvasom a lapban. Szeretem az írásait, ami még nem jelenti azt, hogy mindig és mindenben egyetértek megállapításaival vagy meglátásaival. Mint ahogyan a jelzett jegyzetében leírtak mindegyikével sem tudok azonosulni. Mellesleg: ebből az írásából is kiviláglik, hogy Tóth Mihály, finoman fogalmazva, nem szereti az MDF-et, miként az előző magyar kormányt sem igazán szívlelte. De nem emiatt kívánok reagálni a jegyzetére. Nem tudni, mit hoz a remélhetőleg hamarosan aláírásra kerülő szlovák-magyar alapszerződés. Különösebben nagy reményeket a cikkíró sem fűz hozzá, de ahogyan megjegyzi, Hornék legalább elmozdultak a holtpontról, megpróbálják enyhíteni a két ország közötti feszültséget. Ebből, a sorok között olvasva, arra lehet következtetni, hogy az Antall-kormány a feszültség fenntartását kívánta volna konzerválni. A jegyzetben az is ott van, csak úgy a sorok között, hogy a tavalyi választásokon az MDF vereségéhez a határon túli kisebbségekkel kapcsolatos politikája is hozzájárult. A cikk végén az MDF-es honatya, Csóti György fanyalgásán morfondírozva jut eszébe Tóthnak: „Tetszettek volna megnyerni a választásokat". Tény, hogy az előző magyar kormánynak voltak vitathatatlan tévedései, melléfogásai. (De melyik volt, jelenlegi vagy jövendő kormánynak nem voltak, nincsenek vagy nem lesznek hibái, téves döntései?!) Kétségtelen, hogy ezek is közrejátszottak a választók tavalyi döntésében. De azt is igaznak érzem, amit az egyik magyarországi lapban olvastam, hogy Magyarországon a '90-es választásokkor a választók tulajdonképpen nem a rendszerváltoztatásra szavaztak, „hanem arra, amit - egyszerűen szólva - a bécsi kirakatokban láttak, és amit mögötte nem láttak! A kapitalizmus és a szocializmus »előnyeit« azonban lehetetlen egyesíteni úgy, hogy az mindkettő »hátrányait« kiküszöbölve működjön." És ez a megállapítás a szlovákiai választópolgárok többségére is érvényes. Vagy mi talán a rendszerváltoztatásra szavaztunk 90-ben, 92-ben vagy 94-ben? BODZSÁR GYULA Nagykürtös A tanulók szemszögéből Bizonyára nem vagyok egyedül, aki antipátiával emlékszik vissza a pártállami polgári nevelési órák kötelező újságbeszámolóira. Most, hogy húszéves pedagógusi pályafutásom alatt első alkalommal úgy hozta a sors, hogy polgári nevelést is tanítok, az óra egy részét annak szentelem, hogy igyekszem a tanulókat az újságolvasásra ösztönözni. Ennek hasznosságát több szempontból próbálom hangoztatni, pl. tájékozódnak a világ dolgairól, legalább néha-néha az olvasást is gyakorolják, hisz a mai videós-számítógépes világban, sajnos, az olvasás egyre jobban háttérbe szorul. Az sem elhanyagolható, hogy az elolvasott hírt saját szavaikkal kell visszaadniuk osztálytársaik előtt. Az egyik újsághír ismertetését Dezső valahogy így kezdi: „Vladimír Mečiar és társai be akarják zárni a magyar iskolákat...". Erre természetesen reagálnom kell: ez így nem igaz, legfeljebb nem zárható ki, hogy ez a hátsó szándék. Ennek kapcsán rákérdezek az alternatív iskolák lényegére, ki mit hallott-olvasott ezzel kapcsolatban. A gyerekek elmondják, hogy több tantárgyat szlovák nyelven szeretnének tanítani. Ezt én kiegészítem azzal, hogy például nálunk, Nagyfödémesen is megnyílna a magyar és szlovák tannyelvű iskola mellett egy harmadik (alternatív) iskola, ahol a fő tantárgyakat szlovákul tanulnák az oda járó gyerekek. Erre Tamás, aki eddig nem sokat hallott erről, megszólal: „Ez mire jó, hisz aki szlovákul akar tanulni, az járhat a szlovák iskolába." Én magamban őszintén meglepődöm Tamás logikus észjárásán, de játszva a megdöbbentet, visszakérdezek: „S ezt honnan veszed, mi alapján mondod?" Tibor próbálja őt megvédeni: „Hisz a szülő eldöntheti, hogy milyen iskolába akarja járatni gyermekét, magyarba-e vagy szlovákba." Igen, igazuk van. S ezt meg is mondom nekik, s hozzáteszem: „Igen, ez ilyen egyszerű. Ti most kimondtátok azt, amivel (többek közt) politikusainkképviselőink érvelnek az alternatív iskolák bevezetése ellen." Még megemlítem a nemzetiek által hangoztatott állítólagos előnyöket, hogy így a magyar gyerek jobban elsajátítja az államnyelvet, hogy könnyebben érvényesülhet egész Szlovákia területén. Hallgatva a tanulók véleményét, őszintén örültem, hogy következetes észjárással milyen egyszerű megoldásra jutottak. Az sem közömbös, hogy a kérdéssel kapcsolatban milyen pozitív hozzáállás alakult ki bennük. Közben arra gondoltam, milyen jó lenne, ha a magyar nemzetiségű polgártársaink mindegyike (itt, Nagyfödémesen is) hasonlóan gondolkodna! Akkor talán nem kellene rettegnünk attól, hogy olyan sorsra jutunk, mint néhány dél-szlovákiai nagyközség annak következtében, hogy pár évtizeddel ezelőtt bezárták a magyar tannyelvű iskolát. Sajnos, ezekben a falvakban egyre kevesebb a magyar szó! BARICZA GYŐZŐ Nagyfödémes